Aranysárkány fejléc kép
MegjegyzésekBibliográfiai adatok
 
MAGYAR NYELVTÖRTÉNETI SZÓTÁR  
  Szerkeszté Mátyás Flórián. II . füzet.  
  ,,Ha, mit szaktudósok célszerűt írnak, nagyobb közönség megolvassa, nyelvtudományunk halad, nemzetiségünk szilárdúl, s utódinknak szebb jövő van biztosítva.”  
  E sorokkal végzi Mátyás Flórián akadémiai tag közelebb megjelent kis munkája előszavát, melynek címe: „Magyar Nyelvtudomány. II. füzet.”
n
Jegyzet – Magyar Nyelvtudomány. II. füzet: ez a láthatólag sorozatnak szánt kiadvány, melynek 1860-ban, Pécsen jelent meg első füzete (A magyar birtokviszony; nyelvszabályozási munkálat) Mátyás Flórián saját sorozatának számított.
 
  A „nagyobb közönség” talán megolvasná, ,,mit szaktudósok célszerűt írnak,” ha volna, aki figyelmeztesse rá, meg ha nyelvészeink a fő kérdésekben is annyira el nem térnének egymástól, hogy a homlok-egyenest szembe állított rendszerek közt el bírna igazodni. De így, olvasni nem, csak tanulmányozni lehet, s a ki egyszer erre adta fejét, az meg sem áll, míg maga is új rendszerrel nem gazdagítja a nyelvtudományt, tagadván a létezők helyes voltát s növelvén a zavart.  
  Az ,,író-tömeg" – miként a nem nyelvtani írókat
Mátyás úr
Mátás Flórián
nem minden lenézés nélkül, összefoglalja – szintén hiába tenne kísérletet, hogy irályában a nyelvészi tekintélyek adta szabályokat kövesse, vagy az általok kihozott eredményekhez tartsa magát, mert ezek annyira különböznek egymástól sokszor, mint ég és föld. Ott van például az igeidők kérdése.
n
Jegyzet – ott van például az igeidők kérdése:
A.
Arany János
folyóirataiban maga is gyakran érintette e kerdést, másoktól is közölt e tárgyba vágó cikkeket s több, nehezen felejtett megrovás is érté nyelvészek részéről felfogása miatt (lásd pl. JKK, XII. köt. 61. l., s a Visszatekintés című cikke jegyzeteit.).
Jaj volna az írónak, ki addig le nem írna egy perfectumot, míg sorba tanácsot nem kérd nyelvészeinktől ! Még jaj abb, e tanácsok meghallása után! A mi egyik előtt az egyedül üdvözítő írásmód, a másik szemében halálos vétek. Mit tegyen hát e szegény ,,írótömeg"? Azt várja, míg eligazodnak nyelvészeink? dum defluit amnis ?
n
Jegyzet – dum defluit amnis: míg elfolynak az évek, míg elfolyik az idő.
Ír bizony a, ki jól, ki rosszúl, a mint az élő nyelv, a mint az irodalmi szokás, a hogy a stil érthető szerkezete vagy pathéticus gerjedelmei kívánják, saját, és a közös nyelvérzék szerint, hézagosb vagy teljesebb nyelvtanulmányai segélyével.  
  Nem azért bocsátók ezt előre, hogy kárhoztassuk
Mátyás úr
Mátás Flórián
nyelvtudományi törekvéseit, melyekből a föntebb említett füzetke is mutatványt hoz. Sőt épen azt akarjuk kimondani, hogy a munka, melyen tisztelt szaktudósunk dolgozik: a Magyar nyelvtörténeti szótár oly szükséges, mint a falat kenyér. Mi az akadémiai Nagy szótártól vártunk ilyet, mert e nélkül az nem teljes: de csak itt-amott s néhány szónak találtuk feljegyezve régi jelentését, nem kisérve századokon át, nem támogatva elegendő idézettel régi íróinkból; míg ellenben oly szók, melyek értelme senki előtt nem kétséges, mai nap is közhasználatúak, költőkből szedett idézetekkel vannak felcifrázva, a jó isten tudja, miért.
n
Jegyzet – Mi az Akadémiai Nagyszótártól vártunk ilyet: természetesen, a Czuczor–Fogarasi-félére gondol
A.
Arany János
, amelyet valóban már megjelenése idején hiányosnak, tisztázatlan szempontúnak tartott maga is (lásd pl. JKK, XII. köt. 302. l.), de óvakodott azoknak divattá lett magatartásától, akik csak gáncsolták s érdemeiből semmit sem akartak elismerní (lásd pl. JKK, XII. köt. 67. l.),
 
