Aranysárkány fejléc kép
 
Arany – Nagyszalonta város Tanácsának
[szerkesztői feloldás]
Nagyszalonta, 1849. május2 1.
 
 
supplied
  Kötelességének tartja bejelenteni, hogy lemond jegyzői hivataláról. Sajnálja, hogy oly állapotban kell elhagynia a várost, midőn annak dolgai jobban össze vannak bonyolódva, mint valaha. Éppen e sajnálat az, amiért egy évvel előbb, midőn arra legkedvezőbb alkalma lett volna, el nem hagyta. Látja azonban, hogy már ő itt a legjobb akarat mellett sem segíthet, mivel a város népe a közdolgok iránt részvétlenséggel viseltetik. Egy-két ember pedig, bármennyi tehetséggel is bírjon, nem képes mindent véghezvinni, ami egy ily szenvedő állapotban levő város felvirágoztatására szükséges.  
  Elfogadta tehát a hivatalt, mely családját legalább ideig-óráig biztosítja: a jövendő úgyis Isten kezében van.  
  Számadása alatt nincsenek olyan irományok, amelyek jegyző társainál is meg ne volnának, kivéve a királyi kincstártól kölcsönzött 5000 ezüst forintról általa vezetett naplót, illetőleg számadást. Ezt a debreceni sóháztól nyert nyugtatványokkal, melyek a visszafizetéseket igazolják, a tanácsnak tisztelettel benyújtja.  
  A városnál van a görbedi plébános: Kelemen X. Ferenc 100 váltó forintos alapítványa, hogy annak kamatjaiból – szept. 14-én,
István
Habsburg-Lotharingiai István Viktor
volt nádor születése napján, tizenkét szegény részesüljön. Ez az összeg jelenleg nála,
Arany János
Arany János
nál van 6 ftos kamatra. Ha tovább is nála maradhat, földje terméséből fogja a kamatot fizetni, de azt sem bánja, ha a városnál bent levő fizetéséből levonják az összeget s kellő biztosíték árán – másnak adják. – Egyben kéri, hátramaradt jegyzői illetményének kifizetését.  
  Végül Isten áldását kéri a város elöljáróira és egész közönségére. Egyetértést, erőt kér és szerencsés kivergődést a temérdek bajból. Kéri a város közönségét, hogy róla, mint olyan polgártársról emlékezzenek meg, ki ha nem mindig tehetett is jót, de mindig jót akart.  
 
 

Megjegyzések:

A levél tartalma Nagyszalonta 1849. máj. 28-án kelt városi jegyzőkönyvében. ( AJ. kk. XIII. k. 463. l.) – Keltezéséhez: minden valószínűség szerint egy napon írhatta
Sughó József
Sughó József
főszolgabírónak szóló lemondó levelével.