NYILATKOZAT A NŐ-ÍRÓKRÓL
A Családi Kör szerkesztője nyilatkozásra hi fel: ha
Gyulai Pál
Nők a tükör előtt című novellája e kifejezésében: „Az öreg úr
tudta, hogy az írónők nem szoktak kötni és hímezni" – tisztán az öreg úr
nézete, s nem egyszersmind az íróé is, van-e kifejezve?
Mielőtt a hozzám intézett kérdésre válaszolnék, meg kell jegyezném, hogy az idézett hely
Gyulai
nál egy kis különbséggel
fordúl elő, nevezetesen így: ,,Az öreg úr mosolygott, tudta, hogy az írónők nem
igen szoktak kötni és hímezni.” – (Lásd Koszorú I.
félév, 103 lap.)
Gyulai Pál
Így visszaállítva az eredeti szerkezetét, igaza van a Cs. K.-nek,
hogy e mondat, ha összefüggéséből kiszakasztva s pusztán nyelvtanilag vesszük, magában
foglalja (vagy nem zárja ki), hogy az író is egy véleményen van az öreg úrral.
De kevésbbé van igaza, ha az egész helyet elbeszélési műforma szempontjából
tekintjük, midőn az író személyei gondolatát fűzi tovább, a nélkül, hogy saját
véleményére tekintettel volna, akár egyez, akár nem a fölvett személy véleményével.
Ilyenkor az író, (s gyakran lapokon át) igen határozottan beszélhet, a nélkül, hogy
minduntalan odatenné az egyhangú szabadkozást: ,,X, vagy Y nézete szerint:" de az olvasó
mégsem az író objectiv véleményét, hanem a szereplő egyén szempontjait találja benne.
Legkevésbbé arra való pedig egy ily kiszakasztott hely, hogy, mint az író
meggyőződésének bizonysága, tudományos vita alapjáúl szolgáljon, kivált oly íróval
szemben, kinek e tekintetben bőven kifejtett nézetei vannak.
Azonban maradjunk a szószerinti értelemnél. Tehát
Gyulai
azt mondotta (legalább nem tett óvást ellene), hogy „az írónők
nem igen szoktak kötni és hímezni.”
Gyulai Pál
Tegyük fel, hogy a férfi írókról tesz hasonnemű nyilatkozatot. Tegyük,
például, hogy ezt mondja: „az írók nem igen jó gazdák”, „nem
igen ügyes pénzkeresők.” Mozdúlt volna-e egy toll, széles e hazában,
cáfolatára?
De a Cs. K. szerkesztője szükségesnek látta, e szavakat véve
kiinduló pontul, egy cikksort írni
Gyulai
ellen, nem is csak az írónők, hanem az egész nőnem
védelmére.
Gyulai Pál
Azt mondja ugyan, hogy ő
Gyulai
nak
nemcsak e mondatát, hanem ,,átalában az írónők elleni nézeteit vette fejtegetése
alapjául”, miket a Szépirodalmi Figyelő-ben és másutt
nyilvánított. De sem ama cikksorozatból, sem mostani polemiáiból a Cs. K. szerkesztőjének, nem tűnik ki, hogy azon nézetről, melyet Gyulai Pál
Gy.
a nőíróság felől nyilvánított, tiszta
fogalma volna.
Gyulai Pál
A Szépirodalmi Figyelő-ben, tudtommal (pedig csak tudnám),
senki sem szólott a nőíróság ellen, se
Gyulai
, se más. Egy bírálatban alkalmilag érinti egy író – ki nem
Gyulai Pál
Gyulai
– de semminémű véleményt nem
mond ellene, sőt bizonyos tekintetben mellette
szól.Gyulai Pál
n
Egy másik bírálatban az mondatik ki csupán (megint nem
Jegyzet – A másik bírálat, „melyben [a nőíróság kérdését] alkalmilag
érinti egy író – ki nem
Gyulai
– “:
Salamon Ferencé s Jósika Miklós feleségének, a férjével együtt emigrációban élő
„Jósika Júlia”-nak (Gyulai Pál
Podmaniczky Júlia
bárónő) Családélet című, 1862-ben
megjelent regényéről szólt (SZF: II. I. 26. sz.), s alapjában
.Jósika Júlia
A.
Malvina-bírálatával
egybehangzóan jelölte meg a nőírók „legtermészetesebb írói körét” ,,a családi élet
festésében".Arany János
Gyulai
által) ám írjanak és
zengjenek a nők, de ne kívánjanak kiváltságos állást szemben a kritikával.
És ezt örökké mondjuk, mert különben az irodalom életgyökere lenne
megtámadva.*Gyulai Pál
n
Jegyzet Mivé lenne az irodalom, ha kiváltságot
követelne péld. a rossz írónő lovagias tekintetekből, a hazafias rossz
író patriotismusból, az aristocrata főrangú állásánál
fogva, a democrata egyenlőség szempontjából, a silány tanköltö
moralis irányáért, a clerushoz tartozó palástja miatt,
s kit csupán éhség hajt a múzsák oltárához a gyomor jogai tiszteletben
tartásáért ! Pedig ennek némely részét már megértuk.
Gyulai
, több évvel ezelőtt, a Pesti Napló-ban fejtegette a nő-íróság kérdését. Fejtegetése
tisztán lélektani volt, nem vonatkozott személyekre, még nem is csupán a magyar
nő-írókra szorítkozott. Állítása két pontban foglalható össze: I. hogy a nőíró vagy
művész, mint a világ első rangú költői és művészei példája bizonyítja – nem juthat el a
remekség azon legfelső fokára, melyen egy Gyulai Pál
Homer
, Homeros
Dante
, Dante Alighieri
Shakspeare
, egy Phidias,
Apelles, Shakespeare, William
Rafael
stb. ragyognak: hogy a kik teljes
lélekkel szentelvén magokat irodalomra vagy művészetre a nemök határában elérhető
legmagasb fokra feljutnak, azok a történet bizonysága szerint a jelességet többnyire
boldogságuk árán vásárolják meg. – E nézet lehet helyes vagy helytelen: de akkor a
cáfolatnak erre kell szorítkoznia,*Sanzio, Rafaello
n
nem, mint a Cs. K. cikksorozata,
Gyulai
úgy tüntetni fel, mint az
írónők, átalában a nők ellenségét és mintha az írónőket, talán egyenkint is,
becstelenséggel illette volna.
Gyulai Pál
A Cs. K. cikksorozatán nem látszik, mondám, hogy írójok,
Gyulai
nak föntebb említett
fejtegetését akár újra olvasta, akár emlékezetben híven megtartotta volna. Homályos,
gyűlölséges és benyomatokra építi cikksorát: mintha Gyulai Pál
Gyulai
az írónőket minden alkalommal sértegetné, mintha
tölűk minden képességet, erényt megtagadna, szóval mintha
(szomszédaink nyelvén) valóságos dühös „írónő-faló” volna.Gyulai Pál
n
Mert hogy csak opportunitás kérdése lett
volna a Cs. Kör-re nézve, mindjárt elejénte (legalább egyik
jeles írója jeles dolgozatában) megtámadni a Koszorút, – ezt ha úgy volna is, nem illik hozzám feltenni és
feszegetni.
Jegyzet – Szomszédaink
nyelvén: laptársaira gondol-e
A.
,
vagy politikai célzás van-e megjegyzésben, vagy egyszerűen csak a túlzó, németes
szóösszetételre gondol-e, nem lehet pontosan tudni; az utóbbi a
valószínű.Arany János
A Cs. K. szerkesztője felhozza legújabb cikkében, hogy
múltkori önvédelme csak unalmas alkudozások után jelent meg a Koszorú-ban.
n
Való. De a t. szerkesztő elfeledé megmondani olvasóinak, mi
volt az „unalmas alkudozás” tárgya. Az „Önvédelem” első
szerkezete nem kevesebbet kívánt, mint hallgató elismerését oly vádnak, mit
egy független lap sem ismerhetne el. Valóban unalmas, hogy
ilyet a Koszorú el nem ismert! Mennyivel kevésbbé lett volna
unalmas, az egész cikket kereken és azonnal visszautasítni!
Másik azon szabadkozása a Cs. K. szerkesztőjének, olvasói
előtt, hogy mostani polemiája hangját a Koszorú-tól és Gy. modorából kölcsönözte.
Bocsásson meg a t. szerkesztő, de ez állítása – hogy is mondjuk leggyöngédebben? –
fordított viszonyban látszik lenni a tényleges valósággal. A Koszorú-ban se
Gyulai
, se más
nem használt oly hangot soha, mint ez az övé. Sőt Gyulai Pál
Gy.
összes polemiáiban sem található oly
hang, milyet ő ellenében e idő óta a legutolsó írócska is bravournak
tart fölvenni. Ám ítélje meg az elfogulatlan közönség, mely mind Gyulai Pál
Gyulai
cikkeit s polemiáit, mind az ellene özönlő
kifakadásokat olvassa, melyik fél marad inkább az írói illem és tárgyszerű vitatkozás
határai közt.
Gyulai Pál
Ha tehát a Cs. K. szerkesztője
Gyulai
ról s közelebb a Koszorú-ban megjelent színházi cikkei felől azt mondja: ,,szépen odább
illant, nyelvelt, és piszkolt tovább egy sereg írót."
Gyulai Pál
– Ha ugyanazokból nem tud más értelmet venni, mint hogy
Gy.
„egy sereg írót három héten keresztül
dorgál és piszkol."
Gyulai Pál
– Ha
Gy.
„edzett vitéze a
kötelőzködésnek, hirhedett (remélem: berüchtigt) mestere a
szónak, ki most is nyelvében bízott.” –Gyulai Pál
n
Jegyzet – remélem: berüchtigt:
ez is, a „finomabb írmód” emlegetése is, vágás a divatlapok affektált, de egyben
lompos és magyartalan írásmodora ellen; a hírhedett-et gyakran hibásan híres-ként
használták.
n
Jegyzet – „Hírhedett zenésze a világnak“:
Vörösmarty
ismeretes
versének, a Liszt Ferenchez kezdő
sora.Vörösmarty Mihály
Ha végre, hogy a többit mellőzzem,
Gyulai
„kötelőzködik, rúg-kapál, szórja a piszkot
jobbra-balra, mint valamely vásott gyermek (itt hihetően Gyulai Pál
Gy.
kis termetére van célzás, mely mindig legnagyobb argumentum ellenei
szájában), ostobának teszi magát" – stb. . . .Gyulai Pál
n
Jegyzet – legnagyobb
argumentum: lásd erre:
JKK. XII. köt. 97., 99.
l.
Akkor, megengedjen a Cs. K. szerkesztője, de kétségbe kell
vonnom, hogy e ,,nyelvet", e „hangot", e ,,modort”, ez ,,ékesszólást" a Koszorú-ból s
Gyulai
nak ott megjelent cikkeiből tanulta volna. Nem! ezek
valószínűleg ama női finomabb írmód sajátságai, mely egyébaránt, az én
bevallott nézetem szerint is, rendes állapotban oly előnyösen különbözteti meg a
nő-írókat a férfiak fölött.
Gyulai Pál