Magyar Balladák Könyve

MAGYAR BALLADÁK KÖNYVE

Válogatott gyűjtemény. Két kötetben. (Ez átalános cím alatt is .` „Irodalmi kincstár : III és IV-ik kötet.)

Budapest

, 1860, 1861. Kiadja Heckenast Gusztáv.

E gyűjtemény berendezésében szerkesztője (mint halljuk, Székely József) a legkényelmesebb útat követte, az írók neve kezdő betűi szerint, ábécérendben, állítván össze. Ily módon a felvett írók sora ez:

Arany János

Bajza József

Czuczor Gergely

Dalmady Győző

Dózsa Dániel

Dömény József

, B.

Eötvös József

Erdélyi János

Garay János

Gyulai Pál

Halász Dezső

, Hóri,

Kisfaludy Károly

Kölcsey Ferenc

Lévay József

Lisznyai Kálmán

, Magyari, Nagy Imre, Népballadák, Pap Endre,

Petőfi Sándor

Sárosi Gyula

Szász Károly

Szelestey László

Székely József

Thaly Kálmán

Tisza Domokos

Tompa Mihály

Tóth Endre

, Tóth K.,

Zalár József

Vajda János

Vida László

Vörösmarty Mihály

. E szerint csak az F, I, J, O, Q, R, U, X, Y betűk hiányzanak, melyeket, teljesség okáért, szintén ki lehetett volna egészítni, azt hiszem. A Q-ra jó lett volna, például, Quti, az X-re Xánthus (lehetetlen, hogy ne írt volna balladát) s az Y-ra?

Jegyzet – például, Quti: Kuthy Lajos nevéből adódik a szó, ill. betűjáték.

Jegyzet – az X-re Xánthus (lehetetlen, hogy ne írt volna balladát): Xanthus Jánosra, a kiváló természettudósra és utazóra utal

Arany János

, akit lapjaiban gyakran emlegetett nagy megbecsüléssel s aki, természetesen, nem irt balladát; s az irónia éle így csak a balladázók ellen irányul.

no arra is akadt volna tán valaki. Mindazáltal kétely támad az emberben, nem lett volna-e célirányosb a beosztás, faj, vagy időszakok, – a ballada nálunk fejlődése szerint. Kezdeni például

Kölcsey

Kölcsey Ferenc

Kisfaludy

Kisfaludy Károly

n és a kik ez iskolához tartoznak, azután átmenni a népballadákra, melyekből az új irány kiindúlt, végre

Petőfi

Petőfi Sándor

t s a többieket álfitani össze, fejlődési rendben. Hanem e sok volna már mind késő: a gyűjteménnyel be kell érnürık, a mint van. A népballadák elseje: „Magyarország megvételéről” – nem más, mint a régi históriás ének: „Emlékezzünk régiekről."

Jegyzet – ,,Magyarország megvételéről“: Csáti Demeter énekéről van szó (lásd a JKK XII. köt. 605. s a Magyar népdal az irodalomban című A.-cikk jegyzeteit).

Szerkesztő e históriás színt, úgy látszik, le akarta róla törleni, hogy inkább hasonlítson balladához, ezáltal kedvesebbé teendő a nagyközönség előtt. Nem volna szavunk az eljárás ellen, ha sikerűl. De azt látjuk, hogy az eredeti szöveg le van rontva, összekúszálva, a nélkül, hogy valami elvet szorosan kivive tapasztalnánk. Az első versszak merőben kimaradt, hihetőleg a krónikás modorért, de e modor alább nem volt elkerülhető, péld. a „Herceg akkor” kezdetű versszaknál az első sem krónikásabb. ,,Az teten ők feltetének" stb. e régi szavakban gazdag hely kimaradt, pedig alliteratioja épen az eredeti balladai ének-töredéket sejteti, – ellenben az elrekentsék, akkort, régi szó és forma, továbbá „azt igen örűlé“ régi szóvonzás ott szerepel. „Lakófölde nagy jó volna" a régies nagy nem szúrt szemet, de alább: ,,mert járának nagy jó véggel" – pusztulnia kelle. Sok helyen értelemmásító változtatás is van. ,,Istentől is kíszerittetének" – ez nem ,,kísértetének" mint sz. javítja, hanem ,,kényszeríttetének," a mi egészen eposzi vonás: ,,fato profugi," ,,divinitus."

Jegyzet – ,,fato profugi", ,,divinitus": a sorstól űzöttek, az isteni: az eposzi sorsszerűségre utal e vergiliusi terminusokkal

Arany János

; az előbbi az Aeneis I. éneke 2. sorából való, a második is ebből az énekből s megvan a Georgikon I. 415. sorában is.

– „Mind egyesek ű dolgokban," ez nem: ,,egyenesek,” hanem: ,,egyetértők" (innen: egyesség = egyetértés). Maradhatott volna a régi, mert a nép most is tudja, használja ily értelemben. „Herceg akkor az földön” – nem átalában: ,,a földön” mint sz. adja, hanem: „azon a földön.” A Deus-féle szójáték kihagyását helyeseljük; de alább: ,,harmad követet“ – nem „hármat követet” fog lenni, hanem „harmadik követet."

Jegyzet – A Deus-féle szójáték kihagyását: a szójáték ebben áll: Istent ők ott imádának, / Háromszor Deust kiáltának; Arról nevezték ott a várost, / Szamos mentében az nemes Dézsnek' '; afféle ,,népetimológia" ez; valójában tudákos szóazonosítás. A mai filológiai álláspont, természetesen, ily népszerű kiadásban sem igen tűr meg effajta kihagyásokat; akkor azonban általános volt az ily fölfogás s nem is csak nálunk.

,,Némettűl mert megvívék" nem: „vevék" bár az értelem hasonlít, hanem: megvivák, mely szó majd al-, majd felhangúan ragoztatott. – Mellőzve a többit, melyekben lényeges hibát nem sejtünk: „Fehér Lászlóra” kifogásunk az: vagy adni csonkítás nélkül, vagy ha ez ily közönségnél nem lehet, kihagyni merőben.

Jegyzet – A Fehér László idézett versszakának inkriminált sora Székely antológiájában így hangzik: „Kendőruhád meggyulladjon”.

Nagyon meg van nyomorítva, s a cél még sincs elérve. Vagy érti az olvasó, vagy nem. Ha érti, akkor mindegy; ha nem érti, akkor a ıneséjét sem fogja. S az a félhomály még veszedelmesebb.

Alkalmilag megemlítjük e ballada egyik sorának népies versioját, mely sokkal erőteljesb, mint az

Erdélyi

Erdélyi János

gyűjteményében álló. Az utolsó versszakot így ösmerjük a nép ajkáról:

Mosdóvized vérré váljon,

Kendőruhád lángot hányjon,

Az kenyered kővé váljon.

Az ég téged meg se áldjon.

Rím, rhythmus, kifejezés mind erősebb. Végre óhajtanók, ha legalább gyémánt-kiadásaink tiszták volnának afféle sajtóhibáktól, minők a 47. lapon (Ágnes asszony egyetlen versszakában) csakúgy dőlnek: foela, csattdrás, mansze, sesb. Valódi sanskrit nyelv! Azt, hogy e ballada egy pár csonkának tetsző sorát kipótolgassa, még Friebeisz István megkisérlette volt, nem csoda hát, ha e gyűjtemény szerkesztője sem akart kevésbbé „vájt fülűnek" (mint Kazinczy mondaná) látszani.

Jegyzet – ,,Friebeisz István megkisérlette volt": lásd JKK XII. köt. 605. l.

AJOM11

Megjegyzések: