GVADÁNYI JÓZSEF
Nem tudom szerencse-e nagyobb, vagy költői érdem, ha valamely költőnek sikerül a képzelet
világából oly alakot idézni elő, mely a nép minden osztályában ismerőssé válva, mintegy
az élők, járókelők közé vegyül, idő folytán a nemzeti monda hagyományos alakjaihoz
csatlakozik, s az együgyűbbek előtt mint valóságos élőszemélynek marad fönn emlékezete.
Tagadhatlan, hogy szerencsés körülmények nagyon elősegítik a költőt, úgyannyira, hogy
olykor csekélyebb tehetségnek jut a pálma, míg a nagyobbat feledés borítja el; de miután
a szerencsés körülmények malasztja sem minden egykorúra terjed ki, sőt inkább nagyon
ritkának jut oly mértékben, hogy teremtett alakjai mintegy a nép-mythologiába vétessenek
föl: úgy hiszem, a puszta véletlenen, a szerencsén kívül, jó rész valami derékség
rovására tudandó, több vagy kevesebb a szerint, a mint a mű későbbi korok bírálatát
kiállja; de mindenesetre költői érdem, melynek természetét vizsgálni méltó is, érdekes
is.
Gvadányi
nem mondható nagy költőnek,
némely műveiben költő a pedig a csínt, ízlést (s a mit közönségesen annak neveznek), a
felruházást, a versbeli előadás bájait nézzük, mögötte marad saját kora költészeti
haladásának is. 1787-ben lépvén föl, s
attólfogva szinte a század végéig dudolván ,olykor vizenyős, olykor pusztán okoskodó
vagy leíró és historizáló rhythmusait, úgy látszik nincs szerepe ama fejlődési nagy
mozgalomban, mely egyfelől Bessenyeivel francia
minták után indúlva, már-már Gvadányi József
Péczely
ig haladt; másfelől Péczely József
Baróti-Szabó
-s a classicusok nyomain az ódaköltő Baróti Szabó Dávid
Virág
hoz emelkedett; míg a harmadik fészekből,
Ráday Gedeon úttörő kísérletei óta, már egy
Virág Benedek
Kazinczy
emelgette szárnyait;
sőt épen az az irány is, melyhez maga Kazinczy Ferenc
Gvadányi
számítható – a Gyöngyösi iskola – egy Csokonaiban kezde megtisztulni.Gvadányi József
n
Jegyzet – már-már
Péczely
-ig haladt:
Péczely Józsefről (1750–1792) van szó, akinek ismeretesen nagy
ösztönző s közvetítő szerepe volt az irodalmi megújulás idején s az ún. franciás
iskolához szokták számítani.Péczely József
n
Jegyzet – másfelől
Baróti Szabó
: Baróti-Szabó Dávidról (1739– 1819), ,,a deákos iskola” jeles tagjáról van
szó.Baróti Szabó Dávid
n
Úgy látszik, mondom, az öreg „lovas generalis" szakolcai
magányában elmaradt mindezektől, bőven ontva négy (utóbb két) rímű verseinek iszapos
árján kocogó rímeit, melyek feltalálását nagy érdeműl rótta magának, de melyekben s
átalánfogva a külső poesisban fölűl nem múlta, el sem érte Gyöngyösit, ,,a kihez fogható magyar poétát, szerinte, még nem szűlt
anya e világra".Jegyzet – a harmadik fészekből Ráday Gedeon:
A.
idejében s aztán is még sokáig szokás volt, nagyobbrészt Arany János
Toldy
nyomán, az irodalmi felújulás korszakának
költőít négy iskolába sorolni: a deákosba, a magyarosba, a franciásba s a németesbe.
Ez utóbbinak ugyan még ekkor nem volt szokás a ,,németes” nevet adni. De éppen
Toldy Ferenc
A.
sugallta Arany János
Szabó Dávid
ról szóló arcképrajzában ezt az
elnevezést, Ráday-tanulmányában pedig már használta is. A
magyar irodalom története rövid kivonatban című dolgozatában azonban még
,,Az új iskola előzői" megnevezéssel, címszó alatt emlegeti ezt a csoportot
(
JKK, X. köt. 506. l.), melybe
szokás volt Baróti Szabó Dávid
Ráday
t is sorolni. E
felosztás egyik utolsó válfaját találjuk Ráday Gedeon
Pintér
„nagy” irodalomtörténetének IV. és V.
kötetében.Pintér Jenő
n
Jegyzet – szakolcai magányában: Szakolca
(Skalica) Nyitra megyei kisváros,
A.
, ill. már Arany János
Gvadányi
idejében is, jellegzetes mezőváros; Gvadányi József
Gvadányi
itt építtetett magának egy emeletes
kastélyt vagy inkább ,,palotát”, reneszánsz-jellegű homlokzattal, kapuval, erkéllyel
s barokkos tetőablakokkal Széchy Károly: Gróf Gvadányi József. Gvadányi József
Bp.
1894. 286.
l.).Budapest
n
De
ez elmaradás csak látszó, inkább külsőségekre vonatkozik: Jegyzet – „a kihez foghat magyar poétát, szerinte, még nem
szült anya”: szabadon idéz
A.
; a
Nótáriushoz irt Elöljáró
Beszédből való ez az idézet és az eredetiben így hangzik: ,,miolta a
magyar haza áll, még oly magyar poétát e világon anya nem szült, mint Gyöngyösi István ur" . . (A Magyar Helikon 1957-es kiadása szerint.Arany János
Gvadányi
nak olyasmi sikerült, a mi egynek sem
haladottabb kortársai, egynek sem összes magyar elődei közül: csupa képzeletből
egy pár alakot teremteni, ,mely, mint kicsinynek nagynak ismerőse,
nemzedékről nemzedékre fönmaradjon.
