A líra

Villemain, Abel François

nek

Pindaros

ról s a lírai költészetföl nemrég (1859) megjelent munkáját egy francia évkönyv (ily feliratú cikkében: „Egy kritikai mestermű”) következöleg ismerteti.

Bár sehonnan sem emelkednek új és ifjú hangok, tiltakozásul a korunk szemére hányt irodalmi süllyedés vádja ellen, a régi, az 1830-ki nemzedék által annyira kedvelt hangok fölélednek s visszanyerik minden erélyöket, minden ékesszólásukat. Van és lesz mindig egyébb is tehetetlen hamunál a költészet szentelt tűzhelyén.

n

Jegyzet – a régi, az 1830-i nemzedék: mint a későbbiek is igazolják, a romantikának arra a fázisára és nemzedékére gondol, melynek kezdetét, uralomrajutását az Hernani nevezetes 1830-as előadásától szokás számítani (

Hugo

Hugo, Victor

,

Vigny

de Vigny, Alfred

,

Musset

de Musset, Alfred

,

Sand

Sand, George

stb.); az

Hugo

Hugo, Victor

„újjá születésével" párhuzamba, rokonságba állított költészet pedig alighanem a

Sully-Prudhomme

Prudhomme, Sully

, Coppée-féle félig parnasszista, félig másodromantikus költészet lehet, mely verbalizmusával, frázis-liberalizmusával hatásos, de alapjában szekundér jelenség volt.

Míg

Hugo Viktor

Hugo, Victor

számkivetésében újjászületik, mint költő, ime

Villemain

Villemain, Abel François

a költészet költészetének, a lírának, múltját beszélve, megjövendöli egyszersmind örök rendeltetését, s dacára a prózai valóság látszó diadalainak, felhívja azt, hogy térjen vissza elévülhetlen birodalmába, az eszményiségbe. Távol és magas mintákat keresve, szerzőnk elébb lefordítá egyszerű szép prózában Pindar énekeit; most Essaik et bocsát azok elé Pindar geniusáról s a lirai költészet viszonyáról a népek erkölcsi és vallási emelkedettsége fokákoz. E bevezetés maga egy nagy kötet, s az essai-k szerény címe alatt minden idő és csaknem minden ország lírájának történetét, mégpedig teljes, vagy legalább ügyesen arányzott, érdekben, mozgalomban dús történetét vesszük.

E történet, természetesen, két részből áll: az ódon és újdon idők történetéből. Az ókor visszamegy egészen a klaszszikai és szent költészet első rebegéséig, s a római politheizmus zárja be; az új idő a keresztyén liturgiával, a katakombákban veszi kezdetét; s vége, a nélkül, hogy ott megállapodnék, egy ismeretlen jövő elősejtelmeiben tűnik el. E két időszakon keresztül tanulmányozza szerző a lírai költészetet az irodalmi befolyással vagy polgárosító küldetéssel bíró népeknél.

Világos, hogy az ókorban Görögországot illeti a főhely, s ebben

Pindar

Pindaros

t, a líraiság kiváló (par excellence) típusát és örök mintaképét.

Villemain

Villemain, Abel François

őt teszi tanulmánya központjává. Jellemzi géniuszát, és újabbkori típust keresvén, mely arról leginkább fogalmat nyujthasson, nagy olyanságot (analógia) talál a thébai dalnok lírai emelkedettsége s

Bossuet

Bossuet, Jacques-Bénigne

szónoki fellengése közt.

n

Jegyzet – a thébai dalnok: Pindaros Thébai közelében született.

n

Jegyzet –

Bossuet

Bossuet, Jacques-Bénigne

: a nagy francia egyházi szonokrol van szó.

Érdekes idézetek mutatják, hogy ez összevetés nem paradox, s elmés magyarázatai megértetik velünk. hogy abban semmi esetleges nincs. A történelmi s kritikai észrevételek

Pindar

Pindaros

ról általános elmélkedésbe vannak szőve magának a lírai költészetnek lényegéről, keleti jelleméről s az emberi szellemnek ama természetes összetalálkozásairól, melyekben felületes elme oly gyakran hajlandó utánzást látni. Mindezek közt jogos helyet foglal el egy tanulmány a héber ódáról.

Villemain

Villemain, Abel François

úr sem Görögországban, sem a többi népeknél nem szorítja a lírát a sajátképen úgynevezett lantos költők műveire. Észleli azt a régi hagyományokban, az epopoeákban, a bölcselmi költeményekben, a tragédia és vígjáték kardalaiban. Felmutatja vallásos, népszerű, politikai, harci, tudós, szenvedélyes, kéjelgő, alagyás, szóval minden alakjában; megjelöli minő bélyeget kap, felváltva, valamely kor, faj, egyén géniuszától, s az irodalom történetét, a nagyhírű tanár rég ismeretes tanmódja szerint, az általános történelem valamennyi fénysugarával világosítja meg.

