X (Close panel)Bibliográfiai adatok

A magyar irodalom tötrténete rövid kivonatban

Szerző: Arany János

Bibliográfiai adatok

Cím: Arany János Összes Művei X. kötet
Alcím: Prózai művek 1.
Dátum: 1962
Kiadás helye: Budapest
Kiadó: Akadémiai Kiadó
ISBN: 9630500396
Szerkesztő: Keresztury Dezső
Sajtó alá rendező: Keresztury Mária

Kézirat leírása:

Ország: Ismeretlen
A kézirat leírása:
History:
Kéziratából csak a Legújabb kor 1—17. van meg az EK-ban. Ez félbehajtott íveken olvasható 14 oldalon. Az első oldalon felül: Negyedik szakasz, alatta: Legújabb kor. A jobb felső sarokban: Magyar irod. tört. Az utolsó oldalon csak három sor van, alatta: — Az írás szép tiszta, kevés áthuzással és javítással. Néhány kisebb nedvesség-okozta elmosódás látható.
A.
Arany János
eredeti teljes kézirata Szilágyi Sándorhoz került, aki a tanári széken is utódja lett. A költő halálakor több napilap is közölt részleteket az Irodalomtörténetből, vagy legalábbis megemlítette a munkát; minden esetben azzal a megjegyzéssel, hogy az eredeti kézirat „Szilágyi Sándor egyetemi könyvtárigazgató birtokában van". ( Pesti Napló 1882. okt. 23. , Nemzet 1882. okt. 23. ; Fővárosi Lapok 1882. okt. 23. ). Ugyanezt írja Dézsi Lajos is, amikor a kézirat legnagyobb részének elveszéséről tudósít: „Az egész eredeti kézirat
Szilágyi
Szilágyi Sándor
birtokában volt, de ebből halála után hagyatékában csak egy kis rész (14 oldal) volt található, s a könyvtárából a Budapesti Egyetemi Könyvtárba került." ( Dézsi Lajos: Arany János magyar irodalomtörténete. Egyetemes Philologiai Közlöny 1908. 257 1.) Ágai Adolf is azt állitja, hogy egy idevágó Arany-kézirat volt a birtokában. Mikor — szerinte — a költő elmenőben volt
Hely:
Kőrös
Nagykőrös
ről,
Ágai
Ágai Adolf
egy barátjával együtt elkérte tőle az Irodalomtörténet kéziratát; meg is kapták. Később egészen az ő tulajdonába került. „Egy-egy vendégemnek dicsekedve meg is mutogattam (még Arany Lászlónak is). Időrül-időre mások szintén részesültek a kitüntetésben." Évek múlva, mikor Pap Károly kérte tőle a kéziratot kiadás végett: „Örömmel igértem meg. »Majd, ha az új lakásomon leszek«, — biztatám." Az új lakásban azonban már nem találta a kéziratot, nyilván a költözködés közben veszett el. ( Ágai Adolf: Arany János mint tanító. Az Ujság 1910. szept. 25. ) Úgy látszik tehát, hogy két eredeti kézirat maradt hátra. Ezt bizonyitja az is, hogy
Szilády
Szilády Áron
egy, a Pap Károly szövegétől különböző szöveget ismert: „Mivel
Toldy
Toldy Ferenc
két kötete csak az ó- és középkort tárgyalta,
Arany
Arany János
az uj és ujabb kor irodalomtörténetét kézirattal pótolta. Ez a kézirat — úgy emlékszem — 4 ívnyi volt... A szöveg nem az volt, amit Pap Károly közölt." ( Irodalomtörténeti Közlemények 1911. 254. 1.) Ugyanezt írta
Szilády
Szilády Áron
Pap Károlynak is. ( Pap Károly i. m. 63. 1.) Először a Nemzet (1882. okt.) és a Fővárosi Lapok közölt részleteket. Az előbbi a Legújabb korról szóló részlet 28—32. §-át, az utóbbi a Petőfiről szóló részből a 30. és 32. §-t. (1882. okt. 23.) A Pesti Napló (1893. okt. 23.) a Legújabb kor 30—42. §-át. Mindezek a közlemenyek a Szilágyi Sándor birtokában levő eredeti
A.
Arany János
kézirat alapján készültek. 1897-ben Benkó Imre is kiadott néhány részletet: a 27. és 39—40. §-t,
A.
Arany János
tanítványainak másolatából. 1908-ban Dézsi Lajos közölte az EKban őrzött eredeti kézirat-töredéket, a Legújabb kor 1—17. §-át. ( Egyetemes Philologiai Közlöny 1908. 259—269. 1.) Ugyanebben az évben Nagy Zsigmond, Szüle Ferenc másolatpéldánya alapján, az egész Irodalomtörténet felosztását tette közzé. ( Egyetemes Philologiai Közlöny 1908. 720—21. 1.) A teljes szöveget Pap Károly közölte 1911-ben, terjedelmes bevezetéssel: Arany János Magyar Irodalomtörténete. Közzéteszi és bevezetéssel ellátta: Pap Károly.
Hely: Budapest
1911. Franklin Társulat. (Először az Olcsó Könyvtár 1581—87. számaként, majd külön is.)
Arany
Arany János
összes művei közé az Összes Prózai Művek, 1949-es kiadásába vették fel először. Pap Károly a maga szövegét az eredeti kézirat híján
A.
Arany János
„több egykorú, derék tanítványának jegyzeteiből" állította össze. Ezek: Márton András, Szüle Ferenc, Kaszap Zsigmond és Losonczy László, ,mindnyájan derék, szorgalmas növendékek, amiről osztályzatukon kívül jegyzeteik kiállitása is tanuskodik". ( Pap Károly i. m. 62.1.) A különböző jegyzetek pontosan megegyeztek egymással: „amelyeknek testvéri hasonlósága, tartalmi és stílbeli egyezése a fogalmazástól az interpunctioig, a §-ok és kikezdések jelzésétől az ú. n. aláhúzásokig egymás közt és a Dézsi közölte szöveggel majdnem szóról-szóra egyezik: ami egy közös forrásból való eredetüket minden kétsegen kívül igazolja... Ha némi eltérés köztük itt-amott, (pl. egy pár név vagy mondat másként írásában vagy tán kifelejtésében) mégis fölmerült, az összes kéziratok egybevetése után mindég könnyen és pontosan volt kijavítható." (u. o.) Feltehető, hogy
A.
Arany János
Irodalomtörténetének nemcsak egy kézirata volt, hisz
Szilágyi
Szilágyi Sándor
és
Ágai
Ágai Adolf
is őrzött egy-egy kéziratot;
Szilády
Szilády Áron
pedig egy, a Pap Károlyétól különbözőt ismert. Szükségszerűen felmerül tehát a kérdés, hogy vajon Pap Károly közleménye a legjobb kéziratot adja-e vissza? A költő, tanítványainak egybehangzó állítása szerint, az évek folyamán állandóan javított, bővített kéziratán.
Benkó
Benkó Imre
írja (i. m. 150—151. 1.), és
Szilády
Szilády Áron
is állítja (lásd Pap Károly i. m. 63. l.), hogy
A.
Arany János
eleinte egy rövid, 5—6 ívnyi jegyzetet diktált.
Szilády
Szilády Áron
1853-ban érettségizett, valószínű, hogy csak ezt az első kéziratot ismerte. Az utolsó években keletkezett diák-jegyzetek viszont már körülbelül 10 sűrűn írott ívre terjednek. Ezekben
Petőfi
Petőfi Sándor
és
Tompa
Tompa Mihály
költeményeinek 1858-i kiadására is hívatkozik, tehát nyilvánvaló, hogy később jöttek létre. Pap Károly szövege tehát minden valószínűség szerint
A.
Arany János
jegyzetének legkésőbbi változatát adja. A kéziraton található javítások:
Homér
Homérosz
után
után: de magyar áthúzva, fölötte: az akkori. Kis János után: superintendens, ez áthúzva, fölötte: a költő. Bizonyos helyesírási következetlenségek mutatkoznak a kéziraton is:. 1. Az i — í, ü — ű, u — ú használatában (ir — ír, forditva — fordítva, közül — közűl, ugynevezett — úgynevezett). 2. A szavak egybe-, illetőleg különírásában (nemcsak, nem csak). A Pap Károly által kiadott szöveghez viszonyítva a kéziratban sokkal több rövid i, illetőleg hosszú ú és ű olvasható (iró, cimű, megalapító, magyarúl, kivűl, körűl, művelt). Kiadásunk a munka 1 — 17 §-át a költő kézirata, a többit a Pap Károly gondozásában megjelent szöveg alapján közli. Ez valamelyest növeli ugyan a helyesírási eltérések számát egy szövegen belül is. Helyesnek látszik azonban mégis, hogy ahol — bár csak töredékesen is — a költő eredeti kézirata megmaradt, azt közöljük a főszövegben.

Keletkezés:

Nyelvek: magyar
Kulcsszavak: iskolai jegyzet

Szövegforrások listája:

  • Szövegforrás I: A kritikai kiadás szövege
  • Szövegforrás II: Kézirat

Elektronikus kiadás adatai:

A digitális kritikai kiadás sajtó alá rendezői: Palkó Gábor és Fellegi Zsófia
XML szerkesztő: Bobák Barbara és Fellegi Zsófia
Közreműködők: Csonki Árpád , Horváth-Márjánovics Diána , Káli Anita , Metzger Réka , Móré Tünde , Roskó Mira , Sárközi-Lindner Zsófia és Vétek Bence

Kiadás:

Digitális kritikai kiadás
A kiadásról:
Kiadó: Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Irodalomtudományi Intézet
Kiadó: Petőfi Irodalmi Múzeum
Kiadás helye: Budapest
2019 ©Free Access - no-reuse
X (Close panel)Megjegyzések

Megjegyzések:

Pap Károly ezt írja: „A tervezett Olvasókönyvvel és Széptani jegyzeteivel körülbelül egyidőben, vagy talán még későbben írja
Arany
Arany János
harmadik, legbecsesebb kompendiumát: az irodalomtörténetit, amelynek összeállítására, noha kedv és tudás egyformán ösztönözhették, igazában maga a szükség vitte a költőt" ( Arany János magyar irodalomtörténete.
Bp
Budapest
. 1911. 20. 1.). Ennek ellentmond
Benkó
Benkó Imre
és
Szilády
Szilády Áron
. Ezek szerint
A.
Arany János
az Irodalomtörténet első változatát még másik két tankönyve előtt megírta. ( Benkó Imre: Arany János tanársága Nagykőrösön, Nagykőrös 1897.). Ez teljesen érthető, hiszen éppen irodalomtörténeti kézikönyvben volt a legnagyobb hiány. Tanári működésének első esztendejében ugyan már megvolt Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története című munkája; Szilády Áron szerint az első tanítói esztendőben ezt is használta ( Arany János magyar irodalomtörténete. Irodalomtörténeti Közlemények 1911. 251. l.); de ez a könyv csak a mohácsi vészig ismertette az anyagot. Az új- és újabb kor történetét már a legelején „kézirattal pótolta" (uo.). 1854-ben megjelent
Toldy
Toldy Ferenc
következő munkája: A magyar költészet története. Ez már a legújabb korig, azaz Kisfaludy Sándorig halad. Bár
Toldy
Toldy Ferenc
könyvei a kornak megfelelő magas színvonalat képviseltek, mégsem voltak alkalmas tankönyvek, „már terjedelmüknél és bibliographiai részletességüknél fogva sem". (
Komáromi
Komáromy András
: Magyar Tanügy. 1883. 9. 1.) Tőrös László írja: „Bár Toldy Ferenc kitűnő kézikönyveket adogatott ki akkoriban, amelyeket a mai tanár is sikerrel használhat...
Arany
Arany János
megalkudott a lehetőségekkel, s inkább vett magának fáradságot arra, hogy megfelelő könyv hijján, maga szerkesszen tanítványainak vezérfonalat." ( Protestáns Tanügyi Szemle 1932. 269. 1.)
A.
Arany János
már kezdetben is kiliagyott egyes részeket
Toldy
Toldy Ferenc
könyvéből: „Kézi példányában zárjelek "közé fogta a nehezebb részeket, mintegy kézikönyvvé rövidítette. (
Voinovich
Voinovich Géza
II. 269. 1.) Később azonban „ezeket az első évben megtanultatott részeket. . . is a maga világosabb szövegezésében tanította, most kiadott kézirata szerint." ( Szilády Áron i. m.) Az így összeszerkesztett jegyzetet eleinte maga diktálta, később — Pap Károly szerint — odaadta másolásra: „Mint több egykorú tanítvány nyilatkozatából tudjuk,
Arany
Arany János
a kompendiumot mindig maga diktálgatta, csak később adta át egy egy jobb növendékének, hogy társaival együtt odahaza másolják le." (I. m. 49. 1.) Tulajdonképpen csak a VII—VIII. osztályok számára írta jegyzetét.
Lévay
Lévay József
nak küldött egyik levelében részletesen ismerteti tanmenetét. (1858. febr. 24.) Az V. osztályban csak „verstant és irályt" gyakoroltat. A hatodik osztályban kezdi az irodalomtörténetet tanítani — előre bocsájtván az irodalomtörténet felosztását — a legújabb korral (1772-től), mivel „Ez könnyebb a gyermekeknek mint a zumtuchel, vonzóbb is." Ekkor még az olvasókönyvből olvas fel, s a felolvasottakhoz fűz; szóbeli magyarázatokat; írott jegyzetet még nem ad a tanulók kezébe. A VII. osztályban az ó-, közép- és újkort tanítja, most már jegyzet alapján: „Pár ivnyi rövid extractust adok kezökbe, hogy az összefüggést lássák, s fel tudják mondani." Végül a VIII-ban a legújabb kort ismétli: „A VIII. osztályban már nem kellene irodalomtörténet. De tekintve, hogy némelyik oly gymnasiumból lépett ez osztályba, hol a magyar Litteratura historiának nevéről sem hallott, vagy legfölebb
Toldy
Toldy Ferenc
irodalomtörténete első §-ait magolta be s a középkorig haladt: hogy az ilyen is tudjon az érettségi vizsgán valamit, a legújabb kor-t ismétlem. De nem annyira olvasással, mint a VI-ban, hanem rövid kivonatban 3—4 iven összeállítva." (Uo.) A tananyagnak ugyanezt a felosztását végig kísérhetjük a diákok jegyzeteiben is. Az egyik, Sigray Pál pl. mindig megjelölte a leírás időpontját jegyzetében. (
Sigray
Sigray Pál
1859-ben érettségizett, jegyzete a Ráday-levéltárban. található.) Jegyzete két részből áll, külön lapszámozással. A kezdettől az újkorig terjedő rész leírását 1857. dec. 31-én fejezte be, tehát a VII. osztály első félévében. 1858. jún. 23-án jutott el az újkor végéig. Jegyzete 71 oldal. A legújabb kort 1859. jan. 15-én, tehát a VIII. osztályban fejezte be, 64 oldalon. Terjedelemre nézve a két rész tehát majdnem egyforma. Gyulai Pál tudomást szerez
A.
Arany János
jegyzeteiről, s arra kéri, hogy küldje el őket neki. A költő így válaszolt: „Az irodalomtörténetet kéziratból tanitom, de mivel az nem egyéb, mint
Toldy
Toldy Ferenc
extractusa, nincs miért elküldenem." (1858. dec. 22.) Valóban,
Toldy
Toldy Ferenc
munkáira, közelebbről A magyar nemzeti irodalom történetére és A magyar költészet történetére épít, különösen az ó- és középkort tárgyaló részekben. Pap Károly szerint az említetteken kívül még a következő munkákat használta:
Toldy
Toldy Ferenc
: A magyar költészet kézikönyve;
Döbrentei
Döbrentei Gábor
: Régi magyar nyelvemlékek;
Szalay
Szalay Ferenc
: Történeti emlékek és adalékok;
Jerney
Jerney János
: Nyelvkincsek; Ferenczy Zs. Jakab: Irodalomtörténet;
Toldy
Toldy Ferenc
rövidebb irodalmi dolgozatai, a Nemzeti és az Ujabb Nemzeti Könyvtár kötetei, valamint az UMM-ban megjelent tanulmányok és egyes költőkkel foglalkozó más monográfiák. Valószínűleg figyelembe vette Szilágyi Sándor: Erdély irodalomtörténete és Irodalomtörténeti vázlatok című munkáit is. ( Pap Károly i. m. 22—23. 1.) Pap Károly az Irodalomtörténet elé írott bevezetésében részletesen kimutatja, hogy mennyi volt az idegen és mennyi a saját anyag
A.
Arany János
jegyzetében. „Valóban az Ó-, Közép- és részben az Újkori irodalom mezején csaknem egészen a
Toldy
Toldy Ferenc
alapjára helyezkedik..." (I. m. uo.). Ezekben a részekben is önálló azonban az Ókor előtti áttekintés, a hun—magyar rokonság és nyelvi hasonlóság tárgyalása, a középkori részben a saját olvasmányai alapján történt válogatás és a
Toldy
Toldy Ferenc
énál sokkal világosabb rendszerezés. Az Újkor tárgyalásában még sokkal több eredeti részletet találunk. A legjelentősebbek: a XVI—XVII. század külső viszonyainak, a vallásos és tudományos életnek festése, a XVII. század kialakuló könyvnyelvének és a XVIII. sz. politikai arculatának, valamint prózairodalmának ismertetése. Különösen kiemelkedik itt is a válogatás, amelyet Pap Károly szerint „annyi mély gonddal és történetírói szemmel" végzett, „hogy a valódi értékek kijelölésében nem egyszer szerencsésebb
Toldy
Toldy Ferenc
nál" (i. m. 31. 1.). Érdekes, hogy az Újkor tárgyalásában csak a költői irodalom ismertetését végzi szorosan
Toldy
Toldy Ferenc
költészettörténetének nyomán. A Legújabb kor tárgyalásában a legönállóbb. Felosztása és rendszerezése egészen új; csak a költői iskolák ismertetésében, főként a fejezet elején (1772—1811) támaszkodik szorosabban
Toldy
Toldy Ferenc
: A magyar költészet története c. munkájára. Pap Károly szerint az átvétel „... annyi didaktikai finomsággal a tárgyalásban, annyi közvetlenséggel az írók és törekvéseik, a műfajok és műformák bemutatása körül, hogy a
Toldy
Toldy Ferenc
különben is szétszórt anyagát mintegy újonnan látszik fogalmazni. Amellett lépten-nyomon érzik, hogy amit mond, egyszersmind a saját közvetlen benyomásai és szempontjai alapján is mondja, mintha ítéletei sem lennének egyebek, mint a dolgok természetéből folyó véletlen találkozások a
Toldy
Toldy Ferenc
éval" (i. m. 34. 1.). A Legújabb kor második részét (1811—48-ig) egész önállóan tárgyalja. Méltán mondja Pap Károly, hogy: „A legszebb s kétségkívül legértékesebb fejezete e kis irodalomtörténetnek a Legújabb kor második szakasza" és, hogy ehhez hasonlót
Toldy
Toldy Ferenc
1865-ben megjelent műve előtt nem is találunk. (I. m. uo.) Ebben a részben nem is támaszkodhatott semmilyen kézikönyvre, teljesen önállóan írt. Voinovich Géza hívja fel a figyelmet annak jelentőségére, hogy
A.
Arany János
az iskolák rossz szokásával szemben, nem tér ki a legújabb, még kortársi irodalom tárgyalása elől. (
Voinovich
Voinovich Géza
II. 271. 1.) A
Petőfi
Petőfi Sándor
ről írott részek különösen kiemelkedő fejezetei e jegyzetnek. A Legújabb kor tárgyalásában Pap Károly nagyon lényeges felfogásbeli különbséget vesz észre
A.
Arany János
és
Toldy
Toldy Ferenc
között. (I. m. 46. 1.) Míg ugyanis
Toldy
Toldy Ferenc
a „romantikus iskola sikereiben látja költészetünk legmagasabb emelkedését. . . amihez képest mindaz, ami még jött legfeljebb »uj lendület«, addig
A.
Arany János
nem „fejteget. . . és nem polemizál, de nyiltan és nyomatékkal jelzi, hogy itt egy egészen új irányról, új eszmékről és új törekvésekről van szó. . . ami a természetes fejlődés eredménye, amelyben a »nemzeti« és a »müvészi« még magasabb fokon egyesül. Hogy itt valami rendkívüli változás történt tárgyban, felfogásban, formákban és nyelvben egyaránt, amely hivatva van egész költészetünket átteremteni; oly hangon szólván, amely már az egész népet magába foglaló nemzet szívéig hasson." A szerkezetről, előadásmódról ezt írja: „Nem kisebb érdeme e kompendiumnak az az arányosan tagolt, tiszta szerkezet, amellyel
Arany
Arany János
az egyes korok anyagát beosztja és tárgyalja, s az a nyugodt folyású, logikus erő, amellyel azok uralkodó jellemét és főbb mozzanatait elénk állítja. S mindezt ilyen szűk keretek közt is mennyi történetírói érzékkel, az organikus fejlesztés és megokolás bizonyos ösztönszerű adományával" ( Pap Károly i. m. 40. 1.)
A.
Arany János
tanítványainak számtalan visszaemlékezéséből egész nyilvánvalóan kitűnik, hogy mennyire szerették őt magát és előadásait. Jegyzeteinek híre hamar elterjedt. Kartársai, barátai érdeklődnek utána. Így pl.
Lévay
Lévay József
(1858. febr. 21.);
Gyulai
Gyulai Pál
, aki a rossz tankönyvek helyett jobbat akart szerkeszteni, és ehhez kéri az
A.
Arany János
-ét: „Ha kéziratodat számomra használat végett leíratnád, nagy jót tennél vélem. Kérlek hát, barátom, írasd le kéziratodat február végére, midőn... könnyen átvehetnéms a leíratás árát is kifizethetném." (1858. nov. 28.). Szász Károly az akadémiai Bánk bán előadásra készülve kéri
A.
Arany János
idevonatkozó jegyzetét: „Sógorom, ki egykor
Kőrös
Nagykőrös
ön előadásaidat hallgatta, emlegeti, hogy te Bánk-bán-ról annak rendében egy óráig tartó előadást tartottál tanitványaid előtt... Bármily szerénytelennek lássék is kérésem, kérlek közöld azokat velem, egyedül csak velem, a lehető legnagyobb discretioval fogom felhasználni ." (1859. márc. 17.) Pap Károly kimutatja, hogy
A.
Arany János
jegyzetét
Toldy
Toldy Ferenc
is felhasználta a hatvanas évek elején írott teljes magyar irodalomtörténetéhez. (I. m. 57—58. 1.) Több vonatkozásban szorosan
A.
Arany János
-t követi Imre Sándor: A magyar irodalom és nyelv rövid története. Debrecen 1865. című sok kiadást ért munkája. Szomor Károly 1872-ben megjelent: A magyar nemzeti irodalom története vázlatban című könyvében „a legvakmerőbb szerénytelenséggel" ( Pap Károly i. m. 59. 1.) szinte szóról szóra átvette
A.
Arany János
jegyzetét; Komáromy Lajos szerint munkája nem más, mint „
Arany
Arany János
kéziratának lelketlen kiollózása és sok helyütt értetlenségből származó eltorzítása". (
Komáromy
Komáromy Lajos
i. m. 10. 1.) Ugyancsak
Komáromy
Komáromy Lajos
mutat rá, hogy „
Arany
Arany János
. . . önálló felfogásának némi nyomai meglátszanak Beöthy Zsolt Irodalomtörténetén, ki hozzáértő kézzel illesztette be az
Arany
Arany János
tól megfigyelt jellemvonásokat a saját, sokkal részletesebben kidolgozott jellemzéseibe" (uo.). A kortársak nagyrabecsülték
A.
Arany János
jegyzeteit, az utókor véleménye sok szempontból megoszlik.
A.
Arany János
halálakor a Nemzet-ben
Szilágyi
Szilágyi Sándor
így ír: „Az irodalomtörténeti tankönyvet sem nyomatta ki. . . bizonyos, hogy azt mint tankönyvet nem engedélyezték volna. . .
Arany
Arany János
nem tartotta bevégzett munkának, pedig az volt. Egyik-másik adatát az irodalomtörténet újabb kutatásai megváltoztathatták. De ítéletei igazsága ma is felül áll minden kétségen." ( Visszaemlékezés Arany Jánosra. Nemzet 1882. okt. 23. )
Koltay Virgil
Koltai Virgil
különösen értékesnek tartja a „kiválóan ügyes csoportosítást, a rövid találó jellemzéseket, a folyékony, világos nyelvet". ( Koltai Virgil: Arany János élete és költészete. Győr 1886. 96. 1.) Gálos Rezső a
Dézsi
Dézsi Lajos
által közölt szövegrésszel kapcsolatban ezt írja: „
Dézsi
Dézsi Lajos
túlbecsüli e vázlatok értékét, mikor a kegyeletinél több jelentőséget tulajdonít nekik. Mondhatni, semmi újat nem tett
Toldy
Toldy Ferenc
véleményéhez (ti.
A.
Arany János
) s csak nagyon keveset javitott azon...
Arany
Arany János
irodalomtörténete tehát valóban csak a kegyeleté, s legföljebb sokoldalúságának és alaposságának újabb bizonyítéka." ( Arany János irodalomtörténete. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1910. 383—384. 1.) Oláh Gábor szerint: „Eredetiség, a fogalmazáson kívül kevés van ebben a reliquiában; de ez a kevés igen érdekes, mert
Arany
Arany János
a kortársairól mond bennük ítéletet." Emellett sok furcsaságot talál benne: „Mintha csak a jó Horváth Istvánt hallanánk. Személyi érdekességen kívül semmi jelentősége sincs különben
Arany
Arany János
irodalomtörténetének." ( Oláh Gábor: Arany János irodalomtörténete, Nyugat 1910. II. köt. 1669. 1.) Hatvani Lajos így ír: „E jegyzetek oly vázlatosak, hogy azok nyomán még az előadó
Arany
Arany János
professzor képét is alig lehet visszaképzelní. Ez a kompendium általában nem lehet egyéb, mint irodalomtörténetének a vizsgára készülő diákok számára tollba mondott vázlata... szent apróságként marad nekünk kedves
Arany
Arany János
irodalomtörténete, még ha nem is tartjuk kötelességünknek, hogy Pap Károly módjára »színes, meleg rajzokat, kiváló részleteket« fedezzünk fel." ( Hatvany Lajos: Arany János magyar irodalomtörténete, Nyugat 1910. II. köt. 1639. 1.) Sokkal többre értékelte azonban a művet ugyancsak a Nyugatban Babits Mihály: „
Arany
Arany János
ban, mint irodalomtörténészben az esztétikai ízlés és tudás egyesül a múlt iránti nagy érzékkel" — írja, kiemeli kíváló s modern pedagógiai érzékét s igen elismerően szól stílusáról: „... meglep bennünket a rendkívül gondos tömörség és szabatosság, mely minden mondatát jellemzi. Ez is művészet: a legérettebb logikai művészet. És néha, mint a villám, egy-egy pillanatra egy epigrammai fordulat, egy kitűnő jelző, (a vizeszű Zsigmond) felvillan az iskolás kifejezések közt." Ő is kiemeli, hogy „
Petőfi
Petőfi Sándor
ről szól legtöbbet
Arany
Arany János
, védelmezve őt a vádak ellen, körülbelül olyan hangon, mint az utóbbi években
Ady
Ady Endre
t volt szokás védelmezni." ( Petőfi és Arany. Nyugat 1910. II. köt: 1577—1790. 1.) Gálos Rezső így ír: „Arany Jánosnak egy becses kísérletéről van szó, amelynek önmagában való értéke is nagy, jóval nagyobb mint saját, túlságosan szerény megjegyzéseiből. . . gondolhatnánk. . . Az irodalomtörténetnek vannak (bár nem nagy számban) önálló eredményei is. Vannak azonban aránytalanságai, hiányai is." Ilyenekül
Eötvös
Eötvös József
és
Kemény
Kemény Zsigmond
tárgyalásmódját ítéli. ( Arany János irodalomtörténete. Uránia 1910. 509—10. 1.) Az Erdélyi Múzeum szerint „Irodalmunknak: valóságos eseménye, hogy
Arany
Arany János
ismeretlen műve megjelent". (— rd —, 1910. 406. 1.) A BpSzben Gyulai Ágost ír: „
Arany
Arany János
mint tudós napjainkban éli igazi renessaince-át. . . a néma forradalomban részes
Arany
Arany János
is e kis kompendiumával, mikor lelkesen tanítja a jövendő nemzedék előtt nemzete irodalmának: nagyságát. . . Ez ítéletek. . . nem egészen vagy nem mind
Arany
Arany János
tól valók, de az, hogy ő — ki erős kritikai szellem, s esztétikai érzék dolgában oly kiváló lélek volt — ezeket elfogadta, magáévá tette, s világosan fogalmazta, teljesen övéinek minősíti őket. . .
A.
Arany János
maga csak szükségből létrehozott, csupán iskolai használatra szánt tankönyvpótló töredékes jegyzetet látott benne, Pap Károly s általa mi, az azóta egész értékében megnyilatkozott költő-fejedelemnek felfogását ismerjük meg belőle nemzeti életünk legbecsesebb megnyilvánulásáról, irodalmunkról." ( Arany János irodalomtörténete Budapesti Szemle 1910. 466. 1.) Napjainkban újra megerősödött az érdeklődés az irodalomtörténet iránt. „Olyan rendszerbe foglalta kora irodalmát, amelyben a legtöbb író még ma is őrzi akkor kapott irodalomtörténeti helyét. . . Tanítványai haladó eszmeiségű irodalmi ízlést és szemléletet kaptak tőle akkor, amikor az 50-es években burjánozni és hódítani kezdtek idejétmúlt irodalmi irányok. . . Ezt a munkát nem lehet az idejétmúlt középiskolai tankönyvek sírjába, a könyvtárak: elhagyatott, sötét mélyébe helyeznünk. . .
Arany
Arany János
irodalomtörténetét középiskolás diákok számára készítette ugyan, de — különösen
Petőfi
Petőfi Sándor
igazi megismerését, nyelvünk gazdag árnyalatú értékeit — ma is egy nemzet tanulhatja belőle." ( Hegedüs András: Arany János a katedrán.
Bp
Budapest
. 1957. 67—79. 1.)
 
19. A MAGYAR IRODALOM TÖRTÉNETE RÖVID KIVONATBAN  
  I. §. ÉRTELMEZÉS. FELOSZTÁS  
  E név alatt irodalom (litteratura): az emberi szellem működésének bizonyos összegét értjük, mely működés a nyelv segítsége által, rendszerint írásban, (könyvekben) nyilatkozik.  
  Az irodalomtörténet valamely litteratura eredetét, fokonkénti fejlődését, külső és belső viszonyait adja elő. Minthogy pedig a nyelv oly eszköze az irodalomnak, hogy ez ama nélkül nem is létezhetnék, az irodalom története a nyelv történetére is kiterjed.  
  Valamely nemzet irodalom-története lehet egyetemes, midőn mind azt befoglalja, amit azon nemzet tagjai bármely nyelven irtak; lehet nemzeti, mikor csak a nemzet nyelvén irottakra szorítkozik. Mi csupán a magyar nemzeti irodalmat fogjuk itt főbb vonalaiban vázolni.  
  A nemzeti irodalom története igen fontos tanulmány, mert ez tükrözi vissza századokon keresztül a nemzet szellemi életét, ébreszti a hazafiságot, s az ifjabb tehetségeket irodalmi munkásságra buzdítja.  
  A magyar irodalom történetét fejlődése fokai szerént négy korra osztják fel, u. m.:  
  I. Ókor, a keresztyénség felvétele előtti idő. Kr. szül. u. az 1000-ik évig.  
  II. Középkor, a keresztyénség felvételétől a mohácsi vészig, 1000—1526-ig.  
  III. Újkor, a mohácsi vésztől az irodalom ujra felébredéséig Mária Terézia alatt, 1526—1772-ig, és  
  IV. Legújabb kor, az irodalom felébredésétől, azaz 1772-től mostanig.  
  Ezek közül az ókort, melyben a magyarra a nyugoti polgárosodás még semmi, vagy csekély befolyást gyakorolt, nevezik önálló nemzetiség korának; a középkort, midőn a vizsgálódás szelleme az irodalomban még nem volt fölébresztve, hit korának; az újkort, midőn már élénk mozgalom keletkezett irodalmunkban, első virágzás korának; a legújabbkort végre, melyben irodalmunk teljes kifejlésnek indult, második virágzás korának.  
  Első szakasz. — Ókor  
  2. §. ÁTTEKINTÉS  
  Nemzeti életünk ezen őskorából, nehány egyes szót kivéve, semmi írott emlék nem maradt ugyan ránk, sőt a história sem nyújt kellő felvilágosítást a felől, ha létezett-e pogány elődeinknél valamely irodalom, és ha igen, milyen lehetett az, úgy hogy azt kérdhetné valaki, mi szükség az irodalom történetének kiterjeszkedni e korra, ha semmi irodalmi terméket fel nem mutathat? De vannak más tekintetek, melyek miatt e kort sem lehet mellőznünk az irodalom-történetben. Szükség, hogy vessünk egy pillantást a magyar nemzet eredetére s más népekkeli rokonságára; szükség, hogy a régi magyarok polgári életét, különösen pedig vallását, szokásait, erkölcseit ne hagyjuk érintetlenül, mert ez utóbbiak kétségtelen befolyással voltak nemzetünk ősrégi költészetére; szükség, hogy a magyar nyelv eredetét, más nyelvekkeli rokonságát, ha lehet forrásáig nyomozzuk, annak külömböző nyelvjárásait (dialectus) a mostani tájbeszédekkel összehasonlítsuk, amit a régi hunmagyar írásmesterségről följegyezve találunk, emlitetlenül ne hagyjuk; végre azon mondákról is megemlékezzünk, melyek régi latin krónikáinkban és a magyar nép élő nyelvén fenmaradtak, minthogy ezek hasonlóan őseink költészetének egyes vonásait tüntetik fel. Lássuk tehát előbb a nemzet külső, azután a nyelv és költészet benső viszonyait.  
  A) Külső viszonyok  
  3. §. A MAGYAROK EREDETE, ROKONSÁGA  
  Tudósaink véleménye szerént a magyar faj azon közép-ázsiai néptörzshöz tartozik, mely a régi íróknál scytha név alatt fordúl elő és több népfajt foglalt magában. Ily népek voltak a magyaron kívül a hun vagy kun, a párthus, a kazár, a besenyő (idegen íróknál pecsenég), a székely, palóc, jász, avar s. a. t. Azonban e népek őstörténete homályba van burkolva. Közülök először is a hunokkal kezdünk megismerkedni, kik a IV. században Európába törvén, Balambér királyuk alatt hatalmas hun birodalmat alapíták, mely
Etele
Attila
vagy Attila alatt érte el hatalmának tetőpontját, annak halálával pedig legott bomlásnak indult s mintegy 100 évi fennállás után elenyészett.  
  Feloszolván a nagy hun birodalom, a szomszéd nemzetek által legyőzött hunok maradványai részint a mostani magyar hazában maradtak elszéledve s a később utánok jött avarokkal egyesültek; részint Erdély keleti hegyes vidékein huzták meg magokat s ezek utódai a mai székelyek részint végre Attila egyik fiával Csabával, (ki hihetőleg ugyanaz, kit az idegen írók
Irnák
Csaba
nak neveznek), a Fekete-tenger mellé vonultak, később aztán a Volga partján sátorozó magyarokkal egyesültek.  
  Ugyanis az V-ik században a magyarok már a Volga két partján tanyáztak: a mai Oroszország Kazán, Szimbirszk és Orenburg megyéiben. De ott a szomszéd besenyők által háborgattatván, tovább vándoroltak és pedig egy részök Persia felé vonult, hol több népfajokkal összekeveredvén, idővel nyelvét és nevét is elvesztette; más részök délnyugatra tartott és 884-ben a Búg és Szered folyók közt Etelközben (Atelkuzu) telepedett le, de a bolgárokkal egyesült besenyők által onnan is kiszoríttatván, a mai Magyarországba tört s ezt Árpád vezérlete alatt hatalma alá hajtotta a IX. század végén (893—900).  
  A X. században Zsolt és Taksony fejedelmek alatt folytatta a nemzet harcos kirohanásait nyugat felé, csak
Geiza
Géza
alatt kezdett egy kissé szelídülni s a keresztyén valláshoz édesedni. E szerént ha a hun és az ősmagyar kort a fejedelmek alatt futólag áttekintjük, könnyű észrevennünk, hogy a folytonos harc és vérontás között nem igen volt alkalmas arra, hogy benne az irodalom fejlődjék és felvirágozzék; de másrészről, mint minden harcos nép igyekszik tettei emlékét dalokban örökíteni, úgy a magyarról is feltehetjük, hogy nála az énekköltés virágzott, annál inkább, mert ennek krónikáinkban kétségtelen nyomaira akadunk, mint alább látni fogjuk.  
  4. §. A RÉGI MAGYAROK POLGÁRI ÉLETE, VALLÁSA, ERKÖLCSE, SZOKÁSAI  
  A hunok és régi magyarok erkölcseit a legsötétebb színekkel rajzolják némely külföldi krónikások. Mint vérszomjú, kegyetlen, rabló és vad népet tüntetik elő, melyben az emberi érzelemnek legkisebb nyoma sem volt, mely vadállat csordához inkább, mint néphez hasonlólag csak pusztítni, rombolni tudott s a szelidebb erkölcsök iránt semmi fogékonysággal sem birt. De ha a hunok erkölcseit, szokásait az egykorú
Priscus
Priszkosz
görög író után igyekszünk összeállítani, meggyőződünk, hogy a hun nép korántsem volt oly vad és bárdolatlan, amilyennek némely külföldi írók festik. Maga Attila, kit a rettegő nép istenostorának nevezett, sok nemes, sőt nagylelkű fejedelmi vonásokkal tűnik fel. „Attila rettentő híre, mond egy tudósfrancia író (
Thierry Amadée
Thierry, Amadée
), nem annyira azon gonosztól származik, mit elkövetett, mint attól, amit elkövetni hatalmában állott volna. A historia számos szörnyet mutat fel, kik sokkal nagyobb rombolást vittek véghez, de kiknek neve még sincs örök átokkal terhelve, mint Attiláé.
Alarich
I. Alarik
halálos csapást intézett a régi polgárosodás ellen; Genserich, ki Rómát és
Carthágó
Karthágó
t feldúlta, kiváltsággal látszott birni a pusztításra; Radagais a legszörnyebb lény, kit a történet ember néven nevez, fogadást tett kétmillió rómait legyilkolni bálványai előtt: — nevök mégis csak könyvekben van megbélyegezve, 20 míg Attila, ki egy pap kérelmére Rómának kegyelmet adott, Attila oly nevet hagyott maga után, mely egyértelmű a rombolással." Így szól korunk egyik legjelesebb történetírója az „istenostorá"-ról, miből látszik, hogy a vadság, mellyel őseink bélyegeztetnek, nem ment a tulzástól.  
  Polgári szerkezete a régi magyaroknak patriárchai volt. Több törzsre lévén oszolva, mindenik törzsnek vagy nemzetségnek volt egy külön feje, ki azt kormányozta. Csak midőn etelközi lakásukat el akarák hagyni, akkor választottak egy fővezért, kire a főhatalmat szerződés mellett ruházták. E szerződés s a pusztaszeri nemzetgyűlés veték meg alapját a nyolcszázados magyar alkotmánynak s oly politikai érettségre, oly magos értelmiségre mutatnak, milyennel gyülevész nomádnép nem birhat.  
  Ami a hunok és magyarok vallását illeti, az, dacára tudósaink nemes törekvésének, mai napig sincs tisztába hozva. Attilát a krónikai följegyzések szerént mindég nagyszámú varázslók környezték, mi a hunoknál a bűbájosság tiszteletére mutatna (samanizmus). De hogy a magyarok nem voltak isten, mint fő lény ismerete nélkül, azt maga e szó: isten bizonyítja, mely a keresztyénség behozatalakor már megvolt nyelvünkben s akár a persa jezdán, akár a finn isä, és a magyar ise (= ős) szóval hozassék rokonságba, mutatja, hogy őseink birtak az isten fogalmával már a keresztyénség felvétele előtt. De egy vagy több istent hittek-e, az ismét vita tárgya. Némelyek a jónak és gonosznak elvét (= Isten és Ármány) akarják fölvenni, mint a persa vallásban. Ipolyi Arnold jeles mitológusunk az egyisten-tant vitatja, míg mások a politeizmust állítják. Annyit bizonyosabban tudunk, hogy pogány elődeink áldoztak istenöknek kövek és források mellett (ad fontes et lapides) állatokat, főleg lovakat. A magyarok istene kifejezés arra látszik mutatni, hogy külön nemzeti védistent hittek s azt fegyveresen képzelték, mint a villám népi neve (istennyila) sejteti velünk. Voltak papjaik, kiket táltosoknak neveztek, voltak külömböző jósaik és jósnőik. Hitték a lélek halhatatlanságát, s harcvágyukat nem kissé buzdítá azon hiedelem, hogy akiket a harcon leölnek, azok őket a másvilágon szolgálni fogják. Halottjaikat források mellé vagy országutak közelébe szerették eltemetni; emléköket gyászdalokkal s torral ülték meg. Nevezetes esemény örömére áldomást tartottak. Szerződés alkalmával erökből vért bocsájtottak egy közös edénybe, annak jeléül, hogy az esküszegőnek vére ontassék.  
  A törzsfejek és vének nagy tiszteletben részesültek. Az apák önkényes hatalmat gyakoroltak gyermekeik felett; az apa választott fiának nőt. A soknejűség idegen volt tőlök; feleségeiket, mint e név is mutatja, nem rabszolganőnek, hanem becsületben tartották, mi a későbbi magyar törvénybe is átment, hol az özvegy nőnek szép jogok voltak biztosítva. Ezenkívül vendégszeretet, szavatartás s a bajnoki becsület eleven érzése jellemzi a régi magyarokat.  
  B) Benső viszonyok  
  5. §. A NYELV EREDETE, ROKONSÁGA, ŐSI ÁLLAPOTJA  
  A nyelvek egymássali rokonságát nem egyes szavak, hanem egész nyelvrendszer hasonlatából határozzák meg. Egyes szavak hasonlíthatnak anélkül, hogy nyelvrokonságról szó lehetne. Egyik nép a másiktól kölcsönözhet szavakat, mint azt naponként tapasztaljuk, habár a két nyelv semmi rokonságban nincs is egymással. Így kölcsönöztük mi a szlávtól a malaszt, tömlöc, ablak és sok más szavainkat, de azért a szláv és magyar nyelv nem rokonok. De nem mondhatni, hogy a szók hasonlata mindig ily átkölcsönzés eredménye volna. Vannak némely közös gyökszók, mely több egymáshoz idegen nyelvben előfordulnak. Így hasonlítanak magyar gyökszók is p. o. túró a hellén Tiig6-szal, gyűrű a yvgó-szal, Ő.T'YJ az átokkal; a latin meo-megyek, asso-aszalok, fluo-foly, németül fließen, Nacken = nyak s. a. t. pedig a magyar nem rokon a latin, hellén és német nyelvekkel, nem is kölcsönöztük e szavakat, hanem amaz ősrégi nyelvből vettük, melyből évezredek előtt mind a magyar, mind a többi nyelvek kifejlődtek. Egyes szavak hasonlósága tehát nem bizonyít nyelvrokonságot, hanem vagy azt először, hogy egyik nép a másiktól kölcsönözte, vagy másodszor: hogy mindenik a közös eredeti nyelvből, mint forrásból merítette.  
  De a nyelv rendszerében előforduló hasonlatosság már biztos jele a nyelvrokonságnak. Tudjuk, hogy a magyar nyelv külömbözik p. o. a görög, latin és német nyelvektől abban:  
  I. Hogy a magyarban alhangú és felhangú szótagok nem vegyíthetők, tehát a hangrendszer külömböző.  
  2. Hogy nyelvünkben a nemek (hím, nő és köznem) teljesen hiányzanak.  
  3. Hogy nyelvünk utóragokkal él, míg amazok előljárókat (prepozíció) használnak.  
  4. Hogy a magyar a birtokos névmás helyett csupán személyragokat használ p. o. liber meus = könyv-em s. a t.  
  Látjuk; hogy e tekintetben a görög, latin és német hasonlítanak egymáshoz, tehát ezek rokonok egymással, de a magyar nem.  
  Ily rendszerbeli hasonlóság szerint az ó világrészek ismeretesb nyelveit három nagy nyelvcsaládrá osztják fel u. m.:  
  I. Sémi nyelvcsalád, melyhez a zsidó, arab, föníciai, koptus stb. nyelvek tartoznak.  
  2. Indogermán vagy árja nyelvcsalád, melynek élén a kihalt tudós nyelv a szanszkrit áll, hova tartoznak: a hindu (indus), görög, római, persa, germán és szláv nyelvek, (a cigány is).  
  3. Ural-altáji vagy scytha nyelvcsalád, mely magában foglalja a mandzsu, mongol, török, tátár, szamojéd, finn és magyar nyelveket. E szerént a magyar nyelv az ural-altaji nyelvcsalád tagja s legközelebb a törökhöz és finnhez áll, de velök azért se leánynyelvi se testvérnyelvi viszonyban nincs, hanem önálló anyanyelv.  
  Jegyzés. Anyanyelv az, mely kimutathatólag nem származott más nyelvből. A latinból, mint anyanyelvből származtak: az olasz, spanyol, portugál, francia és oláh leánynyelvek; ezek egymáshozi viszonyukban testvérnyelveknek mondatnak.  
  Milyen lehetett a magyar nyelv a keresztyénség előtti korban, azt bizonyosan nem tudhatjuk, mert ez időből semmi írott emlék összefüggő beszédben ránk nem maradt. Ha azonban a később előforduló nyelvemlékeket (minő a legrégibb halotti beszéd stb.) figyelemmel vizsgáljuk: azt lehet következtetni, hogy az akkori nyelv a mostanitól lényegében nem különbözött. A szógyökerek és képzők közül sok kiveszett ugyan, hajlítási formák tekintetében is szegényebb a mai nyelv: ellenben származtatás és összetétel útján gyarapodott, idegen szókat is szedett magába; szókötése (syntaxis) is tetemes változáson ment által, mint ezeket alább meg fogjuk látni.  
  Nevezetes, hogy már a hunok korából (mielőtt a magyarokról említés lett volna a históriában) tartottakfelszámunkra egy pár szót az egykorú történetírók. Ilyen a IV. században a Bizánci Fausztnál a vadon szó, mely annyit tesz mint puszta, fensík, (Steppe). Ilyen a VI. században Jornandesnél a Hunnivár (castrum vetus hunnorum), melyek kétségtelen magyar szavak s a hun-magyar nyelv azonosságát bizonyítják. Ide számíttatik az Utrugúr és Kutrugúr elnevezés is, melyet sokan Utig-úr és Kutig-úr-nak olvasnak.  
  A vezérek korából, jelesen a X-ik századbeli magyar nyelvből szinte maradtak fenn egyes szók, de nagyon eltorzítva, az egykorú görög íróknál p. o. Nyék, Megyer, Álmos, (Ealµov1h1~), Árpád, Etelköz, Gylas, Karchán s. a. t.  
  6. §.A MAGYAR NYELVJÁRÁSOK  
  Ha a magyar hazánk különböző tájain divatozó kiejtéseket figyelembe vesszük: azokat a bevett könyvnyelvtől kisebb-nagyobb mértékben eltérőknek fogjuk találni. Legnagyobb eltérést mutat a palócok és barkók nyelve a Mátra és Bükk hegyek közt, a székelyeké Erdélyben, a csángóké Moldvában, a göcsejieké Zalában, az ormánysági a Dráva mellett. De bármennyire különbözzenek e nyelvjárások egymástól, van némi közös jellemök, melyben mindnyájan megegyeznek. Ilyen az:  
  1. Hogy a magánhangzókat nyujtják, vagy diphtongussá teszik.  
  2. Hogy a mássalhangzókat lágyítják sőt el is hagyják,  
  3. Hogy az ősrégi magyar nyelv némely formái nálok még feltalálhatók.  
  A magánhangzók megnyujtása úgy esik, hogy p. o. a vár helyett vaár, édes helyett eédes hallik. Néhol pedig kettős hangzót ejtenek, mint: vuár, luó, üőrzöm, e helyett vár, , őrzöm; iédes e helyett édes.  
  A mássalhangzók közül leginkább az n, d, t, betűket lágyítják meg, p. o. futnyi, faragnyi, Petyi, Katyi, gyesznó. Elhagyják az r és l mássalhangzókat ilyenformán: mikou, akkou, egyszeü, kétszeü vagy mikoó, akkoó, egyszee, kétszee; elment helyett eüment, alma helyett auma.  
  A régi nyelv maradványai gyanánt tekintendők az ilyenek: hatszer, kertnál, villável, vasvel, falunek, midőn a ragokat eredeti alakjokban használják.  
  Továbbá az igék 3-ik személyének ily képzése: adi, dobi, vági, e helyett adja, dobja, vágja. A régi ajt, ejt, ojt végzetű igék foglaló módját így képezik: taníjjam, boríjjam, szoríjjam (régen tanéham, boréham, szoréham).  
  Végre a birtokos nevek többesét így mondják: urank, kertenk, e. h. urunk, kertünk; az igék többes első személyét: emlékezzenk e. h. emlékezzünk.  
  Ezen eltérés nem új a magyar beszédben, már a legrégibb nyelvemlékekben találjuk annak nyomait. Úgy látszik, hogy a kemény hangzású diphtongust nem ismerő magyar nyelv mellett, már a legrégibb időktől divatozott egy lágyabb, kényelmesebb kiejtésű magyar nyelv, melyet a székelyek elei a hunok vagy kunok, a csángók ősei a besenyők, a jászok, a palócok, (polowci) és kazárok is beszéltek.  
  Érdekes, amit egy görög író (Constantinus Porphyrogennetus) a kazárokról feljegyzett: „hogy t. i. ezek közt belső villongás ütvén ki, egy részök a magyarokhoz menekült és épen ezért kabarnak (kóbor) neveztetett s hogy ez a magyarokat kazár nyelvre tanította, de beszélik ugymond a másik magyar nyelvet is." Látszik e szerint, hogy a kazár nyelv csak nyelvjárásilag különbözhetett a magyartól.  
  7. §.A HUN-MAGYAR ÍRÁSMESTERSÉGRŐL  
  Hogy azon nemzetek, melyek a régi írók által „scytha" név alatt foglaltattak egybe, az írás mesterségében járatlanok nem voltak, azt egy őskori író Berosus nyilván tanusítja. „A scythák, úgymond, — nagyon kedvelvén a történetírást, egész könyveket írtak fejedelmeikről s vitéz társaikról." Ez áll különösen a mongol fajról, mely történetei megírásában hanyag nem volt. De Menander Protector, VI. századbeli örmény születésű író, azt világosan állítja, hogy a magyarok II. Jusztín császárhoz ,,scytha betűkkel írott leveleket'' küldöttek.  
  Ezen felül több hiteles szemtanú följegyzése szerént bizonyos, hogy a székelyek ezelőtt még egy pár századdal, saját ősi írásokkal éltek egymásközt, melyet Székely István a XVI. században világosan hun-írásnak nevez. De nem is valószinű, hogy ez írást a székelyek erdélyi lakásuk alatt találták volna fel, mert arra őket semmi szükség nem ösztönözte, minthogy a szomszéd népek írását sokkal könnyebben elsajátíthatták volna, hanem hihetően még Azsiából hozták s az volt a hunok és magyarok közös írása. Erre mutat a székely írás különössége is: miszerint ők betűiket hosszúkás, síma pálcákba, hegyes író-tőr segélyével rótták be s az írás sorai, (történetíró ink egyező bizonysága szerént) jobbról balra mentek.  
  Sajnálni lehet, hogy e székely írásnak semmi bebizonyítható maradványa korunkig el nem jutott. Voltak és vannak ugyan több írások, melyekről tudósaink azt vitatják, hogy székely betűkkel lennének írva, de mindez bizonytalan.  
  8. §.A HUN-MAGYAR KÖLTÉSZET  
  Tevékeny, harcos, fiatal nép, minő a hun és magyar volt, ha másként irodalommal nem birna is, alig képzelhető költészet nélkül, a nélkül t. i., hogy jeles tetteinek emlékezetét dalokban megörökíteni s az utódoknak átadni ne kivánja. De bizonyos adatokkal is birunk Priscus Rhetor töredékeiben, hogy a hunoknál efféle költészet divatozott. Ugyanis ezen görög író Attila udvarában személyesen megfordulván, mint szemtanú leirja az ottan látottakat s többek közt így folytatja: „Estére kelve fáklyákat gyujtottak s két barbár (hun) lépett be
Attélás
Attila
szal (Attila) szembe, s annak győzedelmeit és hadi erényeit énekelve, önkészített dalokat mondott. S a vendégek szemeiket rájok függeszték s némelyek a költeményekben gyönyörködének, mások a csatákra visszaemlékezve, gondolatokba mélyedének, mások, kiknek testét a kor elgyengíté s hevöket nyugalomra kárhoztatá, könnyekre fakadtak. A dalok után egy féleszű scytha lépett be, ki csudálatos és képtelen sületlenségeket habarva, mindnyájokat nevetésre fakasztotta.". Ime, tehát a hun király udvarában a hősi és nemzeti ének, azután a bohózat, milyen népünk lakodalmi verseiben ma is feltalálható.  
  Hogy a keresztyénség előtti magyaroknál a vezérek alatt voltak hasonló énekek s énekesek, annak régi krónikáinkban számos nyomára akadunk. Így találjuk följegyezve, hogy a hét vezér, vagy helyesebben az ágostai veszedelemből megfutott és megcsonkított hét kapitány dalt költe magáról, hogy emlékezete fenmaradjon.
Béla
III. Béla
király névtelen jegyzője (Anonymus Belae regis notarius), ki a vezérek történetét (hihetőleg a XI. században) megirta, előszavában örvend, hogy már van a magyaroknak írott története s nem lesz ezután kénytelen őseinek dicső tetteit a „parasztok hazug meséiből, vagy a joculatorok (tréfálók=trufálók, troubadourok) fecsegő énekeiből mintegy álmodozva (azaz költői szinben) hallgatni.". Tehát még az ő korában Árpád s a vezérek tettei mind a nép ajkán, mind az énekesek lantján éltek. Vajha e fecsegő énekekből néhányat leirt volna!  
  Mi lehetett e mondák, hagyományok, énekek tartalma és lényege: azt most már meghatározni nem lehet, de régi, száraz krónikáinkból itt-ott kiérzik azoknak nyoma. Ilyen talán énekekbe is szőtt mondák lesznek:  
  1. A hun mondakör.  
  2. Az Álmos-mondakör.  
  3. A vezérek mondaköre; melyekről alább.  
  9. §. A HUN MONDAKÖR  
  Hazai krónikáink (a XIII., XIV., XV. századból) a hunok és magyarok eredetét, vándorlását s egyéb dolgait beszélvén, sok helyen a külföldi iróktól egészen eltérőleg adják azokat elő. Ezért sokan a történetirók közül az ilyen helyeket, mint hitelt nem érdemlő költeményt, merőben elvetik. De ha történetileg nem lennének is igazolhatók, mindazonáltal figyelmet érdemelnek, mert régi krónikásaink e mondákat bizonyosan nem maguk költötték, hanem a nép szájáról vették által s így bennük az ősi hagyomány (tradíció) töredékére ismerhetünk. Látjuk ezekből, hogy
Etele
Attila
és hunjai élénk emlékezetben voltak a helyüket visszafoglaló magyaroknál, hogy közöttük egy egész hun mondakör forgott szájról-szájra, melyhez később a Volga melletti lakás, később a honfoglalás s a vezérek alatti tettek emlékezete csatlakozott. Ily egyes részei már a hun mondáknak:  
  1. A csoda-szarvas. Hunor és Moger, Nimród fiai, vadászat alkalmával egy szarvast üzőbe vevén, az őket a Káspi-tenger mellől a Meotis-tó mocsárjai közé csalogatja s ott eltünik. A két hős megszeretvén a helyet, kisérőivel együtt megtelepszik.  
  2. A hölgy-rablás. A megtelepült Hunor és Moger a Meotis körül prédára kimenvén, a pusztában férfiak nélkül tanyázó, s zenével, tánccal mulatozó hölgyeket találnak s azokat feleségül elrabolják. Tőlük származik a hun és magyar nemzet.  
  3. A tárnokvölgyi ütközet. Miután megszaporodtak s az új hazát a Duna és Tisza között elfoglalták, Keve, Béla és Kadosa hun vezérek Macrinus római helytartót (ma Báta) helységnél a Duna mellett, megütik, de a segítségére jött veronai Detre hős által a Tárnok völgyén megveretnek, hol Keve vezér elesik s eltemettetik a helyre, mely tőle Keveháza (Keazó, ma Kajászó) nevet nyer.  
  Ezen, egy külföldi író által sem említett, annálfogva a mesék országába utalt ütközet valóságát a bátai és érdi halmok közt nemrég tett ásatások megerősítik.  
  4. A zeiselmauri ütközet. Felüdülvén a hunok az előbbi csapásból, Macrinus és Detre után eredtek, őket a mai Bécstől nem messze, Zeiselmaur (
Cesmaur
Zeiselmaur
,
Cetii mutus
Zeiselmaur
) nevű helynél utólérik s megverik, hol egy hegy róluk Hunbércz () nevet kap. Macrinus elesik, Detre homlokát egy nyíl átfurja, melyet ki nem vonhatván homlokában visz bemutatni a római tanácsnak. „Ezért nevezik, (mondja
Turóczi
Thuróczi János
, XV. századbeli krónikásunk), halhatatlan Detrének mind e mai napig."  
  5. Az Attila-mondák is, hazai krónikáinkban legalább egy-két vonással elárulják, hogy részint a néphagyományból vétettek, azért különböznek a külföldi krónikások följegyzéseitől. Különösen Attila sátra, istállója, evőkészletei, ágya sat. oly pazar fényben vannak feltüntetve, mint azt csak a nép szabad képzelődése szokta festeni regéiben. Menyegzője, halála, hármas koporsója máig is él a nép tudalmában. A menyasszony neve, Mikolta is csak a magyar mondákban fordul elő így.  
  6. Attila fiai. Itt a magyar monda ismét független a külföldi hagyományoktól. Attilának két fiát nevezi meg: Csabát és Aladárt. Az első a hunok kedvence, az utóbbihoz a gót faj ' 0 ragaszkodik. Detre ármányai miatt háború üt ki a két fiú között; a vér tizenöt napig foly Kelenföldön s megfesti a Dunát. Ez a „Krimhildi ütközet'', így nevezve Krimhildről, Aladár anyjáról, ki német vér volt. Csaba előbb győz, azután a gótok árulása miatt meggyőzetik, de Aladár elesik. Csaba kevesedmagával bujdosásban keres menedéket.  
  Következnek a Csaba-mondák, melyek közül a Hadak úta (Lugosy közleménye), figyelemreméltó.  
  10. §. A MAGYAR MONDAKÖR  
  A magyarok Volga-táji lakásának emléke csupán egy mondában tartotta fenn magát, miszerint Álmos anyjának, Emesnek megjósoltatik, hogy születendő fia hatalmas fejedelmeknek lészen törzsatyja, kik nyugot felé nagy hódításokat tesznek. A monda sokban hasonlít Cyrus megjövendöltetéséhez, mindenesetre keleti származásra mutat.  
  A vezérek korabeli magyar mondák közül a legnevezetesebbek:  
  1. Pannónia megvétele. Árpád Szvatopolk tót fejedelemnek fehér lovat, aranyos féket és nyerget küldvén, attól viszonzásul egy palack dunavizet, egy marok füvet és földet kér, mit megnyervén, keleti szokás szerint az ország átadása jeléül tekinti s e jogon Pannóniát elfoglalja.  
  2. Lehel és Bulcsú halála. Midőn az ágostai veszély alkalmával elfogott két vezért, Lehelt és Bulcsút a németek fel akarnák akasztani, Lehel a kürtjét kivánja, hogy hadd kürtöljön egyet utoljára; mely kivánsága teljesíttetvén, a nagy kürttel Konrád (?) császárt agyonüti „Eredj, légy szolgám a másvilágon", mondván neki.  
  3. Botond és bárdja. Botond vezér oly lyukat vág Byzantium kapuján, hogy azon egy öt éves gyermek ki s bejárhatott volna.  
  Mindezek többé nem költői alakjukban, hanem töredékesen és szárazon vannak elszórva krónikáinkban: de méltó azért róluk megemlékeznünk, mert ezek egykor a nemzeti eposz kiegészítő részei lehettek.  
  Második szakasz. — Középkor.  
  11. §. FELOSZTÁS  
  A magyar irodalom történetének középkora azon több mint öt századnyi időt foglalja magában, mely
Szent István
I. István
király megkoronáztatásától a mohácsi vészig terjed. E kort könnyebb áttekintés végett három időszakra osztjuk, ú. m.:  
  I. Időszak.
Szent István
I. István
tól kezdve az Árpádház fiága kihaltáig, 1000—1301.  
  II. Időszak. Az Árpád-ház kihaltától a XV. század közepéig: az Anjou- és Luxemburg házbeli királyaink kora, (Károly, Nagy Lajos, Zsigmond).  
  III. Időszak. A XV. század közepétől a mohácsi vészig: a Hunyadiak és Jagellók kora, (I. Ulászló, Hunyadi János kormányzó, V. László,
Mátyás
I. Mátyás
, II. Ulászló, II. Lajos).  
  Ezen korszak az úgynevezett códexek (irott könyvek) irodalmát foglalja magában, minémüek a második, de főkép a harmadik időszakból már nagy számmal találtatnak.  
  ELSŐ IDŐSZAK  
 
Szent István
I. István
tól az Árpád-ház kihaltáig  
  A) Külső viszonyok  
  12. §.TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS  
  Ha azon három századot, mely alatt a nemzeten Árpád-vérű királyok uralkodtak, futólag áttekintjük; úgy találjuk, hogy a XI-ik legalkalmasabb volt közülök a műveltség és ezzel kapcsolatban az irodalom terjesztésére. A következő két században részint belvillongások, részint kivülről jött veszély inkább gátolták, mint előmozdíták a nemzet békés kifejlődését.  
  A XI. században
Szt. István
I. István
dicsően befejezte kettős nagy művét, a nemzet megtérítését, s az országalkotmány megszilárdítását. Utána nyomorult követője, Péter támasztott ugyan kevés ideig tartó zavarokat, de győzött a nemzeti visszahatás az idegen befolyás ellenében s a következő királyok: I. András, I. Béla erős kézzel ragadták meg a kormányt. Azon hanyatlást, melyet a nyugtalan Salamon rossz kormánya okozott volna, ellensúlyozta Béla, Géza és László hercegek erélye, majd ez utóbbiak és a bölcs törvényhozó, Kálmán országlása, dicsővé teszi a század hátralevő részében a nemzet történetét.  
  De már a XII. század nagyobb része oly eseményekkel telt el, melyek inkább apaszták, mint nevelék a nemzet erejét. II. István kicsapongásai,
Vak Béla
II. Béla
gyenge kormánya, II. Gézának Borics és a görög ármány ellení küzdelmei, azután a III. István, II. László és IV. István alatt sűrűn következő trónvillongások elzsibbaszták a nemzetet, s csak III. Béla derék kormánya alatt üdült fel sebeiből.  
  Azonban nem volt, ki a III. Béla nyomain haladjon. A XIII-ik században Imre és III. László jelentéktelen országlása után II. András rossz kormánya zavarba hozta s elszegényíté az országot. Fia, IV. Béla erős kézzel ragadta ugyan meg a kormány gyeplőjét, de jött a végzetteljes mongol pusztítás s
Bélá
IV. Béla
nak hátralevő idejét a romok helyreállítására kellett fordítania. E mongol pusztítás irodalmunkra is kiszámíthatatlan veszteség; ki tudja, mi és mennyi veszett el akkor!
Béla
IV. Béla
utódai közül V. István rövid uralkodása kevés jót eszközölhetett. IV. László és kunjai elaljasíták és elszegényíték a magyart. III. Endrét végre a koronája miatti gondok és aggodalmak emészték föl.  
  13. §. MŰVELTSÉG, TUDOMÁNY  
  A keresztyén vallás felvételével a nyugoti műveltebb szokások és erkölcsök is kezdettek terjedni a magyarok közt. A nemzet harcos, kalandos természetét letévén a béke műveihez édesedett. A földmívelés már Szent István alatt annyira meghonosúlt, hogy ez, vallásos alapítványait nagy részben az egyházi tizedre (dézsma) fektethette. A kézműipart és kereskedést leginkább a megtelepült idegenek űzték. A XIII. században a zsidó és izmaelita uzsorások elszaporodta egyike lőn azon okoknak, melyek a nemzet süllyedését elősegítették.  
  A szépművészetek közül, mindjárt a keresztyén vallás behozatalakor először is az építészet nyere alkalmazást. Már Geiza fejedelem,
István
I. István
atyja megkezdette az egyház- és kolostor-építést: a pannonhegyi zárda és templom az ő kezdeménye.
Szt. István
I. István
Esztergomban, Fehérvárott, Ó-Budán építtetett templomokat s egyéb helyeken is, de melyek közül csak egy maradt fenn: a börzsönyi kápolna.
István
I. István
görög építészeket használt, ezért az építészetben először a bizánci stíl lőn uralkodó: a XIII. században azonban ezt a gót stíl váltotta fel. IV. László korából a pozsonyi, V. Istvánéból a kassai templomok (ó-német stílben építve) még ma is fennállanak.  
  A szobrászat az építészettel egykorúlag kezdett divatozni, mivel a templom ékesítésére a szentek szobrai is megkívántattak. De néhány töredéken kivül az Árpád-királyok korából semmi sem maradt fenn.  
  A festészet kezdete a hímvarrás volt; ide tartozik a koronázási palást, melyet Gizella királynő maga hímezett s melyen több szentek képein kivül
Szt István
I. István
, Gizella királyné és fiuk Imre herceg képei is láthatók.  
  Iskolák már
Szt. István
I. István
alatt álltak fenn több helyen. Voltak az úgynevezett fárai iskolák, melyekben a pap az egyháza körébe tartozó növendékeket a hit elemeire oktatta; középiskolák, melyek a grammatikára és muzsikára szorítkoztak; felsőbb iskolák, hol már a logika és teológia is taníttatott, végre egyetem. Első egyetem honunkban a veszprémi, melyet hihetőleg maga
Szent István
I. István
alapított.  
  Könyvtárak, a kézzel írott könyvek ritkasága és drága volta miatt nem voltak nagy számmal ez időszakban. Történeti adat bizonyítja, hogy egy elveszett biblia másfél faluval kárpótoltatott. Negyven kötetnyi könyvtár már fejedelmi ajándék volt.  
  A hazánkban ez idő alatt latin nyelven irt könyvek közül ránk nézve legnevezetesebbek: 1. Béla király névtelen jegyzőjének „A magyarok viselt dolgairól" irott munkája és 2. Kézai Simon „krónikája"; az első hihetőleg a XI., a második bizonyosan a XIII. századból.  
  14. §. A MAGYAR NYELV A POLGÁRI ÉLETBEN ÉS AZ EGYHÁZBAN  
  Ámbár a keresztyén vallással a latin nyelv is beharapódzott, s az egyházi szertartásoknál, a törvények alkotásánál, az oklevelekben (diplomák) is használatba jött: mindazáltal a magyar nyelv sem szünt meg az udvar, a nagyok s az országos élet nyelve lenni. A királyi udvar az Árpádok alatt nem lehetett más, mint csak magyar, noha a királynék idegenek voltak. A főrendekhez s az országnagyokhoz sem férkőzött még be akkor semmi idegen nyelv; sőt a külföldről első királyaink alatt az országba jött és letelepedett idegen vitézek (mint Vencellin,
Hunt
Pázmány Péter
és Pázmán stb.) is megmagyarosodtak és a magyar nemzetségek törzsatyjai lettek. Így az országtanácsban sem lehetett még akkor uralkodó a latin nyelv; magyarúl tanácskoztak, magyarúl hozták a végzést vagy törvényt, csupán a határozatot tették fel latin nyelven az ehhez értő papi emberek, mint a Kálmán király törvényeinek előszavából kitetszik, hol az író, Albricus nevű pap megjegyzi, hogy ő e törvényt magyar nyelvből tette át latinra.  
  Hogy pedig a magyar nyelv a vallási dolgokban, jelesül az egyházi szónoklatoknál is használtatott, az kétséget nem szenved, máskép a térítés nagy munkáját nem is lehetett volna bevégezni. De történetileg is tudjuk a Szt. Gellért legendájából, hogy az első térítők idegenek lévén, deákul hirdették ugyan az igét a csudálkozó népnek, de tolmácsok kiséretében, kik azt rögtön megmagyarázták. Azonban vallási tartalmú irott emlék nem maradt fenn ez időszakból, kivévén egy halotti beszédet és könyörgést, amiről alább lesz szó.  
  Jegyzet. I. András korából maradt volna még állítólag két imádság, melyek az úgynevezett Jerney-hártyán találtatnak; azonban sok körülmény oda mutat, hogy ez újabb idők koholmánya.  
  B) Benső viszonyok  
  15. §. KÖLTÉSZET  
  A költészet ez időszakban sem irott művekből, hanem szájról-szájra zengő énekekből állott. Egy része ezeknek történeti tartalmú lehetett, mely a nemzet viselt dolgait, jeles királyait, a bajnokok hőstetteit magasztalta. Ilyenekre céloz az úgynevezett Bécsi vagy Képes krónika, midőn írja: hogy „
Szent István
I. István
halálával egész Magyarország citerája gyászba öltözött, és három évig a hegedősök mindennemű édes zenéi elhalgattak". Egy külföldi író pedig följegyezte, hogy „midőn a magyar dalnokok a cserhalmi ütközetet énekelnék, László és Geiza hercegek vitézségét annyira magasztalták, hogy ezáltal felköltötték Salamon király irigységét". III. Endre királyunk egy okleveléből kitetszik, hogy voltak királyi dalnokok, épen úgy mint lovászok, vaqászok sat. fejedelmeink udvarában; sőt IV. László idejéből mimusoknak, histrióknak (színjátszók, alakosok) is van nyoma, mely nevek alatt azonban nem kell rendes színtársaságot érteni.  
  Milyenek lehettek az e korban divatozott énekek, azt természetesen nem tudhatjuk, mivel azokból semmi fenn nem maradt. De úgy látszik, hogy régi krónikáink némely részei ily népi énekekből vannak merítve. Valamint tehát feljebb a hun és vezérek korabeli mondakör, úgy itt a király-mondakör volna megkülönböztethető.  
  Ezen király-mondakörnek egyes töredékeit tartotta volna fenn Turóczi János (XV. századbeli krónikásunk) a következő helyein:  
  1. Béla herceg párviadala a pomerániai hőssel, mely már magában egy kis regényes epizóddá kerekedik.  
  2. Endre és Béla Várkonyban, vagy a korona és kard története.  
  3. A cserhalmi ütközet leirása, midőn László herceg a kun által elragadott leányt megmenti.  
  4. Salamon király háborúinak, Vid ármánykodásainak stb. oly részletes festése, mint ezt ily bőven csak népi ének után irhatta le a jó krónikás.  
  5. Vak Béla és Borics története, különösen hogy az utóbbinak egy vitéze, Sámson átusztat a Sajón, bemegy a Béla sátrába, ezt szemtől-szembe szidalmazza, de midőn visszafelé usztatna, a király hivei által levágatik.  
  Efféle hely több is van
Turóczi
Turóczi János
nál, hol a leirás egyszerre megelevenül, csaknem költői lesz, ahonnan gyanítani lehet, hogy ezek a nép énekeiből mentek át a krónikába.  
  16. §. A NYELV ÍROTT EMLÉKEI  
  Egyes magyar szavak vagy kifejezések ez időszakból nagy számmal maradtak fenn az oklevelek és krónikák latin szövegében. Ezen szavakat is összeszedte és szótár-alakban kiadta Jerney János ily cím alatt: „Magyar nyelvkincsek Árpádék korszakából 1854." Ezek leginkább személy- és helynevek, melyek az akkori magyar nyelvre némi világot vetnek. De összefüggő beszédben az egész Árpád-időszakból nem maradt fenn egyéb, mint egy halotti beszéd és könyörgés (mert a fentebb említett Jerney-hártya hitelessége nagyon kétes, melynek iratása I. András korára tétetik állítólag). A Nemzeti Múzeum könyvtárában létezik egy deák kódex, mely latin misekönyvet, kótás énekeket, naptárt és némely korjegyzeteket foglal magában. Ennek egy lapján olvasható az említett halotti beszéd és könyörgés magyar nyelven. Ezen kódexet először Pray György mult századbeli jeles történetirónk fedezte fel a pozsonyi káptalan könyvtárában, azért róla Pray-kódex nek neveztetik. A halotti beszédet többen ismertették; Révai Miklós egész könyvet irt róla, ujabban
Döbrentei
Döbrentei Gábor
és Toldy Ferenc magyarázták. Iratásának évét bizonyosan meghatározni nem lehet; korát tudósaink a XII. század második felébe (1171—1183) teszik. De a nyelv régisége, s a helyesirásban előjövő ingadozások odamutatnak, hogy az csak másolatja valamely régibb szövegnek s eredetije hihetőleg még
Szt. István
I. István
korában készült. Olvasása a nyelv történetére sok tekintetben igen érdekes, egészben a most is élő palóc nyelvjárást látszik követni.  
  MÁSODIK IDŐSZAK  
  Az Árpád-ház kihaltától a XV. század közepéig  
  A) Külső viszonyok  
  17. §. TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS  
  Az Árpád-ház fiágának kihaltával bekövetkezett trónvillongások, — Vencel és Ottó királyaink rövid országlása — után Róbert Károly a trónon megerősödvén, minthogy maga is olasz volt, nyugoti műveltséget és fényüzést hozott udvarába, mi onnan a főnemesek közé is elterjedt. Alatta a béke megszilárdult, a királyi hatalom tekintélye növekedett; majd dicső emlékű fia, Nagy Lajos uralkodása alatt a magyar birodalom Európa elsőrangú államai sorába emelkedék: a királyi udvar tekintélye és fénye, a nyugottali sűrűbb érintkezés, idegen országok gyakrabbi látása stb. növelék a nemzet tapasztalását és így műveltségét is. De Lajos halála után leánya, Mária királynő és Kis Károly trónvillongása, még inkább a vízeszű Zsigmond hosszú uralkodása csüggesztő hatással voltak a nemzeti életre mihez járult, hogy a nemzet már ekkor megkezdé századokig tartandó élet-halálharcát veszélyes ellenével, a törökkel.  
  18. §. MŰVELTSÉG, TUDOMÁNY  
  Az Anjou-házbeli királyaink, Károly és Lajos alatt a királyi udvarból terjedő fényüzés serkentőleg hatott a kézmű­iparra; a megszilárdult benső béke, az útak bátorságos volta, a magyar birodalom széles kiterjedése előmozdítá a kereskedést. A gazdászat is emelkedett részint azáltal, hogy e királyaink kisebb tagokban adományoztak földbirtokokat a nemességnek, részint hogy a nép a béke által megszaporodott. De Nagy Lajos halálával mindezek az előbbeni rendetlenségbe sűllyedtek vissza.  
  A szépmüvészetek közül az építészet nagyban divatozott. Károly a visegrádi vár alatt pompás palotát építtetett; fia, Lajos Ó-Budán másikat; Zsigmond pedig a budai várban az úgynevezett „fris palotát". A fejedelmek példáit követték mind az egyházi, mind a világi főurak. Számos templom épült ez időszak alatt, mint Szeben, Brassó, Kolozsvár templomai, a leleszi torony stb.  
  A szobrászat maradványai közűl nevezetes a Csák Máté érc-mellszobra, mely most a Nemzeti Múzeumban látható. Mint jeles szobrászai ezen kornak
Kolozsvári Márton
Kolozsvári György
és György említtetnek, kik Nagyváradon szent fejedelmeink négy ércszobrát öntötték, ú. m.
Szent István
I. István
, Imre herceg és
Szent László
I. László
szobrát gyalog, ezenkivül
Szt. László
I. László
szobrát lóháton is. E szobrok még azután sokáig megvoltak Nagyváradon, míg a XVII. században a török ágyúnak öntette őket.  
  A festészet terjedésének bővebb alkalmat szolgáltattak a nemesi címerek, melyeket Károly az előbbi királyoknál sűrűbben kezde osztogatni; továbbá a kódexekben divatozó miniatűr-festvények és az oltárképek. Az ötvösség és hímvarrás a növekedő fényűzés által mindinkább gyarapodott.  
  Iskolák a nagyszámú szerzetek, zárdák mellett mindenütt léteztek; a veszprémi egyetem, úgy látszik, már ekkor megszünt, de ahelyett Lajos király Pécsett állított fel egyet, másikat Zsigmond Ó-Budán. Ezenkivül a magyar ifjak, kivált Lajos idejében, a külföldi egyetemeket is látogatták: a teológusok leginkább Párizst, a törvénytanúlók Bolognát.  
  A latin nyelven írt történeti munkák közül ez időszakból legnevezetesebbek a Pozsonyi krónika és a bécsi udvari könyvtárban létező úgynevezett Képes krónika, mindkettő Róbert Károly korából.  
  19. §. A MAGYAR NYELV A NYILVÁNOS ÉLETBEN  
  Ámbár I-ső
Károly
I. Károly
a magyar nyelvet nem szívta be az anyai tejjel, sőt abban később sem lett egészen járatos, mindazáltal nem szorítá azt ki udvarából, sőt fiai nevelését egészen magyar szellemben, magyar nevelő által folytatta. A történetírás fenntartá e nevelő nevét: Kencsics Miklós volt az, Gyulának fia, azért néhol csak Gyulafinak mondatik. Szokásban volt akkor a királyok leendő vejeit vagy menyeit mindjárt az eljegyzés után a magyar királyi udvarba hozatni, hogy magyar nyelvet, erkölcsöt és szokásokat tanuljanak. Így neveltette
Károly
I. Károly
a visegrádi várban Margitot (Károly morva őrgróf leányát), mint
Lajos
Nagy Lajos
fiának leendő nejét. Így hozatta később Lajos király is leendő vejeit, Zsigmondot és Vilmos osztrák herceget, mint Mária és Hedvig leányai mátkáit, a magyar királyné udvarába. Hasonlóan bánt azután Zsigmond is Albert osztrák herceggel, mint Erzsébet leánya jegyesével; miből megtetszik, hogy ez időszak folytán a királyi udvar nyelve magyar volt.  
  Ami a magyar nyelvnek nyilvános életbeni használatát illeti, a törvények szerkezete folyvást latin maradt ugyan, a hivatalos oklevelek, rendeletek is e nyelven keletkeztek, de mindennemű végzések, birói parancsok magyar nyelven hirdettettek ki. A törvényes élet némely magyar emlékei alább említtetni fognak.  
  B) Benső viszonyok  
  20. §. A NÉPI KÖLTÉSZET  
  Hogy a nép ez időszak alatt is énekbe szőtte az őt különösebben érdeklő eseményeket, annak az egykorú íróknál számos nyomaira akadunk. Ily közérdekű esemény volt már I. Károly korában Zách Felicián esete, mely Istvánfi bizonyítása szerint, még az ő korában is (a XVI. században) lant mellett énekeltetett (a cytharoedis ad lyram canitur, úgymond). Kis Károly meggyilkoltatása szintén élénken foglalkoztatá a kedélyeket s az Erzsébet királynő (Lajos özvegye) szájába adott eme szavak:  
 
 
 
Vágd csak fiam, vágd Forgács!
 
Tied leszen Gimes és Gács.
 
 
  bizonyosan a népének töredéke. Zsigmond korából ily esemény volt a harminckét nemes kivégeztetése, mely Turóczi korában még szerte zengett a nép ajkán; különösen Kontról e szavakkal emlékezik: „quem nostrum aevum nedum loquitur, verum et resonanti lyra caitlt", azaz: kiről a mi korunk nemcsak beszél, hanem zengő lant mellett énekel is. Toldi Miklósról is már e korban léteztek énekek, minek bizonysága az, hogy
Ilosvai
Ilosvai Selymes Péter
kétségkívül ily régi énekek nyomán a Toldi mondát I. Lajos korába helyezi, melyet későbbi írók
Mátyás
I. Mátyás
idejébe tesznek.  
  21. §. A NYELV ÍROTT EMLÉKEI  
  Ezen időszak összes irodalma t. i. a mi fenmaradt, kevés kivétellel vallási tartalmú. Ide tartoznak a szentírás régi fordításai, némely vallásos elmélkedések és tanítások, könyörgések, szent énekek, szentek életei, melyek közűl a nevezetesebbeket megemlítjük.  
  I. A Margit-legenda. A bebizonyíthatólag legrégibb emlék ez időszakból Szűz Szent Margitnak, IV. Béla király leányának élete. A kódex, melyben ez találtatik, csak a XVI. század elején iratott ugyan, de tudósaink már kimutatták, hogy ez csak másolatja egy sokkal régibb eredeti szövegnek, mely minden hihetőség szerint I. Károly korában, tehát a XIV. század elején készült.  
  II. A régi biblia-fordítás. A bibliának tudtunkra első magyar fordítását három különböző kódex tartotta fenn számunkra ú. m.:  
  a) A Révai-kódex, vagy mivel Bécsben a császári könyvtárban létezik az eredeti kézirat, Bécsi kódex. Ezen csonka kézirat az Ó-testamentom némely könyveit, minő a Ruth könyve, Eszter könyve, Judit könyve és Dánieltől fogva a prófétákat foglalja magában. Az író, vagy fordító neve nincs följegyezve. Révai-kódexnek azért mondatik, mert e tudósunk másolta azt le és készített hozzá tudományos magyarázatot.  
  b) A Müncheni kódex, mely az Új-testamentumból a négy evangélistát, (Máté, Márk, Lukács, János) tartalmazza. Leiratott Moldvában, Tatros nevű helyen Németi György által 1466.
Jászay
Jászay Pál
készítette sajtó alá s ezért Jászay-kódex nevet is visel. Eredetije Münchenben.  
  c) A Gyulafehérvári kódex a zsoltárokat, Énekek énekét és Jób könyvét tartalmazza az Ó-testamentumból. Leírója Halábori Bertalan 1508. Létezik eredetije a gyula-, vagy károly-fehérvári püspöki könyvtárban. Kiadójáról Döbrentei-kódex nek is hívják.  
  Mind a három biblia-töredék hihetőleg egy és ugyanazon bibliafordítás részei. Azon leírók, kiknek nevei föntebb megjegyeztettek, nem fordítók, hanem csak másolók lehettek. Annyit történetileg tudunk, hogy Zsigmond korában, tehát a XV. század első felében Tamás és Bálint nevű papok a huszita vallásért üldöztetvén, Moldvába vonultak ki és ott az egész szentírást magyarra fordították. E fordítás részletei-e a fentebb említett kódexek vagy ennél még régibbek, teljes bizonyossággal eldönteni nem lehet. Toldy Ferenc a nyelv jelleméből itélve azt állítja, hogy a Bécsi és Müncheni kódexek nyelve a XV. századnál sokkal régibb, s nem haboz őket a XIV. század első felébe, tehát
Károly
I. Károly
és
Lajos
I. Lajos
korába helyezni.  
  Egyéb, e korbeli vallásos íratokat mellőzve, az egyházi költészetnek egy jeles maradványát nevezzük meg: Szent Bernát himnusza a felfeszített Krisztushoz, mely költői érzéssel teljes.  
  22. §. FOLYTATÁS. — IROTT EMLÉKEK  
  A világi irodalomnak ez időtől csaknem egyedűli maradványa ama históriás ének, mely Pannónia megvételét tárgyazza. Áll ez harminckilenc négy soros versszakból, s ama régi mondát tárgyalja, hogyan vette meg Árpád az ország egyrészét s a morva fejedelemtől fehér lovon, aranyos féken és nyergen. Keletkezési éve nem bizonyos, nyelvét tekintve a jelen második időszakba tehetni. A kódexet, melyben ez írva találtatik, hasonlóul Pray György, mult századbeli tudósunk fedezte fel, s ismertette meg először.  
  Itt lesz helyén megemlíteni azon maradványokat, melyek a magyar nyelvnek törvényes dolgokbani használtatását tanusítani látszanak. Jelesül:  
  1. Tiszti eskü Lajos király idejéből, mely a magyar törvénytárban (corpus juris), de későbbi helyesírással, fennmaradt.  
  2. Sajószentpéter városának végzése borai árulása felől 1403-ból.  
  3. Vér András menedék-levele (nyugtatványa) 1423-ból és még egy-két apróság.  
  HARMADIK IDŐSZAK  
  A XV. század közepétől a mohácsi vészig  
  A) Külső viszonyok  
  23. §. ORSZÁGOS ÉS MŰVELTSÉGI ÁLLAPOTOK  
  Zsigmond vejének, Albertnek rövid uralkodása után elébb a bekövetkezett trónviszály, majd a török elleni hadjáratok, hol a hős Hunyadi János fegyvere oly dicsően villogott, akadályozák a nemzet békés kifejlődését. Az országnak a hatalmas török elleni megvédése volt a fődolog, ezen életkérdés mellett minden egyéb háttérbe szorult. V. László uralkodása alatt a pártok forrongása, a nagyok viszálkodása, gaz tanácsadók a kormányon, s az emiatt bekövetkezett szomorú események még rosszabbá tevék a dolgot, s midőn a nemzet,
Mátyás
I. Mátyás
fénykorában polgári élete legdicsőbb szakát élte is: a sok háborúskodás miatt nem fordíthata kellő figyelmet a béke műveire, az iparra, kereskedésre és a szellemi dolgokra. Végre II. Ulászló és II. Lajos alatt a nagyok viszálkodása, fejetlensége, a hazát csaknem végromlásra juttatá.  
 
Mátyás
I. Mátyás
ugyan mind a gazdászatot, különösen a földmívelő nép védése által, mind az ipart nagy mértékben emelte. Olaszországból behítt mesterei a kézművességnek hatalmas terjesztői voltak; a polgári rend pártolása által a kereskedést mozdítá elő, de ezen törekvéseit másfelől folytonos háborúi akadályozták.
Ulászló
II. Ulászló
és
Lajos
II. Lajos
alatt az általános fejetlenség, romlottság és szegénység minden ipart tönkre tett.  
  24. §. KÉPZŐMŰVÉSZETEK. — ISKOLÁK, KÖNYVTÁRAK  
  A nagyok fényszeretete, kiváltképen
Mátyás
I. Mátyás
példája tág mezőt nyitott a képzőművészeteknek. Hunyadi János, ki többek közt a ma is fenálló gyulafehérvári templomot, s Vajda-Hunyadvárát építteté;
Mátyás
I. Mátyás
, ki
Olasz
Olaszország
-,
Német
Németország
- és Csehországból építőmestereket kecsegtetvén be, azok által sok pompás épületet rakatott, többek közt a budai és visegrádi királyi palotákat megnagyobbíttatá: az építészet felvirágzására igen sokat tőn. A szobrászat és a véle rokon ötvösség is nagyban üzetett
Mátyás
I. Mátyás
idejében. Híres ötvös volt ekkor Gyulán az a Száraz Antal , kinek unokája
Dürer Albrecht
Dürer, Albrecht
név alatt egyike lőn Németország legnagyobb festőinek.  
  A káptalani és zárdai nagy számú iskolák mellett a régibb két egyetemhez még egy harmadik, a pozsonyi járult, melyet
Mátyás
I. Mátyás
, Vitéz János érsek sürgetésére állított fel (1467). De mindezeknél nagyobb leendett amaz országos főtanoda, melyet
Mátyás
I. Mátyás
a budai vár alján észak felé kezdett építtetni oly roppant terv szerint, hogy benne 40,000 deák tanítást, lakást és élelmet nyerhessen a király költségén, de amely, fájdalom, félben maradt.  
  Könyvtárak ez időszakban már mind nagyobb számmal találtatnak hazánkban, a rongypapir elterjedése, majd a sajtó feltalálása olcsóbbá tevén a könyveket. Az első nyomdászt, Hess András nevűt,
Mátyás
I. Mátyás
hívta meg
Olaszhon
Olaszország
ból Budára. Első nyomtatott könyv hazánkban az úgynevezett Budai krónika (latin nyelven) 1473-ból.
Mátyás
I. Mátyás
király igen gazdag és pompás könyvtára, az úgynevezett Corvina theca világszerte híres volt, hol a klasszikai és középkori irodalom termékei részint pompás kéziratokban, részint nyomtatásban összegyüjtettek. Több tudós felügyelete alatt harminc leiró dolgozott rendesen e könyvtár számára, s a király harmincháromezer aranyat fordított évenként csupán .a másolásokra. Így e könyvtár mind kiterjedésre, mind külső fényre páratlan lett az egész világon; de fájdalom! már a következő gyenge királyok kezdték elajándékozgatni, rossz felügyelés miatt sok elsikkasztatott belőle, míg végre Budavárával együtt török kézre jutván, részint a barbárság áldozatja lett, részint Konstantinápolyba takaríttatott. — A latin nyelven ez időszakban írott történeti munkák közül nem hagyhatjuk említetlenül Turóczi János krónikáját és
Bonfinius
Bonfini, Antonio
históriáját Magyarországról, kik mindketten
Mátyás
I. Mátyás
alatt éltek.  
  Nevezetesek még
Mátyás
I. Mátyás
alatt némi tudós társulatok; egy Budán: „Sodalitas literaria Ungarorum", másik Bécsben: „Societas Danubiana", végre a harmadik Erdélyben: „Societas Septemcastrensis" nevek alatt.  
  25. §. A MAGYAR NYELV A NYILVÁNOS ÉLETBEN  
  Albert, I. Ulászló és V. László királyaink a magyar nyelvet nemcsak értették és beszélték, de
Ulászló
I. Ulászló
ról az is tudva van, hogy Fridrik császár követeihez a királyi székről magyarul szólott.
Mátyás
I. Mátyás
király bár több nyelven tudott beszélni, s különösen az akkori túdós világ szokása szerint a latint nagyon kedvelte: testestől-lelkestől magyar volt, asztalánál is magyar énekeket adatott elő. II. Ulászló és fia, II. Lajos udvarában már az idegen nyelv és szellem lett tulnyomó; amaz a nemzet nyelvét nem értette, ez érté ugyan, de udvarának nem ő, hanem neje, az osztrák
Mária
Habsburg Mária
adott irányt.  
  Emlékeink ez időszakból, melyek a magyar nyelvnek országos ügyekben és törvénykezési dolgokban használtatását bizonyítják: Hunyadi János kormányzói esküje, továbbá némely záloglevelek, végrendeletek, kötelezvények, magyar köriratú pecsétek és pecsétnyomók stb.  
  B) Benső viszonyok  
  26. §. KÖLTÉSZET  
  Hogy a Hunyadiak korának fényes hadi tettei számos történeti énekek tárgyául szolgáltak: nagyon hihető. De föl is jegyezte
Galeotti
Marzio, Galeotto
nevű író, hogy
Mátyás
I. Mátyás
király asztala felett efféle énekek napirenden voltak. „Magyarországon, úgymond, zenészek és hegedősök vannak, kik a bajnokok tetteit hazai nyelven, lakoma felett hegedűszó mellett éneklik. Szerelmi dalok ritkán énekeltetnek, hanem többnyire a török elleni viselt dolgok adatnak ékesen elő. „Oculis meis vidi, — regem (
Mathiam
I. Mátyás
) aures carmini maxima attentione prebens tem. Azaz: szemeimmel láttam, — írja — hogy
Mátyás
I. Mátyás
király a legnagyobb figyelemmel hallgatta a dalokat." Tehát a történeti népköltészet a királyi asztalnál is otthonos volt, de ezenkívül regényes tartalmú énekek is divatoztak. Különösen fel van jegyezve, hogy
Mátyás
I. Mátyás
az atyja asztalánál, gyermekkorában míly nagy figyelemmel hallgatta az Óriás Lorántról való énekeket úgy, hogy magáról megfeledkezve, midőn valamely harci esemény leirása fordult elő, kézzel-lábbal úgy tett, mintha viaskodnék (
Galeotti
Marzio, Galeotto
).  
  Hadi dalokat, magyar nyelven is, a híres latin költő Janus Pannonius pécsi püspök szerzett, de sajnos, hogy mindezekből ránk egy árva hangocska sem juthatott, kivévén egy rövid dalt, melyet
Mátyás
I. Mátyás
királlyá választásakor a pesti tanulók rögtönöztek s a néppel együtt énekeltek:  
 
 
 
Mátyást mostan választotta
 
Mind ez ország királyságra,
 
Mert ezt adta isten nekünk
 
Mennyországból oltalmunkra.
 
 
 
Azért mi is választottuk,
 
Mint istennek ajándékát,
 
Kiből isten dicsértessék,
 
És örökre mondjuk: Ámen.
 
 
  Íly rögtönzött dalokat énekeltek még a kenyérmezei győztes vitézek is, magasztalván vezéreiket
Kinizsi
Kinizsi Pál
t és
Báthory
Báthory István
t.  
  Irott versemlékek ez időszakból a következők:  
  I. Emlékdal Mátyás királyról, mely hihetőleg nem sokkal a nagy király halála után iratott (1490), kezdete így hangzik:  
 
 
 
Néhai való jó Mátyás királ!
 
Sok országokat te birál,
 
Nagy dicséretű akkoron valál,
 
Ellenségednek ellene állá! stb.
 
