Aranysárkány fejléc kép
 
NAGYS. ÉVVA ANDRÁS  
  m. k. törvsz. elnök úrnak,  
  69/1873.  
 
S. A. Ujhely.
Sátoraljaújhely
 
  Az Ig. Tan. f. hó 12-i ülésében felolvasván
Toldy F.
Toldy Ferenc
kiküldött ig. tag jelentését a széphalmi Kazinczy-emléképület állapotjáról, – míg az eddigi építés szilárd és művészi voltáról kellemes tudomást vett az Ig. Tan. s Nagyságodnak az e munka körüli áldozatkész buzgóságát köszönettel ismerte el; egyszersmind elhatározá ez építménynek, mihelyt az idő engedi, kb. a jövő nyár folyamán teljes befejezését. Addig, míg ez megtörténnék, miután a jelentésből kitűnt, hogy az épület horgany fedele 2 helyen csekély sérülést szenvedett, mely már a főpárkány főlapján némi nedvfoltokat okozott, továbbá a felső világításon az eső szintén behatolhat s a bejárás homlokzata deszkákkal nincs bizt. elzárva: az ig. tan. felkéri Nagys.-t ezen, az épületre kártékony hatású hiányok azonnali pótlására stb. Egyszersmind szerencsém van tudósítni Ngodat hogy miután a birtoknak nyilvános affertek útján elárusítása el van határozva, a bérlő azon kivánatát, hogy a bérletet még egy évre megtarthassa, az ig. tan. nem vehette tekintetbe; gondoskodott azonban az eladási feltételekben arról, hogy a vevő az őszi vetés iránt a bérlővel egyezkedni köteles legyen. – Maradván tisztelettel  
  aláz. szolgája  
  elnök  
 
Pest
Budapest
, 1873, jan.  
 
n
Jegyzet Előzményeit: lásd sz. jegyzetünkben.