NŐ-E, VAGY NÉ?
Ritka szerkesztő van oly helyzetben, hogy néhány száz címszalagnak valót másoljon a
nyomda számára, sajátkezűleg. E sorok íróját a közönség pártolása amaz irigylendő, de
kissé terhes helyzetbe hozta. Így természetesen a szerkesztői s kiadói kötelességek nem
egyszer összekoccannak. Közelebb is egy ily civódásnak voltam tanúja, s jónak láttam
leírni a párbeszédet.
Szerkesztő, (türelrnetlenül s aggódva néz keresztül amannak vállán, mert míg
a kiadó el nem végzi dolgát, addig ő semmire sem haladhat, s fél erősen, hogy épen első
számait nem állíthatja ki oly gondosan, mint szeretné).
Szerkesztő. Az istenért! ön rontja a nyelvet, s compromittálja magát. Minek
írja ön nekem az affélét: Jámbor Tamásnő, Tóth Péternő, Szabó
Pálnő ?
Szerkesztő. Ej ! divat, nem divat: ha már irja, önnek jó példával kellene
járni elől. Már az Athenaeum korában eldöntött dolog, hogy
színésznő az, a ki maga színész is, nő is (a férje lehet
akár prókátor is), ellenben szinészné annyi mint a színész
felesége, ha soha nem esett is keresztűl a lámpalázon. E szerint az ön
Szabó Pálnője, azt tenné, Szabó Pál is, nő is, egy személyben; a mi
képtelen, ha csak az Irás szavait betű szerint nem magyarázzuk: „férj és nő egy
test.” Irja, mondom, mint apánk és nagyapáink írták: Szabó Pálné. Ez a né
abból van összerántva: neje; tehát Nagy Andrásné, annyi mint Nagy András
neje.
Kiadó. Apáink s nagyapáink mit tudtak hozzá! Tudja barátom, haladni kell a
korral, s a jobb izlés követeli, hogy a XIX. század dereka után ne írjon a magyar né-t,
mely parasztosan hangzik, hanem mindenkor nő-t, mely előkelő úri hangzású.
Apáink és nagyapáink! Hisz azok ily circumspectus módon írtak: „Nagy
Jánosné Szabó Juliánna asszony.” Menynyivel szebb is,
rövidebb is: „Nagy Julia, született Szabó” – vagy: „Nagy szül. Szabó Julia,” vagy: „Nagy
Szabó Julia,” vagy épen csak „Nagy Julia.” Ime egy helyett öt módja a női
név leírásnak, lehet benne válogatni, mint a reggeli öltözetben. Nem haladás ez?
Szerkesztő. Mi az asszony szót illeti, nem tudom, az akadémia
szótár-írói fölvették-e még a magyar szavak közé. Mindenesetre meg kellett volna
jegyezniök, hogy elavúlt szó. Senki sem akar többé asszony
lenni. (Dehogy nem! dehogy nem ! kiált közbe sok viselt párta.) Nem úgy értem: a ki
egyszer asszony, az nem akar asszony lenni. Nő és hölgy, ez
igaz, finomabb. Sajátkép ugyan a nő se több se kevesebb, mint feleség, a
hölgy sem annyira előkelő mint ifjú nőt tesz. A görögök nimfájának
látszik megfelelni. Ellenben az asszony, aszszonyság, vagy mint Erdélyben még hallani: úrasszony, oly tisztes nevezet,
mely odaillik bármely matrona nevéhez. Nincs hát benne semmi nevetséges, ha
a régiek így mondták: ez s ez né, ez s ez asszony. Hogy pedig
a nő férjhez menetele után egész családi nevét megtartotta, az épen a
nő-tiszteletből ered. A magyar nőnek, törvény szerint is, jogai voltak s vannak,
melyekről nem mond le férjhez menetele által, s így családi nevét sem olvasztja férje
nevébe. Mi volna ebben szégyenítő, megalázó? Bizony ma sem tudnók annyi derék magyar
asszony családi nevét, ha eleitől fogva divatban lett volna így rejtegetni. „Szilágyi
Erzsébet” például, hogy esik, ha így teszünk vele ; Hunyadi Erzsébet szül. Szilágyi,
vagy: Hunyadi-Szilágyi Erzsébet, vagy: Hunyadi Erzsébet. Valóban se magát, se dicső
férjét nem kisebbítette, ha így írta: Szilágyi Erzsébet, Hunyadi Jánosné. Mivel szebb,
ha mi német és francia szabású divatot kezdünk és folytatunk?
Kiadó. Menjen, maga csunya ember, s impracticus ember. Hát nem tudja, hogy
azt kell tennem s úgy kell írnom, a mint a közönségnek tetszik? Mit bánom én:
nő vagy né; hosszú vagy rövid név és cím: nekem úgy kell
írnom, a mint beküldik. Vagy azt akarja, hogy újságának már a címszalagja kellemetlen
érzést okozzon? – Így ön nem érdemli az előfizetőket. Látja ezt a sok címet: Egyik
T. c., másik csupán T., a harmadik Tettes, a
negyedik Tek., az ötödik Tekintetes, a hatodik cím semmi.
Egyik cím méltóságos úr, másik nagyságos úr, aztán lesz csak
úr, azután meg semmi úr, hanem puszta
nak-nek. Ezt így kell másolnom, betű szerint. Értem én a magam dolgát.
Szerkesztő. Csak végezné is hamar, hogy én láthatnék az enyémhez. Nem is
szólok többet a kiadó keze alá. De remélem, hogy közelebbi előfizetésig a nő és né iránt
tisztába fogunk jőni s akkor nem lesz oka önnek a közönség izlését vetni ellenem. Csak
siessen, áldja meg az ég, nem látja, hogy miatta semmire sem mehetek !