Jegyzetek az Arany János Összes Művei X. kötethez

Arany János

műveinek kritikai kiadásában a költő prózai munkái egyesítve, az összkiadás külön alcsoportjaként (mint az egész sorozat X—XI—XII. kötete) jelennek meg. Az első kötet a szépprózai műveket és az 1841-től 1860-ig tartó időközben létrejött cikkeket, tanulmányokat és iskolai jegyzeteket foglalja magában. A második és harmadik kötet a budapesti évek idején létrejött prózai dolgozatokat tartalmazza. Ezekbe a kötetekbe

A.

Arany János

önálló, s a nyilvánosságnak szánt, irodalmi művekként számon tartott prózai munkái kerültek. Vannak ezeken kívül szép számmal olyan prózai szövegei is, amelyek kívül esnek a műalkotások körén. Ilyenek első soron a költő hivatalos vagy magánjellegű írásai. A szalontai, nagykőrösi és budapesti években egyformán irt ilyeneket. Ezeket műfaji különállásuk önálló csoportba, külön kötetekbe utalja.

A. prózai munkáiról

A.

Arany János

nem tartotta magát jó prózaírónak. Prózában írt műveiről is túlzott szerénységgel nyilatkozott. Prózáját nem egyszer nevezte „fahangú"-nak. Van is ebben némi igazság, főként, ha a századforduló óta kialakult, szépíróian színes, tőmondatosan magyaros stílussal, vagy ha magának

A.

Arany János

-nak költői szövegeivel vetjük össze prózai műveinek stílusát.

Csengery

Csengery Antal

okos megjegyzése, amellyel a prózaírás nehézségeivel magát mentő költőt 1858-ban megnyugtatta, jól utal e „fahangúság" egyik okára: „Ha a forma, a nyelv nem oly tökéletes, mint verseidben, ne törődjél vele. Nem a te prózád hiánya az, amit érzesz, hanem általában a magyar prózáé." Egy másik okra Horváth János figyelmeztetett az Egy egyszerü beszélykével kapcsolatosan: „Mintha a jegyzői iroda nyelvét és stílusát vinné át az irodalomba, talán aktaszerű hitelességét remélve attól a kitalált, szinte hihetetlen történetnek." ( Horváth János: Tanulmányok.

Bp

Budapest

. 1956. 394. 1.) Prózai munkáinak nagy részét valóban hivatalból, feladatszerűen írta

A.

Arany János

; még elbeszéléseit is. A prózai munkák válfajai közt stílus tekintetében nehéz is határt húzni. Cikkein, bírálatain, tanulmányain mindig van annyi hivatalnoki szín, mint amennyi írói fény hivatali iratain „Legfeltűnőbb sajátsága

Arany

Arany János

prózai stílusának — írja Riedl Frigyes — a nyugodtság. Ebben van stílusának fénye, ebben van árnyéka is. Az erő, a biztosság nyugalma ez, mely mindent kellően megvilágít, pontról-pontra haladva tételeit meggyőzően fejtegeti, majd körmondattá szélesbül, majd döntő következtetéssé tömörül. De viszont úgy érezzük, mintha e klasszikus tökéletességű próza nyugodtsága hoszszabb előadásnál elfárasztana bennünket, mert némi egyhangúságot kelt; mintha a teljes világosság, mely egyenlő erővel, árnyéktalanul ömlik el prózáján, idővel mégis kissé ellankasztana." ( Riedl Frigyes: Arany János,

Bp

Budapest

. 1904. 268. l.)

Riedl

Riedl Frigyes

s vele

A.

Arany János

méltatói utalnak azonban

A.

Arany János

prózájának rejtettebb színeire, értékeire: tárgyi elemeinek gazdagságára, minden részletre kiterjedő világosságára, ép magyarságára, a lassú mozgású felszínen mindegyre átvillanó ötletességére, fel-felcsillanó, okos szarkazmusára, találó képiességére stb. (Babits Mihály, Horváth János, Németh László stb.)

Prózai munkáinak időrendben elrendezett összessége igen jól megmutatja azt a fejlődést is, amelyen ebben a vonatkozásban is hozzánőtt vállalt feladataihoz. A prózai dolgozatok végigkísérik egész pályáját. A problémák, megfigyelések, gondolatmenetek, stiláris fordulatok szorosabb-lazább fonalakkal fűzik egybe őket. Ezért is követtük csoportosításuk közben keletkezésük időrendjét. Nagyjából műfajilag is így következnek egymásra.

A kötetünkben olvasható prózai művek négy főcsoportra oszthatók: 1. Eredeti és fordított szépprózai művek; 2. Kisebb cikkek; 3. Irodalmi tanulmányok; 4. Iskolai jegyzetek.

Szépprózai műve

nem sok maradt ránk; ezt a területet mindig kissé idegennek érezte tehetségének természetétől. Ami kevés ilyen jellegű művet írt, azt sem tartotta túlságosan sokra. Össze soha nem gyűjtötte, újra ki nem adta; miután létrehozta, úgyszólván teljesen magukra hagyta őket. Nagy költői alkotásai mellett valóban inkább csak emlék-értékük figyelemreméltó: a géniusz sokoldalúságának, tapogatódzó útkeresésének vagy a kenyérkereset kényszerének dokumentumai. Egy részük

A.

Arany János

kezdő korában keletkezett, más részük az „éneklőből lett énektanár", a szerkesztő erőfeszítéseinek emléke: az életnek, az ízlés és stílus fejlődésnek erős változásai választják el tehát őket egymástól. Műfajuknál fogva azonban egységbe tartoznak. Így is adjuk őket, keletkezésük időrendjében, de mégis külön csoportban az eredeti és a fordított szépprózai munkákat.

Zártabb, kevésbé hézagos fejlődésmenet hordozói és kifejezői

A.

Arany János

nem szépirodalmi jellegű prózai dolgozatai. Van ezek között is sok olyan, amelyet a költő nem vett fel gyűjteményes köteteibe. Kisebb cikkeit és iskolai jegyzeteit például teljes egészükben kihagyta; ezek közül fia,

László

Arany László

is csak mintául vett fel néhány válogatott darabot a Hátrahagyott Művek közé. Vannak olyan cikkek is, amelyeket csak napjaink Arany-kutatása emelt ki a feledésből, s olyan is van, amely most kerül be először a költő összes művei közé.

A kisebb cikkek

az 1841 és 1853 közötti időszakban keletkeztek; az igazán fontosak 1841 és 1849 között. Fejlődésének igen fontos dokumentumai ezek. Azt bizonyítják, hogy az a komoly érdeklődés, amellyel a közügyek változásait mindvégig kísérte, a forradalom és szabadságharc leveréséig aktív írói részvételre is késztette. Már első nyomtatásban megjelent cikkében, amelyet ismerünk, a kor egyik igen fontos gyakorlati-közéleti kérdéséhez szól hozzá, komoly politikai tájékozottsággal. Az NB számára írt cikkei egyaránt kitűnnek aktuális hangsúlyaik erejével, a forradalom nagy erkölcsi, nemzeti és politikai céljait vállaló eltökéltségükkel s a néphez a maga nyelvén szóló közíró okos világosságával. Ezeket a politikai cikkeket az abszolutizmus idején semmi esetre s politikai okokból később is alig vehette fel munkái közé. Arany László is, aki néhányat közzétett

A.

Arany János

hátrahagyott műveiben, így indokolta válogatását, amellyel a politikai szempontból legkényesebb darabokat elhagyta: „A Nép Barátja számára 1848-ban írt népies politikai cikkekből csak azért vettem fel egy párt, hogy mutatványul szolgáljanak, mint fogta fel szerzőjük a feladatát, mikor a népre a közügy érdekében akart hatni. " ( Arany János hátrahagyott iratai és levelezése,

Bp

Budapest

. 1988—89. II. köt. IV. 1.) Politikai jellegű cikket

A.

Arany János

élete végéig nem is írt többet. Az asztaltáncoltatásról szóló kis szöveg hozzászólás csupán egy divatos társasági kérdéshez; a Tisza Domokossal kapcsolatos két kis írás pedig magánérdekű, kegyeletes megemlékezés. A szerkesztőségi évekből s a későbbi időkből származó kisebb cikkek sehol nem lépnek túl az irodalom és a nyelvészet szakmai kérdéseinek határán. A nagykőrösi évek legfontosabb prózai művei az

Irodalmi tanulmányok:

ezeket maga

A.

Arany János

is értékelte, és nagy részüket felvette válogatott prózai dolgozatainak kötetébe. Ezek az irodalmi tanulmányok az 1850—1860 közötti évtizedben jöttek létre, s szervesen folytatódnak a szerkesztőségi évek dolgozataiban. Az utolsó nagykőrösi tanulmánnyal, a töredékben maradt Zrínyi és Tassóval mégis le kellett zárnunk az e kötetbe került tanulmányok sorát. Egyrészt

A.

Arany János

prózai műveinek arányos elosztása céljából, másrészt azért, mert a szerkesztőségi évek dolgozatai mégis külön műfajként jelentkeznek, s meglehetős határozottsággal elhatárolódó egységgé rendeződnek.

Iskolai jegyzetek

A nagykőrösi évek prózai művei közé tartoznak még a költőtanár iskolai célra készült jegyzetei. Ezeket egyáltalán nem szánta a nagy nyilvánosságnak, nem tartotta eredeti műveknek, nyomtatásban nem bocsátotta közre őket, eredeti kézirataikból csak fogalmazvány-töredékek maradtak meg véletlenül; első kiadásuk egykori tanítványok kéziratos jegyzetei alapján készült. A kutatás mégis — joggal — a költő lényeges művei közé sorolja őket; a kötet főszövegei közt a helyük.

A szövegek lelőhelyéről

A.

Arany János

prózai műveinek kéziratai, minthogy nem tulajdonított nekik különösebb fontosságot, nagyrészt még a költő életében elkallódtak. Amit a család örökségként megőrzött, a főváros ostroma idején elégett a budai Voinovich-villában. Az ebben a kötetben közölt darabok kéziratainak vagy fogalmazványainak töredékei az MTA, az OSZK, az EK és az OPIM kézirattárában találhatók.

A kötetben közrebocsátott szövegek nagy többsége a költő életében csupán egyszer, esetleg kétszer jelent meg nyomtatásban. Ezeket az egykorú, ma már csupán nagy könyvtáraink (főként az OSZK, az MTA könyvtára és az EK) ritka példányaiban hozzáférhető folyóiratok, újságok, iskolai értesítők, könyvek lapjairól másolták le a későbbi kiadók. Feltevésünk szerint annak az egyetlen kötetnek, amelyet a költő élete végén prózai dolgozataiból összeválogatott, az 1879-ben közreadott PD-nek szövegeit is így másoltatta egybe. Kiadásunk szövegeinek többsége ezeket az elsőül vagy másodikul megjelent szövegeket követi.

Vannak végül olyan munkái is

A.

Arany János

-nak, amelyeknek majdnem teljes egésze csupán a költő tanítványainak kézirataiban maradt ránk. Ezeket Pap Károly adta ki gondos szövegkritikai vizsgálódások alapján. Szövegünk, ahol eredeti kézirattöredék nem merült fel, az ő kiadását követi. ( Pap Károly: Arany János irodalomtörténete.

Bp

Budapest

. 1911.)

