A kegyes olvasóhoz

Midőn a Koszorú e jelen számával – legalább egy időre – megszűnik: illő és szükséges, hogy ne váljunk el a közönségtől egy búcsúszó nélkül.

Visszatekintve lapunk harmadfélévi folyamára: se dicsekedni ösztönt, se pirulni okot nem találunk. Tettük, amit és mennyit az irodalmi viszonyok s a közönségre nehezült anyagi körülmények közt tennünk lehetett. Igyekeztünk az írói tehetségeket „egy koszorúba” összegyüjteni magunk körül, s ha valaki az öt féléves folyam tartalmát végigtekinti, nem sok valamire való nevet talál – agg

Fáy

Fáy András

nktól kezdve a legifjabb nemzedékig –, mely ott meg ne jelennék. Hogy ennek dacára, félévenkint 39 nagy ívet nem lehetett csupa remekművekkel tölteni be: hogy olykor valamelyikünktől egy-egy sekélyebb dolgozatnak is kellett megjelenni: az részint írói közönséges gyarlóságból ered, minthogy itt a siker nem függ az akarattól; részint az időszaki sajtó természete hozza magával, a hetenkint beálló parancsoló szükség, mely nem várva jelesb művek elkészültét, kéziratot követel. De rajta voltunk, hogy a koronkénti lankadás ne váljon állandó gyöngeséggé, s egy-egy színtelenebb dolgozat benyomását igyekeztünk nyomban magvasabb által enyésztetni el, úgyhogy e részben lapunk utolsó számaira nem kevesebb elégedéssel tekinthetünk, mint az előbbiekre.

Főcikkeinket oly esztétikai, irodalomtörténeti, társadalmi, s általános műveltség körében forgó dolgozatokból kívántuk összeállítni, aminők idegen folyóiratoknak igenvonzó és tanulságos részét teszik. De bár nehány becsest e részben is mutathatunk fel, általában sajnosan kelle tapasztalnunk, hogy az ismertetés ez ágára nézve nálunk kevés még az önálló írói működés; vagy a dologban jártasok igyekezete az előadás formáján szenved hajótörést. Igy néha fordításokhoz is kelle folyamodnunk.

n

Jegyzet – Így néha fordításokhoz is kelle folyamodnunk: e fordítások jelentékeny részét maga

A.

Arany János

készítette, s gyakran rövidítette s össze is vonta őket, summájukat adva (a SzF-ben többnyire alá is írta vagy valamely jelével jelezte őket, lásd pl. Barrett Browning Eliza, A francia költészet 1861-ben, A hindu dráma című cikkeit; a K-ban azonban többnyire nem, ezért, mint a bevezetőben részletesen kifejtettük, meglehetősen sok ilyfajta fordítása, sűrítő sunnnázása, kivonata azonban még föltáratlan).

Méltán óhajtanunk kell, hogy az előadás művészete, tudományos érdekű tárgyakban, haladást tegyen, mert csak így lehetséges, hogy a nagyobb közönség, kellemes formák örve alatt, eljusson ama sokoldalú szétpillantáshoz, melyet általános műveltség neve alá foglalnak össze. Míg az olvasók nagy többsége bosszúsan így kiált fel: „mit érdekel engem az esztétika, az irodalom, a néprajz, idegen országok műveltsége !" stb., addig lehetünk jó gazdák, talán politikusok is – de művelt nép, amint e szót máshol értik – bizonyára nem.

Költői produktumokból igyekeztünk a hozzáférhető legjobbakat adni. E részben köszönet összes munkatársainknak, s mindazoknak, kik a Koszorút bizalommal felkeresték. Többször volt alkalmunk hallani, hogy íróink e lap számára legjobb műveiket tartogatták, s néha talán az is kényszerített bennünket gyöngésebb mű elfogadására, mert sokan a jobbak közül tartózkodtak egyéb mint ,,kedvök szerinti” munkával lépni fel a Koszorúban. Igy a jobb ellensége lett a jónak. Ha mi kifogás e részben támadhat: egy pillantás irodalmi viszonyainkra meghozza mentségét. Régibb, jónevű íróink ritkán dolgoznak lapok számára, vagy saját organummal bírnak, s az ifjabbak is 10–12 folyóirat közt osztják meg munkásságokat. Nem csuda, ha az erők összpontosítása nem történhetik oly sikerrel, mint irodalmunk oly szakaiban, mikor egy-egy Aurora, egy-egy Minerva volt az egész központ.

n

Jegyzet – Auróra, Minerva: Kisfaludy Károly Aurórájára s

Kazinczy

Kazinczy Ferenc

Felsőmagyarországi Minervájára céloz

A.

Arany János

– Azt azonban megelégedéssel kell följegyeznünk, ami nálunk a beszélyírás mezején történik. Mert ha nagy tehetségeket, nagy formaérzéket és stílbeli szabatosságot, szóval elsőrendű, világraszóló elbeszélő talentumok fejlődését nem konstatálhatunk is: a francia csattanós, ijesztgetős modort száműzve, a negélyezett előadást egyszerűbb (noha olykor pongyola) elbeszélés által felváltva találjuk, s csak erős erkölcsi alapérzés s a művészet ihlető ereje kell, hogy beszélyköltésünk a legjobb úton legyen.

n

Jegyzet – a francia csattanós, ijesztgetős modor: a francia dráma és regény uralkodott ekkor az egész kontinens szinpadán és könyvpíacán, mégpedig a második császárság idején kialakult talmi romantikával szaturált szalon- és ponyvairodalom, melynek legfőbb törekvése s egyben sikerének legfőbb titka, a poentírozva szerkesztő érdekfeszítés, izgalomkeltés volt (lásd

Sue

Sue, Eugene

,

P. de Koch

de Koch, Basil

,

Ponson du Terrail

Ponson de Terrail, Pierre Alexis

,

Sardou

Sardou, Victorien

, Fouillet).

E részben a Koszorú is megtette a magáét; oly elbeszélésekhez szoktatva a közönséget, hol nem az utolsó lap feszítő érdeke, hanem a jellemzés s előadás folyama tekintetett főnek; s gyakran adván fordítmányokat a külföld irodalmainak ilynemű termékeiből.

A hazai népköltészet ismertetéséhez, alkalmilag, szintén örömest járult a Koszorú. Most, midőn elbeszélő népi költészetünk drága gyöngyszemei egymás után kerülnek elő a feledségből: ily szolgálat méltánylást érdemel. Csak „Szilágyi és Hajmási” népballada eredetijére utalunk, mely, többel együtt, a Koszorúban látott először világot.

n

Jegyzet – Szilágyi és Hajmási: e híres népballadának két változtatát is közölte a K; az elsőt Szabó Károly tette közzé (K II. II. 9. sz.), a másodikat F. Szabó Sámuel (K III. I. 11. sz.).

A napi érdekeket, apró kósza híreket stb. a Koszorú nem tekinté oly fontosaknak, hogy bő tért s nagy gondot áldozzon nekik. Nem látta szükségét, se célszerűségét annak, hogy, tisztán irodalmi s hetilap lévén, egyszersmind hírlap akarjon lenni, mely megvigye a fővárosi legfrissebb mendemondákat.

n

Jegyzet – A ,,mendemondákra", a K hírrovatára lásd JKK XII. köt. 349–350. l.

