A.
is helyet adott mindkét lapjában egy
„hírek”-, „tudósitások”-féle rovatnak. Megtalálható ez a kor minden irodalmi lapjában,
meglehetősen változatos rovatcímek alatt. Ő „ Vegyes”-nek
nevezte, s a lap utolsó egy vagy két oldalán helyezte el. Terjedelme számonként
változott, de sohasem érte el a két teljes lapot, és az egy hasáb alá is csak ritkán
csökkent.
Arany János
Tartalom tekintetében azonban az ő lapjainak s a kortárs lapok legtöbbjének e rovata
között jellegzetes különbség állott fenn. A különlegességek, a bennfentességek, a
pletykák, és intrikák rovatának számított ez a rovat a legtöbb irodalmi közlönynél;
inkább volt társasági, mint irodalmi jelleme; az irodalmi életet is társasági életre
játszotta át. A lap körül csoportosulók vagy a szerkesztő irodalomközéleti szándékairól
és vágyairól, helyzetéről és jelleméről gyakran ennek ellenére, vagy éppen ezért jóval
többet mondhat e rovat az irodalomtörténésznek, mint maga az egész lap.
A.
magas színvonalú s szigorú elvi igénnyel
szerkesztett lapjaival kapcsolatban ez a helyzet természetesen nem áll fenn. Az ő
folyóiratainak irányát az ő saját cikkei s maroknyi, de nagykészültségű, tisztázott és
határozott célkitűzésű törzsgárdájának dolgozatai mutatják legvilágosabban.
Arany János
De az e rovatba foglalt apró írásoknak irodalomtörténeti jelentősége mégis az ő lapjai
esetében is igen nagy. Az ő „Vegyes”-éból a pletyka és intrika,
magától értetődően, kívül rekedt s hasonlóképp a bennfentességek is; a
különlegességeknek azonban, néha, mértékkel, juttatott teret ő is, nyilván hogy
kielégítse valahogy az átlag olvasó igényét.
E rovat uralkodó, meghatározó műfaji eleme nála azonban a tudósítás és a glossza.
Irodalmi és művelődési intézmények, a Kisfaludy Társaság, az Akadémia, az egyetem s a
nevezetesebb iskolák meg az egyházak életéről, tevékenységéről számol be, lapok
keletkezéséről vagy megszünéséről tudósít, könyvek megjelenését jelenti, a politikai
élet, a közélet irodalmi, művelődési vonatkozású eseményeit gyűjti össze, más lapok
fontosabb cikkeire, vitáira hívja fel a figyelmet, a külföld irodalmi mozgalmairól ad
hírt. S nemcsak tudósít, jelent és hírt ad, hanem többnyire mind e jelenségek irányában
állást is foglal. A cenzori, a rendőrhatóságokhoz beadott programtervezetének
előfogalmazványában maga így jelölte meg e rovat jövendő tartalmát: „Rövid napi híreket
is közöl , a bel- és külföldi társasélet, de
leginkább az irodalom és művészet köréből” (
[szerkesztői feloldás]
a lapCsengery
hez, 1860. aug.
10. MTA Ltár 82.)
Csengery Antal
A két műfaji elem, a glossza és a tudósítás gyakran vegyül a rovat darabjaiban, de a
glosszázás nélküli tiszta tudósításra éppen úgy számtalan példát mutat a rovat, mint a
tiszta glosszázásra, azaz az oly ismert események kommentálására, amelyek esetében a
tudósítás maga fölösleges.
Gyűjteményünkbe e tiszta glosszákat és a glosszázó tudósításokat vettük fel. Kétségkívül
nem érdek és fontosság nélkül való tudni azt, mi fogta meg egyáltalán
A.
figyelmét, miről tartotta érdemesnek tudósítani
olvasóit. Mégis a jelen kiadási lehetőségek és filológiai munkalehetőségek között nem
látszott ésszerűnek kötetünk szövegeit s méginkább jegyzeteit ez egyszeríi tudósítások
felvételével sokszorosilkra duzzasztani. S ha ez az érv magában is nem volna perdöntő, a
rostálás mellett szól a lényeges elválasztásának szüksége a kevésbé lényegestől, a kötet
áttekinthetőségének, használhatóságának szempontja; márpedig ez egyszerű tudósítások
felvétele jelentékenyen megnehezítené e szempontok érvényesítését. Arról viszont
nyilvánvalóan nem mondhattunk le, hogy e rovat Arany János
A.
által írott, de általunk fel nem vett darabjairól, egy-két
mondatban megjelölvén tárgyukat, lajstromot ne közöljünk a felvettek jegyzeteinek
végéhez csatolva.
Arany János
A glosszázás fogalmát, természetesen, a legszélesebb jelentésben értettük, azaz fölvettük
az olyan darabokat is, amelyekben szövegszerűen, tartalmilag nincs ugyan állásfoglalás,
de a hangnemen, a stíluson átérezhető.
E glosszák értéke az A.-kutatás, s tovább az egész időszak kutatása
szempontjából azért igen jelentékeny, mert azt a területet világítják meg, amely e
kérdéskörben legkevésbé ismert:
A.
és a
korszak irodalmi életének, napi, átlag irodalmának viszonyát, Arany János
A.
és a fiatal irodalom kapcsolatát, Arany János
A.
irodalomközéleti terveit és törekvéseit.
Emellett világirodalmi tájékozódásának rajzához is sok új vonást és árnyalatot
szolgáltatnak; s végül tanulságos tükrét nyújtják Arany János
A.
társadalmi, méginkább természettudományos, de leginkább
civilizációs érdeklődésének. Ő maga is súlyt helyezett e rovatra s éppen a gyors és
közvetlen állásfoglalás, reagálás lehetőségének szempontjából. Itt kívánta a megjelenő
szépirodalmi s rokon műveket néhány sor kíséretében bemutatni, bírálni: „Oly formán,
mint a Revue des deux Mondes hátlapján az új könyvek. Aztán, a
melyik (magyar) tüzetesb birálatra volna méltó, később azt is megkapná” (Arany János
Szász
nak, 1860. aug. 27. MTA Ltár 575.) S a rovat anyaga azt mutatja, valóban
ezen keresztül tudott legközvetlenebbül beleszólni az élő irodalom ügyeibe. A kortárs
lapok rendkívül érzékenyen, gyakran és gyorsan reagáltak megjegyzéseire, s a barátok, az
irodalom vezető emberei is figyelemmel kísérték. Szász Károly
Lévay
, Lévay József
Tompa
,
Toldy Ferenc, Kazinczy Gábor s mások tettek megjegyzést e rovatra.
Tompa Mihály
E glosszákról történik ugyan említés az Arany-irodalomban, de jóval gyérebben, mint a
szerkesztői üzenetekről. Idézve vagy éppen közölve alig egy-kettőt láthatni belőlük. Oka
e mellőzésnek nyilván többek között ama kérdés eldöntésének filológiai nehézsége, melyik
származik e glosszák közül
A.
-tól s
melyik nem.
Arany János
Azok a részletek, amelyek filológiai munkákban e glosszák szerzőségével foglalkoznak vagy
akárcsak távolról is kapcsolatba hozhatók a szerzőség kérdésével, egy-másfél gépelt
lapnál is alig terjedelmesebbek. Valamivel több a reájuk vonatkozó vagy vonatkoztatható
megjegyzés
A.
levelezésében. A kérdés
vizsgálatát rendkívül nehezíti azonban az, hogy sem az egyes irodalomtörténeti
munkákban, sem Arany János
A.
leveleiben nem válik
el határozottan egymástól a SzF
Értesítő cimű rovatában s a K zárólapjain
található apró cikkeknek a kérdése az e rovatbeliekétől.
Arany János
Voinovich
Voinovich Géza
A.
életrajzában e tekintetben is
mintegy összegezte az addigi véleményeket, és ezek alapján úgy nyilatkozott, bár sehol
sem egészen egyértelműen, hogy e cikkecskéket mind maga a szerkesztő írta. Arany János
A.
-nak azt a Arany János
Tompá
hoz irt passzusát, hogy a Figyelő milyen sok munkáját, kéziratát nyelte el (1862. jún. 20. MTA Ltár 1159.), például így értelmezte:
„Ezek nagy része a Vegyes rovat irodalmi hirei s uj könyvek
cimjegyzéke; ezeket is maga volt kénytelen irni.” (Tompa Mihály
Voinovich
III. 29. 1.) Tehát csak az
„irodalmi híreket” írta volna Voinovich Géza
A.
e rovatban? Ezt aligha kívánta állítani Arany János
Voinovich
, hiszen később maga idézett olyan
glosszákat is Aranyéiként, amelyek legtávolabbi kapcsolatban sincsenek az irodalommal
(uo. 45—46. 1.). Egy másik nyilatkozatában még határozottabb, de megintcsak nem
egyértelmű. Itt egy csokorra valót sorol fel a glosszákból, annak bemutatására, mily
sokfelé figyelt Voinovich Géza
A.
, s így végezte a
felsorolást: „Ez apróságokat mind maga írja, sokszor humorral. A Vegyes
rovat mindenegyes számban egész Arany János
[szerkesztői feloldás]
?A.
, vagy az egész rovatot? A pontatlan
fogalmazás megint inkább az utóbbi felfogást sugallja.
Arany János
Másutt azonban világosan ellentmondott e felfogásnak, s odaszűkitette véleményét, hogy
inkább csak a SzF-ben kellett
A.
-nak magának írnia a glosszákat is, mind (uo. 44. 1.); sőt azt is
megmondta, hogy Arany János
A.
szerkesztősködése
második felében havonta tíz forintot adott Szász Bélának, Szász Károly öccsének az
újdonságok összeállításáért. (Uo. 39. 1.) Adata forrását sajnos nem közölte, de nyilván
a SzF-nek és a K-nak a második világháború
idején a Arany János
Voinovich
villában elégett
szerkesztői irataiból vette. Voinovich Géza
Voinovich
élete utolsó éveiben, midőn a kritikai kiadás már szóban
forgott, sőt meg is indult, többeknek (Barta János, Keresztury Dezső, Gergely Pál) azt mondta, neki van egy jegyzéke arról: a
folyóiratokban mi Voinovich Géza
A.
-é. Hagyatékából
ilyen jegyzék azonban nem került elő. Ezért többen arra gondoltak, talán arra célzott
Arany János
Voinovich
, hogy van olyan
folyóirat példány, amelyben meg vannak jelölve az Voinovich Géza
A.
-tól származó írások. De ilyen példány sem került napvilágra
mindmáig. A gyakorlatban Arany János
Voinovich
mindenesetre tulajdonképpen valamennyi glosszát Voinovich Géza
A.
-énak tekintette, s minden megszorítás nélkül bármelyikből idézett,
igazolandó gondolatainak ldvánalmai szerint. (Pl. a Krk még általa előkészített I.
köt.-ben: 516—517.1.)
Arany János
Voinovich
azonban voltaképpen csak
folytatta ezzel a glosszák legtüzetesebb ismerőjének, Várdai Bélának gyakorlatát. Voinovich Géza
Várdai
két közleményt adott közre Várdai Béla
A.
glosszáiból, szerkesztői üzeneteiből és szerkesztői
megjegyzéseiből, vagyis abból az anyagból, amely kötetünk tartalmát alkotja. (
Arany János kritikai álláspontja. Emlékkönyv Beöthy Zsolt születésének hatvanadik fordulójára. Arany János
Bp
. 1908.
236—48. 1. és
Kisebb adalékok Arany János
esztétikai nézeteihez. EPhK
1906. 657—63., 729—43. 1.)
Tanulmányai elején tett ugyan Budapest
Várdai
elvi megszorításokat a glosszák szerzőségére; első tanulmányában például így ír: „Az
utóbbiakra (t. i. »az ún. Vegyes cikkecskéire«) nézve ugyan,
névtelen cikkekről lévén szó, emelkedhetnék némi kétség, vajjon Várdai Béla
Arany
tól valók-e, de csak elenyésző csekély.”
(
EPhK
1908. 657. 1.) Véleménye azonban
kétségtelenül odamutat a cikk folyamán, hogy kicsinek, számbavenni is alig érdemesnek
tartja az idegen szerzőjű glosszák számát. Dolgozata folyamán aztán föladni látszik
minden kétségét, s a bemutatandó tételek szüksége szerint bármelyik glosszából bátran
idéz.
Arany János
Várdai
e gyakorlata s tanusága súllyal
esik latba. Mint tárgyát értelmező tudós- nem jelentékeny figurája az
irodalomtörténetirásnak. Filológusnak azonban megbízható, a jobbak közül való. Ám
elsősorban nem ezért van itt súlya szavának. Mikor két közleménye megjelent, még éltek
Várdai Béla
A.
legközelebbi barátai közül azok,
akik legközvetlenebb viszonyban, mindennapos kapcsolatban álltak vele szerkesztői
munkája idején, sőt többnyire igen hatékonyan be is folytak e munkába: Arany János
Gyulai
, Gyulai Pál
Lévay
, Szász Károly. Tudjuk,
fogyó életük vigasztalását, értelmét a körülöttük megváltozott világban egyre inkább a
nagy barát emlékének ápolása jelentette. Ha művének, személyiségének értelmezésében
egyre messzebb távolodtak attól, amit e személyiség és mű valódi értelmének vélünk, a
tények hitelére féltékenyen őrködtek. Lévay József
Várdai
két közleménye oly kiadványban jelent meg, mely feltétlenül
kezükhöz jutott. Olvasó, emlékezetük teljes birtokában lévő emberek voltak mindhárman,
mindvégig. A két közlemény nem egyszerre jelent meg. Az első után, a második előtt tehát
okvetlenül óvást tett volna egyikük vagy másikuk, ha feltűnő, szóra érdemes tévedéseket
láttak volna bennük.
Várdai Béla
A többi
A.
-ról szóló munka általában a
kettejük gyakorlatát követi, annál is inkább, mert szinte valamennyi Arany János
Várdai
gyűjteménye nyomán idéz. A szerkesztői éveket
összefoglaló utolsó disszertáció például, bár e glosszarovatról külön alig tesz
emlitest, idézés-gyakorlatában Várdai Béla
Várdai
t
és Várdai Béla
Voinovich
ot követi.
(
Gelencsér Károly: Arany János folyóiratai. Voinovich Géza
Bp
. 1936. 33—37. 1.)
Budapest
Igaz, maga le a napi hírekig és
correcturáig mindent kell csinálnom”. (
majd fő
cikket, majd kritikát kell imom, majd külföldi irodalmat teremteni elő, majd novellát
forditani, aztán a heti pletykát összeszedni”. (
A.
is több ízben úgy
nyilatkozott, illetőleg azon panaszkodott, különösen a SzF
idejében, hogy neki kell írnia mindent, még a napihireket is. „Lásd, — így írt
Arany János
Gyulai
nak — nekem legnagyobb lelki
aggodalmak közt (zugó fejjel) irnom kell mindent Gyulai Pál
[szerkesztői feloldás]
Gyulai
hoz, 1861. aug.
28. MTA Ltár 186.) Gyulai Pál
Tompá
nak meg ezt írta: „Tompa Mihály
[szerkesztői feloldás]
..Tompá
hoz, 1861. aug. 25. MTA Ltár 1157.)
Tompa Mihály
Ám ennek ellenére a két folyóirat glosszái igen tekintélyes részének kétségtelenül nem
A.
a szerzője; főképpen nem a K
1864-es s 65-ös évfolyamában. Nemcsak
Arany János
Voinovich
Szász Bélát illető adata bizonyítja ezt, nemcsak
az hogy szliácsi tartózkodása idején is, midőn Voinovich Géza
Gyulai
helyettesítette, továbbfolyt a glosszák közlése, nemcsak
Gyulai Pál
Lévay
hoz s Nagy Péterhez intézett sürgetése apróbb cikkekért (1.
Lévay József
Lévay
hoz, 1860. aug. 28. MTA Ltár 350., 1861. okt. 27. MTA Ltár 352., 1862. dec. 31. MTA Ltár 353.,
Lévay József
Lévay
Lévay József
A.
-hoz, 1860. nov. 28. MTA Ltár 311. — Nagy Péter
Arany János
A.
-hoz, 1862. nov 22. MTA Ltár 413., 1863. okt 25. MTA Ltár 414. 1864. márc. 2. MTA Ltár 415., 1864. jún. 23. MTA Ltár 416.) nemcsak Arany János
Tompá
hoz írt 1863-as vallomása, hogy a szerkesztés most már nélküle is el-elmegy pár
hétig (1863. dec. 13. MTA Ltár
1172.), nemcsak az, hogy némely glosszához szerkesztői megjegyzést fűzött, s a
glosszaírót harmadik személyként emlegette, hanem mindenekelőtt sok glossza tárgya és
felfogása, de legfőképpen modora és stílusa.
Tompa Mihály
A glosszák elé tett kétféle jel, a gondolatjel és a csillag
segíthet ugyan a tájékozódásban, de döntő nem lehet. Az előbbivel ellátottak túlnyomó
többsége kétségtelenül eddig
A.
-tól
származik, de ezt a jelet láthatjuk a Greguss Ágost által írott Kisfaludy Társasági jelentések előtt is, jelzetten
beküldött cikkek előtt is (1. pl.
SzF I. 33.
Vegyes,) s olyak előtt is amelyek stílusában semmi sem mutat Arany János
A.
-ra. (Pl. a Batthyányné Apraxin Júliával vitázó előtt, amelynek nemcsak tartalma
és stílusa mutat egyaránt Salamon Ferencre, hanem
sokkal inkább maga az a tény, hogy a glosszaíró, mint sajátjára hivatkozik az előző
számban megjelent színi bírálatra, amelyet pedig jelzetten Arany János
Salamon
írt.
SzFI.
19. Vegyes.) Másrészt viszont, s ez a fontosabb, számtalan
csillagos a szövegből magából vagy a levelezésből kitetszően kétségtelenül Salamon Ferenc
A.
-é (lásd pl. gyűjteményünkben a 487., 489.,
491., 494., 495., 520., 521., 522., 533., 545., 587., 595. stb. glosszákat.), s
hivatkozik is rájuk, mint magáéra (pl. 133. mj.-hen a
K III. I. 1. sz. első — általunk föl
nem vett — gl-ra); ám ezek ellenére a csillagosak nagyobb része egész bizonyosan
munkatársaitól ered; Arany János
Voinovich
szerint tehát egyesek Szász Bélától, mások viszont
határozottan Voinovich Géza
Salamon
ra utalnak
tárgyban, hangnemben, stílusban egyaránt, s az ő társszerzősége mellett szólnak a
következő Salamon Ferenc
Tompá
nak írt sorok is:
„Tompa Mihály
[szerkesztői feloldás]
Szász K.
és én
ketten csináltuk mondhatni a lap kritikai részét; ezen túl Szász Károly
Salamon
is rendesebb munkatársam lesz, mint eddig”
(1861. febr. 23. MTA Ltár 1154.).
S miután Salamon Ferenc
Gyulai
Gyulai Pál
Pest
re költözött, és Budapest
A.
-nak hivatali s szerkesztői munkájában jobbkeze
lett, nyilván e rovat kiállításában is tevékenyen közreműködött. Egyéniségének, mint
későbbi nagymennyiségű glosszázó szerkesztői megjegyzése is mutatja, na~yon is megfelelt
e műfaj. Maguk a kortársak is őt tartották e F- s K-beli glosszák egy része szerzőjének. Amidőn például egyik
gondolatjeles glossza alaposan megcsipkedte Tóth Kálmán irói modorát és humorát, Arany János
Tóth
válaszát lapjában Tóth Kálmán
Gyulai
nak adresszálta, s a K viszontválaszában
nem igazította ki, s nem tette szóvá ezt a címzést. Rajtuk kívül az ifjú Arany Lászlónak is rész juthatott e rovat gondozásában; az
egyetemi ifjúságról, az egyetemi életről szóló tudósítás, egy sor néprajzi, színházi, s
külföldi életet érintő darab határozottan az ő Mahomet, Lermontoff, s
nyelvész tanulmányainak fiatalosan fölényes, élces, heves és lelkesült modorában van
tartva. Néhány ily hangnemben írt darabhoz fűzött szerkesztői megjegyzés bizalmas,
leintő s legyintő tónusa is mellette szól; az ismerősökkel szemben mindig rendkívül
tapintatos Gyulai Pál
A.
mással szemben aligha
használta volna ezt a tónust. S végül adhattak alkalomadtán mások is egy-egy darabot,
talán Nagy Péter és Arany János
Lévay
is.
Lévay József
A nem
A.
-tól származó darabok
szerzőségének kérdése azonban a jelen esetben tulajdonképpen mellékes. Tüzetes
vizsgálatnak mindenekelőtt azokat a darabokat kellett alávetnünk, amelyeknél Arany János
A.
szerzősége szóba jöhetett. Mert
következetesen törekedtünk arra, hogy e kiadásba csak azok a glosszák és glosszázó
tudósítások kerüljenek be, amelyeknél tartalmi és stilusjegyek alapján Arany János
A.
szerzősége, vagy részbeni szerzősége kétségtelen
vagy erősen valószinu; mégis, a dolog természeténél fogva, kétes esetek, határesetek
merültek fel meglehetős számmal. A fölvett hatszáz glosszából mintegy huszadnyi, 40—45
ezek száma. Ezek alá a főszövegben zárójelben kérdőjelet tettünk.
Arany János
Az e rovatra vonatkozó filológia, mint említettük, csekélynél is kevesebb. Eligazítást,
segítséget a döntéshez ettől tehát alig kaphattunk. E minimális külső filológia helyett
tehát egy nagyobb eredményeket ígérő belsőhöz kellett fordulnunk. Kettős célt követtünk
e belső filológia területén. Egyrészt egybegyűjtöttük azokat a tárgyakat és motívumokat,
amelyek a rovat kétségtelenül
A.
-tól
származó írásait ihlették és alkotják. Az így keletkezett mozaikképbe a kétes darabok
vagy erős affinitással illeszkedtek be, vagy erős taszitással ütöttek belőle ki.
Arany János
E tárgyak és motívumok közül, íme, néhány igen jellegzetes: a szakkönyvek, a
természettudományi, a gazdasági szakkönyvek folytonos sürgetőpártolása; a történeti
monográfiák, különösen, a helytörténeti intézménytörteneti (egyházak, iskolák stb.)
monográfiák javalló ajánlása; buzditás szaklapok kiadására; kedvetlenség a politikai, a
divatlapok s főképp az élclapok gombamód való szaporodása miatt; a lapok
iránytalanságának megrovása; az esztétikai tanulmány, a műgond dícsérete; a szerző és
olvasó iránti szerkesztői korrektség megbecsülése, követelése; a bukott lap helyett más
lappal való kárpótlás rosszallása; az előfizetési felhívások nagyzolásának,
nyegleségének, a könyvkiadás elüzletiesítésének megbélyegzése; a Kisfaludy Társaság
munkájának és kiadói tevékenységének ismertetése és védelme; az írói segélyegylet
ügyének népszerűsitése; az elhalt írók családja segítésének előmozdítása; a régebbi
magyar szerzők újra megjelent műveinek ajánlása; az antik irodalom ismerete
fenntartásának kívánsága; a könyvek, lapok ízléses külsejének szorgalmazása; a hazai
zene és képzőművészet magyarosodásának, előrehaladásának biztató számbavétele, különsen
a fiatal művészek támogatását szorgalmazó megjegyzések; a külföld rólunk való
híradásainak kritikus szemmel tartása; a nyelvi visszásságok és félszegségek
kipellengerezése, aggodalom a mondatért, a szófúzésért; a nyelvtörténeti kutatások,
felfogások rostálása; a nemzeti viselet megtartásának védelmezése; a névmagyarositások
ésszerűségének, ízlésességének kívánalma; a szoborállítási láz helytelenítése; a magyar
ősregéket gyártó, erőszakoló mánia kicsúfolása, és így tovább.
Másrészt stíluskritikai, statisztikai, matematikai módszerekkel igyekeztünk a
kétségtelenül tőle származó glosszák nyelvének és stílusának néhány jellegzetes
sajátságát megállapítani, s ezeket a kéteseknél is ismérvként alkalmazni.
A.
prózájának nyelvéről alig írtak nemcsak
számbavehetőt, hanem bármit is. Talán az a hiedelem volt az ilyfajta stúdiumoktól való
tartózkodás egyik főoka, hogy Arany János
A.
— mint
maga mondta: fahangú — prózájának nyelve nem magyaros, sőt magyartalan, nem művészi, sőt
művészietlen, nem kifejező, sőt erőtlen. Ez a vélekedés, amely nem mindenütt alaptalan
ugyan, de az igazságot messze túllépő legendává nőtt, úgy látszik, óvatosságra intette a
kutatókat, nehogy valamiféle „leleplezés” ódiumát kelljen vállalniok a legnagyobb magyar
nyelvművészt illetően. Különösen a két háború között feltűnő ez a szemérmes vagy
álszemérmes tartózkodás. Ami felhasználhatót e kérdésről írtak, nagyrészt a pozitivista
korban írták. (Néhány a jobbak közül:
Varga Károly: A számszerinti egyeztetés Arany
Jánosnál. Nyr 23., 299. 1. —
Csefkó Gyula: Arany János és a határozatlan
névelő. MNy VII. 406. 1. —
Tóth Gyula: Arany János prózájának szó/űzése. Arany János
Bp
.
1911. —
Illés István: Fejezetek Arany
János mondattanából. Kegyesrendi Gimnázium
Értesítője. Privigye
1914. —
Simai Ödön: Arany népiessége és a
nyelvujitás. MNy XIII. 183. l.).
Budapest
Ezek eredményeit azonban nem lehet megszorítások nélkül a mi területünkre átvinni.
Ismeretes ugyanis, hogy
A.
prózanyelvének különféle műfaji változatai között milyen erős, a szokásosaknál mennyivel
erősebb különbségek mutatkoznak. Tanulmányainak, levelezésének, szerkesztői üzeneteinek
s hivatalos iratainak nyelve mellett tehát újabb prózauyelvi válfajt képviselnek ezek a
glosszák.
Arany János
Ezek az összegyűjtött ismérvek két csoportra oszlanak: szorosabban vett nyelviekre és
tágabban értett stilusbeliekre. Az elsőhöz tartoznak az írásjelek, a tipográfia, a
helyesírás köréből adódók. A helyesírás azonban, amely egyébkent döntő ismérveket
szolgáltathatna, sajnos, alig jöhet számí- tásba; mert
A.
ugyan kéziratban fennmaradt leveleinek tanúsága
szerint a korszak következetesebb, elvi meggondolások alapján álló helyesírói közé
tartozott, de glosszái helyesírását tulajdonképpen nem ő, hanem lapjainak szedői
határozták meg, különösen az ékezetek, a magánhangzó hosszúságrövidség tekintetében. A
glosszák helyesírása szakaszosan változik, s gyakran saját ellentétébe vált át; nyilván
a szedők változása szerint. Az -ít igeképző magánhangzójának rövid-hosszú váltakozása
például 70 : 30 arányú, a mű szó ű hangjáé 20 : 80, az -ú, -ű melléknévképzőé 65 : 35.
Altalában elmondható, hogy azoknak a magánhangzóknak, amelyeket Arany János
A.
levelezésében hosszan írt, csak mintegy negyven
százalékát szedték a szedők is hosszúval, a többit kényelemből vagy javító szándékból
rövidre változtatták. Maga Arany János
A.
hoz fel
rá egyik hibaigazitó glosszájában példát, miként forgatta ki a nyomdában „a javitnoki
buzgalom” a lap egy cikkének éppenséggel nemcsak írásmódját, hanem magát a szövegét is.
(
K I , II. 1. sz. Vegyes.)
Arany János
Több segítséget nyújt a központozás. Az elválasztó vesszők haszná- latában a korszak
értekezői között
A.
alighanem az első
helyen áll. Salamon Ferencnél mintegy 30,
Arany János
Csengery
nél 20 százalékkal
használ többet. A szokásos vesszőhasználat mellett rendszerint jelöli a szószerkezetek
határát is, s éppenséggel nemcsak a -va, -ve, ván, -vén végű bé.tározói igenevet
tartalmazó határozós szószerkezetekét; akkor különösén kiteszi a vesszőt, ha a határozós
szintagma a mondat végén áll. Egy másik központozási ismérv a pontosvessző feltűnően
gyakori alkalmazása. Csengery Antal
Gyulai
és
Gyulai Pál
Salamon
prózájához képest
egyaránt mintegy 40—50 százalékra tehető ennek alkalmazási többlete az ő glosszáiban.
Ezzel szemben az átlagosnál kisebb a felkiáltójelek s még kisebb a kérdőjelek száma,
jóllehet a műfaj egyenesen kívánta volna ezek gyakori használatát. A kortárs lapok
hasonló rovataiban nagyon is gyakori írásjelek ezek.
Salamon Ferenc
Aránylag következetes
A.
a címek
idézőjelbe foglalásában. Nagy a zárójelbe foglalt szóelemek száma is. Arany János
Gyulai
prózájához vetve ezek többletaránya is
meghaladja a 30 százalékot. Legjellegzetesebb sajátsága azonban Gyulai Pál
A.
központozásának, illetőleg tipográfiájának a
nagyarányú vesszőhasználat mellett, a kurzívval való kiemelés rend.kivüli kedvelése. E
tekintetben kétségtelenül első helyen áll a kor jelesebb értekezői között. Nemcsak egyes
szavakat emel ki, hanem igen gyakran szótagokat, képzőket, ragokat, sőt egyes hangokat
is. Szószerkezetet viszont ritkábban, mondatot pedig alig. A rövidítések használatában
Arany János
A.
nem következetes; sem a pénzek
jelölésében, sem a dátumokéban, sem egyéb közhasználatú szavakban. Írt tud.
akadémiát, de t. akadémiát is, írt lev. tagot, de
l. tagot is, ft-t is, frt-t is,
kr-t is, de krt-t is. Az akadémia szót azonban a SzF 39. számától, amelyben írásmódját megokolta, kis
a-val és nem e-vel, hanem é-vel írta
következetesen; erről glosszát is írt (1. 234. gl.); az MTA üléseinek dátumjelöléseiben
is elég következetes; az esetek 70 százalékában így adja:„A magyar t. akadémia
hétfői (jul. 27.) ülésében”. (Mi emeltük
ki).
Arany János
A glosszák szókincsének sajátos elemei közül szinte mindenik előfordul a többi kortárs
szerzőnél is. Jellegzetes voltukat következetes alkalmazásuk kölcsönzi. Ilyen például az
ellentétes kötőszó funkcióját betöltő határozószó, — mégpedig rendszerint a glosszát
summázó utolsó mondataiban — a mindenesetre ; továbbá a feltételes értelmű
amennyiben s az ugyancsak ellentétes értelmű egyébiránt és mindazáltal.
Ilyen néhány határozószó; a kivált, amelyet szinonimái rovására
(különösen, főképp, elsősorban stb.) körülbelül 70 : 30 arányban
használ; továbbá a közelebb, amelynek használata a nemrég,
mostanában, a napokban stb.-féle egyértékűek rovására meghaladja a 80
százalékot, s i-képzővel időt jelentő melléknévként is folyton előfordul
(közelebbi szerdán stb.); aztán a részünkről ragos
névszóból lett, állandósult határozószó-szerű formula, különösen a glosszák állásfoglaló
részének bevezetésében. Ilyen néhány ige, igés és igekötős kapcsolat: alkalmat
vettünk, lesz alkalmunk, volt alkalmunk, szóban forog, az ülés eloszlik, jutalmat
nyer, összeköttetésben áll, oda törekszik, odamegy ki, odairányul; a
képez és óhajt igék; néhány deverbális főnév és főneves
kapcsolat: az irodalom emelése, a kritika süllyedtsége, szókötés,
szófűzés, pártolás eszközlés.
S az egyes szavak, fordulatok mellett jellemző a glosszák szókincsére bizonyos neológiás
hatást mutató szóhasználati ingadozás: az irodalom történelme s
története, műforditmány és műforditás, festő
és festész, hasonlat és hasonlóság, diszlet és
diszitmény. Tulajdonképpen hangtani sajátság, mégis itt említjük meg
bizonyos depalatalizációs, nyilván nyelvjárási sajátságát
A.
glosszái nyelvének: versenző, sinlené,
kicsinség.
Arany János
A lexikaiaknál több, biztosabb tanácsot nyújtanak az alaktani sajátságok. Elsőnek a
különféle nembe tartozó hosszú-rövid változatokat említjük: nemesb—nemesebb,
huzamosb—huzamosabb, fényesb—fényesebb (70 : 30, emelkedettebb helyzetekben 90 : 10);
halhatlan—halhatatlan, lehetlen—lehetetlen (40 : 60, emelkedett helyzetben 60 : 40);
szabatosítni szabatositani, népszerűtlenítni—népszerűtleníteni, közleni—közölni (60 :
40), díjt—díjat, aranyt—aranyat (50 : 50). Még egyértelműbb sajátságokat szolgáltat az
igeragozás néhány ideje. Mindenekelőtt a segédigés jövő feltételes módja: fogna
lenni, fogna eldőlni. A lehető helyzeteknek mintegy 60 százalékában ezt
használja
A.
glosszáiban.; a jelenidős
jövő helyett a segédigés használatának százaléka még nagyobb (kb. 75—80); s még a
feltételes jövő befejezett alakja sem ritka: fogott volna lenni. Nagy a
kijelentő módú igék helyett használt feltételes módúak száma is. Jellemzően sok a
személyragozott -and, -end-képzős jövő is. Az összetett múltidők száma
elenyésző, az elbeszélő múlté viszont elég tekintélyes, a lehető helyzeteknek kb. 30
százaléka; különösen gyakori a tőn, vőn, és lőn alak. Aránylag
ritka a -ván, -vén végű határozói igenév, gyakori viszont a -va,
-ve végű s a lét igének nem csak van s volt alakjával kapcsolva,
hanem a lett-tel is, sőt a lesz-szel is; egyáltalán, feltűnően
nagy a lenne arányszáma a volna-hoz képest. (A volná-t igénylő
helyzetek kb. 30 százaléka.) Általános a szenvedő; igen gyakori a -hat,
-het képzős főnévi igenév is.
Arany János
Az igék és névszók számbeli egyeztetése tekintetében jellemző a glosszák nyelvére az,
hogy az igei-névszói állítmányban többes számú ige, főképp létige mellett egyes névszó
áll: „gyenge volnánk”, „miért volnánk magyar ember”, „érzéketlen volnánk” stb. Egy másik
s másfajta egyeztetesi jellegzetessége a glosszáknak az, hogy a számjelzói szerepben
álló határozatlan számnevek s a hasonló szerepű névmások után rendszerint, mintegy 80
százalékban többesben állnak a jelzett névszók: „az elmult korszak minden
nyomoruságait”, „legtöbb népdalainkban”, „némely nyilatkozatai”. Egy további igen
jellemző alaktani sajátja a glosszák nvelvének az, hogy a határozott személyt (nem
nyelvtani személyt!) jelentő főnevek előtt, különösen, ha azok alanyként állnak, a
határozott névelő igen gyakran elmarad, mindenekelőtt két szó: a szerző és
a szerkesztő előtt (70 százalék): „szerző igy ir”, „szerkesztő
nyilatkozott”. Az egy határozatlan névelőt, amelynek védelmében polémiát is
folytatott (1.
Kis polémia c. cikkét
SzF II., II. 6. sz. s 231. gl.), igen
bőven a szükséget is túllepve alkalmazza, de mégis valamivel kisebb arányban, mint
cikkeiben.
Az alaktaniak után a glosszáknak néhány ismérvként szolgáló mondattani jellegzetességét
is megemlítjük. A határozó ragok közül a -val, -vel-nek sajátos
szerepnövekedését tapasztalhatjuk. A szokottak mellett igen gyakran, mintegy 50
százalékban találjuk a mennyiséghatározó -ért helyén: 50
krjával, 1 frtjával; de gyakran áll a helyhatározói,
időhatározói, képeshelyhatározói -ban, -ben helyén is: „Tán már közelebbi
félévvel a hiányok pótlására kell forditani''; „a szép tett
magával hordja az elismerést''; „fölhordja az edényt,
melyekkel az ebéd készült”. A halmozott jelzők esetében is mutat egy
feltűnő sajátságot a glosszák nyelve: a jelzős szerkezet szokásos hangmenetét, illetőleg
az ez által diktált szórendjét megbontja úgy, hogy a jelzők közül a nyomatékosat nem a
szerkezet élére, hanem közvetlenül a jelzett szó elé helyezi: „Müller Miksa, oxfordi hires tudós”, „a pusztai
erős ember”. Egy másik ismérvnek, rendkívül jól használható nyelvi
jellegzetessége valami
lényeges különbséget állítni fel”. Sőt nemcsak az igekötők, hanem az
igekötővel rokonszerepű, igevonzat-szerű határozókat is rendszerint hátraveti: „Ily
alkalmakra jó volna a penny-aláirást hozni divatba”.
A.
prózájának
általában, a glosszákban pedig különösen az igekötők sajátos hátravetése, amely által a
mozzanatos ige rendszerint folyamatos szinezetet ölt, s ugyanakkor az egész mondat
cselekvése mégis befejezettséget nyer: „figyelmetlenség volt ép a művészekről
feledkezni meg”, „bajos lesz Arany János
[szerkesztői feloldás]
. .
Egyszerű mondatainak rendje többnyire úgynevezett összefoglaló típusú. Elől áll az alany
s a bővitmények után az állítmány. Az mindenesetre bizonyos, hogy a glosszák mondataiban
az állítmány rendszerint amondatvégre törekszik. Egyszerű mondataiban sok a határozói
bővítmény s a módosító szócska. Azonban glosszáiban is az összetett, mégpedig a
többszörösen összetett mondat dominál. Néha tíz-tizenöt soros glosszát is egyetlen
mondatba foglal. A leggyakoribb mellékmondata a jelzői, amelyet az esetek hetven
százalékában a rövidebb ki, mely névmási kötőszóval vezet be. Ez az első
mellékmondatként szereplő jelzői alárendelő aztán további különféle fajú
mellékmondatokká indázik szét.
Az összetett mondatok fölépítése egyik legjobban megfigyelhető sajátossága glosszái
nyelvének. Összetett mondatainak nem architektonikájuk van, hanem organizmusuk. Rendjük,
kapcsolódásuk nem retorikai, hanem pszichológiai, asszociációs. Nem
alkotottak, hanem nőttek. Az általuk realizált
gondolkodásfolyamatot tükrözik elsődlegesen; s az előadásra szánt az előadásként gondolt
szöveg numerózus, dikciós logikája, rendezettsége hiányzik belőlük; az ami nemcsak
Gyulai
egyszerűbb, hanem Gyulai Pál
Kemény
bonyolultabb mondatszervezeteiben is
mindig megvan. A glosszák mondatorganizmusaiban minden egyes tagmondat ott lép be, ahol
a fogalmak kapcsolódásának lélektani rendje magával hozza. Ezért található meg
glosszáinak legalább harmadában-felében az a különösség, hogy közvetlen egymás után két
mellékmondat kötőszava kerül, s az első kötőszóhoz kapcsolódó mellékmondat csak a
másodikhoz kapcsolódó után következik ilymódon „példája a kegyeletnek, mely, midőn
szerettei emlékének áldoz, egyszersmind a nemzet történetének. . .” Igen sajátos s
gyakran előforduló összetett mondat fajtája az a jelzői mellékmondat is, amelyben egy
főmondathoz két jelzői mellékmondat kapcsolódik azonos mely vagy
ki kötőszóval. „. . . küldjék be, kivált azokat, melyek, mint népünk
kedvencei, hol ez, hol amaz vidéken divatosak, s melyekről, eddigi szakácskönyveinkben,
egy szó sincs.”
Kemény Zsigmond
Ám bármennyire az ily egymásba s egymásból nőtt, többszörösen összetett, egymásba
tokozódott mondat dominál glosszáiban, ismérvszerű stílusjellegzetességgel rendelkeznek
némely egyszerű mondatai s egyszerű típusú összetett mondatai is. Ez azonban már átvisz
a tágabb értelemben vett stilus területére. Mert ezek rendszerint a glossza
állásfoglalást summázó utolsó két-három mondatát teszik. Néha retorikaiak, de sokkal
gyakrabban élőbeszéd-szerűen szentenciózusak. „Valamit tenni kell.” „Szándéka jó, de
albuma ugyan gyönge.” „Nem gondolók, hogy ezt magyarázni kelljen.” „Csak ne legyen
nagyon pikánt!” „Sok ily tagot hazánk mind két klérusának!” Ezek a szentenciózus
mondatok számtalanszor névszói állítmányúak vagy hiányos mondatok. „Követésre méltó
példa.” „Nekünk mind klaszszikus, mi hires!” „Nemesebb dolog, mint az ,ubi bene'-szabású
világpolgárság.”
Egy másik jellegzetes stilussajátsága glosszáinak az, hogy a tárgy ismertetése után a
maga eltérő véleményének előadását a személyes névmás többes elsőszemélyével bevezetett
mondattal kezdi. „Mi is ugy gondoljuk”, „Mi nem gondoljuk”,
vagy „Mi ugy nézzük”, „Mi nem hisszük” stb. Ez nem retorikai
elem, nem tudós többes vagy plurális majestaticus s nem is általános alany, hanem
nyomatékosítás és főképp elhatárolás.
Mondatorganizmusainak föntemlitett sajátságaival szorosan összefügg az, hogy a glosszák
hangneme a legritkábban patetikus, szarkasztikus, poentírozó vagy kihegyezetten
polémikus. Maga ugyan azt írta
Tompá
nak, hogy ha sokat piszkálják írigy riválisai, néha mint „a hec-be
szoritott vén komondor”, ő is keményen visszakap (1863. dec. 13. MTA Ltár 1172.); ám ez valóban csak nagynéha esett
meg. — —
Tompa Mihály
Nem lehetett célunk a glosszák prózájának stilisztikai nyelvészeti leirása, vagy, bármily
vázlatos, összefoglalása. A glosszákra jellemző elemek közül e néhánynak fölsorolása azt
a célt szolgálta, hogy megmutassuk, mily ismérvek alapján, s mily módszerekkel
kiséreltük meg a döntést kétes esetekben. A filológia azonban nem természettudomány. S
ha természettudományi bizonyítások körében is rendszerint jelen van egy csupán
valószínűségi százalék, s szerepe van az intuiciónak, mennyivel inkább így van ez a
filológia területén. Azt is tudjuk továbbá, hogy a stiluskritikai elemzés igazi
precizitást csak ritkán ér el, s legfeljebb csak valószínűsítheti a szerzőséget (egészen
kirivó és szándékolt jellegzetességek esetét kivéve). E többnyire rövid szövegeken belül
ezek a sajátságok nem is tudtak mindig igazán kibontakozni, s így kevesebb a támpont,
mint nagyobb terjedelmű alkotásoknál. Azt is meg kell fontolnunk, hogy e szövegek nem
egy évben születtek, hanem öt nagyon mozgalmas esztendő folyamán.
A.
ekkor olyan új környezetbe került, amelynek
nyelvhasználata, beszédstílusa — s e gloszszák nagyon közel esnek az élőbeszédhez —
meglehetősen különbözött addigi környezetétől. Az új környezet hatása, illetőleg az új
környezethez való bizonyos fokú hasonulása tehát folytonosan. jelen volt, növekedett, s
eltolódásokat hozott létre saját stílusán, nyelvhasználatán belül. Igazán meggyőző tehát
csak az lenne, ha nemcsak Arany János
A.
-nak, hanem
kortársainak és munkatársainak stilussajátságait is, évről évre haladva rendszerbe
foglalnánk, és így módot találnák a tüzetes összehasonlításra. És ha tán meg is érné az
ügy ezt a fáradságot, s meg is volnának hozzá munk.afeltételeink, ez jó néhány évvel
elodázná a kötet megjelenését; annál is inkább, mivel nyelvtudományunk e korszak nyelv-
és stilustörténetének s az ily fajta munka módszereinek. kidolgozására még a kezdő
lépéseket is alig tette meg. Vállalkozásunk. Achilles-sarka mindenesetre ezen a ponton
van, amelyet a kritika s a további A.-kutatás mindig újra bírálón fog érinteni, s
kívánatos is, hogy érintsen; így csökken majd egyre n kétes szerzőségű darabok száma.
Mert gyűjteményünkbe, a kellő felismerés és az egzakt bizonyítékok hiánya következtében
nyilván kerültek nem Arany János
A.
-tól származó
glosszák és viszont: rekedtek kívül tőle irottak is.
Arany János
Az azonban bizonyos, hogy a kétes szerzőségű glosszák is az
A.
- körnek, Arany János
A.
legszükebb környezetének nézeteit tükrözik s így ezek sem
haszontalanok a kutatásban; ezért is hagytunk meg néhány olyat is gyűjteményünkben,
amelynek szerzőségét már a lektori felülvizsgálat kétségbevonta (1. 245„ 247. gl.). S
emellett bizonyos az is, hogy legalább sugalmazó, társszerzői szerepe még ez esetleg
idegen kéztől származók egy részében is lehetett Arany János
A.
-nak. S így még ezek is félig-meddig Arany János
A.
-éinak számíthatók. Arany János
A.
nagy újságolvasó, a történésekre élénken figyelő
ember volt. Arany János
Kőrös
ről a PN-nak
még elmaradt, elkallódott számait is sürgette Nagykőrös
Csengery
től, hogy visszamenőleg elolvashassa őket. (Csengery Antal
Csengery
hez, 1859. júl. 1. MTA Ltár 74.) Azt meg maga írta Csengery Antal
Tompá
nak, hogy első pesti éveiben minden este
felment Tompa Mihály
Kemény
hez a PN szerkesztőségébe az időszerű eseményekről hallani, meghányni
vetni azokat (1860. dec. 16. MTA Ltár
1153.). Arany László is rendkívül fontosnak
tarthatta apja ez újságolvasó beszélgetéseit, mert kéziratban. maradt jegyzeteiben külön
alá is húzta ezek tényét. (MTA Ltár) A PN mellett, mint a
glosszák mutatják, leggyakrabban a MS-t olvasta, s szerette a
Balázs Sándor féle Ország Tükrét (— felesége egy levele szerint
ez otthon összegyűjtve is megvolt nekik (1865. okt. 20. MTA Ltár 1358.) —), meg a VU-t, s
gyakran forgathatta a lipcsei Europát is és még néhány külföldi lapot, fő ként az angol
Athenaeumot. Mindenesetre a korszaknak alig volt oly hazai
lapja, amely fel ne bukkanna glosszáiban. Nyilván a nagy lap, a PN gazdag anyagú szerkesztőségében jutottak mindezek kezéhez. A glosszák nagy
részének anyagát mindenesetre ily alkalmakkor gyűjthette össze, akár maga írta meg
azokat aztán otthon, akár, sugalmazva, munkatársaival iratta is meg. S a PN mellett, természetesen, az Akadémia s a Kisfaludy Társaság
ülésein szerezte a maga által írt vagy az általa csalt sugallmazott glosszák anyagát.
Ezeknek az üléseknek ugyanis, jegyzőkönyveik tanúsága szerint, Kemény Zsigmond
Csengery
mellett ő volt egyik legszorgalmasabb
résztvevője, azelőtt is, mielőtt még az Akadémia titoknoka lett, s azután is, hogy a
Kisfaludy Társaság igazgatásától már megvált. — —
Csengery Antal
a műfaj követelményeihez kellett alkalmaznunk. A sokszáz különféle tárgy szerteindázását
nem követhettük a kor sajtójában. Arra kellett törekednünk, hogy az öncélú filológiai
vonatkozás-kutatás itt nagyon is csábító hinárját elkerülve, az egyes glosszákat
jegyzeteikkel, amennyiben lehet, zárt, kerek, világosan érthető egységgé egészítsük ki.
Ezért igyekeztünk az előforduló személyeket, lapokat, mozgalmaltat néhány oly vonással
jellemezni, amely
A.
s Arany János
A.
köre törekvéseinek rendszerében megjelöli,
megszabja helyüket. A foglalkozás mellett ezért szükségesnek tartottuk megemlíteni a
szociális és művelődési réteget, a vidéket, ahonnét a szóban forgó személyek
származtalt; s tovább: pályájuk néhány fordulóját és végpontját; törekvéseik és
egyéniségük nehány alapelemét.
Arany János
Ez a nagyon fontos felévtized nagyrészt még feltáratlan. Tehát rendkívül sok személyhez
kellett magyarázatot fűznünk. Mindazáltal igyekeztünk fölösleges magyarázatokba nem
bocsátkozni, s alapos irodalmi műveltségű ember számára ismert személyek kilétét nem
magyarázni. A határt megvonni, a viszonylagosság miatt, természetesen rendkívül nehéz.
Mindenesetre Kazinczy Gábor, Lisznyay Kálmán, Tóth Kálmán, Vadnay Károly,
Ágai Adolf, Reményi Ede, Bérczy Károly, Szemere Miklós, Kecskeméthy Aurél s hasonlók nevéhez magyarázatot fűzni szükségtelennek tartottuk.
Viszont Tóth Endre, Rózsaági Antal, Majthényi Flóra,
Török János, Balogh Zoltán, Ormodi Bertalan,
Kisfaludy Atala s hasonlók kilétének
magyarázatát szükségesnek véltük. Elvünk volt, nem magyarázni olyan személyt, akiről az
olvasó nevénél, évszámánál valamivel bővebbet, valami jellemzőt lelhet közkeletű
lexikonokban. Hasonlóképpen jártunk el a lapok esetében is. A közismerteket, a Hölgyfutárt, a Vasárnapi Ujságot, a Pesti Naplót, a Fővárosi Lapokat, a Budapesti Szemlét, az Üstököst nem
adatoltuk és jellemeztük. De az Ország Tükrét, a Divatcsarnokot, a Nővilágot, a Családi Kört igen, a jelentéktelenebbekről s a szaklapokról nem is szólva.
Általában idézőjelbe téve, pontosan adtuk az illető lap fejlécének, illetőleg
kolofonjának a lap műfajára, szerkesztőjére, kiadójára vonatkozó szövegrészét;
zárójelben a lap fennállásának idejét; a korábbi vagy későbbi szerkesztőket csak altkor
említjük, ha ezt az adott glossza magyarázata megkívánja.
Az egyes személyek, lapok vagy problémák magyarázatát általában első előfordulásuk
alkalmával adjuk, s ezt a magyarázatos jegyzetet a névmutatóban kurzívval jelezzük; ha
valamely ok miatt később, utalunk a magyarázat későbbi lelőhelyére. A jegyzetek
szövegeiben azonban nem az oldalszámokra, hanem a glosszák, a szerkesztői üzenetek, a
szerkesztői megjegyzések és szekresztői felhívások sorszámára utalunk. Ha az
A.
lapjaiban foglalt egyes művek
általában kerülnek szóba, akkor az illető közlemény megjelenési
évfolyamát, félévét és számát jelöljük, például így:
SzF II. II. 3. sz., azaz Szépirodalmi Figyelő II. évfolyam, II. félév, 3. szám; a kortárs
lapok, főképp napilapok esetében ehhez még általában az illető szám dátumát is adjuk; az
oldalszámot azonban csalt altkor, ha egyes konkrét részletekre történik hivatkozás.
Forrásaink közül enciklopédikus műveket s az irodalomtörténészek között közkeletű
monográfiákat csak kivételes okból említünk meg. Arany János
A.
levelezését az Akadémia Levéltárának kéziratgyűjteményéből idézzük,
csak az ott nem találhatókat lelőhelyükről vagy közléshelyükről.
Arany János
Igyekeztünk olvasható jegyzeteket adni s óvakodni attól, hogy az olvasót rejtjelek és
hieroglifák tömegével képesszük el. Az egyes kérdéskörök könyvészctének közlése különben
is a majdani Arany-bibliográfia feladata kell hogy legyen. Rövidítéseket is ugyanez
okokból mértékkel alkalmaztunk. — —
— s a három másik műfajében is — ragaszkodtunk a SzF szövegeinek
helyesírásához. Ez viszont, mint említettük, rendkívül változékony, gyakran még azonos
gl-án belül is. Mégis tanácsosabbnak látszott ez a közlésmód, részint mert maira áttenni
anachronisztikus eljárásnak tetszett; elvette vagy legalább nagyban csökkentette volna a
gl. légköri, hangulati; stilisztikai hitelét, korjellemző erejét. Másrészt
Arany
helyesírásának valamiféle egységes
rekonstrukciója is kétes vállalkozásnak tűnt föl, Arany János
Arany
nak egyebütt is kétségtelenül meglévő ingadozásai miatt, amelyek
épp itt voltak, — a műfaj, a keletkezésmód következtében — a legnagyobbak, de egyben
jellemzőek is. Igy legajánlatosabbnak látszott e következetlenséget következetesen
fönntartani, bár e „következetességbe”, épp az ingadozás rendkívüli volta miatt, tudjuk,
óhatatlanul csúsztak így hibák, hűtlenségek, elsősorban a
rövidség—hosszúság,tekintetében. A jegyzetek idézett szövegeiben, különösen a nem
Arany János
A.
-tól szánnazókbap, kevésbbé
ragaszkodtunk a következetlenségek fönntartásához. — —
Arany János
Végül gyűjteménrünk e műfaji csoportjánál ragadom meg az alkalmat, hogy köszönetet
mondjak segítségükért Barta Jánosnak, a kötet
lektorának s Keresztury Dezsőnek, a sorozat
szerkesztőjének. Elvi, módszerbeli tanácsaiknak s filológiai adatainknak,
kiegészitéseiknek a szerkesztői üzenetek s a szerkesztői megjegyzések esetében is nagy
hasznát vettem, de talán mégis itt, a legbonyolultabb csoportnál nyújtott legagyobb
támogatást az ő alapos és sokrétű korismeretük, módszerbeli jártasságunk és
judiciumuk.