FŐTITKÁRI JELENTÉS

Tisztelt Közönség!

Ámbár a most hallott elnöki előadás után, az oly szépen elmondottnak halvány ismétlését el nem kerülhetem: de miután az ez évi történeteket elmondani nekem is kötelességem: legyen szabad a végbement alapszabályi változásokról nekem is egy pár szót szólanom.

Akadémiánk életében a lefolyt év mindenek előtt egy nevezetes mozzanatot tüntet fel. Alapszabályai lényeges módosításokon mentek keresztül. E módosítások részint az igazgatás, részint a tudományos működés körébe vágnak. Az elsőre az Akadémia, maga e tudományos testület, anyagiakban is befolyást nyert, az utóbbinak súlypontja, határozottabban mint eddig, az osztályokba tétetett által.

Azon halhatatlan érdemű hazafiak, kik negyven év előtt társulatunkat alapíták, az által vélték a zsenge intézetet minden eshetőségtől megóvhatni, ha ennek igazgatását kezükből ki nem bocsátják. Saját körükből egy igazgató-tanácsot állítottak föl, mely maga magát egészíté ki, választá elnökeit, elnökül egyszersmind az akadémiának is. Ez igazgató-tanács, míg közvetlen az intézet vagyoni ügyét kezelte, közvetve az akadémia tudományos működésére is befolyhatott, elnökei s a költség meg- vagy nem szavazása által.

Oly időkben, mikor a gyanakvó vagy épen ellenséges hatalom iranyában a magántulajdon a közvagyonnál több biztosságra, egyesek tekintélye a testületinél nagyobb elismerésre számíthat, nem vonhatni kétségbe a fönebbi intézkedés célszerű voltát. Pedig a „tudományok magyar nyelven mívelésére" alapított intézet már bölcsőjében sem nagyon örvendett a hatalom őszinte rokonszenvének. Aztán, jöttek a nemzeti elnyomatás keserű évei: midőn az a körülmény, hogy az Akadémia — nehány magán hazafi alapítványa — ugyan-e hazafiak megbizottainak őrködése alá volt helyezve, minden valószinűség szerint sokat, legtöbbet tőn arra hogy intézetünk a fenyegető vészt, meghajolva bár, de végromlás nélkül lássa elvonulni maga fölött. Hallgatnia kelle ugyan, működése hosszú évek során meg volt zsibbasztva, s midőn újra életjelt kivánt adni, ezt csak alapszabályzatainak oly módosítása árán tehette, mely a tudomány mívelését különválasztá a nemzetiségtől, s mely minden léptét rendőri bilincsekbe verte. De, jobb idők reményében tűrnie kellett, ha élni akart; mert ha mozgás, ha korlátolt is, élet: míg a dermedtség, hosszas ideig folytatva, halál.

A hazai állapot örvendetes jobbra fordultával akadémiánk figyelmét nem kerülhették ki az ekkép akarata ellen megmásított s a kényszer foltjait magukon viselő alapszabályok. A régiekhez nem lehetett egyszerűen visszatérni, mert a negyven éves fejlemény azok számos intézkedését elavította volt. Közbejött az intézetnek, úgyszólva második megalapítása anyagilag, midőn nemcsak a régi nagy alapítókhoz ujabbak, és számosabban, csatlakoztak, de az egyszerű polgárlak sőt a kunyhó is elhozta a maga filléreit: úgy hogy ettől fogva nemzeti haladásunk e tényezőjét, egyesek által bár, de országszerte történt adakozásokból fönálló köz-intézetnek méltán tekinthetjük. Ily fordulat után — s a koreszméket is tekintetbe véve — nem lőn tovább értelme, hogy akadémiánk igazgatását kizárólag egy, az első alapítóktól eredett s önmagát kiegészítő zárt testület vezesse, hogy arra magának a tudományos akadémiának, mint ilyennek épen semmi befolyása ne legyen, sőt még saját elnökeit is más válaszsza.

Ime az egyik lényeges módosítás az alapszabályainkon. Egyfelől a tekintélyesb alapítók befolyása az intézet igazgatására s elnökválasztására ezentúl is biztosítva marad; másrészről a tudományos akadémiának — az igazgatóság mostani tagjai dicséretesen kész hozzájárultával — mindkettőre illő befolyás engedtetett; így a fönntartó elem a korszerűséggel is összhangzásba jött.

Ami a tudományos működés új szervezetét illeti: ennek méltánylása végett egy futó pillantást kell vetnünk a multra. Midőn társaságunk először, hat osztályban ugyan, a 6 fő tudomány szerint, megalakult, az osztályok nem voltak az önálló munkálkodás igényei szerint elkülönítve. Az egész akadémia mindig együtt tartá ülését; s általában, híven az alapszabályaiban kitűzött célhoz: „a tudományok magyar nyelven mívelése é terjesztése", — inkább "nyelvmívelő" társulatnak tekinté magát, a hazafiak régi óhajtása értelmében, mint szak szerint munkálkodó tudományos egyesületnek. Ekkori jegyzőkönyvei bizalmas, majdnem családias képet nyujtanak az ülésekről. Összejő hetenkint egypár tiszteleti, 8—10 rendes tag, az irodalom fölkentjei, néha 1—2 levelező is. Tanácskoznak, ügyeket intéznek, cikkeket bírálnak a folyóiratba; olykor egy értekezés valamely szakból; méhszorgalmú gyüjtése táj- és műszóknak, ez utóbbiak megrostálása vagy ujra-alkotása; szókötési, szótári előmunkálatok, a szépirodalmi munkásság ébresztése, az írói nyelv szabályozása, a kivívott aesthetikai megújhodás állandóvá tétele s tovább fejtése: röviden minden törekvés arra, hogy a magyar nyelv csinosodjék, bővüljön, hogy a tudomány magyarul terjedhessen. És nemcsak a központon fáradnak így: levelező tagjaikat, e szó szoros értelmében, időszaki jelentések beküldésére kötelezik, áltatok a vidéki nyomdákra ügyeltetnek stb. Egyszerű gépezet, de eredményei után minden hálánkat érdemli az önfeláldozó munkásság, melyet legjelesbjeink, olykor nem is géniuszokhoz mért dolgokra, esztendőkön keresztül fordítottak.

A negyvenes évek derekán lépés történik a szakszerinti elkülönülésre. A hat osztály ugyanennyi, sor szerint váltakozó, ülést nyert; a mellett, a közös tárgyak intézésére, megmarad az összes ülés. Az ötvenes évekkel, a rokon tudományok oly módon egyesíttetnek, hogy négy csoport támad: a nyelv- és széptudomány, a philosophia és „társadalmi"

[szerkesztői feloldás]

így!

tudományok, a történeti, végre a mathematikai és természettudományok csoportja. 1859-ben a négy csoport háromra szállíttatik le, a történeti osztály is a philosophiai s törvénytudományihoz csatoltatván. Tehát egyfelől az összes-ülések decentralisatiója, a szakbeli önállás kedvéért; másfelől a rokon tudományok összpontosítása, egybehangzóbb működés végett.

Azonban az osztályok önállása még így is sok kivánni valót hagyott fönn. Nyilt ülésök, melyen nemcsak saját tagjaik vannak jelen, alkalmas volt ugyan felolvasásra, de kevésbbé az, a szorosan szakszerű vitatkozásra, vagy épen belső intézkedésre. Minden ülés elnöke az akadémiai elnök volt; távollétében a rang vagy kor szerint következő, gyakran nem is osztálybeli tag. Ülésen kívül pedig az osztálynak semmi központja, semmi folytonossága nem volt; elanynyira, hogy az osztály, ülésén kívül, úgy szólva nem is létezett.

E hiány érzete ösztönzé az akadémiát először arra, hogy a kiválóbb szakok, mint a honi nyelv és történelem, régiségtan és statisztika, mathematika és természettudományok művelésére állandó bizottságokat szervezzen, melyek a rájuk bizottakban folytonos, összhangzó munkásságot fejthessenek ki, egyszersmind a szakértő, noha nem osztálybeli, sőt nem is akadémiai tagok bevonásával minden jobb erőt egyesítsenek magok körül; — továbbá arra: hogy magokat az osztályokat, nyilt ülésen kívül, rendes értekezletek tartására hívja fel, a szorosan szakbeli ügyek intézése végett.

Egy lépés maradt még fönn, az osztály teljes önállásáig. Kellett, hogy az elnöklés, ülésben és azon kívül, ne függjön a véletlentől; hogy az osztály ügyei szakértő titkár kezén forogjanak; hogy saját oeconomiáját első helyen, maga az osztály intézze. Állandó elnök és titkár választása lőn szükséges, s a költségvetés osztályok szerinti elkülönzése. Az utóbbi nem történhetett meg ez évben, az elnök- és titkár-választás létrejött, s az akadémia jelenleg három osztályban működik: az I. (nyelv- és széptudomány,), II. (bölcsészeti, társadalmi és történeti tudományok), III. (mathematikai és természettudományok) osztályaiban.

E szerint megvan a keret, melyben az egykor (lényegileg) nyelvmívelő társaság, mint tudományos akadémia, folytonos, önálló, szakszerű munkásságot fejthet ki. Azonban, ha szabad e helyről egyéni óhajtást nyilvánítanom: vajha, a tudományok szakbeli művelése mellett, a „magyar nyelven mívelés" jelentőségét se feledje! Vajha a tudós akadémiában maradjon valami az egykori nyelvmívelő társaságból! Tekintsünk szét az irodalomban; a hírlapvilág, a hivatalos és társasnyelv körében: kívül a falakon és belül: a magyartalan magyarság megdöbbentő invasiója hangosan követeli ezt.

Áttérve most az osztályok és bizottságok működésére: miután korlátozott idejű előadásom e részben kimerítő nem lehet, igyekszem legalább némi statisztikai vázlatát adni. Az év folyamán tartott 45 ülésből a nyelv- és széptudományi osztályra esik 13 (20 értekezéssel), melyek közül a magyar és rokon nyelvekre vonatkozik 10, irodalom-történetre 3, aesthetikára I, a sémi és árja körből való 6. — A philosophai, társadalmi és történeti osztálynak jut 19; ezeken előadás 29, melyekből philosophiai, jelesül neveléstani I, a társas tudományok körébe tartozó 7, a történelem és archaeológia terén mozog 21. A mathematikai és természettudományi osztály tíz ülése 18 értekezést mutat fel, melyekből 3 mathematikai, 7 a physika és vegytan, I az állattan, 4 az ásványtan- és földtan, végre 3 az orvosi tudományok köréből van. Ketteje az üléseknek csupán összes volt. Részletesebben ugy az osztályok, mint az öt állandó bizottság működését a ma, e teremben kiosztott hivatalos jelentés sorolja elő; legyen elég itt arra utalnom.

Az akadémia munkásságának eredménye részint 18 rendbeli saját folyóirataiban, részint önállólag, összesen 64 kisebb-nagyobb füzetben s vastag kötetben látott napvilágot, melyek könyvárusi uton a közönség rendelkezésére állnak.

Jutalom, a közelebbi nagygyűlés óta, csak egy adatott ki: a gr. Teleki drámai pályadíj,

Szigligeti Ede

„IV. Béla". c. szomorújátékának. A gr. Karácsonyi-jutalom, megfelelő munka hiányában, nem volt kiadható, valamint az egyik Gorove- s a Marczibányi-jutalmak sem, melyekre versenyző nem volt. A többi jutalmak ügye a jelen nagygyűlésen mikép dőlt el: az erről szóló hivatalos jelentés még az ülés folytán fel fog olvastatni.

Akadémiánk könyvtára ez év folytán is nemcsak magánosok ajándékai, nyomdai köteles példányok, hanem száznál többre menő külföldi tudományos intézettel folytatott csereviszony s az országos 5000 ft segélyből vétel útján is tetemesen gyarapodott. Az 1868-ban vett munkák száma jóval meghaladja a 400-at. Magánosok ajándékai közt nevezetesbek:

Greguss Ágost

r. tagé, ki elhunyt testvére, Greguss Gyula l. t. hagyományából 94 munkát adott; néh. Egressy Lajos hagyománya 40 darab, Brunner Antal úré 27 db. — A könyvtár rendezése folyvást halad: 1869 végén már összesen 13,114 munka volt, könyvtári használatra, rendezve, mi kötetszámra majdnem 40,000 kötet. Az olvasók száma 1869-ben 6,838-ra ment.

A kézirat- és éremtár is gyarapodott ajándékokkal. Balogh István úr családi oklevél-gyüjteményét, Stoll Károly úr bányaműszókat, Bartalis István úr régi papír-vízjegy gyüjteményt, Czartoryski László hg. az 1705-i „Instrumentum Confoederationis" eredeti példányát, Veszely Károly úr

Kazinczy

Kazinczy Ferenc

, Révay, Döbrentei néhány levelét, Kovachich Miklós úr 175 kötet régi országgyülési naplót s irományokat ajándékozott. Deljanoff orosz államtitkár úr két fényirt Corvina-lapot küldött, s a m. k. közoktatási miniszterium, a Könyvtár díszítésére, Izsó „Zrinyi a költő" szobrát sziveskedett megküldeni.

Viszont az Akadémia, budai s földdelejességi észleldéjéből a Nagy Károly-féle eszközöket, díj nélkül, az orsz. központi meteorologiai intézetnek, — a platina-métret és kilogrammot pedig a kir. kereskedelmi miniszteriumnak engedte át.

A hazafiak áldozatkészsége, alapítványokban az Ak. tőkéjére, a lefolyt éven át is szépen mutatkozott, miről a kiosztott pénztári jelentés közöl részleteket. Elég legyen itt némely kiválóbb célú alapításokat említenem: ilyen a 16,000 ft-nyi Edl-alapítvány, melynek kamatai orvosi és technikai két ösztöndíjra fordítandók; Román Ferenc hagyománya fekvő javakban, a magyar faj szellemi fejlődését előmozdító intézkedésre; ilyen Czartoryski herceg ezer ft. adománya, egy lengyel — magyar tárgyú pályakérdés jutalmául; ilyen Wodianer Albert úr 2000 ft ajándéka, magyar ifjak nemzetgazdasági kiképzésére; hálás fölemlítést érdemel a volt kereskedelmi miniszter: Gorove István úr intézkedése is, mely szerint az akadémiát hivatalos levelezéseire nézve, postai díjmentességben részesíté.

*

És most bevégeztem volna vázlatos jelentésemet: a hátralévő nehány sor a kegyeleté, halottaink iránt. Nyolcan hunytak el : belső tag öt, külföldi három; nem súlyos arány, ha a közelebb mult évek veszteségeit tekintjük, de így is fájdalmas; csupán az vigasztalhat, hogy az elköltözöttek nagy része már hajlott korban fizette le a természet adóját. Megkezdi a sort aug. 29-én az ősz Karácson Mihály történeti osztálybeli lev. tag, élte végszakában üléseink buzgó látogatója, ki olvasó asztalunknál is sűrűn megjelent s mintegy az elkésett munkás sietségével akarta befejezni Budapest történetét. Alig néhány nappal később szept. 5-én a természettud. osztályból, Greguss Gyula lev. tagot vesztettük, a Lusiada fordítóját, mind szépirodalmi, mind szakműveltség által kitünő társunkat, férfikora legszebb delén, midőn a beváltott remények annál dúsabb még beváltatlanokat gerjesztettek vala iránta. Sept. 9-én Watts Tamás külső tag hunyt el, a londoni Britt Muzeum könyvtári őre, ki irodalmunk ismertetése által irányunkban még a negyvenes évek folytán külön érdemet is szerzett átalános érdemeihez, ki nyelvünket ismerte s holtig fáradozott abban, hogy irodalmunk termékei ama világkönyvtárban, minél teljesebben összegyűjtve, meglegyenek. Okt. 24-én dr. Gebhardt Xav. Ferencet, a természettudom. osztálynak még 1830-ban, intézetünk megalakultakor, az igazgatóság által kinevezett rendes tagját kisértük örök nyugalomba, üléseinknek, egész a közelebbi évekig, ezen tisztes, állandó alakját, s élő tanuját kezdettől fogva az Akadémia minden viszontagságainak. Követte őt már ez évben — márc. 9-ikén — csaknem egykorú rendestag társa a mathematikai osztályból, Győry Sándor , szakának tehetséges és fáradhatlan mívelője szinte utolsó leheletéig, bár a hosszú pálya közös tragikumát, a vélt mellőztetés fájdalmait, ő sem kerülhette ki. — Gr. Montalembert Károly szintazon hó 14-én történt elvesztése miatti fájdalomban, az egész művelt világgal Akadémiánk is osztozik, benne egy oly külső tagtól fosztatván meg, ki tudományos intézetünk iránt, az utolsó napokig, élénk érdeklődést tanusított, soha egy-egy ujabb munkáját el nem mulasztá megküldeni, sem viszont figyelemmel kisérni, megköszönni, elmaradás esetén reclamálni az Akadémia kiadványait. — Nem csekélyebb díszünk halványult el — március hó folytán — dr. Rau Károly Henrik , heidelbergi tanár, európai hírű nemzetgazdasági jelesség letüntével; míg ápril. 16-án egy a fiatalabb nemzedék előtt kevésbbé ismert név Szentkirályi Zsigmond történelmi osztálybeli lev. tagé, — de kit a hivatal és hajlamai rég elvontak tőlünk — zárja be, vajha huzamosb időre, halottaink sorát.

Mondjunk áldást emlékezetökre !

n

Jegyzet Jelentését az 1870. máj. 28-i köz-ülésen olvasta fel.

AJOM14

Megjegyzések: