Aranysárkány fejléc kép
 
TEK. SKALNICZKY ANTAL MŰÉPÍTÉSZ ÚRNAK.  
  89/817.– 1 865.  
  Van szerencsém az akadémiai rendes tagok névsorát ide mellékelni a végre, hogy a nevek, a szerint amint meg vannak számozva, a terembeli asztalok réztábláiba vésessenek. – A számok megfelelnek a tervrajzon kitett számoknak; csupán annyi különbséggel, hogy midőn mi
Csengery
Csengery Antal
úrral az ülés-tervet készítettük, tévedésből a 1–19 számokat nem kifelől befelé, hanem befelől, azaz középről kifelé számítottuk s e szerint jelöltük ki az üléseket. E szerint az itt levő listán pl. Gebhardt a tervrajzon 1. helyre esik, Bugát a 9-re Jedlik a 14-re. A többi három asztalcsoportban az általunk kitett számok megfelelnek a tervrajzon levő számoknak.  
  A méltóságos gróf elnök úr annyira sürgette a nevek kimetszését, hogy már május 1.-re készen kellett volna lenni, de miután én ebbeli meghagyását csak pénteken délben (ápr. 28) kaptam s hozzá még a vasárnap is közbejött, nem láttam lehetségesnek, hogy oly rövid idő alatt 70 nevet gravirozni lehessen; s annyival inkább nem sürgetém, mert meg voltam bízva, hogy az ülések rendén magam belátása szerint változtassak, mely változtatás, ha nem a kívánat szerint üt ki, a vésetés költsége kárba megy.  
  Maradok teljes tisztelettel Tekint. úrnak aláz. szolg.  
 
Pest
Budapest
en, april. 1865.  
 

Megjegyzések:

[szerkesztői feloldás]
Szkalniczky Antal 1836–1878; ak. vál.: 1865. Ak. biz. tag és
Ybl
Ybl Miklós
mellett a palota építésze; több fővárosi középület alkotója, pl. a régi Nemzeti Színház, az Élettani Intézet, az Oktogon-téri épületek mestere.