JEGYZŐKÖNYV Arany János KOHA_AUTH:96679 VIAF:95251869 A digitális kritikai kiadás sajtó alá rendezői: Palkó Gábor KOHA_AUTH:121463 Fellegi Zsófia XML-editor Bobák Barbara Fellegi Zsófia Közreműködők Csonki Árpád Horváth-Márjánovics Diána Káli Anita Metzger Réka Móré Tünde Roskó Mira Sárközi-Lindner Zsófia Vétek Bence Vámos Violetta Digitális kritikai kiadás creator DigiPhil http://digiphil.hu Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Irodalomtudományi Intézet http://viaf.org/viaf/312925875/ http://www.iti.mta.hu/ Petőfi Irodalmi Múzeum http://viaf.org/viaf/152132060/ http://www.pim.hu Budapest http://www.geonames.org/3054643 2019 ©Free Access - no-reuse http://www.europeana.eu/rights/rr-f/ o:ajom13-lev.tei.XIIINSZ21 /o:ajom13-lev.tei.XIIINSZ21 H. Fekete gyűjt. AJEM - III. 177 A. -nak ezt a jkv-ét szó szerint vagy néhány kisebb kihagyással közölték a következő helyi kiadványok: Rozvány György : Nagy-Szalonta történelme. III. köt. 38-43. 1. Móczár József : Nagyszalonta 1606-1906. 68-73. 1. Ugyanő: Arany János a nagy tűzvészről. SzIL XXIX. évf. [1917] 88. sz. A. részletesen beszámolt a tűzvészről Petőfi nek 1847. ápr. 21-én írott levelében. Az eseményre vonatkozó további bibliográfia: Rozvány György : A tapasztalás - a legjobb tanács. SzlL X. évf. [I898] 1. sz. Rozvány György: Tanulság az 1847-i tűzvészből, SzlL XI. évf. [1899] 14. sz. Románia Nagyszalonta Nagyszalontai Arany János Emlékmúzeum III.177 Arany János KOHA_AUTH:96679 VIAF:95251869 Arany János Összes Művei XIII. kötet Hivatali iratok 1. ISBN:9630500396 editor Keresztury Dezső KOHA_AUTH:115470 arranged for publication Dánielisz Endre KOHA_AUTH:106088 Törös László KOHA_AUTH:233260 Gergely Pál lector Barta János KOHA_AUTH:99581 1966 Budapest Akadémiai Kiadó jegyzőkönyv Kiadott. Teljes. Nagyszalonta Arany János JEGYZŐKÖNYV Atya-, Fiu-, és Szentlélek- Istennek nagy Nevében. Amen. Miután tetszett a világokat kormányzó Főhatalomnak népes városunkat egy irtózatos tűzveszélylyel ostorozni meg, elannyira, hogy füstfogta romok, összevissza düledezett falak veszteglenek most, hol azelőtt jóllétet és megelégedést tanúsító hajlékok fejérlettek, s az egész város, pusztúlt házaival nem mutat egyebet, mint egy kopár vidéket, mellyben, a rendetlenül szétszórt szikladarabok közt semmi élet, semmi tényészés nincs, - nem mutat egyebet, mint csatamezőt, kemény ütközet után, hol, a halt tömegek közül csak egy-egy elhaló nyögés szakasztja meg néha a sivatag romlásnak éji csendét, - elannyira hogy a keresztyén hiába keresi a megszokott helyet, Isten szent hajlékát, hogy ottan, mint meglátogatott hívő, mint megostorozott fiu, megcsókolhassa a kinyujtott atyai vesszőt, bünbocsánatért könyöröghessen, s lelki vigaszszal térhessen onnan viszsza ínségre jutott családjához, - elannyira, hogy a polgár nem leli fel többé a szokott helyet, honnan, ügye-bajában, törvényt és igazságot követelt, s hol a köz jólét és megmaradás biztosítéki, az oklevelet, hol a közigazgatás kormánygyeplői a mindenféle hivatalos irományok, őriztettek: nincs egyéb hátra, mint Isten akaratán való megnyugovással, s keresztyéni béketüréssel, zugolódás és meddő panaszok nélkül a teendők végetlen láncolatának első szemét megkezdeni, s mindazokat, mik e sz. Egyház és város jóllétének visszaállítására, felvirágoztatására