Aranysárkány fejléc kép
 
AZ EDL-ÖSZTÖNDÍJ ALAPÍTVÁNYI AKAD. BIZOTTSÁGNAK  
  (Lenhossék kez.) tisztelettel,  
  1371/1875.  
  A f. é. jul. 25-ére hirdetett Édl-ösztöndíjat Máchik Lajos I. éves orvos-növendéknek méltóztatott odaitélni. Ez, az alapítólevél értelmében, melynek kivonata közölve volt a biz.-gal, s mely határozottan így szól: „300 frt-tal osztrák értékben díjaztassék egy orvosnövendék a két gyakorlati vagyis az orvosi tanfolyam négy és 5. évében (azaz 4-ik és 5-dik évében)" – nem correct eljárás. Hanem a hiba egyrészt az eredetileg a III. osztály által formulázott hirdetményben rejlik, melybül ama feltétel kimaradt.  
  Miután azonban a bizotts. kedvező itélete a nyertes folyamodónak mindjárt akkor tudására adatott, – a többi pályázók folyamodványai pedig visszaküldettek s e szerint az Elnökség bevégzett ténnyel állt szemközt: alig volt mit tenni egyéb. mint a díjat ez egyszer kivételesen utalványozni; jövőre azonban figyelmeztetni a bizottságot, hogy csak 4-dik és 5-dik éves orvos-növendéket ajánljon. Mire nézve a végrendelet illető pontja, használatra, ismét áttétetik a biz.-hoz.  
  Egyébiránt gondoskodott az elnökség, hogy ezentúl már a hirdetményben határozottan ki legyen téve, hogy csak 4-ed és 5-öd évesek folyamodhatnak.  
  Budapest, 1875. october.  
  akad. elnök  
 
n
Jegyzet Az orvosnövendékek külföldi ösztöndíja ügyét (az Édl-alapból) olyan különös gonddal kezeli
A.
Arany János
, hogy a III. oszt. és e különleges Édl–Holczer-féle ösztöndíj biz. tagjait ez évben is többször figyelmezteti a határozathozatalra.