AJOM10

Megjegyzések:

Az asztaltáncoltatás nem a XIX. század találmánya; de csak a XVIII—XIX. század fordulóján lett újra divatos. 1848-ban az amerikai Fox testvérek „felfedezték" a kopogtató szellemeket, néhány évvel később pedig, 1853 elején, ugyancsak Amerikában, elkezdik a „ table moving" — kísérleteket. A kísérletezők hite szerint a megidézett szellemek az asztal mozgatásával adják hírül jelenlétüket. Az asztal egyik lábába ceruzát helyeznek, s a szellemek ennek segítségével leírják közlendőiket. Március végén már Európába is eljutott a mozgalom. (Vö. Tolnai Vilmos: Arany Képmutogatójának személyes vonatkozásai. Irodalomtörténet. 1916. 171. 1.) 1853. ápr. 13-án nálunk is megjelenik az első asztaltáncoltatással foglalkozó tudósítás. (Budapesti Hirlap: Örökmozgó asztal.) A következő napokban az újságok rengeteget foglalkoznak az új szenzációval. Ápr. 16-án az Akadémia bizottságot küld ki a jelenség tudományos megvizsgálására. 22-én Jedlik Ányos nagy jelentésben számol be a kísérletekről, és a kor tudományos színvonalának megfelelően elfogadható magyarázatot ad. A kérdés azonban továbbra is foglalkoztatja az embereket; a sajtó egyre-másra ír róla. A XIX. század szépirodalmában is igen nagy helyet kapott az asztaltáncoltatás; például több műveben is említi. Az asztaltáncoltatás láza Nagykőrösre is hamar eljut. Az első kísérletet a leánynevelő intézetben végezték; Szász Károly számolt be róla a Pesti Napló ápr. 24-i számában. Innen tudjuk, hogy -ék is ott voltak: mint résztvevő, mint néző. Úgy látszik, az este nagy hatást tett rá, mert maga is folytatta a kísérleteket, társaságban és családi körben egyaránt. Ezeknek a kísérleteknek eredménye indította A Budapesti Naplóhoz címzett levelének megírására. A szemek különös hatására már Jedlik Ányos is felhívta a figyelmet Az asztal jártatáshoz. (UMM 1853. ápr. 16.); de éppen ellenkező eredményre jutott: szerinte ugyanis a szem, helyesebben a merev nézés rögzíti az asztalt; szerint viszont éppen ez hozza mozgásba. büszke volt felfedezésére. Levele megjelenésének napján így ír nak: „Gyermekeink egészségesek, közelebb nagy erőt fejtett ki a tab1e-moving kísérleteknél. Ez a bolondság itt is napi renden van s kell benne lenni valaminek. A szemek hatását én fedeztem fel, azok majd több szerepet látszanak vinni, mint a kezek. Vak tyuk is talál néha egy árpát." (1853. ápr. 27.) Egy hónappal később, máj. 27-én nek is ír ugyanerről: „Táncoltatjátok-e már az asztalokat? Itt nagyban járják a galoppot; fő-force benne az, hogy a bűvésznek egy pontra kell néznie az asztal közepén, akkor 2—3 perc alatt a leglustább asztal, tányér stb. is megindul, mely columbusi feltalálást nekem köszönheti a tudós világ... Van benne valami. különösen derék legény, a sziklákat is megmozdítaná." kezdeti lelkesedése később lelohad, s egy év múlva már kételkedik a dologban. egy levélben leírja megidézésének történetét; erre így válaszol: „A szellemekkel való korrespondenciát illetőleg én a szkeptikusok közé tartozom. Se igent se nemet nem mondhatok. . . Mondám a kétkedők közé tartozom. Nem a tényt illetőleg: mechanikai erőnél többet hiszek a dologban és értelmes, becsületes embereket csalással nem vádolok. Tegnap saját nőm is megkisérlé, mert taval ö is megmozgatta az asztalt. A szellem akart irni, de nem tudott, csak holmi krixkraxot firkált fel s alá a papiron. Meglehet, nem tud irni az istenadta. Azt gondolom, az egész asztalirási processus, a működő agyában képződik, öntudatlanul. Képek és eszmék állnak elé, s egészíttetnek ki, mint az álomban; igy néha egy-két vonás megmarad abból, mit a működő egyén tud, s kíegészíttetik olyanokkal, miket nem tud, mikre nem is gondol. . . Amit legkevésbbé hiszek, az a testtől megvált szellem működési képessége: mert hogyan volna a szellem képes oly tökéletlen müszer által, minő egy asztal vagy bútordarab, nyilatkozni, ha már legmesterségesb orgánumának, a testnek rendetlen állapota, például a vérnek az agybatolúlása, megtompíthatja munkásságát. . . Azonban ezt eldönteni nem az én feladatom." (1854. márc. 19.) Nem sokkal később, en járva, Egressy Gábornál újra részt vesz egy asztaltáncoltatáson, s ez oly nagy hatást gyakorol rá, hogy megint pozitív módon nyilatkozik: „Mert a bűbájos asztal csakugyan megmondja, amit ő tud, s naponként korrespondeál rajta vel, kihez most kedden nekem is volt szerencsém, akkor nap Pesten lévén. igen jól emlékszik rólam, furcsa is volna, ha nem tenné azt. Tréfán kivül az egész oly bolond história, mit könnyebb kinevetni, mint megfejteni, azért korunk tudósai az első utat választották. De, ha magad, rátéve kezedet az asztalra, csupán gondolnád a kérdést, s az irott felelet mégis ráillenék arra, akkor szintoly furcsán érzenél, mint hasonló esetben én érzettem. No de hagyjuk ez ostobaságot, melyről kiki csupán magát győzheti meg, de mást, még legjobb barátját, testvérét, nejét, apját sem." (nak, 1854. ápr. 22.) nak irt következő levelében is említi az asztaltáncoltatást. Később hallgat róla. Öregkorában, 1877-ben a Kép-mutogatókban így emlékszik vissza: