Aranysárkány fejléc kép
 
NAGYMÉLT. B. EÖTVÖS JÓZSEF  
  m. k. ministerúmak, mintaMTAElnökének, teljes tisztelettel,  
  586/1400. 1868.  
 
Pest
Budapest
.  
  Nagymélt. Báró, Akadémiai Elnök Úr!  
  Folyó évi márc. 2-áról 150 sz. alatt Excell.-hoz tett alázatos fölterjesztésem mellé nem véltem szükségesnek az állandó Könyvtári Bizottságnak az Eggenberger-ügyben hozott javaslatáról jegyzőkönyvi kivonatot csatolni, azért, mert e fölterjesztést egyenesen a bizottság nevében, mint annak megbizott tollvivője s előadója tettem, s mert a fölterjesztésbe épen a bizottsági jegyzőkönyv szavai vannak beszőve, csaknem szó szerint. Ha tehát e fölterjesztés el nem tévedett, az egyenesen a biz. véleményes jelentéseül tekintendő, s alapul szolgálhat Exc.-d elnöki eljárásának. De ha az nem találtatik, azon esetre a bizottsági jegyzőkönyv kivonatával pótolhatom ugyan, melyet ezennel ide rekeszteni szerencsém van ellenben az A) és B) alatti csatolmányokat nem vagyok képes újra fölterjeszteni, mert azok eredetiben voltak az első fölterjesztéshez mellékelve s másolatuk itt nem maradt. Remélem azonban, hogy mind az első fölterjesztés, mind csatolmányai újra megkerülnek, mert azok együtt jókora csomagot képeztek s így könnyen el sem tévedhetnek.  
  Teljes tisztelettel maradván Excellentiádnak aláz. szolg.  
 
Pest
Budapest
en, 1868. oct. 15.  
 
n
Jegyzet Az Eggenberger-céghez küldött iratoknak nincs meg a fogalmazványa.