A MIT A SZEREK MEG NEM GYÓGYÍTANAK
(Rajz, az élet után.) Irta
Almási Tihamér
. Az illustratiókat rajzolta jankó, fára metszé Russ. Szerző
sajátja. Pest. Nyomatott Herz Jánosnál 1861. (Nagy
12-d rét, 179. lap.)
Almási Balogh Tihamér
„A mit a szerek meg nem gyógyítanak“ – előre tudjuk – a szerelmi sérv. S a történet ama
„régi hıstórra, mely mindig új marad.” Egy kis leány szerelmet fogad, mıelőtt szíve
megnyílt volna a szerelemnek. Még azon este beáll a perc, midőn „a virágnak megtiltani
nem lehet” stb. Más ifjúé a fogadás, másiké a szív. De a szívrabló nem is sejti becses
birtokát: azon felül neki már jegyese van. Szegény Mariska (ez neve heroinánknak) jegyet
vált azzal, kinek szavát adta, szíve nélkül. Hősi elhatározással meg akarja
szeretni. „S addig szeret, addig szeret, csak szeret, míg a szíve fáj dalmában megreped
!” – Ennyi az egész. –
Balogh Tihamér
e se nem új, se nem csattanós tárgyat finom kézzel szövi
elbeszéléssé. Ha elolvastuk, oly hatást hagy lelkünkben, mint egy miniature tájkép,
rajta, teszem, egy bárány, a háttérben kicsi sírhalom, kereszt. – Szerző tolla könnyű,
mint a pehely; alakjai gyöngéd ecsettel vázolvák, mitől semmi sincs távolabb, mint a
túlzás. Mariska, ki a beszély kezdetén új köntösében oly boldog, s végin a világ minden
ékszere sem bírná földeríteni, anyja a jószívű gazdasszony, apja a gyöngéden comicai,
csöndes kedélyű patikás, Diczhalminak gentleman, Selymesnek kissé parlagi alakja, s az
érzelgős, sovány Hortensia – ki midőn shawljaiból stb. kibontakozik „úgy áll ott, mint
egy leveleitől megfosztott virágszál“ – sőt még a dús terményszállító is, meg két leánya
– ügyes esquisse-ek.Almási Balogh Tihamér
n
Jegyzet – Az
A.
által említett figurák közül Dicshalmi Andor az, akibe a
patikusnak, Bodó Víncének a lánya, Mariska beleszeret, Selymes Pista pedig az,
,,akié a fogadás"; Hortensia pedig egy hirharang, élni szerető középkorú
özvegyasszony. ,,A sima doctor“ beszélő nevével – ,,dr. Ravatal" – s csinált
mondókáival valóban az elbeszélés legerőszakoltabb figurája. Az elbeszélés egy meg
nem nevezett Tisza-parti kisvárosban játszik, de egyéni szin, mint a szereplőkön, a
cselekmény szinterén sem igen van.Arany János
n
Örültünk, hogy a sápadt rektor, ki csak pipáz, de nem
iszik, mert fél a nyelvét borba mártani, nem lesz az ismert typicus alak:
de bíz ő csak oly dictiós, pohárköszöntős rektor lett, mint a többi – szerencsére
azonban nem sül belé. Hortensia 7–8 éves fiacskája csak úgy jó, ha, midőn anyját
elárulja, hogy a doktor bácsival csókolódzott, ezt nem naivságnak, hanem szándékos
maliciának vesszük, – mert arra már nagy kamasz, hogy naiv legyen, s többi gonoszkodása
mutatja, hogy nem az. Legkevésbbé tetszett a sima doktor. Comicumában kevés az új: hogy
öldöklő angyal, szeret bókot mondani, jól enni, inni, az mind köznapi dolog: nem is
magáért van ő, hanem, hogy a föntebbi „virágszálnak” támasza legyen. Kecsege, a
sentimentalis paraszt, csak azért létezik ugyan, hogy Diczhalmi lovát megtartsa, de
magában véve érdekes alak, minőt hébe-korba magunk is láttunk; kivételes inkább, mint
typicus. – Az egészre egyik észrevételünk az, hogy a beszélők nyelvben, nem
különböznek kellő határozottsággal egymástól, a másik, hogy a cselekvő személyek annyira
lábujjhegyen járnak – még az érzékeny paraszt is – mintha bársony szőnyeget taposnának.
A közönség, mely erősebb táphoz van szokva, nehezen fogja ízleni e könnyű csemegét; s
megvalljuk, egyéni hajlam bennünket is táplálóbb eledelhez von. Az „illustratiók” elég
jó vignette-ek a kezdő betűknél s a címkép „Mariska” – egy duzzadt karu, inkább idős
mint gyermeteg kifejezésű, szenvelgő alak.Jegyzet – esquise: rajz,
vázlat, skicc.
n
Jegyzet – Az illusztrációkat méltán
dicséri
A.
: Jankó János az elkövetkező évtizedek egyik legjobb
rajzolójának, illusztrátorának számított.Arany János