Koszorú I. évf. II. 575. - 1863. dec. 13.

[szerkesztői feloldás]

A „Hölgyfutár" úgy okoskodik, hogy mivel az írói segélyegylet, alapszabályai értelmében, nem közli a segélyezettek neveit: tehát a segélyegyletnek nem is sok haszna van. A „Hr" észrevehette volna, hogy az egylet eddig is közölte számadásait, bennök azt is, mennyit fordít segélyezésekre, csupán az egyes segélyezettek neveit hallgatja el, oly discretióból, melyet talán a „Hr" sem kárhoztat, talán ő sem akarja, hogy özvegyek, árvák arcpirulással egyék azt a szűk falatot is, melyet a segélyegylet nyújt nekik. Ha a „Hr" kevesel ennyi nyilvánosságot: van mód meggyőződni róla, hogyan jár el az egylet segélyezéseiben. A „Hr" vezérei, szerkesztői és munkatársai közt bizonyára többen lesznek, kik a segélyegyletnek alapító vagy évdíjas tagjai: minden tagnak jogában áll megtekinteni az egylet számadásait, s meggyőződni (kellő discretio megtartásával) kik részesülnek időnkint a segélyben. - A Kisfaludy-társaságra azt mondja, hogy szigorú az eredeti regények bírálásában. De honnan tudja, mikor e társaságnak még sehogy sem volt alkalma bírálni eredeti regényeket?

Jegyzet Az írói Segélyegylet méltányosságból nem szokta közölni a rászorultak neveit. A Hölgyfutár című hetilap 1873. nov. 26-i számában csípkelődnek a Kisfaludy Társasággal, amelynek nem éppen jelszava, hogy „ami eredeti, az rossz" - de a csakis fordított munkák kiadásával elvonja a szerényebb írók kenyérhezjuttatását. Másik kis cikkében így ír a lap: „Az irodalom nagy csatamezején, hogy foglalást tegyünk, nemcsak geniális tábornokokra van szükség, de derék seregre is" (1863. dec. 1.) .-

[szerkesztői feloldás]

Lásd JKK XII. köt. 405. glosszáját és 444. 1. jegyzeteit.Lásd