 
  2. Egy siralomének Both János veszedelmén.  
  3. Apáti Ferenc feddő éneke.  
  Első szatírai tartalmú vers magyar nyelven. Feddi a kor vétkeit: a fényűzést, hívalkodást, fajtalanságot stb.  
  4. A hihetően régibb: Ének Szent László királyról, melyben a rímnek még semmi nyoma.  
  5. Több vallási éneken kívül, melyek ez időszakba esnek, nevezetes egy nagy elbeszélő költemény: Szt. Katalin legendája, rímes versekben.  
  27. §. PRÓZAI IRODALOM  
  A prózai irodalom legnagyobb részét ez időszakban is vallásos könyvek tették, minéműek elegendő számmal maradtak ránk. Eddigelé összesen mintegy negyven kódex vagy kézzel irott könyv van felfedezve, melyek egy-kettő kivételével mindezen időszakból valók. Nagyobb rész még kéziratban van, de nehány már ki is nyomatott, nevezetesen:  
  I. A Bécsi és Müncheni kódex ek, melyekről az előbbi időszakban szó volt. Ezek a „Régi magyar nyelvemlékekben" adattak ki.  
  2. A Czech-kódex vagy Kinizsi Pálné-Magyar Benigna imakönyve (1513-ból). Ugyancsak a „Régi magyar nyelvemlékekben".  
  3. A Guary (olv. Gori)-kódex, kegyes elmélkedéseket tartalmazó kézirat, megjelent ugyanott.  
  4. A Nádor-kódex, vegyes tartalmú vallási könyv (1508-ból); kiadatott külön Toldy Ferenc felügyelése alatt, dísznyomatban, ékes fracturbetűkkel (1857).  
  Mint biblia-fordító, a XV. század első felében élt Báthory László paulinus barát nevezetes, ki az egész szentírást lefordította, de melynek már csak egyes töredékei vannak fenn, s Báthory-biblia néven ismeretesek. Ez nálunk már második fordítása a bibliának.  
  Magyar nyelvtant latin nyelven, Janus Pannonius (
Cesinge János
Janus Pannonius
) pécsi püspök írt először, de ez elveszett. Magyar naptáraink közűl legrégibb az, mely a Müncheni kódex elején áll.  
  Harmadik szakasz. — Újkor.  
  1. §. FELOSZTÁS  
  A magyar irodalomtörténetének új kora kezdődik a mohácsi vész után és terjed Bessenyei György felléptéig, 1526—1772. E majdnem három századig tartó korszak könnyebb áttekintés kedvéért szinte három időszakra osztatik fel. Jelesül:  
  I. Időszak magában foglalja a mohácsi vésztől a bécsi békekötésig lefolyt időt, tehát 1526—1606.  
  II. Időszak terjed a bécsi békekötéstől a szatmári békéig, azaz 1606—1711.  
  III. Időszak a szatmári békétől Bessenyei György felléptéig terjedő, mintegy hatvan évet foglal magában, 1711—1772.  
  ELSŐ IDŐSZAK 1526—1606 2. §. KÜLSŐ VISZONYOK A mohácsi szerencsétlen ütközet által hazánk hosszasan tartó török járom alá esett, másfelől Erdélynek és
Magyarhon
Magyarország
egy részének a magyar koronától különszakadása miatt sok időre nyúló belvillongások és polgári háborúk szinhelyévé lett. Ily körülmények közt a nyelv és irodalom elenyészésétől lehetett remegni inkább, mint azok felvirágzását remélni. Mindazáltal az irodalom nemhogy hanyatlott volna, sőt még virágzásnak indult. Hatalmasan segítés ébreszté az irodalmi munkásságot a reformáció, mely mindjárt kezdetben vallási surlódásokat idézett elő s a vitatkozások a könyvekben többnyire magyarúl folytak, hogy mindenki megérthesse; a hit ágazatai is leginkább magyar könyvekben terjesztettek. A könyvnyomtatás noha már egy századdal előbb fel volt találva, de hazánkban a reformációval kezdett általánosan terjedni és tetemesen könnyíté az eszmék és gondolatok kicserélését, egyszersmind az irodalmat nagyon előmozdítá. A reformációval a tudományosság is szélesebb terjedelmet vőn, mert ifjaink seregestől mentek a külföldi egyetemekre, főleg Wittenbergbe és tudománnyal megrakodtan tértek haza. Kollégiumaink: a pápai, pataki, debreceni, nem sokkal a reformáció után virágzani kezdettek. Másfelől a jezsuita szerzet, melyet Oláh Miklós esztergomi érsek hozott először Magyarországra,
Nagy-Szombat
Nagyszombat
ban jeles iskolát nyitott, melyből fejlett ki idővel a nagyszombati, ma pesti egyetem. Maga az ország elszakadása sem volt gyümölcs nélkül a nemzeti irodalomra nézve, mert az erdélyi fejedelmek a magyar nyelvet tévén udvari nyelvvé, ezáltal Erdély nemcsak a reformációnak, hanem ezzel együtt a magyar irodalomnak is mintegy menedékül szolgált.  
  3. §. A MAGYAR NYELV A NYILVÁNOS ÉLETBEN  
  Hogy ez időszak folytán Erdélyben és Magyarország azon részeiben, melyek az erdélyi fejedelmek alatt voltak, a magyar nyelv minden nyilvános ügyeknél országszerte divatozott: arra kétségtelen adataink vannak. De Magyarország azon részében is, mely az ausztriai háznak hódolt, élénken fenntartotta jogát a nemzeti nyelv. A törvények ugyan, mint eleitől fogva, latin nyelven hozattak, de az országgyűlésen többnyire magyarul folyt a tanácskozás. Sőt olvashatjuk az ekkor hozott törvényekben, hogy a nemzet folyvást követelte idegen ajkú királyaitól is a magyar nyelv tanulását. Idegen hadvezérek, — német és török egyaránt — magyar nyelven adták ki a magyaroknak szóló rendeleteiket, melyeknek számos példája maradt ránk s olvasható a „Régi magyar nyelvemlékek" gyüjteményében. Ugyanott bőven találtatnak: osztály- és záloglevelek, kötelezvények, szerződések, hivatalos és magániratok, melyek a magyar nyelvnek mind nyilvános, mind magányos ügyekben élénk használatát bizonyítják. Például felhozhatjuk az e korból fennmaradt hivatalos irományok közűl a következőket:  
  1. A Ferdinánd királyhoz szító magyar főurak hódolati eskűje (1527).  
  2. Szolimán császár proklamációja a magyarokhoz (1540).  
  3. A székelyek régi törvénye (1555).  
  4. §.VALLÁSI IRODALOM  
  A magyar irodalom legnevezetesebb részét ezen időszakban is a vallási könyvek teszik. Ugyanis a reformációval megkezdődött vallási versengés számos hittani írókat és egyházi szónokokat teremtett, kik tanaikat magyar nyelven igyekeztek a nép között elterjeszteni. E célból a szentírást többen lefordították vagy részben, vagy egészben is; hittani munkákat, egyházi beszédeket adtak ki nyomtatásban; az új hívek számára templomi énekeket szerzettek és ezáltal előmozdították a vallási költészetet. A reformáció nagy elterjedése által a XVI. század folytán irodalmunkban is a protestáns elem lőn túlnyomó. A magyar reformátorok közűl csaknem mindenki írt könyveket nemzeti nyelven, azok közűl a legnevezetesebbeket megemlítjük:  
  1. Dévai Bíró Mátyás , ki a reformátiót első terjesztette honunkban, több latin munkái mellett magyarúl is írt egy hittani könyvecskét.  
  2. Gálszécsi István , szinte első reformáfuraink egyike. „A keresztyéni tudományról" egy magyar könyvet írt és nyomtatott (Krakkó 1538).  
  3. Székely István , egy a hitújítás első terjesztői közűl, szikszói iskolamester korában hasonlóul írt egy könyvet (Krakkó 1538) a „Keresztyénségnek fundamentumáról", s azután több vallási munkát is szerzett magyar nyelven.  
  4. Batizi András , Szegedi Gergely , Sztárai Mihály a vallási költészetben jeleskedtek. Az általok szerzett énekeket soká használta, — részben ma is használja — a reformált egyház. Így például a 43-ik dicséret
Batizi
Batizi András
műve. Több énekes könyv is jelent meg a XVI. században, mint a Huszár Gálé, Bornemiszáé és a Gönczi Györgyé stb.  
  A biblia-fordítók közűl e században legnevezetesebbek:  
  1. Komjáthi Benedek , ki
Szt. Pál
Szent Pál
leveleit lefordította (1533).  
  2. Pesti Gábor kanonok a négy evangélista fordítója (1536).  
  3.
Erdősi (Sylvester) János
Erdősi Szilveszter János
, ki az egész újtestamentumot magyarra tette és kinyomatta Új-Szigeten (1541-ben).  
  4. Székely István Dávid zsoltárait fordította le (1552). A XLII. zsoltárt így kezdi: „Miképen a gímszarvas rikolt a vizekre, akképen az én lelkem te hozzád kivánkozik, Isten!"  
  5. Heltai Gáspár kolozsvári pap, nehány lelkésztársával már az egész bibliát lefordította s kiadta saját könyvnyomdájában (Kolozsvár 1551—1561).  
  6.
Mélius
Mélius Juhász Péter
vagy Juhász
(Ihász) Péter
Mélius Juhász Péter
és Félegyházi Tamás , mindkettő debreceni pap, fordították a szentírás különböző részeit. De ezeknél nevezetesebb:  
  7. Károli Gáspár fordítása, mellyel a magyar protestánsok ma is élnek.
Károli
Károli Gáspár
gönci lelkész és kassavölgyiesperes lévén, több paptársa segítségével az egész bibliát lefordította és kiadta Vizsoly nevű faluban, Báthory István jószágán 1589—1590., miért e fordítás vizsolyi bibliának is szokott neveztetni.  
  5. §. VILÁGI IRODALOM. — A NYELVTUDOMÁNY  
  Első nyoma a magyar nyelvészetnek a mult időszakba esik. Volt említve fentebb Janus Pannonius magyar grammatikája, de amely elveszett. A XVI. század nyelvtani íróinak sorát Erdősi János nyitja meg, kinek 1538-ban Új-Szigeten kiadott nyelvtana reánk is eljutott és
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
új kiadásban bocsátá azt a közönség elébe. Ezen korát megelőző jeles mű tudósaink által nagy becsben tartatik. Tizenegy évvel később egy helyesírási munka jelent meg Krakkóban, az úgynevezett Krakkói Ábéce. Szerzője bizonytalan.  
  A szótár-irodalom Pesti Gáborral kezdődik, kinek hatnyelvű szótárába a magyar szók is fel vannak véve (1538), valamint később a Calepinus-féle nagy szótárba is (1590). Szikszai Fabricius Balázs pataki professzor 1592-ben adott ki egy kicsiny szótárt nem betű-rendben, hanem különböző tárgyak szerint; ezt követte három évvel később Veráncz Fauszt ötnyelvű szótára, benne a magyar is. De mindezeknél tökélyesbet írt a következő század elején, 1604-ben Molnár Albert .  
  6. §. TUDOMÁNYOS ÉS TÖRTÉNETI IRODALOM  
  Ámbár ez időtájt hazánkban már számosan voltak a tanult emberek, kik magukat a külföld leghíresebb egyetemein képezték ki, sőt latínul írva nem egy jeles munkát bocsájtottak közre, mely az akkori európai tudományosság színvonalán állott: mindazáltal igen kevés az, a mit e korból magyar nyelven felmutathatunk. A természetrajzra tartozólag említhető Melius PéterHerbariuma" (fűves könyve), mely azonban inkább csak a fűvek orvosi hasznát ismerteti (1562), és Bejthe Istvánnak hasonló tárgyú könyve. A természettan siralmas állapotját eléggé mutatja a Kolozsvárt
Heltai
Heltai Gáspár
nyomdájában megjelent „Csízió'', mely babonás könyvecske azóta sokszor újra nyomatott. A számtanra tartozólag egy magyar „Arithmetica" jelent meg Debrecenben (1591). A törvénytudományt
Veres Balázs
Werbőczy István
képviseli, ki Verbőczi könyvét elsőnek fordította magyarra.  
  A magyar történetírás első maradványai szintén a XVI-ik 30 századból valók. Kettő íly történeti művek közűl még akkor megjelent: jelesül a többször említett Székely István Világkrónikája", Krakkó (1559), mely az általános világtörténetet tárgyazza közbeszőve a magyar históriát is, és Heltai Gáspár Magyarok krónikája", melyet
Bonfinius
Bonfini, Antonio
után szabadon dolgozott (Kolozsvár, 1575). Ez időszakban kezdődik nálunk az úgynevezett emlékirodalom (memoires), mely szerint az író a saját korában történt, önmaga által látott, hallott, tapasztalt nevezetes dolgokat leírván, emlékezetben hagyta. Ílyenek már a XVI-ik századból is maradtak ránk kéziratban és közelebb nyomtatásban is megjelentek. Jelesül:  
  1. Landorfejirvár veszedelme. Írója bizonytalan, de hihetőleg nem sokkal a mohácsi vész után írták.  
  2. Bornemisza Tamás budai tanácsnok krónikája, ki mint szemtanú írja le, hogyan került Buda Szolimán kezére 1541-ben.  
  3. Veráncsics Antal esztergomi érsek magyar krónikája, mely leginkább az ő korában történt eseményeket tárgyalja.  
  7. §. KÖLTÉSZET. AZ EPOSZ  
  A XVI-ik század költészete, ha külsőleg a mennyiséget tekintjük, virágzónak mondható. Száznál több versírónak maradt ránk ez időből vagy a munkája vagy legalább a neve. Ezen versírók nagyobbrészt a nép emberei: papok, iskolamesterek stb. voltak. Olvasó közönségünk az alrendű nemesség, városi polgárok, katonák és maga a falusi nép. Jelleme tehát az akkori költészetnek népies, a művészet legkisebb is sejtelme nélkül. Tartalmukra nézve a költemények négy osztályba sorozhatók:  
  1-ször az epikai vagy elbeszélő, 2-szor a didaktikai vagy tan-, 3-szor a lírai vagy lantos, 4-szer a drámai vagy színi költészethez. Lássuk tehát osztályonként.  
  Az elbeszélő költészetet ez időszakban azon verses munkák képviselik, melyeket akkor históriáknak, históriás énekeknek, krónikáknak nevezett a nép. Ezekben valamely történt vagy költött esemény beszéltetik el, de szárazon, szoros ragaszkodással az időrendhez, tehát minden költői alakítás nélkül. Tárgyaiknál fogva három csoportra oszlanak ú. m. l. regés énekek; melyeknek tárgya költött, a mondákból van merítve; 2. történeti énekek, melyek valóban megtörtént dolgot adnak elő és 3. bibliai énekek, melyek szentírási történetet beszélnek el.  
  8. §. REGÉS ÉNEKEK  
  A regés énekek tárgya részint a hazai, részint leginkább a külföldi mondákból van merítve. A versírók, noha többnyire a nép emberei valának, mellőzve a magyar nép hagyományos mondáit, szebbnél-szebb tündérmeséit: idegen forráshoz folyamodtak. Ily hazai mondából vett regés ének mindössze is négy maradt reánk, melyek közűl ismeretesbek:  
  1. „Az híres nevezetes Tholdi Miklósról való história." Irója
Ilosvai Péter
Ilosvai Selymes Péter
(1574), ki a Szilágyságon, Kusalykőben, úgy látszik mester vagy jegyző volt. Írt még több verses elbeszélést is, de azok többnyire elvesztek.  
  2. „Szilágyi és Hajmási históriája." Szerzője nem tudatik (1571). A verselés, kidolgozás ebben is gyarló, de a mese s szépen kikerekedik.  
  A külföldi mondák, melyeket verselőink használtak, részint a középkort, részint a klasszikai ókort tárgyazzák. A középkori tárgyú mondák közül íróink legtöbbször az úgynevezett római Gestákat (Gesta Romanorum) használták, mely latin nyelven, a XII-ik században összeírt regegyűjtemény Európa-szerte kedves olvasmány volt a középkorban. Továbbá egy-két verses elbeszélésünk a Nagy Károly-mondaköréből is vétetett, mely mondakör nyugoti Európában igen el volt terjedve a nép ajkán és az olasz
Boccaccio
Boccaccio, Giovanni
novelláiból
, (élt is a XIV-ik században) ki a mai novellairodalom valódi atyjánek nevezhető.  
  Ókori tárgyú mondák közül Trója veszedelmét, Nagy Sándor (költött) kalandjait szerették leginkább énekelni.  
  A külföldi mondakörből vett énekek közűl említsük meg ezeket: 1. A római Gestákból: Fortunatus, Jovenianus császár. 2. A Nagy Károly mondaköréből: a Szép Magyelóna. 3.
Boccaccio
Boccaccio, Giovanni
novelláiból: Volter és Griseldis históriáit.  
  9. §. TÖRTÉNETI ÉNEKEK  
  A történeti énekek is részint magyarhoni, részint külföldi eseményeket tárgyaztak és vagy a multból vétettek, vagy a jelenből.  
  Azon énekek közűl, melyeknek tárgya a multból, a régibb magyar históriából van merítve, nevezetesebbek:  
  1. „Bánk-bán", írta Valkai András (1574);
Bonfinius
Bonfini, Antonio
históriájából van merítve, s az ismeretes történeti eseményt adj a elő.  
  2. „Zsigmond krónika",
Tinódi
Tinódi Lantos Sebestyén
tól (1552).  
  3. „Hunyadi krónika", Bánkai Nagy Mátyástól (1570).  
  4. „Kenyérmezei ütközet", Temesvári Istvántól (1569).  
  5. „Mátyás krónika", Bogáthi Fazekas Miklóstól (1577).  
  De mindezeknél fontosabbak, mert históriai beccsel bírók az oly történeti énekek, melyekben a szerző egykorú eseményeket ír le. Effélék szerzésében leginkább kitünt
Tinódi Sebestyén
Tinódi Lantos Sebestyén
deák
, az utolsó magyar vándor-hegedős, ki önkészített énekeit önkészített dallamok szerint, lantkisérettel az urak udvarában énekelgette. Ez volt neki mestersége, keresetmódja, annálfogva országszerte
Lantos Sebestyén
Tinódi Lantos Sebestyén
néven volt ismeretes. A fehérmegyei Tinód faluból származott. Ifjúságáról, neveltetéséről mit sem tudunk, de hogy deákiskolákat járnia kellett, műveiből megtetszik. Eleinte Szigetvárott Török Bálint udvarában tartózkodott; ennek fogságba- 5 kerülése után vándorbottal és lantjával kóborolt országszerte fel s alá. Majd
Kassá
Kassa
n majd Kolozsvárt találkozunk vele, mígnem végre Nádasdi Tamás udvaránál lelt menedéket, hol nemsokára meg is halt. Számos éneket írt, leginkább a maga korában történt eseményekről, mineműek:  
  1. „Buda elveszése s Török Bálint elfogatása" (1541).  
  2. „Szegedi veszedelem" (1552).  
  3. „Egervár viadaljáról való ének" (1553). Ebben Egernek a híres
Dobó
Dobó István
általi védelmét írja le híven és részletesen.  
  4. „Erdélyi história" (1553) stb.  
  A külföldi históriából vett énekek valamint nem számosak, úgy nem nagy jelentőséggel bírnak.  
  10. §. BIBLIAI ÉNEKEK. TANKÖLTÉSZET  
  A reformáció utáni kor vallásos és protestáns jelleménél fogva, még ha mulatságból olvasott is, főleg a bibliai tárgyú elbeszéléseket szerette. Legtöbbször az Ó-testamentum egyes történetei szolgáltak alapul az eposzi költőknek; arra építék javító irányú elbeszéléseiket. Ezen költemények tehát félig már a tanköltészethez tartoznak, mert a bennök levő történet nem annyira magáért, mint a belőle folyó erkölcsi tanulságért beszéltetik el. Számos íly ének maradt fenn, magok a fentebb említett reformátorok is: Batizi ,
Sztárai
Sztárai Mihály
és mások írtak efféléket. Megemlíthetők a „Vitéz Gedeon", „Az istenfélő Zsuzsánna" Batízitól; „Dávid és Góliáth"
Tinódi
Tinódi Lantos Sebestyén
tól; „Sz. Pál Apostol élete"
Ilosvai
Ilosvai Selymes Péter
tól.  
  De egészen didaktikai vagy tanító költemények sem hiányzanak. Ilyen a többek között Farkas András (Andreas Lupus) költeménye (1538), mely a magyar nemzet viszontagságait a zsidókéval összehasonlítván, amazt jóra inti. A tanköltészethez sorozhatni a gúnyos vagy feddő énekeket is, melyek az emberek romlottságát ostorozzák, minő az „Átok" Horváth Andrástól (1547), s az „Adhortatio mulierum" gúnyos vers, névtelen írótól.  
  Ide tartoznak :még az aesopi vagy állatmesék is. Aesopus fabuláit Pesti Gábor fordította először magyarra. Később Heltai Gáspár adott ki „Száz fabulá t, melyeket Aesopusból és egyebünnen összeszörzött".  
  11. §. LANTOS KÖLTÉSZET  
  A lírai vagy lantos költészet ez időszakban részint valamely szomorú eset alkalmával írott elégiákból, részint buzgó vallásos énekekből és némi kis részben világi dalokból állott. Szerelmi költemények e korban még alig találhatók.  
  Az egyetlen lírai költő, ki e nevet megérdemli: báró
Balassa Bálint
Balassi Bálint
. Született ő 1551-ben. Viszontagságos életét: többnyire sűrű homály fedi. Annyit tudunk, hogy a kitünő neveltetésben részesült ifjú vitéz a Békési Gáspár és Báthory István közti pártviszály alkalmával az előbbihez csatlakozván,
Báthory
Báthory István
emberei által elfogatott. De fogságából később kiszabadult és a híres egri Dobó István leányát,
Krisztiná
Dobó Krisztina
t vette nőül. Azután nem sok év mulva, — bizonytalan: miokból — külföldre bujdosott, mely számkivetését verseiben is emlegeti. Még 1591-ben kint volt, csak három év mulva (1594) találjuk ismét Magyarországon, Esztergom ostrománál, hol sebet kapott, melyben el is halt. Költeményei részint a vallásos kebelnek buzgó kiömlései, részint hazafiúi énekek. Egy pár világi dalában a hadi élet örömeit, s a szép természetet eleven érzéssel festi. Költeményei
Rimai
Rimai János
verseivel összekötve szoktak kiadatni.  
  12. §. DRÁMAI KÖLTÉSZET  
  A drámai vagy színi költészet egész mívelt Európában a középkori, úgynevezett misztériumok vagy moralitásokból fejlett ki. Így neveztettek azon párbeszédben írott költemények, melyeknek tárgya vagy a biblia csodás elbeszéléseiből vétetett (misztérium}, vagy elvont fogalmak pl. erény és bűn voltak bennök allegóriai módon megszemélyesítve (moralitás); mindkettő pedig erkölcsi példázatokkal volt teljes.  
  Efféle költemények a XVI-ik században nálunk is léteztek. Ilyen Szegedi Lőrinc Theophaniája" vagy isteni megjelenése (1575), melyben az első emberek: Ádám, Éva, Kain, Ábel, Seth viszik a szerepet, sőt maga az Isten is személyesen leszáll hozzájok.  
  Valószínűleg ez időszakból maradt fenn egy másik bizonytalan szerzőjű moralitás is, noha ennek csak későbbi kiadását bírjuk. Címe: „Comico Tragoedia, azaz négy szakaszból álló rész szerént víg, rész szerént szomorú história". A négy szakasz ugyanannyi jelenést képez. Az elsőben a Jóságos cselekedet és a Vétek viszik a főszerepet. A másikban Gazdag és Lázár, a harmadikban a Rabló, negyedikben a Kegyetlen tiszttartó lépnek fel, kiket végül a Halál mind pokolra kerget.  
  Egy klasszikai tárgyú színműről is van emlékezet. Ez Bornemisza Péter Klytaemnestra tragoediája", de amelynek s csak puszta neve maradt fenn.  
  Végre, mint a kor hibáit erős színekkel ecsetelő, darab, nevezetes még a következő czímű vígjátékocska: „Comoedia Balassi Menyhárt árultatásáról" stb., melyben a vitéz, de majd egyik, majd másik fejedelemhez pártoló, hűtlen és rabló io főúr közutálat tárgyává tétetik.  
  13. §.A VERSELÉS KÜLFORMÁJA  
  Mi a versek külalakját illeti, az még a XVI-ik században igen darabos volt. Vannak költemények melyekben se rím, se mérték nem használtatik, csupán a sorok és metszetek ritmusa ád némi élénkséget a költői nyelvnek (mint Farkas Andrásnál). A históriás énekek szerzői többnyire rímeket használnak; legszokottabb nálok a négysoros alexandrin, de az utolsó sort rendesen megtoldják egy szótaggal, minő például
Ilosvai
Ilosvai Selymes Péter
nál ez:  
 
 
 
Oh én vén szakállom, hivatlan vendégem!
 
Budára hivatott mostan király éngem,
 
Az ifjú vitézek megcsúfolnak éngem
 
Király parancsolta, fel kell mennem énnékem. stb.
 
 
  De vannak másféle alakok is, minő például
Tinódi
Tinódi Lantos Sebestyén
nál a sapphoi vers hasonlatára, csakhogy rímekkel és mérték nélkül:  
 
 
 
Ezer ötszázban és negyvenkilencben,
 
Tinódi Sebestyén írá könyvében,
 
Az bibliából szörzé énökében
 
Böjtben nagy hétben.
 
 
  A lantos költészetben soká divatozott ama kilenc rövid sorú versalak, mílyet
Balassá
Balassi Bálint
nál olvashatunk.  
 
 
 
Vitézek! mi lehet
 
E széles föld felett
 
3. Szebb dolog a végeknél?
 
 
 
Holott kikeletkor
 
Az sok szép madár szól,
 
6. Kivel ember ugyan él!
 
 
 
Mező jó illatot,
 
Az ég szép harmatot
 
9. Ád, ki kedves mindennél.
 
 
  Nevezetes tünemény végre ez időszak elején, hogy a többször említett Erdősi János klasszikai mértéket is kezdett alkalmazni, de követőkre nem talált. Űj-testamentuma előtt ily kezdetű sorokat intéz disztihonban a magyar néphez: (1541.)  
 
 
 
Próféták által szólt rígen néked az isten,
 
Az kit igírt, imé vigre megadta fiát.
 
Buzgó lílekvel szól most es néked ez által,
 
Kit hagya, hogy hallgass, kit hagya, hogy te kövess. stb.
 
 
  MÁSODIK IDŐSZAK. 1606—1711  
  14. §. KÜLSŐ VISZONYOK  
  Ugyanazon okok, melyek a XVI-ik század folyamán nemzeti irodalmunk terjedését oly hatályosan eszközlék, a XVII-ikben sem szüntek meg azt a virágzásnak még nagyobb fokára emelni. Jelesül: a vallási vitatkozások még inindegyre folytak, sőt nagyobb tűzzel, több elkeseredéssel, mint az is előbbi időszakban. Ugyanis a XVI-ik században a protestantizmus már túlsúlyra vergődött vala, teljes győzelmét már bizonyosnak vélte; a katolikus elem inind szűkebb térre volt szorítva, elnémult, vagy ha néha felszólalt is, hangja elenyészett, mint kiáltó szózat a pusztában. De a XVII-ik században, miután a jezsuiták — élükön
Pázmán Péter
Pázmány Péter
— megkezdték hatalmas térítéseiket, a katolicizmus inind erősebb visszahatást gyakorolt a protestánsok ellen: s e visszahatás meglátszik az egész irodalmon, sőt éppen ez teszi annak jellemét.  
  A könyvnyomtatás, mint szabad mesterség űzetvén, mindinkább elterjedt, s terjeszté az irodalmat. Alig volt már ez időszakban a két hazának nevezetesebb városa, hol tipográfia ne lett volna. Különösen a felföldi városok: Pozsony,
Nagy-Szombat
Nagyszombat
, Kassa, Bártfa, Lőcse; az alföldön: Debrecen, Nagy-Várad; Erdélyben: Kolozsvár, Szeben, Brassó, Gyulafehérvár bírtak virágzó nyomdával.  
  Külföldi egyetemekre nemcsak a papi, hanem a világi pályára készülő ifjaink is sokan jártak. Nem egy vala, ki külföldön is tudós nevet vivott ki magának. Többek közűl csak Molnár Albertet említsük meg, ki akadéiniákon jártában úgy elhíresedett, hogy Németországban marasztatott professzornak; és Tótfalusi Kis Miklóst, ki
Amsterdam
Amszterdam
ban mint akadémikus a betűöntést megtanulván, nyomdát állított odakint s Európaszerte elhíresedett.  
  A hazai iskolák: akadémiák, kollégiumok, gimnáziumok is szépen virágzottak. A nagyszombati jezsuita iskolát
Pázmán Péter
Pázmány Péter
jeles akadémiává emelte (1635); az erdélyi fejedelmek pártfogása alatt
Nagy-Várad
Nagyvárad
on
és Gyulafehérvárott virágzó kollégiumok voltak, de későbben amaz Debrecenbe, ez pedig Enyedre költözött át.  
  Végre a XVII-ik század folytán Erdélynek tudomány, vallás és magyar nyelv pártoló derék fejedelmei, mint Bocskai István, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György, kik egyszersmind Magyarország nagy részének urai is voltak, sokat tettek arra, hogy a nemzeti irodalom terjedhessen.  
  15. §. VALLÁSI IRODALOM.
PÁZMÁN
Pázmány Péter
. VITÁZÓ IRATOK  
  Valamint az előbbi, úgy a jelen időszakban is vallási könyvek teszik a prózairodalom nagyobb és becsesebb részét. A hittani versenygés mind protestáns, mind katolikus részen számos vitatkozó iratot hozott létre, melyekben az ellenfél nagy tűzzel, sokszor mocskosan is támadtatott meg. Efféle vitatkozásban legkitűnőbb
Pázmán Péter
Pázmány Péter
, nagyváradi születésű, gyermekkorában református, majd jezsuita, idővel esztergomi érsek, primás és bibornok. (Született 1570, meghalt 1637.) E rendkívüli észtehetséggel, hathatós ékesszólással felruházott férfiú, bárha egyrészről a protestáns ügynek sokat ártott, munkái, szónoklata által igen sok jeles családot visszatérítvén a katolika egyház kebelébe, de másrészt meg kell vallanunk, hogy oly jeles prózaíró sem előtte, sem korában nem létezett. Az ő velős magyarsággal írott művei korszakot alkotnak a magyar prózában. Munkái közűl leghíresebbek:  
  1. A Hodegus vagy isteni igazságra vezérlő „Kalauz" (1613), mely bő ékesszólással írt mű, a protestánsok ellen van intézve, kiket több munkáiban is megtámadott.  
  2. Evangéliumra való Prédikációk (1638); türelmesebb szellemű mint a Kalauz.  
 
Pázmán
Pázmány Péter
ellenében a reformáta vallást leghatalmasabban védelmezte Alvinczi Péter , előbb váradi, aztán kassai predikátor, különböző munkáiban, de amelyek, bár a vallás ügyében szükségesek voltak, nyelv és irály tekintetében
Pázmán
Pázmány Péter
műveivel nem mérkőzhetnek.  
  A teológiai vitázó íratok közűl érdemes itten megemlíteni Geleji Katona István Titkok titka" című munkáját, melynek előszavában az erdélyi unitáriusokat ostromolja (1645).  
  16. §. VALLÁSI IRODALOM. MOLNÁR ALBERT  
  A XVII. század első felében a református részről is van egy kitünő férfiú, kinek irodalmi érdemeit méltán szembetehetjük a
Pázmán
Pázmány Péter
éval. Ez Molnár Albert. Született ő 1574-ben, Szene városban, ahonnan
Szenczi Molnár
Szenczi Molnár Albert
nak nevezte s magát. Ifjú korát a külföldi leghíresebb egyetemek látogatásában töltötte s már ott künn oly túdós hírt szerze magának, hogy Oppenheimban, a Rajna mellé rektornak, azaz tanárnak hívatott meg. Ő elfogadván a meghivást, künn maradt s megházasult, de a távolban sem szűnt meg egyedül hazája javán, a nemzeti irodalom előmenetelén munkálódni. Működése vallási, nyelvészeti s bölcsészeti dolgozatokra terjed, melyek közűl a jelesbeket itt röviden összefoglaljuk. Már a mult időszak végén említettük „Latin-görög-magyar szótár át" 1604, mely minden addigiaknál jelesebb volt. 1607-ben a Szt. Dávid is zsoltárai t fordította le francia schemák szerint versben; 1610-ben Magyar grammatiká t bocsátott ki. Magyarra fordította Scultéti prédikációi t (Postilla Scultetica) 1617, és Kálvin János Keresztyén hitről való tanítását" (Institutio religionis christianae) 1624.  
  Ezenkívül kiadta még javítva a Palatina Catechesis t (a Szárászi Ferenc fordítása szerint) és a Károli-bibliá t megjavítva, nagy költséggel, díszes formában, kétszer is. (1608—12). Végre egy bölcsészi munkát is fordított a Legfőbb jó ról (De summo bono). Hajlott korában Bethlen Gábor által a gyulafehérvári kollégiumhoz meghivatván tanárúl, 1629-ben családjával együtt visszatért a hazába, de a fejedelem időközben meghalván, elmaradt hivatalától s nem sokkal ezután (1633) ő is meghalt.  
  17. §.VALLÁSI IRODALOM. — VÉGE  
  Jeles egyházi szónokokkal s egyéb hittani írókkal e század annyira bővölködik, hogy azokat hosszas lenne mind elszámlálni. Híresebb lelkészei ezen kornak: Keserűi Dajka János , Bethlen Gábor udvari papja s erdélyi református szuperintendens, továbbá Geleji Katona István , ki számos teológiai munkáiról, minő a fentebb említett „Titkok titka" s a „Váltság titka" és Prédikációiról nagy hírben áll. Ő szedte össze a ref. egyház Kánonait; magyar nyelvtana is van. Ennek vetélytársa volt
Medgyesi Pál
I. Rákóczi György
, I-ső Rákóczi György nejének, Lorántfi Zsuzsánnának udvari papja, híres szónok, több hittani munka szerzője. Sőt nemcsak papok foglalkoztak teológiai munkák készítésével, hanem a kor szelleme szerént világi főurak, fejedelmek, még nők is. Ilyenek voltak Eszterházi Miklós nádor, Apafi Mihály erdélyi fejedelem, és mások.  
  A bibliának ez időszakban két fordítása érdemel említést, ú. m. Káldi György jezsuitáé, ki az úgynevezett Vulgata latin bibliát lefordította és kiadta (1626), és Komáromi Csipkés György debreceni reformált lelkipásztoré, ki az egész szentírást lefordította (1685), mely később (1719) megjelenvén, „Komáromi-biblia" név alatt ismeretes.  
  A vallási költészetben nevezetes tünemény a zsoltároknak föntebb említett fordítása Molnár Albert által (1607), mely nemsokára a magyar reformátusok részéről általánosan el lőn is fogadva. S valóban ez énekek meg is érdemlék, hogy köztulajdonná váljanak. Egy katolikus író (
Toldy
Toldy Ferenc
) elfogulatlan ítéletét idézzük: „E zsoltárok, úgymond, költői irodalmunkban tartalmasság és mély vallásos érzés kifejezésével jeleskednek. Alaki tekintetben pedig, úgymint a schémák külömbféleségére (130-féle versalak), a rímre és nyelvbeli előadásra nézve: epochális munka" stb.  
  A többi énekes könyvek közül említendő még az „Öreg Graduál", melyet Keserűi Dajka kezdett szerkeszteni s ennek halála után Geleji Katona fejezett be s I-ső
Rákóczi György
I. Rákóczi György
díszesen kinyomatván (1636), a főbb református egyházaknak ajándékba megküldött. A kisebb egyházak s magánosok, főleg Gönczi Györgynek még az előbbi század végén (1592) megjelent énekes könyvét használták melynek újabb, időről-időre változtatott kiadása, az úgynevezett „Régi énekeskönyv" (Öreg zsoltár), mely a jelen század elején még használatban volt.  
  Még az erdélyi szombatos vagy zsidózó hitfelekezet énekeskönyvét sem hagyhatjuk említés nélkül, mely egyik költői beccsel is biró emléke a XVII. század vallásos költészetének.  
  18. §. VILÁGI IRODALOM. — A NYELVTUDOMÁNY  
  Nyelvünk a XVII. század első felében tetemes változáson ment keresztűl. Az előbbi könyvekben is divatozott külömbféle szóejtések, most mindinkább egy általános könyvnyelvvé símultak össze; azon régi szavak és formák pedig, melyeket eddig egy vagy más tájbeszéd megőrzött vala, jóformán kimentek a használatból. Sokat tettek erre
Pázmán
Pázmány Péter
munkái, melyekben a stíl erejét már az egykorúak is érezték s utánozni hajlandók voltak. De mások is fáradoztak a nyelv és az éktelen ortográfia szabályozásában. Nyelvtani írói közűl ez időszaknak nevezetesek:  
  Molnár Albert , ki 1610-ben a hesseni gróf, Móricz számára, hogy ez a magyar nyelvet megtanulhassa, magyar nyelvtant (grammatika) bocsájtott közre; Geleji Katona István , ki mind nyelvtanában (1645), mind egyéb munkáiban, főleg a magyar helyesírás egyszerűbbé tételén fáradozott.  
  Komáromi Csipkés György (1655) és Pereszlényi Pál jezsuita (1682) szintén írtak magyar grammatikát.  
  Szótár-írója ez időszaknak egy van: Pápai Páriz Ferenc , enyedi tanár és orvos, kinek ismert lexikona először 1708-ban jelent meg; a XVIII. század közepén pedig Bod Péter által le; megbővítve újra kiadatott.  
  A magyar helyesírás javításán dolgoztak még Tótfalusi Kis Miklós és Csécsi János . Ez utóbbinak kicsiny munkája (1708) helyesírási szabályokat tartalmaz s rendesen a Pápai Páriz szótárához szokott függesztetni.  
  19. §. TUDOMÁNYOS IRODALOM. — TÖRTÉNET  
  A vallási vitatkozások eme századában a teológia foglalt el minden jóravaló tehetséget és így nem igen jutott ember egyéb tudományok mívelésére. Kivált magyar nyelven nem sok előmenetelt tett a tudomány, mindazáltal a jelesebb úttörőket nem hagyhatjuk említetlen. Ilyenek voltak:  
  A bölcsészetben: Molnár Albert , ki egy teologiko-filozófiai munkát adott ki, ily cím alatt: „De summo bono", melyben a legfőbb jóról értekezik magyar nyelven. A munka nem eredeti ugyan, de azon korban a fordítás is nagy érdem volt. Csombor Márton református lelkész, a maga korának jeles filozófusa, „Udvari Schola" cím alatt adott ki (1623) egy erkölcstanító munkát. Fűsűs János pataki lelkipásztor „Királyok tüköre" című munkájában (1625), melyet Bethlen Gábornak ajánlott, a jó kormányzásról tanít. Apáczai Csere János kolozsvári tanár „Encyclopoediá t" (1653) és „Logicá t" (1654) írt magyar nyelven, még pedig az előjövő tudományokban magyar műszavakat használt, mely a nyelv akkori állapotjában nagy merészségnek és nagy érdemnek tekinthető.  
  Hadtudományi művet gróf Zrínyi Miklós , a költő hagyott hátra.
Csombor
Csombor Márton
, a bölcsész, külföldi utazásait írta le „Itinerarium" cím alatt.  
  A természettanban alig említhetni egyebet Miskolczi GáspárJeles vadkert" című állattanánál (1702), mely fordított munka a kor gyarlóságaiban osztozik. Orvosi könyvek szinte csekély számmal fordúlnak elő, azok is leginkább népszerű oktatást foglalnak magukban a döghalál ellen, (mint Czanaki, Véber, Laskai).
Pápai Páriz Ferencz
Pápai Páriz Ferenc
Pax corporis", című orvosi könyve (1695) már egyéb nyavalyáktól is tanít és a maga korában igen nagyra becsültetett s több kiadást ért. Mint klasszikus írók fordítói megnevezhetők: Forró Pál Magyar Curtiusával" és Dálnoki Benkő Márton Magyar Florusával" (amaz 1619, ez 1702).  
  Történeti művek a XVII. századból: Pethő Gergely Magyar krónikája", melyet később mások folytattak, és Lisznyai Kovács Pál rövid magyar „Krónikája" (1692). Sokkal gazdagabb e század emlékiratokban (memoires), melyek újabb időben nagyrészt már meg is jelentek. Ily emlékiratok közül nevezetesbek: I. Kemény János erdélyi fejedelem, önéletleírása, kiadta legújabban Szalay László. 2. Szalárdi János Siralmas krónikája" (1662), mely előadja a
Bethlen
Bethlen Gábor
és
Rákóczi
Rákóczi György
fejedelmek korában történt dolgokat. 3. Cserei Mihály erdélyi „Históriája" (1711), mely velős magyarságáért is becsben tartatik. Megjelent e két utóbbi munka az „Újabb nemzeti könyvtárban."  
  20. §. KÖLTÉSZET  
  Ha a jelen időszak költészetét egészben véve tekintjük: úgy találjuk, hogy az a XVII-ik század első felében hanyatló állapotban volt, de annak második felében ismét virágzásnak indult. Ama népszerű költői irodalom, mely az előbbi időszak folytán, legalább mennyiségét tekintve olyan virágzó vala, most e második időszak elején úgyszólva teljesen elnémult; az efféle költeményeket olvasni szerető közönség leginkább csak a mult század termékeivel táplálkozott, mert ami új itt-ott a népi elbeszélő és tanköltészet mezején feltűnt, az oly kevés, oly silány, hogy említést sem érdemel. Csupán a lantos költészetben mutatkozik e félszázadban némi kis élénkség, a
Balassa
Balassi Bálint
nyomain haladó
Rimai
Rimai János
és
Beniczki
Beniczky Péter
által.  
  De a század második felében az elbeszélő költészet
Zrínyi
Zrínyi Miklós
vel ismét hatalmas lendületet nyert, csakhogy ez már nem a XVI. század népszerű eposza, nem a nép emberei a költők, hanem magas állású mívelt férfiak, kik jártasságukat a régi klasszikus költőkben minden alkalommal kitüntetik; nem isa nép, a közsorsúak, hanem a hozzájuk hasonló műveltségű emberek mulatságára írják verseiket. Ez tehát már deákos, tanult költészet, külömböző az előbbi időszak népies jellemű verses históriáitól. Különben az egy
Zrínyi
Zrínyi Miklós
t kivéve, — az eposz formáját ép oly kevéssé találták el e tanult költők, mint
Tinódi
Tinódi Lantos Sebestyén
vagy kortársai; összefüggő, kerek cselekvény helyett, csak egymásután történt, de nem egymásból folyó eseményeket adnak elő.  
  Mivel tehát, amint érintők, ez időszak elején csak a lantos költészet virágzott némileg, lássuk először is ezt.  
  21. §.LANTOS KÖLTÉSZET. — TANKÖLTEMÉNY  
 
Balassa
Balassi Bálint
példája és népszerűsége buzdítólag hatott a fiatalabb egykorúakra és utódokra: így látunk ő utána feltünedezni másokat, kik az általa tört úton haladtak, verselési módját s egész modorát sajátjokká tévén. Ezek közt
Rimai
Rimai János
és
Beniczki
Beniczky Péter
legkitünőbbek.  
  Rimai János ifjabb kortársa
Balassá
Balassi Bálint
nak (szül. 1564 körül), birtokos, nemes családból származott. Jeles, tudomá- nyos oktatást nyervén, már fiatal korában Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem udvarába került; később
Bocskai
Bocskai István
nak lett tanácsosa, ennek halálával II. Mátyás magyar király szolgálatába állott, ki, — mint utóbb Bethlen Gábor is, — annyira méltánylá tehetségeit, hogy a török udvarba küldötte követségbe, amiből kitetszik jártassága az országos ügyekben. (Meghalt 1631.) Számosabb munkái közül csak „Istenes énekei" láttak világot, melyekben kevesebb érzés, több száraz elmélkedés van, mint
Balassá
Balassi Bálint
nak hasonló tárgyú költeményeiben.  
  Beniczki Péterről alig tudunk egyebet, minthogy szentelt vitéz (eques auratus) volt s így hihetően harcokban is foroghatott. A XVII. század első felében élt, de se születése, se halála éve nem tudatik. (1632 körül halhatott meg.) Költeményei „Magyar ritmusok" cím alatt már halála után jelentek meg. Ezek két részből állanak, az első rész tartalma: „istenes és világi énekek", a másiké „közönséges magyar példabeszédek".  
  De midőn a XVII. század lantos költőiről szólunk, Zrínyi Miklóst sem lehet mellőznünk, sőt bízvást mondhatjuk, hogy a lírában is fölülmulta kortársait. Ide tartozó költeményei: négy idillium (pásztorvers), melyekben a vadász és pásztor álarca alatt saját érzése rejlik; két hosszabb elégiai költemény, u. m. Orpheus keserve és Arianna (Ariadne) sírása; egy ének a feszületre és nehány epigramma. Mindezekben igaz és mély költői érzés van, mely a darabos nyelv és verselés dacára, ma is meghatja a figyelmes olvasót.  
  Nem annyira lantos, mint leíró vagy tanköltőnek nevezhetjük: gróf Kohári Istvánt, ki a XVII. század végén s a következőnek elején magát mind hadi, mind polgári pályán kitüntetett, jeles férfiú volt. Ő mint I. Leopold híve,
Tököli
Thököli Imre
által (1682-ben) elfogatván, három évig a legsanyarúbb fogságban tartatott és ekkor írta „Munkács kővárában szerzett versei t", melyeket azután több költeményei (amint maga nevezi „fűzfaversei") is követtek.  
  Végre, hogy az afféle tankölteményeket, minő például Oroszhegyi Mihályé „a fenyőfa hasznos voltáról és a zsindely csinálásáról" (1655) mellőzzük, még egy prózában írt s tanul- 1s ságos elbeszélésekkel teljes könyvet kell megemlítenünk, mely a népnek máig kedves olvasmánya, az úgynevezett „Hármas históriá t". Készítője ennek Haller János , egy erdélyi úr, ki e munka írásával enyhítette fogarasvári fogságát. (Megjelent e munka először 1695.) Három részre van osztva: az elsőben Nagy Sándor dolgai, a másodikban Példabeszédek (a római Gestákból vett erkölcsi elbeszélések), a harmadikban Trója veszedelme foglaltatnak.  
  22. §. ELBESZÉLŐ KÖLTÉSZET. —
ZRÍNYI
Zrínyi Miklós
 
  Nemcsak a felvett időszak, hanem az összes magyar irodalom egyik legkitünőbb epikus költője gróf Zrínyi Miklós . Született ő 1616-ban és másodunokája volt a szigetvári hős
Zrínyi
Zrínyi Miklós
nek. A tudományok, nyelvek és hadi dolgokban kitünő oktatást nyervén, már ifjú korában annyira megkülönböztette magát hős tettei által, hogy még alig volt húsz éves, midőn már mind a hadseregnél, mind a polgári pályán fényes állásra emeltetett. Később (1647), mint atyja és nagynevű őse, ő is horvátországi bánsággal ruháztatott fel érdemeiért. A história feladata elbeszélni azon viselt dolgait, melyeket mint korának egyik legjelesebb hadvezére — főleg a török elleni táborozásaiban — végrehajtott; mi a tudomány és művészet emberét méltányoljuk benne, mint aki egy nála megfordult idegen tudós bizonysága szerént, a régi klasszikus és újabb művelt nyelvekben annyira jártas volt, hogy azokon nemcsak olvasott, hanem bármelyiket folyvást beszélte; csáktornyai várkastélya jeles könyv- és képtárral, régiség- és fegyvergyüjteménnyel volt díszesítve úgy, hogy őt kora legmíveltebb férfiának kell tartanunk. Halála, mely vadászat közben egy vadkan által idéztetett elő, 1664-ben történt.  
  Költeményei 1651-ben jelentek meg Bécsben, ilyen (a kiadó által választott) cím alatt: „Adriai tengernek Sirénája gróf Zrínyi Miklós". E könyvben a föntebb elősorolt líraí darabokon kívül foglaltatik egy XV énekre terjedő eposz, az „Obsidio Szigetiana" vagy „Sziget ostroma", melyet közönségesen „Zrínyiász"-nak szoktunk nevezni. Benne a költő nagy ősét, Szigetvár halhatatlan védelmezőjét énekli meg. E költemény, ha az egésznek alkotását, a jellemfestést, az erőteljes dikciót, szóval mindazt, ami az eposzban lényeges dolog, tekintjük: mesteri mű, csupán a verselés darabos s a nyelv nem elég bő és hajlékony a költő eszméinek kifejezésére. Tartalma röviden ez: Isten, az elfajult s pártokra szakadt magyar nemzetet megbüntetendő,
Szolimán
Szulimán
t küldi ostorúl az országra. Szolimán roppant hadi néppel indul
Magyarhon
Magyarország
ellen s nem tudja még, Egert vagy
Sziget
Szigetvár
et ostromolja-e először, midőn Zrínyi Miklós, Szigetvár parancsnoka az által, hogy Siklósnál egy török tábort széjjelver, a szultán haragját magára vonja. Ez tehát egész hadával
Sziget
Szigetvár
alá száll.
Zrínyi
Zrínyi Miklós
nek az Isten már előbb csodás módon tudtúl adja, hogy a vár védelmében hősileg el fog esni; mindazáltal ő nem csügged, hanem az ostromot több ízben győzedelmesen veri vissza, noha nincs reménye, hogy királyától segítséget nyerjen. E harcok folyama számos közbeszőtt szép epizóddal teszi a költemény derekát. Miután azonban
Zrínyi
Zrínyi Miklós
nek sehonnan segéd nem érkezik, hada a folytonos csatázásban kevésre olvadt, legjobb vitézei elhulltak, a török, segíttetve az alvilág szellemeitől, a várat felgyujtja. Látván
Zrínyi
Zrínyi Miklós
, hogy a végóra eljött, kiront embereivel, maga elejti Szolimánt, de a tulnyomó erővel nem bir s mind népestől hősi halált szenved. Azonban így is győz, mert isten angyalait küldi a bajnokok lelkeiért s őket a vértanúk koronájával dicsőíti meg; a török had pedig a vár makacs védelme és a szultán halála által megtöretve, as kénytelen visszafordulni s ezúttal abbahagyni Magyarország elfoglalását.  
  23. §. ELBESZÉLŐ KÖLTÉSZET. —
LISZTI
Liszti László
,
GYÖNGYÖSI
Gyöngyösy László
 
  Két évvel utóbb, mint
Zrínyi
Zrínyi Miklós
munkái megjelentek, az ifjú báró Liszti László adta ki költeményeit (1653). E jeles elmetehetséggel megáldott s kitűnő neveltetésben részesült ifjúnak későbbi sorsa, kalandor élete borzasztó; mindenféle bűnökbe, lopás, csalás, rablásba elegyedett úgy, hogy végre hóhér pallos alatt kellett elvéreznie, hihetőleg (1660). Költeményei közt legnagyobb a „Magyar Márs" vagy a „Mohács mezején történt veszedelem", mely eposzi mű, noha itt-ott jó részletek is vannak benne, fárasztó leírásaival, száraz, elmélkedő előadásával nagyon hátramarad a Zrínyiász megett, melyet utánozni akart. Másik munkája: a magyar vezérek- és királyokról nem egyéb verselt krónikánál. Írt még egy tankölteményt is, „a szerencsének állhatatlanságáról".  
  De mind
Zrínyi
Zrínyi Miklós
nél, kit kora se nem értett, se nem méltányolt, mind
Liszti
Liszti László
nél nagyobb népszerűségre tett szert
Gyöngyösi István
Gyöngyösy László
. Született 1620-ban. Iskolái végzésével a nagyhirű
Veselényi Ferenc
Wesselényi Ferenc
(később nádor) udvarába kerülvén, annak komornyikja, azaz titkárja s megbízott kedves embere lett. Azután megyei szolgálatra adta magát, s Gömörmegyének először táblabirája, majd alispánja s négy országgyűlésen követe is volt. — Első munkája: a „Márssal társalkodó Murányi Vénus" 1664-ben látott napfényt. Ennek tárgyát azon ismeretes történeti adoma képezi, hogyan jutott az erős Murányvár birtokosnéja, gróf
Szécsi Mária
Szécsi Mária
(a Murányi Vénusz) kezével együtt az ostromló
Veselényi Ferenc
Wesselényi Ferenc
hatalmába. Szécsi Mária e költeményért egy faluval ajándékozta meg a szerzőt. Másik fő munkája a „Poraiból megélemedett Phoenix vagy Kemény János emlékezete", melyben leírja Kemény János házasságát Lónyai Annával, hogyan jutott tatár fogságba, hogy szabadult ki, a török ellen viselt harcait, erdélyi fejedelemségét, halálát. Ebből is látható, hogy eposzában hiányzik a cselekvény egysége; a hősnek különböző, egymás után történt, de nem egymásból folyó tette lévén előadva benne. Harmadik nagy műve a Chariklia, egy verses regény, mely Chariklia nevű királyleány mesés kalandjait tartalmazza. Ez Heliodorusnak görög nyelven irott Aethiopicája nyomán készült, de
Gyöngyösi
Gyöngyösi István
nem a görögből fordította, hanem mint maga említi, „holmi régi versek rongyaiból szedte össze". A Chariklia sokáig nagyon kedves olvasmánya volt a magyar közönségnek. Többi munkái: a „Rózsakoszorú", „Csalárd Cupido", „Palinodia" s a szinte neki tulajdonított „Daedalus temploma" csekélyebb jelentőséggel birnak. Halálát
Gyöngyösi
Gyöngyösi István
nek 1704-re teszik.  
  Költői érdemét ami illeti, az eposzi cselekvény alkotásában, a jellemek festésében, a dikció hathatósságában
Zrínyi
Zrínyi Miklós
t meg sem közelíti; előadása bő, áradozó, mítoszi nevekkel és képekkel tulságosan megterhelt, de verselése könnyebb, folyékonyabb, mint a
Zrínyi
Zrínyi Miklós
é, rímei jobbak, magyarsága hibátlanabb. Ez okozta, hogy míg apáink
Zrínyi
Zrínyi Miklós
t nem olvasták, elfeledték,
Gyöngyösi
Gyöngyösi István
t egy századon keresztül, mint
Kölcsey
Kölcsey Ferenc
mondja, nimium patienter bámulni meg nem szüntek. Egyébiránt költői ereje leginkább a leirásokban (descriptio) tűnik ki, melyekben szinte kifogyhatatlan.  
  24. §. DRÁMAI KÖLTÉSZET  
  Kevés az, mit a XVII. század drámai költészetéről mondhatunk. Úgy látszik azonban, hogy nemcsak a moralitás és misztériumféle színdarabok tenyésztek folyvást a zárdák és iskolák falai közt, hanem bizonyos neme a vándorszínészetnek is létezett, mely nevezetesebb eseményeket színműbe foglalván, előadásai által a népet mulattatta. Legalább egy följegyzésből tudjuk (1617), hogy miután Kanizsa vár (1602), a török által bevétetett, „nyilvánosan komédiák adattak elő, melyekben Kanizsa ostroma, a török félelme, futása s leendő megveretése ábrázoltatott". I. Leopold korából pedig (1692), egy oklevél maradt fenn, melyben a nevezett király engedményt ad „egy kolozsvári tanult polgárnak (neve hiányzik), hogy felvonásokra és jelenetekre osztott komikotragikus játékokat és komédiákat adhasson elő hozzászegődött társaival akár latin, akár magyar nyelven; de tisztességesek legyenek, s ne szennyes tréfákkal rakvák" stb. Ez adatokból a vándor szinészet létezte a XVII. században bizonyosnak látszik.  
  Egyébiránt az efféle vándor csapatok által eljátszott darabokból semmit sem mutathatunk fel; a tanodai színművek közül is egynek maradt ránk puszta emlékezete, s ez Felvinczi György kolozsmegyei szolgabirónak „tragoediája Pluto és Jupiter egymás közt való villongásiról" (1693).  
  HARMADIK IDŐSZAK. 1711—1772  
  25. §. KÜLSŐ VISZONYOK  
  A szatmári békekötés után következő mintegy hatvan évet úgy jellemeztük fentebb, mint az irodalom hanyatlásának időszakát.  
  Okai e hanyatlásnak a nemzet megváltozott politikai és társas viszonyaiban gyökereztek. Az erdélyi fej edelmi ház megszűnt s Erdély meghódolt I. Leopoldnak. A magyarországi forradalmaknak véget vetett a szatmári béke, s ez, majd később a pragmatica sanctio szorosabban összekapcsolta honunkat az ausztriai házzal. Innen következett, hogy főuraink
Béccs
Bécs
el gyakoribb érintkezésbe jövén, a bécsi udvarnál akkor divatos francia műveltséget kezdték felölteni, idegen nyelveken társalogtak, a hazait lenézték, elfeledték. Ehhez járult a középrend latinos neveltetése, melyet a jezsuiták buzgalma mindinkább elsősegített a nemzeti nyelv rovására. Ily körülmények közt mindjobban hanyatlott az irodalom. Voltak ugyan tudósaink, de azok a magyar helyett a művelt és közdivatú latín nyelvet használták írásaikban; az országgyűlési tanácskozások is deákul folytak. A magyar próza elsilányult; a verselők elnémultak vagy középszeresen is alól maradtak, úgy hogy alig van egy-két író érdemes az említésre. Lássank ezekről röviden.  
  26. §. PRÓZAI IRODALOM  
  A vallási versengések megszüntével azon élénkség is, mely a XVII-ik század hittani irodalmát jellemzi, elenyészett. E szerint az irodalom prózai része külsőleg is megfogyott, úgy hogy csak ritkán jelent meg egy-egy magyar könyv; bensőleg pedig elsilányult. Ama szabatos rövidséget, melyet a XVII. század jobb íróinál találunk, terjengő pongyolaság váltotta fel; az ik-es igék s igeidők azelőtt oly szabályos használata feledségbe ment. Csupán egy-két író van e korból, ki a prózai irályt gonddal kezelte. Ilyen Faludi Ferenc , kinek rövid, velős, tiszta magyar prózája most is tanulmányra méltó. Erkölcsi tartalmú művei, minők: Nemes ember, Nemes asszony, Nemes úrfi, Téli éjtszakák stb., jóllehet többnyire fordítmányok, oly erőben tüntetik fel a magyar stílust, mint azt egy irónál sem találjuk
Pázmán
Pázmány Péter
óta. Ilyen volt Mikes Kelemen , ki mint
Rákóczi
II. Rákóczi Ferenc
híve, ezzel együtt Törökországba bujdosván, onnan egy nénjéhez nagyszámú levelet intézett. E levelek, melyek később nyomtatásban is kijöttek, a tiszta jó magyarság mellett sok bensőséggel s azon keresetlen csínnal vannak írva, mely a remekírók epistoláit oly vonzóvá teszi.  
  Nem stílusáért, hanem az irodalom körüli érdemeiért említjük meg Bod Péter , magyarigeni ref. prédikátort, ki a mult század közepe után magát mind egyéb munkáival, mind kivált „Magyar Athénás ával" nevezetessé tette.  
  27. §. KÖLTŐI IRODALOM. LANTOS KÖLTÉSZET  
  A költészet különböző nemei közül e hanyatlási időszakban csak a lírának voltak művelői, mert ami a többi ágakban történt, az oly csekély, hogy számba is alig vehető.  
  Az egyházi lírában akár a külforma csinosságát, akár a vallásos költői érzést tekintjük, első helyen állnak azon énekek, melyeket Rádai Pál , (a most is élő Ráday grófok őse) 1715-ben kiadott „Lelki hódolat" című imakönyvéhez ragasztott. Továbbá Szőnyi Benjamin Szentek hegedűje" cím alatt írt s adott ki (1762) vallásos énekeket, melyek a köznépnél ma is kedvesek.  
  A világi lírában: báró Amade László jeleskedik. Született ő 1703-ban. Jelesűl végzett iskolái után hadi pályára lépett s előbb mint huszárkapitány, majd Mária Terézia alatt (1742) a magyar nemesi fölkelő seregben mint ezredes szolgált. Azután a királyi udvari kamaránál tanácsossá lőn s e minőségben halt meg 1764-ben. Könnyed folyású, enyelgő dalai, noha csak kéziratban forogtak, nagy kedvességben álltak az egykorúak előtt.
Amadé
Amade László
az első nálunk, ki a világi dal formáit szerencsésen eltalálta s a népdalschemákat átültette a magasb költészetbe. Verseinek egy része összegyüjtve csak nemrég (1836) látott világot, más része kiadatlan.  
  Faludi Ferenc nemcsak mint jó prózaikus, hanem mint jeles lírai költő is kitűnik. Született 1704-ben, ifjonta jezsuitává lett s mint ilyen több helyen tanárkodott, majd 1741-ben
Rómá
Róma
ba küldeték gyóntató papúl. Az itt töltött öt évet távol hazája irodalmának szentelte; itt irta prózai munkáinak nagy részét; hihetőleg az olasz égalj serkentette költemények írására is. Visszatérte után még sokáig folytatta munkásságát, mígnem annak 1779-ben a halál vetett véget. Költeményei nem jelentek meg életében; halála után
Révai
Révai Miklós
adta ki azokat (1786). Állanak ezek pásztori versekből és csinos dalokból. Egy színdarabjáról alább.  
  28. §. ELBESZÉLŐ ÉS SZÍNKÖLTÉSZET  
  Az elbeszélő költészetben alig van név, mely érdemes volna a megemlítésre. Gróf Lázár János Florindája" a maga korában igen híres volt, de kevés joggal. Nagyobb szolgálatot tett az irodalomnak gróf Haller László , ki
Fénelon
Fénelon, Francois de Salignac
francia költőnek prózában írt „Telemach" czímű hőskölteményét sikerült fordításban megismertette a magyar közönséggel. A színi költészet egészen az úgynevezett tanodai drámákra szorítkozott, melyeket papok, tanárok írtak, és az iskolákban, zárt körben, tanítványaik által előadattak. Effélék közül említést érdemel
Faludi
Faludi Ferenc
színműve: Constantinus s Porphyrogenitus.  
  Negyedik szakasz. — Legujabb-kor  
  1. §. ÁTTEKINTÉS  
  A magyar irodalom történet Legujabb kora 1772-ben Bessenyei György és társai fölléptével kezdődik és terjed a forradalomig, 1848. Az azóta lefolyt nehány év, a napi irodalom, melyben élünk, még nem nyújt a történetírónak biztos tájékozást.  
  Ez egész kort részint könnyebb áttekintés kedviért, részint, mert a dolog természete úgy kivánja, két időszakra osztjuk:  
  I. Időszak:
Bessenyei
Bessenyei György
fölléptetől — 1772 — a nyelvújítási forrongásig — körülbelül 1811. — Ez az előkészítő időszak.  
  II. Időszak: A nyelvújítási vitáktól a forradalomig — 1811—48. Ez a virágzási időszak.  
  ELSŐ IDŐSZAK  
  2. §. AZ IRODALOM UJRAÉLEDÉSE  
  Azon szomorú hanyatlás után, melyet irodalmunk a XVIII-ik század elejétől fogva mutat, 1772-ben kezdett újabb élénkség, újabb mozgalom keletkezni abban. Ugyanis, felállítván Mária Terézia (1760) Bécsben a magyar kir. testőrző sereget: ez által számos ifjúnak alkalmat szolgáltatott oly nevelést nyerhetni, milyet azelőtt csak a főurak fiai, s azok is csak külföldön nyerhettek. Ezen ifjak Bécsben megismerkedtek a német, de főleg a divatos francia nyelvvel s irodalommal, a fő rendek és udvar fínom szokásaival: egy szóval, europai míveltségre tehettek szert. Bécsben akkor még a német irodalom a franciának zsarnoksága alatt nyögött. Az előkelők saját nyelvöket megvetve, franciául társalkodtak, olvastak, a német irodalmat lenézték, noha már künn a birodalomban
Wieland
Wieland, Cristoph Martin
,
Klopstock
Klopstock, Friedrich Gottlieb
,
Lessing
Lessing, Efraim Gotthold
annak igen szép lendűletet adának. Ellenben a francia irodalom, mely XIV. Lajos alatt már virágzása tetőpontját érte el, divatolvasmány lőn:
Corneille
Corneille, Pierre
,
Racine
Racine, Jean
,
Boileau
Boileau, Nicolas Despreaux
,
Voltaire
Arouet, François-Marie
stb. munkái forogtak közkézen. — Ily körűlmények közt testőr ifjaink önmivelése, francia irányban, szerencsésen haladt; de egyszersmind a magyar irodalom szegénysége, a franciával összehasonlitva, fölgerjeszté hazafiúi fájdalmukat s eltökélék annak gazdagítását kitelhetőleg munkába venni. Bessenyei György volt az első irányadó és útmutató: példája, buzdításai gyújták lángra testőrtársait, kik közt
Báróczi
Báróczi Sándor
,
Barcsai
Barcsai Ábrahám
s jóval utóbb Kisfaludy Sándor a legnevezetesebbek. — Nem sokára bent a hazában is örvendetes mozgalom támadt az irodalom is terén, kivált a költészetben, melyet aztán a próza is követett; úgy hogy az 1772-től 1794-ig terjedt időköz irodalmunkat már szép virágzásban tűnteti föl.  
  3. §. A NYELV ÜGYE  
  Az ekkint, egyesek buzgósága és lelkesedése által új életre kelt irodalmi munkásságot méginkább ébresztette azon élénk visszahatás, mely a nemzetben II. József rendeletei folytán keletkezett. Ugyanis, e lángeszű fejedelem, részint azért, mert visszásnak tartotta, hogy Magyarországban a köz ügyek a holt latin nyelven folynak, részint és főleg azért, mert örökös tartományait egy közös igazgatási nyelv által akarta a „birodalmi egységbe" olvasztani: 1784-ben oly rendeletet bocsátott ki, hogy hivatalos nyelvűt Magyarországba is a német hozassék be, s e rendelet, fokozatosan, 3 év alatt teljesedésbe vétessék. A vármegyék hiába tették panaszos felterjesztéseiket, valamint
József
II. József
császár egyéb reformjai, úgy e lépés ellen is: a rendelet érvényben maradt. mind addig, míg
József
II. József
, látván a nemzet ingerültségét, halála előtt kevéssel, 1790-ben egyéb ujításaival azt is visszavonta. De a nemzetben fölébredt a nyelve iránti féltékenység, s át kezdte látni, hogy eddig mily bűnösen elhanyagolta azt, helyette a latint használván közdolgokban. Azért is az 1790-diki hires országgyűlés, mely az alkotmány biztosítását vette munkába, a nyelv ügyében is intézkedett. Nem látta ugyan még érettnek az időt, sem a magyar nyelvet eléggé kifejlettnek arra, hogy rögtön hivatalos nyelvvé emeltessék: de megtette e célra az első lépést. Törvényt hozott, hogy a magyar nyelv elemei minden nyilvános iskolában, — az akadémiákban s egyetemen pedig a magyar tiszti-irásmód is — taníttassanak; hogy a hatóságok jegyzőkönyvei, levelezései magyarúl folyjanak; mindenek előtt pedig óvást tett az ellen, hogy a nemzetre valaha idegen nyelv tukmáltassék. E mellett országos választmányt nevezett ki, mely a nevelés, s az indítványozott „magyar tudós társaság" ügyét rendszeresen kidolgozza. Az 1805-dik évi országgyűlés még kiebb terjeszté a magyar nyelv hivatali használatának körét.  
  4. §. IRODALMI TÁRSULATOK. ELSŐ RENDES SZINTÁRSASÁG  
  Mindjárt az irodalom ébredésekor érezték jobbjaink, hogy a magyar nyelv kimívelése egyesek által nem haladhat oly biztosan, mint egy testűlet tekintélye alatt: ennélfogva már
Bessenyei
Bessenyei György
foglalkozott egy „magyar tudós társaság" eszméjével s annak felállítását sürgette (1781) „Jámbor szándék" című munkájában, mely ugyan akkor nem jelenhetett meg. Révai Miklós magának
József
II. József
császárnak nyujtott be (1784) egy hasonló tervet, de arra semmi válasz nem jött; később, 1790-ben, nem csak
Bessenyei
Bessenyei György
említett munkáját kiadta, hanem e tárgyban maga is adott be az országgyűlésnek egy sürgető iratot; s az országgyűlés, annak megvizsgálását, s a terv megállapítását választmányra bízta. Azonban, a bekövetkezett harcos idők miatt a tudós társaság kérdése még nehány évtizedig háttérbe szorult. De már akkor is keletkeztek az ország különböző részein kisebb nyelvmívelő társulatok, milyen volt (1790) a Kis János által létre hozott soproni társaság és pár évvel utóbb, Aranka György buzgólkodása folytán az Erdélyi nyelvmivelő társaság.  
  Ugyancsak az 1790-ki budai országgyűlés idejére esik az első rendes magyar színtársulat megalakúlása. Midőn t. i. az ország rendei a felállítandó tudós társaság fölött vitatkozának, többen azon véleményt fejezték ki, hogy a magyar nyelv mívelését egy ily társaságnál jobban elősegélné a nemzeti játékszin. Nehány lelkes ifjú kapva kapott e szón, s Kelemen László vezérlete alatt rögtön egy színész társaság állott össze, mely első előadását
Budá
Buda
n, a német szinpadon még azon évben meg is tartotta (1790. okt. 25); de a pesti és budai német szinházak bérlője, gróf Unwerth, annyi akadályt gördíte a keletkező magyar színészet utjába, hogy dacára gr. Ráday Pál és Kazinczy Ferenc buzgó közbenjárásának, — a lelkes társaság csak két év mulva folytathatá ismét előadásait Pesten. Ugyanekkor már Erdélyben is alakult egy szintársulat; s minden akadályok mellett oly szerencsésen haladt a magyar szinészet ügye, hogy már 1795-ben több mint harmadfél száz szindarabbal rendelkezhetett, melyeket részint jelesb iróink, részint magok a színészek írtak és fordítottak.  
  És itt lesz még helyén, megemlékezni nemzeti kincsűnkről, a Muzeumról, melynek alapját gr. Széchenyi Ferenc ,
István
Széchenyi István
atyja, tette le, 1802-ben, az által, hogy gazdag könyvtárát, régiség- s ritkaság gyűjteményét nagylelkűen a hazának ajándékozta.  
  5. §. FOLYÓIRATOK  
  A müveltség terjedésének s a nyelv csinosulásának hatályos eszközei az úgynevezett időszaki vagy folyóiratok, melyek t. i. bizonyos időhöz kötve jelennek meg. Effélék keletkezése nálunk szinte az irodalmi ujjászületés ezen korszakába esik. Legelső hirlap volt a Magyar Hirmondó, melyet Ráth Mátyás indított meg Pozsonyban 1780; s melyet aztán más hasonló vállalatok követtek, — mint péld. a „Hadi és más nevezetes történetek" (1789) című
Görög
Görög Demeter
és
Kerekes
Kerekes Sámuel
által szerkesztett hirlap. De ezen, inkább csak politikai hireket tartalmazó ujságoknál a nyelv mivelésére többet tettek a szépirodalmi folyóiratok: mint a Magyar Múzsa (1787) Szacsvay Sándor szerkesztése alatt; a kassai Magyar Museum, melyet három jeles Irónk:
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
,
Baróti-Szabó
Baróti-Szabó Dávid
és
Bacsányi
Batsányi János
szerkesztettek 1788-tól kezdve; továbbá
Péczeli
Péczely József
: Mindenes gyűjtemény e (1789);
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
: Orpheus a (1790); Sándor István: Sokfélé je (1791);
Pánczél
Pánczél Dániel
: Uj Magyar Múzsá ja (1793); végre
Kármán
Kármán József
: Urániá ja (1794). — Ennyi folyóirat támadása, oly rövid időköz alatt, tanúskodik azon nemes buzgalomról, mellyel iróink a nyelv és nemzetiség ügyét felkarolták.  
  6. §. A MŰPRÓZA FEJLŐDÉSE  
  A magyar prózaírás, mely
Faludi
Faludi Ferenc
óta ismét áradozó pongyolaságba sülyedt, csak lassan kezde emelkedni.
Bároczy Sándor
Báróczi Sándor
, a föntemlített testőrök egyike, volt az első, ki a prózának szabatosabb formát igyekezett adni, eltérvén a nagy többség gondatlan irmódjától.
Báróczy
Báróczi Sándor
nem volt eredeti iró, csupán fordító; de fordításai, az akkori viszonyokhoz mérve oly jelesek valának, hogy egy
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
őt választotta magának követendő példányúl a jó magyar prózában. Leginkább francia műveket fordított, melyek közt legkitünőbbek
Marmontel
Marmontel, Jean Francois
Erkölcsi meséi. Ugyancsak franciából fordított egy Kasszándra cimű 7 kötetes regényt, mely a magyar szépnemnek sokáig kedvenc olvasmánya lőn, — s németből az Erkölcsi levelek et. —
Báróczy
Báróczi Sándor
t a műprózában
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
követte, de a tanítvány messze feljűlmulta mesterét. Róla alább fogunk szólni. —
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
val, mint prózairó, ellenkező irányban indult egy ifjú tehetség, a .szellemdús Kármán József , az Uránia szerkesztője.
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
ugyan is, a nyelv csinosítása tekintetéből, hogy a köznapi beszédtől eltérjen, nemcsak megtűrte, de néha keresve kereste a nem-magyaros szólásmódokat, fordulatokat: ellenben
Kármán
Kármán József
magából a nyelv szelleméből igyekezett a stil bájait kifejteni. De keveset irhatott: korán elhalt a sokat igérő ifju. Munkái közt: Fanni hagyományai cím alatt egy szenvedő hölgy naplója is olvasható, feltűnőleg csinos prózában. — A költői próza megalapítójának id. Péczeli Józsefet tekinthetjük, ki
Young
Young, Edward
Éjszakái t hatályos nyelven forditotta. — Pár eredeti regényirónk is volt már ez időszakban: de ezek a prózai irályban nem sok izlést tanúsítottak. Mészáros Ignác : „Kártigám" cimű hires regénye (1772), egyéb fogyatkozásit nem tekintve, a prózát sem igen vitte elébb. — Dugonics András , legtermékeúyebb regényirónk a múlt században, a a népi közmondások beszövése által sajátságos prózát teremte magának, mely elég körmönfont magyaros ugyan, de izlés nélküli, sok helyett pedig épen aljas.  
  7. §. NYELVTANI IRODALOM  
  A magyar nyelv mivelésének szükséges volta életkérdésül ismertetvén el: találkoztak irók, kik nem elégedtek meg többé azzal, hogy a nyelv szabályait, iskolai használatra, összeszedjék és csupán az ifjuság számára irják nyelvtanaikat; hanem mélyebben kezdtek bocsátkozni a filológiába, hogy a magyar nyelv természetét, szellemét, más nyelvekkeli rokonságát kinyomozzák. Ily értelemben vett nyelvészeink közül a jelesebbek: Gyarmathi Sámuel , ki, páter
Sajnovics
Sajnovics János
után, a finn rokonságot első vítatta köztünk; — Beregszászi Pál , ki a magyart a keleti nyelvekkel hasonlítá össze. — Ugyancsak a mult század vége felé (1795) Debrecenben, több tudós által készítve, jelent meg egy nagy magyar nyelvtan, mely debreceni grammatika név alatt ismeretes. E nyelvtannak fő hibája az, hogy a nyelv történeti fejlődését mellőzve, csupán az élő nyelvre támaszkodik s hol a gyakorlat nem képes útba igazítni, ott bizonytalan, ingadozó. Így például, az -ik-es és ik-telen íge hajlítás közt nem tud különbséget tenni, a szenvedőt a közép formával összezavarja; mind egy neki: láttatom vagy látódom; látódjék, vagy látódjon. — Verseghi Ferenc még tovább ment. Tiszta Magyarság cimű munkájában az egész ik-es hajlítást megtagadta magyarnak lenni, az ilyeneket: eszem, iszom tótos beszédnek állítá s helyettök ezt kívánta elfogadtatni: eszek, iszok. —
Verseghi
Verseghi Ferenc
ellenében az ik-es hajlítás törvényességét és sok más alapelveit ·a magyar nyelvnek diadalmasan megmutatta Révai Miklós : „Elaboratior Grammatica Hungarica" cimű híres nagy nyelvtanában (1806), s ama nyelvtani harcokban, melyek ez időtájt közte és
Verseghi
Verseghi Ferenc
közt folytak; s melyekben a
Révai
Révai Miklós
pártján három álnevű tanítványa (Miklósfi János,
Kardos Adorján
Ferenczy János
, , ez utolsónak valódi neve Horváth István) egy-egy egész könyvet irt
Verseghi
Verseghi Ferenc
ellen, nem minden mocskolódás nélkül. —  
  8. §. A TUDOMÁNYOS IRODALOM FŐBB VONÁSAI  
  Nem célunk itten minden, ez időszakban magyarúl megjelent munkát elsorolni: oly örvendetes szaporodásnak indult azok száma, hogy csak névszerinti ·megemlítésök is hosszúra terjedne. Csupán azokra leszünk tekintettel, melyek a maguk korában nagy hatást gyakoroltak, s húzamosb ideig fönntarthatták becsöket a magyar közönség előtt. Ilyenek:  
  A hittanban és erkölcstanban: Tóth Ferenc pápai tanár teológiai munkái és Sárvári Pál debreceni professzor „Morális Filozofiája" (1802). A természetrajzban: Dr. Földi János állattana,
Linné
Linné, Carl von
szerint (1801); és a „Magyar Fűvészkönyv", melyet Diószegi Sámuel debreceni predikátor és Fazekas Mihály főhadnagy, hasonlóul a
Linné
Linné, Carl von
rendszerében dolgoztak, s a magyar fűvészi terminologiának, úgy szólva, teremtői lettek. E jeles füvészkönyv félszázadon keresztűl csaknem egyedűli segédeszköze volt a botanikát magyarul megtanulni akaróknak. — A matézisben prof. Dugonics András törte meg az útat „Tudákosság" cimű munkájával (1784), melyben a kellő műszavakat magyarul igyekezett kitenni, sokszor szerencsésen, de többnyire visszatetsző ujítással. A históriá-ban: Világtörténeti munkát gr. Gvadányi József írt, különböző forrásokból (1796—1802); de csak 6 kötetig vihette; halála után
Kis János , (a költő)
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
 
Kis János
[törölt]
« superintendens »
n
Jegyzet fölötte
a költő
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Kézirat
 
folytatta azt. — Mindszenti Sámuel komáromi predikátor L'Advocat világtörténeti Lexikonát dolgozta ki magyarul, 6 kötetben (1795). — Budai Ézsaiás , debreceni tanár (később lelkész és szuperint.) „Közönséges Historiát" adott ki (1800—5), s ugyan ő irodalomtörténeti jó munkát is nyujtott a „Régi Tudós Világ Historiájában" (1805). — Különösen Magyarország történetét tárgyazó jelesb munkák: Budai Ézsaiás:Magyarország Historiája" (1805—12) és bátyja,
Ferenc
Budai Ferenc
, szováti ref. lelkész igen becses „Polgári Lexikona" (1804), mindenik 3 kötetben. [ Virág Benedek : „Magyar Századok" (I. kötet: 1808. II. kötet: 1816) cimű munkájában jelesen tárgyalja a magyar történet régibb századait.] — Magyarország földleírását (1799) prof. Vályi András dolgozta ki szótáralakú 3 kötetes művében; Magyarország megyéiről derék földképeket adtak
Görög
Görög Demeter
és
Kerekes
Kerekes Sámuel
, a „Hadi történetek" cimű hirlap szerkesztői. Végre az egész földről hasznos Oskolai Atlás jelent meg (1800) Debrecenben, prof.
Budai
Budai Ézsaiás
felügyelése alatt.  
  9. §. KÖLTÉSZET  
  A nemzeti és irodalmi ébredés ez időszak elején is, mint rendesen, először a költészetben nyilatkozott. Lelkes testőreink a francia, úgy nevezett klasszikai költészet csínja által elbájolva, tárgyban és formában követni kezdék a jeles példányokat. A régi magyar költőknél divatos négy rimű versszakot, francia példára, könnyű kétsoros alexandrinnal válták fel; a dráma, tanköltemény, epistola lőn a kedvenc forma, melyben legörömestebb dolgoztak.
Bessenyei
Bessenyei György
lépett föl először drámáival
(1772), úgy később a többiek; — itthon a hazában is hozzájok csatlakoztak a rokon elemek; s ily módon állt elé költészetünkben az ugy nevezett francia iskola.  
  De már ekkor a hon határai közt is készűlt egy mozgalom, mely egész más irányt adandó vala a magyar költészetnek. Néhány szerzetes férfiú, a régi klasszikai irodalom által föllelkesítve, mértékes versek: ódák, elégiák stb. irására ösztönöztetett, mire az előtt csak gyér példa vala költészetünkben.
Rájnis
Rájnis József
volt az első, ki megkezdé a munkát, de
Baróti Szabó
Baróti-Szabó Dávid
, a ki föllépett (1777). Még
Révai
Révai Miklós
csatlakozott ez irányhoz, s e háromtól veszi kezdetét a latin, vagy klasszikai iskola.  
  Azonban a versirók nagy része, mintha tudomást sem venne ez újításokról, békén haladt a megszokott ösvenyen, melyet
Gyöngyösi
Gyöngyösi István
nyitva hagyott. Terjedelmes, bőbeszédű eposzokat zenge, négy rimű strófákban; alkalmazta magát a közönség fejletlen ízléséhez, s
Gyöngyösi
Gyöngyösi István
t, ha erényeiben útól nem érte, hibáiban meghaladta.
Dugonics
Dugonits András
lépett fel közűlök először (1774). Ez volt az úgynevezett népiesek, vagy helyesben: népszerűek iskolája.  
  Végre egy negyedik irány is kezde mutatkozni. Finom izlésű emberek, egy részről a régi klasszikai költészet bájának is hódolva, de másrészt az új, — különösen német — poézis szépségeitől is meghatva: míg amannak áldozni meg nem szűntek, ennek követésére is felbuzdulának. Külsőleg ez irány a rímes versek mértékre (jambus, trochaeus stb.) szedésében nyilvánult.
Ráday
Rádai Pál
tette az első kisérletet. — Ezek mintegy úttörői voltak azon új iskolának, melyben
Kisfaludy K.
Kisfaludy Károly
,
Vörösmarty
Vörösmarty Mihály
stb. ragyog: nevök tehát: az új iskola előzői.  
  10. §. A FRANCIA ISKOLA  
  A francia iskola kezdője, ki annak egyszersmind fejéül tekinthető, Bessenyei György . Fia egy szabolcsi nemes családnak, oly hanyag nevelésben részesült, hogy midőn 19 éves korában a testőrseregbe lépett, arcpirulva kellett érzenie roppant elmaradását. E szégyen érzete őt tanulásra ösztönzé; s 11 évi erőfeszítés, folytonos munka által annyira vitte, hogy nem csak az újabb művelt nyelveket sajátítá el, hanem a tudományokban is, főleg a história- s bölcsészetben alapos jártasságot szerzett; úgyhogy írói föllépésekor egyike volt már honunk legszellemdúsabb és kiképzettebb tudósainak. — Föllépése 1772-ben történt, Agis cimű szomorújátékával, melyet nemsokára Hunyadi László, Buda tragédiái, Philosóphus vígjátéka és egyéb költeményei — ezek közt az angol
Pope
Pope, Alexander
után dolgozott Ember próbája című tanköltemény, — s nehány prózai munkája követtek. —
Bessenyei
Bessenyei György
maga körébe vonta a vele rokon szellemű költőket, s munkáikat ily cimű könyvben kezdé kiadni: Bessenyei György társasága (1777). — Költeményeit a bölcsészi hajlam, a reflexió, jellemzi; drámái szerkezetén meglátszik, hogy olyan időben irattak, mikor még nem volt magyar szinpad. — Irodalmi szereplése 1772—80 közé esik; azontúl, bihar megyei jószágára vonulva, folyvást dolgozott ugyan költői, bölcsészi és történeti műveket, de semmit ki nem adott.  
  Barcsay Ábrahám , testőr társa
Bessenyei
Bessenyei György
nek, később ezredes a lovasságnál, a „Bessenyei-társaságában" adta ki első költeményeit; azután pedig (1789)
Révai
Révai Miklós
bocsáta közre azokból egy nagyobb csomót. Versei leginkább könnyű, kedélyes epistolákbol állanak, melyeket barátjaihoz irogatott.  
  B.
Orczy Lőrinc
Orczy Lőrinc
, tábornok s abauji főispán, nem tartozott ugyan a testőrök közé, de azért a francia iskolához számítjuk, részint költeményei jelleménél fogva, részint mivel barátsága és buzdításai által serkentőleg hatott ezen iskola embereire.
Orczy
Orczy Lőrinc
már hajlott korban volt, midőn ezek fölléptek; ő azelőtt régen irogatott verseket, de ki nem adta, csak jóval később (1787—89) jelentek azok meg
Révai
Révai Miklós
által: Költeményes Holmi cím alatt. Józan, vídám életbölcseség teszi alapját költeményeinek: dicséri a mezei életet, a megelégedést; korholja a hibát, a fényűzést, hiúságot; részt vesz a köznép szenvedéseiben és mindenek fölött szivvel-lélekkel magyar.  
  11. §. A FRANCIA ISKOLA. FOLYTATÁS  
 
Barcsay
Barcsai Ábrahám
személyes barátsága által ösztönözve lépett föl Ányos Pál , az ifju paulinus szerzetes. Az eltévesztett életpálya miatti gyötrelem, mely végre is (28 éves korában) sirba vitte, elégia-költővé tette
Ányos
Ányos Pál
t; csak a barátság enyhíté némileg fájdalmait. Innen költeményei e két fajra oszlanak: elégiák és epistolák. Egy pár dalában a népi schemát is sükerrel alkalmazta. Munkái nem jelentek meg összesen; — csak halála után (1798) adott ki azokból
Bacsányi
Batsányi János
egy nagyobb — de hiányos — gyűjteményt.  
  Gr. Teleki József , ugocsai főispán, azon szép elégiájával vonta magára a közfigyelmet (1779), melyben huga, Teleki Eszter halálát kesergi; — gr. Teleki Adám pedig még előbb (1773)
Corneille
Corneille, Pierre
Cid" cimű drámájának jeles fordításával, alexandrinokban.  
  A francia iskola újabb nemzedékének mintegy központja, irányadója Péczeli József , komáromi predikátor lőn: ki néhány eredeti, de többnyire fordított munkái által nagyon elhíresedett. Versekben írott Meséi (1788) részint eredetiek, részint aesopusi tartalmuak, s könnyű kellemes elbeszélő modoruk miatt nagy tetszésben részesültek. Fordításai közül jelesebbek: a Henriás (1786 és 92), hősköltemény
Voltaire
Arouet, François-Marie
után; Zair, Merop, Tánkréd, Álzir, szomorújátékok ugyanazon francia szerzőtől; végre
Young
Young, Edward
Éjtszakái, angol költő műve, de franciából forditva.  
  Többi hívei is ezen iskolának leginkább francia művek fordítására adták magokat, de nem nagy szerencsével.  
  12. §. A LATIN ISKOLA  
  Erdősi Jánosnak XVI-dik századbeli kisérlete, a magyar verseket klasszikai mértékre szabni, a XVIII-dik század derekáig gyér követőkre talált. A múlt század közepe táján azonban már voltak egyesek, mint gr. Ráday Gedeon és Szilágyi Sámuel szuperintendens, kik irószobájok rejtekében latin mértékkel foglalkoztak, de közre nem bocsátván, működésök hatás nélkül maradt. — Molnár János , tudós kanonok, adta az első (bár gyarló) példát s a buzdítást: „Régi Jeles Épűletekről" irt munkájában. Buzdítására előbb
Rájnis
Rájnis József
kezdett tervszerűen dolgozgatni, de őt a föllépésben nemcsak
Baróti Szabó
Baróti Szabó Dávid
, hanem
Révai
Révai Miklós
is megelőzte. E három a latin iskola kezdője, feje.  
  Baróti Szabó Dávid , jezsuita és kassai tanár, 1777-ben adta ki „Uj mértékre vett külömb verseit", melyek „hatlábú, alagyás és lantos verseket" tartalmaznak. Mai szempontból tekintve, alig egyebek azok prozódiai gyakorlatnál: de megjelenésök az akkori deákos közönségre nagy hatással volt, s a méltányló fogadtatás buzditóan hatott
Baróti
Baróti Szabó Dávid
ra. Nem sokára (1779—80), Paraszti majorság cimű tankölteménye (
Vanière
Vanière, Jacques
latin munkája után) még híresebbé tette nevét. — Verseit változtatva, kihagyva, újakkal pótolva még három kiadásban bocsátá közönség elé (1786891802). — De legbecsesb dolgozata
Virgil
Publius Vergilius Maro
Aeneis e lett, melynek fordítását agg korában végezte be, s melyhez az Eklogák is járultak. Érdemei a nyelvre nézve kétségtelenek, melyet új és ritkább szavakkal, fordulatokkal gazdagított; noha más részről az is való, hogy magyarsága sokszor eröltetett.  
  Kőszegi
Rájnis
Rájnis József
(tulajdonkép: Reinich) József, hasonlóul a jezsuita szerzet tagja — csak négy évvel utóbb
Baróti
Baróti Szabó Dávid
nál léphetett föl „Magyar Heliconra vezérlő Kalauzá val", melyben a magyar versszerzésnek „példáit és reguláit" adta. A példák saját versei, nehány óda s epigrammból állnak: és eredeti költeményei jóformán csak is ezekben határozódnak. De fordította ő is
Virgil
Publius Vergilius Maro
t; az Eklogák at, Georgicon t egészen, az Aeneis be belehalt. Dicsvágya, hogy
Baróti
Baróti Szabó Dávid
által megelőztetett, keserű tollharcba keveré őt az utóbbival.
Rájnis
Rájnis József
magyarsága nem oly erőltetett, mint a
Baróti
Baróti Szabó Dávid
é, de pongyolább is ennél.  
  Révai Miklós , kegyes rendű szerzetes, niajd a magyar nyelvnek egyetemi tanára. — elébb egy fűzet elégiát (1778), később (1789) Elegyes versei t adta ki, melyek szintén elégiákból és énekekből (= dalokból) állnak. Izlése tisztább, mint társaié, nyelve, verselése is jobb: mindazáltal az ő nevét nem középszerű költeményei, hanem nyelvészeti munkái tették s teszik halhatatlanná. Ő a rímes verset sem vetette meg egészen: költeményei közt újabb szabásu s elég csinos dalok is találhatók.  
  13. §. LATIN ISKOLA. VIRÁG  
  E három úttörő:
Baróti
Baróti Szabó Dávid
,
Rájnis
Rájnis József
,
Révai
Révai Miklós
nyomdokin indult, de őket messze túlszárnyalta Virág Benedek , a „magyar Horác". Született ő a mult század közepén (1752)
Nagy-Bajom
Nagybajom
ban. A paulinus szerzetbe lépvén, egy darabig sz.-fehérvári tanárságot viselt, de később, részint betegeskedés miatt, részint hogy magát kizárólag az irodalomnak szentelhesse, letette a tanári hivatalt és Budára költözött, hol élte hátralevő idejét csöndes elvonultságban és szegénységben tölté. (Meghalt 1830). — Költeményei, melyek főként ódák- s epistolákból állnak, csak 1799-ben jelentek meg először összegyűjtve; de már az előtt egyes darabok nemzeti ódái közűl, külön lapokra nyomtatva, bejárták és felvillanyozták a hazát. Poétai munkáinak második gyűjteményét nehány évvel halála előtt (1823) újra kiadta, de már akkor
Berzsenyi
Berzsenyi Dániel
vel nem versenyezhetett. „Magyar Lantján" is, melyben a zsoltárok verses forditását közlé (1826), meglátszott hanyatló korának erőtlensége. — De becses szolgálatot tőn hazájának, már élte őszén,
Horác
Quintus Horatius Flaccus
minden munkáinak hű és szép fordítása által, melyek előbb részenkint, aztán (a Levelek 1815, a Satirák 1820, az Odák 1824) teljesen is megjelentek. —
Virág
Virág Benedek
egyike első rangú költőinknek, ki nemcsak a nyelvet, a verselést vitte nagyobb tökélyre: hanem fönség iránti érzékkel is bírt s azt többnyire hatályosan tudta kifejezni ódáiban.  
  A többi költők, kik még klasszikai formákban is dolgoztak, mint
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
,
Dayka
Dayka Gábor
stb. csak félig tartoznak a latin iskolához : róluk tehát az új iskola előzői közt leend szó.  
  14. §. A NÉPIES IRÁNY  
  A francia iskola költői főleg azon osztályára hatottak a közönségnek, mely maga is birt némi franciás műveltséggel; a latin iskolát azok méltányolták leginkább, kik a régi klasszikai irodalom avatottjai valának. A nagy többség sem egyik sem másik irány szépségeit nem tudta felfogni; csak ízetlen újítást látott bennök, mely a nyelvet, a verselést kiforgatja eredeti bájaiból; — s még mindig
Gyöngyösi
Gyöngyösi István
t tartá a nemzet legnagyobb költőjének. — E nagy többség izlésének hódolva lépett fel Dugonics András , kegyesrendű szerzetes 1774-ben Trója veszedelme cimű verselt munkájával s nem sokára azután Ulysses Történetei vel, négyrímű strófákban. — Nagyobb tetszést idézett elő nemzeti tárgyú eredeti regényeivel, melyek elsője, Etelka (1788) nevét egyszerre országos hírűvé tette. Követték ezt többi regényei (Az arany perecek, Jolánka, Cserei, A gyapjas vitézek, A szerecsenek), s elbeszéléssel vegyített sajátságos színdarabjai (Toldi Miklós, Etelka Karjelben, Bátori Mária, Kún László), melyek közűl Bátori Mária igen soká fenntartotta magát a színpadon. —
Dugonics
Dugonits András
nak kétségtelen érdemei vannak az olvasó közönség gyarapításában, a nemzeti érzés terjesztésében, sőt a nyelvújításban is; noha választékos izlésűnek nem mondhatjuk.  
 
Dugonics
Dugonits András
nál még nagyobb költői hírben állt a mult század vége felé Horváth Ádám . E hírét leginkább Hunniás cimű eposzának köszönhette, melyben Hunyadi Jánost, szintén
Gyöngyösi
Gyöngyösi István
modorában, a négy rímű versekben énekli meg (1787). Munkája gyarló; legnagyobb hibája az, hogy hiányzik benne a cselekvények egysége:
Hunyadi
Hunyadi János
nak külömböző, egymásból nem folyó tettei soroltatnak el, egész haláláig. Hogy mégis oly nagy tetszést aratott az eposz: az a tárgy érdeme leginkább. —
Horváth
Horváth Ádám
sokkal később, már élte vége felé (1815) is írt egy hőskölteményt, a Rudolfiás t,Habsburgi Rudolfról: de ez még tökéletlenebb. — Költői beccsel csak nehány népdala bir, mint a Vidulás („De mit töröm fejemet") s egy pár szép éneke mai énekes könyvünkben („A nagy király jő" . . . „Szent egek, minden boldogok hajléki").  
  Legkedvesebb költő a népiesek közt mindenesetre gróf Gvadányi József „magyar lovas generális". Ő volt első nálunk, ki komikó-szatírikus műveket írt. Peleskei Nótáriusá ban (1790) a külföldieskedő magyarokat gúnyolja ki. E nagy tetszéssel fogadott művét később folytatta is, így jött létre: a Peleskei Nót. pokolba menetele (1792) és a Peleskei Nót. elmélkedései, betegsége, halála (1796). — Rontó Pál ja (1793) maig kedves népolvasmány, noha ez már vizenyősebb. „Az 1790-iki országgyűlés leírása" szinte szatírikus művei közé tartozik.  
  Még egy rakás eposzt lehetne megemlítnünk, melyeket a népies iskola emberei irtak. Ilyen a Zrinyiász, melyet Kónyi János őrmester Zrinyiből elrontott; A Magyar gyász, Etédi Mártontól, A Máramarosi éhség,
Gáthi
Gáti István
tól, a Pártos Jéruzsálem,
Vályi Nagy
Vályi Nagy Ferenc
tól stb.: de ezek csupán versbe szedett históriák; méltó feledség borítja őket.  
  Jobb izléssel, bár szinte népszerű modorban dolgozott az úgynevezett debreceni kör, melyhez Dr. Földi János , főhadnagy Fazekas Mihály , s eleinte maga
Csokonai
Csokonai Vitéz Mihály
is, tartozott.
Földi
Földi János
a rimes versek mértékre szedését sürgette;
Fazekas
Fazekas Mihály
néhány csinos dalt irt s az oly közkedvességű Ludas Matyi népszerű elbeszélést.  
  Végre azon tévirányt sem hagyhatjuk érintetlen, mely a költészetet külső mesterkélésben tartotta és kereste. A leoninista Gyöngyösi János , tordai pap, szedett e téren legtöbb álbabért; s Kovács Józseffel, a rímhajhásszal, végződik e kinövése költészetünknek.  
  15. §. AZ ÚJ ISKOLA ELŐZŐI  
  Ennyi szétágazó törekvés mellett már az új szellem is kezdett lengedezni: ama szellem, mely a föntebbi iskolák egyikének sem hódolt föltétlenül; hanem a megifjodott német költészet példájára, mind az óklasszikai, mind az új-európai, mind végre a nemzeti formákban csupán a szépet kereste. A kassai „Magyar Museumban" nyilatkozott először e szellem:
Ráday
Ráday Gedeon
nyújtotta az első kisérleteket s
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
lőn az új irány első bajnoka.  
  Gróf Ráday Gedeon , — fia Pálnak, ki vallásos költeményeiért a mult időszakban említtetett, — már a század derekán megkísérlette volt a klasszikai formát, megkezdvén a Zrinyiász átdolgozását hexameterben. De ·egyszersmind a rímes verseknek (jambus, trocheus) mértékre szedésében is ő volt az úttörő, ahonnan az ily versek ma is Ráday-versnek mondatnak. — Árpád cimű eposzát 8-soros mértékés stanzákban kezdé irni, de félbenhagyta, mint többnyire minden nagyobb művét. Nehány mese, dal, epigramma jelent meg tőle csupán: hanem példája s buzdításai megtermék gyümölcsüket.  
  Szentjóbi Szabó László nehány csinos daláról ismeretes, melyek először a kassai „Museumban" s „Orpheusban" láttak világot, majd összegyűjtve is megjelentek (1791); továbbá egy Mátyás király cimű drámájáról, melyet az újoh alakult színtársulat számára irt (1792). Ifjú életét, 28 éves korában igen tragikus módon fejezte be: ő is, mint akkor több írónk, belé kevertetett a Martinovics-féle összeesküvésbe s börtönben halt meg (1795).  
  Dayka Gábor , legkitűnőbb az új irányban haladó költők közűl, s
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
nak barátja, kedvence, — Miskolcon született. Papi pályára készűlvén, Egerben, Kassán, Pesten tanult, de mielőtt fölszenteltetett volna, bizonyos kellemetlenség miatt kilépett, s elébb lőcsei, aztán ungvári tanár lőn, hol még ifjan (ő is 28 éves korában) elhalt (1796). — Verseiből, míg élt, kevés látott világot: halála után több évvel (1813)
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
adta ki azokat. Részint klasszikai formájú ódákat, 20 részint dalokat s elégiákat írt, melyek őt jelesb lírikusaink közé emelik.  
  Bacsányi János a kassai Museum egyik szerkesztője, mint költő leginkább csinos, tiszta nyelve és formái, — mint prózairó pedig széptani értekezései által tűntette ki magát. — Hosszú élete — noha nem önhibáin kivűl — a sorsnak folytonos üldözése közt telt el. Meghalt Linzben, 1845.  
  Verseghi Ferenc , mint nyelvész, s
Révai
Révai Miklós
ellenfele, már ismeretes előttűnk. — Mint költő, ő is az új iránynak hódolt, s a rímes versek mértékre szedését nem csak példával mutogatta, hanem a szépmesterségekről, a Muzsikáról irt, s egyéb értekezéseiben elméletileg is fejtegette s ajánlotta. — Sokat és sokfélét irt, dacára a sanyarú életpályának, mely neki kevés nyugalmat engedett. Előbb paulinus szerzetes, majd tábori pap, — 1794-ben ő is elfogatott s kilenc évi fogság után kiszabadulva, csekély nyugdijon éldegélt, míg József nádorhoz bejutván nyelvtanitónak, azontúl sorsa is jobbra fordult.  
  Még
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
ról
kellene szólnunk, ki mint a Museum és Orpheus szerkesztője, mint költő és prózairó már ez időszak mozgalmaiban is főfő szerepet vitt: de mivel őt mint magának az új iskolának zászlóvivőjét tiszteljük; róla a második időszakban lesz helyén beszélni.  
  16. §. ÖNÁLLÓ KÖLTŐK.
CSOKONAI
Csokonai Vitéz Mihály
 
  A szerencsétlen 1794-dik évvel némi szünet áll be irodalmunkba. Többen a költők közűl már elhaltak, vagy öregség miatt visszavonúltak; nehányan, s épen az új irány képviselői, fogságba estek. E szünet alatt, mintegy kárpótlásul a többiekért, jelent meg két hatalmas géniusz:
Csokonai
Csokonai Vitéz Mihály
, s nehány évvel később Kisfaludy Sándor; önálló szellem mindenik, ki a föntebbi négy irány közűl egyiknek sem hódolt feltétlenül; hanem követte saját teremtő lelke sugallatát.  
  Csokonai Vitéz Mihály , született Debrecenben 1773-ban. Iskoláit az ottani kollégiumban bámulatos sükerrel végezvén, ugyanott a költészet tanításával bízatott meg, de amely hivatalról, bizonyos kellemetlenségek miatt, le kelle mondania. Elkeseredett kedéllyel a jogi pályára szánta magát s Patakra ment törvényt tanulni: de célját nem sokára megváltoztatta s az 1796-ik évi országgyűlés alkalmával Pozsonyba rándulván, ott egy Diétai Magyar Múzsa cimű költői hetilapot indíta meg. — Az országgyűlés végével, lejött Komáromba, s ott ismerkedett meg Vajda Juliánnával, kit
Lilla
Vajda Juliánna
név alatt dicsőít verseiben; s hogy ezt nőül nyerhesse, hivatal után látott, talált is alkalmazást a csurgai ref. gimnáziumnál: de már időközben a leányt atyja férjhez adta. — Mintegy 2 évi tanárkodás után megvált e hivataltól s 1800-ban haza ment Debrecenbe, édesanyja házához, hol azután — barátaihoz, pártfogóihoz, vagy munkái kiadása végett tett utazásait kivéve, — állandóan lakott halálaig, mely őt nem sokára 1805-ben, 32 éves korában, elragadta.  
 
Csokonai
Csokonai Vitéz Mihály
jelesb munkái I., a lírai nemben: „Lilla, vagy érzékeny dalok", melyek nagy része (de nem mind) a komáromi viszony idejéből való. — „Ódák" részint klasszikai, részint rímes formákban, s köztük dalok is találhatók. — Anákreoni dalok, nem fordítás Anakreonból, hanem az ő mértékén s modorában írt eredeti darabok. — Elegyes költemények, melyek közt ifjúkori dolgozatai és a Diétai Magyar Múzsában s egyébütt megjelent alkalmi versei olvashatók. — II„ Az eposzi nemben: Béka-egérharc, víg hősköltemény
Homér
Homérosz
után, de az akkori
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
 
Homér után
[törölt]
« de magyar »
n
Jegyzet fölötte
az akkori
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Kézirat
 
viszonyokra alkalmazva; melyet még a kollégium falai közt irt. — Dorottya, szinte víg_ eposz, vagy mint ő nevezi, „furcsa vitézi versezet". — Árpádról írni szándékolt nagy eposzához csak a készületeket tehette meg. — III., A didaktikai nemben: Halotti versek Rhédeyné halálára, s némely kisebb darabok elegyes versei közt. — IV., A drámai nemben is vannak némely vígjátékai — mint a méla Tempefői, az Özvegy Karnyóné stb. — melyek elég elmések ugyan, de a szinpad kellő ismerete nélkűl irottak. Ezenkivűl fordított nehány pásztori szindarabot, olasz költőkből, és egy hosszabb festő versezetetA Tavasz" ciműt,
Kleist
Kleist, Christian Ewald
német költő után.  
 
Csokonai
Csokonai Vitéz Mihály
műveit, szerzőjük halála után (1817), szigorúan, s nem minden elfogultság nélkűl birálta meg
Kölcsey
Kölcsey Ferenc
, ami azokat az új iskola hivei előtt egy időre rossz hírbe hozta: de az újabb kor ismét kellően méltányolja az ő eredeti géniuszát.  
  17. §. KISFALUDY SÁNDOR  
  Kisfaludy Sándor született Sümegen, Zala megyében 1772. Iskolái végeztével atyja jogi pályára szánta, de neki arra semmi kedve nem volt, hanem titkon a költészettel foglalkozott; végre kijelenté atyjának, hogy katona kiván lenni. Atyja ezt nem ellenezvén, mint kadét, a Sándor-Leopold ezredbe lépett s Erdélyben töltött 8 hónap után, megyéje részéről a kir. testőrsereghez nevezetetett ki, hol mint régebben a francia iskola tagjai — bő alkalmat nyert önkiképzésére. De már egy év mulva garnizonezredhez tétetett át: mi miatti kedvetlenségét nevelte még az is, hogy a leány, kit nőül venni ohajta, nem látszék viszonozni érzéseit. Elkeseredtében a harcmezőn akarta fölkeresni halálát; a francia háború alkalmával több ütközetben részt vett, egyszer el is fogatott s a szép Provence-ha vitetett, hol
Petrarca
Petrarca, Francesco
szellemétől ihletve, irta nagy részét gyönyörű dalainak. Kiszabadulván, még egy ideig a seregnél maradt s több véres ütközetben kardját jelesűl forgatta; szabad idejét pedig a költészetnek szentelte. 1800-ban mint főhadnagy, kilépett a hadseregből, hazajött s nőűl vette a leányt (Szegedi Rozáliát), kihez szive oly rég vonzotta.  
  Következő évben (1801), kiadta első költeményeit, ily cim alatt: Himfy szerelmei, I. rész: a Kesergő szerelem; és hat év mulva (1807) a második részt: Boldog szerelem. — Nem lehet leírni az elragadtatást, mellyel a közönség e költeményeket fogadta. — Ugyanazon évben megjelent tőle: Regék a magyar előidőből: Csobánc, Tátika, Somló; mely közkedvességű darabjait élete későbbi szakában még nagy számú regéi követték. (Dobozi, Sz. Mihályhegyi remete; A megboszúlt hitszegő; Antiochus; Gyula szerelme; Kemend, Döbrönte, Szigliget, Somlai vérszüret; Eseghvár, Miczbán, Frangepán Erzsébet, Balassa Bálint.) — A színmű írásban tett kisérletei (Hunyadi János, Az emberi sziv örvényei, A Dárday-ház, Kun László, A lelkes magyar leány), — öccsének,
Károly
Kisfaludy Károly
nak
jelesb szerkezetű drámái által homályosíttattak el. — Megérte az Akadémia s a Kisfaludy-társaság felállítását, melyeknek tagja lőn; s tisztes vénség után 1844-ben húnyt el.  
  Kisfaludy Sándor mindenek fölött lírai, alanyi költő; legerősebb, midőn saját érzelmeit zengi; legnagyobb Himfyjében. Regéi, sőt drámái is, a helyett, hogy tárgyiasak volnának, mindig ugyanazon érzéseket tükrözik vissza, melyek tulajdon keblét dobogtatták. Szerelem, honszeretet, de nemesi szabadság érzetével párosulva: e két góc körül forog összes költészete; úgyhogy mig
Csokonai
Csokonai Vitéz Mihály
a nép felé hajlik,
Kisfaludy
Kisfaludy Sándor
t inkább a nemesség költőjének jellemezhetjük.  
  MÁSODIK IDŐSZAK 1811—1848  
  18. §. A NYELV ÁTALAKULÁSA  
  Közeledett végre az idő, melyben a magyar nyelv a holt latin nyelvnek zsarnoksága alól egészen kiszabadulván, illő helyét az országos élet minden nyilatkozataiban elfoglalja. Hogy azonban e díszes állapotra felvergődhessék: igen nagy belforrongáson kellett keresztülmennie. Azon nyelvtani harcokhoz, melyek a század eleje óta Révai Miklós rendszere mellett és ellen oly nagy elkeseredéssel folytak, most egy másik vita járult: a nyelvújítók (neológok) és a régihez tapadók (ortológok) elszánt, makacs, hosszú küzdelme.  
  Minden időben találkoztak ugyan írók, kivált költők, akik. egy-egy szokatlanabb vagy épen új szót nem irtóztak műveikbe fölvenni, —
Gyöngyösi
Gyöngyösi Isván
,
Zrínyi
Zrínyi Miklós
,
Csokonai
Csokonai Vitéz Mihály
, de kivált
Dugonics
Dugonits András
nál egyaránt találunk ilyeneket. Kisfaludy Sándor valamivel merészebben, de mégis tartózkodva lépett fel e tekintetben. Kazinczy Ferenc volt az első, ki a nyelvujítás (neologismus) zászlaját nyiltan ki merte tűzni. Ő a köznapi, aljasabb szókat, szólásformákat merőben elvetette, s helyettük újakat csinált; régi, avult szókat éleszte föl, vagy hosszadalmas szavainknak gyökerét kereste ki s mindezeket használta oly bőségben, hogy az effélékhez nem szokott irók és közönség nagy része megbotránkozott benne. De éppen ezt akará
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
, akará, hogy a nemzet figyelme nyelvére vezettessék, hogy harc legyen innen is, túl is, ujítók és ujítást ellenzők közt, melyből a nyelv megtisztulva, megifjodva egészen új alakban kerüljön ki. Úgy is történt: az ifjabb 5 tehetségek, mint
Helmeczy
Helmeczi Mihály
, Szemere Pál ,
Kölcsey
Kölcsey Ferenc
, Kisfaludy Károly ,
Vörösmarty
Vörösmarty Mihály
stb.
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
zászlajához szegődtek, s az irók két táborra oszolván, vitatkozásuk több, mint egy pár évtizedig (1810—1830) szenvedélyesen, sokszor mocskosan is folytak, minek eredménye-az ujítók győzelme s nyelvünk átalakulása lőn.  
  Az ekkép diadalra jutott új magyar nyelv meggyőzte a kétkedőket, hogy az a közügyek folytatására nem kevésbé alkalmas, mint a latin. Az 1832/6-iki országgyűlésen a törvények már magyar és latin kettős szöveggel lőnek szerkesztve; melyek közűl kétes esetekben a magyar tekintetett hitelesnek. A következő országgyűlés (1840) a közigazgatásnak és törvénykezésnek csaknem minden ágaira kiterjeszté nyelvünk használatát; az 1844-iki törvények pedig már egyedül magyar nyelven jelentek meg. Végre az r847-iki 20 hongyülést őfelsége, a magyar király, V. Ferdinánd, az ország rendeihez intézett magyar beszéddel nyitotta meg s így nyelvünk, mint diplomaticai nyelv is teljes diadalát ünneplé.  
  19. §. IRODALMI TÁRSULATOK. NEMZETI SZÍNHÁZ  
  Az 1790-iki országgyűlésen indítványozott magyar túdós társaság sokáig nem léphetett életbe. Főakadály ebben a folytonos háborúk valának, melyek az országgyűléseken minden egyéb tárgyat háttérbe szorítottak; a béke helyreállítása után pedig több éven át nem tartatott országgyűlés. De eljött végre az 1825/7-iki diéta. Midőn egy kerületi űlésben a rendek vitatkoznának a felállítandó túdós társaságról s némelyek a kellő pénzalap nemlétezését emlegetnék, feláll egy ifjú huszárkapitány, ki a gyűlésben csak mint hallgató vett részt s mondá: „nekem ugyan itt szavam nincs, mert országnagy nem vagyok, de birtokos vagyok, s ha feláll egy oly intézet, mely a magyar nyelvet kifejti s ezáltal honosink magyarrá neveltetését elősegíti: jószágaim egy évi jövedelmét feláldozom". Ezen férfiú Széchenyi István volt, egy még kevéssé ismert ifjú, fia
Ferenc
Széchényi Ferenc
nek, a Múzeum alapítójának. A dicső példa hatott,
Széchenyi
Széchenyi István
60.000 pforint ajánlata, főuraink áldozatkészségéből nemsokára harmadfélszázezer forintra szaporodék s a Magyar tudós társaság meg lőn alapítva.  
  Tíz évvel későbben (1836) azon pénzösszeg maradványából, mely elhúnyt nagy költőnk, Kisfaludy Károly emlékszobrára összegyült vala, egy kisebb szépirodalmi társaság is alapíttatott, mely a dicsőült nevéről Kisfaludy-társaságnak neveztetik. Hasznos, főleg az ifjú irókat buzdító működését folytatta 1848-ig, azóta, fájdalom, egészen elhallgatott.  
  A nemzeti szinészetnek még mindig nem volt állandó hona az ország fővárosában, Budapesten. Egy nagyszerű Nemzeti szinház eszméjét gróf Széchenyi István pendíté meg először, mely az ő terve szerint részvényekre vala fektetendő. A Túdós társaság pedig (1833) pályadíjat tűzött ki e kérdésre: „Miként lehetne Budapesten a magyar játékszint megalapítani?" — Fáy András értekezése lőn a nyertes, ki abban, ellenkezőleg a
Széchenyi
Széchenyi István
tervével, országos adakozás által javaslá felállítani a Nemzeti szinházat. De mielőtt az országgyűlés valamit végzett volna, Pestmegye a lelkes
Fáy
Fáy András
és Földvári Gábor buzdítására elhatározta az állandó magyar szinház felépítését, s az önkéntes adakozások gyűjtését. Igy történt, hogy az új szinház, még akkor csak mint Pest megye tulajdona, már 1837 augusztus 22-én megnyittatott. Az 1840-iki országgyűlés átvette Pestmegyétől a szinházat, s a nemességre kivetett 400.000 forint által biztosítván, Nemzeti szinházzá emelte.  
  20. §. FOLYÓIRATOK  
  Amely mértékben a nyelv régi bilincseiből, szűk és korlátolt állapotjából kifelé bontakozott, azon mértékben kezdettek a muzsák is mind gyakrabban szólalni meg magyarul. A tudományos és szépirodalmi próza mindinkább tisztúlt és csinosodott, mire sokat tettek a folyóiratok. Ezek közűl a nevezetesebbeket nem szabad említés nélkül hagynunk. Mellőzve a mindinkább szaporodó politikai hirlapokat (Magyar Kurir, Nemzeti ujság, Jelenkor, Világ) legelőször is azon füzetekre vessünk figyelmet, melyet Döbrentei Gábor (  
  1814—18) Erdélyi Múzeum cím alatt négy évig szerkeszte. Legjelesebb íróink:
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
,
Kölcsey
Kölcsey Ferenc
stb. dolgoztak bele. Nagyobb terjedelmű és hatású volt ennél a „Tudományos Gyüjtemény", havi füzetekben megjelent folyóirat, melyet (1817-ben) Fehér György kezde szerkeszteni, később
Vörösmarty
Vörösmarty Mihály
és
Thaisz
Thaisz András
, végre a nagy tudós Horváth István gondjai alatt jelent meg s 25 évi folyamában sok becses cikket hozott a különféle tudományok köréből. Felállíttatván pedig a Túdós társaság, a mellett, hogy évkönyveit esztendőről esztendőre kiadta, még egy másik folyóiratot is indíta meg „Tudománytár" cím alatt, évnegyedes kötetekben, mely néhány évig folyván, szinte előmozdítója lett a magyar tudományosságnak. A Felsőmagyarországi Minerva (1825)
Kassá
Kassa
n, továbbá az Élet és Literatura (később Muzárion)
Kölcsey
Kölcsey Ferenc
és Szemere Pál szerkesztése alatt (1826), leginkább a szépirodalmat segíték elő. Legnevezetesebb szépirodalmi lapja azonban ez időszaknak az Athenaeum, mely három legjelesebb írónk:
Bajza
Bajza József
,
Schedel
Toldy (Schedel) Ferenc
(Toldy) és
Vörösmarty
Vörösmarty Mihály
által szerkesztve, hét évig (1837—1843) az ízlés terjesztésére s a nyelv csinosítására igen sokat tett. Szépirodalmi zsebkönyveink közt legjelesebb s legnagyobb hatású volt az Aurora, melyet Kisfaludy Károly 1822-ben indított meg, ennek halála után (1830)
Bajza
Bajza József
folytatott 1837-ig. A Kisfaludy-társaság évkönyvei (összesen 7 darab) szinte megemlítendők.  
  21. §.A MŰPRÓZA FEJLŐDÉSE  
  A prózaírók nagy többsége ez időszak elején is még ama széles, lapos irályt használta, mely a mult században közönséges volt. Terjengő, pongyola próza volt ez, nem sokat különböző a közbeszédtől, a hogy épen az írónak tolla alá jött, s minden változatosság nélkül tudományos vagy szépirodalmi, történeti vagy szónoki művekben ugyanazon irály volt használatos. Azon nehány írót, kik a mult időszakban kivételt képeznek (mint
Báróczy
Báróczi Sándor
,
Kármán
Kármán József
,
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
), már említettük. Most a műpróza ujjáteremtője gyanánt
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
lépett föl. Ő a múlt században
Báróczy
Báróczy Sándor
nyomán választékosan kezde ugyan írni, de még akkor tartózkodva újított. Ellenben a jelen század első tizedével működésének új iránya kezdődik: hozzáfogott életbe léptetni a nyelvújítás nagy eszméjét. De ő nem csupán szavakat akart újítani, hanem a prózát a mindennapi beszéd pongyolaságából kiemelni, nemesíteni, változatossá, hajlékonnyá tenni. E célhoz inkább fordítások, mint eredeti művek által remélt eljutni; remekműveket fordíta tehát, s az idegen nyelv szépségeit ellesve, azokat nyelvünkbe is átültette. Munkái bizonyságot tesznek, hogyan tette ő sajátjájává majd
Gessner
Gessner Salamon
lágyságát, majd Ossián dagályos, fellengős nyelvét, majd
Goethe
Goethe, Johann Wolfgang von
klasszikai tisztaságát. A római remekírók:
Cicero
Cicero, Marcus Tullius
,
Sallustius
Caius Sallustius Crispus
fordítása által, mely utóbbin 30 évig dolgozott, erőt kölcsönze nyelvünknek. Eredeti levelei a magyar epistola mintái gyanánt szolgálhatnak. Egyszóval maga
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
többet tőn műprózánk fejlesztésére, mint máskor egy időszak összesen.  
 