A régi világban egyedül

Görög

Görögország

-,

Zsidóország

Izrael

és Róma foglalja el

Villemain

Villemain, Abel François

urat. Az új korban nagyobb a változatosság. A keresztyén líra több század folytán minden néppel közös: saját törvényei szerint fejlik az egész román világban,

Olasz

Olaszország

-,

Francia

Franciaország

-, Spanyolországban,

Ázsiá

Ázsia

ban ; de a keresztyén ihlet általános jelleméhez, a külön országok, nyelvek szerint, külön társadalmi vagy földrajzi részletes hagyományok befolyása vegyül. Prudentius, Nolai szent Paulin, Nazianzi Gergely, Ptolemaisi Synesius stb. ugyanazon költői fejlődésnek nagyon különböző típusai.

n

Jegyzet – Prudentius: híres ókeresztény költő.

n

Jegyzet – Nolai szent Paulin (más néven: Paulinus Meropius Pontius): galliai ókeresztény költő.

n

Jegyzet – Nazianzi Gergely: ókeresztény egyházatya.

n

Jegyzet – Ptolemaisi Synesius: ókeresztény püspök, újplatonikus bölcselő.

E sokféleség annál inkább szembetűnő lesz a mai nemzetiségek körében, s a lírai költészet, délen úgy, mint északon, az uralkodó fajok s lábrakapó intézményekhez képest vissza fogja tükrözni ellentétei által a civilisátió minden egyenlőtlenségeit.

Ime

Villemain

Villemain, Abel François

úr nagyszerű keretje. Minő tehetséggel, mennyi lelkiismerettel jár el annak betöltésében, könnyen feltehetni, ha meggondoljuk, hogy a francia Akadémia állandó titkára (

Villemain

Villemain, Abel François

) a rögtönzött, elsietett munkák ezen korában mit sem hagyott kicsúszni tollából, ami bevégezett, önmagához s a közönség várakozásához méltó ne lenne. A görög és latin régiség költőiről írván, nem negélyli, hogy pazarolja tudománya ykincseit, ami nem is lett volna helyén egy ilyen könyvben. Ő a

Boeckh

Boeckh, August

-ek,

Müller

Müller, Karl Ottfried

-ek,

Lobeck

Lobeck, Christian August

-ek vagy

Boissonnade

Boisson, Jean-Francois

-ok nagy munkáiból átveszi a legfontosabb eredményeket, hozzáadva saját búvárkodásainak eredményét.

n

Jegyzet –

Boeckh August

Boeckh, August

(1785– 1867): jeles klasszika-filológus; iskolát teremtett Berlinben, s kiadásai nevezetesek, köztük Pindaros-kiadása (1811 –1821.).

n

Jegyzet –

Müller

Müller, Karl Ottfried

: nyilván

Karl Ottfried M.

Müller, Karl Ottfried

-ről (1797–1840) van szó,

Boeckh

Boeckh, August

tanítványáról s a kiadásokban munkatársáról.

n

Jegyzet –

Lobeck Christian August

Lobeck, Christian August

(1781–1860): königsbergi professzor, aki mind kiadóként, mind szövegmagyarázóként kitűnőt alkotott; főképp a görög irodalommal, a tragédiával foglalkozott, de a lírával is.

n

Jegyzet –

Boisson Jean-François

Boisson, Jean-Francois

(1774–1857): neves francia klasszika-filológus; különösen 24 kötetes görög kiadását dicsérték.

Tana józan is, biztos is. Gyakorlott, fínom ízlése inkább látszik, mint tudománya. Nem a legritkább, hanem a legszebb dolgokat idézi, s amelyek legjobban megismertetik valamely egyén vagy. század szellemét. És hogyan idézi! Kicsinységig pontos, teljesen egyszerű fordítmányban, mely mint az eredetire dobott átlátszó fátyol, látnunk engedi annak báját s erejét.

Villemain

Villemain, Abel François

úr, saját példájával, majdnem igazolja azok állítását, kik azt vitatják, hogy a régi költőket nem lehet máskép fordítani, csak mint a prózaírókat, prózában. Miután egy szerencsétlen töredéket közöl

Pindar

Pindaros

költeményeinek Lamotte-féle fordításából, ki „csakúgy nem közelíté meg – úgymond – a költő nemesen könnyű modorát s nyugodt méltóságát, amint fellengő nagyszerűségét nem éri föl másutt" – hozzáveti: ,,az ő fagyos vésűje éppen úgy elrontaná Apollót, mint az olympiai Jupitert. Betűszerinti fordítás még inkább megmentene valamit az eredetiből: az legalább a szobor gipszmása volna."

Villemain

Villemain, Abel François

újrateremtései (reprodukció) – ha gipsz, ha márvány, – méltók, hogy a régiségek múzeumában díszelegjenek. Pindari énekeinek új fordítása birtokába helyez, saját nyelvükön, a lírai költészet legteljesebb művének, hamisítás, változtatás nélkül; a minden kor lantos költőiből kiszemelt s igazolásra az Essai-k jelen kötetében felhozott darabok képesítnek bennünket helyes fogalmat szerezni a lírai szellem fejlődéséről az emberiség különböző korszakain átal.

Gondolhatni, hogy a jeles tanár mily illetékes tárgyalója az egész görög és latin régiségnek, elkezdve a homéri vagy orfeuszi himnuszokon egész a Pervigilium Veneris-ig, elővonván sötétből a homályos, teljes világba helyezvén a nagy neveket. Érintők a keresztyén lírának szentelt fejtegetést is, a renaissance-ig s a renaissance-tól a múlt századig.

n

Jegyzet – Pervigilium Veneris: Venus éjjeli ünnepe; az i. sz. II. sz. elejéről,

Szicíliá

Szicília

ból származó költemény, melyet Venus-ünnepen adtak elő; egyesek szerint szerzője ismeretlen, mások szerint Florus Publius Anniusé.

De talán ki kell még emelnünk szerző nem várt kiterjeszkedését az egykorú lírai költészetre. Kivéve Németországot, melyre nézve

Villemain

Villemain, Abel François

szerényen az e birodalom nyelvében jártas francia szerzőkre utasít, minden nemzet lírai költészetét lehozza egész napjainkig. Az északi költészet különösen a brit típus alatt vétetik vizsgálóra; és

Marlow

Marlowe, Christopher

,

Shirley

Shirley, James

,

Cowley

Cowley, Abraham

,

Gray

Gray, Thomas

, Coleridge,

Byron

Byron, George Gordon Noel

után a calcuttai kegyes érsek,

Heber Reginald

Reginald, Herbert

, az angol szellemnek átalakulására

Indiá

India

ban, a Synesius régi lírájának eredeti feltámadására vezeti szerzőnket.

n

Jegyzet –

Marlowe

Marlowe, Christopher

:

Shakespeare

Shakespeare, William

hires kortársa.

n

Jegyzet – Shirley, James (1596–1666): angol drámairó, pásztorjátékot s verset is írt.

n

Jegyzet – Cowley, Abraham (1618– 1667): angol költő, a maga korában rendkívül ünnepelték az ókori klasszikusokat mintául vevő verseit.

n

Jegyzet –

Gray

Gray, Thomas

: a két ismert angol Gray nevű költő közül nyilván

Thomas

Gray, Thomas

ról van szó (1716–1771), a romantikusok egyik elődjéről, aki Pindaric Odes-ében a költészet apotheozisát adja. – a calcuttai kegyes érsek,

Heber Reginald

Reginald, Herbert

(1783– 1826): angol költő és fordító, aki indiai missziós tevékenysége folyamán is, mely a calcuttai érsekségig vitte föl, művelte a lírai s elbeszélő költészetet.

Olaszországben csak

Manzoni

Manzoni, Alessandro

nagy nevénél állapodik meg. Spanyolországban addig kíséri a líra sorsát, ameddig csak lehet, és

Heredia

Heredia y Campuzano, José Maria

,

Avellaneda asszony

Avellaneda, Gertrudis Gómez de

fölötti igen érdekes tanulmányai feltüntetik legelső gyümölcseit az amerikai befolyásnak s a francia utánzásnak a spanyol nyelvben.

n

Jegyzet –

Heredia José Maria y Campuzano

Heredia y Campuzano, José Maria

(1803–1839): kubai születésű spanyol költő, akit a görög líra is ihletett.

n

Jegyzet – Avellaneda, Gertrudis Gómez de (1816– 1873): ugyancsak kubai születésű költőnő, aki azonban az anyaországba telepedett s drámákat is irt.

Franciaországot illetőleg, nem állapodik meg

Chénier Endré

Chenier, André

nél: biztos lábbal ki mer lépni a lángoló térre. A lírai költészetet

Béranger

Béranger, Theodore

-ben,

Lamartine

de Lamartine, Alphonse

-ban,

Hugo Viktor

Hugo, Victor

ban jellemzi. Lehetlen az élőkről több függetlenséggel, tisztelettel, finomsággal és szilárdsággal beszélni. A népszerű chansonköltő Nagyanyája, vagy Vén őrmestere, az Elmélkedések vallásos költőjének Magánya és A tó-ja, az Orientales vagy az Őszi levelek benne oly igaz bírót találnak, mint

Pindar

Pindaros

egyik ódája, Simonides egy töredéke, vagy a próféta-király zsoltára.

n

Jegyzet – Nagyanya, Vén őrmester:

Béranger

Béranger, Theodore

versei. – az Elmélkedések vallásos költőjének Magánya és A tója:

Lamartine

de Lamartine, Alphonse

előbb Méditations poétiques (1820.), majd Nouvelles méditations poétiques (1823.) címmel adott ki verseket.,

n

Jegyzet – Orientales: Keleti gyöngyök, a fiatal

V. Hugo

Hugo, Victor

verseskötete (1829.).

n

Jegyzet – Őszi levelek:

V. Hugo

Hugo, Victor

1831-ben megjelent verseskötete (Feuilles d'automne).

Mindenek fölött a legifjabbikán e három utolsó mesterünknek pihenteti nyájas tekintetét. Úgy látszik, vigasztalni akarja ezen, politikai változásink által sujtott férfiút, midőn mint költő homlokán a lángelme dicskör-fényét ragyogtatja. Ő, ki oly jól tudja, mit gáncsolhat a szigorú ízlés ez annyira vegyes művekben, nem akarja, hogy elfeledjük az örök szépségeket, melyekkel

Hugo V

Hugo, Victor

gazdagítá nyelvünket és irodalmunkat.

E ragyogó szemléjét a líra történetének vigasztalás zárja be.

Villemain

Villemain, Abel François

úr, valamint az André szerzője, mint mi magunk is, nem hiszi, hogy a költészet meghalt, legkevésbbé pedig a lírai.

n

Jegyzet – az André szerzője: talán

Musset

de Musset, Alfred

1833-ban keletkezett s 1849-ben színre került drámájára, az André del Sartóra történik utalás.

Kész levén kisarjadzni, új raszületni a lelkesedés legelső fuvalmára, a fuvalom az emberi láthatár minden pontjáról megjöhet, váratlanul, hatalmasan. Vallás, politika, haza, emberiség, tudomány ihlették másszor, ihletni fogják ezután is. Még a zsugori érdekekhez legszolgaibb módra lebilincselt, önző népeknél is egy esemény, egy kérdés, egy válság egész nemzedéket nemes magasztaltságba hozhat. Teszem, egy függetlenségi harc, egy szörnyű visszaélés eltörlése, egy a szabadságra visszavezető forradalom. A körülmények hatalma folytán az irodalmi teremtő erő mely

Ameriká

Amerika

ban még hiányzik, egyszerre csak feltünhet s magasb fejlődésnek indulhat.

Villemain

Villemain, Abel François

úr kérdi a maga gyönyörű nyelvén: ,,Soká fog-e az késni s elfojtatni mintegy az összes tevékeny haladásnak, a mindennapi mozgalomnak terhe alatt, majdnem hasonló eredménnyel ama hadtani szabályhoz a fegyelemről és nagy számról, – mely a mostani seregek roppant tömege s betanult egyenlő mozgása mellett szemben az ágyútüzzel, mit föl se vesznek, – kevesebb példáit mutatja a hősiségnek s az átalános lelkesedésnek?

Aztán megfelel, de nem szorítkozván bizonyos országra, hogy mindeniknél ugyanazon reményt hagyja:

„Nem tudjuk. De a művészetben, valamint a hitben, mindig vannak istennek választottjai; és valamíg az erkölcsi szép iránti lelkesedés minden kebelből száműzve nem lesz, valamíg az támaszra talál az emberi lélek minden nemes szenvedélyében, időről-időre fel fogja gyujtani a költői gondolat villámát; fel fogja gerjeszteni, amit a héber próféták éreztek az elnyomatás vagy megszabadulás napjaiban, amit érzett ama spártai király midőn hazájáért keresett halála előestéjén virággal koszorúzott fejét áldozatul a muzsáknak ajánlotta föl. Hit, szabadság, hazafiság, törvények tisztelete, művészet szerelme! vagy bármik vagytok, míg ti vagytok, mindenkor emelkedhetik egy lírai költő.”

AJOM11

Megjegyzések: