JELENTÉS A PHARSALIA- PÁLYÁZATRÓL

Lucanus, Marcus Annaeus

Pharsalia jának pályázó kilenc fordítására nézve a bírálók többsége egyezni látszik abban a mit a bírálók egyike ím így fejez ki: „Átalános becse egyik fordításnak sincsen, csupán viszonylagos. Az alakot és tartalmat egyik egyhelyt, másik máshelyt tükrözi hívebben vissza, de csak oly szűk téreken, hogy a gyéren elszórt oázokból az eredeti kép egészét a 9 fordítás 9 nézőfocusán által sem lehetne egy hézagtalan photographiában előállítni„ E véleményt erősíti egy másik bíráló megjegyzése, ki az általa legjobbnak talált fordításra nézve is megvallja, miszerint „nem kevéssé nehéz azt is nyilatkoztatnia, mit akar, hogy a jutalom az általa legjobb gyanánt ismertnek adassék”, – s végre is a mai közönség ízlését veti a mérlegbe. A fordítas, melyet ez utóbb érintett a bíráló, s ily fentartással kiván jutalmazni, a II. számú: Fortes creantur fortibus jeligés mű, mint amely többnyire „jó magyaros, erőltetés nélküli, értelmes, elég síma, szép és hangzatos nyelvével, – a tartalom velejének jó felfogásával s hű visszaadásával, – azon gonddal, melyet a szöveghez csatolt folytonos értelmező jegyzetek, az egyszerű és felületes, de a többekét jóval felülhaladó kis Előbeszéd által tanusít, sok oly gyarlóságot köt egybe, mely komoly fontolásra, sőt aggodalomra indít” – és melyben, u. a. bíráló szerint „néhol érthetlen homályosságra is akadunk” Ugyane műről egy másik bíráló is elismeri, hogy bár bízvást szabad fordításnak mondható, de a szabadságot szép sikerrel használta, mert általa a munka tartalmát, ha nem az eredeti nyomokon járva is, csonkitások nélkül úgy adta, hogy benne az egésznek lényege meg van és pedig tiszta, világos előadásban, melyet a laicus olvasó is megérthet s élvezhet. Nyelve csinos, ritkán erőltetett, versificatiója is élénk, numerosus.” – De a harmadik így szól folytatólag: – „tartalomhűségre nézve nem sokkal több jót lehet mondani a II. sz. p.-ről. Ebben is egész hosszabb helyek érthetlenek, vagy az eredeti szöveggel épp ellenkezőt mondók. Nyelve, bár némi divatos kocsintásokat kivéve, átalában meglehetősen tiszta s hellyel-közel magasabbra is emelkedik, igen sokszor pórias kifejezéseiben oly kényelmesen áradozó, hogy több ének 40, 50 s néhány 70 sorral hosszabb az eredetinél. Verselése átalában folyékony ugyan, de akad azért egy-egy kelleténél hosszabb sor is”. stb.

Másik pályamű, mely a bírálók figyelmét kiválóbban megragadta, s melyet a többség jutalomra érdemesnek tart, a VII. sz. francia (Le plus grand des évenements stb) jeligés fordítmány. Ennek stylja a különvéleményű bíráló szerint is, „mindig magyaros, egyszerű, erőltetés és dagály nélküli. Hűsége az eredetinek gondolataihoz, szó- és sor-mennyiségéhez nem igen esik kifogás alá. Néhol oly szerencsésen ad elő egész mondatot, verset, beszédszakaszt, sőt az eredetinek képeit, figuráit, rhytmusát is, és oly kevés benne a szó- vagy constructio-erőltetés, „hogy hajlandó volna ajánlani a jutalomra. – De „egyszerűsége igen gyakran ízetlenséggé, lapos prózaisággá sőt idomtalansággá lesz. Oly helyt

Lucanus

Lucanus, Marcus Annaeus

választékosságát, tömörségét, költői szavainak, kifejezéseinek erőteljes szépségét meg sem közelíti.

Lucanus

Lucanus, Marcus Annaeus

Musáját, – mely ha erőlködve, kiáltozva, hadonázva, pedibus manibusque obnixe omnia agendo – de csakugyan magasan szállong, – nem követhetvén, lerántja.”

E pályamű, a másik két bíráló szerint „magasan kiemelkedik a többi felett. A feladott hősköltemény eredeti szövegének leghelyesb olvasását, magyarázatát s értelmezését illetőleg, a különféle kiadások s több nyelven megjelent fordítások szorgalmas tanulmányozása mellett, önálló, éles ítélet, emelkedett, erőteljes tiszta magyarságú nyelv, s átalában, hibátlan, könnyen folyó verselés – im ezek jellemző tulajdonságai”. – A másik szerint: „az eredeti munka szavait és kifejezéseit majd mindenütt találólag, talpraesett, tiszta és nem csinatlan magyarsággal, érthetően tudja visszaadni s midőn abban fáradozik, hogy a latint minél hűbben s magyarábban tegye által, számos, eddigi íróinknál nem divatos szókat s kifejezéseket méhszorgalommal keresgél össze, melyek közül még az előttünk merőben ismeretlenek sem sértik a fület s oly magyarosan hangzanak, hogy melyik köztük a tájszó, melyik új alkotás, megválasztani nem tudjuk. Belőlök az írói nyelv, bővebb megvizsgálás után, szép acquisitiót tehet. Fő érdeme e pályaműnek ebben fekszik: különben versei nem mindenütt élénkek s gördülékenyek, – a tartalomhoz sem mindég egyaránt hű, itt-ott elvesz belőle vagy told hozzá valamicskét s néhol kissé erőltetett”.

A többi pályaművek némelyikéről, kivált a IX. számúról, szintén emelnek ki a bírálók majd egy -majd más oldalt, vonást elismerőleg, -más részről egy sincs mely teljes jóváhagyásukat kinyerné, sőt a jutalomra ajánlottakat is, javítandók jegyzékével kísérik.

Mindezek után az Osztály úgy vélekedett, hogy a francia jeligés VII. számu fordításnak, melyet két bíráló ajánl, a jutalom kiadandó és a munka, miután a fordító a hibáztatott helyeket kijavította, nyomtatásban közzéteendő lészen; a „Fortes creantur fortibus” jeligés II. sz. pedig, mely egy bíráló által jutalomra, másik által is dicséretes megemlítésre méltónak találtatott, ez utóbbi elismerésben részesüljön.

Kelt a Nyelv- és széptud. Osztálynak dec. 6-án 1865.-tartott értekezletéből.

– Jegyzette:

Arany János

r. tag

L.

Toldy F.

Toldy Ferenc

elnöklő r. tag

n

Jegyzet A Lucanus-pályakérdésre érkezett 9 fordításról szóló véleményét, a bíráló biz. tagjainak nézeteit egyezteti 3 nagy ívlapnyi kéziratában. A ngy. elé ezt terjesztették föl, tehát ennek alapján adták ki a jutalmakat Baksay Sándor nak, mint a 114. sz. jelentésből kitűnik.