Gvadányi József
E két alak, nem szükség mondanom: a ,,Peleskei Notárius", s a talán még nagyszerűbb
huszár kalandor ,,Rontó Pál".
Ha e műveket a kritika mostani szemüvegén tekintjük, bizonyára se a feltalálást, se az
alakítást, se a jellemzést nem találjuk affélének, mi a költői szüleményt már
bölcsőjében halhatatlanságra jegyzi el. Bizonyára távolról sem mérkőzhet a génius
olynemű teremtett alakjaival, mint egy Don Quixote, egy Gil Blas, vagy akár Tom Jones s
tisztelendő Adams pap
Fielding
nél.Fielding, Henry
n
Jegyzet – Don Quixote:
A.
korában Cervantes-hőse nevének a ma járatos
Don Quijote formával szemben ez volt az elterjedtebb
alakja.Arany János
n
Jegyzet – Gil Blász
Lesage
(1668– 1747) hasonló című ismert regényének főhőséről van
szó.Lesage, Alain René
n
Mindazáltal, habár
szűkebb körben, ép úgy élnek mint amazok, épen úgy bevették magukat a nemzeti
phantasiába, honnannem egy hamar fognak elenyészni, kivált ha időről-időre találkozik
újabb elmetehetség, mely a meglevő alakot a közfejlődés igényei szeıint újra öltözteti,
miként ez nem rég a Notáriussal szerencsésen történt.n
Ily mértéke a hatásnak mindenesetre valami
még akkor is, ha jó részét külső viszonyoknak, szerencsés véletlennek, vagy mint egyik
jeles műbíránk szokta kifejezni magát, ,,az idő árjának" tudnók be.
Jegyzet – miként ez nemrég a
Notárius- sal szerencsésen történt: Gaál Józsefnek (1811–1866) nagy sikerű vígjátékára, ill. bohózatára gondol
A.
Arany János
Gaál
1838-ban dolgozta föl vígjátékká
Gaál József
Gvadányi
históriáját.
Gvadányi József
A.
másutt is tetszéssel szólt e
színpadi változatról s Thern Károly hozzáírt
zenéjét, dalbetéteit is dicsérte (
JKK, XII.
köt. 26. l.).Arany János
Első, mit e nagy népszerűség kimagyarázására, mint szerencsés mellékkörülményt
felhozhatni, az olvasó közönség fejletlen állapota. Könnyű volt, mondhatná valaki, e pár
alakot összeütni
Gvadányi
nak oly
közönség számára, mely nem törődött az alakítással, nem is tudott hozzá ; melynek
primitív képzelete, egy-két vonásból, ép úgy kiegészíté a költő hiányos vázait, mint a
mily könnyen megteremti a gyermek eleven képzelme egy vesszőből a paripát. Van benne
valami. Gvadányi József
Gvadányi
nem csak az
egyénítésig nem jutott el; olykor még at Notáriusa majd tanult ember, majd tudákosságban
nevetséges; egyszer józan felfogással a költő véleménye tolmácsa, másszor bohóca
ferdeségeiben. S e kettőség, hogy t. i. okos és balga ember egyszersmind nincs a
jellemben összeforrasztva oly módon, mint például a Gvadányi József
Cervantes
nagyhírű lovagjánál, ki csak arra
nézve bolond, a mi rögeszméjét érinti, egyébként okos ember lévén. Csupán egyet hozok
fel. A notárius egyben-másban tanúlt, olvasott, gondolkozó férfiú volna, ki osztályából
értelmisége által kiemelkedik, habár az újabb kortól, a nagy világtól, el van maradva. A
mellett igaz ember, egyenes szívű, hivatalában buzgó, a falu ügyei jól folytatásában
büszkeségét helyező. Hogy illik tehát szájába végrendeletének az a cynicus helye, midőn
dicsekszik, hogy bibliothékája csak 50 kalendáriumból áll, melyekbe igazat nem
igazat beirkált, még hozzá is toldott, s a falusi notáriusok:
„hogy ha jegyzésimet gyakran olvasgatják, a tudatlan népet ők megvakíthatják, a portiót
rájuk duplán felvethetik és így ennek felét szintén eltehetik". – Cervantes, Miguel de
Gvadányi
itten, hogy az osztályt gúnyolhassa, a
becsületes notáriusok typusát a semmirekellők typusává alacsonyítja le.
Gvadányi József
A magánkönyvtárak ,,50 kalendáriumos” – állapota, azaz mulattató magyar könyvek
ritkasága, szintén előmozdíthatá
Gvadányi
népszerűségét, oly közönségnél, mely a magyaron (s legfölebb
latinon) más nyelvben járatlan vala. Minden idő és minden néposztály meghozza bizonyos
számmal a költői fogékonyságú elnıéket; fejletlen állapotban a mesék, énekek, – később,
az olvasás, nyomtatott művek terjedtével, a históriák, kalandos elbeszélések stb.
publicumát.
Gvadányi József
Ha már e számmal a létező s hozzáférhető könyvek mennyisége nincs arányban, megesik, hogy
az egy-két előkapható munka addig vándorol kézről kézre, házról házra, míg érdemén kívül
is népszerűvé kell válnia. Ilyforma állapot is tehető fel, kivált a Notárius megjelentekor. Az előbbi két század irodalmi hagyománya részint
elkallódott, részint elavult. A XVIII-dik kevés újat hoza egész addig elő; akkor
valamint később is, az irodalmi újjászületés csupán a választott elmék körében folyt,
nem hatva ki nemcsak a tulajdon értelemben vett népre, hanem a jobbmódúak s tanúltabbak
nagy tömegére sem. A francia iskola még kaviár volt ennek; a latin iskola formáitól,
nyelvétől visszaborzadt. Azt a nehány könyvet koptatta hát, mely leginkább megfelelt
ízlésének, mert mintegy a XVII. század költészetének folytatása volt, s a megszokottság
kényelmével kínálkozott. Az egykönyvű publicum legháládatosabb. Azaz, oly
közönség, mely kevés könyvet újra meg újra olvas, népszerűbbé teszi az írót, mint az,
melynek van módja válogatni s kapkodva olvasni. Ez a másik szerencsés véletlen, melynek
részt lehet adni költőnk népszerűsége megalapításában.
Azt is lehetne mondani, hogy műveiben az érdem inkább a tárgyé, mint a költőé. Választott
tárgyai oly közel érintik a magyar nép-életet, alakjai annyira ismerős körből vannak
szedve, hogy már ezáltal bizonyosan tetszeniök kellett. Mellőzve, hogy a tárgyválasztás
már költői érdem, alább e pontra még visszatérünk.
Végre az ,,idő áramlása” – szintén a külső tényezőkhöz tartozik.
Gvadányi
a nyomás által, melyet a 80-as évek a
nemzeti szellemre gyakoroltak, megtörve találta Notáriusa útját, egy oly satiráét, mely
főleg az idegen ruházat ellen irányul.
Gvadányi József
A közönség fejletlen állapota nem bizonyítja még, hogy a mit kedvébe fogad és tartósan
felölel, az el lehet minden költői becs nélkül. Sőt a művelt fajta közönség hamarább
téved e részben, mint a parlagi józan ész. Az ízlésnek korszakos ferdeségei már művelt,
de félreművelt olvasó-közönség átka; mely soha sem érinti a tulajdon értelemben
úgynevezett népet, ennek dalait, regéit, költői világát. Elannyira, hogy ha ez utóbbinak
valamely költői alkotás tetszik, húzamosan, firól-fira: kell lenni vagy a szerkezetben,
vagy a jellemzésben, vagy az előadásban oly talpraesett valaminek, a mi e népszerűséget
költőileg is indokolja. Látni fogjuk alább, hogy e részben
Gvadányi
nak is vannak érdemei.
Gvadányi József
A könyvek ritka voltából merített ok sem elégséges kimagyarázni, miért épen
Gvadányi
könyvei váltak oly kapóssá. Mert
habár eleinte szűk vala is a népszerű mulattató irodalom, mégis volt nehány terméke, s a
század vége felé mindinkább szaporodott azok száma. Miért nem szorítá háttérbe
Gvadányi József
Gvadányi
t egy sem? Miért, hogy
a mindenféle Záton hercegek el nem törlék a Notárius, a két kalandor
emlékét?Gvadányi József
n
Miért hogy a
középrendnél annyira népszerű ,,Etelka" is csak mint puszta név –
minden alak nélkül – maradt fenn, míg amazokkal egyszersmind az alak is benyomúlt a
nemzeti phantasiába? Egy példa itt helyén lesz. Jegyzet – Zátoni herceg: az erdélyi származású Pest megyei jegyző,
alkalmi verselő és ponyvaszerző Etedi Sós Márton (?– ?) akkoriban rendkívül népszerű regényes verses
históríájának, ,,versesregényének” főhőse. Művének címe: Scytha
király, vagyis Záton herczegnek külömb-külömb változásokon forgott
története.
Buda
1796.
Budapest
Gvadányi
könyveivel egy régibb munka versenyzett népszerűségben,
szinte korunkig : Haller ,,Hármas
Istóriája" – a XVII-ik századból.Gvadányi József
n
A ki ez utóbbi kapóssága
főokát a népnél megfigyelte, az tudhatja, hogy kedvességét nem az első részben foglalt
Nagy Sándor-féle kalandoknak, nem is a harmadikban leírt trójai veszedelemnek köszöni,
hanem a ,,Példabeszédek" című középső résznek, mely az
úgynevezett ,,római gesták" – nyomán formába kerekedő elbeszéléseket
tartalmaz, s így költői érdekű.Jegyzet –
Haller
Hármas Istóriája: Haller János (1626–1697)
erdélyi főúr Apafi Mihály uralkodása alatt
fogarasi rabságában régi latin nyelvű könyvekből fordított le részeket s ezeket
kiszabadulta után 1695-ben kiadta.
Három egymástól független irodalmi anyag került így össze: Nagy
Sándor históriája, a Gesta Romanorum
példabeszédeinek egy része, s végül a trójai monda. Haller János
Haller
műve az elkövetkező másfél száz esztendő
egyik legkedveltebb népies olvasmánya lett.Haller János
n
Íme a köznép parlag, de józan izlése hogyan találja meg a
helyes útat kedvencei választásában.
Jegyzet – az úgynevezett „római gesták” nyomán: a
Gesta Romanorum középkori példabeszéd-gyűjtemény,
novellaszerű történetek gyűjteménye, melyeket prédikációkban morális tanítások
illusztrálására használtak fel a középkor szerzetes prédíkátorai. Német, angol vagy
francia-e a gyűjtemény első változatának szülőföldje, nem tudni; de egész
Európá
t bejárta; folyvást új változatokkal bővülve (lásd
Katona Lajos: Gesta Romanorum: Irodalmi tanulmányai.
Európa
Bp.
1912. 28–61.
l.).Budapest
A mi
Gvadányi
választását illeti,
hogy annyira ismeretes körből vette tárgyait és alakjait: ez ép úgy fordulhat vala
ellene is, ha nincs jóravaló költői tehetsége érdekessé tenni a
mindennapit. A népies phantasia nem a megszokott dolgok elbeszélése, hanem a csodás,
kalandos felé hajlik; s az akkori közönség bizonyára nem oly eseményeket várt egy
könyvtől, minő egy falusi notárius utazása Gvadányi József
Budá
ig és
vissza. Érezte költőnk állása e nehézségét a publicummal szemben. A gúnyos mód, a mint e
felől nyilatkozik előszavában, művészi öntudatról tanúskodik. „Ezen falusi
notáriusnak is – úgymond – a munkája nem mindennek fog tetszeni. Egyike azt fogja
előadni, hogy Szathmár vármegyéből Budapest
Budá
ig tett utazás
nem hosszas, azért is emlékezetre való dolgokat nem igen foglalhat magában és hogy az
útjában történt viszontagságok is mind csekélységek. De ha hosszabb utazások leírásában
gyönyörködnek, utasítom őket Budapest
Magellán
és de Magalhães, Fernão
Cook
utazások olvasására, ha ez is rövid volna, Cook, James
Columbus
és Columbus, Cristopher
Americus Vespucius
utazásokra, vagy pedig scythák, vandalusok, francusok,
normanusok, sclavusok vándorlásaira. Ha Jeruzsálembe
jeruzsálemi János királyt fogják kísérni, tudom meg fog Vespucci, Amerigo
Palaestiná
ig az üstökük izzadni .Palesztína
n
Ha mind ezek sem tetszenek, már a dologba tovább én sem
mehetek: hanem kérdezzék meg azon angyalt, ki Ádám első atyánkat a paradicsomból
kikergette: hogy a szegény Ádám merre bujdosott? A harangodi pusztának vagy pedig a
Jatóságnak vette-e útját?Jegyzet – jéruzsalemi János
királyt: a Magyar Helikon 1957-es
Nótárius-kiadása szerint arról a francia származású, kalandos életű, XIII. századi
lovagról van szó, aki egy ideig
Konstantinápoly
ban az ún. Latin császárság helytartója volt; de Jeruzsálemben sohasem uralkodott (199. l.). A Magyar Klasszikusok A.-kiadása szerint viszont talán Briennei Jánosról, aki II. Endre keresztes hadjárata ideje alatt volt (1215) jeruzsálemi király (
Arany János válogatott művei. Isztambul
Bp.
1953. IV. köt. 498.
l.).Budapest
n
– A szegény
nótárius, mivel Mahomettel a hotdvilágon keresztül nem utazott, hanem csak
Jegyzet – vagy pedig a Iatóságnak: nyomdahiba, amelyet az
1879-es kiadás még átvett, de a
kötethez csatolt javításjegyzék már „Jászságra” javított.
Budá
ra ment, hosszasb utazását nem írhatta."
Mintha mondaná: „Ti kacskaringós históriát vártok tőlem: de tudja Pál, mit kaszál.”
Budapest
Nem találom végre igazságosnak, letudni valamely költő érdeméből, hogy az ,,idő árja"
segíti; föltéve, hogy e külső segítséggel költőietlen módon vissza nem élt. Melyik nagy
költő nem egyszersmind kora teremtménye; s a mint egyrészről onnan meríti táplálékát,
úgy viszont főérdeme épen abban áll, hogy kifejezője bír lenni a közhangulatnak, S
irányt jelöl, midőn ez irány még csak homályos sejtelem a sokaságnál.
Gvadányi
is ha előkészítve találta útját, ez
szerencséje, de nem von le érdeméből; ha pedig, csak részben is, képes vala a
közérzületet tolmácsolni, ez becsületére válik költészetének. Én nem tanulmányoztam az
1790-dik évi
magyar divat történetét, de tekintve, hogy a Notárius
1788. újévre jelent meg, nem csalódom
talán, ha a nemzeti visszahatást a magyar öltözet tekintetében, főleg a Gvadányi József
Gvadányi
népszerű könyvének
tulajdonítom.
Gvadányi József
Most már, noha kimért terünkhöz képest csak rövideden, azt fogjuk előadni, mit tett
Gvadányi
maga, ez egy pár fő
alakja megelevenítésére.
Gvadányi József
Külső eszköznek veszem az elhitetés ama módját, miszerint a költő majdnem okiratilag
bizonyítja, hogy alakjai valóságos élő személyek voltak, s hogy az események mind úgy
történtek, "amint" ő elbeszéli. Midőn a Don-Quixote első kötete megjelent, valaki,
Cervantes
en túl akarván
tenni, szintén adott ki egy könyvet a híres lovag viselt dolgairól, Cervantes, Miguel de
Cervantes
a II-dik kötetben úgy boszúlta meg
magát, hogy vetélytársa könyvét maga Quixote úr kezébe juttatja, ki nagy indignatióban
tör ki, mennyi hazugságot összeirt ő róla az a másik.Cervantes, Miguel de
n
S mindjárt
hiteles személyek előtt, bizonyítványt ad ki, hogy a vetélytárs könyve hazugság, az az
igazi csak, a mit Jegyzet –
valaki,
Cervantes
en túl
akarván tenni: a Don Quijote első része 1605-ben jelent meg; 1614-ben egy Cervantes, Miguel de
Alonso Fernández Avellaneda
álnevű szerzőtől a „második” rész is megjelent. Állítólag, többek között, ez a
szerencsétlen vállalkozás ösztökélte de Avellaneda, Alonso Fernandez
Cervantes
t a második rész megírására.Cervantes, Miguel de
Cervantes
írt róla. Az ily fogás, bár frivolnak tetszik és komoly műben az is volna, rendkívül
hatásos arra, hogy a költött alakot valóságos élő személynek képzeljük; hiába tudja
eszünk, hogy ez csak oly költemény mint a többi, akaratlanúl hat ránk az ily
cselekvények meglepő közvetlensége.
Cervantes, Miguel de
Gvadányi
, minden előpélda nélkül a
magyar irodalomban, rájött e módjára az elhitetésnek. Nemcsak hogy a történet
elbeszélését ma ok az illető személyek szájába adja (Rontó Pál is ott érdekesebb, hol
maga beszél), hanem máskép is lehetőleg igyekszik azt a meggyőződést támasztani
olvasóiban, hogy alakjai élő személyek voltak, s az események valóban megtörténtek. Notáriusa első részéhez előbeszédet ír, melyszerint annak
kéziratát Borsod megyéből kapta, s az egész könyvben nem is árulja el, hogy ő a
valóságos szerző. Igaz, hogy a III-dik részben elárulja magát, midőn a notárius, hallván
fiától, hogy az ő budai útja kinyomatva közkézen forog, csodálkozik rajta: ,,mert azt
más orrára nem kötöttem – úgymond – magam sem vettem pennára”. Ez
ellenmondás: de úgy kell lenni, hogy a közönség, szokatlan lévén az ilyesmihez, nagyon
is szaván fogta Gvadányi József
Gvadányi
t, na on is
elhitte neki, hogy a notárius maga írta le budai utazását; elannyira, hogy
a szerző szükségesnek látta a III-dik részben, a gyengébbek kedveért bevallani, hogy a
peleskei jegyzőnek semmi köze az ő poétai dicsőségéhez. Egyébaránt e III-dik részben sem
tágít attól, hogy a notáıius valóságos élőhaló egyén ; összegyűjti körébe nehány
közrendű tisztelőjét a Peleske táján eső falvakból, kik előtt
a notárius formaszerű testamentomot tesz, s mindenik aláírja és megpecsételi, az
aláírások és locus sigillik zárván be a könyvet nagy
hitelességgel.Gvadányi József
n
Hát még, hogy siratja el a
III-dik részhez írt „ajánló levelében" „Nincsen már az élők közt a szegény notárius –
úgymond – nem is fog már Jegyzet – locus sigilli: a pecsét helye, s gyakran magát a
viaszba nyomott pecsétet is jelenti.
Budá
ra több utazást tenni,
mert most nem zsufa fakóján (izabella), hanem Szent-Mihálynak karórágó
paripáján vágtatott az örökkévalóságba, melyért is szomorú gyászba öltöztettem múzsámat,
hogy sirassa meg esetét, s a vért szomjúhozó Párkákat átkozza meg; de meg is érdemli ezt
„egy ollyan jeles Hazafi, a kinek neve a késő jövendőségnél is
emlékezetben lészen."Budapest
n
– Ki ne hinné el
neki, hogy igazán szívéből fájlalja a „jeles Hazafi” halálát, kit sem a hortobágyi
bikák, se a tiszafüredi vasas németek, se a Csörsz árka hullámai, se a pesti osztriga és
idegen ruházat el nem pusztíthattak, s íme most a „Párkák” – iszonyú keze kitörlé az
élők seregéből". Hasonlóan igyekszik Rontó Pált is élő személynek bizonyítni, elannyira,
hogy maig sem tudjuk, létezett-e valósággal ily egyén, vagy Jegyzet – zsufa fakó (Izabella): világos, egyszínűen
sárgásszürke ló; az izabella szín: szürkés szín.
Gvadányi
állította elő merőben mint typust, az
előtte oly ismeretes huszáréletből. Ide járul az a nagy közvetlenség, mellyel alakjainak
családi és más életbeli viszonyaira kiereszkedík; vagy midőn a notárius meghalván
azonnal beszövi a ,,sirató asszonyok énekét” – valamint Rontó Pálba is – mikor egy
koldússal csavarog – a „koldús éneket” – s több efféle, de a mi már az alakítás benső
eszközeihez formál átmenő hidat.Gvadányi József
n
Jegyzet – a „koldus éneket”: nyilván mintegy a
„műfaj”-megjelölés s a kiemelés kedvéért használ
A.
idézőjelet; de talán a maga hasonló című ismert versére is
gondolt; Lukácsy Sándor a Rontó Pál és az
A.-féle koldus-ének egy mozzanata között rokonságot, hatást vél fölfedezni (lásd
A magyar írod. törtenete, Arany János
Bp.
1965. 3. köt.
Gvadányi-fejezet).Budapest
Shakespeare
a költői alkotás
erejét valahol így fejezi ki: ,,a költő tolla a légi semmit bizonyos alakkal,
lakhellyel és névvel ruházza fel" – (the poets pen turns them to shapes, and
gives to airy nothing a loval habitation and a name).Shakespeare, William
n
Bizonyára a
környezetnek, melyben az ily költött alak él, jár-kél, mozog, tárgyismerő s talpraesett
rajza igen sokat tesz, hogy magát az alakot is oly igaznak fogadjuk el, mint környezete.
Ugy hogy a költő, ha ebben derekas, felét már jóformán megtette alakító munkájának;
hátra levén a másik, mindenesetre nehezebb fele, maga a jellem. Jegyzet – ,,a költő tolla a
légi semmit” stb.: ezt a részt a Szentivánéji álom V.
felvonásában találhatjuk.
A.
fordításában is így hangzik, mint itt e tanulmányban, csakhogy három sort kihagyott
az idézet kezdő birtokos jelző után (,,a költő”).Arany János
Gvadányi
az alakítás ez alsóbb régióiban, a
környezet biztos rajzában ritka jelességgel mozog, mely virtuosifása nagyon elősegíti,
hogy alakjait élő lény gyanánt fogadjuk. Hol az apró körülmények ennyire egyeznek az
előttünk ismeretes valósággal, szinte lehetetlen, hogy a bennök járó-kelő egyén ne
legyen valódi. Kivált notáriusa első részében meglepő eme körrajz biztossága.
Meghatározza a tiszaháti falut, honnan a notárius kiindul, a ,,kecsegés" Szamos mellől.
Lóháton more patrio. Lova zsufa fakó: felteszi hátára a nyerget, kulacsát az első kápára
köti, iszákját a hermec szíjára. Viszen szalonnát, sőt vereshagymát. Az abrakos
tarisznyában, kefe és lóvakaró mellett, egy szép fehér cipót. Elbúcsúzik családjától, az
egész községtől. Mielőtt felülne a lovára, megrántja üstökét. Indulásakor egyet rikkant,
s nyargalva megy a falu farkáig. De ott megveregeti lova nyakát s csak lassan léptet. –
Ime oly részletek, melyeket minden nagy útra induló közsorsú magyar lovas így tett volna
hasonló esetben: mégis mennyi elevenséget kölcsönöz egy notárius alakjának! Kövessük még
egy kissé.
Gvadányi József
Nagykárolyba érvén, megnevezi az útcát, a hova száll, egy
ismerőséhez. Bélteki bort isznak. De a ló dézsából kapja a
vizet, nincs válú a kúton. Piricsei collegája dadogva beszél. A Nyírségen keresztül jól
él dinnyével. Debrecenben egy szűcshöz száll a Csapó-utcába.
Lovát pincegádorba kénytelen kötni, mert a szűcs nem tart istállót. Ennie adnak, de bort
nem tesznek fel: így hát neki kell gazdálkodni a kulacsból. Reggel, mikor a
veres toronyban négyet üt az óra, felkészül s útnak indul. De borát
megitták, útba kell ejtenie a „Fehérló” fogadót, hol diószegivel tölteti meg kulacsát.
Vesz még a piacon (mit mást Debrecenben?) fehér cipót (a
kenyérsoron, persze) és fenék szappant. Ugy aztán kiballag a „Látókép”
- csárdáig; hol erősítésül pohár ákovitát kér; következik a
Hortobágy.
n
Itt a leírás minden sora
egy-egy kép a pusztai életből. Hogyan állítja meg a gulyás egy nem oda!
rikkantással a bőszült gulyát, mely aztán a kúthoz és sóhelyére vonúl.
Hogyan fordítja meg a bográcshúst. Hogyan tesz egy darab
orsfát (reves fatapló) a notárius pipájára. Később, a bikákkal történt
kalandja után, a juhász mikép gyógyítja meg borsos pálinkával, s ajándékoz neki hevedert
törött (nem készített, csak nyersen puhára tört) bőrből. – Füreden, senki terhére nem akarván lenni, hova szálljon egyébüvé,
mint a helység házához, hol a helység gazdája gondoskodik magáról s
lováról. Másnap nem érvén falut, tüzet rak és szalonnát süt:
Jegyzet – ákovita a latin aqua vitae: az élet vize-féle kifejezésből
torzult népies forma; pálinkát jelent.
Budapesten minden máskép fordúl. Ott a környezetnek nem élethű
rajza, hanem satiricus túlzása levén a cél: a notárius alakja is elveszti a
támaszt, mely eddig emelté képzeletünkben. Itt volna már szükség, hogy alak és jellem
önállóan érvényesítse magát. A parlagi, de tiszta, romlatlan magyarság összeütközése az
idegent majmoló fővárosi szellemmel, számtalan comicus jelenetre adna alkalmat. Szerző e
helyen korbácsot ád hőse kezébe, mely sokszor nem a comicumé, nem a satiráé
– hanem egyszerűen – korbács. Kit elől-utól talál, mindennek vastag tréfát vagy
gorombaságot mondat vele. Itt már a notárius személye alig személy többé, hanem csupán
Gvadányi
bosszúságának
hordozója, az idegen divat majmai ellen. Élő alakból eszmévé párolgott. A költő alig
engedi többé, hogy a notárius rovására nevessünk: környezetére hárítna minden comicumot.
Olykor a furcsát egészen kívűl eső dologban keresi; például, mikor a notárius végig néz
egy budai rác temetést s a szertartások leírásában csufondáros kedvét találja, mint
rendesen a miveletlen ember szokta más vallásnak ceremóniáit nevetség tárgyává tenni.
Szóval a notárius okosabb ember mint egész Budapest, s olyan
ember, ki nem érti a tréfát. Szinte jól esik midőn – mert zsufa fakójának jó vevője
akadván, eladta – a szathmári görög sátoros szekerére ül, hogy haza menjen
Gvadányi József
Peleské
re, hol a család és falu ügybajai ismét
eszünkbe juttatják, hogy ő volt a mi kedélyes notáriusunk.
Peleske
Szerkezete
Gvadányi
"veiıgk a
legegyszerűbb. A notárius első részében útleírási, Rontó Pálban ugyanaz, életirással
párosítva. De ez szerintünk nem volna baj. Ő nem akart se víg epost, se víg regényt
irni. Aztán Cervantes compositiója sem egyéb
útleírási szerkezetnél. Fő baj az, hogy a notárius alakját nem tudta egészen kivinni s
alapeszmével – az idegen viselet elleni nemzeti oppositio – költő . Rontó Pál alakja –
de csupán az öve, Benyovszkié nem – összeállóbb: de ez meg semmi méltó
eszmével nincs kapcsolatban, csupán a kalandok újságingere teszi érdekét.
Így, bár Gvadányi József
Gvadányi
a víg jellem
alkotásban nevezetes kezdeményező marad: művei értéke nem terjed tovább, csak a meddig
ez alakítás sikerűlt.
Gvadányi József
A notáriusnak mint mindenki tudja három része van. Első a ,,Budai
utazás" – mely legnépszerűbb, legjobban is megérdemli. Másik a ,,Peleskei Notárius Pokolba menetele"
n
– Igen ritka könyv, melyről még ezelőtt pár évvel
az irodalomtörténet nagy búvára Jegyzet – Másik a ,,Peleskei Notarius Pokolba menetele”: e kérdésben
A.
is, Toldy Ferenc is tévedés áldozata lett. Arany János
A.
már egy korábbi glosszájában örömmel
jelentette, hogy ennek az itt említett s Arany János
Gvadányi
nak tulajdonított műnek egy eredeti, első kiadásbeli
nyomtatványát találták meg (K I. I. 2. sz.,
JKK, XII. köt. 93. l.). Majd még
ugyanez evfolyam egy későbbi számában részletesen is beszámolt róla, ismertetve
tartalmát (Irodalmi ritkaság. K I.
I. 9. sz. 209–210. l.). Valójában semmi köze sincs ennek a munkának Gvadányi József
Gvadányi
hoz; Gvadányi József
Cervantes
esete ismétlődött meg az ő
művével is: névtelen szerző fabrikált bohózatosnak szánt törtenetet Cervantes, Miguel de
Gvadányi
figurájához (
Széchy Károly: i. m.
197–198.).Gvadányi József
Toldy
,
sem tudott egyebet, mint hogy Toldy Ferenc
Basel
ben 1792-ben nyomták. Most már egy példánya
előkerült, s tudjuk micsoda. Prózában írt 65 lapnyi munkácska. Én valószínűnek tartom,
hogy e formában csak vázlata akart lenni egy versben kidolgozandó II-ik
résznek: de miért, miért nem, Bázel
Gvadányi
ráunt, s így adta sajtó alá. Tartalma* hogy a notárius
élve leszáll a pokolba és leírja a látottakat.Gvadányi József
n
De a notárius alakja benne
úgyszólván semmi: alig egy-két helyen vehetni észre, hogy ő beszél. Jellemrajza benne
nincs. Harmadik rész: „A Falusi Notáriusnak elmélkedése halála és
testamentoma. – Ebben van egy kevés tárgyiasság a környezetre
nézve: de az ,,elmélkedésekben” a költő össze nem állólag keveri egybe a maga józan
bölcseletét a notárius és környezete bizarr ötleteivel; egyszersmind az utóbbiak szájába
oly dolgokat adva, melyek jóval fölülmúlják azok eszme- és tudáskörét. Ami benne
cselekvény-forma van: röviden ennyi. A notárius egészsége gyengülvén, elmélkedik az
emberi sors változásáról, s hogy e bölcselmi tárgyat megvitassák, összehíja a
kis-náményi orgonistát, az angyalosi notáriust, a tyúkodi mestert, a lázári molnárt, a
gyarmati kovácsot, a tóthfalusi hídvámost s a komorzáni oláh harangozót. Ezek együtt
elmélkednek, vitatkoznak: míg a notárius hirtelen rosszul lesz, de a felesége
meggyógyítja. Újra sessiót tart, hasonló philosophusokkal mint elébb; hosszú vitatkozás
után elájul.Jegyzet Lásd
bővebben: Koszorú, 1863. I. félév 209. l.
n
A felesége
szeretne Gécbe küldeni Toty (ty-vel, nem Tóti) Dorkó kenő-fenő
asszonyért, de az már meghalt, küld tehát a szathmári borbélyért, s miután a notáıius
ismét rosszabbúl lesz, stafétát jurátus fiának Jegyzet – Sessio: tanácskozás, ülésszak.
Pest
re,
ki hazajövén az atyjával sokat beszél: de a notárius hirtelen recidiváz, meghal,
testamentomát felbontják s elolvassák.Budapest
n
– Toty Dorkó boszorkány életirása hosszasan be van szőve,
de az első részben nem szerepel oly módon, mint a színpadi bohózatban: a notárius
kalandjainak összekötése e boszorkánynyal Gaál József szerencsés ötlete.Jegyzet – recidiváz: visszaesik a
betegségbe.
n
Jegyzet – Toty Dorkó géci boszorkán : a
Nótárius egyik figurája. A géci boszorkányokat, banyákat
A.
is említi Az elveszett alkotmány V. énekének 76. és 12 .
sorában.Arany János
n
Rontó Pál és gróf Benyovszki Móric kalandjai ismeretesbek, hogy sem itt e könyvről
szükség volna bővebb fejtegetést adnunk. Minden iskolásgyermek elolvassa még ma is.
Csupán fentebbi megjegyzéseinket ismételjük, hogy az alakítás csak a huszár személyében
sikerült, s leginkább addig, míg ez maga beszéli kalandjait. Mihelyt a Benyovszkiról
szóló II-ik részben, a költő veszi át a szót: azonnal vége az elevenségnek. A szibériai
kaland, a szökés, Afanázia, Madagascar stb. még azután is érdekelnek, de ahhoz már a
költői érdeknek semmi köze. Legfeljebb a Rontó Pál személye körül marad valami a comicus
hatásból, melyet ránk fiatalkori alakja tett.
Ennyiben határozódik
Gvadányi
működése az alakító költészet terén: mert ,,istenmezei polgárja" – már teljességgel nem
alak. E név alatt írt ugyanis egy satirai munkát az 1790-ki országgyűlésről, következő címmel: „A mostan folyó
Országgyűlésnek satyrico-critice való Leirása, amelyet egy Isten mezején lakó
Palócnak színlelése alatt irta azon buzgó szívvel biró Hazafi, akinek pennájából
folyt ki a Falusi Notáriusnak Budára való utazása” stb. Az ajánló levélben
aláirva ,,istenmezei Polgár". Itt a néven kívűl alig van valami, ha csak az ilyet nem
veszszük valaminek, hogy a palóc, ha kedve szerint végződik a diéta, haza megy – úgymond
– Istenmezejére, lefekszik szobája fült kemencéjére, ott eszik sült tököt szájának
ízére. Prosit.Gvadányi József
n
Jegyzet – Prosit: egészségére ! Igyunk ! Vegyük
föl!
A satirában
Gvadányi
inkább vastag,
mint elmés. Orczy gúnyoros helyein több a csin, a
finomság, a só.Gvadányi József
n
De talán ép ezért lehetett nagy hatása a magyartalanság
elleni csúfolódásnak. Ad captum írt.Jegyzet –
Orczy
gunyoros helyein több a csin: Orczy Lőrincről
van szó, Orczy Lőrinc
A.
előző arcképének
hőséről.Arany János
n
Mennyiben folyt be Jegyzet – Ad captum írt: azaz
pontosan, ugy. ahogy kellett a kor izlése, divatja, kívánsága
szerint.
Gvadányi
műve az 1790-ki
magyar divat felkarolására, nem tudom, de hogy, habár e tárgyban a törvényjavaslat
megbukott is, történt némi intézkedés: azt Gvadányi József
Gvadányi
maga írja Notáriusa III-ik részében.
,,Gvadányi József
Budá
n, ezer hétszáz és a kilencvenbe' az
országgyűlésén együtt lévén szembe', egy szívvel-lélekkel meghatároztatott, nagy
büntetés alatt ki is adattatott, hogy ki ki a nemzet köntösében járjon,
fiscalis actiót fejére ne várjon.Budapest
n
De ezen rendelés csak a
nemességet illesse, nem a pórt vagy paraszt népséget” stb. Ennek dacára már 1795-ben tele a költő szája panasszal a
rendelések meg nem tartása miatt.
Jegyzet – fiscalis actio:
hivatalos pörbefogás, vagyonelkobzás.
Gvadányi
magyarsága jó hírben áll,
maga is tartott rá. Mindazáltal hiányz erély, a rövidségja szabatosság, mely utóbbi
tulajdonokra nézvé Gyöngyösivel ki nem állja a
hasonlítást. Ama terpedtség, mely a múlt század vége felé prózán versen uralkodik az író
tömegnél, magyarságát inkább negativ, mint positív érdemnek tünteti fel. Mindazáltal a
mai germanisált kor haszonnal forgathatja könyveit.
Gvadányi József
Gróf
Gvadányi József
született
Rudabányá
n, Borsodban, 1725.
Rudabánya
n
Mint nagyatyja,
Jegyzet – született
Rudabányá
n, Borsodban, 1725.: apja, Gvadányi János gróf,
anyja báró Pongrátz Eszter. Rudabánya
Rudabányá
n a költőnek
nagyapja, ill. elözvegyült nagyanyja telepedett le. Nagyapja a 'szendrei vár
ezredeskapitánya, Lipót császártól nyert
adományt és ölvetelt a magyar arisztokráciába. Özvegye, Forgách Dorott a grófnő
mégis a kurucokhoz húzott a Rákóczi-szabadságharc idején (lásd
Széchy Károly i. m. 29– 50.
l.).Rudabánya
Guadagni
Guadagni Sándor
Sándor
, császári tábornok
Guadagni Sándor
I. Leopold
alatt ő is katonai pályára
lépett, végig szolgálta a hétéves háborút, 1773-ban tábornokságra emelkedett, s 1783-ban, miután 43 évi szolgálata alatt tizennégy táborozásban
vitézkedett, nyugalomra lépvén, azontúl szakolcai házánál élt a tudománynak és
irodalomnak. Több számra menő verses konyvein kívül nevezetes munkája egy nem fordított,
hanem önállóan compilált egyetemes történet: „A világ közönséges
historiája”, – melyet a VI-ik kötetig vivén, belehalt, dec. 21-én 1801.
I. Lipót
n
Méltó mindenesetre, hogy neve a jók
között emlékezetben maradjon.
Jegyzet – ,,A világ közönséges historiája":
A.
túlságosan nagyra becsüli Arany János
Gvadányi
e munkáját, mely 1796– 1803 között jelent meg Pozsonyban hat kötetben. Alig mondható önálló kompilációnak sem,
nagyrészt a felvilágosult-liberális francia történész, Gvadányi József
Claude–François–Xavier Millot
(1726– 1785) művének, mely
1772 – 1783-ban keletkezett, fordítása
az s a generális szerepe ınkább csak a neki nem tetsző részek kihatására s
kommentáló vagy egyeb aktuális megjegyzések közbefűzésére szorítkozott. Lukácsy Sándor szerint az eredetinek német fordítása
nyomán dolgozott s valószínûleg nem is tudott franciául annyira, hogy a francia
eredetiből készíthette volna fordítását. ((
A magyar
irodalom története. Millot, Claude-François-Xavier
Bp.
1965. 3. köt.
Gvadányi-fejezet.)Budapest