szükségesek, egymás után határozatba és teljesedésbe venni; melly határozatoknak maradandóvá tételére jelen jegyzőkönyv, a borzasztó eset körülményes leírásával megnyittatik. - 1847-dik évi aprilis 17-dikén déli 12 és 1. óra között, Szabó János helybeli adófizető lakosnak, Kis-Kölesér utca keleti végén, a kölesér szélén, legvégül álló háza, valószinüleg nőjének Ns Zempléni Klárá nak a katonasággali cimborálása, azok részére való sütésfőzés és feslett életü személyek befogadása, s az illyes házaknál szokott rendetlenség miatt, kigyulladván az északi, vagy kissé nyugot északi irányban fútt igen erős délkeleti szél hihetlen gyorsasággal és távolságra ragadta az égő perjét és lángdarabokat, ugyhogy harmadik és negyedik utcában is lángba borultak már a házak, mikor a közben maradt utcán lévő házak még épségben voltak. A város egyetlen tüzfecskendője az irtózatos vész ellen semmit sem ért, annál kevésbbé, mert nem is volt hozzá elegendő embererő, s mert azt épen szél alá vitték, hol semmi emberi erő nem segíthetett volna. Általában a hol a vész elvonult, ott az oltás, - söt csak a megmaradás is lehetlen volt. Az ember nem javai, csupán élete megmentésén igyekezett, s rémületes volt látni, a lángbaborúlt házsorok közül futva menekvő, házaikat, mindenöket a vész zsarnoki hatalmának átengedő kétségbeesett lakosokat. A még épen állott házak lakoi aggodva várták magokra a kikerülhetlen csapást, s haszontalan erőködéssel hordák javaikat egyik helyről másikra, hol azok semmivel sem voltak nagyobb biztosságban: másnak segítségül menni, vagy a középületeket oltalmazni senki sem sietett. Csakhamar lángba borult a város benső istálója és magtára, melly utobbiban ugyan gabona sem lévén, boltozata sem szakadván le, a fedélen kívül kár nem történt; meggyult a városháza, melly náddal volt fedve, s levéltára is, jól lehet boltozatos volt de sem vastáblák sem vasajtó nem védelmezték, ablakain, s a törvényház felől ajtaján begyult, s minden hívatalos irományaink; törvény- és jegyzőkönyveink, számadási irataink, a várost érdeklő régi hasznos okleveleink, szóval minden a mi a város beligazgatására s jövője biztositására szükséges vala, a város pecsétével együtt a pusztító vész martaléka lőn. Kipótolhatlan kár és veszteség háramolt ez által városunkra, s egyes lakosinkra; ez utobbiakat illetőleg különösen azért is, mert több évóta felbontatlan eredeti számos végrendelet, mellyeknek tevői közül sokan már meg is haltak, elégett. Az 1845/6-dik évi birói és gazdai számadások elégése szinte kipótolhatlan veszteség, minthogy a februárban tartatott számadás alkalmával mind a pénztárnok, mind a város gazda számadásai, a hozzájok tartozó oklevelekkel együtt eredetiben bevétetvén, letisztázás végett a levéltárban voltak, minthogy azokat csak a f. é. juliusban tartandó adóegybevetéskor kelletvén a megyére bemutatnunk, letisztázásuk, s elkészítések nem volt annyira sürgetős, hogy más szorgosabb dolognak, adóvetésnek stb. elébe kellett volna tenni. A megelőzött évekről szóló számadások csak annyiban kiegészíthetők, a mennyiben azok már a főmlgú Uradalomhoz beküldettek. Szinte érzékeny csapást ejtett rajtunk a földek felmérését s az egyéni birtokot kimutató könyveknek elégése, melly ujabb mérés által kipótolható lesz ugyan, de mivel ennek megtörténteig évek jöhetnek közbe, s az adó kivetésére az alatt semminemű kulcsunk, alap kimutatásunk nincs, nagy zavarok fenyegetnek bennünket a beligazgatás ezen ágában is. Régiebb okleveleink közűl a főbbeket, ugymint a Toldi György örökvallását, 1625-ről, mellyben Szalontá t 1000 tallérért eladja a köleséri 300 Hajdúknak, s melly örök-vallásra Bethlen Gábor erdélyi fejedelem, fejdelmi egyezését adá, nem különben I. Rákóczy György uj-adománylevele Nagy-Vásári , Kis-Vásári , Répás Keszi és Simonkerék pusztákról a szalontai 300 hajduk részére, 1631-ről, sőt talán azon jószágba igtatásról szóló jelentés is, (relatio statutoria) melly szerint az emlitett 300 hajduk 1626-ban Szalonta birtokába ellenmondás nélkül, bevezettettek, s melly oklevél nálunk pergamenen irva s függő, de már összetört, s így zacskóba tett viaszpecséttel ellátva volt, - részint a Fejérvári, részint a N-váradi káptalanokban feltalálhatók s felkeresendők. - De alig lelhetni fel valahol azon határjárásról szóló levelet, mellyet a 17-dik század közepe táján mezőgyáni lakosok Sipos János , Gazdag János és mások az orosi puszta határjárásáról kiadtak, s melly nálunk eredetiben volt meg. Egyéb okleveleink nagyobb része a város és uradalombeli többi községeknek a főmlgú Uradalom ellen folyamatban lévő pereiből megszerezhető, s itt a veszteség nem felette nagy, minthogy a levéltárban is csak látozott másolatok, és nem eredetiek vagy káptalani átiratok voltak. Átalában szükséges leend minden káptalanok és conventeknek kerestető parancs melletti felhányatása, hogy azokban netalán rejtvelevő okleveleink világosságra kerüljenek. - Későbben gyúlt meg a templom zsindelyes tetője, mit nem lévén senki jelen, senki sem védelmezett, a viz fecskendő is távol, de a tüz közé szorult s a (miatt) nélkül illy magas épületet alulról védni teljességgel nem lehetett, padlására menni pedig nagyon veszélyes volt, mert már jóval előbb megnémultak a vészharangok, s a harangozók, életöket óvandók meg, - elhagyták volt a tornyot. Nem sokára begyult a torony is: az óramutató egy és fél órakor megállott, a torony magas tetőalkotványa ropogva omlott össze, a harangok közűl a két kisebb elolvadt, a második-, az ugy nevezett ócska harangnak féloldala szinte elolvadván, maga a toronyba feljáró helyen keresztül, a torony alá leesett; a legnagyobbik pedig, koronája körül olvadva el, szinte leesett, de az alsó emelet boltozatán fenakadt. A templom benseje, minthogy ajtói védelmezték, nem égett meg. - Leégett az egyik lelkészi lak, melly nagy utca végén volt, de benseje megmaradt; leégett két ocska fiú iskola, s a városház melletti leány iskola. Leégett a nemes megye raktára, raktárnoki, és katonatiszti laka. A tűztől csak a hidas utcai egész tized, - nagy utcából s az első várad utcából, keleti végeiken, nehány ház, Csegéd utcából keleti részen, szinte három vagy négy ház, ezen kivűl, a város délnyugati részén, kölesér utcából a kölesér szélén és a postaházon túl lévő egy két ház, Csegéd utca nyugoti végén szinte annyi, maradt menten. Tehát a tüzvész szélvonala terjedt keleten kölesér utca szegletétől a megyei raktárig s városi cserépszinig, nyugoton a kölesér széléni házak vékonyan megmaradván, a postaházon kivűl. Ezen vonalok közti tér merően rom és pusztulás. A leégett házak száma összeirás szerint 790-nek, mindenféle épületé 2400-nak találtatott. Ember-élet, a mennyiben felfedezhető volt, hét esett áldozatul, jószág, különösen kis borju, számosan. Az aprómarhák jobbadán végveszélyre jutottak. Nagyobb része a házaknak, minthogy mindaddig, mig a tetők le nem égtek, nemhogy oltalmazni, de még köztük életben maradni sem lehetett, belül is megégvén, s igen sok lakostársunk, mind élelmétől mind ruházatától, butoraitól stb. megfosztatván, - a kár és veszteség kiszámíthatatlan. Melly szomorú esemény azon óhajtás mellett jegyeztetik be ide: vajha e rémítő romlás, mihez hasonlót városunk még nem szenvedett, jövendőbeli felvirágzás magvát hintette légyen el közöttünk, vagy legalább bennünket arra indított legyen, hogy a mennyire Isten az emberi észnek efféle veszélyek megelőzését, és elhárítását hatalmába adta, igyekezzünk mindent elkövetni hogy többé, illy átalános szerencsétlenségnek hajlékaink áldozatúl ne essenek. Kelt Szalontá n, april. 23-án 1847. bejegyezte Arany János sk Szalonta város másod jegyzője. Az 1847-es szalontai nagy tűzvész jegyzőkönyvi megörökítése a szemtanú A. által. Olvasható a Városi közgyűlések jegyzőkönyve első lapján. Minthogy ez a tűz a városnak minden addigi hivatalos okmányát megemésztette, a vezetőség két keményfedelű, bőrsarkú, elől zsinórral összeköthető jkv-et vásárolt. Az egyikbe a városi közgyűlések, a másikba a tanácsülések ügyeit, határozatait vezették be. (Ez utóbbi leírását lásd a regesztában, 1847. máj. 4-i dátumnál.) A szóban forgó okmánygyűjtemény pontos címe: Városi közgyűlések jegyzőkönyve 847. ápr. 17-e után. Ezt egy majdnem szív alakú fehér papírra írták és a fedőlapra ragasztották. A könyv 38,3 x 24,5 cm nagyságú, 116 zöldeskék és sárgásfehér lapot tartalmaz. Ezeknek csaknem fele felhasználatlanul maradt, mível csak 1849 végéig vezettek be ide közgyűlési határozatokat. Leginkább Borbély Pál főjegyző és Bajó János jegyzői segéd írásával találkozunk. A. mindössze 8 alkalommal szerepel. Itteni jegyzései közül a legterjedelmesebb és legjelentősebb a tűzvész leríása, amely 5 teljes lapot foglal el. A későbbiek folyamán Vkgy jelzéssel hivatkozunk erre a gyűjteményre. Az eset teljesehb megértéséhez tudnunk kell a következőket. A szalontai nép még a XIX. sz. elején is egészségtelen és tűzveszélyes házakat épített. Szilárdabb, állandóbb jellegű lakásokat részben anyagi nehézségeik, részben a megfelelő építő anyag hiánya miatt nem emelhettek. Tennéskövük nem volt, téglát, cserepet nem égettek. Vert- vagy paticsfalú házaikat a környék mocsaraihan bőven talúlható náddal fedték, sőt a szegényebbje gazzal, szalmával, a költő szülőháza is ilyen lehetett. A kerítést galyból, venyigéból fonták (lásd Dr. Visky Károly : Aranyék háza. 7. 1.). Ilyen körülmények között nem csodálkozhatunk azon, ha bánnily kis tűz egyhamar átterjedt a szomszédokra, és a közeli utcákra is. Csupán a nagy tűz előtti negyedszázad alatt három jelentősebb tűzesetet jegyzett fel a helyi krónikás: 1823 tavaszán a Bajó-tüzet (ez emésztette meg A. szülőházát), 1834 tavaszán a Kocsis-tüzet -- mindegyiket arról a házról elnevezve, ahonnan kiindult. 1837 őszén a piac-téri katonai épületek váltak gyújtogatás áldozatává. Ezeknél jóval pusztítóbb volt az 1847-es nagy tűzvész, amelyhez hasonló károsodás nem érte Szalontá t a török kiűzése óta. Leégett a városnak mintegy négyötöd része; kb. 400 holdnyi beépített területen 790 lakóház. Az elpusztult mindenféle épület számát A. Petőfi nek szóló levelében 2 175-nek, az itteni jkv-ben pedig kettőezer négyszáznak írja. A különbséget azzal magyarázhatjuk, hogy a közben eltelt két nap alatt a vezetőség alaposabb felmérést hajtott végre. A városi és az egyházi középületeket, a lakosság házait, jószágát és ingóságait felértékelő bizottság több, mint félmillió forint kárt állapított meg. A tűz rohamos terjedését az A. által is említett erős délkeleti szélfúváson kívül elősegítette az előző hónapok csapadék-szegénysége, a szükséges tűzoltó felszerelésnek és a lakosság ilyen irányú megszervezésének hiánya, a nád- és szalmafedél szinte kizárólagos használata és a keresztutcák nélküli települési mód. Noha már 1839-ben létesült cserépgyár Szalontá n, az itteni gazdák nem szokták meg az ezzel való fedést. A leégett részen csak 7-8 cserepes ház volt. A legérzékenyebb veszteséget a városháza, ill. a városi irattár elpusztulása jelentette. A pótolhatatlan hajdúsági okleveleken kívül a telekkönyvek, adás-vételi szerződések, végrendeletek, jegyzőkönyvek és hivatalos elszámolások megsemmisülése évtizedekig érezteti hatását; sokban megnehezíti A. közigazgatási és ítélkező ténykedését is. A leégett városház-épület - amelyben A. majdnem nyolc éven át dolgozott - a következő helyiségekből állott: jegyzői iroda, egyszersmind levéltár; egy nagyobb tanácsterem; ármások, vagyis hivatalszolgák szobája, amely ugyanakkor a város gazdasszonyáé is volt; egy nyitott kéményű patkás konyha, ahol a város vendégei számára főztek és egy börtön ( Rozvány György : Új városház és vendéglő.SzlL XI. évf. [1899] 3. sz.). A hajlék nélkül maradt városi adminisztráció az alig két évvel korábban épült, cseréppel fedett s így a tűztől megmenekült „Casino"-ba tette át székhelyét, amely szintén a központban volt. 1851-ig tartott ez a szükségmegoldás, ekkor megvásárolták a mai városháza helyén álló magánépületet. A szövegben szerepló Kölesér Szalonta déli részén folyik kelet-nyugati irányba, a központtól mintegy 500 m-re. Ezzel párhuzamos a Kis-Kölesér utca - amelynek egyik keleti részén lévő telkén ütött ki a tűz - , valamint a Nagy-Kölesér, a mostani Arany-utca - , ahol a költő szülőháza állott. A tűzvész idején e ház helyén már csak puszta telek volt. Nagy-Vásári , Kis- Vásári , Répáskeszi és Simonkerék ; puszta és dűlőnevek Szalonta határában; hajdan virágzó falvak voltak, a török harcok idején pusztultak el. Mezőgyán község Szalontá tól nyugatra, 10 km-re, a Magyar Népköztársaság területén. Szántói, legelői határosak a Szalontá éval. Orosi - egykor község, a XVII. sz. közepétől, a törökdúlás utántól mint puszta ismeretes. Mezőgyán és Okány között terül el. Egy részét már 1624-ben megvásárolták a szalontai hajdúk. A puszta Szalonta város tulajdona volt 1924-ig. Toldi György - Szalonta birtokosa a XVI. sz. végén és a XVII. sz. elején. A 300 hajdú tőle vette meg a helységet és határát 1625-ben 1000 tallérért. Bethlen Gábor (1580-1629) erdélyi fejedelem, megerősíti a Bocskaihajdúk kiváltságait s szolgálataikat felhasználja. I. Rákóczi György (1591-1648) Erdély fejedelme 1630-1648 között. Ő adományoz nemességet az A.-család János és Ferenc nevű ősének.