Aranysárkány fejléc kép
 
B. EÖTVÖS JÓZSEF ELNÖKHÖZ.  
  77/1871.  
  Nagymélt. Báró, Akadémiai Elnök Úr!  
  A MTA alább írt napon tartott összes ülésében
Csengery Antal
Csengery Antal
r. tag indítványt terjesztett elő, melynek lényege a következő:  
  Midőn az Akad. palotája épült, az építési terv. megállapításánál egyik legfőbb tekintet volt arra, hogy az Eszterházy-képtár számára alkalmas és díszes termek készíttessenek s így a nagybecsű galéria, mely az előtt a hercegi család bécsi palotájában volt elhelyezve, ide áthozatván, ez által a műízlés terjesztése hazánkban, fővárosunkban előmozdíttassék. Tekintélyes tőkepénz fordíttatott a termek épitésére, utóbb is évenként jelentékeny összegek a fentartására. A mellett a képtár-őr is díjtalanul nyert egy nagy lakást a palotában, s nem kis összeget vesz igénybe évenkint a termek tisztogatása, alkalmilag javítása és őriztetése is. Mindez áldozatokat az Akad. eddig szivesen viselte, mert csak így volt lehetséges a képtárt országunk határai közt megtartani s ez által a hazai művészet érdekeinek szolgálatot tenni.  
  Most azonban, midőn a képtárt az ország megvásárolta, ily áldozat az A.k.-tól többé nem várható. A képtár az országé, természetes tehát, hogy a fentartási költségeket is a tulajdonosnak kell viselnie; a képtárőr országos hivatalnokká lett, nem volna tehát indokolva, hogy ingyen-szállást az Ak.-tól kapjon. Az Ak. egyes hazafiak alapítv.-ból származó jövedelmeinek tetemes részét vonná ez el eredeti céljától s rendeltetésétől. Annyival kevésbbé vállalhatja ez áldozatot, mert f. évi (most készülő) költségvetése is már jelentékeny hiánnyal (m. e. 10,000 ft) fenyeget, ha a bizottságok és osztályok indokolt igényei mind tekintetbe vétetnek.  
  Indítványozza tehát, hogy az Ak. elnöksége útján eszközölje ki egy méltányos évi kárpótlási összegnek már az idei orsz. költségbe való fölvételét a képtár által elfoglalt helyiségekért s fentartási költségül. S mivel az ügynek mielőbbi elintézése annyival sürgősebb, mert az orsz. költségvetés tárgyalása nem sokára be lesz fejezve, s az Ig. Tanács, hova sajátkép ez ügy tartoznék, addig nehezen tart ülést, a felterjesztést már ez összes ülésből javasolja megtétetni.  
  Az össz. ülés ez indítványt magáévá tevén, tisztel. föl.kéri Nagymélt.-at: méltóztassék a m. kir. Kormánynál közbejárni, hogy a képtári s őri helyiségek fedezésére bizonyos méltányos összeg, még a jelen évi, most tárgyalt országos költségvetésbe fölvétessék s az A. részére még ez évben kiutalványoztassék.  
  Teljes. tisztel. Nagymélt. Elnök Úr aláz. szolgái:  
  főtitkár  
  hely. elnök  
  1871 január 30.
Pest
Budapest
en.  
 
n
Jegyzet
A.
Arany János
legutolsó hivatalos felterjesztése
Eötvös
Eötvös József
elnökhöz, aki 2 nap múlva elhunyt. — Az Esterházy-féle képtár ezután már államivá vált, és az MTA ezért kérte a kultuszmin.-tól a képtári helyiségek, a palota egész III. emeletének lakbérét.