Kisfaludy-Társaság egyedűl az igazságnak tett eleget, midőn a Toldi s
egyéb idei költői Pályaművek utáni nyereség részét Kegyednek megküldeni határzá. A
szalontai szerencsétlenség csak azt okozta, hogy ez osztályrészt előre kivánta
Kegyednek kezéhez juttatni. Méltóztassék azért ezen igen érdemlett kisded öszveget
minden tartózkodás nélkül T
Szőnyi Pál
urtól, nyugtatvány mellett, átvenni.
Szőnyi Pál
A társaság Évlapjai VII-dik kötetének legnagyobb része, s benne az
Elveszett Alkotmány is, ki van immár nyomva:
n
csak a bevezetés van hátra. Novemberi vásárra, reménylem, ez is megjelenhetik. A censura a Kd
munkájából összesen 6 v. 7 verset tudott csak ki.Jegyzet
A társaság Évlapjai VII-dik kötetének legnagyobb része, s benne az Elveszett Alkotmány is, ki van immár nyomva:bár
Toldy
a kiadvány megjelenését már a novemberi
vásárra remélte, – nyilván a közbejött politikai események miatt – a Kisf.
T. Évlapjainak VII. kötete csak 1849-ben
látott napvilágot. Toldy Ferenc
Arany János
műve a Koszorúzott Pályamunkák között, a 462–575.
l.-on olvasható.Arany János
n
Külön is próbáltunk
volna ezzel szerencsét, s akkor tán cseppent volna ebből is egy kis nyereség, melyet
a társaság nem késett volna Kddel igazságosan megosztani, de a különkiadásra nem
kaptunk Imprimaturt.
Jegyzet
A censura… összesen 6 v. 7 verset tudottA kiadvány 6. lapján „Pótlék” címen közlik a cenzúra által 1847-ben kihagyott részeket is: a II. é. 531–539., valamint az V. é. 432. sorának felét, valamint a 433–434. sorokat. (Lásd AJkk. II. k. 34–35., 74. l.)csak ki.[szerkesztői feloldás]hagyott
Többi társaim ohajtását nyilvánítom, midőn Kdet felszólítom, folytassa az ily kitünő
szerencsével megkezdett pályát: ha még egy Toldit irna Kd: (a tárgy
épen nem szegény), a KTsság bizonyosan szivesen fogadná el, s erejéhez képest meg is
dijazná.
Nekem pedig engedje meg, hogy e kérést intézzem Kdhez. Ne forgácsolja el erejét apró
(bármi nemű) költeménykékre, hanem fordítsa fiatalsága s szép talentuma egész erejét
nagyobb, vagy egy nagy elbeszélő költemény irására. De az
egészen a Toldi szellemében legyen. Adjon egy ilyenben egy egész kort,
annak minden társadalmi rétegeivel együtt. S a koszorú el nem marad.
Fogadja Kd becslésem és szeretetem őszinte nyilatkoztatását szivesen; s adjon ennek
bebizonyíthatására minél elébb alkalmat!
Toldy Ferenc
Toldy Ferenc