  A jelen füzetke izlelőt nyújt Mátyás Flórián ,,nyelvtörténeti szótárából," és ezt egészben véve igen derék munkának jósolhatjuk. A közlött néhány cikk mutatja, mily éles elmével s vas szorgalommal állítja össze a szerző nyelvünk történeti tényeit, legrégibb időtől a múlt századig, a „halotti beszédtől"
Faludi
Faludi Ferenc
ig, úgy rendezve, hogy az eredmény sokszor meglepően igaz. Az akadémia szótára e munka nélkül nem lesz teljes, ki azt bírja, ezt is meg kell szereznie, mert csak így lesz képes a nyelvet jelenében s múltjában áttekinteni.  
  De megbocsát
M. úr
Mátyás Flórián
, ha művére egy pár észrevételt is bátorkodunk tenni. S mivel e tudós szerző, ha ellenzésre talál, szereti ösmerni emberét, mielőtt vele beszédbe állana, ime azt is megmondjuk, hogy bár szaktudósnak e sorok írója magát nem tartja, vagy kilenc évig ő is forgatta nyelvemlékeinket s régibb íróinkat, nagy részöket el is olvasta, legalább a mi nyomtatva megjelent; és így ha talán nem ért is, de sejt a dologhoz valamit.
n
Jegyzet – vagy kilenc évig ő is forgatta nyelvemlékeinket: itt nyilván a nagykőrösi tanári évekre gondol
A.
Arany János
; amidőn ugyanis mint szerkesztő föllépett, glosszái, megjegyzései, cikkei tanúsága szerint valóban meglepő, szaktudósokat megszégyenítő alapossággal volt birtokában a nyelvemlekek s a régi irodalom ismeretének.
 
  Észrevételink elseje az, hogy
Mátyás úr
Mátás Flórián
igen sokat követel a régi nyelvnek, a mai nem csak irodalmi, hanem élő nyelv rovására is. Például hogy az élő aznap, minap stb. visszaállíttassék az napon, mi napon stb. formákra, mert csak ez a helyes: túlkövetelés. Verborum vetus interit aetas.
n
Jegyzet – Verborum vetus interit aetas: a szavak régiségét a korszak határozza meg, azaz, hogy még használhatók-e vagy sem egy adott korszakban.
Tudni jó visszahozni nem mindig lehet.  
  Másik észrevétel, hogy
M. úr
Mátyás Flórián
a latin szövegek magyar fordítását mindig úgy veszi, mintha egyik szó fedezné a másikat, s a magyar szó akkori értelme teljesen megfelelne a latinnak. Semmit sem számít be a régi nyelv szószegénységének, semmit a fordítók tapogatódzásának, nyelvbeli járatlanságának, vagy szabad önkényének. Erősíti például, hogy bádog szó aes, aereum jelentésű volt, mert a fordításban e latin szóknak felel meg. A bádog akkor is bádog volt, mint ma, a fordító általában csak nemtelen ércet akart vele jelenteni, s miután a rezet már említé, odateszi a bádogot is. Ilyen az, midőn e mondatból: „Jézus az tenger partján terme," vagy: „két férfiú terme őelőttök" azt hozza ki, hogy terem ige annyi, mint a latin adstat = ott áll, mert a latin eredetiben e szó van. Hisz a terme igét ez értelemben ma is mindennap halljuk, de nem azt teszi, hogy ott áll, hanem ott terem, az az hirtelen, váratlan megjelenik. Ilyen, hogy a denevér hajdan noctua (bagoly) lett volna, mert a fordító ezt azzal adja vissza. A denevér, tájilag tündenevér, tündelevény, mindig az volt, a mi most, csapongó röptéről nevezve így.
n
Jegyzet – A denevér tájlag tündenevér, tündelevény: a MTSZ a Felső–Tisza vidékéről mutatja ki e tájszót,
A.
Arany János
-nak is
Tompa
Tompa Mihály
révén tűnt fel; használatának máskor is védelmére kelt (lásd JKK, XII. köt. 174–175. l. s MNy XII. 157. l.).
E részben több kritikát óhajtunk tehát.  
  Harmadik észrevételünk
M. úr
Mátyás Flórián
teljes meggyőződését illeti, hogy az ős magyar nyelvben nem létezett t. betűs perfectum, csak participium. Azaz, hogy efféle: látott, hallott, jött stb. az ős nyelvben mint jelentő mód múltja eredetileg nem volt használatos. Hogy participiumi alakja sokkal gyakoribb és változatosb régen, mint ma, nem fogja tagadni senki. De hogy múlt időkép nem létezett: ezt Mátyás Flórián honnan fogja bebizonyítni vagy szerinte ,,begyőzni"? A „halotti beszédből"? Ez maga kevés arra, még ha a königsbergi új találmányt hozzá veszszük is. A „halotti beszédben”, minden rövidsége mellett, van egy forma: adotta vala, mely kétségtelenül régmúlt; s egy másik: adott, melyről
Mátyás úr
Mátás Flórián
csak most akarja felállítni, hogy participium, az tehát bizonyság nem lehet.
n
Jegyzet – A ,,halotti beszédben" minden rövidsége mellett, van egy forma: a t-s múlt időre vonatkozóan
A.
Arany János
álláspontját igazolta a nyelvtudomány (lásd pl. Mészöly Gedeon: Ómagyar szövegek nyelvtörténeti magyarázalokkal,
Bp.
Budapest
1956. 106–112. l.).
A későbbi nyelvemlékek minden lapján találunk t-betűs formát, nem igenév, nem jelző, hanem valóságos múlt gyanánt alkalmazva is. Buvárkodnunk sem kell, csak a
Toldy
Toldy Ferenc
Példatárába pillantanunk.
n
Jegyzet – csak a
Toldy
Toldy Ferenc
Példatárába pillantunk: Toldy Ferencnek A magyar irodalom története I–II. köt.
Pest
Budapest
1851. című művére gondol
A.
Arany János
, melyben
Toldy
Toldy Ferenc
sok és sokféle szemelvényt adott a korhoz képest igen pontos szövegközléssel a régi magyar irodalomból.
,,Immár predikátor szerzetnek professiót tött, beesködt" – ,,predikátor szerzetbeli apáca volt” (Margit–legenda). „Mert igen keserőséggel töltött be engemet a mendenható" (Révay–codex). „Hallottátok, mert mondván vagyon a véneknek“ (Jászay–codex). ,,Nemde gondoltad-e en szolgámat Jóbot . . ." (Döbrentey–codex). „Oh keménységös keresztfa, ki löttel ez napon en fiamnak anyja" (Nádor–codex). „Engem kildtek (küldtek) teged látnom." (Ének Pannonia megvételéről) stb. stb. Valóban szeretnénk ama ,,begyőzésről" meggyőződni !  
  Negyedik észrevételünk Mátyás Flórián stílusát illeti. Kérjük őt, hogy ha azt akarja, hogy művét a „nagyobb közönség" is elolvassa, ne tegye olvashatlanná döbrenteismusa által.
n
Jegyzet – döbrenteizmusa ált : Döbrentei Gábor (1786– 1851), a reformkori irodalom, irodalomközélet enyhén összeférhetetlen egyéniségű, gyakran keresett, tudóskodó-régiesen patetizáló írói modorú, gyakran meghökkentő nézeteket valló egyénisége s stílusa fogalommá lett.
Természetes ugyan, hogy a ki sokat foglalkozik a régi nyelvvel, utóljára bele éli magát egészen, úgy hogy irálya is a régihez idomul: de ne panaszkodjék aztán, ha nem olvassák. Ki idegen nyelvtant ír, a tanuló nyelvén kell írnia; ki valamit meg akar értetni, oly nyelvet kell használnia, melyet más is megért.  
 

Megjegyzések:

A.
Arany János
második, hosszabb és mélyebb hallgatásának korszakából való ez a recenzió, vagy inkább csak nagyobb lélegzetű megjegyzés, glossza. Azokból az esztendőkből, melyekben alig fogott valamihez
A.
Arany János
s amihez fogott, nagy része annak is töredék vagy kézirat maradt csupán. Ez is kéziratban maradt fönn. Befejézte-e, vagy még folytatta volna a megjelenés esetén megjegyzései sorát, nem lehet eldönteni; ez is, az is föltétélezhető: az utolsó mondat lezárja az utolsó bekezdést, de a cikket nem okvetlenül. – Mátyás Flórián munkája füzetes vállalkozás volt; az első 1868-ban, a harmadik és utolsó 1871-ben jelent meg; szerzője, mint a harmadik füzet előszavában elégikus hangon elmondja, monumentális, 250 ívre terjedő munkát tervezett, de „jövedelem níncs", „a II. füzetből elkelt 50 példány ára a nyomdai költség felét sem födözi". Az Akadémia segélye is kicsi s így szerzője lemondott műve megjelentetéséről.
A.
Arany János
-nak szívügye volt, mint ismeretes s mint itt is kifejti, egy magyar nyelvtörténeti szotár létrehozása. Igen kérdéses azonban, ha meglettek volna is az anyagi eszközei Mátyás Flóriánnak, alkalmas lett volna-e ő erre a munkára. Életkorát tekintve- ugyan még fiatalabb is volt egy esztendővel
A.
Arany János
-nál (1818– 1904), tudományos módszerét, felfogását, tudósi habitusát tekintve azonban egy félszázaddal öregebb. Igazában a XVIII. sz. végének, a XIX. sz. elejének nyelvész-irodalmár-történész polihisztor típusához tartozott, a tiszteletre méltó, lelkes forráskutató szerzetes tudósok sorába. Erdélyben született, pap és tanár lett, katolikus iskolákban tanított, főképp Pécsett. Az ötvenes években mintegy a XVIII. sz.-i nyelvészet utóvédje, hevesen tiltakozott a finn rokonitás ellen s árja-magyar egyeztetések mellett szállt paizsos-dárdás régi módi vitáival ki. Csak később találta meg valódi területét, a forráskiadást. Alapos történeti ismeretek, de gyakran naiv interpretálás és tisztázatlan, szelektálatlan szempontok keverednek e művében is sajátos egyéni, enyhén rögeszmeszerű tételekkel, mint pl. az
A.
Arany János
által is említett múlt idő értelmezés.
A.
Arany János
korábban, lapjaiban, glosszáiban is többször tett észrevételt Mátyás Flórián munkáira, elismerve mindig alapos történeti jártasságát, s gáncsolva rendszerint merev, dogmaszerű állításait, tételeit (lásd pl. JKK, XII. köt. 108., 187. l.)