[szerkesztői feloldás]
A. ÜDVÖZLŐ BESZÉDE MADÁCH IMRE R. TAGHOZ, 1862. MÁRC. 27-ÉN TARTOTT SZÉKFOGLALÓJAKOR
Tisztelt Társaság ! Nekem jutott a szerencse, hogy
Madách Imré
t e szépirodalmi társaságban
bemutassam.
Madách Imre
Ezen bemutatás nem most történik először. Oh, emlékszem én, s mindenkor édesen fogok
emlékezni a napra, midőn ama nevezetes műnek, az Ember tragédiájának, habár
csupán töredékeit olvasva Önök előtt, majd örvendő meglepetés, majd lelkesült
csodálkozás, itt javalló elégültség, ott elmélyedő figyelem, mindenütt pedig folytonos,
fokozatos érdek kifejezését láttam a hallgatók arcain. Jól esett nekem ily fogadtatása a
költeménynek a t. Társaság részéről: mert úgyszólván felelősséget, erkölcsi solidaritást
vállaltam vala a sükerre nézve az által, hogy e müvet
Önök elé hoztam. Ugyanis a szerző - méltán jegyzem föl e vonást oly korban, midőn a
leghalványabb irodalmi zöldség is, mint pincében kelt növény, a nyilvánosság napfénye
felé nyujtózkodik - a szerző, mondom, egyedül az én itéletemtől függeszté vala fel,
lásson-e világot e tragédia, vagy örök homályba vesszen, semmitől nem irtózván annyira,
mint félszeg vagy középszerű munkával szaporítani azon verselők számát, kiknek a költővé
lehetést „non di, non homines, non concessere columnae." Azóta is vettem őszinte
vallomását, hogy ha akkor e müvet roszaló (!) itélettel küldöm vissza, már rég tűzbe
dobta - s „Ádám, utolsó álmát a purgatorium lángjai közt álmodta volna végig." - A
költemény, Önök javallása folytán, szépirodalmi társaságunk tekintélye alatt, ím
megjelent, köz kézen forog; és bár iránta, mint mindennevezetesb tünemény iránt, a
sajtóban úgy, mint magán körökben, a kritikában úgy mint az olvasóknál többféle lehet a
vélekedés: azt az egyet ma bátran kérdhetem: van-e közöttünk - nem mondom, e falak, de
talán a két haza határai közt - olvasó, ki
[szerkesztői feloldás]
!Madách
művét irodalmunkra nézve kisebb-nagyobb
mértékben nyereségnek ne vallaná? ki inkább azon időt szeretné visszahozni, mikor a
szerzőnek egy szeszélyétől függ vala, semmivé tenni homályban lappangó költeményét? Azt
hiszem, nincs. Mindnyájan elégedve gondolunk e műre, s ha világirodalmi jelességek
mellett netalán érezzük, látjuk is fogyatkozásit, nem örömest válnánk meg a tudattól,
hogy ez - a mienk!
Madách Imre
Nem volna itt helyén a -tragédia érdemlegi méltatásába ereszkednem. De el nem
hallgathatok egy észrevételt, mely inkább magán körben mint sajtó útján felőle olykor
nyilvánult: hogy t. i. e mű nagy mértékben pessimista világnézet kifejezője. Mellőzöm a
kérdést, hogy a pessimista irányu költő megszűnik-e csupán ez áltál költő lenni; hisz
úgy pl.
Byron
nem
volna az. Ohajtandó ugyan, hogy a költői lélek teljes harmoniában legyen a világgal; de
ha nincs: ki tehet róla? A művészet harmoniája nem mindig az optimismusé is
egyszersmind. - De én nem találom e pessimismust az Ember tragédiájában,
mihelyt mint egészt fogom fel. Mert min sarkallik az egész? Lucifer részt követel a
teremtésből, hogy megrontsa azt. Nyer Istentől két megátkozott fát. Egyik fa segélyével
erkölcsileg már megrontá az embert; hanem ő physikailag is tönkre akarja tenni Ádámban
az összes emberiséget, hogy ne is szülessék az. Kívánhatjuk-e Lucifertől, hogy ne
pessimista színben mutassa neme jövőjét Ádámnak, midőn célja: kétségbe ejteni s benne
ily módon egész ivadékát elölni? Ugy de, mondják, a sötét álomképek tárgyilag is
egyeznek a világtörténettel. Ezt tagadom én. Minden tárgyi hűség mellett, melylyel egyes
korokat felmutat a szerző, látszik, hogy, Lucifer célja szerint, a sötétebb oldalt
vette. Ez nem a szerző pessimismusa: ez magából a szerkezetből foly így. Téved tehát, ki
így fogja fel, hogy szerző a világtörténet egyes szakainak, s áltatok az egésznek, hű
képét akarta adni, azt mutogatván, hogy nincs haladás az emberiségben, csak szünteleni
körben forgás, vagy alább szállás, mig minden a nihilismusba sülyed. (!) Ki egyszerű
egész-voltában tekinti e compositiót, az tisztában lehet a költő céljával. „Lucifer az
embert teljesen meg akarja rontani; az első embert kétségbeesésig űzve, benne
megsemmisíteni összes nemét; ez neki a sötét képek által már-már sikerül is, midőn a
szeretet szava és Isten keze visszarántja az örvény széléről." Ez a mese alapvázlata:
innen indulva kell méltánylani az egyes részeket és a kivitel sükerét. (!)
Byron, George Gordon
De szinte megfeledkezém mostani feladatomról, mely nem egyéb, mint hogy ama jeles mű
alkotóját e szépirodalmi társaságba, mint tagot, bevezessem. Ím itt áll közöttünk: elég
rá mutatnom: ez ő ! Szellemét ismerjük mindnyájan. Ki a gondolatnak, az átalános (!)
emberinek oly derekas érvényt szerze faji s egyedi aprólékosságba s képzelmi üres
játékba nagyon is elmerült mai költészetünkben: annak díszes helye van közöttünk. És
így, tisztelt barátom, nincs egyéb hátra, mint alkalmi előadással elfoglalnod azon
széket, melyre mindnyájunk egyhangú szavazata oly örömest, oly méltán hívta meg az
Ember tragédiájának koszorús szerzőjét.
n
Jegyzet
Madách
nak 1862. márc. 27-én tartott
székfoglalója előtt intézte hozzá az igazgató ezt az üdvözlő beszédet.Madách Imre