VÁLASZ BRASSAI ISMERETTYŰJÉRE
Irta Szemere Miklós. Sárospatak, a főiskola betűivel. 1862.
E 84 lapra terjedő munka eredetileg a Szépirodalmi Figyelőbe volt
szánva. Hogy miért nem jelent meg ott és miért önálló füzetben, szerző a könyve végén
így beszéli el.
„Az olvasóhoz. Az előszóban tett ígéretnél fogva elő kell adnom, mi oknál
fogva nem jelenhete meg a Szépirodalmi Figyelőben jelen, még
jún. 26-án fölküldött cáfolatom.
E lap tisztelt szerkesztője, Arany János úr által,
két ízben írt magánlevélben, az kívántatott tőlem, hogy habár
Brassai
úr, mint sárdobáló szekérkerék bánt velem,
én ellenben mint hímes tojással bánjam Brassai Sámuel
Brassai
úrral. Hiszen úgy bánom! de hogy karcolás közben a tojás
itt-ott betört, nem tehetek róla. Szabad volt-e Brassai Sámuel
Brassai
uram ama kilencszarvú buzogányából, mely bűntelen fejemet
megsebzé, – s melyeket a t. szerkesztő úr letörni nem tartá valónak – éleshegyű nyilakat
gyártanom, valamint a szerkesztői jogokhoz tartozó-é, e nyilak elé hárító pajzsul
veto-t emelni? – ítéld meg tisztelt olvasóm! Nemde te azon hitben vagy,
hogy gunyoros hangú támadó kritikára lágyan irassék-e az antikritika, vagy szinte
gunyoros hangon, az egyedül a megtámadott féltől függ? »Természetes«, fogod mondani. Én
is e hitben voltam, de végére jártam a szerkesztő úrnál, hogy: nincs igazunk. Azaz
igazunk van, ha Brassai Sámuel
Brassai
úr kritikája
adatik, de midőn Brassai Sámuel
Szemere
antikritikájának kelletnék adatni: nincs igazunk. Szerkesztő úr olyformán bánik lapja
minden mások fölött kiváltságokkal bíró kedvencével, mint anya gyermekével, midőn ezt az
udvaron szemközt jövő pulykakakas elől kötényébe rejti. Szemere Miklós
Brassai
úr valóban a szerkesztő úr által
elkényeztetett – öreg gyermek, s a kényeztető dajkának csak örülnie kellene, ha vásott
gyermekét ez s amaz kissé megfenyíti, s legalább néhány percre megjavultan – adja vissza
ápoló ölébe”
Brassai Sámuel
Ime ez nagy vád ! a részrehajlás, igazságtalanság vádja. Tartozom a közönségnek rövid
felvilágosítással.
Brassai
úr „Nincs
már ismerettyü” című cikke megjelent a Figyelőben
1861-ki december 12-én és 19-én, az első félévi folyam 6. és 7.
számaiban. Erre Brassai Sámuel
Szemere M.
úr,
csakugyan mint írja, 1862. június 26-ka
táján küldött be hozzám öt és fél ív, igen aprón és sűrűen írt
cáfolatot, azzal a kijelentéssel, hogy ez az egésznek csak mintegy negyed
része. Méltán gondolkozóba estem, vajjon kedvesen veszik-e olvasóim, ha ez úgyis
elcsépelt tárgyat, ennyi idő mulva, ismét fölmelegítjük s legalább 10–12 számon, s
ugyanannyi héten keresztül folyvást azzal mulattatjuk. De, bár késett Szemere Miklós
Szemere M.
úr a felelettel, ahhoz való jogát nem
tekintém elévültnek, s a barátság is ösztönze, hogy nem tekintve cikke hosszúságát,
lapomban 45 helyt adjanak neki. Csupán azt sajnáltam, hogy itt-ott oly kifejezések
fordulnak elő benne, melyeket sem az irodalmi hanggal, sem különösen a Figyelő eddigi modorával megegyeztetni nem tudtam. Ily esetben a szerkesztő
teheti – én is tettem a mások, és legtöbbször a Szemere Miklós
Brassai
úr cikkeivel, – hogy módosít, szelidít rajta, ki is hágy, a
nélkül, hogy erről a szerzőt értesítené. De Szemere Miklós irányában, – kinek könynyen sérthetőségét tudva, barátságát
kockáztatni nem akarám – kíméletesb módon kívántam eljárni. Magánlevelet írtam hozzá, s
minden rábeszélő tehetségemet elővevém, hogy őt – nem az egész – nem is jelentékeny
résznek, nem valamely okoskodás- vagy állításnak – hanem csak néhány szónak s egy pár
mondatnak kihagyására, vagy legalább szelidítésére bírjam. Az e végre kijelölt helyek
Brassai Sámuel
Szemere M.
úr cáfolatában ím
ezek valának:
Szemere Miklós
– „Kolozsvár most képzeletemben: Erdély falán függő óriási kakukkos óra, melyből
Brassai
t mint
szárnyát rezgető dühös kakukkot látom kiugrani ellenem, tizenkétszer
kiáltva el, hogy ütött végórám.”
Brassai Sámuel
– ,,Azonban, ha ez: »oly messze esik a szótól a tett, mint földünk a Siriustól« csakugyan
rossz, tegyük tehát így: oly messze van, mint
Brassai
úrtól a humánus
modor."Brassai Sámuel
n
Jegyzet – ,,.
Brassai
úrtól a humánus modor": ennek elhagyását különösen
fájlalta Brassai Sámuel
Szemere
, sőt, barátai
is, hisz legnagyobb sérelmük Szemere Miklós
Brassai
val szemben ennek leckéztető, kitanító modora volt.
Brassai Sámuel
Tompa
pl. így irt Tompa Mihály
A.
-nak e passzussal kapcsolatban:
,,inhumanus modor; ebben nincs is Arany János
Miklós
nak igaza, mert Szemere miklós
Brassai
modora nem inhumanus, hanem mendikásos" (1862. aug. 10.).Brassai Sámuel
– „
Brassai
grammatizálását
»rézgyertyatartóval« stb. csapta fültövön
Brassai Sámuel
Arany
".
Arany János
– ,,Fogom kérni Erdélyi János barátomat, hogy az
általa kiadott »Közmondások könyvében« – e helyett: »kiugrott
mint nyúl a bokorból«, ezt tegye: kiugrott, mint
Brassai
Brassai Sámuel
Wieland
szobájából."Wieland, Christoph Martin
n
Jegyzet – „Fogom kérni –Erdélyi János barátomat
[szerkesztői feloldás]
. . .Brassai
Brassai Sámuel
Wieland
szobájából":
Erdélyi János
Magyar közmondások című könyvének második kiadása épp ez
évben (Wieland, Christoph Martin
Pest
1862.) jelent meg; Budapest
Brassai
igen kedvelte a felvilágosodás kori
jeles német költőt, szatirikus modorából tanult, s szivesen citált is tőle; de hogy
ez az utalás miféle anekdotára, históriára utal. nem tudtuk
megállapítani.Brassai Sámuel
– ,,Most, tisztelt olvasóm,
Diderot
hozatik fel ellenem. . Ugyanazon ismeretes modorral, mely Peti Józsefet »előhasú philosóphusnak« nevezte.Diderot, Denis
n
Nemde t. olvasóm, ha igaz azon
állítás, hogy a nem mindennapi emberek fokozott elméssége közel haláluk előjele, – akkor
a mi Jegyzet – Peti Józsefet „előhasú philosophusnak" nevezte:
Peti József (1831 – 1862) fiatalon elhunyt ref. pap, aki különböző
egyházi lapokba írt filozófiai tárgyú cikkeket; hol nevezte s mért őt így
Brassai
, tengernyi írásából
szinte lehetetlen megállapítani.Brassai Sámuel
Brassai
nk halála még igen
messze van ! Ez elmésségre csak annyi megjegyezni valóm van, hogy ha Peti József a philosóphiában a korral haladó »előhasú«, akkor
Brassai Sámuel
Brassai
úr, a kortól elmaradott
»utóhasú philosóphus.« – S nemcsak a bölcsészetben, de a szépművészetben is. Mi valóban
nagy kár, mert Brassai Sámuel
Br.
úr egyetlen
lehetne nemében. Miután t. i. a vallásban (melyben a speculatív eszme a
három egység) unitárius; a bölcsészetben (hol egységre kell törekedni)
dualista; ha még a költészetben, a helyt, hogy a classicizmus kizárólagos híve, – a
classicizmus mellett a simbolismust s romanticismust is szeretné, ekkor, mint egy
személyben: unitárius, dualista, trinitárius, nevezetes példány volna e
földön.”Brassai Sámuel
n
Jegyzet – . a vallásban
unitárius; a bölcsészetben dualista" . a
vitának volt egy bölcseleti mellékága is, hol Mentovich Ferenc és
[szerkesztői feloldás]
. . .[szerkesztői feloldás]
. . .Brassai
csaptak össze (lásd
JKK XII. köt. 608. l.); erre
történik itt utalás: Mentovich ugyanis, mint
Brassai Sámuel
Szemere
is, az ún.
mechanikus materialisták híve, azaz monista volt; Szemere Miklós
Brassai
viszont heves antimaterialista s
dualista; vallása viszont valóban unitárius volt.Brassai Sámuel
(Az unitárius szóra csillag alatt az volt megjegyezve
Sz. M.
kéziratában: „Hogy vallását itt előhozom,
remélem, nem fogja Szemere Miklós
Br.
úr sértő
szándéknak venni. Én minden vallási meggyőződést tisztelek.”)
Brassai Sámuel
– ,,Agyon ütötte ön (t. i.
Brassai
) elvét saját kezével Ön, sok oldalú ismereteit tekintve, az
igaz, hogy valóságos könyvtár, de (közbeszúrva: olykor) felfordult
könyvtár.
Brassai Sámuel
– „
Brassai
úr valóban mellőzhetetlen
tagja az emberiségnek: Fölkel naponkint, mint a Rabbinusoknál a sötétség szellemének
királya Aschmedal - bölcsesége kútjából, hogy tudományra tanítsa a földet
és eget.”
Brassai Sámuel
– „
Brassai
úr, ki nem »tyróból
magister« de minutiarum magister s Néróként a legyeket csapkodja
–”Brassai Sámuel
n
Jegyzet – nem „tyróból magister" de minutiarum magister s Néróként a
legyeket csapkodja: Tyro
Cicero
gyorsírója volt; azaz nem kezdőből, nem inasból, ,,segéder
" mester, de a kicsinységek, a kicsinyeskedés mestere;Cicero, Marcus Tullius
Im ezen helyek valának a kezembe jött hatodfél ív kéziratban, melyeket
Sz. M.
úrnak első levelemben
kijelöltem, mint olyanokat, hol lágyításra, illetőleg kihagyásra volna szükség. A
tisztelt olvasó látja, hogy ezek módosítása által nem sokat szenvedhetett volna
Szemere Miklós
Szemere
úr okoskodása, mert
valóban, ha csak ily argumentumai volnának, nem sokra menne velök. Hanem ő, nem minden
ingerültség nélküli válaszában, azt felelte, hogy „egy betűt sem enged”
változtatni, se kihagyni. Ujra írtam neki, és kérve kértem, hagyja legalább a nagyját
elsimítani, az olyat legalább, mint az unitárius vallás emlegetése, melyet,
írám, jegyzése dacára könnyen vallási csúfolkodásra magyarázhatnak; „alkudjunk
meg” mondám, lássuk, mit enged szelidíteni, mit elhagyni. A válasz époly
kereken tagadó lőn, mint először. Mit vala tennem, mint, kívánságához képest,
visszaküldeni kéziratát.
Szemere Miklós
Szemere
úr ,,Válasza” most egész kiterjedésében a közönség kezén forog. Talán az általam
idézetteknél több helyet is fog találni benne a t. olvasó, mellyel igazolva látja
eljárásomat, hogy e cáfoló írást nem adtam ki „egy betű változtatás nélkül”
Én legalább bátran hivatkozom a Figyelő két évi folyamára: van-e
ott akár Szemere Miklós
Szemere M.
, akár más valaki
személye ellen oly modor használva, mint a kijegyzett sorokban? Neveztek-e ott valakit
dühös kakukknak, inhumánusnak, nemtelennek, s több efféle? Nyúltak-e valakinek
vallásához, hogy e körülményből gúnyt és élcet gyártsanak ellene? Az
utóbbi t. i. a vallás iránt tett észrevételem helyességét, úgy látszik, Szemere Miklós
Szemere
úr azóta maga is elismerte, mert lám
az idézett helyet kihagyta röpiratából. Pedig ez volt cikke kiadásában a
legnagyobb bökkenő. Ha akkor ezt mellőzni (és még három-négy sort szelidíteni) hagy
vala: most nem volna cáfolata ,,önállólag megjelenni kénytelen”
Szemere Miklós
Szerzőnk azon vádjára, hogy
Brassai
„kritikája” minden változtatás nélkül jelent meg, ellenben az ő ,,antikritikáját” csak
módosítva akartam kiadni – egyszerűen azt felelem, amit szerzőnek magának is megírtam,
hogy én Brassai Sámuel
Brassai
cikkét sem adtam ki
minden változtatás nélkül. Egyébiránt e pontra nézve, úgy sejtem, oly furcsa dilemmába
szorítna Brassai Sámuel
Szemere
, ami diabolus
rotae-nek is megjárja.Szemere Miklós
n
Ha Jegyzet – ami diabolus rotae-nak is megjárja:
okvetetlenkedésnek, minden áron való ellentmondásnak; a diabolus rotae tisztségét
viselő pap a szentté avatásnál minden lehető, elképzelhető ellenérvet köteles
fölhozni.
Brassai
cikkét úgy adtam, mint írva volt: miért ne adnám az övét is,
„egy betű kihagyása nélkül”; ha a Brassai Sámuel
Brassai
én szelidítnem kellett: úgy annál kevésbbé méltó a
kíméletre.
Brassai Sámuel
Amit
Szemere M.
a szerkesztői
,,veto” ellen mond, az csak módjával igaz. Ha a szerkesztőnek nincs
joga meghatározni lapja tónusát; ha nincs joga ellenőrizni és meggátolni, hogy a
vitatkozások elkeseredett polémiává s durva, személyes bántalmakká élesedjenek; ha
köteles minden írói érzékenységnek tért engedni, hogy a kapott vagy képzelt sérelmet
tízszeresen-százszorosan visszaadja; ha „egyedül a megtámadott féltől függ” polémiája
modorát s hangját akár az X ut Tök és Bányász–Csákány
színvonalára is leszállítani: akkor nem tudom, mire való a szerkesztő, s lapja miben
különbözik azon utcasaroktól, hová mindenféle pasquillt felragasztanak.Szemere Miklós
n
Jegyzet –
X ut Tök és Bányász–Csákány: Matkó Istvánnak (1625–1693), az ellenreformáció kora egyik legvaskosabb modorú vitázó
prédikátorának Sámbár Mátyás ellen írt,
következő című könyvét idézi:
X, ut Tök, könyvnek
eltépése, Avagy, Banyasz Csákány, melylyel amaz Fövenyen épített s-már
leromlott házát, elébbi fövenyre sikertelen sárral ragasztani és 1000.
mocsokkal eszenlősen szinlő s-mázoló Sambar Mattyas nevü tudatla sár gyuró
megcsákányoztatik. Sárospatak
1668.
A t. olvasó talán ismertetését várta tőlem
Szemere
könyvének. Ugy gondolom, fölösleges, miután szerző olyas
szándékát nyilvánította, hogy a Figyelő mellett szét fogja
küldeni; mi hogy több nem történt, részemről nem volt akadály. Különben a cáfolat sok
ügyességgel van írva, kitünteti szerzőnek nagy jártasságát a régi és újabb irodalmakban,
ügyét derekasan védi, nem is lett volna fölvétele ellen kifogásom, ha burleszk hangba
eső személyes gúnyjait mérsékelni tudta vagy akarta volna. Sunt certi denique
fines.Szemere Miklós
n
Jegyzet – Sunt certi denique fines: egy horatiusi sor második fele ez: a
Satirák I. könyve I. 106. sora: Est modus in rebus,
sunt certi denique fines: Van mérték a dolgokban, s van mindennek határa. Az elveszett alkotmányban is fölhasználja a címet
A.
iróniája fokozására, VI.
ének 55. sor.
JKK II. köt. 231.
l.
Arany János
Hanem most már a „Válasz” írója is meg lehet elégedve
eljárásommal. Ime, kiadám mindazt, amire ő nagy súlyt
helyezett, mégpedig dőlt betűkkel; a többit úgyis kiadtam volna. Azon
hasonlatára, melyben engem az ,,öreg gyermek”
Brassai
t köténnyel védelmező dajkának – önmagát pedig
„pulykakakasnak” nevezi, semmit se mondok, noha egy kis maliciával én
is gyárthatnék ebből élcet ,,Válaszának” modora ellen. De én
sokkal inkább becsülöm Brassai Sámuel
Szemeré
t s
őrzöm barátságát akár vigaszul a jövőre, akár emlékül a multra, hogysem irányában tovább
terjeszkedjem, mint ameddig az önvédelem kötelessége kényszerít. Béke velünk!
Szemere Miklós