Aranysárkány fejléc kép
 
334/1400. 1868 NAGYMÉLT. B. EÖTVÖS JÓZSEF VKMIN. ÚRNAK  
  teljes tisztelettel  
  Nagymélt. Báró, M. K. Minister Úr!  
  A MTA.-nak alulírt napon tartott összes ülésében elfogadtatott a mathem. és term. tud. egyesült osztályok következő indítványa, melyet a nevezett osztály Frivaldszky Imre rendes és Fr. Jánoslev. tagok javaslata alapján határozott el.  
  Köztudomásra jutván a Kelet-Ázsiai osztrák magyar Expeditio terve — így szólnak a javaslattevők — ámbár úgy értesültek, hogy ez expeditio főleg kereskedelmi érdekekre van fektetve, mégsem mulaszthatják el kifejezni véleményöket, hogy hanyagság vagy legalábbis közönyösség hibájába esnénk, ha e kedvező alkalmat vagy természettudományi célokra is fel nem használnók. Ugyanez érdekben intézkedett a bécsi kormány is a Novara-expeditio alkalmával, melyben természetbuvárok is részt vettek s ezek sikeres müködéséről mindenki meggyőződhetett, kinek alkalma volt az összegyüjtött és közszemlére kitett természetrajzi tárgyakat megszemlélni s olvasni az azokról megjelent tudományos jelentéseket. Ezen jelentésekből kiderül, hogy a bécsi — anélkül is gazdag — cs. kir. természetrajzi gyüjtemények számos érdekes, sőt egészen új tárgyakkal is gazdagodtak; mentül kivántosabb tehát, hogy ily kedvező alkalom felhasználása által hazánk mostohább állású tudományos intézetei s első sorban nemzeti muzeumunk az ez út közben gyüjtendő természetrajzi kincsekkel gyarapíttassék. Megkivánja ezt nemcsak tudományos intézeteink érdeke, de hazánk jelenlegi önálló helyzete is komolyan követeli, hogy ez által más művelt nemzetek példájára, e téren is bebizonyítsuk, hogy a haladó kor igényeit nemcsak ismerjük, hanem tettleg is tudjuk méltányolni.  
  Szükségesnek tartják tehát e célból három egyén kiküldését: egyet, kinek a különféle növények, magvak, tobzok s gumók gyüjtése lenne feladata, — kiváló figyelmet fordítván a netalán hazánkban meghonosítható hasznos növényfajokra. A másik két egyénnek kötelességévé tétetnék az állatok minden osztályából, tengeriekből, mint szárazföldiekből, tanulságos példányokat gyüjteni, s a mennyiben kedvező alkalom nyílnék, azokat jutányos áron meg is szerezni. Ezek egyike a küldöttség rendezője és főnöke is lenne.  
  A kitűzött célnak megfelelő szakavatott egyénekben szükséget nem szenvedünk. — E javaslatot a mathem. és term. tud. egyesült osztály elfogadván, oly indoklással terjeszté az összes Akad. elé, hogy ámbár értesült az osztály az ezen ügyben már tartott conferentia megállapodásáról, mely szerint ez expeditio szorosan kereskedelmi; mindazáltal nem tartja az indítványt mellőzhetőnek, tekintve, hogy most van először oly állapotban, hogy ily alkalmat a tudományos gyüjtemények és intézetek érdekében igénybe vehessen; másodszor, mivel az expeditio eredménye ez által többszörös lehet, t. i. kereskedelmi és tudományos is; harmadszor végre, mivel kellő jártasságú egyének hiányában sincs.  
  Az így kifejtett osztály-indítványt végre az összes ülés még azon indokkal erősítve fogadta el, hogy hazai kereskedelmünk jelen állapotában reánk magyarokra úgysem hárulhatván még most annyi positív eredmény, mennyi terhünkre eső költségbeli osztályrésznek megfeleljen, igen kivánatos volna, hogy ebbeli rövidségünk tudományos eredmény által pótoltassék ki.  
  Midőn tehát egy ily tudományos küldöttségnek a kereskedelmihez való csatolása iránti alázatos kérelmet az Akad. részéről Excellentiádhoz s általa az illető n. m. ministeriumokhoz fölterjeszteni szerencsénk van: teljes tisztelettel maradunk  
  Excell. alázatos szolgái:  
 
Pest
Budapest
en a MTA 1868 ápr. 27-én tartott össz. üléséből.  
  titoknok, elnökhelyettes  
 
n
Jegyzet Ennek a felhívásnak eredménye Xantus kiküldetése (lásd: jegyzet). (Az iratot, mint h. elnök, Horváth Cyril irta alá.)