AJOM10

Megjegyzések:

nagykőrösi tanárkodásának idején nagy volt a hiány megfelelő tankönyvekben, a nagykőrösi tanárok ezért legnagyobbrészt maguk írták tankönyveiket. ( , II. 266. 1.) A hiányt is nagyon érezte. Véglegesítése után val együtt ő is hozzáfogott egy magyar olvasókönyv elkészítéséhez. így ír erről: „Magyar, célszerű és protestáns iskolák által is használható tankönyvnek hiányát nagyon éreztük, s 1854-ben al ketten tervbevettük egy magyar olvasókönyv elkészítését." ( Arany János tanári pályája. Fővárosi Lapok 1882. 266. sz.) Nagykőrösön akkoriban Chrestomathiáját használták, de úgy látszik nem volt megelégedve vele. ( Pap Károly: Arany János Irodalomtörténete, 11. 1.) és olvasókönyvei csak 1855-ben jelentek meg, de ezek a katolikus iskolák számára készültek: a szerkesztők úgy válogatták össze anyagukat, hogy az megfeleljen hivatalos megbízóik kívánságának. 1854 őszén megbízást kapott a felső hatóságoktól, hogy egy alsóbb osztályok számára készült magyar olvasókönyvet megbíráljon. Behatóan foglalkozott ekkor a témával, és talán ez is egyik inditóóka volt annak, hogy maga is olvasókönyv írásába fogott. -ék nak népszerű német olvasókönyvét választották mintául, de természetesen a magyar anyaghoz alkalmazták tanulságait. ( : Deutsches Lesebuch für die oberen Classen der Gymnasien. 1852—54. ) A tervet szerint egészen dolgozta ki, és a költői szemelvényeket is ő válogatta össze. (Fővárosi Lapok uo.) csak: „a szerkesztésben és a prózai (közelebbről a történeti, értekező és a szónoki előadásra vonatkozó) anyag megválogatásában segédkezett neki". (Pap Károly i. m. 16. 1.) A mű teljes címe ez volt: Magyar Olvasókönyv. Protestáns felgimnáziumok számára. Szerkesztették Arany János és Szilágyi Sándor. I. kötet. Elbeszélés kötött és kötetlen formában. 1855. 1855 januárjában azt írja nek, hogy az első kötetet, mintegy negyven árkust, már be is fejezték. Sőt: „Egy kötetre valót be is adtunk e hó végén." (1855. jan. 17.) Voinovich Géza szerint az itt előforduló múlt idő sajtóhiba. „ csak azt írhatta: be is adunk. „17-én nem lehet azt írni, hogy a hó végén beadtuk." ( II. 266. 1.) Szerinte A.-ék egyáltalán nem terjesztették fel jóváhagyásra a kéziratot. Ezt azzal indokolja, hogy egyrészt még 1856 nyarán is sürgeti t ( aug. 23. és szept. 13. kelt levelei). hogy küldje már a kéziratot, „nehogy más eléjük vágjon", másrészt azzal, hogy a kéziratból jó néhány ív megmaradt kézírásában. ezzel szemben határozottan állítja, hogy a könyvet felküldték a helytartótanácshoz: „Mi a helytartótanácshoz be is adtuk a folyamodványt, a tankönyvvel együtt, de (ha jól emlékszem) néhány hónapi késedelem után azt a választ kaptuk, hogy az Olvasókönyv használata a protestáns iskolákban nem engedtetik meg " ( Fővárosi Lapok u. o. 266. sz.) Ugyanebben az időben írja a Nemzet tárcaírója: „Ha jól emlékszem, terjesztette fel a helytartósághoz, de az engedélyt nem nyerték meg." ( Szilágyi Sándor: Visszaemlékezései Arany Jánosra. Nemzet 1882. okt. 23. ) Nem valószínű, hogy tévedett a felterjesztést illetően. Figyelemre méltó, hogy mielőtt a kéziratot elküldte, az előszót lemásolta, és a másolattal helyettesítette, hogy eredeti kézirata nála megmaradjon. nem tudta, hogy a teljes kézirat hova lett. Pap Károly kereste a helytartótanács iratai között, de nem találta. az általa ismert kéziratról a következőket írja: „Maradt fenn jónéhány ív kezeírásában, minden oldal szépen körülkeretezve, gyöngybetűkkel írva, mintha rézmetsző véste volna, s ezek még az első kötetbe való szemelvények." ( i. h.) Érdekes még és ez fokozza a veszteséget, hogy: „az egyes olvasmányok alatt mindenütt pontos magyarázat" volt. (Uo.) Az engedély megtagadásának oka az egész munkán végigvonuló hazafias szellem lehetett: „Az összeállításnál az irodalomtörténeti szempont mellett gond volt a hazafias szempontra is. Az akkori kormánynak a magyar király és a magyar haza emlegetése sehogy sem tetszett, s bizonyos dolgokban megalkudni nem lehetett: ez is azok közé tartozott, s az anthologia soha sem látott napvilágot." (Nemzet i. h.) Ugyanezt írja másutt is: „Az idő minden hazafias törekvésnek ellensége volt — aligha ebben nem rejlett a megtagadás indoka." (I. m. uo.) maga belefárad a munkába, de állandóan érzi a könyv hiányát, és 1857-ben Szilágyi Istvánt biztatja a munka elkészítésére: „Kiáltó szükség még egy magyar olvasókönyv — nem volna kedved összeállitani egyet? Nekem volt szerződésem tal, protestáns olvasókönyvre, de belefáradtam, abbahagytam... Most nem tudom kivel csináltatja." (Szilágyi Istvánnak, 1857. dec. 3.) Figyelemre méltó, hogy itt sem tesz említést arról, hogy a könyvet nem engedélyezték. az egész munkáról ezt írja: „. . . finoman fűződnek egymásba a műfajok, rokon vonásaiknál fogva. megjegyzéseivel kitűnő könyv lett volna." ( II. 267. 1.) Pap Károly szerint az előszó: „mely az irodalmi műfajok történeti fejlődését foglalja össze, kiváló elméleti tudásának és tanító-módszerének is fényes bizonyítéka." ( Pap Károly i. m. 13. 1.)