KOSZORÚ. II. ÉVF. II. FÉLÉV 1864
Kéziratban maradt Vörösmarty-verset közöl e szám (A Zalamegyeieknek). E sorához:
„Minek két név legény és atyafi?" e megjegyzést fűzi a. szerkesztő.
n
Jegyzet ** A két részre szakadt ellenzék párt neve Zalában 1845-ben.
Vörösmarty
e költeményt kibékitésökre irta.Vörösmarty Mihály
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet
Zalában az
ellenzéki nemesség az adózás kérdésében szakadt ketté. Az ún. Forintos-párt –
Forintos György kisgörbői kisnemes
vezette, – ellenzett minden adózást; a
Deák
köré csoportosulók viszont sürgették az adózás bevezetését;
ez a megoszlás azonban nem 1845-ben,
hanem már 1842-ben megtörtént; 1845-ben pedig egyrészt az osztotta meg
Zalában a már győztes adózó pártot, hogy egyesek
azonnal, előkészítés nélkül kívánták az adózást bevezetni, mások, Deák Ferenc
Deák
is, megfelelő előkészítés után; másrészt a
védegylet kérdésében állt be hasadás az ellenzéken belül (
Ferenczi Zoltán :Deák élete.
Deák Ferenc
Bp.
1904. 1. köt. 362-90„ 428-31.
1.).Budapest
A székely balladák eredetének nemzeti és nemzetiségi kérdésekkel vegyített indulatoktól
átfűtött pöréhez szól hozzá – folytatva egyúttal korábbi variáns közléseit – F. Szabó Sámuel (Székely népköltemények. IV. Egyszersmind
adalék a »Vadrózsa«-hadjárathoz.) A szerkesztő a következő jegyzettel látja el a
cikket.
n
Jegyzet * E cikk írójának, mint ki a székely népköltészeti maradványokat szorgosan
gyűjti, kissé bár elkésett, de méltó hozzászólása van a vadrózsa-perhez, melyet
ugyan lapunk csak mellékesen érintett, de a „székely népköltemények" első III. száma
itt folyt, s azokhoz e IV. szám, a „Kőmives Kelemenné" ujabb variánsa, nagyon is
illő adalék.
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet
Szabó Sámuelra lásd 523. gl. – A Vadrózsa pörre 1. 441. gl. – „A székely népköltemények" első három száma
K 1. 19. sz., II. 1. 23., 26.
sz.
Az ezüst ember címmel regényrészlet jelenik meg e számban P. Szathmáry Károlytól, e szerkesztői jegyzettel:
n
Jegyzet * Episod
P. Szathmáry Károly
„A Kosztolányi hölgyek" cimű, nem sokára megjelenendő
regényéből, mely Mátyás és a felső· magyarországi rabló csehek korában játszik. Az
itt közlött pár szakasz a II-dik kötet elejéről van, de magában is önálló résszé
kerekedik.
A Budai Népszínházban a távollevő igazgató, Molnár
ellen kiütött „forradalom"-ról ad hírt a Vegyes rovat egyik glosszája. A. e hírhez a
következő megjegyzést fűzi:
n
Jegyzet * Mi erről semmit sem mondhatunk, s az egészet a hihetőleg jobban értesült
rovatiró magánvéleménye gyanánt kérjük tekintetni.
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet A színészek elmaradt bérük küizetését és
fizetésük javítását akarták kik:ényszerlteni Molnártól. A glosszaíró – Arany László
Gyulai
, vagy esetleg Salamon Ferenc – határozottan a színészek ellen
foglalt állást, mert sztrájkjuk hátráltatja, veszélyezteti a Budai Népszínház
magyarosító munkáját. Nyilván a színészek e határozott elitélésétől tartotta
szükségesnek Gyulai Pál
A.
magát
elhatárolni.Arany János
Mutatványt hoz a lap, E mutatvány
egyik sora így hangzik: „Döngetheti tajkát* a szép, - ha vak"
Madách
egy készülő
művéből Madách Imre
[szerkesztői feloldás]
Tündérálom. '(Drámai költemény.)n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet
Ballagi
1857-ben megjelent Neues Wollstandiges Wörterbuch der ungarischen und deutschen Sprache c.
szótárában adja először ezt a jelentést: das Schildkrot, das Schildpatt német
jelentéssel. A MTSZ nem ismeri.
n
Jegyzet * E töredék egy készülőben levő mű darabja, melyet hogy a :szerző
bevégezzen, a t. olvasók épen ugy óhajtani fogják, mint alulirt.
n
Jegyzet Szerkesztő.
n
Jegyzet
A. óhajának teljesültét megakadályozta
Madách
1864. okt. 5-én bekövetkezett
hirtelen halála, s a Tündérálom itt közölt első színéhez
mindössze egy lapnyi, Madách Imre
Madách
kézírásában fönnmaradt töredék csatlakozik a második színből (
Madách Imre Összes Müvei. Sajtó alá rendezte,
bevezette és a jegyzeteket írta Halász Gábor, Madách Imre
Bp
. 1842. I. köt.; s fönnmaradt egy
vázlata is s néhány töredékes gondolata. (lásd uo. II. köt. 74I.
1.)Budapest
Deák Farkas
A tündérekről című folklorisztikus és néplélektani értekezését
két folytatásban főcikként adja a lap. Ennek utolsó mondata így hangzik:„Ha csodás
lényeit minden nép a maga képére teremti: nincs tükör, mely a franciák szabadságra
törő, társulékony, s mivelt szellemét hivebben mutassa, mint kellemdus, bájos
tündérei.**"
n
Jegyzet ** Fölösleges az olvasót figyelmeztetnünk, mily nagy rokonság van e részben
a francia és a magyar népszellem között. Hisz nálunk is, meséinkben, a tündérek ama
fényes, pompás, barátságos, épen nem félelmes faja uralkodik, melyet Montégut
dicsér; az ijesztő törpék, gnómok, vizi csodák, koboldféle ármányos szellemek
annyira megritkultak, hogy nevökön sem nevezhetjük őket többé, s ujabb meséink ez
ártó lényeket, ha olykor előjönnek, már most az „ördög" átalános
nevezet alá foglalják, de nem félnek tőlök, hanem comicus szerepekre használják föl,
s egy-egy obsitosnak, szabólegénynek stb. hetvenhét ördög ellenében is győzedelmet
adnak. Látnivaló tehát, hogy itt se az indogerman eredet, se a társalgásbeli
finomodási nagy hajlam nem döntő: de igenis a nép bátor, szabad, félelemtől ment
képzelődése, melyet vampirok nem gyötörnek, melyen incubus nem ül,
szellemi lényeit inkább játsziságból, mint babonás rettegésből alakitja, s szembe
mer szállni „egy süveg ördöggel is" ha egyszer neki tüzesedett.
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet
Deák Farkas (1832-1888)
marosvásárhelyi nemesi értelmiségi családból született, a szabadságharc után –
amelyben fiatal kora ellenére részt vett – szerepet vállalt a sikertelen
Török-Gálffy-féle összeesküvésben, ezért öt évi súlyos börtönt szenvedett.
Fogságában nyelveket tanult, majd jogász lett, s a kiegyezés után magasrangu
tisztviselő az igazságügy- minisztériumban. Sokat és sokfélét írt és fordított;
szépirodalini dolgozatot éppen úgy, mint történelmit és néprajzit. Fölvilágosult,
liberális szellem, de társadalini nézeteiben bizonyos konzervativizmusra hajló, nagy
munkásság, szívósság és lelkesültség jellemezték. E cikkét a Revue de des Mondes
nyomán közölte, s forrása nyilván a lap 1862. ápr. 1-i számában megjelent cikk: Montegut: Des Fées et leur litterature en
France. – E. Montegut (1825-1895) francia publicista és
széles érdeklődésű esszé-író, a Revue de des Mondes egyik támasza ez időben. –
A.
utolsó mondata vita
Montegutval; ez ugyanis arra is utal, hogy
az általa bemutatott francia tündérvilág ősei perzsa eredetűek, s e
perzsa-indogermán-eredetnek s a francia társasélet fínomságának vegyülete hozta
létre jellemüket. – Incubus: az incubusnak idővel több értelme alakult ki.
Eredetileg, a latin néphit szerint gonosz erdei démon, aki álmukban gyötri,
„megnyomja" az asszonyokat; hímneműnek gondolt boszorkány. (Közölve
Várdai: Adalék 662.
l.)Arany János
Az Irodalom rovatban válaszol Thaly Kálmán arra az -y -f aláírású, jórészt elmarasztaló kritikára, amely
„Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok" c. munkáját a
Koszorú e félévének 5. és 6. számában érte. A meglehetős
éleshangú választ
A.
a következő
jegyzettel látja el:
Arany János
n
Jegyzet *
Thaly K.
ur örülhet,
hogy ily korban, midőn csaknem minden uj könyvet „agyon hallgatnak", gyűjteménye
annyi figyelmet ébresztett. Ime y-f. után már ismét Sz. I., az „Apróságok" irója
lapunkban, bizonyitja érdekeltségét iránta, habár szintén hibát fedez is fel. Mind
y-f., mind Sz. I. alatt oly irodalmi név lappang, kiknek competentiája ellen
Thaly Kálmán
Thaly
ur sem tenne kifogást,
se rosz akarattal, nem volna oka gyanusitani; sőt egy harmadik tudósunk
is ajánlkozott már a gyüjtemény birálatára. De mikép merjük közleni, miután előre
nem tudhatjuk, csupa dicséret lesz-e, vagy hibáztatás is fordul elő
benne: s akkor gyüjtő előáll s ily hangon, hogy malitia, nem való stb.?
Ily hangra y-f. modora sem jogositá fel Thaly Kálmán
Thaly
t. Mikor tanuljuk már tűrni a véleményeket
!Thaly Kálmán
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet
Thaly
munkájának teljes címe: Régi magyar
vitézi énekek és elegyes darabok. Egybegyüjté és jegyzetekkel ellátta
Thaly Kálmán. Két kötet. Thaly Kálmán
Pest
1864. – A kritikát Szabó Károly írta, s mindenekelőtt a történeti tények és
időpontok túl könnyed kezelését, az egyes történeti korszakok világának
anakronisztikus s történetietlen szemléletét, érvelés és bizonyítás nélküli
következtetésmódját, légből kapott kombínációit, s gyenge esztétikai ítélőképességét
veti szemére – egyszóval azt, amit mindvégig joggal vetettek Budapest
Thaly
szemére. Thaly Kálmán
Szabó
, aki mindenkor a korrektség és
megbízhatóság példája volt, most sem ír le egyetlen értékelő jelzőt, megállapítást
anélkül, hogy ne igazolná. Hangneme is nyugodt, s ha szigorú is, nem személyeskedő
és sértő. Igaza van Szabó Károly
A.
-nak:
Arany János
Szabó
„modora nem jogositá fel
Szabó Károly
Thaly
t" oly hangnemre, miben
válaszolt. – Thaly Kálmán
Szabó
szerzőségére
lásd levelek Szabó Károly
A.
-hoz, 1864. jún. 30. MTA Ltár 462., 1864. szept. 6. MTA Ltár 463. – Az
„Apróságok" rovatban Szilágyi István tett
néhány megjegyzést Arany János
Thaly
könyvére
(
A Kádár Istvánról irt ének ideje.
K II. II. 7. sz.). Ki volt „a harmadik" tudós, aki
szintén bírálni óhajtotta Thaly Kálmán
Thaly
t,
nem lehet megállapítani. Talán Thaly Kálmán
Gyulai
vagy Gyulai Pál
Brassai
.Brassai Sámuel
Thaly
polémiájának egyik részlete így
hangzik: „Az általam napfényre hozott s Thaly Kálmán
Balassá
nak tulajdonított két szép költeményt [Boldogtalan vagyok,
Zöld erdő harmatát … ] 1862-ben
fölfedezvén, azonnal közzé tettem az akkori legtekintélyesb kritikai s szépirodalmi
lapban: Arany Jánosnak a »Koszorút« megelőzött közlönyében, azon állitásommal együtt, hogy e versek
szerintem Balassa Bálintéi, s ezt igazoló
értekezésemmel. Balassa Bálint
Arany
minden
észrevétel nélkül,* még pedig főcikk gyanánt, a lap homlokán közölte értekezésemet.
Azóta két év telt el és állításomat senkisem tagadta meg."
Arany János
n
Jegyzet * A szerkesztői felelőség nem terjed annyira, hogy a lapba írók minden
hypothesisét is magáévá tegye azáltal, ha nem kiséri jegyzetekkel. Különben hogy
igazodnánk el a mostani polemiában, melyik legyen a szerkesztő
véleménye.
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet A későbbi kutatás Szabó Károly kétségét igazolta e két vers szerzőségét
illetően, olyannyira, hogy a legújabb Balassi-kötetek már föl sem veszik, vagy csak
Függelékbe veszik fel őket, mint amelyek valószínűleg később kerültek
Balassi
versei közé. (lásd
Balassi Bálint Összes Művei. Összeállitotta
Eckhardt Sándor, Akadémiai Kiadó,
Balassi Bálint
Bp.
1951. I. köt. 279-82. l.) –
Egyébként Szabó Károly – kétsége ellenére –
sem tagadta határozottan Budapest
Balassi
szerzőségét. Balassi Bálint
Thaly
érveit és
módszerét tartotta kevésnek, nem eléggé tudományos értékűeknek. Közölve
Várdai: Beöthy 343.
l.
Thaly Kálmán
-i. -r. jelű kritika
Offenbach
nak
a Budai Népszínházban előadott A georgiai nők c. gyenge
operettjét többek között ezzel védi: „Mit is kívánhatunk egyebet egy ilynemű
operettől, mint hogy mulatasson? Ha e lapok nemz. színházi referense egy legközelebb
eléadott szinmílrtJl (mely irdnt mégis csak magasabb igényeink vannak) azt irhatá,
hogy meg volt azzal elégedve,* mert nem unatkozott s estjét ép oly kellemesen tölté
el, mintha valamely szellemdús társaságban vagy theaestélyen lett volna jelen :
mennyivel inkább megbocsáthatjuk ily bohózatos darab apróbb büneit, ha jó ízlésünk
megsértése nélkül élvezetes estére nyujt kilátást."
Offenbach, Jacques
n
Jegyzet * Nem mint színművel volt megelégedve, hanem mint
theaestélyi csevegéssel, s az egészen más. Mi ugy
halljuk, a „Georgiai nők" sem mérkőzhetnek
Offenbach
előbbi
operettjeivel.Offenbach, Jacques
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet Az -i. -r. jelű kritikus valószínűleg
Almási Tihamér. lásd 251. gl. és 103. mj.
– „E lapok Nemzeti Színházi referense" ez esetben
Gyulai
, s szóban forgó kritikája: Egyik sír,
másik nevet. Szinmü 4 felv. Irták: Dumanoir és Keranion. Ford. Radnótfáy. (
K II. II. 7.
sz.) – Gyulai Pál
Offenbach
al szemben a K ellenszenvét a Offenbach, Jacques
Budá
n 1861.
jan. 17-én előadott s a 100 előadásnál többet megért tákolmány, a Dunanan apó és fiai utazása hívta ki. A Georgiai nőket 1864. aug. 13-án adták elő.Budapest
A tájkertészet címen két folytatásban névtelen szerző értekezik az európai
kertkultúráról, szólva a magyar kertápolás sajnálatos hiányáról is. Egy tréfás,
szerénykedő mondata így hangzik: „Igy is, »az égető kutyácska« e forró napjaiban*
ugy hisszük kellemes, hüsitő olvasmányul fog hatni" e cikk, ha egyéb haszna
nem is lenne.
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet A cikk a szept. 4-i számban jelent meg, s talán erre vonatkozik
A fejcsóváló megjegyzése; vagy talán a kánikula e magyarosításának, esetleg a
szerénykedésnek szól.
Illésy György Wieland Oberonja első énekének
fordítását mutatja be a lapban, s a szerkesztő e lapalji jegyzetével kíséri:
n
Jegyzet * Wieland
Oberonjának e forditásából a Kisfaludy-társaság ülésén is
olvastatott föl egy rész, s a jelenlevők helyeslésével találkozott. A társaság,
forditó azon kérdésére, folytassa és bevégezze-é mű áttételét, igennel és
serkentőleg felelt, s reméljük, e mutatvány olvasója is egy értelemben lesz a
társasággal.
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet
Illésy Györgyre lásd 162. gl. – Lefordította-e
Illésy
a teljes Oberont, nem tudni, könyvészeti nyoma nincs. Hogy A. biztatása azonban további munkára serkentette, mutatja,
hogy az V. ének fordítását még ez évben elkészítette, közzé is tette. (
K II. II. 25-26. sz.)Illésy György
Jánosi Gusztáv fordításában öt folytatásban adja a
lap
Lamartine
A költészet rendeltetése c. értekezését. Az utolsó közlemény
záróbekezdésében azt fejtegeti Lamartine, Alphonse de
Lamartine
, hogy a jelenben s még inkább a jövőben a költészetnek
filozófiai, társadalomfilozófiai feladata lesz. „Az igazságot, szeretetet, az
észt, a vallás és lelkesülés magasztos érzelmeit kell népszerüsitni, a népies
lángelméknek ezeknek kell jövőre szentelni minden erejőket. E költészetet meg kell
teremteni, a kor ezt kivánja, a nép ezt szomjazza : a nép inkább költői lélekben,
mint mi, mert közelebb van a természethez ; de közte s a természet közt értelmezőre
van szükség: mi tartozunk azt neki szolgáltatni" S így, mint volt eddig, lesz
ezután is, „a költészet az emberi nem őrangyala minden korszakokon
át.*"
Lamartine, Alphonse de
n
Jegyzet * Midőn a költészet örök élete felőli hitben osztozunk a lángelmű
franciával, más részről figyelmeztetnünk kell a járatlanabb olvasót arra, hogy itt
költői jóslattal van ügye, s hogy az a kor, melyben a poesis, a
szép' örök formáitól megválva, emberi érzelem, emberi cselekvés helyett, bölcselmi
és társadalmi eszmék vajudási processusában keresné megifjodását, már csakugyan az
élemedett vénség kora lenne. De ily kor, ha beáll is néha-néha, tartós nem lehet, ~
csupán időszaki hanyatlásait mutatja a költészetnek.
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet
Jánosi Gusztávra lásd 157. üz. –
Lamartine
tanulmánya:
K II. II. 12- 16. sz. A tanulmány francia cime:
Cours familier de litttrature; hosszú cikksorozat,
amelyet 1856-ban kezdett el Lamartine, Alphonse de
Lamartine
s 1869-ben fejeződött be.Lamartine, Alphonse de
A
Castrén
által gyűjtött
szamojéd népmesék közül ad egy mutatványt a lap. Egy vad, rémségekben gazdag, szertelen
képzelmű történetet, telve megokolatlan gyilkolásokkal és gonosz varázslatokkal.
Castrén, Matthias Alexander
A.
a következő lapalji megjegyzést
fűzi hozzá:
Arany János
n
Jegyzet * Kétségtelen, hogy e bizarr elbeszélés nem annyira népmese, mint valamely
zord mythosz, melyhez hiányzik a kulcs.
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet
Castrén
ra lásd 49. mj. – A
népmesét -r. jelű szerző fordította, de sem azt nem közli, mily kötetből vette, sem
azt, lnily nyelvből ültette át magyarra. Ha, ami valószínű, Kazinczy Gábort rejti e jel, akkor azonban bizonyosan
németből.Castrén, Matthias Alexander
Bartalus István a Zene
rovatban a Zenészeti Lapoknak az ütemszámlálás magyarosítása
kérdésében elfoglalt álláspontjához szól hozzá. A Zenészeti Lapok
szerint ugyanis, mint
Bartalus
szabadon idézi, „a zongoramesterek németül* számlálnak, [ ... ] mert a magyar
számnevek nem lévén egytaguak, nem alkalmasak a zenei számlálásra."
Bartalus István
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet A Zenészeti
Lapokra lásd 302. gl. – A Zenészeti Lapokban
Zimay László azt a javaslatot tette, hogy
a következő legyen az ütemszámláló 12 szó, miután a magyar számnevek hosszúságuknál
fogva e számlálásra alkalmatlanok: egy, még, megy, négy, öt, hat, hét nyolc, de,
tiz, már, sok. A K Vegyes rovata által ajánlott
„szóelharapás" (
K II. II. 16. sz., lásd még 515.
gl.), ugyanis a Zenészeti Lapok szerint kivihetetlen.
(
Zenészeti Lapok, 1864. okt. 20. 3. sz.) – Undict: tizenegy,
dodici: tizenkettő. – Zimay László (1833-1900) gyöngyösi polgári
származású zenetanitó, előbb vidéken, majd
Pest
en,
később karnagy; Mosonyi Mihály barátja és
tanítványa.Budapest
E szám kezdi
Gyulai
ismeretes Gyulai Pál
Vörösmarty
életrajzának néhány részletét
közölni a következő szerkesztői megjegyzéssel:
Vörösmarty Mihály
n
Jegyzet * E közlemény egy része Gyulai Pál
,,Vörösmarty életrajza" cimű dolgozatának, melyet Vörösmarty Minden Munkái elébe irt s mely nem sokára
szétküldetik e kiadás előfizetőinek. Szerző szivességéből nehány szakaszt közlünk
belőle; a költő gyermekségéről és ifjuságáról majd semmit sem tudunk s közleményünk
épen ezt rajzolja.
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet E
Vörösmarty
kiadásra lásd 95. mj. A
Gyulai-féle életrajz első négy fejezetét közölte a lap öt folytatásban. (
K II. II. 22- 24. sz.)Vörösmarty Mihály
Bartalus
nak az ütem számlálásához az
előző számban történt hozzászólására felelt a Zenészeti Lapok, s
erre válaszol most Bartalus István
Bartalus
. A vita
meglehetősen nyers és meddő. Bartalus István
A.
a
következő jegyzetet ezért fűzi hozzá:
Arany János
Solcz Frigyes A szepességiek két hun mondája című
kétfolytatásos közleményének második felében összevetéseket eszközöl a szepesi mondák és
Heltai
Magyar Krónikája egyes
elemei között. Egyebek mellett e részletet Idézi Heltai Gáspár
Heltai
tól: „»A magyarok (hunok) olyan szándékkal jőnek, hogy ez
végső ütközettel meg akarnának kisérteni, hogy, ha őnékik avagy az rómaiaknak illene
Pannonia földnek maradni : ők is nagy bátorsággal neki készülnek és szembe szállnak
az magyarokkal Késmárknál.«*"
Heltai Gáspár
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet Ez a részlet
Heltai
Magyar krónikájának Toldy-féle 1854-es kiadásában – „A magyaroknak
első kijövésekről Schythjából" c. fejezet IV. része – a századik hasábon
található. Láthatólag, bár meg nem jelölten, Heltai Gáspár
Solcz
is innét idézi. Abban feltétlenül igaza lehet A.-nak, hogy Solcz Frigyes
Heltai
Késmárkja nem egyenlő a szepességi Késmárkkal. A szóban
forgó csaták helyét maga Heltai Gáspár
Heltai
is „Bécsországnak határában" jelöli meg, (lásd uo. 100. hasáb); ugyane vidékre
teszik Heltai Gáspár
Heltai
forrásai is.
Székely István pl. ezt mondja: „Aztán nem
sok üdő mulván esmét meggyülének a romaiak a felső Pannoniába, nem igen messze
Bécshez." (
Tizenhatodik
Szdzadbeli Magyar Történetírók. Szerk. Toldy Ferenc. Székely István Magyar Krónikája
1558. Heltai
Gáspár Magyar Krónikája.
1575. Heltai Gáspár
Pest
1854. 2. hasáb.) –
Budapest
Bonfini
nál pedig ezt
olvashatjuk: „ln Chesmaurensem agrum veniunt, ubi eos offendunt" [ ... ] Postquam
Unni Romanos vires experti res suas bene succedere conspicantur, animos sibi augeunt
et Romanis invitis utranque Pannoniam traiecto Danubio occupare contendant."
(
Bonfini, Antonio
Antonius de Bonfinis
: Rerum Ungaricarum Decades.
Ed: J. Fogel, B. Iványi, L. Juhász, Lipsiae (1936.) Magyarul: A hunok, miután a rómaiak erejét
megismerve úgy látták, hogy a helyzet nekik kedvez, a rómaiak ellenkezése dacára
átkelve a Dunán, mind két Pannoniát megkísérlik elfoglalni. – Antonio Bonfini
Heltai
nyilván magyar helységnevet keresett a
Bonfini-féle Chesmaur helységre, mivel bizonyos hangzásbeli hasonlóság mutatkozott e
név s a szepességi Késmárk latin neve: Forum Caseorum
között, a felsőpannoniai helységet a szepesi város nevére keresztelte el (lásd
Csánki Dezső: Magyarorszdg történeti földrajza a Hunyadiak karában.
Heltai Gáspár
Bp.
1890. II. köt. 251.
1.).Budapest