Aranysárkány fejléc kép
MegjegyzésekBibliográfiai adatok
 
FAUST  
  Írta
Goethe
Goethe, Johann Wolfgang von
. Fordította Nagy István.
Pest
Budapest
en, 1860. Engel, Mandello és Walzel tulajdona.  
  E nagy, világdrámának magyar fordítása minden esetre örvendetes tünemény. Nem mintha a fordítás hibátlan, s nyelvünk és költői formáink mai fejlettségét tekintve is, teljesen kielégítő volna: hanem, mert első s a nagy nehézségekkel, a mikkel
Goethe
Goethe, Johann Wolfgang von
bármely művének, annál inkább Faustnak, fordítása jár, többnyire elég szerencsésen küzd meg. Faust méltó, hogy fordítására egy jó darab élet szenteltessék, s mi reméljük, hogy Nagy István úr nem hagyja félkészen a már jól kinagyolt szobrot, s egy új átdolgozásban törekedni fog a mestert mesterileg adni vissza. Nem célunk egyes hibákat kutatni fel: a fordító, ki ezekre magától rá nem jő, nem lenne képes használni utasításainkat. Csak átalában figyelmeztetjük, hogy itt-ott az értelem hibásan, az eredetitől eltérően, nem elég erővel, nem elég szabatosan van visszaadva; hogy a rhythmusban sokszor több folyékonyság, változat kellene, hogy
Goethe
Goethe, Johann Wolfgang von
szép rímei helyett többnyire bágyadt sorvégeket kapunk, mi főleg ott visszatetsző, hol spondeusi rímre jambus vagy pyrrhichius jő, a mi,
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
szerint is már, a legsüketebb hangot adja. A mérték, átlag szólva, szerencsésebb, mint a rím; kivéve magukban a rimszavakban, hol épen legerősb rhythmus kellene. Nem mondjuk, hogy
Goethe
Goethe, Johann Wolfgang von
verselését megközelítni nem a legnehezebb feladat: de épen azért méltó a törekvésre. Mi, e fordítás után, Nagy Istvánt képesnek hiszszük, hogy egykor, talán ha a második rész megjelen, sokkal erősebb Fausttal fogja megörvendeztetni a magyar közönséget. Addig is jelen művét, mint egy őszinte, lelkiismeretes törekvés nem meghiusúlt eredményét, ajánljuk az olvasónak. Nem lehet szó nélkül hagynunk, hogy a címlapon nincs megjegyezve, hogy jelen mű Faustnak csupán első része, noha ez a bevezetésben érintve van is; a vevő talán csalódva érzi magát, ha e jó vastag kötetben mindkét részt bírni gondolta.  
 

Megjegyzések:

A.
Arany János
önéletrajza s levelei tanúsága szerint a világirodalom nagyjai, tekintélyei előtt szivesen hódolt rmég ifjúságától fogva. S az értékrendet, melyet a műveltségi hagyomány kialakított, örömmel vette tájékozódásához segítségül. A német klasszikához való viszonyát többen is ismertették s bizonyították, hogy esztétikájának sok és jelentékeny eleme s megfogalmazása származik innét, főképpen
Schiller
Schiller, Friedrich
elméleti műveiből ( Gálos Rezső: Arany esztétikája. EPhK 1910. ).
Goethé
Goethe, Johann Wolfgang von
hez való viszonya – akitől fordított is ( Ballada az elűzött és visszatért grófról. Tündérkirály. JKK I. köt. 281., 509. l., VI. köt. 181., 257. l.) – azonban, jóllehet több dolgozat tűzte ki e kapcsolatot tárgyául (lásd pl. Berzeviczy Albert: Arany és Goethe. BpSz 1932. 224. köt. 321. l.; Halász Viola: Arany és Goethe.
Bp.
Budapest
1935. ), valójában még tisztázatlan – főképp hangoltság és szemlélet tekintetében. Annyi világos, hogy rendkívül tisztelte s neve az írói nagyság teljénék szinonimája volt számára. Amikor pl.
Gyulai
Gyulai Pál
magasztaló – szinte már-már az ildom határát túllépő – kritikát írt költeményeiről, feszengve, pironkodva írta
Tompá
Tompa Mihály
nak: ,,úgy
Goethé
Goethe, Johann Wolfgang von
ről lehetne beszélni, mint ő rólam." (1853. júl. 11.; l. még:
Csengery
Csengery Antal
nek, 1858. ápr. 6.) S midőn a K egy cikkirója Voltaire-t és
Rousséau
Rousseau, Jean-Jacques
-t
Goethé
Goethe, Johann Wolfgang von
hez és
Schiller
Schiller, Friedrich
hez hasonlította, lábjegyzetben látta szükségesnek mérsékelni a túlzást ( JKK XII. köt. 308. l.); egyik alapvető elvi cikkében, az Irányokban pedig a népiesség legmagasabb művészi szintű alkalmazására példának az újabb költők közül őt említi. A Faustról külön, e rövid fordításkritíkát leszámítva, azonban alig szólt; csak
Madách
Madách Imre
csal kapcsolatban (lásd JKK XIII. köt. 286. l., ott e fordításra céloz). A fordító, Nagy István (1830– 1896) Pest megyei vagyonos kisnemes családból született, jogásznak indult, majd újságíró lett Kemény Zsigmond mellett, s kezdetben cikkeit és fordításait is írói ambícióval kész tette és válogatta; azonban hamar lecsúszott a szürke újságíró átlaghoz; fordítói munkássága pusztán kenyérkeresetté lett, s elsősorban olvasmány-könyvek átültetésére szürkiilt. A Faust második részének lefordítására vagy az elsőének átdolgozására nem tett kísérletet. Egyénisége, felfogása az Abonyi-féle joviális patriarchális típussal rokonítja. Nagy fordításáról Szász Károly is írt a SZF-nek. ( SZF . 3. sz. 35–38. l.)
A.
Arany János
-nak, úgy látszik, nem volt tudomása
Szász
Szász Károly
készülő kritikájáról. Midőn azt megkapta, előbb a magáét végképp el kívánta ejteni, s
Szász
Szász Károly
ét hozni az 1. sz.-ban. „Hogy megörültem! – irta
Szász
Szász Károly
nak. – S hogyan akkor, midőn láttam, hogy találkozom véleményeddel. Mármost elhagyom a rövid ismertetést, s a te kritikádat hozom az első számban.” (
Szász
Szász Károly
nak, 1860. okt. 22.) Hogy mégsem így járt el, oka az lehetett, hogy így teljesíthette az Értesítő rovatban az Előrajzban tett ígéretét: előbb röviden e rovat ismerteti a könyveket, majd később részletes kritikát is közöl róluk, ha megérdemlik. –
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
szerint is:
Kazinczy
Kazinczy Ferenc
számtalanszor szólt a rímelés kérdéseiről (pl. Rumy Károlyhoz, 1911. jan. 27. Lev. VIII. köt. 289. l., Láczai Szabó Lászlónak, 1814. ápr. 20. XI. 349.), s az ittenihez hasonló kérdéseket sokszor érint. Mely helyére gondol
A.
Arany János
, nem tudtuk megállapítani.