FÁJDALOM ÉDESÍTI MEG A BOLDOGSÁGOT

Alig képzelhetni embert, ki ha hatalmában állna a boldogság és nyomor közül nem az elsőt választaná. Alig képzelhetni embert, ki a boldogság után ne sohajtoznék, azért ne fáradna, küzdene, munkálódnék, hogy azt megszerezze, s ha'megszerezte, 'azon ne törekednék, hogy azt minél tovább, sőt egész életében folyvást birtokában tarthassa.

Minden ember szeretné ha soha nyomort és inséget nem kellene látnia, hanem tetőtől talpig boldogság' és örömben uszkálva haladhatná át a bölcső és koporsó közti rövid útat: pedig valamint minden a mi sok, egészségtelen, úgy a boldog napok is ha hosszasan tartanak, egyhangúakká, unalmasokká és kellemetlenekké válnának ... Igen helyesen mondja erre nézve a példabeszéd: „a ki'a 'keserűt nem ízlelte, nem tudja mi az édes"

Továbbá, ha az ember egész életében boldogságban élne; talán el is bizakodnék, elkevélyednék, nem ismerne magánál hatalmasabb lényt: a magánál szerencsétlenebbeket pedig nemhogy megszánná, sőt büszkén megvetőleg tekintene le azokra, nem tudván, mily keserves állapot az, ha valakit a szerencséje elhagy, s azonfelül az emberek is nemhogy

Jegyzet ahelyett, hogy

segítenék, bíztatnák a fájdalmak közt, kárörömmel tekintenek rá, edzik rajta büszkesegök fegyverét, s ezzel még keserübbé teszik boldogtalan napjait.

Valamint nemcsak nem hasznos sőt igen káros volna az egész természetre nézve, ha az ég mindig: tiszta a lég mindig csendes volna, ha

Jegyzet s

[szerkesztői feloldás]

„ha" kihúzva

a nap mindig égető hévvel sütne le földünkre; ha a csendes légtengert soha fel nem zavarnák a zúgó szelek, s a mosolygó láthatárra zord fellegek nem tódulnának, s el nem takarnák az égető napot, s a tüzétől lelenkadt növény országot hűs cseppjeikkel fel nem üditenék: épen így nem lenne jó, ha a szív és lélek örökké derült, vidám és boldogság teljes volna; ha soha nem űzné el a vigságot a bú és gond sötét fellege, s az elbizakodás és rút kevélység égető napját nem homályositaná, s nem szégyenítené meg.

Kovács Ambrus

Jegyzet Kovács Ambrus utóneve is gyanittatja, hogy gyökeres kőrösi. Valóban megtaláljuk az iskola 1853 -54. évi katalógusában. Eszerint is nagykőrösi, apja

István

Kovács István

, kisiparos. Szilágyi Sándor osztályfőnök beirása szerint a IV. osztályban·végig „praeclarus", azaz kitűnő, s mindkét félévben osztályelső, az évvégi vizsgán pedig „jutalomra méltónak ítéltetett"A következő évben az V. osztályban maga

Arany János

az osztályfőnöke. Itt egy fokkal kissé gyengébb az eredménye; minden tárgyból „eminens", azaz jeles, úgy félévkor, mint évvégén; az osztályban már csak harmadik. Abból az évből, melyben itt közölt dolgozatait irta, nincs meg a katalógus, ellenben megvan az érettségije esztendejéből: 1857- 58-ból. Itt már nagyot esik: a három eminens osztályzat mellett 3 elégséges és 2 „alig elégséges" szalad be a bizonyítványába. Helyezési száma az osztályban első félévkor 11-ik, a másodikban 14-ik. Megindult a serdüléssel a lefelé csúszás . . . Magyarból azonban mindenütt megtartotta kiváló értékelését. Érdemes elolvasm róla

Arany János

jellemzését: „ Prózai szerkesztése kevésbé könnyed, de a versírásban jó tehetségű, olvasása és szavalása élénk és értelmes." (V. oszt.) Az érettségi előtt már esztétikát is tanulnak, mi talán jobban próbára tette az üjakat.

Arany János

ekkor is így ítél: „Stílusa folyékony és értelmes, az esztétikai elemzést jól felfogta." (Az eredeti bejegyzések latin nyelven szólnak.) A füzet címlapja így szól: Magyar dolgozatok. Kovács Ambrus tulajdona, 856. Oct. 18. - Közben is számos keltezés mutatja, hogy az egész dolgozat az 1855-57. tanévből származik.: A címlap jobb alsó sarkán ott fa van a diák megjegyzése: VII^ik oszt. A diák neve alá idegen kézzel oda van írva: „

Arany János

megjegyzéseivel". Ez kétségtelen, nemcsak az évfolyamból, hanem

Arany János

jellegzetes írásából is látszik. Hogyan került a dolgozat Debrecenbe nem tudjuk. A címlapon még az áll: Szűk Jenő VI. r. kath. gimn. tanuló úr ajándéka. Szap. 1908: 374. Mellette a pecsét lenyomata: „

Debreczen

Debrecen

szab. kir. város múzeuma" körirattal. Íme, tehát elég korán bekerült, még a Déri Múzeum elődjébe, mégse beszélt róla senki. Most is csak

Barta János

professzor hívta fel rá a figyelmünket bírálatában. A dolgozatban egyetlen próza van, szemmel látható

Arany János

igazsága: versírásra könnyen állott a tolla. Ügyes és egyéni hangú költeményeket találunk füzetében, alig jelez bennük hibát a költő-tanár is. Terjedelmes Vergilius-műfordítása egyenesen meglepő. A 33. sz. Tavaszi hajnal végén

Arany János

megjegyzése: „optime" = igen jól van. A 34. sz. A középszerűség dantei terzinákba önti az ismeretes horatiusi tanítást. Ritka az ilyen

Arany János

dicséret: „Nagyot nőjön!" A 35. sz. A hadakúta tanulságosan összevethető a Bán János második füzetében szereplő feldolgozással (26. sz.) Ott is a természeti elemek háborgása, folyammá dagadó patak mormolása, szél sivítása adja tudtul Csabának vérei veszedelmét. Úgy látszik, magát az eseményt közösen megtárgyalták az iskolában, de már a versmértek is egészen más

Kovács

Kovács Ambrus

nál: szinte kifogástalan trochaeusokban halad, amelyeket előbb két fél-rím, végül pedig a záró két sorra terjedő páros rím is összetart.

Arany János

még bonyolultabbakra is adott példát. Azt sem szabad elfelejteni, hogy

Arany János

éppen ez időben foglalkozik legbehatóbban a Csaba-históriával (lásd JKK IV. köt. 165. s köv. l.). Az ő tervében a X. pont lett volna: „Csaba íre és a székelyek." A tanár hatása félreismerhetetlen, anélkül, hogy megkötné a diákok kezét. Erről az 1856- 57. tanévről nem maradtak fenn a dolgozatcímek, de még az 1858- 59. évben is intézményesen kitűzi

Arany János

a VII. osztályban (lásd e kötet 217. lapján, a VII. oszt. 2. sz. tételét 1). Látszik, hogy kíváncsi volt maga is diákjai felfogására. 36. sz.: Bévedd estéjének vagy éppen Szent-bévedd estéjének nevezte a nép az esztendő utolsó napját, amelyen illett az évi maradékokat elfogyasztani. - Figyeljük meg, milyen kitűnően halad az anakreoni forma: szinte

Csokonai

Csokonai Vitéz Mihály

ra emlékeztet. A 38.: sz. Szüreti est 2. verszakában szereplő szép képet vö.

Kosztolányi

Kosztolányi Dezső

Hajnali részegségével „Az égben bál van, minden este bál van". A 39. sz.: Logodi Simon a balladairás divatjára mutat.

Szondi

Szondi György

ról számosan írnak ilyesmit. Utóbbi cim szerepel az 1855-56. év VI. oszt. 3. tételében (213. 1.).

Arany

Arany János

is, ekkoriban irja híres balladáját (1856. jún. l. JKK. I. köt. 261. l.). A 40. sz.: Sinon kedvelt témája

Arany János

-nak (lásd 1854- 55. évf. VII. oszt. 18. tételét e kötet 112 lapján). Az utolsó, prózai dolgozatéhoz több hasonló cím szerepel

Arany János

gyűjteményében, ha nem is éppen ilyen fogalmazásban, pl. 1854-ben, V. oszt. 14. tétele (112. 1.). Meglepően színes a

Kovács

Kovács Ambrus

megoldása.

AJOM13

Megjegyzések: