Aranysárkány fejléc kép
 
[szerkesztői feloldás]
JEGYZŐKÖNYV
 
  Második ülés: 1877. ápr. 4-én:  
 
Csengery Antal
Csengery Antal
bizotts. elnök úr elnöklése alatt jelen voltak:
Horváth M.
Horváth Mihály
,
Pulszky Ferenc
Pulszky Ferenc
,
Sztoczek J.
Sztoczek József
o. elnökök, Szabó József o. titk. és a főtitkár.  
  3. Az I. oszt. titkára írásban jelenti, hogy
Szilády Áron
Szilády Áron
értekezésének címe: „Költészetünk I. Mátyás király korában", s némi kihagyásokkal, melyek a nagy közönséget nem érdeklik, mintegy félóráig tartana.  
  A bizotts. az érdekesnek igérkező felolvasást kész örömmel vette föl az előrajzba s az eddig felvett előadásokkal, elnöki beszéddel, titk. hivatalos jelentésekkel együtt elegendőnek is véli; ha azonban a III. o. részéről egy, a nagyközönségre vonatkozó, mindamellett tudományos, rövid előadás hozatnék még javaslatba, ezt a biz. elnöke, akad. másodelnökünk, egyszerűen beigtathajta a köz- ülés előrajzába. Ez esetben a pályázatokról szóló jelentések a titkári jelentéssel együtt, ha pedig csak egy értekezés lesz, külön, az értekezés után, olvastatnak fel. Eddig tehát az előrajz a következő:  
  I. Elnöki megnyitó beszéd.  
  2. Titkári jelentés az Akad. 1876/77-i működéséről.  
  3. Emlékbeszéd gr. Mikó Imre ig. és t. tag felett, Horváth Boldizsár t. tagtól.  
  4. „ Költészetünk I. Mátyás király idejében".
Szilády Á.
Szilády Áron
-tól. Értekezés  
  5. (Esetleg egy természettudományi értekezés)  
  6. Elnöki zárszó.  
  Jegyzette:  
 
Arany János
Arany János
 
  főtitkár.  
 
n
Jegyzet Lásd sz. jegyzetet.