Aranysárkány fejléc kép
 
A M. FÖLDHITELINTÉZET T. C. PÉNZÜGYI IGAZGATÓSÁGÁNAK.  
  337/1500. 1870.  
  Mint a ./. alatti jegyzőkönyvi kivonatból látható, a MTA Igazgató tanácsa f. hó 16-i ülésében két új osztálytitkár:
Gyulai Pál
Gyulai Pál
és Szabó Józsefurak fizetését 1000—1000 frt-ban rendszeresítette; a főtitkári fizetést pedig, lakbér levonás nélkül, mint eredetileg volt, 2000 frt-ban rendelte az idei költségvetésbe fölvétetni. A harmadik osztálytitkár (Rónai Jácint úr) az eddigi jegyzői fizetést húzza, változtatás nélkül.  
  Miután az évnegyed idestova lejár, addig is, míg a költségvetés elkészülne, méltóztassék e fizetéseket könyvezni, s a fizetési könyvecskéket az illetőkre kiállittatni. A két oszt. titkár csak jan. 16-án választatott ugyan, de véleményem szerint az egész évnegyedet föl lehetne venni; hiszen ha a budget máskép rendelné, az után is kiegyenlithető e félhavi különbség.  
  Tisztelettel:  
  1870. márc. 28.  
 
n
Jegyzet A fizetésrendezés során
A.
Arany János
főtitkári fizetését évi 2000 Ft-ban állapították meg. (Egyetemi tanároké ugyanekkor 2500- 3000 Ft volt!)