Száz darab költemény

Oláh Károlytól. Szerző sajátja. Telegdi K. Lajos bizománya. 1861. (kimaradt: Debrecen.)

Oláh Károly költeményei már annyiban is kiválnak a mostanság megjelent versgyűjtemények közöl, hogy rajtok igen kevés nyoma látszik az iránynak, melyet

Petőfi

Petőfi Sándor

óta vett költészetünk. Mindenről inkább lehet vádolni, mint póriasságról. Még népies tárgyú költeményeiben is, mint a Hortobágyi kondás, A szerelmes juhász, kerűli azt, inkább feláldozza a jellemzetességet, a tárgy és előadás harmoniáját. A szerelmes juhász furulyájának ,,hangjain az érzés jajgatva enyeleg ."

Ez a síró mosoly, ezen lágy érzemény,

A fájó szív tükrén átvillanó remény,

E nap ellenében lengő felhőzeten

Áttört szivárványkép: a fájó szerelem.

Mindez nagyon szépen van mondva, mintha csak a költő maga volna a szerelmes juhász helyzetében, vagy inkább, megfordítva az ő helyzetében a juhász. E módja költőnek, tárgyait és személyeít a maga saját helyzetébe tenni át, az utóbbiak szájába saját érzelmeit, tulajdon nyelvét adni, másutt is feltűnően nyilatkozik, például az Ős ének ben, melyet „Árpád korában élt magyar költő zenghetett.” Ez ős magyar költő igen szépen elmondja a honfoglalás történetét, mintha csak

Garay

Garay János

nk lelke szállotta volna meg: de midőn villany szárnyakról, a bibliai negyven nap és negyven éjről, ismét tekintély villanyáról, Orpheusról stb. beszél: én nem hiszek neki, hogy ő az az ős magyar költő volna, nem is számítva, hogy nyelve újdonsága által

Nagy Imré

Nagy Imre

n is túl tesz.

n

Jegyzet –

Nagy Imré

Nagy Imre

n is túl tesz:

Nagy Imré

Nagy Imre

től (1817–1840; valódi neve

Gulyás Imre

Nagy Imre

volt) sokat vártak, s méltán; jelentős tehetségnek indult, de korai halála megakadályozta, hogy a

Vörösmarty

Vörösmarty Mihály

,

Kölcsey

Kölcsey Ferenc

s még inkább

Bajza

Bajza József

és

Garay

Garay János

költészetének a kezdőkhöz leszállt kelléktárától megszabaduljon. Debrecen neveltje volt ő is, a debreceniek büszkén vallották magukénak; a stílrokonságon kivül ezért is hivatkozhat rá

A.

Arany János

A stílrokonságot a kötet mottója is eléggé bizonyíthatja: „Áldozatom két istenség oltára felett áll: /Könny neked, oh! szerelem és neked, oh !, haza – vér."

Jó, hogy e név akaratlanul is tollamra jött, mert ennek segélyével szerzőnket legalkalmasban jellemezhetem. Költeményei (legnagyobb részben) azon kor bélyegét viselik, midőn a Vörösmarty-aera tündöklő nyelvén lelkesűlt fiatalság legfeltűnőbb képviselője az iskolás gyermek előtt is feledhetetlen sorokat zenge:

Pillanatnyi kéj virıılt előttem,

Szívderű tavasz sugárain,

Napjaim közé reményt ha szőttem,

Dúlt csak és csak mindig szikla kín . . .

n

Jegyzet – Az első idézet (,,Pillanatnyí . “) Nagy Imre Hattyú-dalából való, mely emlitett népszerűségét egy tragikus-szentimentális életrajzi mozzanatnak is köszönhette: állitólag – mint ezt minden kiadás közölte – ,,egy pár nappal a költő halála” előtt született, a halál előérzetében ( Nagy Imre Versei. Pest 1846. 166. l.).

Ez iskola örökifjú szinezete ömlik el szerző költeményein, s a kifejezésnek ama fellengő módja, mely inkább akarja nyelvében meghaladni, mint föl nem érni a gondolatot, inkább akar feszes, mint bágyadt lenni; mely érezteti velünk, hogy midőn költ, mindig komolyan, ünnepélyesen veszi a dolgot, és korántsem játszik. Hazafiúi gondolatját, hol ilyenre van szükség, szerzőnk kijelenti, tartózkodás nélkül, s melyik magyar ne kiáltna éljent, midőn ritkított betűkkel olvassa ez alkotmányos óhajtást:

Egy, oszthatlan Magyarország!

A nemzet s fölkent királya

A hont együtt kormányozzák!

Törvénykönyvünk ezt kívánja . . .

n

Jegyzet – A második idézet (,,Egy osztatlan . .") a Félre már a gyásszal című versből való (5. l.).

Mindamellett azt tanácslom az olvasónak, hogy ne olvasson egyszerre sokat e költeményekből, mert a nyelv keresett szavai, a képek tömöttsége, mely utóbbiakat gyakran nehéz fölfejteni s az egyszerű értelem színvonalára szállítani, könynyen fárasztóvá lehetnek ránézve, s mire a valóban költői helyekre jut, akkora már elveszti fogékonyságát azok szépsége iránt. Pedig majd minden költeményben van egy-két hely, a mi megérdemelte volna, hogy a többi szavak és képek, a helyett, hogy magokba fúlasztanák, az ő alárendelt szolgái legyenek. Ilyen már a Te vagy-e stb. kezdetű vers végén, a mostani szabadság hajnaláról mondott következő hely:

„Vagy tán e fény csak más népek szabadsága

Sugár törődése, tündér délibábja?

Ilyen a Reszket a falevél kezdetűben (mely egészen is tárgyiasabban van tartva, mint szerző egyéb népies-forma költeményei) a sikerült szójáték: ,,ne járjon utánam" . . .,,ereszsz tehát melléd" - s ugyan e költemény bezáró versszaka.

n

Jegyzet – A Reszket a falevél dicsért szójátéka ez: „Ha kezem elfárad a napi munkában, / Segitni el-eljön kétszer is napjában / Ne járjon utánam – százszor is elmondom, / Eressz tehát melléd – így felel – galambom.“; a ,,bezáró versszak” pedig így: „Oly szives beszéde, oly tüzes a szeme / Kőből kén' lennem, ha nem hinnék nekie / Elveszlek, eljösz-e – mindig csak ezt hallom ; / Mit mondhatnék mást rá: el bíz én galambom?“

Sőt mi úgy vagyunk vele, hogy költőnk poesisát mindig ott találjuk legjobbnak, a hol maga nem akart igen jól írni. Míg allegoriás személyesítései, például az Életúnt-ban, hol az ember élete: könyv, benne a vad szenvedélyek, a szeretetlenség a büszkeség, az önképimádás, a barátság, szerelem - továbbá A szerelem paizsa címűben: a boldogság, irigység, önzés, igazság, szerelem, megelégedés, erény stb. - míg, mondom, e személyített abstract fogalmak nemcsak szívünket, de kisújjunkat sem mozdítják meg; a Csokonai háza címűnek pedig a kezdőbetűkben nyilvánuló játékát sehogy sem vagyunk hajlandók művészetnek elfogadni

n

Jegyzet – A Csokonai háza ciműnek kezdőbetűs játéka, melyet „sehogy sem vagyımk hajlandók művészetnek elfogadni“ abban áll, hogy a strófakezdetek kezdőbetűi, akrostichonszerűen ezt a szöveget adják ki: „Csokonai Vitéz Mihály háza Debrecenben a Darabos utcán a kilencszáz kilencven harmadik szám alatt van[,] márvány lappal jelzé meg Kulini Nagy Benő magyar író" (Kulini Nagyra lásd Magyar Hölgyek Életrajza jegyzeteit).

: addig az Őszi dalt (55. l.), Az ifiasszonyt (110. l., ezt formában is)

n

Jegyzet – Az ifiasszony, melynek formáját dícséri

A.

Arany János

, románc, 4/4/2-ős ritmussal.

, A rózsámnak . . . kezdetűt nagyon jó ízű ép költeménykéknek találjuk

n

Jegyzet – A rózsámnak így hangzik: A rózsámnak nincsen annyi hajaszála, Az erdőnek nincsen annyi bokra, fája, Nem rejt annyi kincset a sok aranybánya, Amennyi sóhajtást küldök én utána: Ha ő nincsen velem. Nincsen annyi csillag, a csillagos égen, Nincsen annyi gyöngy a tenger kebelében, Nincsen annyi virág gazdag mezőségen Amennyi örömet áraszt szerelmében Rám midőn ölelem. Föllegekből nem hull annyi esőcsepp le, Annyit nem beszél az embereknek nyelve Az öreg időnek nincsen annyi perce, Amennyi kin nekem elvesztésed lenne: Oh, boldog szerelem

; a Kokaslói cserépvetőt (hol, bizony nem sok kegyelettel, - ha igaz - Nagy Sándor vert seregének testhalmából égetik a cserepet) kitünő szerencsésen alkotottnak ismerjük fel; hogy pedig e választásban nem csupán pórízlés vezet, annak jeléül egy nem népies dalt emelünk ki, melynek annyira megörvendettünk, hogy ízleltetőül egészen kiírjuk:

Lágy tavaszi szellő susog

A rózsafa bimbaján;

Tán az első szerelemnek

Csókja reszket ajakán.

A jácint fehér kelyhébe

Gyöngy alakban béoson

A szűz harmat, s illatával

Kéjelg szerelmittason.

És az illatban mosódott

Harmatgyöngyre le-leszáll

S lángoló csókkal magába

Szivja azt a napsugár

Jőjj leányka! utánozzuk

A szelíd természetet;

Ládd, a mi szép a világon,

Minden: csupa szeretet.

Rózsa vagy: én szellő vagyok;

Harmat vagy: én napsugár . . .

Légy te nőm, s én a te férjed:

Igy is jó lesz, -- ugy-e bár !?

AJOM11

Megjegyzések: