A PÖRÖS ATYAFIAK
Regény. Irta Vas Gereben. Két kötet.
(Pfeiffer,
Pest
.)
Budapest
Vas Gereben, mint az élcek, adomák, ötletek nagy
mestere, eleitől fogva ismeretes, életben, irodalomban egyaránt. A ,,Pörös atyafiak” meséje is, ha lehető legrövidebbre vonjuk össze, egy ötleten
sarkallik. Kardos ügyvéd, ki gazdag és gyermektelen, oly sajátságos, mondhatni bizarr,
végrendelést tesz: hogy öt oldalrokona közől vagyona azé legyen, kiről az atyafiak
ketteje azt vallja, hogy mindnyájok közt legtöbb esze van. Mi tapasztalások árán jutott
az ügyvéd e különc gondolatra: annak lélektani fölfejtése, cselekvénnyé öltöztetése
képezi a regény első felét; hogyan bontakozik ki a dolog: ez az utórész foglalatja. A
csomó (nodus) tehát itten betüszerinti értelemben megvan: meg annyira, hogy bökkenőnek
is mondhatnók: valóságos kunkötés, mely hogy miként lesz feloldva, ugyancsak feszíti a
várakozást. Foglyos kérdés, minőket, szerző szerint, a fiatal jurátusok 1848 előtt egymásnak feladtak bizonyos ujvilág-utcai
házban a „négy forintos ebéden" Ily adomaszerű hegybe (point) futván össze az egész
mese: e szerint az egység is megvan; oly szoros egység, mint valamely adomáé. Sőt a
symmetria is úgy ki van szabva, hogy fele a regénynek e döccenőn túl, fele innen esik;
első kötete a végrendelet előtt, másik a végrendelet után játszik. Szinte szeretnők nem
látni annyira a szúrást, hol a cirkalom láb meg volt feszítve. Valóban ritka eset, hogy
a kritika nálunk azért szólaljon fel, hogy túl vive látja az egység, a kimértség utáni
törekvést. Pedig itt ép azon esetbe jő: nem lehet elhallgatnia az észrevételt, hogy a
regény nem adoma: egysége is tehát ezétől különböző. Képzeljünk hőskölteményt, mely
egyetlen epigrammai fordulatra lenne alapítva. Akár az, akár egy oly regény, mely adomai
ötleten fordúl meg.
Azonban nem volnánk igazságosak szerző iránt, ha el nem ismemők, hogy midőn regénye
szálait e különös bogba, ez adomaszerű ötletbe gyűjti össze, onnan bonyolítja tovább,
onnan fejti ki végül: ez által művének a külső egységet,összetartást,
gömbölyűséget akarja megadni; de nem kevésbbé törekedett arra, hogy lélektani úton
bonyolitsa be és ki a cselekvényt. Részletesebb kivonat nem hagy ez iránt kétségben.
Kardos István, táblai ügyvéd
Pest
en, szegény nemes
családból származott. Esze, ügyessége, szorgalma által tekintélyre, szép vagyonra tőn
szert. Már ötven éves, de még folyvást nőtelen. Többször fordúlt meg eszében a házasság
harminc éves ügyvédi pályája alatt. Előbb a ,,nemzetes" kisasszonyokra gondolt, de addig
fontolgatta lépését, hogy mire határozott volna, vagyona már a ,,tekinteteseket" is
megbírta, s míg ezekkel tépődék, annyira összegyűlt pénze, hogy egészen a
,,nagyságosokig" fölért. Azonban múlt, múlt az idő, az ötvenedik év is bezörgetett:
ügyvédünkben most, mint a kialvó mécs utólobbanása, fölgerjed mégegyszer a szent
házasság ösztöne, hatalmasabban mint eddig. Érzi a magány ridegségét; a Kardos név
folytatóját, vagyona örökösét is szeretné látni. A nagyságosokról a tekintetesekre
száll, visszafelé: megkér egy leányt. A kosár, melyet először s utoljára kap életben,
kiábrándítja: a leányt tulajdon patvaıistája üté el orra elől. Nem marad egyéb
vigasztalója, mint a hiúság, hogy ,,a Kardos család egyik folytatását az ő
nevével hozzák kapcsolatba –” hogy valamelyik rokonából embert csináljon
pénzével. Voltak pedig a Kardos oldalatyafiak számszerint öten, a mint következik:
Budapest
I. Kardos Pál, maga ugyan zérus, de kit felvágyó neje méltóságos rangra tuszkolt; rozzant
vagyoni állapotban, de legkitűnőbb világi polcon valamennyi Kardos között.
3. Kardos Mihály: par nobile fratrum; egyszerű falusi ténsurak, nevöket két
s-sel írják, perlik az Eszterházy uradalmat, hallani sem akarnak az egy
s-es Kardosokról.
4. Valami Kardos leányivadék férje, becsületes polgár, kisvárosi fűszerboltos ,,A fekete
kutyához“, – röviden maga is csak: „Fekete kutya" – más nevét nem is tudjuk. Szégyene a
familiának.
5. Kardos Lőrinc, mérnök Somogyban, szigorú stoicus jellem, a megtestesült becsűletesség,
kit mindenki különcnek tart.
Az ügyvéd sort akar venni rokonain, kiket nem igen ösmer, hogy megtudja, melyik ér
többet, a szerint rendezendő el az örökség ügyét. Lelkében egy jobb sugallat az 5. számú
rokon felé hajolna; de attól nincs egyéb emléke, mint egy goromba levél 30 év előtt:
megalázza-e magát s könyörögjön neki, hogy fogadja el a gazdag örökséget? Mostani
lélekállapota természetesen a méltóságos atyafi felé hajtja őt: hiúsága,
melyet vagyonára helyez, ott kamatoz legbővebben. A méltóságos sógorasszony is ugyancsak
veti a kártyát s hálót, hogy fia részére megkaparíthassa a gazdag örökséget. A dolog
szépen indúl, de nem soká törésre jut, miután ügyvédünk észreveszi, hogy méltóságos
sógornője bolondot űz vele, s a leendő örökös, egy faragatlan fickó, már előre is
háládatlan. Szeretet! egy kis szeretet kellene neki s im minden vagyonán sem képes öreg
napjaira egy kis szeretetet vásárlani. Legalább, a mi van körűlte e drága, e meg nem
vásárolható portékából, azt egyelőre is biztosítni akarja. Két lény van körében, ki
őszinte ragaszkodással viseltetik hozzá, az öreg hajdu, Vendel, s a fiatal segéd, Sipos.
Ezek szeretetében keres kárpótlást, addig is, míg a rokonok közől felfedezné a méltó
örököst. Az ifjú segédet beavatja hivatala titkaiba: ezt szellemi tőkéje örökösévé
szándéka tenni. Anyagi vagyonát a családban akarja elhelyezni; s miután a 2., 3., 4.
számú atyafiak nem arravalók, elhatározza, hogy bekopogtat az 5-dikhez, a 30 év óta nem
látott goromba stoicushoz. Levelet ír neki.
Kardos mérnök, az 5. számú atyafi, egy az erényhez vas szigorral ragaszkodó bölcs. Nem
hiába tartják különcnek, ő az is, mert mai nap ritkán akad párja. Van neje, okos és
lelkes asszony, ki férje erkölcsi nagyságának feltétlenül rendeli magát alá; férje
ellenében akaratja nincs. Van leánya, egy serdülő szép gyermek, méltó ily szülékhez. Apa
és anya, látván hogy földi vagyonnal nem igen biztosíthatják leányok jöveııdőjét; a
szellem kincseivel akarták gazdaggá tenni, s az anya gondoskodott még, hogy a női kéz
ügyes munkáiban is kitűnő legyen. – Ilyen a család, melynek szeretetében az ügyvéd
óhajtana egy kis helyet foglalni el. Azonban a mérnök szintoly goromba válasszal
utasítja vissza, mint harminc évvel azelőtt. Ez fáj az ügyyédnek: de másrészt a jellem
nagysága bámulatra ragadja. Ó, harmincéves ügyvédi pályáján, nem így ösmerte az
embereket. Alperes, felperes volt neki az egész világ, mely mohó kapzsisággal civódik a
koncon ; arról, hogy valaki az önkint ajánlkozó szerencsét elútasítsa, fogalma sem volt.
Ez embert neki ösmerni, szeretni, általa szerettetni kell! Kocsira ül Sipossal, a
kedvenc segéddel, s miután Fehérvárott alkalmilag találkozott a két dupla
ss-es Kardossal, meg a „Fekete kutyával” s kilátta belőlök, hogy
örökösöknek nem valók, – álnév alatt bekéredzik somogyi rokonához. A két férfi,
ösmeretlenül, megszereti egymást; azonban ügyvédünk óvakodik szigorú bátyjának magát
felfedezni, félvén, hogy az, ez ártatlan csalásért, s nehogy a végrendeletnek láttassék
meghódolni, – visszavonja tőle szeretetét. Csupán a nőkkel tudatja kilétét, s azok
örömest fogadják rokoni szeretetökbe. Sipos és Jolán, a mérnök leánya, szívében e rövid
ismeretség a szerelem első csíráját kezdi ébreszgetni, mely utóbb egészen kifejlődik.
Ennyi eredménynyel hajtat vissza
Pest
re az ügyvéd és
segédje.
Budapest
Most következik a sajátságos végrendelet. Kardos ügyvéd előtt két cél lebeg, midőn ezt
írja: I. megbüntetni kapzsi rokonait, különösen a méltsás asszonyt, meg a dupla
ss-seket, kik a fehérvári találkozáskor az ő egy s-ét
lenézték, kitagadták az atyafiságból; 2. utoljára mégis úgy intézi a dolgot, hogy hosszú
marakodás után kénytelenek legyenek a mérnöknek juttatni az örökséget. Hogy ez
akkor vissza ne útasítsa, levelet ír hozzá, csak halála után
felnyitandót, melyben emlékeztetve az incognito látogatásra, szereteteért esd, most,
midőn már semmi ok azt elútasítani. A vagyont, ha rokoni rászavaznak, úgy sem ő tőle
kapja a mérnök; érdemének lesz az jutalma. Egyébiránt el is ajándékozhatja. E levél,
mondom, nem ment a mérnökhöz, az ügyvéd életében.
Álljunk meg egy kissé. Láttuk, s a regény olvasója még inkább meg fog győződni róla, hogy
Kardos ügyvéd benső élete eddig, a végrendelet percéig, lélektani fejlődés szerint foly.
A kapaszkodó ügyvéd, ki szakbeli tekintély s vagyon után törekedve, mindig elkésik a
házassággal, s midőn aztán kényelmesen ráérne, arra kel föl, hogy most már igazán késő;
ekkor, a miért évtizedek során küzdött, abban legalább óhajtja feltalálni a megnyugvást
hátralevő életére: szakképességét nem akarja, hogy vele enyésszen, s vagyonával a
családi nevet kívánja diszesen tovább folytatni: mind ez, ismétlem, az emberi
természetből fakad. Hogy rokonai közől elébb is ahhoz fordúl, kin a méltóság fénye
csillog: ez megint természetes; részint mivel e rokonát ismeri legközelebb; részint s
főleg, mert a családfenntartási hiúság oda hajlik, hol e fenmaradásnak legtöbb
kezességét látja. Csalódvan az első kísérletben, sőt ép a mi erre indítá, hiúsága kapván
gyógyíthatlan döfést, szeretet az, melynek enyhe sugárinál fütőzni kíván; azt hiszi,
hogy a miért egy egész életen keresztül fáradozott, megér egy kis szeretetet. De a
mérnök szigorú erkölcsin e reménye is hajótörést szenved, s most nem tudja, mit
tegyen pénzével. Valóban humoros helyzet. Hogy ilyenkor ama bizarr ötletre
jő, a humor természete hozza magával.
Nem volna tehát szavunk e humoros ötlet ellen, kivéve azt, a mit fönebb forma
tekintetében elmondottunk, ha az ügyvéd nem célozna egyebet vele, mint eredménytelen
marakodással megboszúlni, nevetségessé tenni a kapzsi rokonságot. De akkor a regény
hátralevő részének tisztán komikai fejlődés szerint kellene lepörögni. Ellenvetésünk az,
hogy az ügyvéd célja, lényegben, komoly: ő nem akar kevesebbet, mint, hogy stoicus
szigorú bátyja az örökség elfogadására indíttassék. Azt kérdem már most, lehetséges-e
oly okos ügyvédnek föl nem érni ésszel, hogy ha bátyja, tőle, kit becsűl és szeret, az
örökséget el nem fogadja, nem lesz hajlandóbb azt tenni, egy nevetséges per bosszantó
hercehurcái után? Vagy nem bánja, nem törődik vele a rendelkező, akárkié lesz a konc
utoljára? - Bátyjához írt levele nem így hangzik: föntebb azonban említé szerző, hogy
ügyvéde a ,,kapzsiakat úgy meggyötri, hogy az örökség keserves bére lesz a
kiállott szenvedésnek“ (200. l.). Tehát csakugyan gondolt ily esetre, noha másfelől meg
azt látjuk, hogy bizonyosnak tartja, miszerint a vagyon utóvégre is a mérnöké lesz.
Tegyük fel, mondom, hogy a rendelkező nem bánja, akárki lesz a nyertes. Nem gondolta-e
meg, hogy stoicus, zárkózott bátyjának nem becsület, nem megtiszteltetés, de
botránkoztató sérelem az, ha egy ily nevetséges pörben az ő eszéről
szavaznak, legyen az pro vagy contra? Onérzettel bíró ember, még ha kevésbbé
volna is „ne nyúlj hozzám" a becsület dolgában, effélét ugyan meg nem türne. – Az sem
kerülhette ki egy oly eszes, tapasztalt ügyvéd figyelmét, hogy nyereségért a felek
összeegyezhetnek; s épen nem volt annyi alkalma megismerni sem a „Fekete kutyát“, sem a
dupla s-ses atyafiakat, hogy ily bízvást építhessen arra, miszerint ezek
semmi áron össze nem tudnak símúlni. Mondom még egyszer: az ügyvéd ötlete mint humoros
kedélyállapot nyilatkozása, jól; komikai fejleménynek is szolgálhatna alapul: de mihelyt
hozzá komoly cél is van kötve, e célt nem látjuk jobban előmozdítva általa, mint
nélküle; a komikai hatás gyengül, s a komoly hatás nem lesz nagyobbá. Erzetünk folyvást
azt súgja, hogy akár a mémök, akár leánya, inkább elfogadlıatná egyenes végrendelet
útján az örökséget, mint ily bohózatos per eredményeül. – Mert egy ily pör, – még ha
betű szerint állna is, mint szerző a regény első lapján felhoz, hogy t. i. e pör ma is
létezik a komáromi levéltárban – annyira excentricus különcség, hogy önbecsérző ember
semmi érintkezésbe nem jöhet vele.
Kardos ügyvéd, megtevén a testamentumot, azonkívül is elrendeli házát, hogy nyugottan
halhasson meg. Az öreg huszárt, Vendelt, biztosítja, hogy jövőjéről gondoskodott, Sipost
pedig, ki eddig hű segéde vala, társául veszi. Ez utóbbi lépés, meg hogy a létező
végrendeletnek híre fut, felzaklatja a méltóságos ángyat, ki még nem vette volt észre,
hogy az ügyvéd régen szétszaggatta hálóit. A méltóságos asszony mit sem tud egy goromba
csínyről, mellyel fia az ügyvédet megsértette: most a híre nélkül történt végrendelet s
a Sipos iránti nagy bizalmasság gyanút költ benne az ügyvéd céljai, vagy épen már
tette iránt. Hivatja. A találkozás mind feszültebbé válik, egy jól
kivitt drámai jelenet a törést orvosolhatlanná teszi, – de egyszersmind annak izgalma
ágyba fekteti az ügyvédet. Guta éri, meghal.
Kardosnak meg kellett halnia, azt tudjuk, máskint végrendelete hiába vesz. Halála módját
sem véljük indokolatlannak, vagy rögtönzöttnek. Ő, mint ki jól elrendelte házát, azt
hiszi, bátran dacolhat éles ángyával, de csalatkozik. A nő, mikor látja, hogy nincs
remény, fulánkot ver szívébe. Egyike az a legjobban kivitt helyeknek.
Nyomra ezután egy másik halál is következik, a Kardos mérnöké. Szerző talán maga is
megsokalta a halandóságot: mert a fejezet címeűl ezt írja: „Váratlan
dolgok". Azonban a dolog váratlan ugyan, de nem indokolás nélküli. A mérnöknek
egy szó elég lett volna családja sorsát minden eshetőség ellen anyagilag biztosítni: de
ő nem tevé, mert elveibe ütközött. Hanem a kötelességérzet, nem hagyni özvegyet, árvát
anyagi segédforrások nélkül, most ha valaha, kellett hogy föltámadjon benne. A szellemi
örökség, melyben részesíté őket, hátha nem lesz azonnal értékesíthető! Nagy mérnöki
vállalatba fog, annak sikerültén csügg minden erővel, maga is fut fárad, a gyengűlő test
nem bírja, mint egykor, a törődséget, – hülésből kapott betegségét neveli makacssága,
melylyel a munka folytatásáról lemondani nem akar – meghal. Az így indokolt és kivitt
„váratlan” ellen nincs szava az ítészetnek.
De van-e szükség, a cselekvény odábbvitele tekintetéből, a mérnök halálára? Mi célt akar
ezáltal elérni a szerző? Fönebb láttuk, hogy az ügyvéd, midőn végrendelkezett, lehetőnek
tartá, hogy elvszigorú bátyja, ha rászavaznak, elfogadja az örökséget. Úgy látszik,
szerző is osztja ügyvédének ezen véleményét s a mérnöknek azért kell meghalnia, hogy e
rokoni szavazás útja megnehezíttessék, nem egy köztiszteletben s magasb szellemi
tehetségek birtokában levő férfira, hanem egy ifjú, tapasztalatlan leányra kelletvén így
esni a szavazatnak: „hogy legtöbb esze van". Ennek folytán odatörekszik a szerző, hogy
Jolán szellemi fensőbbségét kiemelje (mint például azon jelenetben, hol a méltóságos
asszony fiát megleckézi a physicából, a mi, közbevetőleg mondva, kissé léha dolog) ;
hogy a per folyama alatt kitűntesse jelleme szilárdságát és tisztaságát, mint a bölcs
nevelési elvek eredményét; végre hogy Siposnak, a fiatal ügyvédnek, alkalma nyíljék
beváltani ígéretét, melyet egykori főnökének fogadott, hogy valamely pörben akkor
dolgozik leghevesb ügy-szenvedéllyel, ha már az első forumon megbukott, – így lehetvén
az ügyvédnek magasb képességet bizonyítani be. Szóval: az ügyvéd halála Sipost, a
mérnöké Jolánt helyezi előtérbe, kikkel még jobban meg kelle ismerkednünk. hogy
szerelmök, a regény derűlt episodja, érdekeljen.
Jolán szüzies érzelme s rejtőző szerénysége visszariad a zajtól, a nyilvánosságtól,
melynek egy ily pörben kitétetnék, azért csak nyomról-nyomra enged az ifjú ügyvéd
sarkalásinak, s mindig csak annyit, hogy lehetőleg távol maradjon neve a rokoni
perpatvar éıintésétől. De, úgy látszik, szerző Jolánban csak a leányt
akarja kímélni; már pedig fönebb megjegyeztük, hogy apja, vagy átalában egy önérzettel
bíró ember sem fogadhatná el, hogy nevét ily perben hercehurcálják. A komoly érdek,
melyet Sipos a per kimenetelében helyez, s a bár távoli, de egyenes érintkezés, melyben
Jolán e civódáshoz áll, hegyét veszi a komikumnak, mely különben e konc fölötti
dulakodásból származnék. Komolynak igen furcsa, furcsának igen komoly az, ami e
végrendeletből fejlődik. De lássuk nehány szóban a kifejlést.
A végrendelet tartalma köztudomásra jutván, kezdődik a hajhászat. A dupla
ss-es rokonok a létezőn kívül még egy szavazattal urak
lennének, az ifjabb testvér az idősbre adván szavát. Elébb a „Fekete kutyánál" tesznek
kísérletet, de az, – eszébe jutván hogyan nézték le máskor – álszerénységgel kigúnyolja
őket. Azután Sipostól a Jolán szavazatát akarják megvásárolni; csúfosan pironkodnak
vissza. Mit tegyenek? Nem nyervén votumot mástól, a magokét vetik árúba. A méltóságos
asszony ki is alkudja tőlök; negyedrészét a hagyatéknak odaigérvén. Így, a határozott
napon, a bíróság előtt megjelennek, s az ss-es pár megszavazza méltóságos
rokonának a ,,legtöbb észt". De Sipos, Jolán nevében, fölebbezi az e szavazat értelmében
hozott ítéletet. A fölebbezés abban áll, hogy esztendő múlva, ugyanazon
napon, ugyanazon bíróság előtt meg kell jelenniök és újra szavazniok, addig a már
kimondott ítélet „kimondása elhalasztatván" – Időközben a két ss-es
atyafiak keveslik a negyedrészt, egy hannadra szeretnék rúgatrıi. Meghíják a méltóságost
új tanácskozásra,
Fehérvár
ra. – Az el is megy,
de előbb a felesége írott utasítást ad neki, melyben cselszövényeit fölleplezi, s az
ss urakról goromba sértéssel szól. Ez utasítás fogalmazata, véletlenül,
Sipos kezébe jut, s midőn új szavazatra s végítéletre összegyűlt az atyafiság, ez irat
előmutatása a méltóságost arra bírja, hogy ne fogadja el a két ss
szavazatát, hanem maga is Jolánra szavazzon. A méltsás asszony annyira röstelli, hogy ez
irat az ellenfél kezében van s annyira reszket neve compromissiójától, hogy még maga
nógatja férjét Jolánra szavazni, csak az iratot visszavehesse. A méltóságos szavazathoz
még a „Fekete kutyáé” is járulván, az örökség Jolánnak ítéltetik. A két
ss-ek szavazata nem vétetik figyelembe, miután az, kinek szánva volt, el
nem fogadta. Ellenben Sipos, mint Jolán teljhatalmasa, elfogadja; összekél a leánnyal,
boldogok
Székesfehérvár
Ha szerzőnk, regénye után, az úgycímzett ,,szükséges toldalékot" nem írja is, tisztában
lennénk műve céljával. A szellemi, erkölcsi vagyon fensőbbségét akarja feltüntetni, az
anyagi javak utáni kapkodással szemben. Amazt a mérnök és elveihez szoktatott családja,
ezt a pörös atyafiak képviselik. Az ügyvéd lelki állapotában drámai fordulat megy
véghez: ő, ki először becsülte a külső javakat, s nagyobb fontosságot tulajdoníta
nekiek, mint valósággal érdemlik, fokozatos móldon jut az erkölcsi érték nagyobb
becsének megismerésére. Ő a regény központja, mozgató eleme, a főszemély ; nem, mint
szerző talán gondolta, a mérnök, vagy leánya. Kardos mérnök jelleme oly egyenes, mint a
legegyenesb vonal, nincs benső fejlődése; szilárd, mint egy axioma. Ily jellemnek, minél
ritkább, annál nagyobb tisztelettel adózunk, de nem költ bennünk emberi érdeklődést.
Erre küzdelem kell: s a mérnök is ott ragadja meg teljes részvétünket, hol küzdelem áll
be; midőn beteg lesz, de ő dacolni akar a betegséggel, mert nincs ideje kórágyon
fekünni, vagy meghalni; minthogy családját ez utolsó erőfeszítés fogná biztosítni anyagi
szükségek ellen. Jó, hogy e küzdelmes lelkiállapot végül következik be;
mert így az addig szobor merevségű jellem utoljára mozgóvá lesz, s az olvasót
felindulásban hagyja el. Jolán apja elveinek nőivé lett folytatása, de szintén oly
egyenes vonal, mint az. Szerelmi viszonya Sipossal semmi akadályba sem ütközik, s ha
némi küzdelmek árán jut a kifejléshez, e küzdelmek az önismeretre csak lassankint ébredő
leányszív benső töprengései. A méltóságos asszony eléggé sikerült – de typicus jellem:
ranghajhász nő, a milyen sokvan. Alig hiszem, hogy ki ne essék szerepéből, midőn az
ügyvédet éppen akkor gúnyolja ki, mikor hálóba akarja keıiteni: értem a felköszöntést
50-dik évnapján, mely az előbbi társalgás után nevetségessé teszi a gazdag rokont. Vagy
oly merész volna s oly ostobának vélné sógorát, hogy akkor is csúfolkodhassék vele,
mikor épen hajlamát akarja megnyerni? Ez lehetséges, de nagy feladat, s Kardosné ő
méltósága, a mennyire ösmerjük, nem oszlatja el kételyünket, mely jellemének
következetes volta felől támad. Szintén csak vígjátéki typicus fordulat, de nincs
meggyőző benső igazsága azon végjelenetnek, midőn a méltóságos asszonyt egy kis
megpirulás félelme uralkodó nőből szelíd báránnyá változtatja. Arra, hogy a jellem
átalakúljon, ennyi nem elég. Szintén ez észrevétel alá esik férje, a méltóságos: egész
addigi szerepe oly nyomorult rabszolgaság volt a papucs despotismusa alatt, hogy nem
hisszük, nem hihetjük erőteljes föllépését nője ellen ; annál kevésbbé, a mit szerző
kilátásban hagy, jellemének teljes átváltozását. Az ily pille-forma átalakulások
közönségesek ugyan, de nem az életben, hanem a helyzetek és furfangos cselszövényeken
alapuló vígjátékokban, hol a végjelenet, midőn a mesterséges álarc lerántatik, oly
csattanós jellem-fordulatokat idéz elő, hogy elbámul belé a psychologia.
Egyébiránt szívesen megismerjük, hogy a szerző a jellemekben elég változatos. Az öreg
ügyvéd folytatása, az ifjú ügyvéd, menten mindazon salaktól, mely amahoz tekervényes
hosszú ösvényen ragadt, ügy iránti tiszta lelkesedésével, ifjúi tevékenysége s férfi
szilárdságával; a mérnök neje ama, férjében tökéletesen megbízó, innen minden akaratját
ennek alárendelő passiv lény, passiv nem természeti gyengeségből, hanem ildomosságból;
leánya, ki apjától már szilárdabb akaraterőt öröklött s anyjánál mindenesetre cselekvőbb
jellem ; a „tedd ide, tedd oda” méltóságos úr, rangkóros neje, és fiok az úrfi, ki
úrfiságán kívül mire sem képes ; a parlagi ténsurak koldus gőgjökkel; a „Fekete kutya",
színlett hunyászkodása alatt azon önérzettel, melyet a becsületes szorgalom által
szerzett anyagi függetlenség nyújt ; a vén huszár, Vendel, – s végre maga a két
leginkább kiemelt Kardos, az ügyvéd és mérnök – mind ez elég változatos csoport egy nem
nagy regényben. S ha egyik vagy másik jellem, conceptiójában, typicus is: a kivitelben
szerző sok eredeti apró vonással tudta őket érdekessé tenni, hogy kopottnak egyik sem
mondható. – De van egy lényeges észrevételünk a módra, mellyel e jellemek
szóban nyilatkoznak. A különböző személyek beszédén alig látunk valami
különbséget. A stil, mindig és mindenütt, nem a szólóké, hanem Vas Gerebené, ama jól ismert, élces, nem várt ötletekben, szökdelő
hasonlításokban, meglepő félreütésekben (mint a kancsi mészárosé) pattogó előadás ; a
hol pedig finom akar lenni, mint a női párbeszédekben, ott bizonyos félszavakban
találgató modor, melyet csak nagy figyelemmel lehet kísérni. Amaz jobban áll Vas Gerebennek; nem nyújt ugyan kárpótlást a veszteségért,
mi a jellemekben történik azáltal, hogy a szerző saját egyéniségével mintegy eltakarja
őket, midőn maga beszél helyettök; de maga ez előtérbe tolt szerzői egyéniség férfiasan
mulattat; míg az utóbbi modor nem természetes az írónak, s úgy tetszik, mintha az előbb
férfias hang most fistulázna. S ez lehet oka, hogy némelyek Vas Gereben regényeit, a körmönfont magyaros szólamok dacára is, alapban
németnek tartják. Mi nem tudnók e vádat, jelen regénye után, felállítni; – csupán arra
szorítkozunk, hogy ő, ki maga viszi a szót jellemei helyett, bizonyos színvonalon felül
elveszti saját egyéniségét, a nélkül, hogy azokét bírná felkölteni, kiknek nevében
szól.
Ha jól emlékszünk, épen e regény az, melynek előleges hirdetése alkalmával
Vas G.
megjegyezte, hogy neki is van leánya,
tehát oly könyvet nyújt a közönségnek mely növendék leányok kezébe is bátran adható.
Igéretét beváltotta, a mennyiben regénye óvakodik mindentől, a mi az erkölcsi és szűzi
gyöngéd érzelmet sértené: mindazáltal a ,,Pörös atyafiak" nem a
zsenge ifjúság kezébe való könyv. Nem a képzelethez szól, hanem az értelemhez. Férfias
olvasmány oly egyének számára, kik szeretik az élces hasonlatokba burkolt reflexiókat, a
csapongó ötleteket, a nyelv busás (derb) erélyét, az ábrándoktól ment házi bölcseséget;
szeretik, ha az író pontról pontra, mondatról mondatra feltűnteti
ön-virtuositását, érdekel, újat mond, meglep; a helyett, hogy
látszólag kevesebb mesterkedéssel, de nagyobb művészettel, ama
csalódást eszközölné, mikor az olvasó ráfeledi magát a jellemekre, velök érez, velök
gondolkodik, remél, aggódik, a nélkül, hogy az íróra eszmélne s figyelembe venné, hogy
mind e gyönyört sajátkép annak köszöni. A tárgyias alakítás ezen művészete, mely, mint a
jó egészség, nem annyira, midőn jelen van, szökik szembe, mint hiányát érezzük, a hol
nincs, – e művészet, mondom, idegen a ,,Pörös atyafiak”-tól, –
valamint legtöbbjétől a mi regényeinknek: de ha már választani kell, inkább oly
olvasmány, hol az író mindig mond valamit, s ügyessége által folyvást érdekel, mulattat,
– mint olyan, hol lapokon keresztül nem találunk egy megkapó eszmét, egy elmés ötletet,
egy jóravaló gondolatot, csupán a legalaposabb mindenuapiság csépelt szalmáját; vagy
olyan, melyben az író a francia tárcák könnyűségét léhasággal erőlködik visszaadni.
Vas Gereben
Vas G.
előadási módja, a mint e
regényben nyilatkozik, bizonyos tekintetben Vas Gereben
Fáy
ra és Fáy András
Eötvös
re
emlékeztet: noha alább jár mindeniknél. Mint ezek, folytonos hasonlat, képdús reflexiók
s e nemű díszítmények során halad: de szökellései nagyobbak, bohósabb neműek, mint
Eötvös József
Fáy
nál; az ellentétek, melyeket
összehoz, ıikítóbbak; Fáy András
Eötvös
eszményi
hasonlításai helyett pedig ő konyhába, utcára megy hasonlatért. Amannak Vidor
életbölcselme szerzőnknél hétköznapi philosophia lesz, ellentétben Eötvös József
Eötvös
fellengő bölcseletével: de mindhárom írónk
előadásán szakadatlan fonálkint nyulik át a bölcselkedő irány. Csak is ebben áll a
rokonság, melyet a ,,Pörös Atyafiak" előadása és ama jeleseink
módja közt felfödözni véltünk.
Eötvös József
Akarsz, nyájas olvasó, regényt, melynek írója nem emelkedett ugyan a művészi alakítás
tárgyiasságára, de kezdettől végig jelen van, ügyesen mutatja be személyeit, gyakran
szól is helyettök, minden nyomon kész egy nagyot ugró, de talpra eső hasonlítással, egy
jó ötlettel, egy nem várt reflexióval, – kinek emberei, habár az ő nyelvén szólanak,
jellemre mégis különbözők, elég önállók, érdekesek; meséje összefüggő, cselekvénye jól
bonyolódik, de kissé amúgy ,,csinálva" fejlik ki: szóval akarsz egy hosszú téli estét
mulatságosan, s ha az aphorismai bölcsészet kedvelője vagy, nem haszon nélkül,
eltölteni: vedd meg a ,,Pörös Atyafiakat." Szerzője rajtavolt,
hogy társalgását veled vidámmá, hasznossá tegye s ezt nem minden könyvről lehetne
elmondanunk.