AJOM11

Baróti Szabó Dávid

dal (1777), a másik irány, mely a régi; leginkább római példák után indul. Itt már a szakadás világos. A magyar költészet hagyományos formáival semmi köze többé az új kísérletnek. Nemcsak a rím van eldobva: ez még tűrhetőbb volna; a közönség deákos része hozzá gyalulódnék a latinból ismert ódon formákhoz; a többi olvashatná próza gyanánt. De a nyelv, az új hangzású szavak, a soha nem hallott szófűzés! Valóban nagy erkölcsi bátorság, mondhatni reformátori buzgalom kellett ahhoz, hogy valaki a közérzékkel, a századok óta megszokottal így szembe keljen. Es

Baróti Szabó Dávid

megtette.

Mellőzzük itt a harmadik irányt, mely leginkább a német irodalom ébredező mozgalmait tartá szemmel, (s nem lehetetlen, hogy valamikor német iskolának fogja nevezni irodalomtörténetünk).

Jegyzet – valamikor német iskolának fogja nevezni irodalomtörténetünk: annak is nevezte, s alighanem éppen

Arany János

ösztönzésére. Ráday-tanulmányában ugyanis már maga is kész kategóriaként, fogalomként használja e terminust (lásd az Orczy-tanulmány jegyzeteit.).

Kísérletei még gr. Ráday Gedeon fiókjában rejtőztek, s leendő apostola, Kazinczy Ferenc, még csak holmi ,,Amerikai podoc” fordításán gyakorlá ifjú erejét. A negyedik (népszerű) iránynak, mely a múlt hagyományain és a ponyva termékein kérődzik vala, szintén még késett

Dugonics

Dugonics András

Gvadányi

Gvadányi József

ja.

Egy jókora kötet jelent meg

Kassá

Kassa

n, 1777-ben: „Új mértékre vett különb verseknek három könyvei, melyeket szerzett esztergam-megyebeli pap, erdélyi, baróthi Szabó Dávid, mostan a kassai főiskolában az ékesen szóllásnak királyi professora”. Az új mérték épen azáltal volt új, mert régi volt, a rómaiaké. Hatlábú, alagyás, lantos versekre oszlik a könyv.

Jegyzet – Hatlábú, alagyás, lantos versekre oszlik a könyv: azaz hexameterekre, elégiákra és lírai versekre; az elégiát azonban eredeti, görög értelemben kell itt érteni; azaz múlt eseményt, emlékező hangon megörökítő vers.

Amazok a hexameter, a distichon az utóbbi: lírai schemák.

Baróti Szabó Dávid

t ugyan e formák első magyar megkisérlőjének épen nem mondhatni: már a XVI. század óta akadunk elvétve ily nyomokra.

Jegyzet – már a XVI. század óta akadunk elvétve ily nyomokra: Sylvester János híres, 1541-es, a biblia fordításához írt hexameteres, distichonos bevezetőjére utal

Arany János

Közvetlen előtte is történtek kísérletek, melyeket azonban ő nem ismert. Vele egyidejűleg, sőt már elébb, az ország más részében a szintén jezsuita rendű

Rájnis József

hasonló célra törekedett.

Jegyzet – a szintén jezsuita rendű

Rájnis József

hasonló célokra törekedett: Rájnis József (1741–1812) kőszegi német családból született, a rend iskoláiban tanárkodott, 1773 után, a rend feloszlatása után Győrben élt; nehéz, gőgös természete rendkívül sok ellenséget szerzett neki és sok bajba sodorta. Élete végén fordult jobbra sorsa, midőn Festetich György meghívta Keszthelyre, a Georgikonba tanárnak. Itt fordította, ihletve a frissen születő-fellendülő magyar növénytantól,

Vergilius

Maro, Publius Vergilius

Georgikonját, amely azonban csak halála után jelent meg: Magyar Virgilius. Második darab. Maro Virgilius Publiusnak Georgikonja, azaz gazdaságra tanító versei.

Pest

Budapest

1814. Az „első” darab az 1789-ben Pozsonyban kiadott eklogák kötete volt.

Rájnis József

klasszikus mértékű saját verseinek kötete már 1773-ban készen állt, de még javítgatni akarta.

Baróti Szabó Dávid

, hallván, hogy volt rendtársa ugyancsak klasszikus mértékkel kísérletezik, kéréssel kereste föl: lépjenek föl együtt.

Rájnis József

gőgösen elutasította a gondolatot. S így

Baróti Szabó Dávid

megelőzte, mert

Rájnis József

versei csak 1781-ben jöttek ki, s ez a megelőzés engesztelhetetlen gyűlölség oka lett

Rájnis József

számára.

A két férfi semmit nem tudott egymás törekvéséről, s midőn

Baróti Szabó Dávid

amazét meghallotta, felszólítá közös fellépésre. De

Rájnis József

késett;

Baróti Szabó Dávid

é lőn a jégtörés koszorúja.

Ha az „Uj mértékre vett verseket" mai szemmel lapozzuk, igen alanti vélemény támad bennünk

Baróti Szabó Dávid

költészete iránt. Jobbadán alkalmiak, nem igen emelkedve felül az alkalomszerűségen. Egyházi, iskolai előljárók magasztalása. Névnapi köszöntők növendéke szüleihez, azon Pyberékhez, kiknek lakásán,

Virth

Virt

en, többször nyájasan időzött; hol később életét is munkás nyugalomban végzé.

Jegyzet – Virten: ebben a Komárom megyei faluban lakott egyik tanítványa

Baróti Szabó Dávid

nak, Pyber Benedek. Családjához meleg baráti kapcsolatok fűzték. Midőn nyugalomba vonul,

Kassá

Kassa

ról is ide, e család körébe tér vissza s itt is hal meg.

Dicsőítése

Virth

Virt

nek és lakóinak. Levelek pap barátjaihoz, annyira nem epistolai hangon, hogy némelyik csupa megbízások tára, pattogó versekben. Küldj burnótot, mert kifogyott szelencémből, megleled a csomagot az ima-zsámoly körül, stb. A lantosok közt: anekdoták, ódai formákban. „Prókátor tenyerét megkeni két pörös, – Ez borzas tehenet, más pedig egy ökröt, Pajtájába vezet . . ." – Mikor aztán arra kerűl a sor, hogy az ügyvéd szóljon cliensei mellett, hallgat. „Szólj ökör” – mond az, ki ökröt adott. De az ügyvéd nem szólhat, mivel az óda szerint:

Egy (mely torkom elállja)

Tehenet elnyeltem.

E kis idézetből is sajdítja már az olvasó, hogyan bánt költőnk a nyelvvel. Az „egy - tehenet” összetartozik. Nem javalom, de bámulom merészségét. Könyve teljes a legszokatlanabb szócserékkel. Igaz, hogy szórakási szabadságát, mérsékelt arányban, még rímes elődeitől örökölte, kiket, úgylátszik, jól ismert. A kötszók (de, sőt, mint stb.) a ki mely hátravetése, az a névelő kihagyása már Gyöngyösi előtt, nála s utána sem ritkaság. ,,Helyekbe sok búgond gyűlt volt a melyeknek. Áldozatnak tartá sőt azt kiönteni. Béfedett szívének de levonván kérgét. Véget vét a halál mert egyéb mindenben."

Gyöngyösi

Gyöngyösi István

. De a mi ezeknél, mondhatni, kivétel:

Baróti Szabó Dávid

, öntudatosan, szabállyá teszi magának, s új inversiókra bátorkodik, minő a fentebb idézett, addig hallatlan szórend is. Lássunk még néhányat. ,,Elkomorodva valék első leveledre, verembe mint az esett farkas megkomorodni szokott." – „Egybefagyott föld nyögne midőn." – „Hat szál (mely az idén itten készüle) szövétnek már fogytára siet, már oda része nagyobb." – „Bűn minden kárát mondani tudja ki meg ?" – ,,Estefelé leveled második éri kezem.” – ,,Zápor után le felénk nap mosolyogva tekint." – „És szabadita ki fel." – Ilyenek

Baróti Szabó Dávid

nál, versei első gyüjteményében gyakoriak, nem is említve a kevésbbé felötlő, s nekünk már szokottá vált fordulatokat, rövidítéseket, újitásokat.

Képzelhetni, s az irodalom-történet nyomozója adatszerűleg is bizonyíthatja, mennyire szokatlan, visszatetsző, nyelvrontó újítás van mind ez, az egykorúak szemében. Maga

Baróti Szabó Dávid

megdöbbent a hatásra, s nem lőn bátorsága úgy folytatni végig, a mint kezdte. Költeményei újabb kiadásában, mely a régiek nagyobb részét hozta, megtoldva néhány új darabbal (Verskoszorú, 1786) még többnyire áll újitásai mellett, s a mit változtat, inkább széptani, mint nyelvi „egyengetés”; de ,,Megjobbított s bővített költeményes munkákban" (1802) egészen más

Baróti Szabó Dávid

áll előttünk. Ki ez utolsó gyűjtemenyét az elsővel összeveti, érezni fogja ugyan, hogy a költő ízlése tisztúlt, verseiben jobb a numerus, nyelve folyóbb: de egyszersmind azt is, hogy merészsége oda van, dictiója ellapúl, képes mondatait eltörli, új szavait, fordulatait megtizedeli, hogy a gyommal, mely első gyűjteményében tagadhatlanúl buján tenyészett vala, sok virágot is kitép. Én megvallom, átalában inkább szeretem Dávidot nyers újításaival, nyelve merész hibái és szépségei közepett az első kiadásban, mint a harmadiknak józan correctiói után. Inkább szóljon nekem így:

Erdővel tudniillik eget felváltva, nyirettyűt

Phoebus is, húgai közt, rántani néha szeret.

mint, a nyirettyű szótól megijedve, így javítson:

Erdővel tudniillik eget felváltani néha

S lantot verni szeret Phoebus is, hugai közt.

Minden anachronizmus dacára, mennyivel erőteljesb a ,,nyirettyűt rántani" mint a közönséges ,,lantot verni".

Baróti Szabó Dávid

ot méltán rótták meg túlzásaiért: de az is áll, hogy minden reformnak természete a túlzás. Már pedig mi legkevésbbé sem habozunk az ő működését átalában reformnak jellemezni. Nem az idegen versalakok behozását értjük, a mi csak közvetve használt ; hanem az ez alakokkal mintegy természetesen megtömörült költői nyelvet, melyre az első, tömeges példákat

Baróti Szabó Dávid

merénylete szolgáltatá.

Baróti Szabó Dávid

és a vele egy úton indulók nélkül épen úgy nincsen

Berzsenyi

Berzsenyi Dániel

Virág

Virág Benedek

, mint ezek nélkül

Vörösmarty

Vörösmarty Mihály

Jegyzet *S úgy emlékszem,

Vörösmarty

Vörösmarty Mihály

életrajzában is olvasható, hogy igen fiatal korában épen

Baróti Szabó Dávid

tette rá az első benyomásokat.

Jegyzet – Épen Baróti Szabó Dávid tette rá az első benyomásokat:

Gyulai

Gyulai Pál

Vörösmarty-életrajzának II. fejezetében említi ezt a hatást; de ez csak 1866-ban jelent meg. bár már 1863– 64-ben nagy iramban dolgozott rajta s első részletei a K II. II. 20. számától jelentek meg ( Papp Ferenc: Gyulai Pál.

Bp.

Budapest

1941. II. köt. 213–215. l.).

Gyulai

Gyulai Pál

nál kéziratban olvashatta A., vagy tőle hallhatta; egyéb helyütt nem találjuk nyomát e

Baróti Szabó Dávid

ra való utalásnak.

