Aranysárkány fejléc kép
 
TEK. CSESZNÁK LAJOS ÚRNAK,  
  202/917. 1866.  
  a mélt. gr. Erdődy-ház jogigazgatójának és nemzetségi levéltárnokának, tisztelettel:  
  Tekint. Jogigazgató Úr!  
  A MTA f. hó 5-én tartott összes ülésében Thaly Kálmán l. tag előterjeszté, hogy a vörösvári grófi levéltárban
Tököly
Thököly Imre
fejedelem korára vonatkozó némely becses naplókkal s naplótöredékekkel volt alkalma megismerkedni, melyeknek a MTA Kézirattára számára leendő lemásolását a hazai történet érdekében igen kivánatosnak véli. Az Akad. annál nagyobb készséggel hajlott a tört. becsű kéziratok másolatban megszerzésére, mind a mélt. grófi családnál, mind Tek. Uraságodnál azon egyidőben lépéseket tenni, minthogy jelentő tagja arról is értesíté az ülést, hogy Tek. Jogigazgató úrnak ezek felől már tudomása van, s ebbeli szives készségét már ő előtte nyilvánítani is méltóztatott.  
  Midőn tehát az Akad. nevében ama kéziratok lemásolása végetti elküldését tisztelettel kérném, egyszersmind eligazodásul szerencsém van tudatni, hogy
Thaly
Thaly Kálmán
úr amaz – összesen 8 rendbeli – iratokat különböző csomagokból összeszedvén, valamennyit e veres bőr fedelű könyv borítékába rakta össze, s egy vastag sárga zsinorral köté össze, s így a Rákóczi-levéltár szekrényének egyik osztályába tette be, hol megtalálhatók. E csomagon kívül óhajtaná még és kéri az Akad.
Tököly
Thököly Imre
fejedelem eredeti végrendeletét is lemásolás végett, de amely nincs a Rákóczi-levéltárban, – hollétét azonban Tek. Úr bizonnyal tudni fogja. Az Akad. hazafiúi köszönete mellett mind ez iratokat épségben s azonnal vissza fogja küldeni, mihelyt a gyors lemásolás megtörtént.  
  Mely kérés után maradtam minden tisztelettel, Tek. Úr aláz. szolg.  
 
Pest
Budapest
en. nov. 1866.  
  a mt. akad.  
  elnöke  
 
n
Jegyzet Az Erdődy-levéltárban
Thaly
Thaly Kálmán
ennek alapján kapott kutatási engedélyt, és évtizedeken át publikálta, részben az MTA, részben a Történelmi Társulat kiadványaiban Thököly- és Rákóczi-kori tanulmányait s az okleveleket.
 
 

Megjegyzések:

[szerkesztői feloldás]
Thaly Kálmán 1839–1909; ak. vál.: 1864. ak. biz. tag, jutalomdíjas, előbb gimnáziumi tanár, hírlapíró, orsz. képviselő, a Történelmi Társulat alapító tagja; Rákóczi-kori történelmünk legnagyobb ismerője. – Nekr.: Ak. Ért. 1909. évi köt.