Aranysárkány fejléc kép
MegjegyzésekBibliográfiai adatok
 
CSEMEGÉK  
  Kisebb gyermekek számára, melyekkel családok-, kisdedövók és elemi tanitóknak kedveskedik Gáspár János, nagyenyedi neveléstanár és képezdei igazgató. Harmadik javított és bővített kiadás. Kolozsvárt. Stein tulajdona.)  
  A magyar gyermekek számára írt könyvek között nem ismerünk e gyűjteménynél kitűnőbbet. Mind paedagogiai, mind aesthetikai szempontból tekintve, teljes méltánylatunkat érdemli.
Gáspár
Gáspár János
nem úgy tett, mint sok más, kik semmit sem tartanak könnyebbnek, mint kis gyermekek számára írni. Ő oly nehéznek tartá e feladatot, hogy nem is mert könyvet írni, hanem csak gyűjteményt szerkesztett. Átbuvárolta az egész magyar irodalmat s mindent felhasznált, mi céljára szükséges volt; választásait és változtatásait legnagyobb részt dicsérnünk kell. Azonban ezzel még nem elégedett meg. Összegyűjtött és gyűjtetett a nép ajkáról egy csoport dajkarímet, tréfát, enyelgést, játékot, szóval mindent, minek gyűjteményében hasznát vehette. E mellett a külföldi forrásokat sem vetette meg. Részint maga, részint barátai, kik közt egy pár jeles költő nevét is olvassuk, sok jót dolgoztak át a külföldi irodalmakból, egészen megmagyarosítva, nem csak külsőkép, hanem szellemben is. Számos eredeti, a szerkesztő felszólítására írt dolgozatot is találunk e gyűjteményben. Az egész mintegy tizenhárom szakaszra oszlik. A nagyon kitűnő beszélykéken és gyermekdalokon kívül sok olyasmi van venne, mit más hasonló könyvekben hiába keresnénk, például: dajkarímek, ölben és térden tartott gyermekek játékrímei, hangutánzások, játékok és játékrímek, beszéd- és emlékgyakorlatok stb. E harmadik kiadás sok újat is foglal magában. A különben is csinos kiállítást nagyon díszíti négy színezett kőnyomat és huszonhárom fametszvény. E mellett van egy olcsó kiadása is, szintén csinos, de képek nélkül. Ismételve ajánljuk e derék könyvet a szülék és nevelők figyelmébe.  
 

Megjegyzések:

Ennek a kötetnek szerzője szorosan kapcsolódott a Gyulai–Csengery-féle baráti körhöz, annak erdélyi csoportjához.
A.
Arany János
-nak is személyes ismerőse volt ugyan, de inkább csak általuk. A keletkezéskörülmények közül ez az ismeretség látszhatnék, első benyomásra, a legfontosabb indító motívumnak, hiszen más ilyfajta kiadványokról nem adott a SZF s a K kritikai ismertetést. Glosszái, szerkesztői megjegyzései tanúsága szerint azonban rendkívül fontosnak tartotta az irodalom, a könyvkiadás e területét. Dicsérte
Gyulai
Gyulai Pál
t gyermekverseiért példaképül állította
Puskin
Puskin, Aleksandr Sergeyevich
t mesefeldolgozásaiért, nagy elismeréssel szolt Bezerédj Istvánné, Bezerédj Amália, ily irányú tevékenységéről, hibáztatta Szabó Richard gyermekkiadványának túlságosan dıdaktıkus hangnemét, buzdította Vachott Sándornét, aki gyermeklap kiadására vállalkozott (lásd JKK, XII. köt. 50., 53., 24., 43., 54. gl. stb.). S a műfaj fontosságával, irodalmunkban tapasztalható sajnálatos hiányával együtt s egyenlő hangsúllyal emlegette mindig azt, milyen szerfölött nehéz műfaj ez.
Gyulai
Gyulai Pál
nak a Tyúk és a farkasverem című ismeretes verses népmese-feldolgozásához pl. a következő megjegyzést fűzte: „Gyermekköltészetünk (nem gyermekes, hanem gyermekek számára való költészetünk) parlag mezején örömmel üdvözöljük e naiv mesét. Aki csekélylené ezt irodalmi lapban, ne feledje, hogy egy
Puskin
Puskin, Aleksandr Sergeyevich
sem tartotta méltóságán alulinak népmeséket dolgozni ki" (SzF I. II. 40. sz., JKK, XII. köt. 288. l.). Baksay Sándor egy „gyermek beszélyét" is igen meleg szavakkal méltányolja: mert ez a műfaj, úgymond, ,,a mi irodalmunkban nincs oly bőviben, hogy ne legyen érdemes figyelmeztetni rá az anyákat és nevelõket" (SzF II. I. 4. sz., JKK, XII. köt. 54. l.).
Gáspár
Gáspár János
kötetének pedig amellett, hogy műfaji tekintetben a legjobbak közé tartozott, volt
A.
Arany János
számára egy másik nagy erénye is: nemcsak műfaj tekintetében adott jól sikerült meséket, hanem többségükben népies, népmesei eredetű meséket, népköltészeti eredetű gyermekverseket is adott. Érdemes e tekintetben arra a fejlődésútra egy pillantást vetni, melyet műve – melynek ez volt a harmadik kiadása (1847, 1855, 1863) – első kiadásától megtett; a népiesség közszellemmé, értékmérővé válásának menetét kitűnően szemlélteti a honoracior-plebejus értelmiségi elitnél. 1847- ben is igen józan, okos elveket vall bevezetőjében, erősen herbartianus szinezettel s kötetének meséi is ebben a szellemben fogantak: a moralizálástól, a túlzó didakszistól egyaránt tartózkodnak; mert hatástalanok szerinte azok a mesék, melyek ,,vétkekre és erényekre tartanak hajtóvadászatot“. A gyermek fogalomkincsét, ismeretkincsét igyekszik tágítani, érzelmi egyéniségét, képzeletét, erkölcsi, akarati képzetekkel, mozzanatokkal, értékekkel gazdagítani. A népiességen, a népmesén azonban még nincs semmiféle hangsúly. S az is jellemző, hogy csupa ,,mű" szövegű mesét s prózát ad. Második kiadásában már ,,Verscsemegéket" is: csupa népies gyermek- és dajkaverset s prózai meséi közé is egy sereg népi, népies eredetű mese kerül. ,,. . mindenekelőtt a magyar nép gyermekvilágához fordultam”, vallja most már határozottan. S egészében azt vallja, amit
A.
Arany János
is kifejt később a Merényi-bírálatban: a mese az utolsó és sajnos már ugyancsak kallódó irodalmi, szellemi közvagyon; régen számtalan mesét tudtak az anyák és dajkák; most már alig tudnak: itt az utolsó pillanat megmentésükre. Nemzeti érdek ez, mert ,,a nyelvben és jellemben magyartalan, idegen bonneokra vagy az ily gyanús magyar nagyvárosi dajkák"-ra alig lehet bízni a felnövő nemzedékek képzeletvilágának alakítását. De nemcsak a népiesség előretörését, elmélyülését mutatják
Gáspár
Gáspár János
előszavai, hanem a népiesség problematikus vonásait is: ha a második kiadáséból már nem lehet ki nem hallani valamelyes gyanút a polgárosodással, a várossal szemben, a harmadikéban emellett bizonyos, az ,,igazi", „ősi” magyarság, magyarosság érdekében vállalt, táji jelleg is van: székelyesség. Igaz, erényei jobban növekedtek, mint e problematikus vonásai; most már a Vadrózsákból, Arany László meséiből s Merényiéiből is vett fel s a verses anyag műfaját erősen kibővitette. Gyulai Pál, Erdélyi János, Kriza János, a jeles erdélyi tanárok: Fekete Mihály, Erdélyi Indali Péter, Nagy Lajos, a népköltészetet eredményesen gyűjtő Szabó Sámuel,
Jókai
Jókai Mór
, Szász Gerő s a fönt említett Bezerédj Amália meséi, prózai és verses földolgozásai adták most a népmesék mellett törzsanyagát. Idegen eredetű meséinek száma kicsi, s többnyire ezek is népiek, népiesek, s főképp a Grimm testvérekéire nyúlnak vissza. Éppoly joggal dicsérte tehát
A.
Arany János
, mint amily joggal érezhette közel a maga irányához is. S joggal tekintett
Gáspár
Gáspár János
is vissza kötete eddigi pályájára nem titkolt büszkeséggel: „Mint minden valamire való könyvnek, az én Csemegéimnek is megvan saját fejlődéstörténete" – így kezdte a harmadik kiadás utószavát. Széles körű, hasznos pedagógiai, tankönyvírói munkásságánál mindenesetre alighanem maradandóbb becsű, hatékonyabb volt ez a műve.
Gáspár
Gáspár János
(1816– 1892) székely honorácior családból származott, főúri családoknál nevelősködött, s közben németországi utazásai, egyetemlátogatásai során kiváló pedagógiai szakemberré képezte magát. Előbb tanára, majd ez időben már igazgatója lett a nagyenyedi református tanítóképzőnek, amelyet a nyugati polgári pedagógia elvei szerint igyekezett formálni.
Gyulai
Gyulai Pál
hoz szíves, baráti levelező viszony fűzte, s
A.
Arany János
más barátaihoz is.
A.
Arany János
rajtuk keresztül többször is üzent neki s midőn, tragikus módon, egy napon vesztette el két serdülő fiát, részvétét fejezte ki (lásd JKK. XII. köt. 566. l.).