AJOM11

Megjegyzések Bibliográfiai adatok

ORCZY LŐRINC

Ha a fővárosi közönség, nap heve által befűtött utcáiból, az Orczy-kert hűs árnyai alá, üdébb levegőjére s kristály-forrásához siet: bizonyosan mindenre gondol inkább, mint hogy e kert egy régi jó magyar költő emlékezetével jöhet kapcsolatba, nemcsak névazonosság, hanem szorosabb viszonynál fogva is.

n

Jegyzet – az Orczy kert árnyai alá:

Arany János

ez időben egy a Három pipa utca s az Üllői út sarkán álló házban lakott; a Három pipa utca a mai Erkel utca mellett nyílt a Dunára (lásd JKK XII. köt. 371. l.). Innét gyakran kisétálhatott – levelei tanúsága szerint nagy sétáló volt – az Üllői út végén levő Orczy-kertbe is. Egy glosszájában, „a füvészkertben“ – mely ez időben már ugyancsak ezen a vidéken, az Orczy-kert szomszédságában volt – levő sárkánypálma kivirágzásáról is tudósította olvasóit ( JKK XII. köt. 38., 381. l.). Az Orczy-kert az egykori Ludovika Akadémia körül terült el s még a 900-as évek elején is mintegy 26 holdnyira rúgott. A századfordulón már mint a „közönségnek hozzá nem férhető" magánparkot emlegetik (Révai Lexikon)– Úgy látszik,

Arany János

idején még szabad volt a belépés.

Báró Orczy József, e szép kert alkotója, ki maga is verselt, fia volt ama

Orczy Lőrinc

nek, kinek arcképét minap vették lapunk olvasói.

n

Jegyzet – Báró Orczy József, e szép kert alkotoja: költőnknek ez a fıa (1746–1804) előbb maga is katonai pályára lépett, de hamar megelégelte azt s kapitányi ranggal nyualomba vonult. Előbb Békés vármegye főispáni helytartója, majd Zemplén főispánja lett. Művelődesi mozgalmak iránt, mmt apja, ő is érdeklődött s anyagilag is támogatta őket. Az általa létrehozott kertet öccse,

Orczy László

, abaúji főispán (1750–1807), a költő második fia ajándékozta

Budapest

városának.

n

Jegyzet – kinek arcképét minap vették lapunk olvasói: lásd erre nézve a Gyöngyösi-tanulmány jegyzeteit; a kép különben a Magyar Nemzeti Múzeum birtokában levő Mansfeld-féle rézmetszet mása volt.

Ily szellemi örökség útján, a fiú szép iránti érzékét mintegy az apáé folytatásának, – az általa létre hozott gyönyörű kertet (minő akkor kevés volt az országban) mintegy kettejök közös művének tekinthetni s a képzelet nem nagy csigázásával mondhatjuk, hogy e nyájas parkban a költő

Orczy Lőrinc

nak szelleme leng körűl, s az itt minden bokorból zengő fülmile-dal az ő emlékezetök hív fentartója.

Kivált az öreg Lőrinc báró – „egy kis kopasz ember, kurta dolmánykában” – gyakorta jő énvelem szembe, ha e pesti paradicsom árnyékos útain merengek.

n

Jegyzet – ha e pesti paradicsom árnyékos utain merengek „egy kis kopasz ember": mint később

Arany János

maga is utalt rá, ez

Orczy Lőrinc

nak a Szabadságról című verséből való. Ezt az első részt

Arany János

szó szerinti s variált Orczy-idézetekkel, utalásokkal színezte (lásd pl. Bugaci csárda: A bugaci csárdának tiszteletére; „nagy épület": Egy sebes katonának sohajtása; A békességről).

Riedl Frigyes

ez eljárását, mint kiváló értekezői megoldást igen dicsérte ( Riedl. 267. l.).

A csendes, nyájas liget, mely mintha épen a fővárosi zajból menekülne; e kellemes oáz, homoksivatagok közt, hol nem messze kellene mennünk, hogy egy bugaci csárdát találjunk; e kert, hol több a természet, mint a mesterség; e pár rozzant hajlék, mintha mondaná: „Bizony nagy hívság van a sok építésben”, – szóval az egész környezet oly illő hozzá s költészetéhez. Még a háttér is, eme „nagy épület” – egykor lelkesedés által a magyar hadi dicsőség iskolájául emelve, most kórvitézek tanyája, még ez is illő háttér oly férfiú életéhez, ki a vitam et sangvinem korában mindkettőt ifjú lelkesedéssel viszi áldozatul, mégis, élte későbbi szakán irott verseiben, a dulce bellum inexpertisről zeng változatokat s épen nem lelkesűl katonai tapasztalásin.

n

Jegyzet – eme „nagy épület" egykor lelkesedés által a magyar hadi dicsőség iskolájául emelve, most kórvitézek tanyája: az 1808-as országgyűlés határozta el magyar tisztkéspző iskola alapítását, de a bécsi központi kormány ellenkezése miatt csak 1831- ben került végleg tető alá, jóllehet az anyagiak együtt voltak. Ferenc császár harmadik feleségéről, Maria Ludovikáról nevezték el, mivel ez maga is nagy összeggel járult hozzá. Bécs továbbra is igyekezett gátolni az iskola működését, főképp pedig magyarosodását; így érthető, hogy a Bach-korszakban jórészt elsorvasztották s egy részében az invalidusokat, a kiszolgált, beteges s rokkant katonákat helyezték el.

n

Jegyzet – a vitam et sanguinem korában: azaz Mária Terézia uralkodásának első felében; vitam et sanguinem pro rege nostro: életünket és vérünket királyunkért: ezzel a kiáltással biztosította a magyar nemesség a fiatal királynőt 1740-ben, hogy mindent megtesz veszélyeztetett trónja megmentéséért.

n

Jegyzet – a dulce bellum inexpertis-ről zeng: édes a háború annak, aki még nem próbálta; latin szállóige.

Báró Orczy Lőrinc, fia Istvánnak, született 1718-ban. Rangjához illő nevelés után, egyike volt ama lángszívű hazafiaknak, kik a hét ellenség által megtámadott szép ifjú királyné oltalmára önkéntesen fegyvert ragadtak.

Orczy Lőrinc

jász kún és hajdú ifjakból maga egy lovas ezredet állított ki. A hét éves háború megszűntével mint tábornok lépett ki a hadseregből s 1764-től fogva Abaujmegye főispáni helytartója, majd főispánja volt 1784-ig. Különösen a Tisza és mellékfolyói szabályozása körül sokat fáradozott, mint királyi biztos. Jutalmául ezen s a hadi és polgári pályán tett egyéb szolgálatainak, három falut kért fel királyi adományúl, pénzért, de, mint verseiben panaszolja:

Három rongyos falut királyomtól kértem,

Drágán szabott árát meg nem fizethettem –

úgy látszik elesett azoktól. Hanem II. József 1782-ben Sz-István rendje középkeresztjével díszíté. Őrsi jószága Hevesben, a Tama vize mellett, volt rendes lakhelye, a miért neve barátai köztsokszor csak: az örsi bölcs. Meghalt

Budapest

en (1789), de hamvai Örsön nyugosznak.

Költeményei közül a legrégiebbek 1756 évszámmal fordulnak elő. De évszám nincs mindenik fölött s így korábban is írhata már. Maga említi, hogy némely verse ,,álgyúzengés közt” készült, s így már katonaságában foglalkozott költészettel. Munkái első gyűjteményét még 1763 körül sajtó alá készíté, de ki nem adta. A mit tőle bírunk, az csak később, Révay Miklós gondjai alatt jelent meg két ízben. Első ily címmel: ,,Költeményes Holmi egy nagyságos elmétől" (Pozsony, 1787); másik: „Két nagyságos elme költeményes szüleményei” Pozsony, 1789), hol

Barcsay Ábrahám

az egyik ,,nagyságos elme". Egykét darabja más gyűjteményben is jött ki, de azt mellőzhetjük.

A ,,Költeményes Holmi” három első darabja mindjárt érdekes világitásba állítja elénk a költő egyéniségét. Az első mintegy ajánló levél gróf Barkóczy Ferenc esztergomi érsekhez, ki őt versírásra buzdította.

n

Jegyzet – gróf Barkóczy Ferenc esztergomi érsek: a kuruc-labanc harcok idején felemelkedett felföldi arisztokrata család tagja (1710–1765). A család bár gazdag volt, nem játszott mecénás szerepet. Ez az 1761-ben érsekké lett tagja azonban irodalompártoló hírében állt.

,,Otromba hajdúra harangöntést bíztál”, így szabadkozik költőnk a közmondás szerint. Aztán mit is írjon? megírtak már mindent. Előszámlálja némi gúnnyal az ajaka végén, mennyi tudós könyv van már a világon. Hát még mennyi elveszett

Budapest

n,

Alexandria

ban stb., ez még jobban ijeszti őt az írástól. Azonban, ha az érsek így biztatja: igen, a derék s jó könyvek elvesznek, de

Megmarad élete Stilfrid-, Argirusnak,

Mását még árulják Nyúl históriának,

n

Jegyzet – „Stilfrid-, Argirusnak

[szerkesztői feloldás]

.

Nyul históriának“: a régi irodalomnak a késő középkortol nálunk is népszerű ponyvatermékei, melyek az olvasók alsó rétegei között még egy fél századig közkedveltek voltak Orczyék kora után is, bármily kicsinyléssel kezelte is őket a felvilágosodott nemzedék.

ily értelemben nem bánja, ha ír is, jó lesz könyve: hátosztánnak (azaz mesének). De osztályozni sem tudja költeményeit, azok nem tartoznak semmi fajhoz:

Úgy vedd, mint találod: ez nem história,

Épen nem poéma, nem is elegia,

Oda vagy satira, nincsen titulusa:

Részeg poétának mázolt papirosa.

E bevezetés mind nem elég. Más kettőt ír még: „Ezen munkához” s „Ezen munkában foglalt versekhez”. Amabban egy szeretetre méltó tréfával elmondja, hogy nem félti ő könyveit a mostani bölcselőktől, hanem a régiektől.

Cicero, Marcus Tullius

,

Seneca, Lucius Annaeus

,

Maro, Publius Vergilius

,

Naso, Publius Ovidius

,

Flaccus, Quintus Horatius

stb., az újabbak közül

Alexander Pope

, Voltaire s mások: ezektől retteg ő, hogy megtépik könyvét, mint a szajkót, kiki elveszi a maga tollát s „csak táblája marad e nyomorúlt könyvnek".

n

Jegyzet –

Maro, Publius Vergilius

:

Maro, Publius Vergilius

így is szokták emlegetni, teljes neve harmadik tagja ez, az ún. cognomen, melléknév:

Publius Vergilius Maro

Maro, Publius Vergilius

.

n

Jegyzet –

Flaccus, Quintus Horatius

:

Flaccus, Quintus Horatius

t emlegették így; nála is cognomen ez:

Quintus Horatius Flaccus

Flaccus, Quintus Horatius

.

Hanem azért mégis neki biztatja, intvén: „Pipát ne gyújtsanak veled; járj békével !” – ,,Vers! kit csak természet tud jól feltalálni és nem a mesterség szokott hajigálni. . . ” kezdi a másikat s fél, hogy természetes, magyaros versei nem tetszenek, mert

Románs kell mostani asszonyi rendeknek,

Ki sok-rét irja le módját szerelemnek, stb.

n

Jegyzet – románs: regény, román.

de vigasztalja magát, hogy majd csak akad valaki; „Ki házáthoz viszen s feltesz gerendára" Tehát nem a főrend, hanem az egyszerűbb emberek közt remél közönséget.

Ez önkicsinylő tréfák után ne gondoljuk, mintha

Orczy Lőrinc

nak komoly célja nem lett volna a költészettel. Az érsekhez intézett prózai levelében elmondva, miért nehéz magyar nyelven verset írni, ekkép folytatja: ,,látom, a németek szinte csak ezen esztendőben kezdettek csinosabban írni és verselni. Azért én sem vesztem reménységemet s azt tartom, valamint a franciák nyelveket kipallérozták, egy század esztendőtől fogva: a mi magyarink is fogják ezeket követni s fogımk írni mind szépen mind csinosan . . Megvallom hercegségednek, én egész célom az volt ezen zavart írásomban, miképen felébreszthetném nemzetünket írásra. Mert meg kell vallani, sok tudós emberünk vagyon, de félénk". – Vegyük ehhez a körülményeket.

Faludy Ferenc

és

Amade László

óta (kik szintén csak írtak, nem nyomattak) alig akadt figyelemreméltó a magyar költészet terén. Az egész XVIII. század

Orczy Lőrinc

g, úgyszólva meddő volt költői termelésben – nagy hallgatás az, melyet ő megszakít. Ha kiadja verseit iratásuk idejében: ma nemzeti irodalmunk újjászületését nem Bessenyeitől, hanem

Orczy Lőrinc

tól számítnók; ámbár így sem tagadható a nagy befolyás, melyet társas úton s kéziratban levő munkái által is, gyakorolt az ifjabb nemzedékre, épen arra, melynek költészetünk új életrehozását köszönjük s mely az irodalom történetében „francia iskola” néven ismeretes.

Orczy Lőrinc

, a kora műveltsége színvonalán álló férfiú, mint verseiből is kitetszik, nemcsak ismerte, de némileg követte is a francia költőket.

Boileau, Nicolas

t, Voltairet gyakran említi, sőt fordít is belőlök. A vidor tanirány és satira, mely költészetén átvonúl, leginkább francia példányokra utal. A négy rím és hosszas rím nyűgét is, a franciák példájára, ő kísérlette meg elhányni először: „Bárcsak – mond fentebb idézett levelében – a verset végező hangot ne csinálnánk oly sok betűkből.

n

Jegyzet – A négy rím és hosszas rím: az a/a/a/a rímképlete, s a többnyire szórímből adódó teljes rímre gondol

Arany János

Ám, a franciák sem négy strófát (azaz négyrímű versszakot) nem számlálnak, sem pedig három-négy betűt nem kívánnak cadentiákra. Mi pedig el nem akarunk menni a régi szokástól: annyira szereti nemzetünk a régiségét. Én nem voltam oly szorosan kötve ezen előítélethez”. – De a franciákon kívül ismerte az angolokat is,

Milton, John

t,

Pope, Alexander

t s figyelemmel kísérte a német reformtörekvéseket.

Gottsched, Johann Christoph

hatását magasztalva emeli ki:

Im, a bárdolatlan német nyelv mire ment,

Hogy Gottsched Leipzigból Bécsben betekintett;

Elején munkának éretlen nevetett,

Most már gyönyörködik, hogy verset is ejthet,

n

Jegyzet –

Gottsched, Johann Christoph

:

Johann Christoph

Gottsched, Johann Christoph

(1700–1766) a német irodalmi s nyelvi megújulás egyik előharcosa, akinek a francia felvilágosodás eszméinek és esztétikai felfogásának német földön való elterjesztésében is nagy szerepe volt, különösen a színház érdekében tett sokat, de ártott is a klasszicizmus merev szabályainak védelmével. Nálunk is igen nagy hatása volt mint közvetítőnek.

– melyet egész öntudattal, mintegy követendő például állít a magyar elé.

Orczy Lőrinc

költészete lényegben annyira magyar, hogy egyik idegen utánzásának sem mondhatni, a franciáénak sem. Ha

Orczy Lőrinc

t a „francia iskolához” számítja az irodalomtörténet, ez csak onnan van, mert, mint fönebb mondám, költői műveltsége egy részét a francia irodalomnak köszöni, mert az általa kedvelt vegyes nem (didaxis, satira, epistola) s egy-két formabeli újítás nagyjában oda utal; s végre, mert az utána sarjadott költőivadék, melyhez buzdítóul, társul csatlakozott, épen a „francia iskola” lőn. De a mint egyrészről a tulajdonképi francia iskolához képez átmenő hídat: épen úgy vehetni másrészt

Gvadányi József

elődjének is: elsőnek ama vidoran-komoly és tanítva-gunyorkás nemben, hol szellem, hang, kifejezés, szóval minden – tősgyökeres magyar.

Az említett három költemény, egy-két fővonásban, előre olyannak tűnteti fel

Orczy Lőrinc

t, a minő marad végig. Kimondja, hogy a természet a mesterség fölött áll: természetesnek találjuk mindenütt. Sok ismeret, olvasottság látszik verséből; de gúnnyal érdekli a puszta tudást, nem abban áll az igaz bölcseség.

n

Jegyzet – de gúnnyal érdekli a puszta tudást: az érdekli igét régies nyelvjárási jelentéssel használja

Arany János

: illeti.

Tiszteli a vallást, neveti a dogmai szőrszálhasogatókat; a türelmetlenséget ,,kövezni” szeretné. Dacára katonai multjának, a háború rendszeres gyilkosság előtte. A főrend erkölcsi romlottságát, nemzetietlenségét, divatozó hívságait, benső nyomorát szánakozó megvetéssel nézi: s vigaszképen az egyszerű ,,mestergerendákhoz” fordul. Egy-egy játszi szökelléssel, tréfás öngúnnyal vidítja tárgya komolyságát; ezeken kivált érzik a magyar zamat. ,,Pipát ne gyújtsanak veled!" – mondja könyvének. Alább generális

Beleznai Miklós

t „hajlandóság szerint pipás, kártyás társának" nevezi, s mintha látnók, hogy ,,másznak együtt az ürbői halomra” – hogy telepednek le a szőlő tövében ,,s esznek a vastag szakács főztéből” – vagy készíttetnek „jó tarhót, gulyás-taligánál”. – A ,,bugaci csárdá”-t ismeri minden ember. Ez kicsinyben hű tükre

Orczy Lőrinc

egész költészetének. Elébb a csárda leírása, mely mutatja, mennyire otthon van költőnk a pusztán. Bizonnyal ,,zúz vagy havas eső” – nem egyszer ,,áztatta köpönyegben” őt is, nem egyszer menekült egy bugaciforma csárda alá. Aztán alkalmat vesz komolyan bölcselkedni a hiúság, az építésbeli fényűzés ellen. Végre neveti a bolond főurat, kinél „Patkós csizma nem hág palotában” – s ki maga is „megáll pitvarában s bémenni ha akar öltözik kapcában” (harisnya). Mennyivel jobb ennél az egyszerű csárda, szükség idején; hol – mint azt is praecise tudja – kecskeméti kenyér sül a kemencében s kőrösi bor van a pincében.

Mindamellett csalódásba esnék, ki

Orczy Lőrinc

költészetét népiesnek vagy magát, azegyszerű köznép iránti rokonszenvéért, demokrata irányúnak akarná jellemezni. Népiessiége a még romlatlan magyar érzetben s annak oly naiv kifejezésében áll, mely akkor közös vala még a nemzet minden osztályával. Gondolkozás módját pedig, mely elszórva mindenütt feltalálható, mintegy gócba gyűjti: „A szegény paraszt néphez” intézett „Beszéd” – egyike legrégibb költeményeinek (1756). Becsületére válik szívének, kétségen kívül, a rokonszenv, melyet ebben nyilvánít. De ő nem javítni akarja a nép sorsát, hanem ellentétül a nagyok cifra-nyomorúságával, azt ecseteli, mily boldog a paraszt, a kézműves, a munkás polgár a maga egyszerűségében:

Szurkos fiacskádnak hamis mosolygása,

Szeretett társadnak cuppant csókolása,

Szép idő, friss szellő madarak szólása.

Végzik örömedet – s egy tál zsíros kása,

tehát ne vágyj többre, boldog vagy, leghasznosabb tagja vagy az emberi társaságnak, nem úgy, mint a henyélő, hiú, boldogtalan úri rend.

Orczy Lőrinc

kétségtelenül atyja, jóltevője volt jobbágyainak, résztvevő barátja a népnek, de a democratiai fogalmak annyira nem voltak (kivált nálunk) a kor szellemében, hogy még költőnk barátja,

Barcsay Ábrahám

is, kin pedig már érzik a francia szabadabb szellem lehellete, a Terézia-féle úrbérről így nyilatkozik egy főasszonyságnak:

Jut eszembe, midőn urbár hirdetésén

Nálad tánc közt sírtunk hazánknak esésén.

Orczy Lőrinc

é is inkább tehát amaz idylli fölfogás, mely a város, a főbbek, a világfiak romlottságától az egyszerű falusi, mezei néphez fordúl s annak boldogságát eszményítve magasztalja.

A ,,Költeményes holmi” többi darabja csak bővebb kifejtése azon eszméknek melyekkel eddig találkoztunk. Mellőzve néhány fordítását, Boetius- Voltaire-

Boileau, Nicolas

-,

Flaccus, Quintus Horatius

ból s mellőzve néhány szárazabb eredetit is, már kezdő sorai által a „Magyar hazának” című ragadja meg erősebben figyelmünket.

n

Jegyzet – néhány fordítását Boetius-, Voltaire-,

Boileau, Nicolas

-,

Flaccus, Quintus Horatius

ból: Boetius (480–524) sztoikus elvek felé hajló késő latin filozófus és iró; a lezüllő római világban és udvarban, ahol a császári udvarnagy tisztét viselte, belső magányban élt. Összeesküvés gyanújába keverték ellenségei s kivégeztették.

,,Föld! kinek határát az isten őrzötte” szólal meg majdnem ódai hangon, és a magyar haza boldog állapotát festi a béke ölén. ,,Hétszáz hónapja múlt – úgymond – hogy ellenség tábora nem érte határát földednek”. A hétszáz hó több mint 58 év s ha a szatmári békekötéstől számítja, úgy e vers későbbi munkái közül való. „Álom a tudományoknak jobb rendben való intézéséről” egy visio, melyben Mária Terézia Apollót hívja segélyül a tudományok rendezésére s Apollo nevében a költő elmondja nézeteit. „Más a tudomány, más a bölcseség”, fejtegeti most is: ,,lelket kell szépíteni, ez a tanulság”, – ,,Tudom, hogy cókosok (copf) egész regementje s Loyola serege és a klastromok henyélő fellege ellened lesz: de te bízzál, jó lesz vége” –

Richwaldszky György

préposthoz intézett levelében felszámlálva, nem minden gúny nélkül, ennek hittani roppant tudományát s dícsérve túlbuzgalmát, játszilag oda veti:

n

Jegyzet –

Richwaldszky György

préposthoz: Richwaldszky György (1734–1779) esztergomi prépost-kanonok, egy ideig érseki helynök, majd az egyetem kancellárja is.

Excommunicálván minden eretneket,

Ezekből nem veszel ki talán engemet,

Hogy játszi Voltairból mondok néha verset,

És Pope vagy Racine ragadja elmémet –

n

Jegyzet – excommunicálván: kiközösíttetvén, kiátkozván, kitagadván.

s azzal végzi, hagyjon békét e végére mehetetlen titkok búvárlásának, jobb, ha pihen addig. – ,,Szívbéli sóhajtás a bölcseség után” cím alatt ismét a puszta tudás hiúságát rajzolja. „Elég nagy tudomány, ha jól tudunk élni, ha a jó erkölcsben tudunk elől menni". – „A mulandóságról” címe jelenti tartalmát. ,,Gazdagság, titulus, tisztelet, dicsőség, fényesség, nagy hír, név, tekintet – mind csak füst, múló árnyék". – „Nagy urakhoz a gyönyörűségek változásáról” . . . hívja őket az egyszerű természet ölébe. Boldog, ki úgy lakik festett palotában, hogy onnan jó kedvvel tér halászkunyhóban – mondja. „Hívságok megvetéséről", „Világi tekintetek megvetéséről", – mind azon szellemben.

Erősebb satirai ér lüktet a következőben, melynek fölirata: „Egy ifjúhoz, ki a városi lakást a falusinál inkább szereti". Eleven gúnnyal ír le egy fővárosi estélyt. Beléptedkor – így szól Jancsinak – csaknem megfulsz, úgy szorít magához a gazda. Vezet nagy sebesen pimpós asszonyához, leültet a szófa mellé vagy csorbán levő egyik asztalához küld.

n

Jegyzet – pimpós asszony: kényes, kényeskedő, pipeskedő (pimpó: a rózsafélék családjába tartozó növény).

Kártyáznak, míg feljő az ebéd. Itt hárman, ott négyen meresztik szemöket. Nagy csendesség, figyelem van: ki szúnnyad, ki izzad, ki erősen figyel. Ez dobbant lábával, hogy más kapta a vörös hetet s neki 36 fischt kell berakni.

n

Jegyzet – 36 fischt: Fisch: németül hal; de itt a ,,kasszába" fizetendő pénzdarabokat jelenti.

Amott egy nagy úr búba van merülve, hogy máshoz került a tökkirály. Mint szánja

Orczy Lőrinc

a szerencsétlent! Fáró-asztal is van.

n

Jegyzet – fáró: vagy fáraó: 52 lapos francia kártyajáték.

Közepén ül a játék főpapja, újján nagy két gyémánt. Kártya keverése illik a markába, pirúl és mereszti a szemét. Ráncolja homlokát, látva, hogy sok füles kártya lepi az asztalt. Nyernek, vesztenek. Némelyiken az is megesik, hogy „még ma a zsidókhoz megy a bársony kankó”.

n

Jegyzet – bársony kankó: a MTSZ az egész ország területéről kimutatja, fogas, akasztó s rövid ujjas szűr jelentéssel

– De ím, kilenc óra: asztalhoz kell menni. Harminc szolga hozza az ételeket ezüst medencékben: ez ármadának a konyhamester a commendója, büszkén takarja fel a födött tálakat. ,,Nevét, ízét, bűzét egyedül ő tudja” – mond a költő. Ezt finom

Párizs

ból a napokban hozták – kár, hogy kicsint szagos. A konyhamester hosszú papiros listáról elszámlálja az idegen étkek litániáját. Leülnek. De az abroncsos szoknyák miatt (1762) nehéz széket kapni. ,,Iparkodj székedhez, máskép kiszorítnak, Térded összehúzzad, szenvedd, ha borítnak, Csendesen ülj, máskép, hidd el, megpirítnak”, – A társalgás hidegen megy, mert a jelenlevők úgy vannak egymással, mint kutya és macska. A kisasszony csak késhegyen vesz az ételből, nem mer enni, „félti összesrófolt gyenge kis derekát” – Mellette a piros menyecske tartózkodik leves ételtől, „mert fél, ajakának lemegy a festékje”. De bezzeg eszik amott egy gróf „mint a farkas" és iszik „tányér alatt levő lista szerint” Júlia azonban társalgást kezd a kalendáriomból, vagyis az időről. Aztán keztyű, báb, cipő, párisi, turini, brüsseli csipke jő szóba. Egy kis pletyka is támad, megszólják a távollevőket. Majd fordul a beszéd jeles actorokra, bálházakra, comediákra stb.

n

Jegyzet – aktor: színész.

Azonban édességekre kerül a sor. ,,Kézről-kézre megyen szívecske s mindenféle állat (cukorból) kiben van versecske. Ezt az ,,asszonyi rend" félve olvassa; rikojtozva nyomják kézből-kézbe s eltitkolják, ha igazat mond. Vacsora végen következik az ivás. Szeretnének lefekünni, de Chloris meg Thyrsis énekelnek, azt kell hallgatni és dicsérni.

n

Jegyzet – de Chloris meg Thyrsis énekelnek! két vendég költött neve; a rokokó pásztorregényekből terjedtek el az efféle finomkodó névadások; itt már ironikus jellege van.

Most a tánc következik. Első a menuette, aztán futosó anglia, majd steyer és furlana, melyben ,,lehet táncosának szorítni derekát” – végre lassú lengyel.

n

Jegyzet – anglia, steyer, lengyel: angol, stájer, lengyel tánc.

Azonban virrad, ki-ki hazamegy: ,,Lehányja köntösét, ledűl az ágyára. Elfáradt, keresztet sem vethet magára. Felkél talán másnap tizenkét órára". A költő ily mulatság helyett jobb szereti két jó barátja társalgását s inti a balgatag paraszt népet, ne irigyelje az urak helyzetét. Hosszasabban időztünk ez egy darabnál, hogy lássuk a részletezést, mely érdekes mint korrajz, s érdekes mint eleven satirai festés. Efféle

Orczy Lőrinc

nak több költeményében található. Ereje inkább is mutatkozik a satiricus, mint a komoly, például tennészetfestésben. Az utóbbira, mint sikerűlt példát, ide írjuk a

Beleznai Miklós

hoz szóló levélből:

n

Jegyzet –

Beleznai Miklós

hoz szóló leveléből: Beleznai Miklós gróf (1723–87) tábornok, akinek Pest és Gömör megyében voltak birtokai; felesége nagy irodalomkedvelő hírében állt s franciás irodalmi szalont is tartott fönn pilisi kastélyában.

Nagyoknak a piros hajnal fel nem virrad,

Öröm nap keletkor reájok nem árad,

A hold járásában, hasztalanúl fárad,

Harmatja gyémántnak nálok nélkül szárad.

Csengő patakoknak sullogó folyása,

Álmatlan rigónak fütyülő szólása,

A fülemülének zengő csácsogása,

Nékiek nem tetszik, sem kútak forrása.

Az árnyékos völgyek nékik nem nevetnek,

Zöld halmokban, fákban nem is gyönyörködnek,

Virágos réteken le nem telepednek,

Ilyes mulatságot semmire becsülnek.

„Quadrillának (játék) eredete”, megint a kártya ellen fordul. – „Egy ifjúnak, ki hadi életre adta magát” – „Jól vagyon – mond a költő – próbáld meg, te is megisméred. Úgy lehet jutalmad, jajgatással kéred, És a mit kerestél, soha el nem éred." – Aztán egy öreg katona képét festi neki, a ki ,,háromszáz hónapot tölte a táborban" – és most mankón jár. – „Hány közember vagyon – folytatja – harmadik glédában, kinek Sándor vére pezseg a karjában". E nézet az, mire cikkünk elején céloztunk. – „A magyar szépekhez", – ismét egy eleven satirai festés, végződő a jó magyar háziasszony dicséretével. Rokontárgyú, de még gúnyosabb az „Egy megmátkásodott ifjúnak" című. Itt rendre veszi az asszonyi hívságokat és bűnöket, melyek között a tudáskodás, a versfirkálás is megvan.

Végre inkább máshova célzó satira a ,,Vigasztaló beszéd a cigányokhoz", kiknek henye életét gonoszúl dicséri s csudálkozik, miért nem vették be még őket a szentek közé, holott egész apostoli szegénységben s baráti henyélésben élnek. – Egészen elüt

Orczy Lőrinc

más költeményeitől: „Egy úr beszélgetése a káplánjával", melyben az úr (a költő) a kifejlett mesterségek, művészet és luxus jótékony hatását magasztalja a bigott káplán ellenében.

De ideje, hogy végét szakasszuk e részletezésnek, a hátralevőben inkább csak általános körrajzra szorítkozunk.

A Két nagyságos elme költeményes szüleményei, mint feljebb mondám, részint

Barcsay Ábrahám

, részint

Orczy Lőrinc

műve. Legnagyobb részét e két jó barát verses levelezése teszi, Kár, hogy a levelek nincsenek jól rendezve, a mint egymásra felelnek: így az olvasó, ki sorba megy rajtok, néhol meg sem értheti. – Elől van mindjárt

Orczy Lőrinc

nak egy hosszabb költeménye a ,,Szabadságról”. – Nem tudná az ember, hogy az voltaképen felelet

Barcsay Ábrahám

levelére. Barcsai felsóhajt a szabadság után, melyet ő épen nem úgy ért mint

Orczy Lőrinc

, s kérdezi barátjától, nem tudja-e, hol bujdosik a szabadság?

Orczy Lőrinc

jól érti barátja rajongását s méltónak tartja egész nagy költeményt írni neki válaszul. Eleinte ő is rajongást tettet, hanem a mint sétál, a Gellért hegy körül, egy kis kopasz ember (ez maga

Orczy Lőrinc

, tehát a vénebb, tapasztaltabb

Orczy Lőrinc

) megüti vállát, s tart neki hosszú leckét, mely e thémából indul ki: Ember sorsa rabság. Születésétől haláláig a viszonyok rabja. Azután sorba megy a nemzeteken: sehol sincs szabadság, csak a helvéták egyszerű életében, – no meg a magyar aristocraticus szabadság oly király alatt mint Therézia. E lojalitás jellemzi

Orczy Lőrinc

t minden versében; s bármennyire neveti és gúnyolja a „cifra pántlika" – után szaladókat, ő hív és áldozatkész, nem ugyan morgás nélkül, ha érdemeit mellőzve látja. Igazi typusa egy korabeli magyar nemesnek; míg

Barcsay Ábrahám

t a francia philosophia szellője már elkapta egy kissé. Ez a különbség kettőjök gondolkozása közt.

A kötetben foglalt levelek s költemények közül az első rész

Barcsay Ábrahám

műveit tartalmazza, a második rész

Orczy Lőrinc

tól van, kivéve Arcadia leírását (222. lap), mely nyilván

Barcsay Ábrahám

é,

Orczy Lőrinc

maga hivatkozik rá, (160. lap). „Minap Arcadia szélére vezettél." Jó lesz figyelemben tartani annak, ki valaha e költeményeket rendezni akarja. – Ha ezeket rendben olvassuk: igen érdekes párvonalt húzhatunk a két költő egyénisége, gondolkozásmódja, költészete között.

Barcsay Ábrahám

mint fönebb láttuk, szabadelvűbb. A politikai változások, napi események élénken érdeklik: Lengyelország felosztása van épen napirenden.

Orczy Lőrinc

szereti, ha a birodalom hadserege győz, de jobban a békét; az országok változását bízza ő istenre.

Barcsay Ábrahám

egy homályos allegóriában nyugatra utalja a magyart:

Orczy Lőrinc

ellenmond: nem, nem, keletre! a hol még nincs mérnök, nincs comissar. –

Barcsay Ábrahám

, a budai egyetem megerősítő oklevele kihirdetésekor, ódára lelkesedik: „Mit hallok, magyarok ! Pindus tetejéről?"

Orczy Lőrinc

válaszában: „Tehát meghallottad Pindus tetejéről . . . " világos a satirai hang, mint a ki a bölcsességet nem a sok tanításban és tudásban helyezi, főleg a természettudományok haladása iránt épen nincs valami nagy lelkesedéssel.

Barcsay Ábrahám

ódája azon végződik: ,,Küldjetek Gyöngyösi lelkéhez, . . Térjen onnét vissza megint nemzetéhez, s adjon kedvet néki született nyelvéhez."

Orczy Lőrinc

erre így válaszol, érintve gúnyosan

Franklin, Benjamin

találmányát:

Elég, hogy Budán már menykőtől nem félnek,

Ha az ég háborog s zörög, csak nevetnek,

Hét acélos póznán fellegek repdesnek,

Ég csattanásának süveget nem vesznek.

Hogy fől meg üst (ezüst), arany hideg föld gyomrában,

Só mint válik kővé vizenyős almában (alom),

Azt tudják, s több ilyen elrejtett titkokat

Beszélvén megvetik előszült apjokat.

Ne várd hát, hogy ezek Gyöngyösi lelkének

Valaha oszlopot s oltárt emeljenek,

Sőt ezek temetik feledekenysegben

Mind azt, mind ki tudós volt anyja nyelvében stb.

másutt pedig a villámhárítót a gőzhajóval teszi egy vonalba (1777) egyforrna képtelenségnek vagy hiúságnak tartván.

Látok már hegyeken acélos nyársakat,

Hogy menykő ne érjen bádogos tornyokat,

Tűzi pára hajtja a terhes hajókat,

Sodrott szél (villany) gyógyítja a romlott tagokat . . .

s e találmányoktól nem minden gúny nélkül várja, hogy faluról az erkölcs bejön városokba, s hogy az igazi bölcseség országa derül fel, úgy, a mint ő érti.

Barcsay Ábrahám

tanultabb, simább, szabályosabb; de

Orczy Lőrinc

ban több a genialitás. Egy-egy ötlet rendesen ő tőle származik, melyet aztán ismételve fölemlegetnek. Néha barátja patheticusabb, hangját satirai árnyalattal kíséri,

Barcsay Ábrahám

nagy hangon leír egy hadi gyakorlatot:

Orczy Lőrinc

jó tanácsokkal felel, hogyan pucolja, hogyan őrizze hidegtől, melegtől katonáit. Paraszt hetes végezze a dolgot körülöttük: János uram a (közlegény) ,,nótára" aludjék, „kímélje mint lehet tagját és ereit . . . Gyengén és keztyűbe takarja tenyerit" stb. S ezt oly levelére

Barcsay Ábrahám

nak, melyben azt mondja maguktól: „Róma katonái így nem gyakoroltak!" –

Barcsay Ábrahám

, francia iskolánk modorában, szeret egy csomó, leginkább újkori francia nevet és eseményt összehordani:

Orczy Lőrinc

ez ostentatiót többször finom gúnnyal fogadja.

n

Jegyzet – ostentatio: fitogtatás, kérkedés, kihívó bizonygatás.

„Mely messze hordoztál tudós írásoddal" – kiált. Elmegyek veled akárhová, de a vége az lesz, hogy a zsidó királlyal felkiáltunk (minden hiábavaló) s visszatérve a genevai tónál (

Rousseau, Jean-Jacques

) egy ingre vetkezünk.

n

Jegyzet – a zsidó királlyal felkiáltunk (minden hiábavaló) – a bibliai Salamon királyra gondol

Arany János

; neki tulajdonítják az Ószövetség egyik könyvét (Prédikátor, Kóhelet) , melyben a híres felkiáltás: Vanitatum vanitas előfordul.

Mily jellemző ez !

Barcsay Ábrahám

egy elég csinos allegoriában lefesti barátja „Tokaji szüretjét" – s erre

Orczy Lőrinc

pajzánon úgy felel, mintha

Barcsay Ábrahám

kissé feszes istenei- s istennőinek bajuszokat festegetne.

Összefoglalva az eddig mondottakat:

Orczy Lőrinc

érdeme növekszik az által, hogy oly korban szólalt meg, midőn a költészet halálos dermedtségben feküdt, s példája, ösztönzése által nagy mértékben hatott irodalmunk fölélesztésére. Mint a romlatlan magyarság fajképe (typus) s mint oly bölcs, ki az erényben s önmérsékletben helyezi a főbölcsességet, eszméire nézve conservatív, de ez egyszersmind forrása satirai erejének, mellyel a míveltség erkölcsrontó hatása ellen föllép.

n

Jegyzet – fajképe: a típus szót magyarítja így

Arany János

E vidorkás gúny (egyes apróságot, mint az adhortatio mulierum, nem számítva) ő nála jelenik meg először: ő tehát comico-satiricus költőink apja.

n

Jegyzet – Adhortatio mulierum: Asszonyok intése, asszonyt csúfoló gúnydal, az 1500-as évek első feléről.

Ötleteiben sok genialitás van; szeme, kivált satirai leírásokban éles, képei elevenek. Nyelv és szellem magyar zamatú, elannyira, hogy ma népiesnek látszanék. A mi hosszadalmasság, kivált tanító verseiben előfordúl, az inkább a kornak s a négyes rím nyűgének tulajdonítandó, melyet ő kezde megtömi először. Méltó mindenesetre, hogy a mai költő-ivadék őt se hagyja ki tanulmányaiból, mert bár maga mondja:

. . . ne is csináljunk verseket,

Mert, hidd el, fiaink nevetik ezeket,

Mint mi most megvetjük a régiebbeket .

e nevetés csak akkor jogos, ha azon biztos tudaton alapúl, hogy a régieket mindenben meghaladtuk.

Orczy Lőrinc

Szerző: Arany János

Bibliográfiai adatok

Cím: Arany János Összes Művei XI. kötet

Alcím: Prózai művek 2.

Dátum: 1968

Kiadás helye: Budapest

Kiadó: Akadémiai Kiadó

ISBN: 9630500396

Sajtó alá rendező: Németh G. Béla

Lektor: Barta János

Kézirat leírása:

Ország: Ismeretlen

A kézirat leírása:

Keletkezés:

Nyelvek: magyar

Kulcsszavak: értekezés

Szövegforrások listája:

Szövegforrás I: A kritikai kiadás szövege

Elektronikus kiadás adatai:

A digitális kritikai kiadás sajtó alá rendezői: Palkó Gábor és Fellegi Zsófia

XML szerkesztő: Bobák Barbara és Fellegi Zsófia

Közreműködők: Csonki Árpád , Horváth-Márjánovics Diána , Káli Anita , Metzger Réka , Móré Tünde , Roskó Mira , Sárközi-Lindner Zsófia és Vétek Bence

Kiadás:

Digitális kritikai kiadás

A kiadásról:

Kiadó: Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Irodalomtudományi Intézet

Kiadó: Petőfi Irodalmi Múzeum

Kiadás helye: Budapest

2019 ©Free Access - no-reuse

Megjelenés:

K I. II. 13. sz. 289–292. l., 14. sz. 313–316. l., előcikként, M.P. aláírással. Kötetbe először a PD vette föl (280–296. l.) változatlan szöveggel; azóta nagyobb gyűjtemények rendszerint, s kisebb válogatások is gyakran közlik. Franklin 460–575. l.

Megjegyzések:

Ez volt

Arany János

második írói arcképe. Keletkezésének külső körülményei, inditékai ugyanazok, mint fél évvel előbb voltak a Gyöngyösi-arcképéı. A belsők is rokonok, bár jóval egyneműbbek, s kisebb számúak, mint ez utóbbi esetében. Érthető, hisz

Orczy Lőrinc

nak sem tehetsége, sem életműve, sem hatása nem fogható

Gyöngyösi Istán

éhez, s így nem lehetett alkalmas annyi elméleti probléma tisztázására, érintésére sem. Fejlődéstörténeti szerepe azonban mégis jelentős volt, s ez ösztönözhette

Arany János

-t, hogy az ő méltatását is magára vállalja. E szerepben is a népies irány kibontakoztatása, a népies és a nemzeti költő összeforrottsága, az a föltételezett érzés- és gondolkodástörténeti állapot foglalkoztatta, melyben még egységesen s egyetemesen osztozott a nemzet minden osztálya; az az állapot tehát, mely

Arany János

felfogása, fejlődéstörténeti koncepciója szerint, a nemzet életében a XVI. sz. óta bekövetkezett változások következtében ugyan szükségszerűen szűnt meg, amelyet azonban magasabb fokon visszaállítani az új körülmények között elsődleges nemzeti feladata a maga kora irodalmának, s amelynek visszaállítására már

Orczy Lőrinc

s társai tettek kísérleteket, bár kezdetlegesen s jórészt öntudatlanul. Jellemző, hogy korábban, irodalomtörténeti összefoglalásában, ezt a vonását

Orczy Lőrinc

nak, ezt a motívumát fejlődéstörténeti helyzetének még nem emelte ennyire ki. Ott azt hangoztatta, hogy

Orczy Lőrinc

,,mindenekfölött magyar” ( JKK X. köt. 50. l.). Különbség az is, hogy ott hangsúlyt vetett

Orczy Lőrinc

filantróp népszeretetére (,,részt vesz a köznép szenvedéseiben”), míg itt egyenesen óv e motívum túlértékelésétől. A legutolsó részletesebb irodalomtörténeti méltatása

Orczy Lőrinc

nak, Császár Eleméré különösen fontosnak tartja

Arany János

e figyelmeztetését s ő is inkább ,,jóindulatot" emleget

Orczy Lőrinc

részéről a köznép iránt, mintsem részvétet szenvedéseik iránt ( Orczy Lőrinc, ItK 1916. 422. l.). A népiesség s a nemzeti költészet problémaköre mellett

Orczy Lőrinc

egyénisége is ösztönözhette e tanulmány megírására.

Riedl Frigyes

mindenesetre e tanulmánnyal kapcsolatban különösen hangoztatja azt, amit a többi arcképre is érvényesnek tart:

Arany János

,,a múlt idők lelkét leheli az irodalomtörténet különben holt anyagába“; ám nemcsak a kort élesztí meg, hanem a szimpátia alapján való beleélésre, lélektani ,,rekonstruálásra" is szép példát nyújt ( Riedl, 260–263. l.). S valóban, csak

Baróti Szabó Dávid

ról szól az arcképek hősei közül az ittenihez hasonló személyességgel és melegséggel, Ám e föltételezett rokonszenv ellenére, az öt arckép közül kétségkívül ez az, amely nem tanúskodik sem olyan alapos előmunkálatról, sem oly széles alapú és komplex jellegű tárgyalásmódról, mint négy társa. Az

Orczy Lőrinc

ról ezután megjelent munkák, az esztétikai elemzés és méltatás tekintetében azonban éppúgy reá támaszkodnak, mint a másik négyre az illető írókkal foglalkozók. Császár Elemér említett s valamennyi előtte megjelent dolgozat eredményeit összefoglaló tanulmánya szemléletesen mutatja ezt. Filológiai problémát

Arany János

e tanulmánya nem feszeget; az aránylag kisszámú adatát a következő korszakok kutatása is helyesnek ismerte el.