ALKOTMÁNYOS NAGY NAPTÁR
1862. évre. Kiadja Müller Gyula.
Pest
, 1862.
Budapest
A Figyelő szépen békét hagyna Müller Gyula alkotmányos nagy naptárának, ha egy mű nem volna benne közölve,
mely iránt nem lehet közönyös az irodalom, mert
Petőfi
től származik: Az Apostol. „Nagyobb
becsű művel – olvassuk a naptár jegyzetét rá – alig kezdhetnénk meg
naptánınk jelen évfolyamának szépirodalmi részét, mint halhatatlan költőnk e nagyszerű
költeményével, melyet 1848-ban írt, s mely
még eddig nyomtatásban meg nem jelenvén, csak kevéssé ismeretes." Nagy írónak jeles
művét kiragadni a homályból s átadni a közönségnek, hogy élvezze, örüljön és
gyönyörködjék, dicséretes buzgalom, s hihetően ez ösztönözte Müller Gyula kiadó urat, hogy naptára érdekességét növelje a hosszú
idő óta némán veszteglő költeménnyel. De a ki nagy író művének kiadására vállalkozik,
annak egyéb kötelessége is van, mint a nyomtatás költségét viselni. Gondoskodnia kell,
hogy a szedés a leghitelesb kézirat, s ha lehetséges magának a szerzőnek kézirata után
történjék, s a javítás, hozzáértő egyén által a szerző céljaihoz, a nyelv és mérték
kívánalmaihoz legyen alkalmazva. Mielőtt azonban kiadáshoz fogna, kétszer is meg kell
gondolnia, vajon a munka világot láthat-e úgy, a mint szerzője megírta vagy a
körülmények kihagyást,– változtatást követelnek. Az utóbbiak sohasem jogosak a szerző
irányában; de kevésbbé lényeges helyeken parancsoló kényszerűségből a kihagyás
elnézhető: a változtatás soha. Kinek van joga Petőfi Sándor
Petőfi
vel az mondatni, a mit ő nem mondott? Elhallgattatni lehet, de
meghamisítni nem. Hát még, ha e változtatás oly nemű, hogy a költemény alapgondolatját
támadja meg? Ha ily műtétel nélkül meg nem jelenhetik, akkor – tanácsosabb ki sem
adni.
Petőfi Sándor
Ezen aggodalom már akkor feltámadt bennünk, midőn az Apostolnak
több évvel ezelőtt szándékba vett kiadásáról hallottunk. És csakugyan, kinek alkalma
volt az utóbb megsemmisített nyomdai ívekbe belépillantani, bizonyíthatja, hogy azon
kiadás is nem csak hézagos, csonka, hanem alapgondolatjában is elferdített fogott volna
lenni. A darab hősének abban is oly lelkiállapot tulajdoníttatik végűl, mely
Petőfi
nek gondolatjában sem volt. Bármily
véleménnyel legyen valaki a hősiség ezen neméről: azt hisszük, egy oly író, mint
Petőfi Sándor
Petőfi
, megérdemli, hogy
tiszteletben tartsák meggyőződéseit, s ha ő feketét mond, ne igyekezzenek fehérré
mázolni. Kihagyások is lettek volna ama kiadásban: de a megmaradt részek (ama ferdítés
leszáınítva, mely pár szóval eszközöltetett), a költő kéziratához híven, jól, értelmesen
fogtak volna megjelenni. Petőfi Sándor
Müller
úr
kiadványáról ennyi dicséretet sem mondhatunk. Sőt kötelesnek érezzük magunkat fönebbi
elégűlt jegyzetét úgy módosítni: „hogy nagy becsű művet alig lehetett volna
tökéletlenebbül adni ki, mint halhatatlan költőnk e nagyszerű költeményét az Alkotmányos naptár." Alkalmunk volt azt sorról sorra összevetni
egy oly kézirattal, melynél senki sem mutathat elő hitelesebbet, s ki Müller Gyula
Müller
úr Apostolának (mert
Müller Gyula
Petőfi
ének nem mondhatjuk) e
műtételre használt példányát jegyzeteinkkel meglátná, annak lehetne fogalma
bosszúságunkról.
Petőfi Sándor
Eleinte nem bírtuk elgondolni: valamely iskolás gyermek collectája szolgált-e szövegül a
kiadónak, vagy a nyomdai javítnok érezte magát felhatalmazva, hogy
Petőfi
helyesírását, nyelvét, jambusait nivellirozó
tolla alá vesse.Petőfi Sándor
n
De később annak találtuk nyomait, hogy oly egyénnel van
dolgunk, ki Jegyzet – Collecta: kézírásos versgyűjtemény, vagy bölcs mondások
gyűjteménye.
Petőfi
nyelvén,
orthographiáján, verselésén javítni akar; pontozását fölcseréli, soraiba egyes
szótagokat betold, vagy onnan lenyes; egy jambus-sorból kettőt, kettőből egyet csinál ;
egész sorokat (nem a kényes helyeken) elhagy, olykor mással cserél föl; szakaszokat
összefoglal, hol az eredetiben külön állnak s elválaszt, hol összefoglalvák: egy szóval,
a ki egészen sajátja gyanánt bánik e költeménnyel.
Petőfi Sándor
Kezdjük a legcsekélyebbnek látszón, de a mi, kivált versnél, igen nagy befolyással van a
szöveg értelmes olvasására, a mérték gördülésére, az érzelmi nyomaték feltüntetésére.
Kezdjük az orthographián és pontozáson. Ki
Petőfi
kéziratát ismeri, tudja, hogy az ő írása nemcsak calligraphiai
csín, hanem helyesírási szabatosság tekintetében is a legjobbak egyike volt. Nem is
haladt azóta a magyar helyesírás, kivéve talán, hogy az ő kettős ly-ei
helyett (melly, illy, olly) egy ly
kapott lábra, s hogy a változó sz hangú igékben, hol ő Petőfi Sándor
Révay
után t-t írt
(aluttam, – de nem következetesen alúgy,
alunni, alunnám stb.) a többség ma d-t
használ. Nem volt hát semmi oka a javítónak megváltoztatni Révai Miklós
Petőfi
helyesírását.Nem volt joga
köny-et irni, hol a vers könny-et kíván, emlőjét,
hol a jambus emlejét követel, elhagyni az apostrophét az
álmodj' ikes ige mellől, homlokról-t igazítni, hol
homlokrul a mérték ; kint szót használni, hol szebben
hangzik a kinn, valjont tenni, a jambicus vajon
helyébe, feléjök-re változtatni, értelem zavarólag, a föléjök szót ;
elválasztani a mit Petőfi Sándor
Petőfi
összeírt:
,,éjszak fényével", „fél isten" stb. Nem volt joga fölcserélni, elhagyni, más helyre
rakni Petőfi Sándor
Petőfi
írásjeleit: a
gondolatjelt (. . ) egyszerű vesszővel, a pontot commával, a felkiáltást ponttal, vagy
viszont, váltogatni fel, tetszése szerint és találomra. Vagy mindegy az, ha Petőfi Sándor
Petőfi
így kezd egy versszakaszt:
Petőfi Sándor
Mindegy, ha a költő pontokkal adván nyomatékot a versnek, ez új Heinsius
recensiójából a pontok mind eltűnnek, ilyen formán:
n
Jegyzet – ez új Heinesius:
N. Héinésius (1620–1681) híres németalföldi filológus, aki sok antik
szerzőt adott ki, igyekezvén kijavítani szövegromlásaikat.
A.
nyilván gúnyosan használja itt
nevét.Arany János
A kinek ez mindegy, az ne fogjon jeles író művének kiadásához, adja a magáét, a hogy
tetszik. És midőn
Petőfi
, értelmes
szabatossággal így rakja jegyeit:
Petőfi Sándor
Ez orthographia és jelrakásbeli tökéletlenség így foly végig az egész költeményen, s a
mit
Petőfi
írásjelekkel akart
kifejezni, az merőben elvész. De még ez nem minden. A hiba és önkény ezer nemével
találkozunk e kiadásban. Ide írok néhány jambust: az első mindig
Petőfi Sándor
Petőfi
é, a rákövetkező pedig
folyvást az Alk. Naptár javítása. A kinek füle van a hallásra,
hallja:
Petőfi Sándor
Es ez így megyen a végtelenig. – Avatatlan olvasó tán szőrszálhasogatásnak veszi az
ilyet, hiszen egy szótaggal több vagy kevesebb: de az értelem körülbelül az marad. Hanem
ez„egy szótag", a versben igen lényeges dolog: egy szótag a jambust trocheussá
változtatja, a mi aztán gyakorlott fülre oly hatást tesz, mintha a csárdást táncolónak
rögtön csak valcert kezdenének húzni a lába alá. Azt pedig senkisem mondja, hogy
mindegy. De szolgálhatunk akármennyi hibával, hol az értelem is meg van rontva. Lap
számra idézhetnők, ha nem sajnálnók tőle a helyet. Elég lesz mutatóba néhány.
De hagyjuk abba. Négy-öt lapról szedtük ezt, mellőztünk ott is sokat. Nem idézhetünk
példákat, hogyan töri az Alk. Naptár össze-vissza a vers
szakaszait. Sőt az is sokra menne, ha kiírnók, hol a
vers-sorokat összeforgatja: egy jambusból két semmi mértékű sort
csinálva, vagy két sort összesítve. Csupán a végéről lássunk még egy keveset.
Petőfi
jambusai így folynak:
Petőfi Sándor