A szövegek helyesírásáról

A költő életében megjelent nyomtatott szövegei zömét nem a költő korrigálta. hanem a nyomdász vagy valamelyik szerkesztőség korrektora. Ez a megállapítás — bár némi megszorítással — érvényesnek látszik azokra a szövegekre is, amelyek folyóirataiban jelentek meg. Az agyonhajszolt szerkesztő kénytelen lehetett a korrigálást részben másra bízni, vagy gyorsan s csak félfigyelemmel javítani: még az SzF és a Koszorú szövegeiben is elég gyakori a sajtóhiba s a helyesírásbeli következetlenség. Az 1879-ben megjelent PD korrektúráját is alighanem más végezte: ennek a kötetnek szövegeiben nem egy korábbi sajtóhiba s meglehetősen sok helyesírási következetlenség öröklődik tovább. Helyesírásában is teljesen hiteles prózai Arany-szövegünk csak nagyon kevés van tehát a szóban forgó időből.

Kezdetben úgy gondoltuk ezért, hogy a rendelkezésre álló szövegek betűhív közlése némileg eltérítene bennünket a kiadás fő céljának: az Arany-szövegek lehetőleg pontos közlésének megvalósításától. Egy kritikai kiadásnak aligha lehet feladata egykori korrektorok helyesírásának rögzítése. Az látszott tehát helyesnek, hogy a szövegek helyesírását lehetőleg

A.

Arany János

nyelvhasználatának hangállapota szerint igazítsuk ki.

A szövegek kritikai átvizsgálása során azonban rá kellett jönnünk. hogy ez az elvi szépségű elhatározás megnyugtató tudományos pontossággal egyelőre kivihetetlen. Azokat a részletes statisztikákkal, a változásokat rögzítő táblázatokkal alátámasztott vizsgálatokat, amelyek alapján nyelvhasználatának, hangjelölésének jellemző vonásait s ezek történeti alakulását pontosan megrajzolhatnók, még el se kezdték: a kritikai szövegkiadásnak nem utolsó feladata éppen az, hogy a vizsgálatok alapjául szolgáló hiteles szövegeket elválassza a helyesírás szempontjából nem teljes hitelűektől. A költő

A.

Arany János

egyáltalán nem volt pedáns helyesíró: a hangjelölés szabályait alárendelte a ritmus, szólamképzés, széphangzás, egyszóval: a költői dikció élő, tehát változékony alakulásának. Bár — a rá annyira jellemző túlzott szerénységgel — sokszor merevnek, fásnak érezte s jellemezte prózáját: ebben is jut mégis majdnem akkora szerep a hangzásnak, a szólamok egybekapcsoló, illetőleg elkülönítő íveinek, mint verseiben. Előfordul tehát, hogy — különösen a szavak egybe- illetve különírását tekintve — ugyanabban a kéziratban is található látszólagos következetlenség. Az idők folyamán változik is helyesírása; különösen a szóvégi hosszú és rövid hangok jelölésében, a központozásban, a szavak egybe- és különírásában s főként az idegen szavak írásában figyelhetők meg az egykorú helyesírás módosulásaival párhuzamos alakváltozások.

Amit tehát ilyen vonatkozásban mondhatunk, inkább a szöveg-előkészítés közben kialakult általános benyomáson, mint módszeres vizsgálódáson alapul: semmiképpen nem tarthat tehát igényt sem teljességre, sem véglegességre.

A.

Arany János

írásmódjában nincs semmi kiötlően egyéni; a mai szabályoktól eltérő gyakorlata nagyjában megegyezik kora általános helyesírási szokásaival. Ilyen kornyelvi sajátság egy sor ma hosszan ejtett és jelzett hangzó rövid jelzése. Ilyenek: rosz, köny, boszu, fris, fen, épen; higy, döl, lön, uj, sziv, igy, ugy, müvész az -ul, -ül végződés stb. Ilyen kornyelvi sajátság az olyan nevelős összetételek, mint aki, amely, ami, eféle, anélkül, amilyen stb. külön írása tehát: a ki, a mely stb. A korbeli helyesírás részben még a hiátus-jeleket is kitette:

Arany

Arany János

szövegeiben általában csak akkor fordulnak elő, ha nem maga korrigált, ill. ha a hiátus-jel alkalmazásával félreértést akart elkerülni. Különírva tűnik fel az igekötős igék túlnyomó része is. A ma egybeírt összetett szavak írására nézve aligha lehet általános érvényű szabályt megfogalmazni: az esetek nagyobb részében

A.

Arany János

inkább a külön írásra hajlik. A központozásban is gyakran eltér természetesen a mai szabályoktól. Sem a vesszőt, sem a pontosvesszőt nem használja következetes merevséggel; általában a mai használatnál ritkábban él velük, s még prózai szövegeiben sem mindig az értelmi tagolódás kívánságai értelmeben. Kettőspont, kérdőjel. felkiáltójel után nem mindig használ nagybetűt. Igen tarka kép alakul ki az idegen szavak írásában. A korszak írásmódja ezen a területen mutatja talán a legnagyobb változékonyságot. A kötetünkben közrebocsátott szövegekben akad a korabeli kiejtésnek megfelelő fonetikus átírás, de van számos olyan is, amely az ortodox hagyományt követi, akad németes, latinos, de egyéni átírási forma is.

Mindez természetesen kevés és nem eléggé megalapozott ahhoz, hogy az

A.

Arany János

helyesírását nem hitelesen tükröző szövegek hangjelzését egységesítsük. Azt a lehetőséget, hogy az ilyen szövegeket teljesen mai helyesírással adjuk, szintén el kellett vetnünk. A korrektorok előtt esetleg ott volt

A.

Arany János

kézirata, s ha nem követték is pontosan, az övék még mindig közelebb állt a költő helyesírásához, mint a miénk. A teljes mcdernizálás még jobban eltávolítaná a szöveget

A.

Arany János

feltételezhető eredetijétől — olyan megoldás kedvéért, amely ugyancsak ki van téve a helyesírás alakulásával járó további változásoknak.

Leghelyesebbnek látszott tehát, hogy a szóban forgó szövegeket az egyetlen vagy a leghitelesebbnek látszó szöveg, másolat vagy feljegyzés alapján, annak helyesírása szerint közöljük; de az Akadémia előírásainak értelmében mégis úgy, hogy az olyanféle, ma már teljesen formálisnak tartott jelzésformákat, amint a hiányjel, a cz-írás c helyett, vagy a kettősbetűk duplázása (lyly) modernizáljuk. A kiadványunk alapjául szolgáló szöveg megjelölését s a szükséges szövegkritikai megjegyzéseket a jegyzetekben megadjuk. A nem

A.

Arany János

kéziratában vagy korrektúrájában ránkmaradt szövegek nyilvánvaló sajtóhibáit nem soroljuk fel: egykorú nyomdászok és korrektorok botlásait megörökíteni aligha lehet feladatunk.

A jegyzetekről

A jegyzeteket az akadémiai szabályzat előírásai s a kialakult szokás hagyományai szerint készítettük el. Két területen azonban a szokásosnál szűkebbre szorítottuk a jegyzetanyagot. I. Nem törekedtünk az önmagát igen sokszor megismétlő Arany-irodalom teljes ismertetésére: a helyenként igen terjedelmes anyagból azt emeltük ki, ami a szóban forgó művek megismerése és értékelése szempontjából lényegesnek látszik. 2. A szöveget tartalmilag magyarázó jegyzeteket csak a legszükségesebb esetekben adunk. A kötetbe felvett művek tárgyi anyaga nagyrészben közismert: többségük maga is részletekbe merülő magyarázat. További magyarázgatásuk tehát — főként egy ilyen, szakemberek számára készülő kiadásban — fölösleges szószaporításnak látszik. A tudományos krítikru kiadásokban — eltérően a népszerű magyarázatos kiadásoktól — csak olyan magyarázatoknak, adalékoknak van helyük, amelyek a nagy lexikonokban nem találhatók meg.

A KÖTETBEN SZEREPLŐ MUNKÁK LEGFONTOSABB KIADÁSAI:

Arany János: Prózai Dolgozatai.

Bp

Budapest

.

Ráth. M.

Ráth Mór

18ű9.

Arany János Összes munkái.

Bpest

Budapest

. Ráth M. 1884—85.