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
mellett barátja Kis János , nem cifra ugyan, de világos, folyékony prózával tünt ki; művei közűl Blair Hugó fordítása nagyon ajánlható az ifjúságnak.
Kölcsey
Kölcsey Ferenc
, a jeles szónok, a prózai irálynak a szónoki emelkedettségét adta meg, mely az ő műveit örökbecsűekké teszi. Fáy András , beszélyeiben a víg, szeszélyes·előadást honosítá meg; ugyancsak ékes modorban Kisfaludy Károly is nagy szerencsével dolgozott.
Vörösmarty
Vörösmarty Mihály
prózája átlátszó tisztaság és folyékonysággal jeleskedik. Vajda Péter sajátságos keleti színben ragyog.
Jósika
Jósika Miklós
szereti a pompát előadásában, de stílusa nem mindég szabatos.
Kuthy
Kuthy Lajos
nak
fellengő, képdús nyelve gyakran dagályba csap át. B.
Eötvös
Eötvös József
szellemdús irálya csaknem túlterhelve van hasonlatokkal s itt-ott némi idegen ízt éreztet.  
  Történeti íróink közül:
Péczeli
Péczely József
a római írók, főleg
Livius
Livius, Titus
1 5 pompás, körmondatos prózáját vette mintául; Horváth Mihály ellenben tisztán tárgyszerű előadásra törekedett s e miatt néhol száraz marad stílusa.
Bajza
Bajza József
Világtörténete" ez időszakban irály tekintetében is a legjelesebb históriai mű.  
  Az értekező előadásban a sok közűl
Szemere
Szemere Pál
,
Kölcsey
Kölcsey Ferenc
,
Bajza
Bajza József
esztétikai cikkeit emeljük ki, s Toldy Ferenc teljes hangzatú, körmondatos (néhol kissé idegen szinezetű) prózáját, melytől az Erdélyi Jánosé magyar, (sőt népies) íz által különbözik. Gr. Széchenyi István számos munkái által, mint Hitel, Világ, Kelet népe stb. legjelesebb prózaíróink közt foglal helyet s ha stílusának hibái vannak is, mint a szakgatottság, túltömöttség, ezek a lángész hibái, melyek épen az eszmék bőségéből erednek.  
  22. §. KÖLTÉSZET. ÁTTEKINTÉS  
  Amint általában igaz az, hogy a költészet mindég saját korának vezéreszméit, vágyait, küzdelmeit tükrözi vissza: úgy különösen ez időszak költészete magán hordja a kor bélyegét. Ujítás a nyelvben, alkotmányszerű haladás a politikában: e két sark körül forgott az egész magyar világ; innen van, hogy ezen korszak költeményeit is e kettő bélyegzi leginkább. A költői nyelv és dikció, mely
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
óta egészen átalakult, Kisfaludy Károlynál legújabb,
Vörösmarty
Vörösmarty Mihály
nál legszebb: amannak újdon szavakkal terhelt, de még ki nem forrott stílja sokszor nehézkes, ennél már az új és régi nyelv bájos harmóniává olvad össze és csakugyan nincs is költőnk, ki a nyelv szépségére nézve
Vörösmarty
Vörösmarty Mihály
t utólérné. De a politikai helyzet azt okozta, hogy újabb költőink nyelvén (
Vörösmarty
Vörösmarty Mihály
én is, de
Garay
Garay János
én méginkább) bizonyos szónoki színezet terül el, mely azokat kiválóan jellemzi.  
  Ezen időszak költői még részint a latin vagy klasszikai iskolához, de nagyobb részben az új iskolához számíttatnak, mely utóbbi
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
tól véve eredetét, magába foglalja minden jeles költőnket egészen
Garay
Garay János
ig. Végre az utolsó évtizedbert
Petőfi
Petőfi Sándor
vel
a nemzetien népies irányt látjuk túlsúlyra vergődni.  
  A) Lantos költészet  
  23. §.
KAZINCZY FERENC
Kazinczy Ferenc
 
  Nemzeti irodalmunk e nagy reformátora született 1759 okt. 27. Ér-Semlyénben, Biharban, régi nemes, birtokos családból. Patakon jelesül végzett iskolai után, hol már mint író is föllépett, törvénygyakorlatra adta magát, majd Pesten jurátusnak esküdött fel, sőt megismerkedett a jelesebb írókkal. Azután Abauj-megye jegyzőjének neveztetvén ki, a József császár-féle rendelet folytán a német fogalmazások terhe egyedül ő reá nehezült, mivel tiszttársai közül egy sem tudott németül. E hivatalát nemsokára fényesebb állással cserélte fel, midőn a császár által a kassai kerületben a nemzeti iskolák felügyelőjévé neveztetett ki, mely tisztét öt évig mindenek megelégedésére folytatta; de a császár halála után mint protestáns elmozdíttatott. 1794-ben őt is elérte azon csapás, mely akkor több jeles írónkat sujtott és csak hetedfél év (2387 nap) mulva nyerte vissza szabadságát. Eddig terjed írói működé­ sének első szaka, melynek rövid áttekintése következik.  
 
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
a prózában
Báróczy
Báróczi Sándor
, a versben
Ráday
Ráday Gedeon
nyomán indult s természetesen mindegyiket meghaladta. Kassai hivataloskodása alatt az ő indítványára lépett életbe a „Magyar Museum" című folyóirat (1788), de attól
Bacsányi
Batsányi János
val történt meghasonlása következtében később visszalépett, s maga indította meg az „Orpheus" című folyóiratot
Széphalmi Vince
Kazinczy Ferenc
álnév alatt (1790); mindkettőben számos dolgozata jelent meg. De önálló munkákat is adott ki minden évben, melyek közül nevezetesebbek:
Gessner
Gessner Salamon
idilliumai, pásztori költemények prózában (1788); Bácsmegyei levelei, regény, levelekben (1789). Hamlet,
Shakespeare
Shakespeare, William
szomorújátéka (1790); Helikoni virágok, melyben saját költeményein kívül másoké is foglaltatnak (1791);
Herder
Herder, Johann Gottfried von
(német költő) Paramythion jai; Lanassza és Stella drámák, ez utóbbi
Goethe
Goethe, Johann Wolfgang von
után. Ezenkívül már készen voltak többrendbeli fordításai, leginkább színdarabok, melyeknek egy része később jelent meg, más része most is kiadatlan. Spielberg, Kufstein és Munkácson töltött sanyarú fogsága után 1801-ben kegyelmet nyervén, otthon vagyoni állapotját csaknem tönkretéve találta, mihez még gr. Török Zsófiával (1804) történt házassága után a családos élet gondjai és egy hosszú és költséges perzaklatás is járulván, hátralevő élete a kínszenvedések szakadatlan sorává lett. Mindazáltal ő nemcsak el nem csüggedt, hanem még nagyobb lelkesedéssel folytatta írói működését s régibb iratait átdolgozta, (
Gessner
Gessner Salamon
t 15-ször), s újakba fogott. A nyelvújítási harcot „Tövisek és virágok" című gúnyos epigrammáival s
Vitkovics
Vitkovits Mihály
hoz intézett költői levelével 1811-ben indítá meg, egyéb irásaiban folytatta, nem gondolva az ellenfél mocskolódásaival, mely őt még a társas élet terén is egyre üldözte s a „Mondolat" című híres pasquillben pellengérre állítá (1813). 1814-ben szépirodalmi munkáit kezdé kiadni, de azokból három év alatt csak IX. kötet jelenhetett meg (1814—16), nagyobb részt fordítmányok. Azután is ernyedetlen munkássággal dolgozott egész haláláig. Kiadott műveinek száma 54-et tesz, melyek közül némelyik több kötetre terjed. Megérte a Túdós társaság föl- állítását, melynek alapszabályai kidolgozásában ő is tevékeny részt vett, s mint már annak tagja hunyt el 1831-ben aug. 22-én. Széphalmi lakásán a kolera áldozatja lett a 72 éves öreg.  
  Fordításai közül a már említetteken kívül nevezetesek 1. Ossian minden énekei, 2.
Goethe
Goethe, Johann Wolfgang von
drámái közül: Egmont, Clavigo és mások, 3.
Lessing
Lessing, Gotthold Ephraim
meséi és drámái közül: Galotti Emilia, Miss Sara Sampson és Barnhelmi Minna, 4.
Sallustius
Caius Sallustius Crispus
minden munkái, 5.
Cicero
Cicero, Marcus Tullius
válogatott beszédei és levelei.  
  Mint lantos költő:
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
finom izlés s klasszikai csin tekintetében kortársait meghaladta. Egy kötetre menő eredeti versei dalok, ódák, epigrammák s mesteri alkotású költői levelekből állanak.  
  24. §.
BERZSENYI
Berzsenyi Dániel
 
  A mult század utolsó negyedében keletkezett latin iskola, mely a régi klasszikai formáknak hódolt, Berzsenyi Dánielben érte el virágzása tetőpontját. Született ő 1780-ban, Vasmegyében, Hetyén, evangélikus hitvallású szülőktől. Sopronba adatott iskolába, de onnan atyja — gazdának szánván — hazavitte. Azonban a tűzlelkű ifjú éjjelenként
Horác
Quintus Horatius Flaccus
cal mulatott, ki legkedvesebb költője volt és verseket irogatott lopva, minthogy atyja ezt tilalmazá. Így született már a múlt század végén (1797) magasztos ódája a felkölt nemességhez: „Él még nemzetem Istene", így több költeménye is titokban, anélkül, hogy hozzátartozói is sejtenének valamit róla, mígnem barátja Kis János (1806), egyszer véletlenül rajta fogta. Kis elámult, majd közlé nehány darabját
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
val, ki az új költőnek halhatatlanságot igért, ez által megerősíté önbizalmát. Versei gyűjteménye kétszer (1813—16) jelent meg a költő életében, ennek halála után
Döbrentei
Döbrentei Gábor
eszközle egy hibákkal teljes kiadást (1842).  
 
Berzsenyi
Berzsenyi Dániel
dolgozatai, alig egy-kettőt leszámítva, mind a lírai nemhez tartoznak, magasan szárnyaló ódák teszik gyűjteménye legnagyobb és legjelesebb részét. A nyelv, dikció bennük merész, bárha egyes helyek nem mentek a dagálytól. Meghalt
Berzsenyi
Berzsenyi Dániel
Niklán, somogymegyei jószágán, 1836-ban miután különben is búskomor kedélyét azon birálat, mely verseiről
Kölcsey
Kölcsey Ferenc
összes munkáiban olvasható, már elébb végképen elkeseríté. „Árnyéka az elköltözöttnek! sírod felett zeng az engesztelő szózat", — mondá Kölcsey gyönyörű emlékbeszédében ahhoz, ki neki életében soha meg nem bocsátott.  
  25. §.
KIS JÁNOS
Kis János
ÉS TÖBBEK  
  Két évvel később, mint
Berzsenyi
Berzsenyi Dániel
munkája megjelent, Kis János soproni ev. lelkész s majd 1812-ben szuperintendens, adta ki verseit három kötetben 1815-ben, melyek bár művészi csínnal birnak, mégis inkább az elmélkedés, mint valódi ihlettség szüleményei. Kis már az uj iskolához számíttatik, jóllehet az újításokat tartózkodva fogadta el, s nem követé merészen
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
t, kivel szoros baráti viszonyban élt. Mint költő középszerű, de mint egy sokoldalúan kimívelt és nemzeti nyelvünk mellett buzgó férfiú, hosszú élete folyásán fáradhatlan munkássága által irodalmunknak oly sok szolgálatot tett, hogy nevét mindenkor hálás tisztelettel említjük.  
  Buczy Emil, Szász József, Döbrentei Gábor, Tóth László kisérletei kevesebb figyelmet érdemelnek; a jeles esztétikus 3 5 Szemere Pál nehány (6) szonettje s költői levele méltán dicsértetik. Vitkovics Mihály leginkább a népies felé hajlott,
Szentmiklósy
Szentmiklóssy Alajos
nehány lírai darabja s epigrammája azon korban tetszésben részesült, de mindezen másod- s harmadrendű költők mellőzésével térjünk át
Kölcsey
Kölcsey Ferenc
re.  
  26. §.
KÖLCSEY
Kölcsey Ferenc
 
  Kölcsey Ferenc az új iskola híve,
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
után legnagyobb bajnoka, született a mult század utolsó tizedében (1790), a középszolnokmegyei
Sző-Demeter
Sződemeter
nevű helységben, ősnemes családból, ref. hitvallású szülőktől. Iskoláit a debreceni kollégiumban végezte (19 éves korában); de még mint tanuló
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
ismeretségébe jutott s ennek vezérlete alatt képezé magát az írói pályára. Majd törvénygyakorlatra ment Pestre, de az ügyvédi vizsgálatot le sem téve, visszatért Bihar megyébe, álmosdi lakába, hol csendes elvonultságban a muzsáknak és roppant tanulmányainak élt. Itt és már előbb Debrecenben írta azon lírai költeményeket, melyek az Erdélyi Muzeumban 1814 óta megjelentek s költői nevét megalapíták.  
  Azon szatírai munkája, melyet (1815) Szemere Pállal együtt a Mondolat ellen közrebocsátott s méginkább azon birálatai, melyeket (1817)
Csokonai
Csokonai Vitéz Mihály
, Kis János és
Berzsenyi
Berzsenyi Dániel
műveiről a Tudományos Gyüjteménybe iktatott, sok ellenséget szereztek a különben szelid lelkű és szerény költőnek, mindazáltal nem szünt meg folytatni írói működését, melyhez már most a politikai is járult. Szatmár megyében, hol birtoka volt, a megyei élet küzdterére lépvén, szónoki tehetségét fényesen bebizonyítá, a megyében (1819) al-, azután főjegyzővé neveztetvén ki, majd az 1832-iki országgyűlésre követnek választatott meg, hol a hőkeblű hazafi és művészi szónok legszebb babérjait aratta. „Versei", melyek a lírai nemhez tartoznak, 1832-ben, „Minden munkái" tíz évvel később láttak világot. Ő, mint elsőrendű lírikus, formatisztaság, fínom izlés, hő érzelem által tűnik ki; ódái magasztosak, a balladai formát ő hozta be nálunk; hanem dalaiban kissé idegen szentimentalizmus nyomai érezhetők. Meghalt Csekén, hova lakahelyét már régebben áttette volt, 1836-ban. Egy nemzet érzelmét fejezte ki
Vörösmarty
Vörösmarty Mihály
ez epigrammában, melyet halálára írt:  
 
 
 
Meg ne ijedjetek, a hazafölcinek szíve dobog fel:
 
Kölcsei sírjától keble örökre sebes.
 
 
  27. §.
KISFALUDY KÁROLY
Kisfaludy Károly
 
  Kisfaludy Károly,
Sándor
Kisfaludy Sándor
nak öccse, kiválóan drámai költő, de mint lírikus is jeles helyet foglal el a magyar Helikonon. Született 1788-ban február 6. Téten, Győr megyében. Iskoláit a győri gimnáziumban végezte, 16 éves korában hadi szolgálatba lépett, s részt vőn a
Napoleon
I. Napóleon
elleni táborozásban. Mint 22 éves ifjú hadnagy odahagyta a sereget és honába tért, de atyjávali viszályai miatt kénytelen volt egy ideig Bécsben, hol később megtelepedett, festészettel keresni kenyerét. Lelke -0 azonban a költészet, főleg a dráma felé vonta, s 1817-ben Pestre költözék, hol aztán állandó lakása lőn. Itt bocsátá színre drámai szerzeményeit, melyekről alább szó lesz; itt írta beszélyeit és szerkeszté az Aurorá t egész haláláig. A lantos nemre tartozó költeményei, noha aránylag kisebb mennyiségűek, szinte nagy költői beccsel bírnak. Ki nem ismerné románcait, balladáit, vagy „Mohács" című elégiáját? Ki ne olvasná örömmel a „Sötét olajfák illatos hűsében ülő vándor" édes-bús panaszát? Azonban
Kisfaludy
Kisfaludy Károly
népköltő is volt. 33 csinos népdala közül a Rákosi szántó és a Mohácsi dal minden magyar ajkon zengett. A kérlelhetetlen halál 1830-ban, pályája közepén ragadá el a dicsőt. Sírkövén
Vörösmarty
Vörösmarty Mihály
e sorai állnak:  
 
 
 
Kisfaludyt ne keresd e keskeny sírban, oh honfi!
 
S a rövid élet után holtnak örökre ne véld;
 
Itt csak elromlandó tetemét jelelék ki baráti:
 
Fenn van időt múló szelleme műveiben.
 
 
  28. §.
VÖRÖSMARTY
Vörösmarty Mihály
.
BAJZA
Bajza József
ÉS TÖBBEK  
  Nemsokára elsőrendű csillaga támadt az új iskolának Vörösmarty Mihály ban. Született ő 1800-ban,
Puszta-Nyék
Pusztanyék
en, Fehér megyében. Iskoláit Fehérvárott kezdette és Pesten végezte, hol később az ügyvédi vizsgálatot letévén, ügyvédnek esküdött föl, de géniusza őt inkább a költészet felé vonta, miért is Pesten maradt és irodalmi munkákkal foglalkozott: mineműek valának költői művein kívül a Tudományos Gyüjtemény szerkesztése (1828), s az Ezeregy éjszaka fordítása, mely utóbbit inkább csak anyagi tekintetből vállalta el. 1830-ban a Túdós társaság rendes tagja lőn s mint ílyen, a nyelvtani osztályban folyvást munkálkodék. 1837-től fogva 1843-ig az Athenaeum ot szerkeszté
Schedel (Toldy)
Toldy (Schedel) Ferenc
és
Bajza
Bajza József
társaságában; 1848-ban követ lőn az országgyűlésen; azóta Nyéken csöndes elvonultságban szeretett családjának élt 1855 nov 19-ig, midőn a haza és nemzet gyászára meghalt mellvízkórban, Pesten. — Költeményei a poézis mindhárom országára (líra, eposz, dráma) kiterjednek, hivatása azonban többek ítélete szerint inkább lírai. Dalaiban tűz, ódáiban fenség van, epigrammái a hellén antológia legszebb darabjaival vetélkednek; zengő, harmónikus nyelvére pedig méltán el lehet mondani: „így még nem zenge magyar lant". Tíz kötetre terjedő összes munkáiból a két első lírai költeményeket tartalmaz, a többiről alább lesz szó.  
  Bajza József .
Vörösmarty
Vörösmarty Mihály
nak ifjabb pályatársa (szül. 1804-ben Szűcsiben, Heves megyében, nemes, birtokos szüléktől), nevezetes lírai költő, nem nagyszámú verseiben leginkább a forma tisztasága által tünik ki. Költeményei többnyire a német költők érzékeny modorában írt dalokból, továbbá a románcokból s nehány epigrammából állanak; kitűnő csín jellemzi azokat, úgy, hogy e tekintetben
Kölcsey
Kölcsey Ferenc
vel versenyez, sőt néhol meg is haladja. Esztétikai, kritikai és históriai dolgozatai szinte jelesek és a magyar prózát igen emelték. Munkái közelebb is (1851-ben), megjelentek két kötetben.  
  Czuczor Gergely , mint lantos költő főként csinos népdalai által vívta ki magának a közkedvességet.  
  Császár Ferenc , mesterkélt verseivel mostanig sem tudott a középszerűségen felül emelkedni.  
  29. §.
GARAY
Garay János
ÉS KORTÁRSAI  
  Az új iskola legifjabb nemzedékéből Garay János emelkedik ki, mint elsőrangú lírai költő. Született 1812-ben, Szegszárdon, Tolna megyében. Tanulmányait Pécsett kezdé s Pesten folytatta és végezte, hol azután állandó lakos lőn. Ifjú korában megkisérté erejét az eposzban és drámában is (Csatár, Országh Ilona, Árbócz,
Szent László
I. László
), de nem nagy szerencsével; azért a lírához tért vissza, melyre kétségtelen hivatása volt. Az irodalmon kívül más életmódja nem lévén, különböző lapokba dolgozott; majd (1842—44) a „Regélőt" szerkeszté, mely azután „Pesti Divatlap"-pá változott át. Írt novellákat is, (Tollrajzok, három kötet, 1846). De leginkább lírai dolgozatai által alapítá meg hírét, két kötet verset bocsátván ki (1843—48). Nevelte népszerűségét az „Árpádok" cimű ballada-ciklus, mely irodalmunk egyik becses kincsét képezi. Majd füredi mulatása emlékeül „Balatoni kagylók" cím alatt bocsáta ki egy versfüzért, de mely előbbi költeményeivel alig versenyezhet. Költői beszélyeire és történeti nagy eposzára még visszatérünk (Szt. László). Élte utolsó éveit nehéz betegségben tölté, s a részvét, mellyel a nemzet felkarolta özvegye és árvái sorsát, bizonyítja, mily kedves költőjét veszté el benne. Meghalt 1853 nov. 5-én, Pesten.  
 
Garay
Garay János
val egykorúlag az új iskolának meg következő egyénei jeleskedtek a lyrai költészetben: Erdélyi János, Sárosy Gyula, Tóth Lőrinc, Vachot Sándor, Kunoss Endre stb. Erdélyben: Kriza János, Medgyes Lajos és mások. Szinte e korhoz tartozik a hamar elhunyt, szépreményű Nagy Imre, debreceni tanuló.
Tompa
Tompa Mihály
is már ekkor kezdett irogatni, nemkülönben
Samarjay
Samarjay Károly
,
Szelestey
Szelestey László
,
Lisznyai
Lisznyai Kovács Pál
, Jámbor Pál (Hiador) és más ifjabb költők.  
  30. §. A LEGÚJABB ISKOLA.
PETŐFI
Petőfi Sándor
 
  Midőn így az új iskola virágzása tetőpontján állana,
Vörösmarty
Vörösmarty Mihály
és
Garay
Garay János
ragyogó neve mellett egyszerre egy igénytelen név lőn olvasható, majd
Petrovics Sándor
Petőfi Sándor
, majd Pönögei Kiss Pál, végre Petőfi Sándor alakban, mely hivatva volt amazokat nemsokára háttérbe szorítani. Egy ifjú lángész bátortalan föllépései voltak ezek, ki még az új iskola formáinak tisztelettel hódolt, innen van az, hogy legelső versei, a külsőt tekintve gondosabban vannak írva, mint a későbbiek. De a kölcsönzött forma alatt eredeti eszmék ragyogtak; az ifjú szellem mind szabadabban kezde röpülni, és az új iskola némely hívei döbbenve tapasztalták, hogy az ifjú költő, kitől a tehetséget elvitázni nem lehetett, egészen más úton halad mint ők. Innen az éles megtámadások a kritika részéről, de melyek a tanulni nem akaró tanítványt még makacsabbá tevék; ellenben népszerűsége a közönség előtt napról-napra növekedett. Így látjuk őt nemcsak hazája kedvenc költőjévé, de európai hirre is emelkedni; így látjuk őt, mint irányadóját a legújabb magyar lírának, melynek feladata volna nemzetien népszerű lenni, s ez az, mit fentebb legújabb iskolának neveztünk.  
  31. §. PETŐFI ÉLETVÁZLATA. MŰVEI  
  Született Petőfi Sándor 1823 jan. 1-én,
Kis-Kőrös
Kiskőrös
ön, hol atyja (
Petrovics
Petrovics István
) mészáros volt. Selmecre küldetvén iskolába, szilaj természete csakhamar lerázta az iskolai nyűgöt s innen Pestre kóborolván, majd atyja által tanulniSopronba küldetvén, katonának állott be, honnan két év mulva kiszabadult s ismét folytatni akará félben hagyott tanulását, mely célból egy évet tölte Pápán, hol
Jókai
Jókai Mór
tanulótársa volt; de kalandvágya színészek közé sodorta, ezekkel barangolt országszerte, majd Pozsonyban az 1844-iki országgyűlés alatt iratok másolásávalkereste kenyerét; végre a Pesti Divatlap mellett szerkesztősegéddé lőn. Ezután egyedül irodalmi jövedelméből élt 1848-ig, ekkor hadi szolgálatba lépett s 1849 nyarán egy erdélyi ütközetben eltünt az élők közül. — Ily kalandos életpálya jutott korunk egyik legjelesb lírai költőjének. Azonban tévedne, ki azt hinné, hogy ő szellemét nem művelte a legnagyobb szorgalommal. Éjjel-nappal írt, olvasott, jegyzett; saját igyekezete által magáévá tette a német, francia s angol nyelveket, hogy az ezeken írt remekműveket olvashassa. A római klasszikusok közül
Tacitus
Tacitus, Publius Cornelius
t kedvelte leginkább s ezt szándéka volt műfordításban magyarra is tenni, de őt ebben, mint sok más törekvéseiben a halál meggátolta.  
 
Petőfi
Petőfi Sándor
első versei az Athenaeumban és Regélőben jelentek meg. Költeményei első füzetét az őt mindig kedvelő is
Vörösmarty
Vörösmarty Mihály
indítványára a Pesti kör (kaszinó) adta ki (1844), s ezt nemsokára a második is követte. Különálló füzetekben kiadta még a Helység kalapácsá t, János vitéz regés költeményt; majd ujabb versfüzeteket, minéműek: a Cipruslombok, Felhők, Szerelem gyöngyei; végre (1847) mindezek, (kivéve a Helység kalapácsát) egy nagy kötetben, (ugyanazok két kötetben is) láttak világot. Szinte ily mennyiségű költeményeket hagyott hátra (1847—48—49-ből), de ezek csak 1858-ban, akkor is hiányosan jelentek meg. A regény és dráma terén is tőn kisérleteket, de kevés sikerrel (Hóhér kötele, regény; Tigris és hyéna, dráma). Fordításai közül kiemeljük „Coriolan t"
Shakespeare
Shakespeare, William
-től.  
  32. §. FOLYTATÁS.
TOMPA
Tompa Mihály
 
 
Petőfi
Petőfi Sándor
nemcsak a magyar nemzet, de az egész világ legjelentékenyebb költői közé tartozik. Az új iskola emberei megrótták pongyolaságát s néhol még aljasságot is vetének szemére. Ami az elsőt illeti: igaz, hogy
Petőfi
Petőfi Sándor
nem törődött kicsinységekkel és sehol a tartalmat a formának fel nem áldozta, de épen ezáltal megóvta líráját az egyhanguságtól, mert szigorú mérték helyett magyar ritmust hozott költeményeibe, mely által azok alkalmasabbak lőnek magyar dallam szerint énekeltetni. Az aljasságot illetőleg:
Petőfi
Petőfi Sándor
nél az eszme sohasem aljas, ha egy-két kifejezése a szokottnál erősebb is, azokat ott használja, hol általuk a jellemzés teljesebb lesz. Mindenesetre el kell ismernünk, hogy bármily szép költeményekkel gazdagítá az új iskola irodalmunkat, volt azokban némi idegenszerű, mely miatt a nemzetnek úgyszólván vérévé nem válhattak, de a
Petőfi
Petőfi Sándor
által megérintett húr, egyszersmind magyar szívnek legbensőbb húrja, s kétségkívül nincs költőnk, ki a nemzeti nevet annyira megérdemelné, mint ő. Az ujabb líra nagyrésze őt vette előképül, de többnyire külsőségeit majmolja, a nélkül, hogy szellemét birná.  
 
Petőfi
Petőfi Sándor
nél valamivel még előbb fellépett Tompa Mihály , jeles lírai költő. Született Rimaszombaton, 1817 szeptember 29. Patakon jelesül végzett iskolai pályája után ügyvédnek készült, de időközben meghívást kapott egy lelkészi állomásra Gömörmegyébe s azt el is fogadta. Jelenleg hamvai ref. lelkipásztor. Az Athenaeumban s más lapokban megjelent egyes költeményei által még mint tanuló (1841) magára vonta a közönség figyelmét. Növelte népszerűségét (1846) Népregéinek és Mondái nak, s a következő évben (1847) Versei nek kiadása. Követték ezt újabb időben a Regék, Beszélyek (1852) a Virágregék (1854). Ujabb versei (1854), és mindezek (a Virágregéket kivéve) 1858-ban összegyűjtve öt kötetben jelentek meg.
Tompa
Tompa Mihály
az új iskola iránya s
Petőfi
Petőfi Sándor
é közt mintegy középúton halad; költeményei a külcsín mellett belső tartalmassággal jeleskednek.  
  B) Elbeszélő költészet  
  33. §. EPOSZI KÍSÉRLETEK  
  Miután a felvett időszak költészete a lírában oly magas szárnyalásnak indult, közönségessé vált az óhajtás, bár támadna egy költő, ki a nemzet harcias multját eposzban dicsőítené. Az Aurora első évi folyamában fel is lépett Döbrentei Gábor Kenyérmezei diadal" című költeményével, de a mely ossiáni modorban és darabos prózában írt, nehézkes eposz nem nagy tetszést aratott. Egy évvel később (1823) a Hébe című zsebkönyvben Aranyosrákosi Székely Sándortól jelent meg egy eposz: a „Székelyek Erdélyben", mely kisérlet, bár szinte hajótörést szenvedett, nevezetes arról, hogy két ifjú költőnket,
Czuczor
Czuczor Gergely
t
és
Vörösmarty
Vörösmarty Mihály
t
eposz írásra ösztönze.
Döbrentei
Döbrentei Gábor
még egyszer próbált szerencsét „Nándor ostromával", de szokott darabos és dagályos verselésével újólag bebizonyítá, hogy csupán a jóakarat nem elég. Nem sokkal ezután (1826) írta Debreceni Márton is a nemrégiben megjelent "Kióvi csata" című hőskölteményét, mely bevégzetlen munka, habár tanúskodik költőjének nem mindennapi költői tehetségéről, a nála korábbi „Zalán futásával" sem nyelvre, sem költőtehetségre nem versenyezhet. Azonban az írói körök várakozása Horváth Endre nagy hőskölteményére, az „Árpád"-ra volt függesztve, melyen a mondott költő nagy szorgalommal dolgozott. A munka csak később (1831-ben) jelent meg s a Túdós társaság által 200 arannyal jutalmaztatott, mindazáltal nem Horváth Endre volt hivatva arra, hogy a magyar nemzet nagy eposzát megírja. Neve is alig említtetik többé. Időközben fellépett
Czuczor
Czuczor Gergely
és
Vörösmarty
Vörösmarty Mihály
, az új iskolának két legnagyobb epikus költője.  
  34. §. EPOSZ. FOLYTATÁS  
  Czuczor Gergely , szent Benedek-rendű szerzetes, 1824-ben adá ki az Aurora lapjain az „Augsburgi ütközet" című hőskölteményét négy énekben. Tárgya ennek, mint a cím is mutatja, a hazai történetből, jelesen a vezérek hőskorából való. Ezt négy év mulva (1828) az „Aradi gyűlés" követte, azon történeti eseményt tárgyazva, midőn
Vak Béla
II. Béla
neje,
Ilona
Vukanović Ilona
az ellenpárthoz szító magyar urakat lekoncoltatja. Jóval később (1831) „Botond" c. hőskölteményét négy énekben írá; ezekben határozódik eposzi működése, minthogy „Hunyady"-jából csak mutatványokat közle.
Czuczor
Czuczor Gergely
hivatott tehetség volt az eposzra, de választott tárgyai nem birtak eposzi nagysággal, s bár ő maga objektívabb költő
Vörösmarty
Vörösmarty Mihály
nál, ez őt a fantázia gazdagságával csakhamar túlszárnyalta.  
 
Vörösmarty
Vörösmarty Mihály
, az új iskola legnagyobb epikusa, 1825-ben bocsátá közre hőskölteményét a „Zalán futásá t" tíz énekben, mely Árpádot, a honalapítót, a fantázia legragyogóbb színeivel festi. A verselés, a költői nyelv semmi kívánnivalót nem hagy el, oly gazdag, oly virágos az; de az eposzi mese alakításában
Vörösmarty
Vörösmarty Mihály
nem annyira erős. Kisebb költeményei ú. m. „Cserhalom", mely Salamon királynak s Geiza és László hercegeknek a kúnok elleni diadalát zengi. 2. „Tündérvölgy", tárgya egészen a képzeletből van véve, az előadás
Zrínyi
Zrínyi Miklós
négysoros verseit s régies modorát szerencsésen utánozza. 3. „Délsziget", allegóriai töredék (1 1/2 énekben). 4. „Eger", mely a híres ostromot
Dobó
Dobó István
alatt tárgyazza. 5. „Széplak", 6. „Rom", 7. „Két szomszédvár", képzelt tárgyú hősköltemények, vagyis inkább beszélyek. 8. „Magyarvár", egy szinte képzeletből merített eposztöredék, melynek színhelye a Kuma vize mellett, a magyarok őshonában, akart lenni.  
  35. §. KÖLTŐI ELBESZÉLÉS  
  Kisebb-nagyobb költői beszélyt csaknem mindenik írt az eddig előszámlált költők közül. De legnevezetesebb e téren a még folyvást dolgozó Kisfaludy Sándor , ki a mult időszakban kiadott szép regéit (Csobánc, Tátika, Somló) most újakkal szaporítá. Ilyenek voltak: 1. „Dobozi Mihály és hitvese." 2. „A szentmihályhegyi remete." 3. „A megboszult hitszegő." 4. „Balassa Bálint." 5. „Gyula szerelme" (tíz ének) 6. „Eseghvár." 7. „Döbrente" stb., melyek nagyobb részint az Aurorában jelentek meg először.  
  Garay János költői beszélyei, mondái, legendái („Frangepán Kristóf", „Bosnyák Zsófia", „Az obsitos", „A nagyidai vajda", „Salamon itélete" stb.) eléggé ismeretesek; főkép a forradalom után megjelent históriai nagy költeményét, „Szent László"-t kell kiemelnünk, mely e szent királynak különböző életviszonyait, csodatételeit stb. tárgyazza egész haláláig. Nagyszerű munka kétségkívül, de hiányzik benne az epikai egység, mert az események nem folynak egymásból, csak históriai renddel következnek egymás után.  
  1846-ban Tompa Mihály Népregéi"-nek egy kötetje általános tetszésben részesült, ezt nemrégiben az újabb Regék, majd a ,,Virágregék" kiadása követte. Ide sorolhatjuk
Petőfi
Petőfi Sándor
"János vitéz"-ét, mely nem egyéb, mint kidolgozott népmese, s apróbb elbeszéléseit, továbbá azon népmese-gyűjteményt is, melyet a Kisfaludy-társaság megbizásából Erdélyi János szedett össze, s a népdalokkal együtt három kötetben (1846—48) kiadott, mely gyűjtemény hazai népköltészetünk számos gyöngyeit mutatja fel.  
  Itt lesz helyén megérinteni az ú. n. aesopi meséket, milyeneket nálunk
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
,
Vitkovics
Vitkovits Mihály
,
Czuczor
Czuczor Gergely
,
Vörösmarty
Vörösmarty Mihály
írtak, legtöbbet és legkitűnőbbet Fáy András két kötetben (1820—24).  
  36. §. REGÉNY- ÉS NOVELLAIRODALMUNK  
  A beszélyirodalmat ez időszak elején Fáy András kezdé művelni, „Friss bokréta" című füzetet bocsátván ki, mely többnyire víg beszélyeket tartalmaz. Ezt követé a „Kedv-csapongások" című novella- és vígjáték-gyűjteménye, mely hasonló kedvességben részesült. Később (1832) egy kétkötetes regénnyel, a „Bélteki-ház"-zal magára vonta a közfigyelmet. Ez utóbbi művében
Fáy
Fáy András
az akkori társadalmi életet kedélyesen és tanulságosan rajzolja. Azután még több novellát is írt, melyek összes műveiben olvashatók. Legújabban ismét egy regény jelent meg tőle, „Jávor orvos".
Fáy
Fáy András
után, mint regényíró, báró Jósika Miklós lépett fel, s már első s művei által (Abafi, Zólyomi) nagy nevet vívott ki magának. Számos regényei közt megemlítjük még ezeket: I. „Csehek Magyarországon", történeti regény
Mátyás
I. Mátyás
korából, 2. „Az utolsó Báthory", hőse Báthory Gábor, Erdély fejedelme, 3. „Zrínyi a költő". Újabb regényei eléggé ismeretesek.  
  De már előbb a novella terén szerencsésen működtek: Kisfaludy Károly , főleg a víg beszélyben jeles; Kovács Pál a víg novellák hasonlóan kedvelt írója; Csató Pál,
Gaál József
Szenvey József
, Szenvey,
Kölcsey
Kölcsey Ferenc
és mások. Majd Kuthy Lajos jelent meg, előbb csinos beszélyekkel, majd a „Hazai rejtelmek" című nagy regényt bocsátván közre. Nagy Ignác beszélyei és „Magyar Titkok" czímű regénye is kedves olvasmánya lőn a közönségnek. De mellőzve a másodrendű novellákat, báró Eötvös József regényeire fordítsuk figyelmünket. Első regénye, a „Karthauzi" megalapítá írója nevét: ezt követte a „Falu jegyzője", mely az akkori megyei élet visszaéléseit ostorozza. Ez roppant olvasóközönségnek örvendett és méltán, mert egy a legjelesebb regények közül, melyeket irodalmunk felmutatni képes. Nem oly nagy hatást eszközle báró Kemény Zsigmond históriai regénye által, melynek címe „Gyulai Pál". Újabb regényei s beszélyei sem tudtak minden művésziességök dacára a nagy közönségnél érdemlett népszerűségre vergődni. Jókai Mór is már 1848 előtt magára vonta nehány novellával s egy regénnyel („Hétköznapok") a közönség figyelmét, melyek az olvasót a legszebb reményekre jogosítják egy gazdag képzelmű s nagy tehetségű fiatal író felől.  
  C) Drámai költészet  
  37. §. TÁJÉKOZTATÁS  
  Azon kísérletek után, melyek a mult század vége felé (1790) megalapult magyar szinészetet részint eredeti, de leginkább fordított darabokkal ellátták, jelen időszaknak jutott a szerencse, hogy benne a drámai irodalom is magasabb szárnyalást vegyen. Mert noha már előbb is számosan voltak, kik erejöket a drámaírás mezején megkisérlék, ezek nem annyira a művészet, mint a színház napi igényeinek és a közönség fejletlen ízlésének kivántak és bírtak eleget tenni. A műízlést e kezdő korban főleg
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
képviselte fordított drámáival; a színpad számára leginkább magok a színészek írtak s fordítottak oly darabokat, melyekkel a sokaság tetszését megnyerni reménylették. Kisfaludy Károly volt az első, ki a drámai irodalomnak magasabb lendületet adott. Az ő példáján kezdett az nemesebb irányban fejlődni, buzdíttatva később a Túdós társaság, majd a Nemzeti színháznak 1837-ben történt megnyitása után, ennek kitűzött jutalmai által is. Azonban ha drámairodalmunkat Kisfaludy Károly fellépésétől a legújabb időkig áttekintjük: kétféle irányt látunk abban képviseltetni. Egyik a régibb klasszikai irány, mely nem annyira színpadi hatás, mint költői belbecs után törekedett, másik az újabb romantikai irány, mely a színpadi hatást mindennek elébe teszi, s nálunk
Szigligeti
Szigligeti Ede
vel kezdődik. Sem egyik, sem másik irányt nem lehet egészen helyeselni, mert a legköltőibb színmű sem felel meg egészen céljának, ha míg az olvasót elbűvöli, a nézőt hidegen hagyja; viszont az oly dráma, mely érdekes helyzeteivel, bonyolult szerkezetével, csattanós jeleneteivel a nézőt csiklandoztatja ugyan, de letűnvén egyszer a színpadról s kimenvén a divatból nem érdemli, hogy tovább is az irodalom kincse maradjon: az oly dráma sem üti meg a kellő becsmértéket. E két irány egyesítése teszi az írót igazi drámai költővé.  
  38. §.
KISFALUDY KÁROLY
Kisfaludy Károly
 
  Kisfaludy Károly első darabja, „A tatárok Magyarországban", 1819-ben adatott elő Pesten, s ettől fogva számítják felléptét a drámaírói téren. És bár e darab mai szempontból tekintve gyenge, roppant hatást idézett elő, mi a költőt páratlan tevékenységre buzdítá. Négy nap alatt elkészült a négy felvonásos „Ilka'', jambusokban, még azon év folytán „Stibor vajda", „A kérők", „A pártütők" színpadra kerültek s hírét megalapíták. Következő évben ismét több darabot írt, melyek közül legkitűnőbb „Iréne", szomorújáték öt felvonásban, mely a költő haladását újólag tanusítá, bár ebben sem hiányzanak az elsietés nyomai, melyek
Kisfaludy
Kisfaludy Károly
korábbi műveit a későbbiektől megkülönböztetik. Eleinte egyforma tűzzel látott mind a komoly, mind a víg színművek írásához, de azután hajlaina egy időre a vígjáték felé vonta, s e nemhez tartoznak legsikerültebb darabjai, melyek közül a „Csalódások", „Leányőrző", „Hűség próbája" nevezetesebbek. Halála előtt nem sokkal (1829) visszatért a szomorújátékhoz, s hogy e nemben mily jeleseket várhattunk: volna tőle, mutatja be nem végzett legutolsó darabja: „Csák Máté".  
 
Kisfaludy
Kisfaludy Károly
határozottan nagy drámai tehetség volt. Művei .5 nincsenek ugyan hiány nélkül, nem egy helyen lehet azokban szerkezeti hibát mutatni fel, s a jellemzés néha túlzott, de ép, egészséges jellemek is bőven találtatnak s a mellett, hogy bennök minden íz költői, a színpadi hatás titkaival is bírnak, habár nem is oly mértékben, mint azt a mai elkényeztetett közönség óhajtaná. Komikai ere kifogyhatatlan s műveit általában eszmegazdagság és tömöttség jellemzi.  
  39. §.
VÖRÖSMARTY
Vörösmarty Mihály
ÉS MÁSOK  
  Azon elsőrangú költők közül, kik a felvett időszakot oly fényessé teszik, többen foglalkoztak drámaírással. „Himfy" veterán lantosa, Kisfaludy Sándor még előbb mint öccse (1816), fellépett e mezőn „Hunyady János" majd „Kún László" darabjaival, de melyek inkább dramatizált eposzok, mint színművek. Későbbi darabjai közül a „Dárday ház" már inkább megfelelt a színpad igényeinek.
Vörösmarty
Vörösmarty Mihály
első darabjainak, mint „Salamon király" (1827—28), a „Bujdosók" (1830), hasonlóan ezeknek is az a hiánya, hogy dacára a költői szépségeknek, melyek pazar kézzel vannak rajtok elhintve, s dacára a legszebb nyelvnek s legzengőbb jambusoknak, nélkülözik a drámai rövidséget, a cselekvény gyors folyamatát: azért színpadi hatásra számot nem tarthatnak. Újabb színművei, mint a koszorúzott „Vérnász" (szomorújáték öt felvonásban), „A fátyol titkai", „Marót bán" (szomorújáték öt felvonásban), az „Áldozat" (szomorújáték öt felvonásban) már a színpadon is inkább hatnak s a közönség értelmesebb osztálya előtt méltó tetszésben részesültek.  
  Az elszámoltakon kívül bírunk még
Vörösmarty
Vörösmarty Mihály
tól egy dramatizált eposzt: „Hábador", egy regés színművet: „Csongor és Tünde'', egy a Nemzeti színház megnyitására írt allegoriát: „Árpád ébredése" egy történeti drámát: „Cilley és a Hunyadiak", mind szép költeményeket; a „Kincskeresők" című szomorújátékot; végre ,,Julius Caesar t" és „Lear király t"
Shakespeare
Shakespeare, William
-től, remek fordításban.  
  Itt kell megemlítenünk Fáy Andrást kedélyes vígjátékaival, melyek közül főleg a „Régi pénzek" című, tetszéssel fordult meg a színpadokon; a beszélyíró Kovács Pált, ki számos vígjátékkal gazdagítá irodalmunkat; Teleki Lászlót, a „Kegyenc" című dráma jeles szerzőjét, s az egy időben közkedvességű vígjáték, a „Falusi lakodalom" íróját, Jakab Istvánt. Csató Pál nak részint eredeti, részint fordított vígjátékai hasonlóan tetszéssel adattak s Tóth Lőrinc ifjú törekvései a dráma körül magukra vonták a közfigyelmet. Horváth Cyrill drámái (Tyrus, Kuthen stb.) szinte a klasszikai iskolához sorozandók.)  
  40. §.
KATONA JÓZSEF
KatonaJózsef
 
  Azon évben, midőn Kisfaludy KárolyTatárjai"-val legelső babérjait aratta (1819), egy igénytelen ügyvéd, Katona József végezte be másodszor átdolgozott „Bánk bán" című szomorújátékát, mely két évvel később (1821) nyomtatásban is megjelent. Mindazáltal a cenzúra nem engedé annak színrehozását s hihetőleg ez a körülmény kedvetleníté el a szerzőt drámaírói pályájától annyira, hogy azon túl egyedül hivatalának élt szülővárosában, Kecskeméten, tiszti ügyészséget viselvén. Már „Bánk bán" előtt (1812—19) is írt ugyan csekélyebb becsű színdarabokat, amelyek közül néhány kézírásban fönnmaradt, de ezek amahoz nem is hasonlíthatók. Sok időbe került, míg a már nyomtatva levő „Bánk bán" kivívta magának érdemkoszorúját; sokáig hevert az olvasatlanúl a könyvárusok polcain, a kritika által sem ismerve, sem méltányolva s midőn végre színpadra került (1845) s a fővárosi közönséget át meg át villanyozta, a szerző nem élt immár (1830).  
 
Katona
Katona József
e szomorújátékában oly tehetségnek tünt fel, kitől szerencsésebb körülmények közt méltán várhattunk volna drámai irodalmunk felvirágzását. A szinpadi hatás teljes birtoka mellett költészete mély, igaz, alakjai fenségesek, csaknem shakespeareiek, csupán nyelve darabos, mi 1819 előtt nem csoda. Ha van drámaírónk, ki a fentebb említett két irányt szerencsés összhangzásba tudta hozni:
Katona
Katona József
az, „Bánk bán"-jával.  
  41. §.
SZIGLIGETI
Szigligeti Ede
ÉS AZ ÚJABBAK  
  Az úgynevezett romantika-iskola, melyet a francia költészetben
Hugo Viktor
Hugo, Viktor
alapított meg, mely nemsokára egész Európát elárasztá termékeivel s az utánzók egész seregét hozta mozgásba, nálunk sem maradhatott követők nélkül.
Szigligeti
Szigligeti Ede
, maga is színész, korán észrevette: míly különbség van a hatás között, melyet a hazai, bár klasszikai becsűnek elismert drámák s melyet a francia színművek, pl. egy „Borgia Lucretia", „Angelo", „Korona és vérpad" stb. tesznek a közönségre. Midőn tehát mint drámaíró fellépett, főfigyelmét a darab szerkezetére s arra fordítá, hogy művei a színpad igényeit kielégítsék s hatást eszközöljenek. Első sikerült darabja: „Dienes" 1837-ben adatott Pesten, melyet csakhamar nagyszámú, részint komoly, részint víg színművei követtek, mint: „Vazul", „Gyászvitézek", „Pókaiak", „Aba", mindnyájan történeti drámák, s „Rózsa" pályanyertes vígjáték. Azóta is mind mostanig folytatja e termékeny írónk drámai működését s gazdagítja színműirodalmunkat, habár nem annyira intenzív, mint extenzív irányban. („Gritti", „Mátyás fia", „Zách unokái", „Rákóczy" jelesbek, komoly történeti drámái közül.)  
  De nem kevés érdeme
Szigligeti
Szigligeti Ede
nek az is, hogy a magyar népi elemet a színpadra vitte, leszorítván ezáltal az előbb divatozott silány német bohózatokat s egyéb fordított fércműveket. Erre ugyan már ő előtte is történtek lépések az eredeti bohózatokban:
Munkácsy
Munkácsy János
Garabonciás diák"-ja,
Balogh
Balogh István
Ludas Matyi"-ja, de főleg Gaal József országos hírű „Peleskei nótáriusa" megtörték az utat. Nagy Ignác híres vígjátéka a „Tisztújítás", szinte sok népelemmel bírt. De mindezekben a nép inkább csak mint nevetség tárgya tűnik fel.
Szigligeti
Szigligeti Ede
az első, ki a népi életből jellemeket rajzol. Első ilyen nemű darabja: a „Szökött katona", roppant tetszést aratott, a „Két pisztoly" hasonlóan, melyeket váltpzó sikerrel nagyszámú népszínművei követtek. Összes színdarabjai száma ez ideig felül van a hatvanon.  
  42. §.
CZAKÓ
Czakó Zsigmond
,
HUGÓ KÁROLY
Bernstein Hugó Károly
, STB.  
  Ugyanazon irányban mint
Szigligeti
Szigligeti Ede
, de magasabb költői szárnyalással kezdé meg s folytatá a drámaírói pályát Czakó Zsigmond . Első műve „Kalmár és tengerész" nagy reményeket csatolt a fiatal író nevéhez. Követé ezt a szinte sok szépséggel bíró „Végrendelet", de a költő minél tovább haladt a drámaírói pályán annál szembetünőbb lett drámáin ama sötét világnézet, mely utóbb magának is gyászos végét okozta. „Leona" már e sötét befolyás szüleménye; többi drámái is (János lovag, Könnyelműek, Szent László) kisebb-nagyobb mértékig e nyavalyában szenvednek.
Czakó
Czakó Zsigmond
val egykorúlag
Hugó Károly
Bernstein Hugó Károly
-tól (igazi neve dr. Bernstein Hugó Károly) nyertünk állandó becsű s hatályos színműveket („Brutus és Lucretia", „Egy magyar király", „Báró és bankár", „Világ színjátéka"), de a kevéssé jutalmazott, a részrehajló kritika által is üldözött költő végre is idegen földön volt kénytelen jobb sorsot keresni s magának. Obernyik Károlyt költői becsű drámája, az „Örökség", majd jutalmazott vígjátéka, a „Nőtlen férj" s egyéb jeles drámái („Főúr és pór", „Chelonio", „Brankovics") a derekabb drámairók sorába igtaták.  
  Vahot Imre vígjátékai, főleg a „Farsangi iskola" kedvezően fogadtattak, valamint Gaal József vígjátékai s ezek közt a "Szerelem és champagnei".  
 
Degré
Degré Alajos
is immár kezde fellépni.  
  Végre ünnepelt regényírónk,
Jósika
Jósika Miklós
drámái közül megemlítjük, mint legsikerültébbet a „Két Barcsai"-t és báró Eötvös József talpraesett vígjátékát:  
  „Éljen az egyenlőség."  
 
 
19. A MAGYAR IRODALOM TÖRTÉNETE RÖVID KIVONATBAN  
  I. §. ÉRTELMEZÉS. FELOSZTÁS  
  E név alatt irodalom (litteratura): az emberi szellem működésének bizonyos összegét értjük, mely működés a nyelv segítsége által, rendszerint írásban, (könyvekben) nyilatkozik.  
  Az irodalomtörténet valamely litteratura eredetét, fokonkénti fejlődését, külső és belső viszonyait adja elő. Minthogy pedig a nyelv oly eszköze az irodalomnak, hogy ez ama nélkül nem is létezhetnék, az irodalom története a nyelv történetére is kiterjed.  
  Valamely nemzet irodalom-története lehet egyetemes, midőn mind azt befoglalja, amit azon nemzet tagjai bármely nyelven irtak; lehet nemzeti, mikor csak a nemzet nyelvén irottakra szorítkozik. Mi csupán a magyar nemzeti irodalmat fogjuk itt főbb vonalaiban vázolni.  
  A nemzeti irodalom története igen fontos tanulmány, mert ez tükrözi vissza századokon keresztül a nemzet szellemi életét, ébreszti a hazafiságot, s az ifjabb tehetségeket irodalmi munkásságra buzdítja.  
  A magyar irodalom történetét fejlődése fokai szerént négy korra osztják fel, u. m.:  
  I. Ókor, a keresztyénség felvétele előtti idő. Kr. szül. u. az 1000-ik évig.  
  II. Középkor, a keresztyénség felvételétől a mohácsi vészig, 1000—1526-ig.  
  III. Újkor, a mohácsi vésztől az irodalom ujra felébredéséig Mária Terézia alatt, 1526—1772-ig, és  
  IV. Legújabb kor, az irodalom felébredésétől, azaz 1772-től mostanig.  
  Ezek közül az ókort, melyben a magyarra a nyugoti polgárosodás még semmi, vagy csekély befolyást gyakorolt, nevezik önálló nemzetiség korának; a középkort, midőn a vizsgálódás szelleme az irodalomban még nem volt fölébresztve, hit korának; az újkort, midőn már élénk mozgalom keletkezett irodalmunkban, első virágzás korának; a legújabbkort végre, melyben irodalmunk teljes kifejlésnek indult, második virágzás korának.  
  Első szakasz. — Ókor  
  2. §. ÁTTEKINTÉS  
  Nemzeti életünk ezen őskorából, nehány egyes szót kivéve, semmi írott emlék nem maradt ugyan ránk, sőt a história sem nyújt kellő felvilágosítást a felől, ha létezett-e pogány elődeinknél valamely irodalom, és ha igen, milyen lehetett az, úgy hogy azt kérdhetné valaki, mi szükség az irodalom történetének kiterjeszkedni e korra, ha semmi irodalmi terméket fel nem mutathat? De vannak más tekintetek, melyek miatt e kort sem lehet mellőznünk az irodalom-történetben. Szükség, hogy vessünk egy pillantást a magyar nemzet eredetére s más népekkeli rokonságára; szükség, hogy a régi magyarok polgári életét, különösen pedig vallását, szokásait, erkölcseit ne hagyjuk érintetlenül, mert ez utóbbiak kétségtelen befolyással voltak nemzetünk ősrégi költészetére; szükség, hogy a magyar nyelv eredetét, más nyelvekkeli rokonságát, ha lehet forrásáig nyomozzuk, annak külömböző nyelvjárásait (dialectus) a mostani tájbeszédekkel összehasonlítsuk, amit a régi hunmagyar írásmesterségről följegyezve találunk, emlitetlenül ne hagyjuk; végre azon mondákról is megemlékezzünk, melyek régi latin krónikáinkban és a magyar nép élő nyelvén fenmaradtak, minthogy ezek hasonlóan őseink költészetének egyes vonásait tüntetik fel. Lássuk tehát előbb a nemzet külső, azután a nyelv és költészet benső viszonyait.  
  A) Külső viszonyok  
  3. §. A MAGYAROK EREDETE, ROKONSÁGA  
  Tudósaink véleménye szerént a magyar faj azon közép-ázsiai néptörzshöz tartozik, mely a régi íróknál scytha név alatt fordúl elő és több népfajt foglalt magában. Ily népek voltak a magyaron kívül a hun vagy kun, a párthus, a kazár, a besenyő (idegen íróknál pecsenég), a székely, palóc, jász, avar s. a. t. Azonban e népek őstörténete homályba van burkolva. Közülök először is a hunokkal kezdünk megismerkedni, kik a IV. században Európába törvén, Balambér királyuk alatt hatalmas hun birodalmat alapíták, mely
Etele
Attila
vagy Attila alatt érte el hatalmának tetőpontját, annak halálával pedig legott bomlásnak indult s mintegy 100 évi fennállás után elenyészett.  
  Feloszolván a nagy hun birodalom, a szomszéd nemzetek által legyőzött hunok maradványai részint a mostani magyar hazában maradtak elszéledve s a később utánok jött avarokkal egyesültek; részint Erdély keleti hegyes vidékein huzták meg magokat s ezek utódai a mai székelyek részint végre Attila egyik fiával Csabával, (ki hihetőleg ugyanaz, kit az idegen írók
Irnák
Csaba
nak neveznek), a Fekete-tenger mellé vonultak, később aztán a Volga partján sátorozó magyarokkal egyesültek.  
  Ugyanis az V-ik században a magyarok már a Volga két partján tanyáztak: a mai Oroszország Kazán, Szimbirszk és Orenburg megyéiben. De ott a szomszéd besenyők által háborgattatván, tovább vándoroltak és pedig egy részök Persia felé vonult, hol több népfajokkal összekeveredvén, idővel nyelvét és nevét is elvesztette; más részök délnyugatra tartott és 884-ben a Búg és Szered folyók közt Etelközben (Atelkuzu) telepedett le, de a bolgárokkal egyesült besenyők által onnan is kiszoríttatván, a mai Magyarországba tört s ezt Árpád vezérlete alatt hatalma alá hajtotta a IX. század végén (893—900).  
  A X. században Zsolt és Taksony fejedelmek alatt folytatta a nemzet harcos kirohanásait nyugat felé, csak
Geiza
Géza
alatt kezdett egy kissé szelídülni s a keresztyén valláshoz édesedni. E szerént ha a hun és az ősmagyar kort a fejedelmek alatt futólag áttekintjük, könnyű észrevennünk, hogy a folytonos harc és vérontás között nem igen volt alkalmas arra, hogy benne az irodalom fejlődjék és felvirágozzék; de másrészről, mint minden harcos nép igyekszik tettei emlékét dalokban örökíteni, úgy a magyarról is feltehetjük, hogy nála az énekköltés virágzott, annál inkább, mert ennek krónikáinkban kétségtelen nyomaira akadunk, mint alább látni fogjuk.  
  4. §. A RÉGI MAGYAROK POLGÁRI ÉLETE, VALLÁSA, ERKÖLCSE, SZOKÁSAI  
  A hunok és régi magyarok erkölcseit a legsötétebb színekkel rajzolják némely külföldi krónikások. Mint vérszomjú, kegyetlen, rabló és vad népet tüntetik elő, melyben az emberi érzelemnek legkisebb nyoma sem volt, mely vadállat csordához inkább, mint néphez hasonlólag csak pusztítni, rombolni tudott s a szelidebb erkölcsök iránt semmi fogékonysággal sem birt. De ha a hunok erkölcseit, szokásait az egykorú
Priscus
Priszkosz
görög író után igyekszünk összeállítani, meggyőződünk, hogy a hun nép korántsem volt oly vad és bárdolatlan, amilyennek némely külföldi írók festik. Maga Attila, kit a rettegő nép istenostorának nevezett, sok nemes, sőt nagylelkű fejedelmi vonásokkal tűnik fel. „Attila rettentő híre, mond egy tudósfrancia író (
Thierry Amadée
Thierry, Amadée
), nem annyira azon gonosztól származik, mit elkövetett, mint attól, amit elkövetni hatalmában állott volna. A historia számos szörnyet mutat fel, kik sokkal nagyobb rombolást vittek véghez, de kiknek neve még sincs örök átokkal terhelve, mint Attiláé.
Alarich
I. Alarik
halálos csapást intézett a régi polgárosodás ellen; Genserich, ki Rómát és
Carthágó
Karthágó
t feldúlta, kiváltsággal látszott birni a pusztításra; Radagais a legszörnyebb lény, kit a történet ember néven nevez, fogadást tett kétmillió rómait legyilkolni bálványai előtt: — nevök mégis csak könyvekben van megbélyegezve, 20 míg Attila, ki egy pap kérelmére Rómának kegyelmet adott, Attila oly nevet hagyott maga után, mely egyértelmű a rombolással." Így szól korunk egyik legjelesebb történetírója az „istenostorá"-ról, miből látszik, hogy a vadság, mellyel őseink bélyegeztetnek, nem ment a tulzástól.  
  Polgári szerkezete a régi magyaroknak patriárchai volt. Több törzsre lévén oszolva, mindenik törzsnek vagy nemzetségnek volt egy külön feje, ki azt kormányozta. Csak midőn etelközi lakásukat el akarák hagyni, akkor választottak egy fővezért, kire a főhatalmat szerződés mellett ruházták. E szerződés s a pusztaszeri nemzetgyűlés veték meg alapját a nyolcszázados magyar alkotmánynak s oly politikai érettségre, oly magos értelmiségre mutatnak, milyennel gyülevész nomádnép nem birhat.  
  Ami a hunok és magyarok vallását illeti, az, dacára tudósaink nemes törekvésének, mai napig sincs tisztába hozva. Attilát a krónikai följegyzések szerént mindég nagyszámú varázslók környezték, mi a hunoknál a bűbájosság tiszteletére mutatna (samanizmus). De hogy a magyarok nem voltak isten, mint fő lény ismerete nélkül, azt maga e szó: isten bizonyítja, mely a keresztyénség behozatalakor már megvolt nyelvünkben s akár a persa jezdán, akár a finn isä, és a magyar ise (= ős) szóval hozassék rokonságba, mutatja, hogy őseink birtak az isten fogalmával már a keresztyénség felvétele előtt. De egy vagy több istent hittek-e, az ismét vita tárgya. Némelyek a jónak és gonosznak elvét (= Isten és Ármány) akarják fölvenni, mint a persa vallásban. Ipolyi Arnold jeles mitológusunk az egyisten-tant vitatja, míg mások a politeizmust állítják. Annyit bizonyosabban tudunk, hogy pogány elődeink áldoztak istenöknek kövek és források mellett (ad fontes et lapides) állatokat, főleg lovakat. A magyarok istene kifejezés arra látszik mutatni, hogy külön nemzeti védistent hittek s azt fegyveresen képzelték, mint a villám népi neve (istennyila) sejteti velünk. Voltak papjaik, kiket táltosoknak neveztek, voltak külömböző jósaik és jósnőik. Hitték a lélek halhatatlanságát, s harcvágyukat nem kissé buzdítá azon hiedelem, hogy akiket a harcon leölnek, azok őket a másvilágon szolgálni fogják. Halottjaikat források mellé vagy országutak közelébe szerették eltemetni; emléköket gyászdalokkal s torral ülték meg. Nevezetes esemény örömére áldomást tartottak. Szerződés alkalmával erökből vért bocsájtottak egy közös edénybe, annak jeléül, hogy az esküszegőnek vére ontassék.  
  A törzsfejek és vének nagy tiszteletben részesültek. Az apák önkényes hatalmat gyakoroltak gyermekeik felett; az apa választott fiának nőt. A soknejűség idegen volt tőlök; feleségeiket, mint e név is mutatja, nem rabszolganőnek, hanem becsületben tartották, mi a későbbi magyar törvénybe is átment, hol az özvegy nőnek szép jogok voltak biztosítva. Ezenkívül vendégszeretet, szavatartás s a bajnoki becsület eleven érzése jellemzi a régi magyarokat.  
  B) Benső viszonyok  
  5. §. A NYELV EREDETE, ROKONSÁGA, ŐSI ÁLLAPOTJA  
  A nyelvek egymássali rokonságát nem egyes szavak, hanem egész nyelvrendszer hasonlatából határozzák meg. Egyes szavak hasonlíthatnak anélkül, hogy nyelvrokonságról szó lehetne. Egyik nép a másiktól kölcsönözhet szavakat, mint azt naponként tapasztaljuk, habár a két nyelv semmi rokonságban nincs is egymással. Így kölcsönöztük mi a szlávtól a malaszt, tömlöc, ablak és sok más szavainkat, de azért a szláv és magyar nyelv nem rokonok. De nem mondhatni, hogy a szók hasonlata mindig ily átkölcsönzés eredménye volna. Vannak némely közös gyökszók, mely több egymáshoz idegen nyelvben előfordulnak. Így hasonlítanak magyar gyökszók is p. o. túró a hellén Tiig6-szal, gyűrű a yvgó-szal, Ő.T'YJ az átokkal; a latin meo-megyek, asso-aszalok, fluo-foly, németül fließen, Nacken = nyak s. a. t. pedig a magyar nem rokon a latin, hellén és német nyelvekkel, nem is kölcsönöztük e szavakat, hanem amaz ősrégi nyelvből vettük, melyből évezredek előtt mind a magyar, mind a többi nyelvek kifejlődtek. Egyes szavak hasonlósága tehát nem bizonyít nyelvrokonságot, hanem vagy azt először, hogy egyik nép a másiktól kölcsönözte, vagy másodszor: hogy mindenik a közös eredeti nyelvből, mint forrásból merítette.  
  De a nyelv rendszerében előforduló hasonlatosság már biztos jele a nyelvrokonságnak. Tudjuk, hogy a magyar nyelv külömbözik p. o. a görög, latin és német nyelvektől abban:  
  I. Hogy a magyarban alhangú és felhangú szótagok nem vegyíthetők, tehát a hangrendszer külömböző.  
  2. Hogy nyelvünkben a nemek (hím, nő és köznem) teljesen hiányzanak.  
  3. Hogy nyelvünk utóragokkal él, míg amazok előljárókat (prepozíció) használnak.  
  4. Hogy a magyar a birtokos névmás helyett csupán személyragokat használ p. o. liber meus = könyv-em s. a t.  
  Látjuk; hogy e tekintetben a görög, latin és német hasonlítanak egymáshoz, tehát ezek rokonok egymással, de a magyar nem.  
  Ily rendszerbeli hasonlóság szerint az ó világrészek ismeretesb nyelveit három nagy nyelvcsaládrá osztják fel u. m.:  
  I. Sémi nyelvcsalád, melyhez a zsidó, arab, föníciai, koptus stb. nyelvek tartoznak.  
  2. Indogermán vagy árja nyelvcsalád, melynek élén a kihalt tudós nyelv a szanszkrit áll, hova tartoznak: a hindu (indus), görög, római, persa, germán és szláv nyelvek, (a cigány is).  
  3. Ural-altáji vagy scytha nyelvcsalád, mely magában foglalja a mandzsu, mongol, török, tátár, szamojéd, finn és magyar nyelveket. E szerént a magyar nyelv az ural-altaji nyelvcsalád tagja s legközelebb a törökhöz és finnhez áll, de velök azért se leánynyelvi se testvérnyelvi viszonyban nincs, hanem önálló anyanyelv.  
  Jegyzés. Anyanyelv az, mely kimutathatólag nem származott más nyelvből. A latinból, mint anyanyelvből származtak: az olasz, spanyol, portugál, francia és oláh leánynyelvek; ezek egymáshozi viszonyukban testvérnyelveknek mondatnak.  
  Milyen lehetett a magyar nyelv a keresztyénség előtti korban, azt bizonyosan nem tudhatjuk, mert ez időből semmi írott emlék összefüggő beszédben ránk nem maradt. Ha azonban a később előforduló nyelvemlékeket (minő a legrégibb halotti beszéd stb.) figyelemmel vizsgáljuk: azt lehet következtetni, hogy az akkori nyelv a mostanitól lényegében nem különbözött. A szógyökerek és képzők közül sok kiveszett ugyan, hajlítási formák tekintetében is szegényebb a mai nyelv: ellenben származtatás és összetétel útján gyarapodott, idegen szókat is szedett magába; szókötése (syntaxis) is tetemes változáson ment által, mint ezeket alább meg fogjuk látni.  
  Nevezetes, hogy már a hunok korából (mielőtt a magyarokról említés lett volna a históriában) tartottakfelszámunkra egy pár szót az egykorú történetírók. Ilyen a IV. században a Bizánci Fausztnál a vadon szó, mely annyit tesz mint puszta, fensík, (Steppe). Ilyen a VI. században Jornandesnél a Hunnivár (castrum vetus hunnorum), melyek kétségtelen magyar szavak s a hun-magyar nyelv azonosságát bizonyítják. Ide számíttatik az Utrugúr és Kutrugúr elnevezés is, melyet sokan Utig-úr és Kutig-úr-nak olvasnak.  
  A vezérek korából, jelesen a X-ik századbeli magyar nyelvből szinte maradtak fenn egyes szók, de nagyon eltorzítva, az egykorú görög íróknál p. o. Nyék, Megyer, Álmos, (Ealµov1h1~), Árpád, Etelköz, Gylas, Karchán s. a. t.  
  6. §.A MAGYAR NYELVJÁRÁSOK  
  Ha a magyar hazánk különböző tájain divatozó kiejtéseket figyelembe vesszük: azokat a bevett könyvnyelvtől kisebb-nagyobb mértékben eltérőknek fogjuk találni. Legnagyobb eltérést mutat a palócok és barkók nyelve a Mátra és Bükk hegyek közt, a székelyeké Erdélyben, a csángóké Moldvában, a göcsejieké Zalában, az ormánysági a Dráva mellett. De bármennyire különbözzenek e nyelvjárások egymástól, van némi közös jellemök, melyben mindnyájan megegyeznek. Ilyen az:  
  1. Hogy a magánhangzókat nyujtják, vagy diphtongussá teszik.  
  2. Hogy a mássalhangzókat lágyítják sőt el is hagyják,  
  3. Hogy az ősrégi magyar nyelv némely formái nálok még feltalálhatók.  
  A magánhangzók megnyujtása úgy esik, hogy p. o. a vár helyett vaár, édes helyett eédes hallik. Néhol pedig kettős hangzót ejtenek, mint: vuár, luó, üőrzöm, e helyett vár, , őrzöm; iédes e helyett édes.  
  A mássalhangzók közül leginkább az n, d, t, betűket lágyítják meg, p. o. futnyi, faragnyi, Petyi, Katyi, gyesznó. Elhagyják az r és l mássalhangzókat ilyenformán: mikou, akkou, egyszeü, kétszeü vagy mikoó, akkoó, egyszee, kétszee; elment helyett eüment, alma helyett auma.  
  A régi nyelv maradványai gyanánt tekintendők az ilyenek: hatszer, kertnál, villável, vasvel, falunek, midőn a ragokat eredeti alakjokban használják.  
  Továbbá az igék 3-ik személyének ily képzése: adi, dobi, vági, e helyett adja, dobja, vágja. A régi ajt, ejt, ojt végzetű igék foglaló módját így képezik: taníjjam, boríjjam, szoríjjam (régen tanéham, boréham, szoréham).  
  Végre a birtokos nevek többesét így mondják: urank, kertenk, e. h. urunk, kertünk; az igék többes első személyét: emlékezzenk e. h. emlékezzünk.  
  Ezen eltérés nem új a magyar beszédben, már a legrégibb nyelvemlékekben találjuk annak nyomait. Úgy látszik, hogy a kemény hangzású diphtongust nem ismerő magyar nyelv mellett, már a legrégibb időktől divatozott egy lágyabb, kényelmesebb kiejtésű magyar nyelv, melyet a székelyek elei a hunok vagy kunok, a csángók ősei a besenyők, a jászok, a palócok, (polowci) és kazárok is beszéltek.  
  Érdekes, amit egy görög író (Constantinus Porphyrogennetus) a kazárokról feljegyzett: „hogy t. i. ezek közt belső villongás ütvén ki, egy részök a magyarokhoz menekült és épen ezért kabarnak (kóbor) neveztetett s hogy ez a magyarokat kazár nyelvre tanította, de beszélik ugymond a másik magyar nyelvet is." Látszik e szerint, hogy a kazár nyelv csak nyelvjárásilag különbözhetett a magyartól.  
  7. §.A HUN-MAGYAR ÍRÁSMESTERSÉGRŐL  
  Hogy azon nemzetek, melyek a régi írók által „scytha" név alatt foglaltattak egybe, az írás mesterségében járatlanok nem voltak, azt egy őskori író Berosus nyilván tanusítja. „A scythák, úgymond, — nagyon kedvelvén a történetírást, egész könyveket írtak fejedelmeikről s vitéz társaikról." Ez áll különösen a mongol fajról, mely történetei megírásában hanyag nem volt. De Menander Protector, VI. századbeli örmény születésű író, azt világosan állítja, hogy a magyarok II. Jusztín császárhoz ,,scytha betűkkel írott leveleket'' küldöttek.  
  Ezen felül több hiteles szemtanú följegyzése szerént bizonyos, hogy a székelyek ezelőtt még egy pár századdal, saját ősi írásokkal éltek egymásközt, melyet Székely István a XVI. században világosan hun-írásnak nevez. De nem is valószinű, hogy ez írást a székelyek erdélyi lakásuk alatt találták volna fel, mert arra őket semmi szükség nem ösztönözte, minthogy a szomszéd népek írását sokkal könnyebben elsajátíthatták volna, hanem hihetően még Azsiából hozták s az volt a hunok és magyarok közös írása. Erre mutat a székely írás különössége is: miszerint ők betűiket hosszúkás, síma pálcákba, hegyes író-tőr segélyével rótták be s az írás sorai, (történetíró ink egyező bizonysága szerént) jobbról balra mentek.  
  Sajnálni lehet, hogy e székely írásnak semmi bebizonyítható maradványa korunkig el nem jutott. Voltak és vannak ugyan több írások, melyekről tudósaink azt vitatják, hogy székely betűkkel lennének írva, de mindez bizonytalan.  
  8. §.A HUN-MAGYAR KÖLTÉSZET  
  Tevékeny, harcos, fiatal nép, minő a hun és magyar volt, ha másként irodalommal nem birna is, alig képzelhető költészet nélkül, a nélkül t. i., hogy jeles tetteinek emlékezetét dalokban megörökíteni s az utódoknak átadni ne kivánja. De bizonyos adatokkal is birunk Priscus Rhetor töredékeiben, hogy a hunoknál efféle költészet divatozott. Ugyanis ezen görög író Attila udvarában személyesen megfordulván, mint szemtanú leirja az ottan látottakat s többek közt így folytatja: „Estére kelve fáklyákat gyujtottak s két barbár (hun) lépett be
Attélás
Attila
szal (Attila) szembe, s annak győzedelmeit és hadi erényeit énekelve, önkészített dalokat mondott. S a vendégek szemeiket rájok függeszték s némelyek a költeményekben gyönyörködének, mások a csatákra visszaemlékezve, gondolatokba mélyedének, mások, kiknek testét a kor elgyengíté s hevöket nyugalomra kárhoztatá, könnyekre fakadtak. A dalok után egy féleszű scytha lépett be, ki csudálatos és képtelen sületlenségeket habarva, mindnyájokat nevetésre fakasztotta.". Ime, tehát a hun király udvarában a hősi és nemzeti ének, azután a bohózat, milyen népünk lakodalmi verseiben ma is feltalálható.  
  Hogy a keresztyénség előtti magyaroknál a vezérek alatt voltak hasonló énekek s énekesek, annak régi krónikáinkban számos nyomára akadunk. Így találjuk följegyezve, hogy a hét vezér, vagy helyesebben az ágostai veszedelemből megfutott és megcsonkított hét kapitány dalt költe magáról, hogy emlékezete fenmaradjon.
Béla
III. Béla
király névtelen jegyzője (Anonymus Belae regis notarius), ki a vezérek történetét (hihetőleg a XI. században) megirta, előszavában örvend, hogy már van a magyaroknak írott története s nem lesz ezután kénytelen őseinek dicső tetteit a „parasztok hazug meséiből, vagy a joculatorok (tréfálók=trufálók, troubadourok) fecsegő énekeiből mintegy álmodozva (azaz költői szinben) hallgatni.". Tehát még az ő korában Árpád s a vezérek tettei mind a nép ajkán, mind az énekesek lantján éltek. Vajha e fecsegő énekekből néhányat leirt volna!  
  Mi lehetett e mondák, hagyományok, énekek tartalma és lényege: azt most már meghatározni nem lehet, de régi, száraz krónikáinkból itt-ott kiérzik azoknak nyoma. Ilyen talán énekekbe is szőtt mondák lesznek:  
  1. A hun mondakör.  
  2. Az Álmos-mondakör.  
  3. A vezérek mondaköre; melyekről alább.  
  9. §. A HUN MONDAKÖR  
  Hazai krónikáink (a XIII., XIV., XV. századból) a hunok és magyarok eredetét, vándorlását s egyéb dolgait beszélvén, sok helyen a külföldi iróktól egészen eltérőleg adják azokat elő. Ezért sokan a történetirók közül az ilyen helyeket, mint hitelt nem érdemlő költeményt, merőben elvetik. De ha történetileg nem lennének is igazolhatók, mindazonáltal figyelmet érdemelnek, mert régi krónikásaink e mondákat bizonyosan nem maguk költötték, hanem a nép szájáról vették által s így bennük az ősi hagyomány (tradíció) töredékére ismerhetünk. Látjuk ezekből, hogy
Etele
Attila
és hunjai élénk emlékezetben voltak a helyüket visszafoglaló magyaroknál, hogy közöttük egy egész hun mondakör forgott szájról-szájra, melyhez később a Volga melletti lakás, később a honfoglalás s a vezérek alatti tettek emlékezete csatlakozott. Ily egyes részei már a hun mondáknak:  
  1. A csoda-szarvas. Hunor és Moger, Nimród fiai, vadászat alkalmával egy szarvast üzőbe vevén, az őket a Káspi-tenger mellől a Meotis-tó mocsárjai közé csalogatja s ott eltünik. A két hős megszeretvén a helyet, kisérőivel együtt megtelepszik.  
  2. A hölgy-rablás. A megtelepült Hunor és Moger a Meotis körül prédára kimenvén, a pusztában férfiak nélkül tanyázó, s zenével, tánccal mulatozó hölgyeket találnak s azokat feleségül elrabolják. Tőlük származik a hun és magyar nemzet.  
  3. A tárnokvölgyi ütközet. Miután megszaporodtak s az új hazát a Duna és Tisza között elfoglalták, Keve, Béla és Kadosa hun vezérek Macrinus római helytartót (ma Báta) helységnél a Duna mellett, megütik, de a segítségére jött veronai Detre hős által a Tárnok völgyén megveretnek, hol Keve vezér elesik s eltemettetik a helyre, mely tőle Keveháza (Keazó, ma Kajászó) nevet nyer.  
  Ezen, egy külföldi író által sem említett, annálfogva a mesék országába utalt ütközet valóságát a bátai és érdi halmok közt nemrég tett ásatások megerősítik.  
  4. A zeiselmauri ütközet. Felüdülvén a hunok az előbbi csapásból, Macrinus és Detre után eredtek, őket a mai Bécstől nem messze, Zeiselmaur (
Cesmaur
Zeiselmaur
,
Cetii mutus
Zeiselmaur
) nevű helynél utólérik s megverik, hol egy hegy róluk Hunbércz () nevet kap. Macrinus elesik, Detre homlokát egy nyíl átfurja, melyet ki nem vonhatván homlokában visz bemutatni a római tanácsnak. „Ezért nevezik, (mondja
Turóczi
Thuróczi János
, XV. századbeli krónikásunk), halhatatlan Detrének mind e mai napig."  
  5. Az Attila-mondák is, hazai krónikáinkban legalább egy-két vonással elárulják, hogy részint a néphagyományból vétettek, azért különböznek a külföldi krónikások följegyzéseitől. Különösen Attila sátra, istállója, evőkészletei, ágya sat. oly pazar fényben vannak feltüntetve, mint azt csak a nép szabad képzelődése szokta festeni regéiben. Menyegzője, halála, hármas koporsója máig is él a nép tudalmában. A menyasszony neve, Mikolta is csak a magyar mondákban fordul elő így.  
  6. Attila fiai. Itt a magyar monda ismét független a külföldi hagyományoktól. Attilának két fiát nevezi meg: Csabát és Aladárt. Az első a hunok kedvence, az utóbbihoz a gót faj ' 0 ragaszkodik. Detre ármányai miatt háború üt ki a két fiú között; a vér tizenöt napig foly Kelenföldön s megfesti a Dunát. Ez a „Krimhildi ütközet'', így nevezve Krimhildről, Aladár anyjáról, ki német vér volt. Csaba előbb győz, azután a gótok árulása miatt meggyőzetik, de Aladár elesik. Csaba kevesedmagával bujdosásban keres menedéket.  
  Következnek a Csaba-mondák, melyek közül a Hadak úta (Lugosy közleménye), figyelemreméltó.  
  10. §. A MAGYAR MONDAKÖR  
  A magyarok Volga-táji lakásának emléke csupán egy mondában tartotta fenn magát, miszerint Álmos anyjának, Emesnek megjósoltatik, hogy születendő fia hatalmas fejedelmeknek lészen törzsatyja, kik nyugot felé nagy hódításokat tesznek. A monda sokban hasonlít Cyrus megjövendöltetéséhez, mindenesetre keleti származásra mutat.  
  A vezérek korabeli magyar mondák közül a legnevezetesebbek:  
  1. Pannónia megvétele. Árpád Szvatopolk tót fejedelemnek fehér lovat, aranyos féket és nyerget küldvén, attól viszonzásul egy palack dunavizet, egy marok füvet és földet kér, mit megnyervén, keleti szokás szerint az ország átadása jeléül tekinti s e jogon Pannóniát elfoglalja.  
  2. Lehel és Bulcsú halála. Midőn az ágostai veszély alkalmával elfogott két vezért, Lehelt és Bulcsút a németek fel akarnák akasztani, Lehel a kürtjét kivánja, hogy hadd kürtöljön egyet utoljára; mely kivánsága teljesíttetvén, a nagy kürttel Konrád (?) császárt agyonüti „Eredj, légy szolgám a másvilágon", mondván neki.  
  3. Botond és bárdja. Botond vezér oly lyukat vág Byzantium kapuján, hogy azon egy öt éves gyermek ki s bejárhatott volna.  
  Mindezek többé nem költői alakjukban, hanem töredékesen és szárazon vannak elszórva krónikáinkban: de méltó azért róluk megemlékeznünk, mert ezek egykor a nemzeti eposz kiegészítő részei lehettek.  
  Második szakasz. — Középkor.  
  11. §. FELOSZTÁS  
  A magyar irodalom történetének középkora azon több mint öt századnyi időt foglalja magában, mely
Szent István
I. István
király megkoronáztatásától a mohácsi vészig terjed. E kort könnyebb áttekintés végett három időszakra osztjuk, ú. m.:  
  I. Időszak.
Szent István
I. István
tól kezdve az Árpádház fiága kihaltáig, 1000—1301.  
  II. Időszak. Az Árpád-ház kihaltától a XV. század közepéig: az Anjou- és Luxemburg házbeli királyaink kora, (Károly, Nagy Lajos, Zsigmond).  
  III. Időszak. A XV. század közepétől a mohácsi vészig: a Hunyadiak és Jagellók kora, (I. Ulászló, Hunyadi János kormányzó, V. László,
Mátyás
I. Mátyás
, II. Ulászló, II. Lajos).  
  Ezen korszak az úgynevezett códexek (irott könyvek) irodalmát foglalja magában, minémüek a második, de főkép a harmadik időszakból már nagy számmal találtatnak.  
  ELSŐ IDŐSZAK  
 
Szent István
I. István
tól az Árpád-ház kihaltáig  
  A) Külső viszonyok  
  12. §.TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS  
  Ha azon három századot, mely alatt a nemzeten Árpád-vérű királyok uralkodtak, futólag áttekintjük; úgy találjuk, hogy a XI-ik legalkalmasabb volt közülök a műveltség és ezzel kapcsolatban az irodalom terjesztésére. A következő két században részint belvillongások, részint kivülről jött veszély inkább gátolták, mint előmozdíták a nemzet békés kifejlődését.  
  A XI. században
Szt. István
I. István
dicsően befejezte kettős nagy művét, a nemzet megtérítését, s az országalkotmány megszilárdítását. Utána nyomorult követője, Péter támasztott ugyan kevés ideig tartó zavarokat, de győzött a nemzeti visszahatás az idegen befolyás ellenében s a következő királyok: I. András, I. Béla erős kézzel ragadták meg a kormányt. Azon hanyatlást, melyet a nyugtalan Salamon rossz kormánya okozott volna, ellensúlyozta Béla, Géza és László hercegek erélye, majd ez utóbbiak és a bölcs törvényhozó, Kálmán országlása, dicsővé teszi a század hátralevő részében a nemzet történetét.  
  De már a XII. század nagyobb része oly eseményekkel telt el, melyek inkább apaszták, mint nevelék a nemzet erejét. II. István kicsapongásai,
Vak Béla
II. Béla
gyenge kormánya, II. Gézának Borics és a görög ármány ellení küzdelmei, azután a III. István, II. László és IV. István alatt sűrűn következő trónvillongások elzsibbaszták a nemzetet, s csak III. Béla derék kormánya alatt üdült fel sebeiből.  
  Azonban nem volt, ki a III. Béla nyomain haladjon. A XIII-ik században Imre és III. László jelentéktelen országlása után II. András rossz kormánya zavarba hozta s elszegényíté az országot. Fia, IV. Béla erős kézzel ragadta ugyan meg a kormány gyeplőjét, de jött a végzetteljes mongol pusztítás s
Bélá
IV. Béla
nak hátralevő idejét a romok helyreállítására kellett fordítania. E mongol pusztítás irodalmunkra is kiszámíthatatlan veszteség; ki tudja, mi és mennyi veszett el akkor!
Béla
IV. Béla
utódai közül V. István rövid uralkodása kevés jót eszközölhetett. IV. László és kunjai elaljasíták és elszegényíték a magyart. III. Endrét végre a koronája miatti gondok és aggodalmak emészték föl.  
  13. §. MŰVELTSÉG, TUDOMÁNY  
  A keresztyén vallás felvételével a nyugoti műveltebb szokások és erkölcsök is kezdettek terjedni a magyarok közt. A nemzet harcos, kalandos természetét letévén a béke műveihez édesedett. A földmívelés már Szent István alatt annyira meghonosúlt, hogy ez, vallásos alapítványait nagy részben az egyházi tizedre (dézsma) fektethette. A kézműipart és kereskedést leginkább a megtelepült idegenek űzték. A XIII. században a zsidó és izmaelita uzsorások elszaporodta egyike lőn azon okoknak, melyek a nemzet süllyedését elősegítették.  
  A szépművészetek közül, mindjárt a keresztyén vallás behozatalakor először is az építészet nyere alkalmazást. Már Geiza fejedelem,
István
I. István
atyja megkezdette az egyház- és kolostor-építést: a pannonhegyi zárda és templom az ő kezdeménye.
Szt. István
I. István
Esztergomban, Fehérvárott, Ó-Budán építtetett templomokat s egyéb helyeken is, de melyek közül csak egy maradt fenn: a börzsönyi kápolna.
István
I. István
görög építészeket használt, ezért az építészetben először a bizánci stíl lőn uralkodó: a XIII. században azonban ezt a gót stíl váltotta fel. IV. László korából a pozsonyi, V. Istvánéból a kassai templomok (ó-német stílben építve) még ma is fennállanak.  
  A szobrászat az építészettel egykorúlag kezdett divatozni, mivel a templom ékesítésére a szentek szobrai is megkívántattak. De néhány töredéken kivül az Árpád-királyok korából semmi sem maradt fenn.  
  A festészet kezdete a hímvarrás volt; ide tartozik a koronázási palást, melyet Gizella királynő maga hímezett s melyen több szentek képein kivül
Szt István
I. István
, Gizella királyné és fiuk Imre herceg képei is láthatók.  
  Iskolák már
Szt. István
I. István
alatt álltak fenn több helyen. Voltak az úgynevezett fárai iskolák, melyekben a pap az egyháza körébe tartozó növendékeket a hit elemeire oktatta; középiskolák, melyek a grammatikára és muzsikára szorítkoztak; felsőbb iskolák, hol már a logika és teológia is taníttatott, végre egyetem. Első egyetem honunkban a veszprémi, melyet hihetőleg maga
Szent István
I. István
alapított.  
  Könyvtárak, a kézzel írott könyvek ritkasága és drága volta miatt nem voltak nagy számmal ez időszakban. Történeti adat bizonyítja, hogy egy elveszett biblia másfél faluval kárpótoltatott. Negyven kötetnyi könyvtár már fejedelmi ajándék volt.  
  A hazánkban ez idő alatt latin nyelven irt könyvek közül ránk nézve legnevezetesebbek: 1. Béla király névtelen jegyzőjének „A magyarok viselt dolgairól" irott munkája és 2. Kézai Simon „krónikája"; az első hihetőleg a XI., a második bizonyosan a XIII. századból.  
  14. §. A MAGYAR NYELV A POLGÁRI ÉLETBEN ÉS AZ EGYHÁZBAN  
  Ámbár a keresztyén vallással a latin nyelv is beharapódzott, s az egyházi szertartásoknál, a törvények alkotásánál, az oklevelekben (diplomák) is használatba jött: mindazáltal a magyar nyelv sem szünt meg az udvar, a nagyok s az országos élet nyelve lenni. A királyi udvar az Árpádok alatt nem lehetett más, mint csak magyar, noha a királynék idegenek voltak. A főrendekhez s az országnagyokhoz sem férkőzött még be akkor semmi idegen nyelv; sőt a külföldről első királyaink alatt az országba jött és letelepedett idegen vitézek (mint Vencellin,
Hunt
Pázmány Péter
és Pázmán stb.) is megmagyarosodtak és a magyar nemzetségek törzsatyjai lettek. Így az országtanácsban sem lehetett még akkor uralkodó a latin nyelv; magyarúl tanácskoztak, magyarúl hozták a végzést vagy törvényt, csupán a határozatot tették fel latin nyelven az ehhez értő papi emberek, mint a Kálmán király törvényeinek előszavából kitetszik, hol az író, Albricus nevű pap megjegyzi, hogy ő e törvényt magyar nyelvből tette át latinra.  
  Hogy pedig a magyar nyelv a vallási dolgokban, jelesül az egyházi szónoklatoknál is használtatott, az kétséget nem szenved, máskép a térítés nagy munkáját nem is lehetett volna bevégezni. De történetileg is tudjuk a Szt. Gellért legendájából, hogy az első térítők idegenek lévén, deákul hirdették ugyan az igét a csudálkozó népnek, de tolmácsok kiséretében, kik azt rögtön megmagyarázták. Azonban vallási tartalmú irott emlék nem maradt fenn ez időszakból, kivévén egy halotti beszédet és könyörgést, amiről alább lesz szó.  
  Jegyzet. I. András korából maradt volna még állítólag két imádság, melyek az úgynevezett Jerney-hártyán találtatnak; azonban sok körülmény oda mutat, hogy ez újabb idők koholmánya.  
  B) Benső viszonyok  
  15. §. KÖLTÉSZET  
  A költészet ez időszakban sem irott művekből, hanem szájról-szájra zengő énekekből állott. Egy része ezeknek történeti tartalmú lehetett, mely a nemzet viselt dolgait, jeles királyait, a bajnokok hőstetteit magasztalta. Ilyenekre céloz az úgynevezett Bécsi vagy Képes krónika, midőn írja: hogy „
Szent István
I. István
halálával egész Magyarország citerája gyászba öltözött, és három évig a hegedősök mindennemű édes zenéi elhalgattak". Egy külföldi író pedig följegyezte, hogy „midőn a magyar dalnokok a cserhalmi ütközetet énekelnék, László és Geiza hercegek vitézségét annyira magasztalták, hogy ezáltal felköltötték Salamon király irigységét". III. Endre királyunk egy okleveléből kitetszik, hogy voltak királyi dalnokok, épen úgy mint lovászok, vaqászok sat. fejedelmeink udvarában; sőt IV. László idejéből mimusoknak, histrióknak (színjátszók, alakosok) is van nyoma, mely nevek alatt azonban nem kell rendes színtársaságot érteni.  
  Milyenek lehettek az e korban divatozott énekek, azt természetesen nem tudhatjuk, mivel azokból semmi fenn nem maradt. De úgy látszik, hogy régi krónikáink némely részei ily népi énekekből vannak merítve. Valamint tehát feljebb a hun és vezérek korabeli mondakör, úgy itt a király-mondakör volna megkülönböztethető.  
  Ezen király-mondakörnek egyes töredékeit tartotta volna fenn Turóczi János (XV. századbeli krónikásunk) a következő helyein:  
  1. Béla herceg párviadala a pomerániai hőssel, mely már magában egy kis regényes epizóddá kerekedik.  
  2. Endre és Béla Várkonyban, vagy a korona és kard története.  
  3. A cserhalmi ütközet leirása, midőn László herceg a kun által elragadott leányt megmenti.  
  4. Salamon király háborúinak, Vid ármánykodásainak stb. oly részletes festése, mint ezt ily bőven csak népi ének után irhatta le a jó krónikás.  
  5. Vak Béla és Borics története, különösen hogy az utóbbinak egy vitéze, Sámson átusztat a Sajón, bemegy a Béla sátrába, ezt szemtől-szembe szidalmazza, de midőn visszafelé usztatna, a király hivei által levágatik.  
  Efféle hely több is van
Turóczi
Turóczi János
nál, hol a leirás egyszerre megelevenül, csaknem költői lesz, ahonnan gyanítani lehet, hogy ezek a nép énekeiből mentek át a krónikába.  
  16. §. A NYELV ÍROTT EMLÉKEI  
  Egyes magyar szavak vagy kifejezések ez időszakból nagy számmal maradtak fenn az oklevelek és krónikák latin szövegében. Ezen szavakat is összeszedte és szótár-alakban kiadta Jerney János ily cím alatt: „Magyar nyelvkincsek Árpádék korszakából 1854." Ezek leginkább személy- és helynevek, melyek az akkori magyar nyelvre némi világot vetnek. De összefüggő beszédben az egész Árpád-időszakból nem maradt fenn egyéb, mint egy halotti beszéd és könyörgés (mert a fentebb említett Jerney-hártya hitelessége nagyon kétes, melynek iratása I. András korára tétetik állítólag). A Nemzeti Múzeum könyvtárában létezik egy deák kódex, mely latin misekönyvet, kótás énekeket, naptárt és némely korjegyzeteket foglal magában. Ennek egy lapján olvasható az említett halotti beszéd és könyörgés magyar nyelven. Ezen kódexet először Pray György mult századbeli jeles történetirónk fedezte fel a pozsonyi káptalan könyvtárában, azért róla Pray-kódex nek neveztetik. A halotti beszédet többen ismertették; Révai Miklós egész könyvet irt róla, ujabban
Döbrentei
Döbrentei Gábor
és Toldy Ferenc magyarázták. Iratásának évét bizonyosan meghatározni nem lehet; korát tudósaink a XII. század második felébe (1171—1183) teszik. De a nyelv régisége, s a helyesirásban előjövő ingadozások odamutatnak, hogy az csak másolatja valamely régibb szövegnek s eredetije hihetőleg még
Szt. István
I. István
korában készült. Olvasása a nyelv történetére sok tekintetben igen érdekes, egészben a most is élő palóc nyelvjárást látszik követni.  
  MÁSODIK IDŐSZAK  
  Az Árpád-ház kihaltától a XV. század közepéig  
  A) Külső viszonyok  
  17. §. TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS  
  Az Árpád-ház fiágának kihaltával bekövetkezett trónvillongások, — Vencel és Ottó királyaink rövid országlása — után Róbert Károly a trónon megerősödvén, minthogy maga is olasz volt, nyugoti műveltséget és fényüzést hozott udvarába, mi onnan a főnemesek közé is elterjedt. Alatta a béke megszilárdult, a királyi hatalom tekintélye növekedett; majd dicső emlékű fia, Nagy Lajos uralkodása alatt a magyar birodalom Európa elsőrangú államai sorába emelkedék: a királyi udvar tekintélye és fénye, a nyugottali sűrűbb érintkezés, idegen országok gyakrabbi látása stb. növelék a nemzet tapasztalását és így műveltségét is. De Lajos halála után leánya, Mária királynő és Kis Károly trónvillongása, még inkább a vízeszű Zsigmond hosszú uralkodása csüggesztő hatással voltak a nemzeti életre mihez járult, hogy a nemzet már ekkor megkezdé századokig tartandó élet-halálharcát veszélyes ellenével, a törökkel.  
  18. §. MŰVELTSÉG, TUDOMÁNY  
  Az Anjou-házbeli királyaink, Károly és Lajos alatt a királyi udvarból terjedő fényüzés serkentőleg hatott a kézmű­iparra; a megszilárdult benső béke, az útak bátorságos volta, a magyar birodalom széles kiterjedése előmozdítá a kereskedést. A gazdászat is emelkedett részint azáltal, hogy e királyaink kisebb tagokban adományoztak földbirtokokat a nemességnek, részint hogy a nép a béke által megszaporodott. De Nagy Lajos halálával mindezek az előbbeni rendetlenségbe sűllyedtek vissza.  
  A szépmüvészetek közül az építészet nagyban divatozott. Károly a visegrádi vár alatt pompás palotát építtetett; fia, Lajos Ó-Budán másikat; Zsigmond pedig a budai várban az úgynevezett „fris palotát". A fejedelmek példáit követték mind az egyházi, mind a világi főurak. Számos templom épült ez időszak alatt, mint Szeben, Brassó, Kolozsvár templomai, a leleszi torony stb.  
  A szobrászat maradványai közűl nevezetes a Csák Máté érc-mellszobra, mely most a Nemzeti Múzeumban látható. Mint jeles szobrászai ezen kornak
Kolozsvári Márton
Kolozsvári György
és György említtetnek, kik Nagyváradon szent fejedelmeink négy ércszobrát öntötték, ú. m.
Szent István
I. István
, Imre herceg és
Szent László
I. László
szobrát gyalog, ezenkivül
Szt. László
I. László
szobrát lóháton is. E szobrok még azután sokáig megvoltak Nagyváradon, míg a XVII. században a török ágyúnak öntette őket.  
  A festészet terjedésének bővebb alkalmat szolgáltattak a nemesi címerek, melyeket Károly az előbbi királyoknál sűrűbben kezde osztogatni; továbbá a kódexekben divatozó miniatűr-festvények és az oltárképek. Az ötvösség és hímvarrás a növekedő fényűzés által mindinkább gyarapodott.  
  Iskolák a nagyszámú szerzetek, zárdák mellett mindenütt léteztek; a veszprémi egyetem, úgy látszik, már ekkor megszünt, de ahelyett Lajos király Pécsett állított fel egyet, másikat Zsigmond Ó-Budán. Ezenkivül a magyar ifjak, kivált Lajos idejében, a külföldi egyetemeket is látogatták: a teológusok leginkább Párizst, a törvénytanúlók Bolognát.  
  A latin nyelven írt történeti munkák közül ez időszakból legnevezetesebbek a Pozsonyi krónika és a bécsi udvari könyvtárban létező úgynevezett Képes krónika, mindkettő Róbert Károly korából.  
  19. §. A MAGYAR NYELV A NYILVÁNOS ÉLETBEN  
  Ámbár I-ső
Károly
I. Károly
a magyar nyelvet nem szívta be az anyai tejjel, sőt abban később sem lett egészen járatos, mindazáltal nem szorítá azt ki udvarából, sőt fiai nevelését egészen magyar szellemben, magyar nevelő által folytatta. A történetírás fenntartá e nevelő nevét: Kencsics Miklós volt az, Gyulának fia, azért néhol csak Gyulafinak mondatik. Szokásban volt akkor a királyok leendő vejeit vagy menyeit mindjárt az eljegyzés után a magyar királyi udvarba hozatni, hogy magyar nyelvet, erkölcsöt és szokásokat tanuljanak. Így neveltette
Károly
I. Károly
a visegrádi várban Margitot (Károly morva őrgróf leányát), mint
Lajos
Nagy Lajos
fiának leendő nejét. Így hozatta később Lajos király is leendő vejeit, Zsigmondot és Vilmos osztrák herceget, mint Mária és Hedvig leányai mátkáit, a magyar királyné udvarába. Hasonlóan bánt azután Zsigmond is Albert osztrák herceggel, mint Erzsébet leánya jegyesével; miből megtetszik, hogy ez időszak folytán a királyi udvar nyelve magyar volt.  
  Ami a magyar nyelvnek nyilvános életbeni használatát illeti, a törvények szerkezete folyvást latin maradt ugyan, a hivatalos oklevelek, rendeletek is e nyelven keletkeztek, de mindennemű végzések, birói parancsok magyar nyelven hirdettettek ki. A törvényes élet némely magyar emlékei alább említtetni fognak.  
  B) Benső viszonyok  
  20. §. A NÉPI KÖLTÉSZET  
  Hogy a nép ez időszak alatt is énekbe szőtte az őt különösebben érdeklő eseményeket, annak az egykorú íróknál számos nyomaira akadunk. Ily közérdekű esemény volt már I. Károly korában Zách Felicián esete, mely Istvánfi bizonyítása szerint, még az ő korában is (a XVI. században) lant mellett énekeltetett (a cytharoedis ad lyram canitur, úgymond). Kis Károly meggyilkoltatása szintén élénken foglalkoztatá a kedélyeket s az Erzsébet királynő (Lajos özvegye) szájába adott eme szavak:  
 
 
 
Vágd csak fiam, vágd Forgács!
 
Tied leszen Gimes és Gács.
 
 
  bizonyosan a népének töredéke. Zsigmond korából ily esemény volt a harminckét nemes kivégeztetése, mely Turóczi korában még szerte zengett a nép ajkán; különösen Kontról e szavakkal emlékezik: „quem nostrum aevum nedum loquitur, verum et resonanti lyra caitlt", azaz: kiről a mi korunk nemcsak beszél, hanem zengő lant mellett énekel is. Toldi Miklósról is már e korban léteztek énekek, minek bizonysága az, hogy
Ilosvai
Ilosvai Selymes Péter
kétségkívül ily régi énekek nyomán a Toldi mondát I. Lajos korába helyezi, melyet későbbi írók
Mátyás
I. Mátyás
idejébe tesznek.  
  21. §. A NYELV ÍROTT EMLÉKEI  
  Ezen időszak összes irodalma t. i. a mi fenmaradt, kevés kivétellel vallási tartalmú. Ide tartoznak a szentírás régi fordításai, némely vallásos elmélkedések és tanítások, könyörgések, szent énekek, szentek életei, melyek közűl a nevezetesebbeket megemlítjük.  
  I. A Margit-legenda. A bebizonyíthatólag legrégibb emlék ez időszakból Szűz Szent Margitnak, IV. Béla király leányának élete. A kódex, melyben ez találtatik, csak a XVI. század elején iratott ugyan, de tudósaink már kimutatták, hogy ez csak másolatja egy sokkal régibb eredeti szövegnek, mely minden hihetőség szerint I. Károly korában, tehát a XIV. század elején készült.  
  II. A régi biblia-fordítás. A bibliának tudtunkra első magyar fordítását három különböző kódex tartotta fenn számunkra ú. m.:  
  a) A Révai-kódex, vagy mivel Bécsben a császári könyvtárban létezik az eredeti kézirat, Bécsi kódex. Ezen csonka kézirat az Ó-testamentom némely könyveit, minő a Ruth könyve, Eszter könyve, Judit könyve és Dánieltől fogva a prófétákat foglalja magában. Az író, vagy fordító neve nincs följegyezve. Révai-kódexnek azért mondatik, mert e tudósunk másolta azt le és készített hozzá tudományos magyarázatot.  
  b) A Müncheni kódex, mely az Új-testamentumból a négy evangélistát, (Máté, Márk, Lukács, János) tartalmazza. Leiratott Moldvában, Tatros nevű helyen Németi György által 1466.
Jászay
Jászay Pál
készítette sajtó alá s ezért Jászay-kódex nevet is visel. Eredetije Münchenben.  
  c) A Gyulafehérvári kódex a zsoltárokat, Énekek énekét és Jób könyvét tartalmazza az Ó-testamentumból. Leírója Halábori Bertalan 1508. Létezik eredetije a gyula-, vagy károly-fehérvári püspöki könyvtárban. Kiadójáról Döbrentei-kódex nek is hívják.  
  Mind a három biblia-töredék hihetőleg egy és ugyanazon bibliafordítás részei. Azon leírók, kiknek nevei föntebb megjegyeztettek, nem fordítók, hanem csak másolók lehettek. Annyit történetileg tudunk, hogy Zsigmond korában, tehát a XV. század első felében Tamás és Bálint nevű papok a huszita vallásért üldöztetvén, Moldvába vonultak ki és ott az egész szentírást magyarra fordították. E fordítás részletei-e a fentebb említett kódexek vagy ennél még régibbek, teljes bizonyossággal eldönteni nem lehet. Toldy Ferenc a nyelv jelleméből itélve azt állítja, hogy a Bécsi és Müncheni kódexek nyelve a XV. századnál sokkal régibb, s nem haboz őket a XIV. század első felébe, tehát
Károly
I. Károly
és
Lajos
I. Lajos
korába helyezni.  
  Egyéb, e korbeli vallásos íratokat mellőzve, az egyházi költészetnek egy jeles maradványát nevezzük meg: Szent Bernát himnusza a felfeszített Krisztushoz, mely költői érzéssel teljes.  
  22. §. FOLYTATÁS. — IROTT EMLÉKEK  
  A világi irodalomnak ez időtől csaknem egyedűli maradványa ama históriás ének, mely Pannónia megvételét tárgyazza. Áll ez harminckilenc négy soros versszakból, s ama régi mondát tárgyalja, hogyan vette meg Árpád az ország egyrészét s a morva fejedelemtől fehér lovon, aranyos féken és nyergen. Keletkezési éve nem bizonyos, nyelvét tekintve a jelen második időszakba tehetni. A kódexet, melyben ez írva találtatik, hasonlóul Pray György, mult századbeli tudósunk fedezte fel, s ismertette meg először.  
  Itt lesz helyén megemlíteni azon maradványokat, melyek a magyar nyelvnek törvényes dolgokbani használtatását tanusítani látszanak. Jelesül:  
  1. Tiszti eskü Lajos király idejéből, mely a magyar törvénytárban (corpus juris), de későbbi helyesírással, fennmaradt.  
  2. Sajószentpéter városának végzése borai árulása felől 1403-ból.  
  3. Vér András menedék-levele (nyugtatványa) 1423-ból és még egy-két apróság.  
  HARMADIK IDŐSZAK  
  A XV. század közepétől a mohácsi vészig  
  A) Külső viszonyok  
  23. §. ORSZÁGOS ÉS MŰVELTSÉGI ÁLLAPOTOK  
  Zsigmond vejének, Albertnek rövid uralkodása után elébb a bekövetkezett trónviszály, majd a török elleni hadjáratok, hol a hős Hunyadi János fegyvere oly dicsően villogott, akadályozák a nemzet békés kifejlődését. Az országnak a hatalmas török elleni megvédése volt a fődolog, ezen életkérdés mellett minden egyéb háttérbe szorult. V. László uralkodása alatt a pártok forrongása, a nagyok viszálkodása, gaz tanácsadók a kormányon, s az emiatt bekövetkezett szomorú események még rosszabbá tevék a dolgot, s midőn a nemzet,
Mátyás
I. Mátyás
fénykorában polgári élete legdicsőbb szakát élte is: a sok háborúskodás miatt nem fordíthata kellő figyelmet a béke műveire, az iparra, kereskedésre és a szellemi dolgokra. Végre II. Ulászló és II. Lajos alatt a nagyok viszálkodása, fejetlensége, a hazát csaknem végromlásra juttatá.  
 
Mátyás
I. Mátyás
ugyan mind a gazdászatot, különösen a földmívelő nép védése által, mind az ipart nagy mértékben emelte. Olaszországból behítt mesterei a kézművességnek hatalmas terjesztői voltak; a polgári rend pártolása által a kereskedést mozdítá elő, de ezen törekvéseit másfelől folytonos háborúi akadályozták.
Ulászló
II. Ulászló
és
Lajos
II. Lajos
alatt az általános fejetlenség, romlottság és szegénység minden ipart tönkre tett.  
  24. §. KÉPZŐMŰVÉSZETEK. — ISKOLÁK, KÖNYVTÁRAK  
  A nagyok fényszeretete, kiváltképen
Mátyás
I. Mátyás
példája tág mezőt nyitott a képzőművészeteknek. Hunyadi János, ki többek közt a ma is fenálló gyulafehérvári templomot, s Vajda-Hunyadvárát építteté;
Mátyás
I. Mátyás
, ki
Olasz
Olaszország
-,
Német
Németország
- és Csehországból építőmestereket kecsegtetvén be, azok által sok pompás épületet rakatott, többek közt a budai és visegrádi királyi palotákat megnagyobbíttatá: az építészet felvirágzására igen sokat tőn. A szobrászat és a véle rokon ötvösség is nagyban üzetett
Mátyás
I. Mátyás
idejében. Híres ötvös volt ekkor Gyulán az a Száraz Antal , kinek unokája
Dürer Albrecht
Dürer, Albrecht
név alatt egyike lőn Németország legnagyobb festőinek.  
  A káptalani és zárdai nagy számú iskolák mellett a régibb két egyetemhez még egy harmadik, a pozsonyi járult, melyet
Mátyás
I. Mátyás
, Vitéz János érsek sürgetésére állított fel (1467). De mindezeknél nagyobb leendett amaz országos főtanoda, melyet
Mátyás
I. Mátyás
a budai vár alján észak felé kezdett építtetni oly roppant terv szerint, hogy benne 40,000 deák tanítást, lakást és élelmet nyerhessen a király költségén, de amely, fájdalom, félben maradt.  
  Könyvtárak ez időszakban már mind nagyobb számmal találtatnak hazánkban, a rongypapir elterjedése, majd a sajtó feltalálása olcsóbbá tevén a könyveket. Az első nyomdászt, Hess András nevűt,
Mátyás
I. Mátyás
hívta meg
Olaszhon
Olaszország
ból Budára. Első nyomtatott könyv hazánkban az úgynevezett Budai krónika (latin nyelven) 1473-ból.
Mátyás
I. Mátyás
király igen gazdag és pompás könyvtára, az úgynevezett Corvina theca világszerte híres volt, hol a klasszikai és középkori irodalom termékei részint pompás kéziratokban, részint nyomtatásban összegyüjtettek. Több tudós felügyelete alatt harminc leiró dolgozott rendesen e könyvtár számára, s a király harmincháromezer aranyat fordított évenként csupán .a másolásokra. Így e könyvtár mind kiterjedésre, mind külső fényre páratlan lett az egész világon; de fájdalom! már a következő gyenge királyok kezdték elajándékozgatni, rossz felügyelés miatt sok elsikkasztatott belőle, míg végre Budavárával együtt török kézre jutván, részint a barbárság áldozatja lett, részint Konstantinápolyba takaríttatott. — A latin nyelven ez időszakban írott történeti munkák közül nem hagyhatjuk említetlenül Turóczi János krónikáját és
Bonfinius
Bonfini, Antonio
históriáját Magyarországról, kik mindketten
Mátyás
I. Mátyás
alatt éltek.  
  Nevezetesek még
Mátyás
I. Mátyás
alatt némi tudós társulatok; egy Budán: „Sodalitas literaria Ungarorum", másik Bécsben: „Societas Danubiana", végre a harmadik Erdélyben: „Societas Septemcastrensis" nevek alatt.  
  25. §. A MAGYAR NYELV A NYILVÁNOS ÉLETBEN  
  Albert, I. Ulászló és V. László királyaink a magyar nyelvet nemcsak értették és beszélték, de
Ulászló
I. Ulászló
ról az is tudva van, hogy Fridrik császár követeihez a királyi székről magyarul szólott.
Mátyás
I. Mátyás
király bár több nyelven tudott beszélni, s különösen az akkori túdós világ szokása szerint a latint nagyon kedvelte: testestől-lelkestől magyar volt, asztalánál is magyar énekeket adatott elő. II. Ulászló és fia, II. Lajos udvarában már az idegen nyelv és szellem lett tulnyomó; amaz a nemzet nyelvét nem értette, ez érté ugyan, de udvarának nem ő, hanem neje, az osztrák
Mária
Habsburg Mária
adott irányt.  
  Emlékeink ez időszakból, melyek a magyar nyelvnek országos ügyekben és törvénykezési dolgokban használtatását bizonyítják: Hunyadi János kormányzói esküje, továbbá némely záloglevelek, végrendeletek, kötelezvények, magyar köriratú pecsétek és pecsétnyomók stb.  
  B) Benső viszonyok  
  26. §. KÖLTÉSZET  
  Hogy a Hunyadiak korának fényes hadi tettei számos történeti énekek tárgyául szolgáltak: nagyon hihető. De föl is jegyezte
Galeotti
Marzio, Galeotto
nevű író, hogy
Mátyás
I. Mátyás
király asztala felett efféle énekek napirenden voltak. „Magyarországon, úgymond, zenészek és hegedősök vannak, kik a bajnokok tetteit hazai nyelven, lakoma felett hegedűszó mellett éneklik. Szerelmi dalok ritkán énekeltetnek, hanem többnyire a török elleni viselt dolgok adatnak ékesen elő. „Oculis meis vidi, — regem (
Mathiam
I. Mátyás
) aures carmini maxima attentione prebens tem. Azaz: szemeimmel láttam, — írja — hogy
Mátyás
I. Mátyás
király a legnagyobb figyelemmel hallgatta a dalokat." Tehát a történeti népköltészet a királyi asztalnál is otthonos volt, de ezenkívül regényes tartalmú énekek is divatoztak. Különösen fel van jegyezve, hogy
Mátyás
I. Mátyás
az atyja asztalánál, gyermekkorában míly nagy figyelemmel hallgatta az Óriás Lorántról való énekeket úgy, hogy magáról megfeledkezve, midőn valamely harci esemény leirása fordult elő, kézzel-lábbal úgy tett, mintha viaskodnék (
Galeotti
Marzio, Galeotto
).  
  Hadi dalokat, magyar nyelven is, a híres latin költő Janus Pannonius pécsi püspök szerzett, de sajnos, hogy mindezekből ránk egy árva hangocska sem juthatott, kivévén egy rövid dalt, melyet
Mátyás
I. Mátyás
királlyá választásakor a pesti tanulók rögtönöztek s a néppel együtt énekeltek:  
 
 
 
Mátyást mostan választotta
 
Mind ez ország királyságra,
 
Mert ezt adta isten nekünk
 
Mennyországból oltalmunkra.
 
 
 
Azért mi is választottuk,
 
Mint istennek ajándékát,
 
Kiből isten dicsértessék,
 
És örökre mondjuk: Ámen.
 
 
  Íly rögtönzött dalokat énekeltek még a kenyérmezei győztes vitézek is, magasztalván vezéreiket
Kinizsi
Kinizsi Pál
t és
Báthory
Báthory István
t.  
  Irott versemlékek ez időszakból a következők:  
  I. Emlékdal Mátyás királyról, mely hihetőleg nem sokkal a nagy király halála után iratott (1490), kezdete így hangzik:  
 
 
 
Néhai való jó Mátyás királ!
 
Sok országokat te birál,
 
Nagy dicséretű akkoron valál,
 
Ellenségednek ellene állá! stb.
 
 
  2. Egy siralomének Both János veszedelmén.  
  3. Apáti Ferenc feddő éneke.  
  Első szatírai tartalmú vers magyar nyelven. Feddi a kor vétkeit: a fényűzést, hívalkodást, fajtalanságot stb.  
  4. A hihetően régibb: Ének Szent László királyról, melyben a rímnek még semmi nyoma.  
  5. Több vallási éneken kívül, melyek ez időszakba esnek, nevezetes egy nagy elbeszélő költemény: Szt. Katalin legendája, rímes versekben.  
  27. §. PRÓZAI IRODALOM  
  A prózai irodalom legnagyobb részét ez időszakban is vallásos könyvek tették, minéműek elegendő számmal maradtak ránk. Eddigelé összesen mintegy negyven kódex vagy kézzel irott könyv van felfedezve, melyek egy-kettő kivételével mindezen időszakból valók. Nagyobb rész még kéziratban van, de nehány már ki is nyomatott, nevezetesen:  
  I. A Bécsi és Müncheni kódex ek, melyekről az előbbi időszakban szó volt. Ezek a „Régi magyar nyelvemlékekben" adattak ki.  
  2. A Czech-kódex vagy Kinizsi Pálné-Magyar Benigna imakönyve (1513-ból). Ugyancsak a „Régi magyar nyelvemlékekben".  
  3. A Guary (olv. Gori)-kódex, kegyes elmélkedéseket tartalmazó kézirat, megjelent ugyanott.  
  4. A Nádor-kódex, vegyes tartalmú vallási könyv (1508-ból); kiadatott külön Toldy Ferenc felügyelése alatt, dísznyomatban, ékes fracturbetűkkel (1857).  
  Mint biblia-fordító, a XV. század első felében élt Báthory László paulinus barát nevezetes, ki az egész szentírást lefordította, de melynek már csak egyes töredékei vannak fenn, s Báthory-biblia néven ismeretesek. Ez nálunk már második fordítása a bibliának.  
  Magyar nyelvtant latin nyelven, Janus Pannonius (
Cesinge János
Janus Pannonius
) pécsi püspök írt először, de ez elveszett. Magyar naptáraink közűl legrégibb az, mely a Müncheni kódex elején áll.  
  Harmadik szakasz. — Újkor.  
  1. §. FELOSZTÁS  
  A magyar irodalomtörténetének új kora kezdődik a mohácsi vész után és terjed Bessenyei György felléptéig, 1526—1772. E majdnem három századig tartó korszak könnyebb áttekintés kedvéért szinte három időszakra osztatik fel. Jelesül:  
  I. Időszak magában foglalja a mohácsi vésztől a bécsi békekötésig lefolyt időt, tehát 1526—1606.  
  II. Időszak terjed a bécsi békekötéstől a szatmári békéig, azaz 1606—1711.  
  III. Időszak a szatmári békétől Bessenyei György felléptéig terjedő, mintegy hatvan évet foglal magában, 1711—1772.  
  ELSŐ IDŐSZAK 1526—1606 2. §. KÜLSŐ VISZONYOK A mohácsi szerencsétlen ütközet által hazánk hosszasan tartó török járom alá esett, másfelől Erdélynek és
Magyarhon
Magyarország
egy részének a magyar koronától különszakadása miatt sok időre nyúló belvillongások és polgári háborúk szinhelyévé lett. Ily körülmények közt a nyelv és irodalom elenyészésétől lehetett remegni inkább, mint azok felvirágzását remélni. Mindazáltal az irodalom nemhogy hanyatlott volna, sőt még virágzásnak indult. Hatalmasan segítés ébreszté az irodalmi munkásságot a reformáció, mely mindjárt kezdetben vallási surlódásokat idézett elő s a vitatkozások a könyvekben többnyire magyarúl folytak, hogy mindenki megérthesse; a hit ágazatai is leginkább magyar könyvekben terjesztettek. A könyvnyomtatás noha már egy századdal előbb fel volt találva, de hazánkban a reformációval kezdett általánosan terjedni és tetemesen könnyíté az eszmék és gondolatok kicserélését, egyszersmind az irodalmat nagyon előmozdítá. A reformációval a tudományosság is szélesebb terjedelmet vőn, mert ifjaink seregestől mentek a külföldi egyetemekre, főleg Wittenbergbe és tudománnyal megrakodtan tértek haza. Kollégiumaink: a pápai, pataki, debreceni, nem sokkal a reformáció után virágzani kezdettek. Másfelől a jezsuita szerzet, melyet Oláh Miklós esztergomi érsek hozott először Magyarországra,
Nagy-Szombat
Nagyszombat
ban jeles iskolát nyitott, melyből fejlett ki idővel a nagyszombati, ma pesti egyetem. Maga az ország elszakadása sem volt gyümölcs nélkül a nemzeti irodalomra nézve, mert az erdélyi fejedelmek a magyar nyelvet tévén udvari nyelvvé, ezáltal Erdély nemcsak a reformációnak, hanem ezzel együtt a magyar irodalomnak is mintegy menedékül szolgált.  
  3. §. A MAGYAR NYELV A NYILVÁNOS ÉLETBEN  
  Hogy ez időszak folytán Erdélyben és Magyarország azon részeiben, melyek az erdélyi fejedelmek alatt voltak, a magyar nyelv minden nyilvános ügyeknél országszerte divatozott: arra kétségtelen adataink vannak. De Magyarország azon részében is, mely az ausztriai háznak hódolt, élénken fenntartotta jogát a nemzeti nyelv. A törvények ugyan, mint eleitől fogva, latin nyelven hozattak, de az országgyűlésen többnyire magyarul folyt a tanácskozás. Sőt olvashatjuk az ekkor hozott törvényekben, hogy a nemzet folyvást követelte idegen ajkú királyaitól is a magyar nyelv tanulását. Idegen hadvezérek, — német és török egyaránt — magyar nyelven adták ki a magyaroknak szóló rendeleteiket, melyeknek számos példája maradt ránk s olvasható a „Régi magyar nyelvemlékek" gyüjteményében. Ugyanott bőven találtatnak: osztály- és záloglevelek, kötelezvények, szerződések, hivatalos és magániratok, melyek a magyar nyelvnek mind nyilvános, mind magányos ügyekben élénk használatát bizonyítják. Például felhozhatjuk az e korból fennmaradt hivatalos irományok közűl a következőket:  
  1. A Ferdinánd királyhoz szító magyar főurak hódolati eskűje (1527).  
  2. Szolimán császár proklamációja a magyarokhoz (1540).  
  3. A székelyek régi törvénye (1555).  
  4. §.VALLÁSI IRODALOM  
  A magyar irodalom legnevezetesebb részét ezen időszakban is a vallási könyvek teszik. Ugyanis a reformációval megkezdődött vallási versengés számos hittani írókat és egyházi szónokokat teremtett, kik tanaikat magyar nyelven igyekeztek a nép között elterjeszteni. E célból a szentírást többen lefordították vagy részben, vagy egészben is; hittani munkákat, egyházi beszédeket adtak ki nyomtatásban; az új hívek számára templomi énekeket szerzettek és ezáltal előmozdították a vallási költészetet. A reformáció nagy elterjedése által a XVI. század folytán irodalmunkban is a protestáns elem lőn túlnyomó. A magyar reformátorok közűl csaknem mindenki írt könyveket nemzeti nyelven, azok közűl a legnevezetesebbeket megemlítjük:  
  1. Dévai Bíró Mátyás , ki a reformátiót első terjesztette honunkban, több latin munkái mellett magyarúl is írt egy hittani könyvecskét.  
  2. Gálszécsi István , szinte első reformáfuraink egyike. „A keresztyéni tudományról" egy magyar könyvet írt és nyomtatott (Krakkó 1538).  
  3. Székely István , egy a hitújítás első terjesztői közűl, szikszói iskolamester korában hasonlóul írt egy könyvet (Krakkó 1538) a „Keresztyénségnek fundamentumáról", s azután több vallási munkát is szerzett magyar nyelven.  
  4. Batizi András , Szegedi Gergely , Sztárai Mihály a vallási költészetben jeleskedtek. Az általok szerzett énekeket soká használta, — részben ma is használja — a reformált egyház. Így például a 43-ik dicséret
Batizi
Batizi András
műve. Több énekes könyv is jelent meg a XVI. században, mint a Huszár Gálé, Bornemiszáé és a Gönczi Györgyé stb.  
  A biblia-fordítók közűl e században legnevezetesebbek:  
  1. Komjáthi Benedek , ki
Szt. Pál
Szent Pál
leveleit lefordította (1533).  
  2. Pesti Gábor kanonok a négy evangélista fordítója (1536).  
  3.
Erdősi (Sylvester) János
Erdősi Szilveszter János
, ki az egész újtestamentumot magyarra tette és kinyomatta Új-Szigeten (1541-ben).  
  4. Székely István Dávid zsoltárait fordította le (1552). A XLII. zsoltárt így kezdi: „Miképen a gímszarvas rikolt a vizekre, akképen az én lelkem te hozzád kivánkozik, Isten!"  
  5. Heltai Gáspár kolozsvári pap, nehány lelkésztársával már az egész bibliát lefordította s kiadta saját könyvnyomdájában (Kolozsvár 1551—1561).  
  6.
Mélius
Mélius Juhász Péter
vagy Juhász
(Ihász) Péter
Mélius Juhász Péter
és Félegyházi Tamás , mindkettő debreceni pap, fordították a szentírás különböző részeit. De ezeknél nevezetesebb:  
  7. Károli Gáspár fordítása, mellyel a magyar protestánsok ma is élnek.
Károli
Károli Gáspár
gönci lelkész és kassavölgyiesperes lévén, több paptársa segítségével az egész bibliát lefordította és kiadta Vizsoly nevű faluban, Báthory István jószágán 1589—1590., miért e fordítás vizsolyi bibliának is szokott neveztetni.  
  5. §. VILÁGI IRODALOM. — A NYELVTUDOMÁNY  
  Első nyoma a magyar nyelvészetnek a mult időszakba esik. Volt említve fentebb Janus Pannonius magyar grammatikája, de amely elveszett. A XVI. század nyelvtani íróinak sorát Erdősi János nyitja meg, kinek 1538-ban Új-Szigeten kiadott nyelvtana reánk is eljutott és
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
új kiadásban bocsátá azt a közönség elébe. Ezen korát megelőző jeles mű tudósaink által nagy becsben tartatik. Tizenegy évvel később egy helyesírási munka jelent meg Krakkóban, az úgynevezett Krakkói Ábéce. Szerzője bizonytalan.  
  A szótár-irodalom Pesti Gáborral kezdődik, kinek hatnyelvű szótárába a magyar szók is fel vannak véve (1538), valamint később a Calepinus-féle nagy szótárba is (1590). Szikszai Fabricius Balázs pataki professzor 1592-ben adott ki egy kicsiny szótárt nem betű-rendben, hanem különböző tárgyak szerint; ezt követte három évvel később Veráncz Fauszt ötnyelvű szótára, benne a magyar is. De mindezeknél tökélyesbet írt a következő század elején, 1604-ben Molnár Albert .  
  6. §. TUDOMÁNYOS ÉS TÖRTÉNETI IRODALOM  
  Ámbár ez időtájt hazánkban már számosan voltak a tanult emberek, kik magukat a külföld leghíresebb egyetemein képezték ki, sőt latínul írva nem egy jeles munkát bocsájtottak közre, mely az akkori európai tudományosság színvonalán állott: mindazáltal igen kevés az, a mit e korból magyar nyelven felmutathatunk. A természetrajzra tartozólag említhető Melius PéterHerbariuma" (fűves könyve), mely azonban inkább csak a fűvek orvosi hasznát ismerteti (1562), és Bejthe Istvánnak hasonló tárgyú könyve. A természettan siralmas állapotját eléggé mutatja a Kolozsvárt
Heltai
Heltai Gáspár
nyomdájában megjelent „Csízió'', mely babonás könyvecske azóta sokszor újra nyomatott. A számtanra tartozólag egy magyar „Arithmetica" jelent meg Debrecenben (1591). A törvénytudományt
Veres Balázs
Werbőczy István
képviseli, ki Verbőczi könyvét elsőnek fordította magyarra.  
  A magyar történetírás első maradványai szintén a XVI-ik 30 századból valók. Kettő íly történeti művek közűl még akkor megjelent: jelesül a többször említett Székely István Világkrónikája", Krakkó (1559), mely az általános világtörténetet tárgyazza közbeszőve a magyar históriát is, és Heltai Gáspár Magyarok krónikája", melyet
Bonfinius
Bonfini, Antonio
után szabadon dolgozott (Kolozsvár, 1575). Ez időszakban kezdődik nálunk az úgynevezett emlékirodalom (memoires), mely szerint az író a saját korában történt, önmaga által látott, hallott, tapasztalt nevezetes dolgokat leírván, emlékezetben hagyta. Ílyenek már a XVI-ik századból is maradtak ránk kéziratban és közelebb nyomtatásban is megjelentek. Jelesül:  
  1. Landorfejirvár veszedelme. Írója bizonytalan, de hihetőleg nem sokkal a mohácsi vész után írták.  
  2. Bornemisza Tamás budai tanácsnok krónikája, ki mint szemtanú írja le, hogyan került Buda Szolimán kezére 1541-ben.  
  3. Veráncsics Antal esztergomi érsek magyar krónikája, mely leginkább az ő korában történt eseményeket tárgyalja.  
  7. §. KÖLTÉSZET. AZ EPOSZ  
  A XVI-ik század költészete, ha külsőleg a mennyiséget tekintjük, virágzónak mondható. Száznál több versírónak maradt ránk ez időből vagy a munkája vagy legalább a neve. Ezen versírók nagyobbrészt a nép emberei: papok, iskolamesterek stb. voltak. Olvasó közönségünk az alrendű nemesség, városi polgárok, katonák és maga a falusi nép. Jelleme tehát az akkori költészetnek népies, a művészet legkisebb is sejtelme nélkül. Tartalmukra nézve a költemények négy osztályba sorozhatók:  
  1-ször az epikai vagy elbeszélő, 2-szor a didaktikai vagy tan-, 3-szor a lírai vagy lantos, 4-szer a drámai vagy színi költészethez. Lássuk tehát osztályonként.  
  Az elbeszélő költészetet ez időszakban azon verses munkák képviselik, melyeket akkor históriáknak, históriás énekeknek, krónikáknak nevezett a nép. Ezekben valamely történt vagy költött esemény beszéltetik el, de szárazon, szoros ragaszkodással az időrendhez, tehát minden költői alakítás nélkül. Tárgyaiknál fogva három csoportra oszlanak ú. m. l. regés énekek; melyeknek tárgya költött, a mondákból van merítve; 2. történeti énekek, melyek valóban megtörtént dolgot adnak elő és 3. bibliai énekek, melyek szentírási történetet beszélnek el.  
  8. §. REGÉS ÉNEKEK  
  A regés énekek tárgya részint a hazai, részint leginkább a külföldi mondákból van merítve. A versírók, noha többnyire a nép emberei valának, mellőzve a magyar nép hagyományos mondáit, szebbnél-szebb tündérmeséit: idegen forráshoz folyamodtak. Ily hazai mondából vett regés ének mindössze is négy maradt reánk, melyek közűl ismeretesbek:  
  1. „Az híres nevezetes Tholdi Miklósról való história." Irója
Ilosvai Péter
Ilosvai Selymes Péter
(1574), ki a Szilágyságon, Kusalykőben, úgy látszik mester vagy jegyző volt. Írt még több verses elbeszélést is, de azok többnyire elvesztek.  
  2. „Szilágyi és Hajmási históriája." Szerzője nem tudatik (1571). A verselés, kidolgozás ebben is gyarló, de a mese s szépen kikerekedik.  
  A külföldi mondák, melyeket verselőink használtak, részint a középkort, részint a klasszikai ókort tárgyazzák. A középkori tárgyú mondák közül íróink legtöbbször az úgynevezett római Gestákat (Gesta Romanorum) használták, mely latin nyelven, a XII-ik században összeírt regegyűjtemény Európa-szerte kedves olvasmány volt a középkorban. Továbbá egy-két verses elbeszélésünk a Nagy Károly-mondaköréből is vétetett, mely mondakör nyugoti Európában igen el volt terjedve a nép ajkán és az olasz
Boccaccio
Boccaccio, Giovanni
novelláiból
, (élt is a XIV-ik században) ki a mai novellairodalom valódi atyjánek nevezhető.  
  Ókori tárgyú mondák közül Trója veszedelmét, Nagy Sándor (költött) kalandjait szerették leginkább énekelni.  
  A külföldi mondakörből vett énekek közűl említsük meg ezeket: 1. A római Gestákból: Fortunatus, Jovenianus császár. 2. A Nagy Károly mondaköréből: a Szép Magyelóna. 3.
Boccaccio
Boccaccio, Giovanni
novelláiból: Volter és Griseldis históriáit.  
  9. §. TÖRTÉNETI ÉNEKEK  
  A történeti énekek is részint magyarhoni, részint külföldi eseményeket tárgyaztak és vagy a multból vétettek, vagy a jelenből.  
  Azon énekek közűl, melyeknek tárgya a multból, a régibb magyar históriából van merítve, nevezetesebbek:  
  1. „Bánk-bán", írta Valkai András (1574);
Bonfinius
Bonfini, Antonio
históriájából van merítve, s az ismeretes történeti eseményt adj a elő.  
  2. „Zsigmond krónika",
Tinódi
Tinódi Lantos Sebestyén
tól (1552).  
  3. „Hunyadi krónika", Bánkai Nagy Mátyástól (1570).  
  4. „Kenyérmezei ütközet", Temesvári Istvántól (1569).  
  5. „Mátyás krónika", Bogáthi Fazekas Miklóstól (1577).  
  De mindezeknél fontosabbak, mert históriai beccsel bírók az oly történeti énekek, melyekben a szerző egykorú eseményeket ír le. Effélék szerzésében leginkább kitünt
Tinódi Sebestyén
Tinódi Lantos Sebestyén
deák
, az utolsó magyar vándor-hegedős, ki önkészített énekeit önkészített dallamok szerint, lantkisérettel az urak udvarában énekelgette. Ez volt neki mestersége, keresetmódja, annálfogva országszerte
Lantos Sebestyén
Tinódi Lantos Sebestyén
néven volt ismeretes. A fehérmegyei Tinód faluból származott. Ifjúságáról, neveltetéséről mit sem tudunk, de hogy deákiskolákat járnia kellett, műveiből megtetszik. Eleinte Szigetvárott Török Bálint udvarában tartózkodott; ennek fogságba- 5 kerülése után vándorbottal és lantjával kóborolt országszerte fel s alá. Majd
Kassá
Kassa
n majd Kolozsvárt találkozunk vele, mígnem végre Nádasdi Tamás udvaránál lelt menedéket, hol nemsokára meg is halt. Számos éneket írt, leginkább a maga korában történt eseményekről, mineműek:  
  1. „Buda elveszése s Török Bálint elfogatása" (1541).  
  2. „Szegedi veszedelem" (1552).  
  3. „Egervár viadaljáról való ének" (1553). Ebben Egernek a híres
Dobó
Dobó István
általi védelmét írja le híven és részletesen.  
  4. „Erdélyi história" (1553) stb.  
  A külföldi históriából vett énekek valamint nem számosak, úgy nem nagy jelentőséggel bírnak.  
  10. §. BIBLIAI ÉNEKEK. TANKÖLTÉSZET  
  A reformáció utáni kor vallásos és protestáns jelleménél fogva, még ha mulatságból olvasott is, főleg a bibliai tárgyú elbeszéléseket szerette. Legtöbbször az Ó-testamentum egyes történetei szolgáltak alapul az eposzi költőknek; arra építék javító irányú elbeszéléseiket. Ezen költemények tehát félig már a tanköltészethez tartoznak, mert a bennök levő történet nem annyira magáért, mint a belőle folyó erkölcsi tanulságért beszéltetik el. Számos íly ének maradt fenn, magok a fentebb említett reformátorok is: Batizi ,
Sztárai
Sztárai Mihály
és mások írtak efféléket. Megemlíthetők a „Vitéz Gedeon", „Az istenfélő Zsuzsánna" Batízitól; „Dávid és Góliáth"
Tinódi
Tinódi Lantos Sebestyén
tól; „Sz. Pál Apostol élete"
Ilosvai
Ilosvai Selymes Péter
tól.  
  De egészen didaktikai vagy tanító költemények sem hiányzanak. Ilyen a többek között Farkas András (Andreas Lupus) költeménye (1538), mely a magyar nemzet viszontagságait a zsidókéval összehasonlítván, amazt jóra inti. A tanköltészethez sorozhatni a gúnyos vagy feddő énekeket is, melyek az emberek romlottságát ostorozzák, minő az „Átok" Horváth Andrástól (1547), s az „Adhortatio mulierum" gúnyos vers, névtelen írótól.  
  Ide tartoznak :még az aesopi vagy állatmesék is. Aesopus fabuláit Pesti Gábor fordította először magyarra. Később Heltai Gáspár adott ki „Száz fabulá t, melyeket Aesopusból és egyebünnen összeszörzött".  
  11. §. LANTOS KÖLTÉSZET  
  A lírai vagy lantos költészet ez időszakban részint valamely szomorú eset alkalmával írott elégiákból, részint buzgó vallásos énekekből és némi kis részben világi dalokból állott. Szerelmi költemények e korban még alig találhatók.  
  Az egyetlen lírai költő, ki e nevet megérdemli: báró
Balassa Bálint
Balassi Bálint
. Született ő 1551-ben. Viszontagságos életét: többnyire sűrű homály fedi. Annyit tudunk, hogy a kitünő neveltetésben részesült ifjú vitéz a Békési Gáspár és Báthory István közti pártviszály alkalmával az előbbihez csatlakozván,
Báthory
Báthory István
emberei által elfogatott. De fogságából később kiszabadult és a híres egri Dobó István leányát,
Krisztiná
Dobó Krisztina
t vette nőül. Azután nem sok év mulva, — bizonytalan: miokból — külföldre bujdosott, mely számkivetését verseiben is emlegeti. Még 1591-ben kint volt, csak három év mulva (1594) találjuk ismét Magyarországon, Esztergom ostrománál, hol sebet kapott, melyben el is halt. Költeményei részint a vallásos kebelnek buzgó kiömlései, részint hazafiúi énekek. Egy pár világi dalában a hadi élet örömeit, s a szép természetet eleven érzéssel festi. Költeményei
Rimai
Rimai János
verseivel összekötve szoktak kiadatni.  
  12. §. DRÁMAI KÖLTÉSZET  
  A drámai vagy színi költészet egész mívelt Európában a középkori, úgynevezett misztériumok vagy moralitásokból fejlett ki. Így neveztettek azon párbeszédben írott költemények, melyeknek tárgya vagy a biblia csodás elbeszéléseiből vétetett (misztérium}, vagy elvont fogalmak pl. erény és bűn voltak bennök allegóriai módon megszemélyesítve (moralitás); mindkettő pedig erkölcsi példázatokkal volt teljes.  
  Efféle költemények a XVI-ik században nálunk is léteztek. Ilyen Szegedi Lőrinc Theophaniája" vagy isteni megjelenése (1575), melyben az első emberek: Ádám, Éva, Kain, Ábel, Seth viszik a szerepet, sőt maga az Isten is személyesen leszáll hozzájok.  
  Valószínűleg ez időszakból maradt fenn egy másik bizonytalan szerzőjű moralitás is, noha ennek csak későbbi kiadását bírjuk. Címe: „Comico Tragoedia, azaz négy szakaszból álló rész szerént víg, rész szerént szomorú história". A négy szakasz ugyanannyi jelenést képez. Az elsőben a Jóságos cselekedet és a Vétek viszik a főszerepet. A másikban Gazdag és Lázár, a harmadikban a Rabló, negyedikben a Kegyetlen tiszttartó lépnek fel, kiket végül a Halál mind pokolra kerget.  
  Egy klasszikai tárgyú színműről is van emlékezet. Ez Bornemisza Péter Klytaemnestra tragoediája", de amelynek s csak puszta neve maradt fenn.  
  Végre, mint a kor hibáit erős színekkel ecsetelő, darab, nevezetes még a következő czímű vígjátékocska: „Comoedia Balassi Menyhárt árultatásáról" stb., melyben a vitéz, de majd egyik, majd másik fejedelemhez pártoló, hűtlen és rabló io főúr közutálat tárgyává tétetik.  
  13. §.A VERSELÉS KÜLFORMÁJA  
  Mi a versek külalakját illeti, az még a XVI-ik században igen darabos volt. Vannak költemények melyekben se rím, se mérték nem használtatik, csupán a sorok és metszetek ritmusa ád némi élénkséget a költői nyelvnek (mint Farkas Andrásnál). A históriás énekek szerzői többnyire rímeket használnak; legszokottabb nálok a négysoros alexandrin, de az utolsó sort rendesen megtoldják egy szótaggal, minő például
Ilosvai
Ilosvai Selymes Péter
nál ez:  
 
 
 
Oh én vén szakállom, hivatlan vendégem!
 
Budára hivatott mostan király éngem,
 
Az ifjú vitézek megcsúfolnak éngem
 
Király parancsolta, fel kell mennem énnékem. stb.
 
 
  De vannak másféle alakok is, minő például
Tinódi
Tinódi Lantos Sebestyén
nál a sapphoi vers hasonlatára, csakhogy rímekkel és mérték nélkül:  
 
 
 
Ezer ötszázban és negyvenkilencben,
 
Tinódi Sebestyén írá könyvében,
 
Az bibliából szörzé énökében
 
Böjtben nagy hétben.
 
 
  A lantos költészetben soká divatozott ama kilenc rövid sorú versalak, mílyet
Balassá
Balassi Bálint
nál olvashatunk.  
 
 
 
Vitézek! mi lehet
 
E széles föld felett
 
3. Szebb dolog a végeknél?
 
 
 
Holott kikeletkor
 
Az sok szép madár szól,
 
6. Kivel ember ugyan él!
 
 
 
Mező jó illatot,
 
Az ég szép harmatot
 
9. Ád, ki kedves mindennél.
 
 
  Nevezetes tünemény végre ez időszak elején, hogy a többször említett Erdősi János klasszikai mértéket is kezdett alkalmazni, de követőkre nem talált. Űj-testamentuma előtt ily kezdetű sorokat intéz disztihonban a magyar néphez: (1541.)  
 
 
 
Próféták által szólt rígen néked az isten,
 
Az kit igírt, imé vigre megadta fiát.
 
Buzgó lílekvel szól most es néked ez által,
 
Kit hagya, hogy hallgass, kit hagya, hogy te kövess. stb.
 
 
  MÁSODIK IDŐSZAK. 1606—1711  
  14. §. KÜLSŐ VISZONYOK  
  Ugyanazon okok, melyek a XVI-ik század folyamán nemzeti irodalmunk terjedését oly hatályosan eszközlék, a XVII-ikben sem szüntek meg azt a virágzásnak még nagyobb fokára emelni. Jelesül: a vallási vitatkozások még inindegyre folytak, sőt nagyobb tűzzel, több elkeseredéssel, mint az is előbbi időszakban. Ugyanis a XVI-ik században a protestantizmus már túlsúlyra vergődött vala, teljes győzelmét már bizonyosnak vélte; a katolikus elem inind szűkebb térre volt szorítva, elnémult, vagy ha néha felszólalt is, hangja elenyészett, mint kiáltó szózat a pusztában. De a XVII-ik században, miután a jezsuiták — élükön
Pázmán Péter
Pázmány Péter
— megkezdték hatalmas térítéseiket, a katolicizmus inind erősebb visszahatást gyakorolt a protestánsok ellen: s e visszahatás meglátszik az egész irodalmon, sőt éppen ez teszi annak jellemét.  
  A könyvnyomtatás, mint szabad mesterség űzetvén, mindinkább elterjedt, s terjeszté az irodalmat. Alig volt már ez időszakban a két hazának nevezetesebb városa, hol tipográfia ne lett volna. Különösen a felföldi városok: Pozsony,
Nagy-Szombat
Nagyszombat
, Kassa, Bártfa, Lőcse; az alföldön: Debrecen, Nagy-Várad; Erdélyben: Kolozsvár, Szeben, Brassó, Gyulafehérvár bírtak virágzó nyomdával.  
  Külföldi egyetemekre nemcsak a papi, hanem a világi pályára készülő ifjaink is sokan jártak. Nem egy vala, ki külföldön is tudós nevet vivott ki magának. Többek közűl csak Molnár Albertet említsük meg, ki akadéiniákon jártában úgy elhíresedett, hogy Németországban marasztatott professzornak; és Tótfalusi Kis Miklóst, ki
Amsterdam
Amszterdam
ban mint akadémikus a betűöntést megtanulván, nyomdát állított odakint s Európaszerte elhíresedett.  
  A hazai iskolák: akadémiák, kollégiumok, gimnáziumok is szépen virágzottak. A nagyszombati jezsuita iskolát
Pázmán Péter
Pázmány Péter
jeles akadémiává emelte (1635); az erdélyi fejedelmek pártfogása alatt
Nagy-Várad
Nagyvárad
on
és Gyulafehérvárott virágzó kollégiumok voltak, de későbben amaz Debrecenbe, ez pedig Enyedre költözött át.  
  Végre a XVII-ik század folytán Erdélynek tudomány, vallás és magyar nyelv pártoló derék fejedelmei, mint Bocskai István, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György, kik egyszersmind Magyarország nagy részének urai is voltak, sokat tettek arra, hogy a nemzeti irodalom terjedhessen.  
  15. §. VALLÁSI IRODALOM.
PÁZMÁN
Pázmány Péter
. VITÁZÓ IRATOK  
  Valamint az előbbi, úgy a jelen időszakban is vallási könyvek teszik a prózairodalom nagyobb és becsesebb részét. A hittani versenygés mind protestáns, mind katolikus részen számos vitatkozó iratot hozott létre, melyekben az ellenfél nagy tűzzel, sokszor mocskosan is támadtatott meg. Efféle vitatkozásban legkitűnőbb
Pázmán Péter
Pázmány Péter
, nagyváradi születésű, gyermekkorában református, majd jezsuita, idővel esztergomi érsek, primás és bibornok. (Született 1570, meghalt 1637.) E rendkívüli észtehetséggel, hathatós ékesszólással felruházott férfiú, bárha egyrészről a protestáns ügynek sokat ártott, munkái, szónoklata által igen sok jeles családot visszatérítvén a katolika egyház kebelébe, de másrészt meg kell vallanunk, hogy oly jeles prózaíró sem előtte, sem korában nem létezett. Az ő velős magyarsággal írott művei korszakot alkotnak a magyar prózában. Munkái közűl leghíresebbek:  
  1. A Hodegus vagy isteni igazságra vezérlő „Kalauz" (1613), mely bő ékesszólással írt mű, a protestánsok ellen van intézve, kiket több munkáiban is megtámadott.  
  2. Evangéliumra való Prédikációk (1638); türelmesebb szellemű mint a Kalauz.  
 
Pázmán
Pázmány Péter
ellenében a reformáta vallást leghatalmasabban védelmezte Alvinczi Péter , előbb váradi, aztán kassai predikátor, különböző munkáiban, de amelyek, bár a vallás ügyében szükségesek voltak, nyelv és irály tekintetében
Pázmán
Pázmány Péter
műveivel nem mérkőzhetnek.  
  A teológiai vitázó íratok közűl érdemes itten megemlíteni Geleji Katona István Titkok titka" című munkáját, melynek előszavában az erdélyi unitáriusokat ostromolja (1645).  
  16. §. VALLÁSI IRODALOM. MOLNÁR ALBERT  
  A XVII. század első felében a református részről is van egy kitünő férfiú, kinek irodalmi érdemeit méltán szembetehetjük a
Pázmán
Pázmány Péter
éval. Ez Molnár Albert. Született ő 1574-ben, Szene városban, ahonnan
Szenczi Molnár
Szenczi Molnár Albert
nak nevezte s magát. Ifjú korát a külföldi leghíresebb egyetemek látogatásában töltötte s már ott künn oly túdós hírt szerze magának, hogy Oppenheimban, a Rajna mellé rektornak, azaz tanárnak hívatott meg. Ő elfogadván a meghivást, künn maradt s megházasult, de a távolban sem szűnt meg egyedül hazája javán, a nemzeti irodalom előmenetelén munkálódni. Működése vallási, nyelvészeti s bölcsészeti dolgozatokra terjed, melyek közűl a jelesbeket itt röviden összefoglaljuk. Már a mult időszak végén említettük „Latin-görög-magyar szótár át" 1604, mely minden addigiaknál jelesebb volt. 1607-ben a Szt. Dávid is zsoltárai t fordította le francia schemák szerint versben; 1610-ben Magyar grammatiká t bocsátott ki. Magyarra fordította Scultéti prédikációi t (Postilla Scultetica) 1617, és Kálvin János Keresztyén hitről való tanítását" (Institutio religionis christianae) 1624.  
  Ezenkívül kiadta még javítva a Palatina Catechesis t (a Szárászi Ferenc fordítása szerint) és a Károli-bibliá t megjavítva, nagy költséggel, díszes formában, kétszer is. (1608—12). Végre egy bölcsészi munkát is fordított a Legfőbb jó ról (De summo bono). Hajlott korában Bethlen Gábor által a gyulafehérvári kollégiumhoz meghivatván tanárúl, 1629-ben családjával együtt visszatért a hazába, de a fejedelem időközben meghalván, elmaradt hivatalától s nem sokkal ezután (1633) ő is meghalt.  
  17. §.VALLÁSI IRODALOM. — VÉGE  
  Jeles egyházi szónokokkal s egyéb hittani írókkal e század annyira bővölködik, hogy azokat hosszas lenne mind elszámlálni. Híresebb lelkészei ezen kornak: Keserűi Dajka János , Bethlen Gábor udvari papja s erdélyi református szuperintendens, továbbá Geleji Katona István , ki számos teológiai munkáiról, minő a fentebb említett „Titkok titka" s a „Váltság titka" és Prédikációiról nagy hírben áll. Ő szedte össze a ref. egyház Kánonait; magyar nyelvtana is van. Ennek vetélytársa volt
Medgyesi Pál
I. Rákóczi György
, I-ső Rákóczi György nejének, Lorántfi Zsuzsánnának udvari papja, híres szónok, több hittani munka szerzője. Sőt nemcsak papok foglalkoztak teológiai munkák készítésével, hanem a kor szelleme szerént világi főurak, fejedelmek, még nők is. Ilyenek voltak Eszterházi Miklós nádor, Apafi Mihály erdélyi fejedelem, és mások.  
  A bibliának ez időszakban két fordítása érdemel említést, ú. m. Káldi György jezsuitáé, ki az úgynevezett Vulgata latin bibliát lefordította és kiadta (1626), és Komáromi Csipkés György debreceni reformált lelkipásztoré, ki az egész szentírást lefordította (1685), mely később (1719) megjelenvén, „Komáromi-biblia" név alatt ismeretes.  
  A vallási költészetben nevezetes tünemény a zsoltároknak föntebb említett fordítása Molnár Albert által (1607), mely nemsokára a magyar reformátusok részéről általánosan el lőn is fogadva. S valóban ez énekek meg is érdemlék, hogy köztulajdonná váljanak. Egy katolikus író (
Toldy
Toldy Ferenc
) elfogulatlan ítéletét idézzük: „E zsoltárok, úgymond, költői irodalmunkban tartalmasság és mély vallásos érzés kifejezésével jeleskednek. Alaki tekintetben pedig, úgymint a schémák külömbféleségére (130-féle versalak), a rímre és nyelvbeli előadásra nézve: epochális munka" stb.  
  A többi énekes könyvek közül említendő még az „Öreg Graduál", melyet Keserűi Dajka kezdett szerkeszteni s ennek halála után Geleji Katona fejezett be s I-ső
Rákóczi György
I. Rákóczi György
díszesen kinyomatván (1636), a főbb református egyházaknak ajándékba megküldött. A kisebb egyházak s magánosok, főleg Gönczi Györgynek még az előbbi század végén (1592) megjelent énekes könyvét használták melynek újabb, időről-időre változtatott kiadása, az úgynevezett „Régi énekeskönyv" (Öreg zsoltár), mely a jelen század elején még használatban volt.  
  Még az erdélyi szombatos vagy zsidózó hitfelekezet énekeskönyvét sem hagyhatjuk említés nélkül, mely egyik költői beccsel is biró emléke a XVII. század vallásos költészetének.  
  18. §. VILÁGI IRODALOM. — A NYELVTUDOMÁNY  
  Nyelvünk a XVII. század első felében tetemes változáson ment keresztűl. Az előbbi könyvekben is divatozott külömbféle szóejtések, most mindinkább egy általános könyvnyelvvé símultak össze; azon régi szavak és formák pedig, melyeket eddig egy vagy más tájbeszéd megőrzött vala, jóformán kimentek a használatból. Sokat tettek erre
Pázmán
Pázmány Péter
munkái, melyekben a stíl erejét már az egykorúak is érezték s utánozni hajlandók voltak. De mások is fáradoztak a nyelv és az éktelen ortográfia szabályozásában. Nyelvtani írói közűl ez időszaknak nevezetesek:  
  Molnár Albert , ki 1610-ben a hesseni gróf, Móricz számára, hogy ez a magyar nyelvet megtanulhassa, magyar nyelvtant (grammatika) bocsájtott közre; Geleji Katona István , ki mind nyelvtanában (1645), mind egyéb munkáiban, főleg a magyar helyesírás egyszerűbbé tételén fáradozott.  
  Komáromi Csipkés György (1655) és Pereszlényi Pál jezsuita (1682) szintén írtak magyar grammatikát.  
  Szótár-írója ez időszaknak egy van: Pápai Páriz Ferenc , enyedi tanár és orvos, kinek ismert lexikona először 1708-ban jelent meg; a XVIII. század közepén pedig Bod Péter által le; megbővítve újra kiadatott.  
  A magyar helyesírás javításán dolgoztak még Tótfalusi Kis Miklós és Csécsi János . Ez utóbbinak kicsiny munkája (1708) helyesírási szabályokat tartalmaz s rendesen a Pápai Páriz szótárához szokott függesztetni.  
  19. §. TUDOMÁNYOS IRODALOM. — TÖRTÉNET  
  A vallási vitatkozások eme századában a teológia foglalt el minden jóravaló tehetséget és így nem igen jutott ember egyéb tudományok mívelésére. Kivált magyar nyelven nem sok előmenetelt tett a tudomány, mindazáltal a jelesebb úttörőket nem hagyhatjuk említetlen. Ilyenek voltak:  
  A bölcsészetben: Molnár Albert , ki egy teologiko-filozófiai munkát adott ki, ily cím alatt: „De summo bono", melyben a legfőbb jóról értekezik magyar nyelven. A munka nem eredeti ugyan, de azon korban a fordítás is nagy érdem volt. Csombor Márton református lelkész, a maga korának jeles filozófusa, „Udvari Schola" cím alatt adott ki (1623) egy erkölcstanító munkát. Fűsűs János pataki lelkipásztor „Királyok tüköre" című munkájában (1625), melyet Bethlen Gábornak ajánlott, a jó kormányzásról tanít. Apáczai Csere János kolozsvári tanár „Encyclopoediá t" (1653) és „Logicá t" (1654) írt magyar nyelven, még pedig az előjövő tudományokban magyar műszavakat használt, mely a nyelv akkori állapotjában nagy merészségnek és nagy érdemnek tekinthető.  
  Hadtudományi művet gróf Zrínyi Miklós , a költő hagyott hátra.
Csombor
Csombor Márton
, a bölcsész, külföldi utazásait írta le „Itinerarium" cím alatt.  
  A természettanban alig említhetni egyebet Miskolczi GáspárJeles vadkert" című állattanánál (1702), mely fordított munka a kor gyarlóságaiban osztozik. Orvosi könyvek szinte csekély számmal fordúlnak elő, azok is leginkább népszerű oktatást foglalnak magukban a döghalál ellen, (mint Czanaki, Véber, Laskai).
Pápai Páriz Ferencz
Pápai Páriz Ferenc
Pax corporis", című orvosi könyve (1695) már egyéb nyavalyáktól is tanít és a maga korában igen nagyra becsültetett s több kiadást ért. Mint klasszikus írók fordítói megnevezhetők: Forró Pál Magyar Curtiusával" és Dálnoki Benkő Márton Magyar Florusával" (amaz 1619, ez 1702).  
  Történeti művek a XVII. századból: Pethő Gergely Magyar krónikája", melyet később mások folytattak, és Lisznyai Kovács Pál rövid magyar „Krónikája" (1692). Sokkal gazdagabb e század emlékiratokban (memoires), melyek újabb időben nagyrészt már meg is jelentek. Ily emlékiratok közül nevezetesbek: I. Kemény János erdélyi fejedelem, önéletleírása, kiadta legújabban Szalay László. 2. Szalárdi János Siralmas krónikája" (1662), mely előadja a
Bethlen
Bethlen Gábor
és
Rákóczi
Rákóczi György
fejedelmek korában történt dolgokat. 3. Cserei Mihály erdélyi „Históriája" (1711), mely velős magyarságáért is becsben tartatik. Megjelent e két utóbbi munka az „Újabb nemzeti könyvtárban."  
  20. §. KÖLTÉSZET  
  Ha a jelen időszak költészetét egészben véve tekintjük: úgy találjuk, hogy az a XVII-ik század első felében hanyatló állapotban volt, de annak második felében ismét virágzásnak indult. Ama népszerű költői irodalom, mely az előbbi időszak folytán, legalább mennyiségét tekintve olyan virágzó vala, most e második időszak elején úgyszólva teljesen elnémult; az efféle költeményeket olvasni szerető közönség leginkább csak a mult század termékeivel táplálkozott, mert ami új itt-ott a népi elbeszélő és tanköltészet mezején feltűnt, az oly kevés, oly silány, hogy említést sem érdemel. Csupán a lantos költészetben mutatkozik e félszázadban némi kis élénkség, a
Balassa
Balassi Bálint
nyomain haladó
Rimai
Rimai János
és
Beniczki
Beniczky Péter
által.  
  De a század második felében az elbeszélő költészet
Zrínyi
Zrínyi Miklós
vel ismét hatalmas lendületet nyert, csakhogy ez már nem a XVI. század népszerű eposza, nem a nép emberei a költők, hanem magas állású mívelt férfiak, kik jártasságukat a régi klasszikus költőkben minden alkalommal kitüntetik; nem isa nép, a közsorsúak, hanem a hozzájuk hasonló műveltségű emberek mulatságára írják verseiket. Ez tehát már deákos, tanult költészet, külömböző az előbbi időszak népies jellemű verses históriáitól. Különben az egy
Zrínyi
Zrínyi Miklós
t kivéve, — az eposz formáját ép oly kevéssé találták el e tanult költők, mint
Tinódi
Tinódi Lantos Sebestyén
vagy kortársai; összefüggő, kerek cselekvény helyett, csak egymásután történt, de nem egymásból folyó eseményeket adnak elő.  
  Mivel tehát, amint érintők, ez időszak elején csak a lantos költészet virágzott némileg, lássuk először is ezt.  
  21. §.LANTOS KÖLTÉSZET. — TANKÖLTEMÉNY  
 
Balassa
Balassi Bálint
példája és népszerűsége buzdítólag hatott a fiatalabb egykorúakra és utódokra: így látunk ő utána feltünedezni másokat, kik az általa tört úton haladtak, verselési módját s egész modorát sajátjokká tévén. Ezek közt
Rimai
Rimai János
és
Beniczki
Beniczky Péter
legkitünőbbek.  
  Rimai János ifjabb kortársa
Balassá
Balassi Bálint
nak (szül. 1564 körül), birtokos, nemes családból származott. Jeles, tudomá- nyos oktatást nyervén, már fiatal korában Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem udvarába került; később
Bocskai
Bocskai István
nak lett tanácsosa, ennek halálával II. Mátyás magyar király szolgálatába állott, ki, — mint utóbb Bethlen Gábor is, — annyira méltánylá tehetségeit, hogy a török udvarba küldötte követségbe, amiből kitetszik jártassága az országos ügyekben. (Meghalt 1631.) Számosabb munkái közül csak „Istenes énekei" láttak világot, melyekben kevesebb érzés, több száraz elmélkedés van, mint
Balassá
Balassi Bálint
nak hasonló tárgyú költeményeiben.  
  Beniczki Péterről alig tudunk egyebet, minthogy szentelt vitéz (eques auratus) volt s így hihetően harcokban is foroghatott. A XVII. század első felében élt, de se születése, se halála éve nem tudatik. (1632 körül halhatott meg.) Költeményei „Magyar ritmusok" cím alatt már halála után jelentek meg. Ezek két részből állanak, az első rész tartalma: „istenes és világi énekek", a másiké „közönséges magyar példabeszédek".  
  De midőn a XVII. század lantos költőiről szólunk, Zrínyi Miklóst sem lehet mellőznünk, sőt bízvást mondhatjuk, hogy a lírában is fölülmulta kortársait. Ide tartozó költeményei: négy idillium (pásztorvers), melyekben a vadász és pásztor álarca alatt saját érzése rejlik; két hosszabb elégiai költemény, u. m. Orpheus keserve és Arianna (Ariadne) sírása; egy ének a feszületre és nehány epigramma. Mindezekben igaz és mély költői érzés van, mely a darabos nyelv és verselés dacára, ma is meghatja a figyelmes olvasót.  
  Nem annyira lantos, mint leíró vagy tanköltőnek nevezhetjük: gróf Kohári Istvánt, ki a XVII. század végén s a következőnek elején magát mind hadi, mind polgári pályán kitüntetett, jeles férfiú volt. Ő mint I. Leopold híve,
Tököli
Thököli Imre
által (1682-ben) elfogatván, három évig a legsanyarúbb fogságban tartatott és ekkor írta „Munkács kővárában szerzett versei t", melyeket azután több költeményei (amint maga nevezi „fűzfaversei") is követtek.  
  Végre, hogy az afféle tankölteményeket, minő például Oroszhegyi Mihályé „a fenyőfa hasznos voltáról és a zsindely csinálásáról" (1655) mellőzzük, még egy prózában írt s tanul- 1s ságos elbeszélésekkel teljes könyvet kell megemlítenünk, mely a népnek máig kedves olvasmánya, az úgynevezett „Hármas históriá t". Készítője ennek Haller János , egy erdélyi úr, ki e munka írásával enyhítette fogarasvári fogságát. (Megjelent e munka először 1695.) Három részre van osztva: az elsőben Nagy Sándor dolgai, a másodikban Példabeszédek (a római Gestákból vett erkölcsi elbeszélések), a harmadikban Trója veszedelme foglaltatnak.  
  22. §. ELBESZÉLŐ KÖLTÉSZET. —
ZRÍNYI
Zrínyi Miklós
 
  Nemcsak a felvett időszak, hanem az összes magyar irodalom egyik legkitünőbb epikus költője gróf Zrínyi Miklós . Született ő 1616-ban és másodunokája volt a szigetvári hős
Zrínyi
Zrínyi Miklós
nek. A tudományok, nyelvek és hadi dolgokban kitünő oktatást nyervén, már ifjú korában annyira megkülönböztette magát hős tettei által, hogy még alig volt húsz éves, midőn már mind a hadseregnél, mind a polgári pályán fényes állásra emeltetett. Később (1647), mint atyja és nagynevű őse, ő is horvátországi bánsággal ruháztatott fel érdemeiért. A história feladata elbeszélni azon viselt dolgait, melyeket mint korának egyik legjelesebb hadvezére — főleg a török elleni táborozásaiban — végrehajtott; mi a tudomány és művészet emberét méltányoljuk benne, mint aki egy nála megfordult idegen tudós bizonysága szerént, a régi klasszikus és újabb művelt nyelvekben annyira jártas volt, hogy azokon nemcsak olvasott, hanem bármelyiket folyvást beszélte; csáktornyai várkastélya jeles könyv- és képtárral, régiség- és fegyvergyüjteménnyel volt díszesítve úgy, hogy őt kora legmíveltebb férfiának kell tartanunk. Halála, mely vadászat közben egy vadkan által idéztetett elő, 1664-ben történt.  
  Költeményei 1651-ben jelentek meg Bécsben, ilyen (a kiadó által választott) cím alatt: „Adriai tengernek Sirénája gróf Zrínyi Miklós". E könyvben a föntebb elősorolt líraí darabokon kívül foglaltatik egy XV énekre terjedő eposz, az „Obsidio Szigetiana" vagy „Sziget ostroma", melyet közönségesen „Zrínyiász"-nak szoktunk nevezni. Benne a költő nagy ősét, Szigetvár halhatatlan védelmezőjét énekli meg. E költemény, ha az egésznek alkotását, a jellemfestést, az erőteljes dikciót, szóval mindazt, ami az eposzban lényeges dolog, tekintjük: mesteri mű, csupán a verselés darabos s a nyelv nem elég bő és hajlékony a költő eszméinek kifejezésére. Tartalma röviden ez: Isten, az elfajult s pártokra szakadt magyar nemzetet megbüntetendő,
Szolimán
Szulimán
t küldi ostorúl az országra. Szolimán roppant hadi néppel indul
Magyarhon
Magyarország
ellen s nem tudja még, Egert vagy
Sziget
Szigetvár
et ostromolja-e először, midőn Zrínyi Miklós, Szigetvár parancsnoka az által, hogy Siklósnál egy török tábort széjjelver, a szultán haragját magára vonja. Ez tehát egész hadával
Sziget
Szigetvár
alá száll.
Zrínyi
Zrínyi Miklós
nek az Isten már előbb csodás módon tudtúl adja, hogy a vár védelmében hősileg el fog esni; mindazáltal ő nem csügged, hanem az ostromot több ízben győzedelmesen veri vissza, noha nincs reménye, hogy királyától segítséget nyerjen. E harcok folyama számos közbeszőtt szép epizóddal teszi a költemény derekát. Miután azonban
Zrínyi
Zrínyi Miklós
nek sehonnan segéd nem érkezik, hada a folytonos csatázásban kevésre olvadt, legjobb vitézei elhulltak, a török, segíttetve az alvilág szellemeitől, a várat felgyujtja. Látván
Zrínyi
Zrínyi Miklós
, hogy a végóra eljött, kiront embereivel, maga elejti Szolimánt, de a tulnyomó erővel nem bir s mind népestől hősi halált szenved. Azonban így is győz, mert isten angyalait küldi a bajnokok lelkeiért s őket a vértanúk koronájával dicsőíti meg; a török had pedig a vár makacs védelme és a szultán halála által megtöretve, as kénytelen visszafordulni s ezúttal abbahagyni Magyarország elfoglalását.  
  23. §. ELBESZÉLŐ KÖLTÉSZET. —
LISZTI
Liszti László
,
GYÖNGYÖSI
Gyöngyösy László
 
  Két évvel utóbb, mint
Zrínyi
Zrínyi Miklós
munkái megjelentek, az ifjú báró Liszti László adta ki költeményeit (1653). E jeles elmetehetséggel megáldott s kitűnő neveltetésben részesült ifjúnak későbbi sorsa, kalandor élete borzasztó; mindenféle bűnökbe, lopás, csalás, rablásba elegyedett úgy, hogy végre hóhér pallos alatt kellett elvéreznie, hihetőleg (1660). Költeményei közt legnagyobb a „Magyar Márs" vagy a „Mohács mezején történt veszedelem", mely eposzi mű, noha itt-ott jó részletek is vannak benne, fárasztó leírásaival, száraz, elmélkedő előadásával nagyon hátramarad a Zrínyiász megett, melyet utánozni akart. Másik munkája: a magyar vezérek- és királyokról nem egyéb verselt krónikánál. Írt még egy tankölteményt is, „a szerencsének állhatatlanságáról".  
  De mind
Zrínyi
Zrínyi Miklós
nél, kit kora se nem értett, se nem méltányolt, mind
Liszti
Liszti László
nél nagyobb népszerűségre tett szert
Gyöngyösi István
Gyöngyösy László
. Született 1620-ban. Iskolái végzésével a nagyhirű
Veselényi Ferenc
Wesselényi Ferenc
(később nádor) udvarába kerülvén, annak komornyikja, azaz titkárja s megbízott kedves embere lett. Azután megyei szolgálatra adta magát, s Gömörmegyének először táblabirája, majd alispánja s négy országgyűlésen követe is volt. — Első munkája: a „Márssal társalkodó Murányi Vénus" 1664-ben látott napfényt. Ennek tárgyát azon ismeretes történeti adoma képezi, hogyan jutott az erős Murányvár birtokosnéja, gróf
Szécsi Mária
Szécsi Mária
(a Murányi Vénusz) kezével együtt az ostromló
Veselényi Ferenc
Wesselényi Ferenc
hatalmába. Szécsi Mária e költeményért egy faluval ajándékozta meg a szerzőt. Másik fő munkája a „Poraiból megélemedett Phoenix vagy Kemény János emlékezete", melyben leírja Kemény János házasságát Lónyai Annával, hogyan jutott tatár fogságba, hogy szabadult ki, a török ellen viselt harcait, erdélyi fejedelemségét, halálát. Ebből is látható, hogy eposzában hiányzik a cselekvény egysége; a hősnek különböző, egymás után történt, de nem egymásból folyó tette lévén előadva benne. Harmadik nagy műve a Chariklia, egy verses regény, mely Chariklia nevű királyleány mesés kalandjait tartalmazza. Ez Heliodorusnak görög nyelven irott Aethiopicája nyomán készült, de
Gyöngyösi
Gyöngyösi István
nem a görögből fordította, hanem mint maga említi, „holmi régi versek rongyaiból szedte össze". A Chariklia sokáig nagyon kedves olvasmánya volt a magyar közönségnek. Többi munkái: a „Rózsakoszorú", „Csalárd Cupido", „Palinodia" s a szinte neki tulajdonított „Daedalus temploma" csekélyebb jelentőséggel birnak. Halálát
Gyöngyösi
Gyöngyösi István
nek 1704-re teszik.  
  Költői érdemét ami illeti, az eposzi cselekvény alkotásában, a jellemek festésében, a dikció hathatósságában
Zrínyi
Zrínyi Miklós
t meg sem közelíti; előadása bő, áradozó, mítoszi nevekkel és képekkel tulságosan megterhelt, de verselése könnyebb, folyékonyabb, mint a
Zrínyi
Zrínyi Miklós
é, rímei jobbak, magyarsága hibátlanabb. Ez okozta, hogy míg apáink
Zrínyi
Zrínyi Miklós
t nem olvasták, elfeledték,
Gyöngyösi
Gyöngyösi István
t egy századon keresztül, mint
Kölcsey
Kölcsey Ferenc
mondja, nimium patienter bámulni meg nem szüntek. Egyébiránt költői ereje leginkább a leirásokban (descriptio) tűnik ki, melyekben szinte kifogyhatatlan.  
  24. §. DRÁMAI KÖLTÉSZET  
  Kevés az, mit a XVII. század drámai költészetéről mondhatunk. Úgy látszik azonban, hogy nemcsak a moralitás és misztériumféle színdarabok tenyésztek folyvást a zárdák és iskolák falai közt, hanem bizonyos neme a vándorszínészetnek is létezett, mely nevezetesebb eseményeket színműbe foglalván, előadásai által a népet mulattatta. Legalább egy följegyzésből tudjuk (1617), hogy miután Kanizsa vár (1602), a török által bevétetett, „nyilvánosan komédiák adattak elő, melyekben Kanizsa ostroma, a török félelme, futása s leendő megveretése ábrázoltatott". I. Leopold korából pedig (1692), egy oklevél maradt fenn, melyben a nevezett király engedményt ad „egy kolozsvári tanult polgárnak (neve hiányzik), hogy felvonásokra és jelenetekre osztott komikotragikus játékokat és komédiákat adhasson elő hozzászegődött társaival akár latin, akár magyar nyelven; de tisztességesek legyenek, s ne szennyes tréfákkal rakvák" stb. Ez adatokból a vándor szinészet létezte a XVII. században bizonyosnak látszik.  
  Egyébiránt az efféle vándor csapatok által eljátszott darabokból semmit sem mutathatunk fel; a tanodai színművek közül is egynek maradt ránk puszta emlékezete, s ez Felvinczi György kolozsmegyei szolgabirónak „tragoediája Pluto és Jupiter egymás közt való villongásiról" (1693).  
  HARMADIK IDŐSZAK. 1711—1772  
  25. §. KÜLSŐ VISZONYOK  
  A szatmári békekötés után következő mintegy hatvan évet úgy jellemeztük fentebb, mint az irodalom hanyatlásának időszakát.  
  Okai e hanyatlásnak a nemzet megváltozott politikai és társas viszonyaiban gyökereztek. Az erdélyi fej edelmi ház megszűnt s Erdély meghódolt I. Leopoldnak. A magyarországi forradalmaknak véget vetett a szatmári béke, s ez, majd később a pragmatica sanctio szorosabban összekapcsolta honunkat az ausztriai házzal. Innen következett, hogy főuraink
Béccs
Bécs
el gyakoribb érintkezésbe jövén, a bécsi udvarnál akkor divatos francia műveltséget kezdték felölteni, idegen nyelveken társalogtak, a hazait lenézték, elfeledték. Ehhez járult a középrend latinos neveltetése, melyet a jezsuiták buzgalma mindinkább elsősegített a nemzeti nyelv rovására. Ily körülmények közt mindjobban hanyatlott az irodalom. Voltak ugyan tudósaink, de azok a magyar helyett a művelt és közdivatú latín nyelvet használták írásaikban; az országgyűlési tanácskozások is deákul folytak. A magyar próza elsilányult; a verselők elnémultak vagy középszeresen is alól maradtak, úgy hogy alig van egy-két író érdemes az említésre. Lássank ezekről röviden.  
  26. §. PRÓZAI IRODALOM  
  A vallási versengések megszüntével azon élénkség is, mely a XVII-ik század hittani irodalmát jellemzi, elenyészett. E szerint az irodalom prózai része külsőleg is megfogyott, úgy hogy csak ritkán jelent meg egy-egy magyar könyv; bensőleg pedig elsilányult. Ama szabatos rövidséget, melyet a XVII. század jobb íróinál találunk, terjengő pongyolaság váltotta fel; az ik-es igék s igeidők azelőtt oly szabályos használata feledségbe ment. Csupán egy-két író van e korból, ki a prózai irályt gonddal kezelte. Ilyen Faludi Ferenc , kinek rövid, velős, tiszta magyar prózája most is tanulmányra méltó. Erkölcsi tartalmú művei, minők: Nemes ember, Nemes asszony, Nemes úrfi, Téli éjtszakák stb., jóllehet többnyire fordítmányok, oly erőben tüntetik fel a magyar stílust, mint azt egy irónál sem találjuk
Pázmán
Pázmány Péter
óta. Ilyen volt Mikes Kelemen , ki mint
Rákóczi
II. Rákóczi Ferenc
híve, ezzel együtt Törökországba bujdosván, onnan egy nénjéhez nagyszámú levelet intézett. E levelek, melyek később nyomtatásban is kijöttek, a tiszta jó magyarság mellett sok bensőséggel s azon keresetlen csínnal vannak írva, mely a remekírók epistoláit oly vonzóvá teszi.  
  Nem stílusáért, hanem az irodalom körüli érdemeiért említjük meg Bod Péter , magyarigeni ref. prédikátort, ki a mult század közepe után magát mind egyéb munkáival, mind kivált „Magyar Athénás ával" nevezetessé tette.  
  27. §. KÖLTŐI IRODALOM. LANTOS KÖLTÉSZET  
  A költészet különböző nemei közül e hanyatlási időszakban csak a lírának voltak művelői, mert ami a többi ágakban történt, az oly csekély, hogy számba is alig vehető.  
  Az egyházi lírában akár a külforma csinosságát, akár a vallásos költői érzést tekintjük, első helyen állnak azon énekek, melyeket Rádai Pál , (a most is élő Ráday grófok őse) 1715-ben kiadott „Lelki hódolat" című imakönyvéhez ragasztott. Továbbá Szőnyi Benjamin Szentek hegedűje" cím alatt írt s adott ki (1762) vallásos énekeket, melyek a köznépnél ma is kedvesek.  
  A világi lírában: báró Amade László jeleskedik. Született ő 1703-ban. Jelesűl végzett iskolái után hadi pályára lépett s előbb mint huszárkapitány, majd Mária Terézia alatt (1742) a magyar nemesi fölkelő seregben mint ezredes szolgált. Azután a királyi udvari kamaránál tanácsossá lőn s e minőségben halt meg 1764-ben. Könnyed folyású, enyelgő dalai, noha csak kéziratban forogtak, nagy kedvességben álltak az egykorúak előtt.
Amadé
Amade László
az első nálunk, ki a világi dal formáit szerencsésen eltalálta s a népdalschemákat átültette a magasb költészetbe. Verseinek egy része összegyüjtve csak nemrég (1836) látott világot, más része kiadatlan.  
  Faludi Ferenc nemcsak mint jó prózaikus, hanem mint jeles lírai költő is kitűnik. Született 1704-ben, ifjonta jezsuitává lett s mint ilyen több helyen tanárkodott, majd 1741-ben
Rómá
Róma
ba küldeték gyóntató papúl. Az itt töltött öt évet távol hazája irodalmának szentelte; itt irta prózai munkáinak nagy részét; hihetőleg az olasz égalj serkentette költemények írására is. Visszatérte után még sokáig folytatta munkásságát, mígnem annak 1779-ben a halál vetett véget. Költeményei nem jelentek meg életében; halála után
Révai
Révai Miklós
adta ki azokat (1786). Állanak ezek pásztori versekből és csinos dalokból. Egy színdarabjáról alább.  
  28. §. ELBESZÉLŐ ÉS SZÍNKÖLTÉSZET  
  Az elbeszélő költészetben alig van név, mely érdemes volna a megemlítésre. Gróf Lázár János Florindája" a maga korában igen híres volt, de kevés joggal. Nagyobb szolgálatot tett az irodalomnak gróf Haller László , ki
Fénelon
Fénelon, Francois de Salignac
francia költőnek prózában írt „Telemach" czímű hőskölteményét sikerült fordításban megismertette a magyar közönséggel. A színi költészet egészen az úgynevezett tanodai drámákra szorítkozott, melyeket papok, tanárok írtak, és az iskolákban, zárt körben, tanítványaik által előadattak. Effélék közül említést érdemel
Faludi
Faludi Ferenc
színműve: Constantinus s Porphyrogenitus.  
  Negyedik szakasz. — Legujabb-kor  
  1. §. ÁTTEKINTÉS  
  A magyar irodalom történet Legujabb kora 1772-ben Bessenyei György és társai fölléptével kezdődik és terjed a forradalomig, 1848. Az azóta lefolyt nehány év, a napi irodalom, melyben élünk, még nem nyújt a történetírónak biztos tájékozást.  
  Ez egész kort részint könnyebb áttekintés kedviért, részint, mert a dolog természete úgy kivánja, két időszakra osztjuk:  
  I. Időszak:
Bessenyei
Bessenyei György
fölléptetől — 1772 — a nyelvújítási forrongásig — körülbelül 1811. — Ez az előkészítő időszak.  
  II. Időszak: A nyelvújítási vitáktól a forradalomig — 1811—48. Ez a virágzási időszak.  
  ELSŐ IDŐSZAK  
  2. §. AZ IRODALOM UJRAÉLEDÉSE  
  Azon szomorú hanyatlás után, melyet irodalmunk a XVIII-ik század elejétől fogva mutat, 1772-ben kezdett újabb élénkség, újabb mozgalom keletkezni abban. Ugyanis, felállítván Mária Terézia (1760) Bécsben a magyar kir. testőrző sereget: ez által számos ifjúnak alkalmat szolgáltatott oly nevelést nyerhetni, milyet azelőtt csak a főurak fiai, s azok is csak külföldön nyerhettek. Ezen ifjak Bécsben megismerkedtek a német, de főleg a divatos francia nyelvvel s irodalommal, a fő rendek és udvar fínom szokásaival: egy szóval, europai míveltségre tehettek szert. Bécsben akkor még a német irodalom a franciának zsarnoksága alatt nyögött. Az előkelők saját nyelvöket megvetve, franciául társalkodtak, olvastak, a német irodalmat lenézték, noha már künn a birodalomban
Wieland
Wieland, Cristoph Martin
,
Klopstock
Klopstock, Friedrich Gottlieb
,
Lessing
Lessing, Efraim Gotthold
annak igen szép lendűletet adának. Ellenben a francia irodalom, mely XIV. Lajos alatt már virágzása tetőpontját érte el, divatolvasmány lőn:
Corneille
Corneille, Pierre
,
Racine
Racine, Jean
,
Boileau
Boileau, Nicolas Despreaux
,
Voltaire
Arouet, François-Marie
stb. munkái forogtak közkézen. — Ily körűlmények közt testőr ifjaink önmivelése, francia irányban, szerencsésen haladt; de egyszersmind a magyar irodalom szegénysége, a franciával összehasonlitva, fölgerjeszté hazafiúi fájdalmukat s eltökélék annak gazdagítását kitelhetőleg munkába venni. Bessenyei György volt az első irányadó és útmutató: példája, buzdításai gyújták lángra testőrtársait, kik közt
Báróczi
Báróczi Sándor
,
Barcsai
Barcsai Ábrahám
s jóval utóbb Kisfaludy Sándor a legnevezetesebbek. — Nem sokára bent a hazában is örvendetes mozgalom támadt az irodalom is terén, kivált a költészetben, melyet aztán a próza is követett; úgy hogy az 1772-től 1794-ig terjedt időköz irodalmunkat már szép virágzásban tűnteti föl.  
  3. §. A NYELV ÜGYE  
  Az ekkint, egyesek buzgósága és lelkesedése által új életre kelt irodalmi munkásságot méginkább ébresztette azon élénk visszahatás, mely a nemzetben II. József rendeletei folytán keletkezett. Ugyanis, e lángeszű fejedelem, részint azért, mert visszásnak tartotta, hogy Magyarországban a köz ügyek a holt latin nyelven folynak, részint és főleg azért, mert örökös tartományait egy közös igazgatási nyelv által akarta a „birodalmi egységbe" olvasztani: 1784-ben oly rendeletet bocsátott ki, hogy hivatalos nyelvűt Magyarországba is a német hozassék be, s e rendelet, fokozatosan, 3 év alatt teljesedésbe vétessék. A vármegyék hiába tették panaszos felterjesztéseiket, valamint
József
II. József
császár egyéb reformjai, úgy e lépés ellen is: a rendelet érvényben maradt. mind addig, míg
József
II. József
, látván a nemzet ingerültségét, halála előtt kevéssel, 1790-ben egyéb ujításaival azt is visszavonta. De a nemzetben fölébredt a nyelve iránti féltékenység, s át kezdte látni, hogy eddig mily bűnösen elhanyagolta azt, helyette a latint használván közdolgokban. Azért is az 1790-diki hires országgyűlés, mely az alkotmány biztosítását vette munkába, a nyelv ügyében is intézkedett. Nem látta ugyan még érettnek az időt, sem a magyar nyelvet eléggé kifejlettnek arra, hogy rögtön hivatalos nyelvvé emeltessék: de megtette e célra az első lépést. Törvényt hozott, hogy a magyar nyelv elemei minden nyilvános iskolában, — az akadémiákban s egyetemen pedig a magyar tiszti-irásmód is — taníttassanak; hogy a hatóságok jegyzőkönyvei, levelezései magyarúl folyjanak; mindenek előtt pedig óvást tett az ellen, hogy a nemzetre valaha idegen nyelv tukmáltassék. E mellett országos választmányt nevezett ki, mely a nevelés, s az indítványozott „magyar tudós társaság" ügyét rendszeresen kidolgozza. Az 1805-dik évi országgyűlés még kiebb terjeszté a magyar nyelv hivatali használatának körét.  
  4. §. IRODALMI TÁRSULATOK. ELSŐ RENDES SZINTÁRSASÁG  
  Mindjárt az irodalom ébredésekor érezték jobbjaink, hogy a magyar nyelv kimívelése egyesek által nem haladhat oly biztosan, mint egy testűlet tekintélye alatt: ennélfogva már
Bessenyei
Bessenyei György
foglalkozott egy „magyar tudós társaság" eszméjével s annak felállítását sürgette (1781) „Jámbor szándék" című munkájában, mely ugyan akkor nem jelenhetett meg. Révai Miklós magának
József
II. József
császárnak nyujtott be (1784) egy hasonló tervet, de arra semmi válasz nem jött; később, 1790-ben, nem csak
Bessenyei
Bessenyei György
említett munkáját kiadta, hanem e tárgyban maga is adott be az országgyűlésnek egy sürgető iratot; s az országgyűlés, annak megvizsgálását, s a terv megállapítását választmányra bízta. Azonban, a bekövetkezett harcos idők miatt a tudós társaság kérdése még nehány évtizedig háttérbe szorult. De már akkor is keletkeztek az ország különböző részein kisebb nyelvmívelő társulatok, milyen volt (1790) a Kis János által létre hozott soproni társaság és pár évvel utóbb, Aranka György buzgólkodása folytán az Erdélyi nyelvmivelő társaság.  
  Ugyancsak az 1790-ki budai országgyűlés idejére esik az első rendes magyar színtársulat megalakúlása. Midőn t. i. az ország rendei a felállítandó tudós társaság fölött vitatkozának, többen azon véleményt fejezték ki, hogy a magyar nyelv mívelését egy ily társaságnál jobban elősegélné a nemzeti játékszin. Nehány lelkes ifjú kapva kapott e szón, s Kelemen László vezérlete alatt rögtön egy színész társaság állott össze, mely első előadását
Budá
Buda
n, a német szinpadon még azon évben meg is tartotta (1790. okt. 25); de a pesti és budai német szinházak bérlője, gróf Unwerth, annyi akadályt gördíte a keletkező magyar színészet utjába, hogy dacára gr. Ráday Pál és Kazinczy Ferenc buzgó közbenjárásának, — a lelkes társaság csak két év mulva folytathatá ismét előadásait Pesten. Ugyanekkor már Erdélyben is alakult egy szintársulat; s minden akadályok mellett oly szerencsésen haladt a magyar szinészet ügye, hogy már 1795-ben több mint harmadfél száz szindarabbal rendelkezhetett, melyeket részint jelesb iróink, részint magok a színészek írtak és fordítottak.  
  És itt lesz még helyén, megemlékezni nemzeti kincsűnkről, a Muzeumról, melynek alapját gr. Széchenyi Ferenc ,
István
Széchenyi István
atyja, tette le, 1802-ben, az által, hogy gazdag könyvtárát, régiség- s ritkaság gyűjteményét nagylelkűen a hazának ajándékozta.  
  5. §. FOLYÓIRATOK  
  A müveltség terjedésének s a nyelv csinosulásának hatályos eszközei az úgynevezett időszaki vagy folyóiratok, melyek t. i. bizonyos időhöz kötve jelennek meg. Effélék keletkezése nálunk szinte az irodalmi ujjászületés ezen korszakába esik. Legelső hirlap volt a Magyar Hirmondó, melyet Ráth Mátyás indított meg Pozsonyban 1780; s melyet aztán más hasonló vállalatok követtek, — mint péld. a „Hadi és más nevezetes történetek" (1789) című
Görög
Görög Demeter
és
Kerekes
Kerekes Sámuel
által szerkesztett hirlap. De ezen, inkább csak politikai hireket tartalmazó ujságoknál a nyelv mivelésére többet tettek a szépirodalmi folyóiratok: mint a Magyar Múzsa (1787) Szacsvay Sándor szerkesztése alatt; a kassai Magyar Museum, melyet három jeles Irónk:
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
,
Baróti-Szabó
Baróti-Szabó Dávid
és
Bacsányi
Batsányi János
szerkesztettek 1788-tól kezdve; továbbá
Péczeli
Péczely József
: Mindenes gyűjtemény e (1789);
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
: Orpheus a (1790); Sándor István: Sokfélé je (1791);
Pánczél
Pánczél Dániel
: Uj Magyar Múzsá ja (1793); végre
Kármán
Kármán József
: Urániá ja (1794). — Ennyi folyóirat támadása, oly rövid időköz alatt, tanúskodik azon nemes buzgalomról, mellyel iróink a nyelv és nemzetiség ügyét felkarolták.  
  6. §. A MŰPRÓZA FEJLŐDÉSE  
  A magyar prózaírás, mely
Faludi
Faludi Ferenc
óta ismét áradozó pongyolaságba sülyedt, csak lassan kezde emelkedni.
Bároczy Sándor
Báróczi Sándor
, a föntemlített testőrök egyike, volt az első, ki a prózának szabatosabb formát igyekezett adni, eltérvén a nagy többség gondatlan irmódjától.
Báróczy
Báróczi Sándor
nem volt eredeti iró, csupán fordító; de fordításai, az akkori viszonyokhoz mérve oly jelesek valának, hogy egy
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
őt választotta magának követendő példányúl a jó magyar prózában. Leginkább francia műveket fordított, melyek közt legkitünőbbek
Marmontel
Marmontel, Jean Francois
Erkölcsi meséi. Ugyancsak franciából fordított egy Kasszándra cimű 7 kötetes regényt, mely a magyar szépnemnek sokáig kedvenc olvasmánya lőn, — s németből az Erkölcsi levelek et. —
Báróczy
Báróczi Sándor
t a műprózában
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
követte, de a tanítvány messze feljűlmulta mesterét. Róla alább fogunk szólni. —
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
val, mint prózairó, ellenkező irányban indult egy ifjú tehetség, a .szellemdús Kármán József , az Uránia szerkesztője.
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
ugyan is, a nyelv csinosítása tekintetéből, hogy a köznapi beszédtől eltérjen, nemcsak megtűrte, de néha keresve kereste a nem-magyaros szólásmódokat, fordulatokat: ellenben
Kármán
Kármán József
magából a nyelv szelleméből igyekezett a stil bájait kifejteni. De keveset irhatott: korán elhalt a sokat igérő ifju. Munkái közt: Fanni hagyományai cím alatt egy szenvedő hölgy naplója is olvasható, feltűnőleg csinos prózában. — A költői próza megalapítójának id. Péczeli Józsefet tekinthetjük, ki
Young
Young, Edward
Éjszakái t hatályos nyelven forditotta. — Pár eredeti regényirónk is volt már ez időszakban: de ezek a prózai irályban nem sok izlést tanúsítottak. Mészáros Ignác : „Kártigám" cimű hires regénye (1772), egyéb fogyatkozásit nem tekintve, a prózát sem igen vitte elébb. — Dugonics András , legtermékeúyebb regényirónk a múlt században, a a népi közmondások beszövése által sajátságos prózát teremte magának, mely elég körmönfont magyaros ugyan, de izlés nélküli, sok helyett pedig épen aljas.  
  7. §. NYELVTANI IRODALOM  
  A magyar nyelv mivelésének szükséges volta életkérdésül ismertetvén el: találkoztak irók, kik nem elégedtek meg többé azzal, hogy a nyelv szabályait, iskolai használatra, összeszedjék és csupán az ifjuság számára irják nyelvtanaikat; hanem mélyebben kezdtek bocsátkozni a filológiába, hogy a magyar nyelv természetét, szellemét, más nyelvekkeli rokonságát kinyomozzák. Ily értelemben vett nyelvészeink közül a jelesebbek: Gyarmathi Sámuel , ki, páter
Sajnovics
Sajnovics János
után, a finn rokonságot első vítatta köztünk; — Beregszászi Pál , ki a magyart a keleti nyelvekkel hasonlítá össze. — Ugyancsak a mult század vége felé (1795) Debrecenben, több tudós által készítve, jelent meg egy nagy magyar nyelvtan, mely debreceni grammatika név alatt ismeretes. E nyelvtannak fő hibája az, hogy a nyelv történeti fejlődését mellőzve, csupán az élő nyelvre támaszkodik s hol a gyakorlat nem képes útba igazítni, ott bizonytalan, ingadozó. Így például, az -ik-es és ik-telen íge hajlítás közt nem tud különbséget tenni, a szenvedőt a közép formával összezavarja; mind egy neki: láttatom vagy látódom; látódjék, vagy látódjon. — Verseghi Ferenc még tovább ment. Tiszta Magyarság cimű munkájában az egész ik-es hajlítást megtagadta magyarnak lenni, az ilyeneket: eszem, iszom tótos beszédnek állítá s helyettök ezt kívánta elfogadtatni: eszek, iszok. —
Verseghi
Verseghi Ferenc
ellenében az ik-es hajlítás törvényességét és sok más alapelveit ·a magyar nyelvnek diadalmasan megmutatta Révai Miklós : „Elaboratior Grammatica Hungarica" cimű híres nagy nyelvtanában (1806), s ama nyelvtani harcokban, melyek ez időtájt közte és
Verseghi
Verseghi Ferenc
közt folytak; s melyekben a
Révai
Révai Miklós
pártján három álnevű tanítványa (Miklósfi János,
Kardos Adorján
Ferenczy János
, , ez utolsónak valódi neve Horváth István) egy-egy egész könyvet irt
Verseghi
Verseghi Ferenc
ellen, nem minden mocskolódás nélkül. —  
  8. §. A TUDOMÁNYOS IRODALOM FŐBB VONÁSAI  
  Nem célunk itten minden, ez időszakban magyarúl megjelent munkát elsorolni: oly örvendetes szaporodásnak indult azok száma, hogy csak névszerinti ·megemlítésök is hosszúra terjedne. Csupán azokra leszünk tekintettel, melyek a maguk korában nagy hatást gyakoroltak, s húzamosb ideig fönntarthatták becsöket a magyar közönség előtt. Ilyenek:  
  A hittanban és erkölcstanban: Tóth Ferenc pápai tanár teológiai munkái és Sárvári Pál debreceni professzor „Morális Filozofiája" (1802). A természetrajzban: Dr. Földi János állattana,
Linné
Linné, Carl von
szerint (1801); és a „Magyar Fűvészkönyv", melyet Diószegi Sámuel debreceni predikátor és Fazekas Mihály főhadnagy, hasonlóul a
Linné
Linné, Carl von
rendszerében dolgoztak, s a magyar fűvészi terminologiának, úgy szólva, teremtői lettek. E jeles füvészkönyv félszázadon keresztűl csaknem egyedűli segédeszköze volt a botanikát magyarul megtanulni akaróknak. — A matézisben prof. Dugonics András törte meg az útat „Tudákosság" cimű munkájával (1784), melyben a kellő műszavakat magyarul igyekezett kitenni, sokszor szerencsésen, de többnyire visszatetsző ujítással. A históriá-ban: Világtörténeti munkát gr. Gvadányi József írt, különböző forrásokból (1796—1802); de csak 6 kötetig vihette; halála után
Kis János , (a költő)
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
 
Kis János
[törölt]
« superintendens »
n
Jegyzet fölötte
a költő
Beszúrás
*
Szövegforrás:
Kézirat
 
folytatta azt. — Mindszenti Sámuel komáromi predikátor L'Advocat világtörténeti Lexikonát dolgozta ki magyarul, 6 kötetben (1795). — Budai Ézsaiás , debreceni tanár (később lelkész és szuperint.) „Közönséges Historiát" adott ki (1800—5), s ugyan ő irodalomtörténeti jó munkát is nyujtott a „Régi Tudós Világ Historiájában" (1805). — Különösen Magyarország történetét tárgyazó jelesb munkák: Budai Ézsaiás:Magyarország Historiája" (1805—12) és bátyja,
Ferenc
Budai Ferenc
, szováti ref. lelkész igen becses „Polgári Lexikona" (1804), mindenik 3 kötetben. [ Virág Benedek : „Magyar Századok" (I. kötet: 1808. II. kötet: 1816) cimű munkájában jelesen tárgyalja a magyar történet régibb századait.] — Magyarország földleírását (1799) prof. Vályi András dolgozta ki szótáralakú 3 kötetes művében; Magyarország megyéiről derék földképeket adtak
Görög
Görög Demeter
és
Kerekes
Kerekes Sámuel
, a „Hadi történetek" cimű hirlap szerkesztői. Végre az egész földről hasznos Oskolai Atlás jelent meg (1800) Debrecenben, prof.
Budai
Budai Ézsaiás
felügyelése alatt.  
  9. §. KÖLTÉSZET  
  A nemzeti és irodalmi ébredés ez időszak elején is, mint rendesen, először a költészetben nyilatkozott. Lelkes testőreink a francia, úgy nevezett klasszikai költészet csínja által elbájolva, tárgyban és formában követni kezdék a jeles példányokat. A régi magyar költőknél divatos négy rimű versszakot, francia példára, könnyű kétsoros alexandrinnal válták fel; a dráma, tanköltemény, epistola lőn a kedvenc forma, melyben legörömestebb dolgoztak.
Bessenyei
Bessenyei György
lépett föl először drámáival
(1772), úgy később a többiek; — itthon a hazában is hozzájok csatlakoztak a rokon elemek; s ily módon állt elé költészetünkben az ugy nevezett francia iskola.  
  De már ekkor a hon határai közt is készűlt egy mozgalom, mely egész más irányt adandó vala a magyar költészetnek. Néhány szerzetes férfiú, a régi klasszikai irodalom által föllelkesítve, mértékes versek: ódák, elégiák stb. irására ösztönöztetett, mire az előtt csak gyér példa vala költészetünkben.
Rájnis
Rájnis József
volt az első, ki megkezdé a munkát, de
Baróti Szabó
Baróti-Szabó Dávid
, a ki föllépett (1777). Még
Révai
Révai Miklós
csatlakozott ez irányhoz, s e háromtól veszi kezdetét a latin, vagy klasszikai iskola.  
  Azonban a versirók nagy része, mintha tudomást sem venne ez újításokról, békén haladt a megszokott ösvenyen, melyet
Gyöngyösi
Gyöngyösi István
nyitva hagyott. Terjedelmes, bőbeszédű eposzokat zenge, négy rimű strófákban; alkalmazta magát a közönség fejletlen ízléséhez, s
Gyöngyösi
Gyöngyösi István
t, ha erényeiben útól nem érte, hibáiban meghaladta.
Dugonics
Dugonits András
lépett fel közűlök először (1774). Ez volt az úgynevezett népiesek, vagy helyesben: népszerűek iskolája.  
  Végre egy negyedik irány is kezde mutatkozni. Finom izlésű emberek, egy részről a régi klasszikai költészet bájának is hódolva, de másrészt az új, — különösen német — poézis szépségeitől is meghatva: míg amannak áldozni meg nem szűntek, ennek követésére is felbuzdulának. Külsőleg ez irány a rímes versek mértékre (jambus, trochaeus stb.) szedésében nyilvánult.
Ráday
Rádai Pál
tette az első kisérletet. — Ezek mintegy úttörői voltak azon új iskolának, melyben
Kisfaludy K.
Kisfaludy Károly
,
Vörösmarty
Vörösmarty Mihály
stb. ragyog: nevök tehát: az új iskola előzői.  
  10. §. A FRANCIA ISKOLA  
  A francia iskola kezdője, ki annak egyszersmind fejéül tekinthető, Bessenyei György . Fia egy szabolcsi nemes családnak, oly hanyag nevelésben részesült, hogy midőn 19 éves korában a testőrseregbe lépett, arcpirulva kellett érzenie roppant elmaradását. E szégyen érzete őt tanulásra ösztönzé; s 11 évi erőfeszítés, folytonos munka által annyira vitte, hogy nem csak az újabb művelt nyelveket sajátítá el, hanem a tudományokban is, főleg a história- s bölcsészetben alapos jártasságot szerzett; úgyhogy írói föllépésekor egyike volt már honunk legszellemdúsabb és kiképzettebb tudósainak. — Föllépése 1772-ben történt, Agis cimű szomorújátékával, melyet nemsokára Hunyadi László, Buda tragédiái, Philosóphus vígjátéka és egyéb költeményei — ezek közt az angol
Pope
Pope, Alexander
után dolgozott Ember próbája című tanköltemény, — s nehány prózai munkája követtek. —
Bessenyei
Bessenyei György
maga körébe vonta a vele rokon szellemű költőket, s munkáikat ily cimű könyvben kezdé kiadni: Bessenyei György társasága (1777). — Költeményeit a bölcsészi hajlam, a reflexió, jellemzi; drámái szerkezetén meglátszik, hogy olyan időben irattak, mikor még nem volt magyar szinpad. — Irodalmi szereplése 1772—80 közé esik; azontúl, bihar megyei jószágára vonulva, folyvást dolgozott ugyan költői, bölcsészi és történeti műveket, de semmit ki nem adott.  
  Barcsay Ábrahám , testőr társa
Bessenyei
Bessenyei György
nek, később ezredes a lovasságnál, a „Bessenyei-társaságában" adta ki első költeményeit; azután pedig (1789)
Révai
Révai Miklós
bocsáta közre azokból egy nagyobb csomót. Versei leginkább könnyű, kedélyes epistolákbol állanak, melyeket barátjaihoz irogatott.  
  B.
Orczy Lőrinc
Orczy Lőrinc
, tábornok s abauji főispán, nem tartozott ugyan a testőrök közé, de azért a francia iskolához számítjuk, részint költeményei jelleménél fogva, részint mivel barátsága és buzdításai által serkentőleg hatott ezen iskola embereire.
Orczy
Orczy Lőrinc
már hajlott korban volt, midőn ezek fölléptek; ő azelőtt régen irogatott verseket, de ki nem adta, csak jóval később (1787—89) jelentek azok meg
Révai
Révai Miklós
által: Költeményes Holmi cím alatt. Józan, vídám életbölcseség teszi alapját költeményeinek: dicséri a mezei életet, a megelégedést; korholja a hibát, a fényűzést, hiúságot; részt vesz a köznép szenvedéseiben és mindenek fölött szivvel-lélekkel magyar.  
  11. §. A FRANCIA ISKOLA. FOLYTATÁS  
 
Barcsay
Barcsai Ábrahám
személyes barátsága által ösztönözve lépett föl Ányos Pál , az ifju paulinus szerzetes. Az eltévesztett életpálya miatti gyötrelem, mely végre is (28 éves korában) sirba vitte, elégia-költővé tette
Ányos
Ányos Pál
t; csak a barátság enyhíté némileg fájdalmait. Innen költeményei e két fajra oszlanak: elégiák és epistolák. Egy pár dalában a népi schemát is sükerrel alkalmazta. Munkái nem jelentek meg összesen; — csak halála után (1798) adott ki azokból
Bacsányi
Batsányi János
egy nagyobb — de hiányos — gyűjteményt.  
  Gr. Teleki József , ugocsai főispán, azon szép elégiájával vonta magára a közfigyelmet (1779), melyben huga, Teleki Eszter halálát kesergi; — gr. Teleki Adám pedig még előbb (1773)
Corneille
Corneille, Pierre
Cid" cimű drámájának jeles fordításával, alexandrinokban.  
  A francia iskola újabb nemzedékének mintegy központja, irányadója Péczeli József , komáromi predikátor lőn: ki néhány eredeti, de többnyire fordított munkái által nagyon elhíresedett. Versekben írott Meséi (1788) részint eredetiek, részint aesopusi tartalmuak, s könnyű kellemes elbeszélő modoruk miatt nagy tetszésben részesültek. Fordításai közül jelesebbek: a Henriás (1786 és 92), hősköltemény
Voltaire
Arouet, François-Marie
után; Zair, Merop, Tánkréd, Álzir, szomorújátékok ugyanazon francia szerzőtől; végre
Young
Young, Edward
Éjtszakái, angol költő műve, de franciából forditva.  
  Többi hívei is ezen iskolának leginkább francia művek fordítására adták magokat, de nem nagy szerencsével.  
  12. §. A LATIN ISKOLA  
  Erdősi Jánosnak XVI-dik századbeli kisérlete, a magyar verseket klasszikai mértékre szabni, a XVIII-dik század derekáig gyér követőkre talált. A múlt század közepe táján azonban már voltak egyesek, mint gr. Ráday Gedeon és Szilágyi Sámuel szuperintendens, kik irószobájok rejtekében latin mértékkel foglalkoztak, de közre nem bocsátván, működésök hatás nélkül maradt. — Molnár János , tudós kanonok, adta az első (bár gyarló) példát s a buzdítást: „Régi Jeles Épűletekről" irt munkájában. Buzdítására előbb
Rájnis
Rájnis József
kezdett tervszerűen dolgozgatni, de őt a föllépésben nemcsak
Baróti Szabó
Baróti Szabó Dávid
, hanem
Révai
Révai Miklós
is megelőzte. E három a latin iskola kezdője, feje.  
  Baróti Szabó Dávid , jezsuita és kassai tanár, 1777-ben adta ki „Uj mértékre vett külömb verseit", melyek „hatlábú, alagyás és lantos verseket" tartalmaznak. Mai szempontból tekintve, alig egyebek azok prozódiai gyakorlatnál: de megjelenésök az akkori deákos közönségre nagy hatással volt, s a méltányló fogadtatás buzditóan hatott
Baróti
Baróti Szabó Dávid
ra. Nem sokára (1779—80), Paraszti majorság cimű tankölteménye (
Vanière
Vanière, Jacques
latin munkája után) még híresebbé tette nevét. — Verseit változtatva, kihagyva, újakkal pótolva még három kiadásban bocsátá közönség elé (1786891802). — De legbecsesb dolgozata
Virgil
Publius Vergilius Maro
Aeneis e lett, melynek fordítását agg korában végezte be, s melyhez az Eklogák is járultak. Érdemei a nyelvre nézve kétségtelenek, melyet új és ritkább szavakkal, fordulatokkal gazdagított; noha más részről az is való, hogy magyarsága sokszor eröltetett.  
  Kőszegi
Rájnis
Rájnis József
(tulajdonkép: Reinich) József, hasonlóul a jezsuita szerzet tagja — csak négy évvel utóbb
Baróti
Baróti Szabó Dávid
nál léphetett föl „Magyar Heliconra vezérlő Kalauzá val", melyben a magyar versszerzésnek „példáit és reguláit" adta. A példák saját versei, nehány óda s epigrammból állnak: és eredeti költeményei jóformán csak is ezekben határozódnak. De fordította ő is
Virgil
Publius Vergilius Maro
t; az Eklogák at, Georgicon t egészen, az Aeneis be belehalt. Dicsvágya, hogy
Baróti
Baróti Szabó Dávid
által megelőztetett, keserű tollharcba keveré őt az utóbbival.
Rájnis
Rájnis József
magyarsága nem oly erőltetett, mint a
Baróti
Baróti Szabó Dávid
é, de pongyolább is ennél.