Ezt legfeszültebb igyekezettel sem tehette volna, a napi közlönyök miatt, melyek egy hetilap elől a legjobb falatokat elkapdossák, s nincs sajnálatraméltóbb látvány, mint azon törekvés, hogyan erőlködnek hetilapjaink minden legkisebb hírt utánkérődzni. Külföldön ez nincs: az irodalmi folyóirat legföllebb irodalmi újdonságokat – notice-okat – közöl, a városi pletykát mellőzi. Talán e rovat szándékos megszorítása miatt mondá valaki a Koszorút „unalmasnak”. Az unalmasság igen viszonylagos fogalom: s némely ízlés éppen úgy unalmasnak találja némely tárcaíró vickándozásait, elmés-lenni-akaró émelygéseit s örökös mendemondáit, mint más oldalon unalmasnak találják a gondolat komolyságát, vagy a művészet mérséklett derűjét. – Mindazáltal tárcájában – ha nem szólt is minden egyes irodalmi vagy művészeti efemer tüneményhez – a nevezetesb mozzanatoknak elegendő tért szentelt a Koszorú, nemzeti színházunk, zenénk, képzőművészetünk ügyeihez szakértőleg szólott hozzá, s legalább is oly alaposan, mint bármelyik közlönye a zsurnalisztikának.

Végre a Koszorú azt sem utolsó szolgálatnak tekinti, amit nyelvünk ügyében folyvást teszen vala. Nem nyelvkérdések olykori rövid tisztázását értjük, ezt minél szűkebb térre kellett szorítanunk: hanem a szerkesztői folytonos törekvést, hogy minél kevesebb magyartalanság lásson világot e lap hasábjain. Az idegen szólásformák – különösen a németesség – óriási terjedése mellett nyelvünkben, a valódi magyar nyelvérzék általános gyöngültével csak kitartó figyelem képes az idegen szólásokat – nem teljesen kiirtani, mert az némely kézirat újraöntése nélkül szinte lehetetlen, hanem tűrhető mértékre apasztani össze. A Koszorúban ritkán jelent meg kézirat háromszori szerkesztői olvasás nélkül (olvasás, javítás, nyomdai revízió) – s ha mégis maradtak benne hibák, az csak az emberi erőtelenségről tanuskodik.

És ezzel, megköszönve mind a két fél szíves támogatását, búcsút veszünk a tisztelt közönségtől, búcsút írótársainktól.

n

Jegyzet – A fönnmaradt előfizetések ügyét

A.

Arany János

ugyan e szám hátlapján „A t. cz. előfizetőkhöz" ( JKK XII. köt. 340., 633. l.) címzésű felhívásban rendezte, illetőleg az olvasókhoz írt levelekben.

Dacára a sokasodó szépirodalmi vállalatoknak, melyek éppen nagy számuk s egymásra árverelt papírterjök miatt kénytelen adni jót-rosszat, talán az irodalom igaz barátai nemsokára érezni fogják egy olyan közlöny szükségét, mely, bárha kisebb téren, igyekezzék csak válogatott műveket nyújtani az olvasónak, homlokán viselve Socrates módosított házfeliratát: „csak ezt tölthessem meg jó művekkel !” Hogy papír- és kép-luxus nélkül is lehet művelt közönség számára, lapot szerkeszteni, mutatják az angol irodalmi közlönyök, például

Dickens

Dickens, Charles

egyszerű ,,All the year round”-ja, minővel magyar szerkesztő alig merne kilépni.

n

Jegyzet – A ,,papír- és képluxus"-ra lásd a Divattudósítás című cikk jegyzetét ( JKK XII. köt. 632. l.).

n

Jegyzet –

Dickens

Dickens, Charles

egyszerű ,,All the year round"-ja: ez a népszerű angol folyóirat tartalmában a Vasárnapi Újsághoz hasonlított, de több volt benne az irodalom. Különösen

Dickens

Dickens, Charles

egyes művei tették népszerűvé.

Foglalatosságink tágultával, ha isten erőnknek kedvez s a közönségnek nem lesz annyira fájós minden áldozat mint a közelebbi pár évben, úgy lehet megkísértünk valamit, az egyenes, irodalmi célon kívül egy, mostan háttérbe tolt, mellékérdek is fekvén szívünkön, melynek valósultából, ha önámításban nem élünk, szintén az irodalom vonná a fő nyereséget.

AJOM11

Megjegyzések: