A NIFLUNGOK VAGY GIUKUNGOK
Ajdnlva Szász Károlynak.
Beszélik, hogy három áz (istenfaj) elindult világlátni: Odin, Loki és Hönir.
Folyót érve fölmentek a partján egy vízesésig, hol megláttak egy vidrát, mely a vízben
lazacot fogott, ette is már jóízűen. Kap Loki egy követ, s úgy csapja fejéhez a
vidrának, hogy mindjár elnyúlt. Itt elkezd Loki dicsekedni vadászatjával, hogy egy
dobással vidrát is ütött, lazacot is. Felvették hát a lazacot és vidrát, s vitték
magokkal. Valami tanyához értek s bementek. Egy parasztember volt a gazda ottan,
Hreidmárnak hívták, rettentő erős, bűbájos ember. Éji szállást kértek tőle, ennivalójok
úgyis van, mutatták a vadat. Amint Hreidmár ráveti szemét a vidrára, mindjárt
félreszólítja két fiát, Fafnirt és Regint, s mondja nekik, hogy megölték a bátyjokat
,,Otr"-ot (Otter = vidra), azt is, hogy ki cselekedte. Nosza megtámadják, apa s két fiú,
az azokat, megfogják, megkötözik, mondván, hogy Hreidmár fia volt a vidra. Az ázok annyi
váltságpénzt ígértek, amennyit Hreidmár kíván; így meglett köztök az alku, meg is
esküdtek rá. Hreidmár lenyúzta a vidra bőrét, mondván, hogy azt rakják meg neki
arannyal, belül is, kívül is, úgy szent lesz a békesség. Odin hát elküldte Lokit a
fekete manók országába (Schwarzalpenheim) egy törpéhez, akit Andvarinak
híttak és hal képében lakott a vízben. Loki nyakon csípte, s parancsolta, hogy
váltságpénzül tüstént előadja minden aranyát, ami csak bérceiben van, az pedig roppant
sok volt. A törpe elő is adta, csak egy kis aranygyűrűt dugott el az ujja közt: Loki
észrevette s parancsolá: ide a gyűrűvel is. A törpe rimánkodott, hagyja meg neki ezt az
egy gyűrűt, avval ő megint megszaporítja kincsét a hegyben. De Loki azt felelé, hogy egy
fillérnek sem szabad ottmaradni; elvette a gyűrűt s megindult. Akkor utánakiáltott a
törpe, hogy akárkié lesz az a gyűrű, életével lakol. Loki azt felelte rá, nem bánja, ha
úgy lesz is; majd megmondja annak, akié lesz a Azzal Loki visszament a Hreidmár
tanyájára, s mutatá az aranyt Odinnak. Odin megszerette a szép gyűrűt, kivette a rakás
aranyból, magának; a többit Hreidmárnak adta. Ez megtömte vele a vidrabőrt, ahogy csak
bírta, s mikor tele volt, felállítá, mint a zsákot. No most Odinnak kelle
odamenberaknini, s kívül arannyal. Amint elvégezte, azt mondja Hreidmárnak, jöjjön,
nézze meg, fér-e több rá. Hreidmár odament, körülnézte erősen; talált is egyetlen
szőrszálat, mely még nem volt befedve, s kívánta, hogy azt is takarja be, máskép vége az
alkunak. Kapta Odin a gyűrűt, betakará vele azt is, s mondá, hogy no most már itt a
vidraváltság. Mikor aztán Odin visszakapta láncsáját, Loki is a saruit, hogy már nem
félhettek semmitől, azt mondja Loki, csak hadd maradjon úgy, amint Andvaıi jósolta, hogy
ez a gyűrű meg arany életébe kerüljön a birtokosának: és azóta úgy is van. Azért hívják
az aranyat ,,vidraváltságnak" s „ázok díjának”
Amint Hreidmár megkapta a sok aranyt fia váltságaul: Fafnir és Regin is előállt, s
testvérváltságul mindenik követelé a maga részét: de apjok egy fillért sem adott belőle.
Nosza összebeszélnek a fiúk, hogy öljék meg apjokat a kincsért. Ugy is lett. Akkor meg
Regin állt elő, hogy Fafnir adja neki felét a kincsnek. Abból semmi sincs, mondá Fafnir,
hogy ő az aranyt megossza öccsével, mert ő csapta érte agyon az apját. Takarodjék, mondá
neki, mert biz úgy jár, mint az öreg. Fafnirnak volt egy kardja, Hrotte
nevű, s feltette a sisakot is, mely az apjoké volt. E sisakot Őgirshelmnek
hívták, rettenetes volt arra csak ránézni is. Reginnek egy Refill nevű
kardja volt; ő azzal elfutott; Fafnir pedig a Gnita-vadonba ment, ottan
vackot csinált magának, kígyó képibe öltözött és ráfeküdt a kincsére.
Regin ellenben Hialprek királyhoz került, beállott hozzá kovácsnak; s elvállalta
egyszersmind Sigurd (Siegfried) nevelését, ki Sigmund fia, Wölsung unokája
volt. Anyja neki Hjordis vala, Eilimi király leánya. Sigurd a leghatalmasb király lőn,
nemre, észre, erőre. Regin felhozta neki, hogy Fafnir ott fekszik a kincsen, s
feltüzelte, hogy rabolja el tőle. Csinált is neki egy Gram nevű kardot,
mely olyan éles volt, hogy ha Sigurd a vízbe tartotta éllel a vízfolyásnak s a víz
gyapjúfürtöt hajtott az élinek, elvágta mint semmit. Aztán Regin kovácsüllőjét is
kettélıasította vele Sigurd, egész a tuskójáig. Mentek aztán, Sigurd meg Regin, a
Gnita-vadonba. Ott, kapja Sigurd, egy farkasvermet ás a Fafnir útjába, és maga beléíilt.
Mikor aztán Fafnir a forráshoz csúszott volna inni, Sigurd alólról beledöfte a kardját,
mindjár vége lett. Odamegy Regin, s mondja Sigurdnak, ha megölte a bátyját, ő most azt
kívánja büntetésül: egye meg a szívét, sülve. Avval nekitérdelt, jól ivott a Fafnir
véréből s elaludt. Sigurd pedig amint sütötte a szívet, gondolva, tán meg is sült már,
odanyúl az ujjával, hogy nézze, elég puha-e már a szív, hanem a zsírja forró levén,
megégette az ujját, hogy csak beszopta. Alig ért a nyelvéhez, hát nıindjár tudott a
madarak nyelvén s értette, mit beszélnek a fán ülő jércesasok. Egyik elkezdi:
Sigurdnak se kell több, odamegy az alvó Reginhez, agyoncsapja, avval felugrik lovára,
melyet Grani-nak híttak s a Fafnir tanyájához lovagol, onnan fölmerte a sok
aranyt, átalvetőben a Grani hátára kötötte kétfelől, maga is felült és elkocogott. Azért
híják az aranyt ,,Fafnir ágya" s ,,vackának” vagy a ,,Gnita-vadon porának" s ,,Grani
terhének“. Csak ment Sigurd csak ment, míg egy házhoz ért a hegyen. A házban egy
nőszemély aludt, sisak a fején, páncél a derekán. Sigurd is kirántá kardját, s levágta
róla a páncélt. Erre a nő felébredt s Hildá-nak mondta magát. Különben
Brunhildának hívták és valkyria (harcnemtő) volt. Sigurd onnan tovább lovagolt egy
Giuki nevű királyhoz, ennek a feleségét Grimhild-nek
hívták. Gyermekei voltak: Gunnar (Gunther), Högni (Hagen),
Gudrun (a Nib. ének Kriemhildje) és Gudni.
Guthorm Giukinak mostohafia volt. Sigurd sokáig mulatott ottan. El is jegyezte Gudrunt,
Giuki leányát; fiai Gunnar és Högni testvérséget esküdtek Sigurddal. Azután Sigurd, a
Giuki fiaival, Atli-hoz (Atila, Etzel) indult, a Budli (Buda,
Blődel) fiához, hogy ennek hugát Brunhildot Gunnarnak feleségül kérje.
Brunhild a Hinda hegyek (hun hegyek?) mellett lakott, és vára
wafurlogi-val (lobogó tűzzel) vala körülvéve; fel is fogadta volt, hogy
csak olyan emberhez megy nőül, aki át mer lovagolni a wafurlogin. Sigurd, a
giukung-okkal, kiket niflung-oknak is hínak (t. i. a Giuki
fiaival s kíséretével), fellovagolt a hegy oldalán, és most már Gunnarnak a tűzön át
kellett volna nyargalni. De az ő lova, Goti nevű, nem mert nekimenni a
tűznek. Sigurd hát Gunnarral alakot és nevet cserélt, mert Grani meg (a Sigurd lova)
senkit se vett föl a hátára, csak Sigurdot. Felült hát Sigurd (Gunnar alakjában) a lóra
s átnyargalt a tűzön. Akkor este megtartá menyegzőjét Brunhilddal s mikor lefeküdtek,
kihúzta kardját, Gramot, a hüvelyéből, és közéjük tette. Reggel pedig,
mikor felkelt és felöltözött, Brunhildnek ajándékozta azt az aranygyűrűt, melyet Loki
vett volt el Andvaritól, és ő egy másik gyűrűt kapott a menyasszonytól emlékül. Akkor
lovára pattant Sigurd és visszanyargalt pajtásaihoz. Ott visszacserélte Gunnarral
alakját s nevét, s Gunnar hazavitte Brunhildot apja, Giuki házába. Sigurdnak két
gyermeke lett Gudruntól: Sigmund és Swanhilda.
Történt egyszer, hogy Brunhild és Gudrun a folyóra mentek, hajukat mosni. Amint odaértek,
Brunhild beljebb gázolt a parttól: hogy Ő nem tűri fején azt a vizet, mely a Gudrun
haján keresztül folyt, mert neki vitézebb férje van, mint annak. Gudrun pedig utána
ment, s elébe állott, mondván, hogy ő bizony feljebb moshatja a haját, mert neki olyan
ura van, kihez se Gunnar, se senki a világon nem hasonló vitézségben, mert az meggyőzte
Fafnirt is, Regint is, s mindkettőnek elvette a kincsét. Felel arra Brunhild: Derekabb
az annál, hogy Gunnar átlovagolt a wafurlogi tűzön, amit Sigurd nem mert cselekedni,
Gudrun csak elnevette magát erre: hát te azt gondolod, hogy Gunnar lovagolt keresztül a
tűzön? No én meg úgy tudom, hogy az hált veled, aki nekem ezt az aranygyűrűt adta. Azt a
gyűrűt pedig, ami az ujjadon van s reggeli ajándékul kaptad, azt meg „Andvari-naut"-nak
hívják, s nem gondolnám, hogy azt Gunnar hozta volna a Gnita-vadonból. Csak leesett az
álla Brundhildnak, elhallgatott s hazament. Otthon fellovalta Gunnart és Högnit, hogy
öljék meg Sigurdot; de minthogy ezek Sigurddal testvérséget esküdtek volt, hát a
mostohaöccsökre, Guthorm-ra bízták a dolgot. Ez átfúrta Sigurdot álmában
karddal, s amint Sigurd felérzett a nagy fájdalomra, utánahajítá a maga kardját, Gramot,
a gyilkosnak, hogy derékon vágta ketté. Igy veszett el Sigurd és hároméves fiacskája
Sigmund, mert azt is megölték. Brunhild pedig (a gyűrű hatása) agyonszúrta magát
karddal, együtt lőn megégetése (temetése) neki és Sigurdnak. Gunnar pedig
és Högni elfoglalták a Fafnir örökségét s az Andvari-gyűrűt, s ők uralkodtak az
országon.
Idővel Atli király, Budli fia, Brunhild bátyja, feleségül vette
Gudrunt, Sigurd özvegyét, gyermekeik is lettek. Egyszer Atli király meghívta Gunnart és
Högnit magához lakomára, s ezek elfogadták a hívást. Mielőtt azonban elindultak volna,
elrejték a kincset, Fafnir örökjét, a Rajna fenekére, s azóta sohasem is találta meg
senki. Atli király pedig nagy sereget gyűjtött s megtámadta vele Gunnart és Högnit. Mind
a kettő fogságba esett. Atli király elevenen kivágatta a Högni szívét, úgy
halt meg. Gunnart meg a kígyóudvarba vetette, hanem valaki titkon hárfát vitt Gunnarnak,
melyet lábujjaival – minthogy a két keze meg volt kötve – oly szépen vert, hogy a kígyók
mind elaludtak, egy viperán kívül: hanem ez ráugrott, mellen harapta s belédugta fejét a
sebbe, úgy szítta a máját, míg csak meg nem halt. Gunnart és Högnit
Niflungok-nak, vagy Giukungok-nak hívták: azért nevezik az
aranyt is ,,niflungok hort"-jának, vagyis örökjének. Nem sokkal azután
Gudrun megölte tulajdon két fiát, s koponyáikat aranyba, ezüstbe foglalva, ívóedényt
csináltatott belőlük. Épen a niflungok tora következett. E tor alkalmával Gudrun olyan
méhsört adatott fel Atli királynak az új ivóedénybe, mely fiai vérével volt elegyítve;
szíveiket pedig sülve etette meg atyj okkal. Amint ez megtörtént, maga az asszony mondta
meg neki, sok szemrehányással. A sör nagyon erős volt, úgyhogy legtöbb ember elaludt még
ültében. Éjtszaka, mikor aludt, odament a megölt Högni fiával, ketten meggyilkolták, így
lett neki vége. Azután felgyujtották a palotát, s mind odaégett a nép, aki csak benne
vala. Gunnar pedig a tengerig bujdosott és bele is ugrott, belé akarván fojtani magát.
De a víz felvette s átvitte az öblön Jonakur király országába. Amint ez a
király meglátta, mindjárt belészeretett és feleségül vette. Három fiok lett, névszerint:
Sölri, Hamdir és Erp. stb. (Ezután nem érdekel bennünket Gudrun sorsa).
Az most már a kérdés: e világnézletből tisztult-e ki lassan (a XIII–ik
századig) a Nibelung–ének világnézlete, vagy megfordítva, az
utóbbi mindjárt a keresztyén világnézlet levegőjében termett meg, s úgy torzult el az
északi dalokban, az Eddá-ban, mely, fővonásokban, egyezik az
itteni előadással? Én az első esetet tartom természetesnek.