Áthatva a római classicusoknak – nem annyira szellemétől, mert conceptióin s alkotásában első felléptekor e szellemet gyéren találjuk – mint nyelvbeli erejétől: valami olyat akar véghez vinni a magyar költői nyelven is. Rövide nyomatékosan akar szólani, olykor a fukarságig; lehány minden fölöseget, olykor a szükségest is; eltér a mindennapitól, hogy szokatlanság által újítsa nyelvét; széttördeli a közönséges lapos szórendet; avúlt és tájszókat vesz fel, újakat is csinál. Mindezt nem szorúltságból, hanemte tal a római költők példájára. Latinismus, természetesen, de

Baróti Szabó Dávid

e latinismusba nem azért sülyed, mintha a magyart rosszúl tudná, vagy füle, nyelvérzéke eltompult volna az igazi magyar szólás iránt. Senki nem bírja teljesebben az anyai nyelvet mint ő, a háromszéki székely, senki az egykorúak közül nem bányászta ki annak rejtett kincseit annyira mint ő, a ritkább szavak és kifejezések gyűjtője, a ,,Kisded Szótár" emlékezetes írója.

Jegyzet – ő, a háromszéki székely: a többi arcképtől eltérően, A. itt kevés életrajzi adatot közöl. A tanulmány megértéséhez a legszükségesebbeket adjuk.

Baróti Szabó Dávid

1739-ben, a Háromszék megyei Barót faluban született, nemesi, de paraszti-kisnemesi sorban élő családból. A székelyudvarhelyi gimnázium elvégzése után a jezsuita rendbe lépett. 1773-ban, a rend feloszlatása után, az esztergomi egyházmegyébe került, s előbb Komáromban tanárkodott, majd

Kassá

Kassa

n a jogakadémián, ahol az ékesszólás tanára lett. Innét ment nyugalomba 1799-ben s 1819-ben halt meg.

Jegyzet – a „Kisded Szótár" emlékezetes írója: Kisded Szótár, mely a ritkább magyar szókat az abc rendi szerént emlékeztető versekben előadja. Kassa 1784. Tulajdonképpen hexameterbe szedett tájszótár ez.

Ha csak az kell, ő körmönfont magyarságban és példabeszédes nyelvben

Dugonicc

Dugonics András

sal is kiállja a versenyt: ám olvassa valaki ,,Thetis és Bacchus, vagy a víz és bor között támadt pör" című költeményét. De helyesb érzéke azt súgja neki, hogy nem a közmondásos nyelvben áll a tiszta magyarság, s hogy ez utóbbinak valahogyan ki kell emelkednie a hétköznapi beszéd lapályából, ha költői nyelvvé akar nemesűlni.

Jegyzet – hogy nem a közmondásos nyelvben: nem dönthető el világosan, e kifejezéssel a ma köznyelvi-ként emlegetett nyelvi rétegre, vagy a szentenciák, a szólások, közmondások nyelvére gondol-e

Arany János

Ő e célra a latin versírók példáját teszi maga elé: annyiban helyesen, ha a velős római rövidséget velős magyar rövidséggel kísérli visszaadni, vagy olyat honosít meg, a mi nyereségére válik a nyelvnek; annyiban helytelenűl, ha idegen nyelvsajátság szolgai másolatára veti fejét.

Baróti Szabó Dávid

mind a két úton járt: amazon dicséretes úttörője nagy szellemeknek, míg ezen való botlásai, a méltó feledségben, már elvették büntetésöket.

Ha a „Kassai társaság", ama kis irói szövetség, melyet

Baróti Szabó Dávid

Batsányi János

val és

Kazinczy Ferenc

val kötött vala (1787), fel nem bomlik; ha

Kazinczy Ferenc

a széptanilag fejletlenebb ízlésű

Baróti Szabó Dávid

működésére azután is befoly, mikor ő már aesthetikai törvényadóvá lett: nagyobb költő ugyan nem vált volna

Dávid

Baróti Szabó Dávid

unkból, de ízlése tisztultával, merészségéből is megtartván bizonyos részt, a költői nyelv ujjá teremtésére többet tehet vala durva kezdeménynél. De

Kazinczy Ferenc

Batsányi János

t nem tűrhetve, kilépett a hármas szövetségből, s nem sokkal aztán szabadságát hosszú időre elveszté; így

Baróti Szabó Dávid

, mint leveleiből látjuk,

Batsányi János

hoz maradt közelebb, kinek az újítás dolgában igen mérséklett nézetei voltak s a „jó magyarság" örve alatt egy kis lapályt is szivesen megtűrt; s

Gvadányi

Gvadányi József

kedvét kereste, ami

Baróti Szabó Dávid

ra valóságos visszalépés.

Jegyzet –

Kazinczy Ferenc

Batsányi János

t nem tűrhetve, kilépett a hármas szövetségből:

Baróti Szabó Dávid

Kassára kerülve, 1787-ben, ,,szövetségre" lépett

Kazinczy Ferenc

val és

Batsányi

Batsányi János

val a Magyar Múzeum című folyóirat megindítására; 1788-ban meg is indul a lap, de

Kazinczy Ferenc

kiválván a szerkesztőségből, Orpheus címen maga indított lapot (lásd a Ráday-tanulmány jegyzeteit).

Jegyzet – egy kis lapályt is szívesen megtűrt: laposságot mondanánk ma inkább.

Ily befolyások alatt ,,jobbítgatá" költeményes munkáit s szerze újakat. Haladása némely irányban kétségtelen, költőibb tárgyakat választ, a bevett formákba megfelelőbb tartalmat igyekszik önteni. Hatméretű versei, melyekben azelőtt egy drámafélét is (Zrínyi Szigetnél), megkisérlett, többé nem pusztán verselések derűre-borúra: ő," ki azelőtt a „Komáromi földindúlás" descriptiójáig emelkedett az epicumban, most

Milton

Milton, John

nal tesz próbát, nem ugyan az eredetiből, melyet nem értett, hanem egy latin kivonatból.

Jegyzet – egy latin kivonatból:

Bertrand Neumann

Neumann, Bertrand

piarista latin fordítása, illetőleg részletei után.

„Alagyái" köszöntők és ügyes-bajos levél-tartalom helyett méltóbb tárgyakat fogadnak be: van egy pár elég folyékony heroidája a magyar történetből, egy pár satira, néhány epistola s epigramma. ,,Lantosai“ mindinkább megközelítik az ódai hangot, s tárgyaiban választékosabb. De a nyelvre nézve`tartózkodó, megelégszik a jó hangzattal, folyékonysággal; vigyáz arra, hogy szokatlant ne mondjon, régi műveit tisztogatja minden élesebb, képletesb jelzőtől, minden váratlan fordulattól, hogy szép símán, „természetesen” folyjanak.

Jegyzet – képletesb jelzőtől: képiesebb, képszerűbb, érzékletesebb.

„A többi között (így szól a ,,Megjobbított Versek" előszavában), szemem volt arra mindenütt, hogy azoknak is, kik leginkább a versek könnyű és természetes folyásában gyönyörködnek, eleget tehessek. S méltán: mert valóban annál szebb és becsesebb minden festés, mennél közelebb járúl a természethez. Az kedvelteti legfőkép

Ovidius

Naso, Publius Ovidius

t a többi költők között". Ime ő,

Virgil

Maro, Publius Vergilius

tanítványa, később fordítója, most

Ovid

Naso, Publius Ovidius

ot dícséri, hogy a közízlést kiengesztelje.

Jegyzet – Ime, ő,

Virgil

Maró, Publius Vergilius

tanítványa, később fordítója, most

Ovid

Naso, Publius Ovidius

ot dicséri: hogy A. e szembe tását megérthessük, utalnunk kell arra a hallatlan népszerűségre, melyet

Ovidius

Naso, Publius Ovidius

a barokk korszakban Európa-szerte, a latinos-nemesi olvasóközönségnél, nálunk pedig különösen élvezett, nem utolsósorban

Gyöngyösi

Gyöngyösi István

hatására.

Gvadányi

Gvadányi József

, a Nótárius előszavában nem véletlenül nevezi őt magyar

Ovidius

Naso, Publius Ovidius

nak: ez mindkettőjük népszerűségére jellemző.

Batsányi János

„folyékonysága" látszik előtte lebegni, Vályi Andrással, Takács Józseffel nyájaskodik s oly könyvet ád, melyen ezek meg ne botránkozzanak.

Jegyzet – Vályi András (1764– 1801): Borsodból, plebejus családból származó tanár ; a pesti egyetemen ő volt a magyar nyelv első tanára. Sokféle munkát írt, földrajzit, pedagógiait és irodalmit egyaránt; igazában dilettáns polihisztor.

Jegyzet – Takács József (1767 – 1821): keszthelyi iparos családból származott; papnak készült és nagy műveltségre és nyelvismeretre tett szert; jogász lett a Festetichek s a veszprémi káptalan belső embere. Több íróval állt ismeretségben, barátságban,

Baróti Szabó Dávid

dal élénk levelezésben, írt verseket s részt vett a nyelvújítási harcban.

Csak midőn hosszú élete (szül. 1739, meghalt 1819) ut a virthi magányban,

Virgilius

Maro, Publius Vergilius

fordítására buzdúl: akkor támad föl benn az eredeti által is ragadtatva, de mérsékelve zlésétől, a régi merészség s a 70 év felé járó aggastyán oly fordítással gazdagítja irodalmunkat, mely nyereségére válik.

Jegyzet – oly fordítással gazdagítja irodalmunkat: Virgilius Énéise. I. köt. Bécs 1810. II. köt.

Pest

Budapest

1813.

Ebben is „sokat köszön”

Batsányi János

nak: lehet méltán, lehet ama „folyékonyság" rovására, mely simít, de lapít is. Az ,,Eklogák" s az „Aeneis” lőnek ez aggkori munkásság eredményei; a Georgicont mellőzhette, miután a

Rájnis József

fordításában megvolt, s miután Baróti maga a földmívelésről már adott volt egy verses könyvet, a ,,Paraszti majorságot" (1789)

Vaniêre Jakab

Vaniere, Jacques

latin eredetije után.

Jegyzet – a

Rájnis József

fordításában megvolt: lásd fönt.

Jegyzet –

Vaníere Jakab

Vaniere, Jacques

J. Vaniere

Vanniere, Jacques

(? – ?) francia jezsuita, aki a gazdaságtant, mezőgazdaságról való bölcs tudnivalókat versbe szedte. Baróti Szabó Dávid fordítása: Paraszti majorság.

Pozson

Pozsony

és Kassa 1779–80. I–II. köt.

Irodalmi vitáit

Rájnis József

sal, melyek leginkább a magyar hangmérték körűl forogtak, valamint ,,Orthographia és Grammatikabeli észrevételeit" (1800) mellőzzük: azok már a nyelv- és versfejlődés történetéhez tartoznak.

Jegyzet – a magyar hangmérték körül forog: ez a híres prozódiai vita, melyet

Rájnis József

Baróti Szabó Dávid

elleni támadása indított el;

Baróti Szabó Dávid

oldalán

Batsányi

Batsányi János

állt a korszak nevezetesebb írói közül,

Rájnis József

én Révai Miklós.

De nem árt talán nyelvtudósainkat figyelmeztetni egy körülményre, mely nem könnyen ötlik szembe, pedig nyelvünk minden oldalú ismeretéhez jó segédforrás lehet. Tudjuk, hogy a magyar é, tájszólásilag néha í-nek, s ugyanaz más vidéken ie kettősnek, vagy széles ee-nek hangzik. Baróti, yerseinek egész utolsó gyűjteményét (Komárom 1802) gondosan és következetesen úgy nyomatta, hogy e kétféle é meg van különböztetve. Az, mely minden vidéken é hangot ád, a szokott éles ékkel jelöltetik (é); az mely tájilag i-re, ie-re, ee-re, változik, a hátrafordúlt tompa é-vel (ê).

Jegyzet – a hátrafordult tompa e-vel (e)): egy,-két példát idézünk a „Szabólts-vármegye' innapére" föliratú ajánlásból: „És ez fog kormányt forgatni Szabóltsnak / Mesz'eterültt környékében – Nagy Vármegye fényes / Származatu Rend! Nepünknek példája ! vitézlő / Gyülekezet ! kedveld őtöt, mint édes Atyádat ! (lásd említett kötet 3. l.)

Oly adatgyűjtemény hangtanunk számára, melyért

Baróti Szabó Dávid

nem kisebb köszönetre érdemes nyelvészeinktől, mint „Kisded Szótáráért".

A közönséget alig mernők többé