BIRÁLAT A SZÜN-ÓRÁK C. IFJUSÁGI LAP BALLADAPÁLYÁZATÁRA

A hozzám birálat végett beadott balladák közül az I. számu

Hoffer Endre

től, csinos verselés ugyan, de nincs benne balladai cselekvény, mert hogy

Mátyás

egy dictiót tart, seregét a török ellen vezeti; s győz (hol? mikor?) aztán megint egy dictiót tart: az illy átalánosságot cselekvénynek mondani nem lehet. A 2. számúnak Bántól, verselése sem üti meg a mértéket, cselekvénye pedig,

Schiller

Schiller, Friedrich

Haramiái ból véve, egy drámára is elég bonyolult, balladára sok. A „sirok felett valami elterül" s aztán „vig dalra lelkesül" (

Schiller

Schiller, Friedrich

nél legalább alusznak a haramiák, nem lármáznak) mikor az élve eltemetett ősz atyának valaki ételt hoz. A haramiák kihallgatják az ősz atya sorsát, a haramvezér megtudja, hogy az ő atyja az öreg, testvére a rosz fiu, ki így kínozza, kedvese a hölgy kit a rosz testvér szerelmével gyötör. Ez első fordulat. Elhozatván a rosz testvért s a hölgyet, a leány a haramiában kedvesére ismer, s már boldogul élhetnének együtt. Második fordulat. De a haramiák megöléssel fenyegetik a vezért, ha őket elhagyja. Harmadik fordulat. A leány, haramiáné lenni, vagy az elválást tulélni nem akarván, kéri kedvesét, hogy őt ölje meg, mit ez sans gene meg is tesz. Negyedik fordulat. Az öreg is most a haramiavezérben fiára ismer és haldoklik. Ötödik fordulat. A haramvezér ennyi csapás után a törvény kezébe akarja magát adni. Végkifejlés. Ime ez olly bonyolult cselekvény, mi a ballada szűk körét felülmulja. Még sem lehet belőle a rosz testvér megbüntetését kivenni, kit a vezér fenyeget egy párszor, de hogy megölné, arról szó sincs. Az utolsó beszédet is a haldokló apáénak gondolná az ember, a végső két sorig, hol a törvény kezébe adásról van szó.

A 3. számúnak cselekvénye egyszerűbb ugyan, de nem világosabb. A tragicum sulya abban látszik helyezve lenni, hogy az atya, kinek leányát el akarják szöktetni, Hansabéget megöli. De miért kell ezen úgy elszörnyedni? azt a balladából ki nem vehetjük. Nem méltó volt-e az apa boszúja, kinek leánya megbecsteleníttetik, ha nem Handsabéget, hanem magát a Nagyvezírt ölte volna is meg? A verselés különben csinos, szabályos.

A 4. számmal jegyzettnek, csinos, szabatos, épen balladához illő verselése mellett, cselekvénye egyszerű, s a történethez ragaszkodó.

Béla király

IV. Béla

a muhi vérnapon nagy veszélyből menekszik. Két Forgács fedezi futásában. A király lova kidől, az egyik Forgács a magáét kölcsönzi neki, s gyalog maradván elvesz. A király lova másodszor is kidől, a másik Forgács látta már testvérén, mi sors vár reá, ha lovától megfosztja magát, de azért egy percig sem kétkedik lovát átengedni. Ebben nyilvánul hősi lélekereje. Mintha isten és sors ezért jutalmazni akarná, dacára a mongolok nyilzáporának, megmenekül, s övé a dicsőség, hogy királyát is megmentette

Végre.

az 5. számu, legcsinosb verselésűnek, mellyben egy pár szép költői momentum van, cselekvénye az, hogy Álmos fellázad

Kálmán

ellen, háborút indít, melly az ő meggyőzetésével végződik, ekkor barát ruhában a király táborába megy, s bűnét bevallva, megkérleli. E cselekvény nagyon mindennapi dolog. A gyenge hódol az erősebbnek. A bukott fél megköveti a nyertest. Mi van ebben? Tán nagylelkűség Álmostól? Nem, gyávaság. Vagy Kálmán nagy lelkűsége a megbocsátásban? Ez, historiailag, szép dolog: de balladában nem ragad meg bennünket, megbocsátani annak, ki már ugy is ártahnatlanná van téve. Rendes folyása a dolgoknak. Ha Kálmán a dacoló Álmost csata közben fogatja el, vagy épen vele víván, kegyelmez életének: igy talán nagy lelkűsége szembetűnőbb volna, mert küzdelembe kerülne megbocsátni annak, ki vasát épen mellének szögezte: de midőn unokatestvér, bűnét bánva, térdel elébe: a megbocsátás némileg erkölcsi kötelesség gyanánt tűnik fel, mert ellenkezőt tenni, az esdőt, ki bizalommal járult hozzája, elfogatnia, lefejeztetnie, brutalitás volna.

Mindezeket összevéve, a 4-k számút találom ollyannak, mellynek cselekvénye a balladait leginkább megközeliti: az első Forgács önfeláldozása, s a másodiknak készsége követni a dicső példát, mellyek által a cél, a király megmentése szerencsésen eléretik, szívemelően hat. A kivitel is költői, a nyelv, verselés csinos, kerül minden fölöslegest, s épen annyit mond, mint balladában szükség; szóval a balladának mind lényegét, mind formáját leginkább eltalálta. Legközelebb áll hozzá az 5 számú de ennek cselekvénye nem elégít ki; verselése csinosabb de szélesebb is mint a 4-iké, ezért nem annyira balladai; még szélesb a 3-iké, egyes hibákkal a kifejezésben, s elhibázott cselekvénnyel; a 2k és 1sö egy színvonalra tehetők, amaz túlbonyolodott, drámából vett, s tisztán ki nem vitt cselekvényével, s nem elég szabályos verselésével; ez jó, eléggé balladai verseléssel, de határozott cselekvény nélkül.

Nkőrös

Nagykőrös

január 24. 1855

Arany

Arany János

Jegyzet „Bírálat a Szün-órák c. ifjuságilap balladapályázatára" című írással kapcsolatban kiemeljük, hogy

Tolnai Lajos

Hajnal és Szivárvány című ifjúsági lapokra emlékszik ( Sötét világ. 60. 1.), de mások is felrémlenek neki.

Szilády Áron

( ItK 1898; évf. 117. 1.)

Benkó Imre

könyvére irt részletes bírálatában kissé bővebb adatokat jegyez fel: „1852-3-ban Magyar Sándor és Hoffer Endre , Hajnal ' című lapot szerkesztett. Ágai is irt bele. A ,Hajnal' még 1853/4-ben is pitymallott. 1854/5-ben Péter Dénes szerkesztett. ; Szünórák ' című lapot, melynek teljes folyamát ma is őrzi. A , Gyám ' ezeknek lehetett a folytatása.Tudniillik

Benkó

Benkó Imre

megemlítette (176. l.), hogy „

Arany János

buzditásának eredménye lett az is, hogy a feisőbb osztálybeli növendékek írott lapot szerkesztettek. Először ,Gyom' címmel indult meg, s mikor ennek első számát megmutatták

Arany János

-nak, ezt jegyzé meg: „Nagyon helyes, csakhogy a gyomot nem szaporitani, hanem inkább irtani kell." Az utolsó évben Grosch Józsefszerkészté, , Szépirodalmi kísérletek ' címmel a lapot, s ezen működését is figyelembe vette

Arany János

Tomory

Tomori Anasztáz

-féle jutalom odaítélésénél. Így pótolta

Arany János

ezen ifjúsági lap pártolása s a rendes órákon való rendszeres szavaltatás által tanítványainak némileg az Önképző-kört, amit az akkori viszonyok között nem volt szabad·megalakítani." Persze, ezeket a lapokat csak kézírással állították elő, s bizalmas úton terjeszthették. - Sajnos, egyedül a Szünórákból maradt fenn egy teljes sorozat: 13 számmal, talán éppen az, amelyről

Szilády

Szilády Áron

megemlékezik. Tudniillik. Péter Dénes és Szuper Lajos, a két szerkesztő, halasi származású volt,

Szilády

Szilády Áron

meg odakerült papnak, s inidőn

Péter D.

Péter Dénes

1904-ben meghalt (lásd Vasárnapi Ujság nekrológját 1904. évf. 15. sz.), megkaphatta a családtól a becses emléket, melyben öccsének, Szilády Jánosnak is jelentek meg költeményei. De ott vannak

Tolnai Lajos

kísérletei is,

Lucián

Tolnai Lajos

álnév alatt, mindjárt az 1. számban: Kórágyamon és Komor bú címmel. (Lásd It 1957

Szilády Áron

közlése) Mikor a Szünórák ballada-pályázatot hirdetett, nyilván

Arany János

hatása alatt, a beérkezett művek bírálatát maga

Arany János

vállalta el, s két sűrűn teleírt negyedíves lapon oldotta meg feladatát. A nyertes költeményeket aztán sorozatosan közölte a lap. Az első díj új tehetséget koszorúzott: Bolyó József volt a bírálatban kiemelt A két Forgách szerzője. Azóta sem tudunk róla többet. - Verse így hangzik:

Kemény, de gyászos harc után

Győzött a tar sereg,

A kis magyar hadtest dicsőn

Elhunyva szendereg.

Még Béla fut s mellette száll

Két hű vitézi kar,

Mig vad dühvel nyomába zúg

Fél milliónyi tar.

És a királynak ménje már

Mind jobban elmarad,

S már feltűnik megette az

Özönnyi csorda-had.