Aranysárkány fejléc kép
 
MÉLT. GRÓF KARÁCSONYI GUIDÓ ÚRNAK STB.  
  562/1500. 1870.  
  Azon gyakori sikeretlenség, mely a Méltóságod által, tisztelt nevére alapított gr. Karácsonyi — drámai pályázatnál előfordul, t. i. hogy dacára az eredeti 100 arany jutalom Méltóságod beleegyezésével 200-ra lett fölemelésének, s dacára hogy olykor kettős jutalom: 400 arany is tüzetik ki, a jutalmat mégsem lehet kiadni: arra indítá az Ak.-t, hogy a sikeretlenség okait nyomozza s amenynyiben netán a szabályok hiányos voltában gyökereznék, megszüntesse. Ennél fogva, mint az idecsatolt jkvi kivonatban ki van fejtve, a szabályokban Mélt. beleegyezésével a következő lényegesb módosításokat akar tenni:  
  I. Hogy valamint a komoly drámánál ennek minden fajai versenyre bocsáttatnak: ugy a vígjáték-nemben is minden faj versenyképes legyen (a költői becset természetesen odaértve!) .  
  2. Hogy a 200 arany jutalom egyenlő, vagy közel-egyenlő becsű pályamunkák közt semmi esetre ne osztassék fel, hanem kapja a jelesbik, vagy ha ez kimutatható nem volna, egyik se.  
  3. Ellenben ha az előbbi pályázatnál benmaradt jutalom a következőhöz csatoltatván, a pályadíj 400 aranyra emelkedik: ez esetben a jutalom két legjelesb mű között, — ha a bírálók máskép megegyezni nem tudnak, — megosztható is legyen oly formán, hogy 200—200 ar. adassék a munkáknak.  
  4. Ha a 400 ar. kettős jutalom kétszeri kitűzés után is siker nélkül maradna: nehogy e díjak a végtelenségig szaporodjanak, az Akad. azt óhajtja, hogy azontúl kizárólag a dráma elméletét, vagy irodalomtörténetét tárgyazó pályamunkákra fordíttassék.  
  Mely módosításokhoz Mélt.-nak mint e drámai jutalom nemeskeblű alapítójának kegyes beleeegyezését kérve és bizalommalvárva, teljes tisztelettel maradok Méltóságod aláz. szolg.  
  — akad. elnök  
 
Pest
Budapest
en, 1870, május 31.