Aranysárkány fejléc kép
 
TEK. KOMÁROMY FERENC  
  ügyvéd úrnak,  
  1334/1875.  
  Távsürgönye tegnap este csak későn – lefekvés után – jutván kezembe, célszerűbbnek tartám arra levélben válaszolni, annál is inkább, mert a dolog már úgysem sürgős, elkésett mindenkép.  
  Én a pályamunkát két borítékban kaptam. A külső nevemre, vagy az Akadémiára volt címezve, azt felbontván, benne egy másikat találtam, 3 pecséttel s azon felírással, hogy az Nádasdy-pályamüvet tartalmaz. Ezt is föl kellett tehát bontanom s benne találtam magát a pályaművet, de egyebet nem. Első gondom volt, mint mindig, a jeligés levelet keresni, laponkint végig forgattam a pályamunkát, s az üres borítékokat – mind a kettőt – kikutattam; jeligés levél nem volt sehol. Így jelentettem az Ak.-nak máj. 31-én.  
  Ezt a hírlapok tudósítói fölemlítvén, gondolom, ennek folytán érkezett hozzám jun. 2-án Budapesten feladva egy levél, melyet felbontva, benne egy másik pecsétes levelet találtam, ezen felirattal: „Jeligés levelke a Történeti elbeszélő költemény c. beküldött műhez és szerző lepecsételt névjegye." Tehát jeligés levélke, a nélkül, hogy a jelige rajta volna. – Ezt az Akad. összes ülésén (de mely nem lesz előbb jun. 28-nál) szintén be fogom mutatni, valeat quantum valere potest !  
  Tisztelettel T. Ügyvéd úrnak aláz. szolg.  
 
Bpest
Budapest
, 1875, jun. 5.  
 
[szerkesztői feloldás]
csatolva e „levelke"