Aranysárkány fejléc kép
 
SZEMERE PÁL  
  Elhagyott ismét egy igen kedves emberünk, a kivel együtt lenni öröm volt. Minden mozdulatának, szelid szemeinek s egész lelkének ifjúi elevensége, az a gyermeki kedély és érdeklődés minden ügyünk s kivált irodalmunk iránt, alig engedék elhinnünk, hogy egy hetven éven túl levő agg áll előttünk s ereszkedik le hozzánk azon baráti bizalommal, mintha régi s egykorú ismerősei volnánk. Meglepetve tekinténk az életet sugárzó szemekre, midőn előhozta, hogy már az írást s olvasást meg nem bírják. A mint karszékében ült, alig tudjuk vala, hogy ez azon Szemere Pál , kit
Kölcsey
Kölcsey Ferenc
még ifjú korában az én Palim-nak írt, s kit már kiskorunkban a legöregebb irodalmi férfiaink sorában értünk, ha változatos társalgása közben, mellesleg oly oldalról nem emlegeti néha
Vörösmarty
Vörösmarty Mihály
t,
Kisfaludy
Kisfaludy Sándor
t,
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
t, mint csak a legközelebbi ismerős s legavatottabb jó barát teheti. Még az öregek azon korukkal való kérkedését sem tapasztaltuk benne, melyet majd minden öregben látunk Nestor óta. Pedig maga is el-elmondhatja vala nekünk
Homér
Homéros
ezen aggastyánával: ,,különb embereket értem már a földön nálatok; mert sohasem láttam oly bajnokokat s tudom nem is fogok látni, a minő
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
, Kis János s az én kedves barátom
Kölcsey
Kölcsey Ferenc
volt, a kik oly hatalmas férfiak voltak s oly hatalmas férfiak módjára küzdöttenek, a kikkel együtt küzdöttem magam is, és a kik hallgatták szavaimra.“
n
Jegyzet -
Homér
Homéros
ezen aggastyánával: az itt következő idéző jelbe tett mondatok az Ilias I. éneke 259. s következő sorainak szabad variációi.
Ő több volt Nestornál, ki csak a harmadik emberöltőt érte.
Szemere
Szemere Pál
már a negyedik-ötödik irodalmi generátióban élt. 1802-ben volt ő ifjú költő s 1806-ban, huszonegy éves korában, Irodalmi zsengék-et ad ki, midőn a hat éves
Vörösmarty
Vörösmarty Mihály
t atyja alig kezdé az abc-re tanítni s
Bajza
Bajza József
ölben hordott kisded volt; 1811-ben a
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
sonettjeivel, – ezen akkor nálunk egész új lyrai formában – jelennek meg sonettjei. A nála öt évvel ifjabb s később fellépett
Kölcsey
Kölcsey Ferenc
vel nemsokára a legszívesebb irodalmi és személyes barátságot kötötte. Nagy része volt azon polemiákban, melyek az irodalmi nyelv reformját s az ízlést diadalra segíték; a magyar journalistika ezen csecsemőkorában fáradozott annak megszilárdításán; eredeti és fordított művek által gyakorlatilag is sikerrel szolgált
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
táborában, melynek sokszor nyerte ki tapsait, s sokszor adott rögtön elfogadott új szavakat. Elhiszi-e az újabb nemzedék, hogy nem ó szavak: a gyár, irodalom, ipar, regény, jellem, botrány, divat, ábránd, melyek annyira nélkülözhetlenek, - s melyek lételét
Szemeré
Szemere Pál
nek köszöni a nemzeti nyelv? - A
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
-
Kölcsey
Kölcsey Ferenc
korszaka után megérte a
Kisfaludy
Kisfaludy Sándor
-
Bajza
Bajza József
korát, melyben nem kevésbbé tevékeny részt vett, mint az öreg irodalmi párt egyik szószólója a hevesen támadó fiatalság ellen, hogy később ismét kezet fogjon
Bajzá
Bajza József
val az Athenaeum korában. Részt vett a Kisfaludy-társaságban mindjárt keletkezte után. Látta közeledni, első üdvözlé, megérte és túlélte
Petőfi
Petőfi Sándor
korát. Irodalmunkat újjászületésétől kezdve a legnagyobb részvéttel, s míg bírta, munkás részvéttel kísérte, s egész lélekkel osztozott annyi szép diadal örömeiben:
Csokonai
Csokonai Vitéz Mihály
,
Berzsenyi
Berzsenyi Dániel
, Kisfaludy Sándor,
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
; majd
Vörösmarty
Vörösmarty Mihály
,
Bajza
Bajza József
, s az ifjabb
Kisfaludy
Kisfaludy Károly
, végre
Petőfi
Petőfi Sándor
s egy-két kortársa: - mind ez nagy lelki örömmel tölté el őt, ki még csekélyebb diadaloknak is teljes szívéből tudott örülni. Színészetünket úgy szólván a nemlétből látta előteremni s fiatal lelkesedéssel üdvözli
Vidá
Vida László
hoz írt versében, hogy később megérje e művészet állandósítását hazánkban. Ő maga is részese volt talán azon, csak a hazafiak tünődő lelkében élő terveknek, melyek`egy magyar Akadémia fölállítása körül oly sokáig meddők maradtak; de megérte, hogy 1828-ban maga legyen a már valóságggá lett intézet alaprajzának egyik készítője és 1831-ben rendes tagja; meg- érte végre azon diadalt, melyet a hazai tudományosság érdeke oly fényesen ült meg közelebbről ezen intézet átalános támogatásában. Ennyi lelki öröm tette örökre ifjúvá ezen szívben-lélekben buzgó öreget ! - Született 1785-ben febr. 19-ikén Pécelen s kimúlt Pécelen 1861-ben március 14-ikén, 78-ik évében járva. Munkálkodása emlékét már régóta az irodalom-történet által látta biztosítva; de hogy szíve buzgalmát se vigye magával a sírba, hanem annak hosszú élete még hosszabbra nyúljék, összes vagyonát, hallomás szerint, a pesti reformált tanintézetnek s irodalmi célokra hagyományozta. Temetésén, mely március 16-ikán történt, a régi barátok közűl, kiket majd mind maga kísért egyenkint az örök nyugalomra, alig egy lehet vala jelen ; de az érdemdús élet után teljes részvéttel kisérte őt oda lélekben minden valódi hazafi. Áldás emlékezetére!
n
Jegyzet - Arany László által nem talált levél végül mégis a Szemere-Tárból került elő, s bizonyította, hogy atyja elküldte ( Vértes O. Auguszta: Arany csonkán ismert Egyetlen episztolájának teljes változata. It 1951. 230-231. l.)
 
 

Megjegyzések:

Ez a nekrológ
A.
Arany János
ilynemű írásai között az első. A SzF Vegyes rovatában ugyan tudósított már eddig is halálesetekről (pl. Csengery Antal apjáéról: SzF I. I. 3. sz.), de csupán egy-két sorra, tényközlésre, egy-két konvencionális kegyeletes szóra szorítkozva. Itt már tökéletesen megtalálta a műfaj hangnemét s azon belül az elhunyt egyéniségéhez, rangjához pontosan illőt is. Szinnyei Ferenc ugyan úgy véli, hogy e nekrológot tulajdonképpen az „írói arcképek" műfajába kellene sorolni; ez, szerinte,
A.
Arany János
hatodik arcképrajza. Itt is az egyéniség áll a kép középpontjában és azon át esik megvilágítás a művekre s az irodalomközéleti tevékenységre ( Szinnyei Ferenc: Arany János tudományos munkássága. BpSz 1910. 143 : 81. l.). Ez azonban nem állja meg a helyét.
A.
Arany János
nagy emberi tapintata, ízlése és mértékérzéke éppen abban nyilvánult még, hogy
Szemere
Szemere Pál
műveiről csak általánosságban szólott, éppen csak érintve őket. S irodalomközéleti szerepét sem taglalta, nem vetette mértékre. Kétségtelen, hogy egyéniségrajz ez is. Csakhogy sem nem oly teljes, sem nem oly tárgyilagos, mint a hires arcképek. Nem egy életmű erényeinek s gyengeségeinek elemzése, mérlegélése alapján meghozott irodalomtörténeti itélet, helykijelölés ez, mint azok, hanem valódi nekrológ : egy egyéniségnek azokat a vonásait ragadja meg, amelyek vitathatatlanul rokonszenvések és tiszteletre méltók, amelyek valóban nehézzé teszik a búcsút. Indirekt módon, e kiemelések, illetőleg mellőzések által, persze ítélet, helykijelölés ez is.
A.
Arany János
kiváló korisméretéről, ítélőkészségéről tanúskodik, hogy azt a két motívumot emelte ki
Szemere
Szemere Pál
hosszú munkásságából, amely valóban fönntartja nevét az irodalomtörténetbén: tollával s még inkább lelkesültségével segítőtársa volt a valódi irányítóknak és tehétségeknek s emellett szerencséskezű szóújító. Hiába magasztalta mint elsőrangút
Toldy
Toldy Ferenc
– kézikönyvének még 1876-os kiadásában is közölt tőle majd annyi verset, mint Kisfaludy Sándortól ( A magyar költészet kézikönyve.
Bp
Budapest
1876. 194–211. l.) –, s hiába vitázott lelkes és alapos életírója, Szvorényi József az irodalmi közvéleménnyel ( Szemere Pál munkái.
Bp
Budapest
1890. I–III. köt., I. köt. Bevezetés 51 – 56. l.),
Szemere
Szemere Pál
sem igazi költő, sem igazi tudós vagy kritikus nem volt. A szó nemes értelmében vett műkedvelő, az irodalom ügyének áldozatos, már-már mániákus szolgája, megszállottja. S mint művei, irodalomközéleti szereplése is akkor volt igazán hasznos, ha azok a nála erősebb itéletű egyéniségek, akiknek fegyvertársául szegődött, helyes irányba fordították buzgalmát. Egy félszázadon át volt ő minden igazi tehetség híve, csodálója, hírvérője. –
A.
Arany János
pontosan ismeri élete, pályája fordulópontjait, adatait.
Szemere
Szemere Pál
márc. 14-én halt meg; a nekrológot közlő szám márc. 20-án jelent meg; bírálatot is hozott
A.
Arany János
-tól e szám, ideje hát nem nagyon lehetett az adatok összegyűjtésére. Talán Török Páltól, közös barátjuktól kapta őket, akit
Szemere
Szemere Pál
végrendelete végrehajtójául is megbízott (lásd
Szvorényi
Szvorényi József
i. m. 50. l.). Adatait, utalásait a következőkkel egészítjük ki:
Szemere
Szemere Pál
első versei: Dalok, azoknak akik szeretnek 1802– 1804. Pozsony. Második kötetének címét
A.
Arany János
hibásan idézi, a helyes: Poetai zsengék.
Pest
Budapest
1806. A
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
éval Horvát István által közreadott három szonettje: Emlékezet, Boldog pár és Himfy ( Hat szonett Kazinczytól és Szemerétől.
Pest
Budapest
1811. ).
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
nak kűzdelmeiben kétszer is nagy szolgálatot tett: előbb az ,,árkádiai pör"-ben állt melléje s igyekezett megnyugtatni a debrecenieket, hogy nem esett rajtuk sérelém, majd
Kölcsey
Kölcsey Ferenc
vel megírta és kiadta a Mondolat híres élleniratát: Felelet a Mondolatra néhai Bohogyi Gedeon úrnak.
Pest
Budapest
1815.
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
oldalán állt a híres Convérsations-Lexikoni pörben. Ekkor került
Bajzá
Bajza József
val először szembe, másodszor pedig midőn Kisfaludy Károly halála után, a kiadó mégbízására, vállalkozott az Auróra szerkesztésére – jóllehet a
Toldy
Toldy Ferenc
Bajza
Bajza József
Vörösmarty
Vörösmarty Mihály
-csoport
Bajzá
Bajza József
val kívánta szerkesztetní azt –, s még is jelentette ezt az ellen-Aurórát. Mindkét esetben hamarosan kibékült azonban ellenféléivel, nem utolsósorban
Vörösmarty
Vörösmarty Mihály
iránti tisztelete következtében s a maga pártját is ő engésztélte
Bajzá
Bajza József
ék iránt. Nem sokat fordított; legnevezetesebb munkája e nemben
Körner
Körner, Christian Gottfried
híres Zrinyi drámájának fordítása, 1818-ból. Egy Schiller-forditásáról (An der Quelle), amelynek egy sorát
A.
Arany János
beillesztette A képmutogató című öregkori balladájába (1877.), maga
A.
Arany János
írta lábjegyzetben, hogy népszerű volt, „a század első felében országszerte zengett érzelgő ifjak és leányok ajkán” ( JKK I. köt. 381. l.).
Petőfi
Petőfi Sándor
vel
Pest
Budapest
en ismerkedett meg s szíves baráti levélben invitálta Pécelre, házához (1846. aug 28., Petőfi Sándor Vegyes művei.
Bp
Budapest
1896. III. köt 142. l.).
A.
Arany János
-nyal valószínűleg az 50-es esztendőkben került kapcsolatba, talán Szemere Miklósnak,
A.
Arany János
kedvelt barátjának a révén. Szemere Miklós ugyanis öccse volt Szemere Pál első feleségének,
Szemere Krisztiná
Szemere Krisztina
nak. Közelebbi a kapcsolat azonban csak ez évtized végén lett. Szemere Pálnak kedvenc szokása volt ugyanis a verseket, amelyek tetszését különösen megnyerték, prózában és tankölteményben elemezni, magyarázni, magasztalni. Előbb Tandithyramb és Talányábrándok címmel
Vörösmarty
Vörösmarty Mihály
Fóti daláról írt 5074 verssoros értelmezést; 1851-ben ki is nyomatta, de a cenzura, mivel bonyolult, fölléngző, patetikus, elvont, neológiás – valóban nehézkes, ha talán nem is érthetetlen – nyelvét nem értették, mint gyanúst betiltotta. Hasonló művel tisztelte meg
Petőfi
Petőfi Sándor
,
Tompa
Tompa Mihály
s Kerényi Frigyes híres versenyművét, az Erdei lakot is. Most
A.
Arany János
költészete felé fordult érdeklődése, talán fiatal kézirat-másolójának, „író- deákjának”, Halász Dezsőnek befolyására is; ez ugyanis
Csengery
Csengery Antal
baráti körében is kedvelt másoló volt. A Reményem című, 1850-ben keletkezett A.-verset választotta s egybefogta
Csokonai
Csokonai Vitéz Mihály
,
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
,
Horváth Ádám
Pálóczi Horváth Ádám
, a maga egy s
Petőfi
Petőfi Sándor
néhány versével s Remén összefoglaló cím alatt elemezte. Munkáját „mint hattyúdalát, sírja széléről' az Akadémiában való felolvasásra megküldte Eötvös Józsefnek. Elmélkedésének
A.
Arany János
-ra vonatkozó részét, eljuttatta 1860. ápr. 2-án a költőnek is. ,,Kedveskedésül, tisztelkedésül ! Választ remélve, kérve" (lásd Arany János levelezése iróbarátaival.
Bp
Budapest
1888. 140. l.).
A.
Arany János
neki is ült a válasznak, vitte is pár lapig, de úgy látszik, sehogy sem ment neki ez a „fennebb” stíl. Fia azt írja: „nem tudom, befejezte és elküldötte-e? Levelét kerestettem a Szemere-Tárban, de nem akadtak nyomára. Az a bevégzetlen rész, amit közölhetek, saját kéziratai között volt, nem mint fogalmazvány, hanem mint elküldésre szánt, de félbenmaradt levél." (Lásd uo. XVIII. 147.11. és JKK I. köt. 436. l.; Szemere Pál munkái.
Bp
Budapest
1890. II. köt. 35– 47. . _)