NAGYMÉLT. M. KIR. HELYTARTÓ TANÁCS!

Henszlmann Imre

ak. tag, a műrégiségek nagy ismerője s különösen a középkori építészet általánosan ismert alaposságú búvára tartván előadást, ennek folytán fájdalmas szózatot emelt hazai műemlékeink pusztulása, célszerűtlen tatarozása vagy épen szándékos rombolása miatt, ezúttal különösen a kassai remek egyház épületének ízléstelen felújítására terjeszkedvén ki részletesen, mit az Akad., részéről, fájdalmas megdöbbenéssel hallott s elhatározta, ezen és hasonló esetek meggátlása végett a Nmélt. M. K. Helytartó Tanácshoz alázatos fölterjesztést tenni.

A kassai székesegyház tatarozását illetőleg – úgymond

Henszlmann

Henszlmann Imre

említett előadásában – sajnálattal kell jelentenie, hogy ámbár erre folytonosan nagy költség fordíttatik, a sok pénzkiadás, mivel nem szakértőleg járnak el csak vesztegetésnek mondható. Mellőzve a régibb s már bécsi építészek által is megrótt hibákat, s tévedéseket, – ezúttal csak az újabbakat kívánta érinteni. A templomot már több év óta festik kívűlről, de miután a festés nem folytonosan hanem időnkint történt, mindenféle árnyéklatú s keverékű festéket kaptak a gyártól, az egész tehát nagyon foltosnak tűnt fel. E hiányon segíteni akarva – értekező ottléte alatt – az egészet megint új s igen sötétbarna színnel kezdik bevonni, hogy ez a régibb foltokat eltakarja. De a rosszul kevert, durva új festék sem felel meg teljességgel a természetes kő-színnek; másrészt az árnyék és légtávlat hatását is megsemmisíti, elannyira, hogy már alig lehet az áttört építészeti faragványt megkülönböztetni a tömegtől, s így a finomabb részlet egészen láthatatlanná válik. E befestésnek más káros következménye is mutatkozik: jelesül több régi felírás már is olvashatatlan lett! így az, amelyben Krompholz Miklós följegyeztette, hogy az 1497-iki ostrom alatt megrongált templomot ő javította ki.

Azon kőnek is, melyen Krompholz mesterjele volt, csak hült helyét találta értekező. De talált, eddig még sehol nem látta jelenségeket: a templom külsején előforduló szobrokat és domborműveket megaranyozva tetőtől talpig. A régiek – folytatja szakértően – aranyozták ugyan mérsékelve az alakok hajzatát, aranyozták a ruhát is, – hanem egész, mégpedig mumia-alakot csak az egyiptomiak vontak be arannyal, ezt sem díszítés, hanem további fenntartás végett; alakcsoportokból álló domborműveket ellenben soha semmi nép művészete jó korában arannyal be nem vont. Ennek első példáját csak a kassai székesegyház mai iskolája mutatja, oly iskola, mely csupa segédekből áll, nem lévén építő mestere, s innen a borzasztó tévedések. A templom belsejében hasonló cégéres hibákat talált az előadó: hosszhajója csupa kirívó színekkel van bevonva, minden egyeztető mestergondolat nélkül, sőt itt a csúcsíves épületbe Rafael-féle képet festettek, rossz rézmetszet után.

A főoltárt restaurálták ugyan, régi képeit megtisztogatták, de azok régi helyét nem ismerve, az ábrázolt legendák történelmi folytonosságára sem ügyeltek, úgy hogy pl. Szt. Erzsébet alig születik egy képen, már a következőn mint halott van ábrázolva. Végre, hogy még csak egyet említsen az előadó, – e dícső, páratlan egyházat úgy javítják ki, hogy a hol a régi kő letört, ott gipszmintázást alkalmaztak s hogy e szegénységet palástolják, az egészet bevonták visszariasztó színnel, sőt a hiányzó vagy tán soha el nem készült szobrocskák helyét mindenünnen összekeresgélt és oda nem illő részekkel pótolták.

Midőn e részleteket ily terjedelmesen a Nmélt. K. Helytartó Tanács tudomására juttatja az Akadémia, kifejezve mély sajnálatát hazai, úgyis kevés, műemlékeink elpusztításán, egyszersmind megujítja pár év előtti alázatos esdeklését a hazai műemlékekre ügyelő Országos Központi Bizottság és felügyelői hivatal létesítése iránt. Az Akad. tekintélye nem elég, pénztára több felől igénybe vett, hogysem ez emlékek szándékos vagy hanyagság szülte pusztításait meggátolhassa és fenmaradásukat eszközölhesse. S ámbár jól tudja, hogy az országos pénztár is sok oldalról vétetik igénybe, mindazáltal kimondja meggyőződését, hogy a létesítendők sorában alig lehet oly halaszthatatlan intézkedés, mint múltunk emlékeinek megóvása az enyészettől. Mert a jövőre számított egy-egy javításnak létre hozatala inkább halasztható, – de ha múltunk, a tiszteletes régiség maradványai egyszer elenyésztek, azokat többé semmi emberi igyekezet ki nem pótolhatja.

Kelt

Pest

Budapest

en, a MTA 1865 jún. 12-én tartott ülésében:

A Nagymélt. M. K. Helytartó Tanácsnak legaláz. szolgái:

titoknok, elnök.

n

Jegyzet A Műemlékek Országos Bizottsága ebből az akadémiai kezdeményezésből jött létre, végleges formájában 1881-ben, külön törvénycikkel.