Kertbeny Károly – Aranynak Arany János KOHA:96679 VIAF:95251869 A digitális kritikai kiadás sajtó alá rendezői: Palkó Gábor KOHA_AUTH:121463 Fellegi Zsófia XML-editor Bobák Barbara Fellegi Zsófia Közreműködők Csonki Árpád Horváth-Márjánovics Diána Káli Anita Metzger Réka Móré Tünde Roskó Mira Sárközi-Lindner Zsófia Vétek Bence Digitális kritikai kiadás creator DigiPhil http://digiphil.hu Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Irodalomtudományi Intézet http://viaf.org/viaf/312925875/ http://www.iti.mta.hu/ Petőfi Irodalmi Múzeum http://viaf.org/viaf/152132060/ http://www.pim.hu Budapest http://www.geonames.org/3054643 2019 ©Free Access - no-reuse http://www.europeana.eu/rights/rr-f/ o:ajom15-lev.tei.311 /o:ajom15-lev.tei.311 Arany László96681 hagyatékából (lásd AkÉrt. 1899. 598. l., 276. sz. a.). A levél magyar fordítása Lipcse , 1851. aug. 15., utóirat szept. 5. Tisztelt honfitárs! F. év febr. 6. óta nem írt nekem, jóllehet kétségkívül megkaphatta mind nagyszámú írásomat, mind költeményei Önnek szánt példányát, fordításomban. Hónapokon át törtem a fejemet, hogy kitaláljam, mi oka lehet az Ön titokzatos hallgatásának – végre belefáradtam a hiábavaló töprengésbe és minthogy hamarosan elhagyom itteni helyemet, szeretném röviden tájékoztatni és számot adni ügyéről. Mellékelten megkapja az Önről eddig megjelent kritikák másolatait; de korántsem valamennyiét, hiányzik pl. a Deutsche Monatschrift von Polatschek című folyóiratból a híres dr. Stahr rendkívül hosszú és elismerő cikke; s ezt is követni fogja még néhány hosszabb kritika, és pedig a németek legnagyobb irodalomtörténetírójáé, Gervinus professzoré a Kölnische Zeitungban, Hemsen é a Blätter für literarische Uebersetzung-ban, dr. Eisler145754 é a Grenzboten című lapban; az utóbbi részletes és elemző jellegű. Szeretném az alábbiakban a következő bírálatokkal kapcsolatban az Önnel foglalkozó kritikusokat is jellemezni, hogy ezeknek a cikkeknek mind motívumaival, mind értékével és tekintélyével tisztában legyen. 1. Deutsches Museum. Moritz Carrière , giesseni egyetemi tanár, akit filozófiai művei, főként Campanellá ról írt dolgozata tett ismertté s újabban irt könyve: „Deutschlands Denken von Kant bis in die Gegenwart” Németország gondolkodása Kanttól napjainkig ]. Dessau 1851. Bettina von Arnim intim barátja. 2. Didaskalia. Dr. Lorenz Diefenbach , a legnagyobb német filológusok egyike, a „Celtica”, a középfelnémet glosszárium szerzője. 3. Grenzboten. Julian Schmidt , szellemes, nagyrabecsült kritikus, „Geschichte der Romantik im Zeitalter der Reformation und der Revolution” A regényírás története a reformáció és a forradalom korában 2 kötet. Leipzig 1850. 2 kiadás című mű szerzője. Ez az ismertetés azonban csak előzetes rövid hír, részletesebb, behatóbb kritika fogja követni, amellyel bizonyára meg lesz elégedve. 4. Sonntagsblatt zur Weserzeitung Vasárnapi melléklet a Weserzeitunghoz . dr. Friedrich Bodenstedt , a neves Kaukázus-utazó és a „Tausend und ein Tag im Orient” Ezeregy nap Keleten . 2 k. Berlin 1851. című mű szerzője. Levelében az Ön költeményeinek nagyon kedvező ismertetését helyezte nekem kilátásba, amely azonban eddig nem jelent meg, mert Bodenstedt beteg. 5. Allgemeine Zeitung. Karl Ohly , darmstadti menekült, jelenleg Párizs ban, aki annak idején elsőnek terelte a figyelmet Petőfi122179 re s mint kritikus maga is tekintély. A cikk jelentősége, hogy az Allgemeine közli, ezért nagy, hatalmas közönsége lesz. 6. National Zeitung. A kritikus ismeretlen; egyébként ez a lap a német demokrácia főorgánuma s ezért a benne közölt ismertetés nem csekély sikernek számít. 7. Wanderer. Moritz helyesen: Max Falk108330 , pesti zsidó író, aki úgy látszik, évek óta feladatának tartja, hogy mindazt, amit nyomtatásban közlök, oktalanul és értelmetlenül, merő személyi motívumokból lerántsa, mivel én őt egyszer Pest en az ajtón kiraktam. 8. Kölnische Zeitung. Heinrich Pröhle , az „Aus dem Kaiserstaat” A császári államból Wien 1847, – „Berlin und Wien”. Berlin 1849. – „Aus dem Harz” „A Harz hegységből” című művek szerzője. Csak ideiglenes híradás, mivel dr. Gervinus behatóbb kritikája következik. 9. Ost-Deutsche Post. A bíráló ismeretlen; Önre nézve azonban nagyon kedvező, rám nézve nem, amit azonban könnyen és szívesen megbocsátok, mivel nyilvánvaló, hogy ez az ember németül írni sem tud. 10. Hamburger Liter Literarische u und Krit Kritische Blätter. Dr. P. L. Hoffmann , ismert bibliográfus és könyvbarát. Önre nézve mindezek a kritikák rendkívül kedvezőek és igazolták, hogy az Ön neve már valóban egész Németországban ismert; persze irántam viszont a legtöbbje nem valami kíméletes, s vagyok olyan becsületes és mindezeket az ítéleteket minden szépítés nélkül közlöm Önnel, mert bízom benne, hogy az igazság pártjára fog állni. Tulajdonképpen nem azért fordítottam, hogy Petőfi122179 t vagy hogy éppen Önt és pedig művészi szempontból bemutassam a világnak, hanem inkább hogy bebizonyítsam: Magyarországnak gazdag és régi, önálló irodalma van, és ennek következtében ereje is, s ezáltal joga ahhoz, hogy éljen. Legalább ez a szándékom tökéletesen valóra vált, Németországnak öt kötetet vágtam az arcába s így most többé senki sem tagadhatja, hogy mi is vagyrmk. Most ismerik Petőfi122179 és Arany96679 nevét, kezük ügyében a népdalok, ezt a tény tehát nem lehet meg nem történtnek tekinteni, nem lehet elvitatni, a figyelem felébredt, most jöjjenek s fognak is jönni mások, akik ezt a feladatot majd nagyobb hozzáértéssel teljesítik, az én misszióm befejeződött és aligha fogok többé egyetlen sort is fordítani. Ezt hozom fel mentségemül, ha ilyesmi egyáltalán szükséges lenne. Az Ön költeményeit nagyon jól adtam el s ezen az őszön, mindenesetre csinálok egy második kiadást és pedig miniatür formában, aranymetszéssel. Tulajdonítsa magának, ha ez a második kiadás az elsőnek minden fordítási hibáját tartalmazni fogja, de Isten a tanúm! többet már nem tehetek, mint hogy tíz levélben kérjem, küldje el helyesbítéseit és változtatásait; azzal, hogy ezt nem teszi meg, felment minden bűnömtől. Utóirat 1851. szeptember 5-én. Vártam még egy hónapig, de mindennek ellenére hiába; Ön egyre hallgat és hallgat. Nos jól van, semmi mást nem tehetek, mint hogy elküldöm Önnek mindazt, ami a kezemben van; ami még befut, hasonlóan lelkiismeretesen meg fogja kapni. Holnap megkezdődik az Ön költeményei második kiadásának nyomtatása, s mivel Ön nekem semmiféle életjelt nem adott, így a fordítási hibák ebben a második kiadásban is benne maradnak. Hasonló keveset hallat magáról Szilágyi126347 és Tompa142388 is; én ártatlanságomban mosom kezem és csak azt sajnálom, hogy megint olyan bolond voltam, hogy kitettem magam honfitársaim háládatlanságának és tapintatlanságának, akiket pedig mégiscsak ismerhettem volna – mind a történelemből, mint saját eddigi élményeimből. aláírás nincs. A következőkben közöljük azokat a Kertbeny115523 által felsorolt ismertetéseket, amelyeket ő másolt le Arany János96679 számára és mellékelt aug. 15-i leveléhez. A közlési sorrend Kertbeny115523 felsorolását követi. A német szövegek magyar fordítása a kritikákban előforduló népdalokat és Arany96679 műveinek részleteit eredeti magyar szövegük szerint idézi. DIDASCALIA No 79. Frankfurt 2 April 1851. Auf friedlichere Gebiete des magyarischen Volksstammes führen uns „ Ausgewählte ungarische Volkslieder, übersetzt & herausgegeben durch Kertbeny115523 . Darmstadt, Lebke.” In reicher lyrischer Fülle entfaltet sich hier das gesellige heben des Volkes in wechselnden Scenerien des merkwürdigen uns immer noch exotisch erscheinenden Lebens. Den freundlichen Eindruck des Buches erhöht noch seine splendide Ausstattung. Dr. Lorenz Diefenbach Fordítása Didascalia 79. sz. Frankfurt 1851. ápr. 2. A magyar nép békésebb területeire vezetnek a „ Válogatott magyar népdalok, fordította és kiadta Kertbeny115523 . Darmstadt, Lebke”. Gazdag lírai bőségben bontakozik ki itt a nép társasélete – egy különös, nekünk még mindig egzotikunmak tetsző élet változatos jeleneteiben. A könyv kellemes benyomását pompás kiállítása csak fokozza. Dr. Lorenz Diefenbach DIDASCALIA No 107. Frankfurt 5 Mai 1851. „Von dem Magyaren Kertbeny115523 , welcher unermüdlich das innere Leben und die Literatur seines Volkes zur Kenntniß der Deutschen zu bringen sucht, liegt uns eine Uebersetzung zweier „erzählenden Dichtungen von Arany96679 ” (im ob. Verlag) vor, welche, zumal für den Deutschen, viel Neues und Eigenthümliches enthalten. Toldi, der Held der ersten, ein magyarischer Simson im vierzehnten Jahrhundert, wurde der Liebling der Volkssage, deren ländliche Einfachheit und Derbheit der moderne Bearbeiter keineswegs verwischte, nur mit unter den ihr neben jenen Eigenschaften ebenfalls angeborenen zarten Sinn in zärterer Form darstellend, als der Reimchronist des 16 Jahrhunderts. Arany96679 ’s Verdienst mögen die schönen und sehr eigenthümlichen Naturbilder seyn, unter welchen wir eine Schilderung der fortschreitenden Nacht S. 55 ff. auszeichnen. Toldi ist ganz Naturmensch, ein junger Recke, von Kampfesmuth, wie von kindlicher Gutmüthigkeit und von der treuesten Liebe gegen sein Mütterlein erfüllt. Der weitere Verlauf seines Lebens wird in zwei folgenden Theilen besungen werden, die somit mit dem vorliegenden eine Triologie bilden. Kertbeny115523 hebt in seinen interessanten Anmerkungen vor und nach dem Texte, einige merkwürdige Berührungen des alten magyarischen Heldenromans mit denen des britonischen (romanischen und mittelhochdeutschen) Sagenkreises hervor. Mit gleich schätzbaren Erläuterungen hat er die „Eroberung von Murány” begleitet, die zweite jener Erzählungen, welche ein romantisches Ereigniß des 17 Jahrhunderts in lebendiger Bilderreihe schildert. Arany96679 ’s Dichtungen machen uns den Eindruck, als habe sein Volk in seiner ganzen Eigentümlichkeit sie mitgedichtet.” Dr. Lorenz Diefenbach Fordítása Didascalia 107. sz. Frankfurt 1851. május 5. A magyar Kertbeny115523 fordításában, aki fáradságot nem kímélve törekszik népe belső életét és irodalmát a németséggel megismertetni, „Arany96679 elbeszélő költeményei” közül kettő fekszik előttünk (a fenti kiadásban), amelyek – kivált a német olvasó részére – sok újat és eredetit tartalmaznak. Az elsőnek hőse Toldi, egy magyar Sámson a tizennegyedik században, kedvelt alakjává lett a népmondának, amelynek vidékies egyszerűségét és nyerseségét legkevésbé sem mosta el a modern feldolgozás, csupán közben közben az e tulajdonsága mellett hasonlóképpen veleszületett gyengéd érzését mutatja be gyengédebb alakban, mint a 16. század rímes krónikása. Arany96679 érdeme lehet a szép és nagyon eredeti természeti képek sora, amelyek közül kiemeljük a közelgő éjszaka leírását az 55. s köv. lapról. Toldi maga a természetes ember, ifjú dalia, telve harci vággyal éppúgy mint gyermekies jólelkűséggel s édesanyja iránt a leghűségesebb szeretettel. Élete további folyását két következő részben fogja a költő megénekelni, amelyek tehát a már elkészülttel együttesen triológiát alkotnak. Kertbeny115523 a szöveg elé és mögé fűzött érdekes jegyzeteiben kiemeli a régi magyar hősregénynek néhány sajátságos érintkezését a breton (frank és középfelnémet) mondakör alkotásaival. Hasonlóan értékes magyarázatokkal kísérte „Murány ostromát”, az elbeszélések másodikát, amely a 17. század egyik romantikus eseményét mutatja be képek eleven sorában. Arany96679 költeményei úgy hatnak ránk, mintha költői munkájában egész jellegzetességében vett volna részt népe is. GRENZBOTEN No 20. Leipzig den 16 Mai 1851. Ungarische Poesien – Der Held János, – Gedichte von A. Petőfi, – Ungarische Volkslieder, – Erzählende Dichtungen von J. Arany. Im Allgemeinen müssen wir von allen diesen Büchern die Bemerkung machen, daß der Uebersetzer das Verständniß uns sehr erschwert. Man erkennt überall den Ausländer heraus. – Der erste der beiden Dichter, gegenwärtig der beliebteste in Ungarn ist 1823 geboren, (hier folgt ein kurzer biographischer Auszug, und Aufzählung der Werke). – Der zweite Dichter, Johann Arany96679 (hier folgt ebenfalls ein biogr. & bibliographischer Auszug.) – Ein objectives Urtheil über diese Dichtungen abzugeben, ist uns unmöglich, weil die Sprache (welche?) zu viel Schwierigkeiten bietet; doch sehen wir soviel daraus, daß wir es mit wirklichen Talenten zu thun haben, und mit einer gesunden Richtung, die, wie es der epische Dichter soll, sich auf die nationalen Eigentümlichkeiten bezieht. Diese Nationalität, die sich nicht blos in dem Gegenstand, sondern auch in dem Tone und der Haltung des Ganzen ausspricht, verdanken diese beiden Dichter auch vorzugsweise ihre große Verbreitung und Anerkennung. – Was die Volkslieder anbetrifft so sind sie zahlreich und anmuthig genug, und zeugen dafür, daß die Magyaren eine ebenso poetische Anlage haben, als die meisten übrigen Naturvölker. Im Allgemeinen kommen die Volkslieder aller Nationen so ziemlich auf dasselbe heraus. Die Sammler sollten daher, um ihren Werken ein größeres Interesse zu geben, die Melodien mit aufnehmen, weil erst in diesen die Eigenthümlichkeit des Volkscharakters hervortritt, und gerade die Magyaren haben darin einen großen Reichthum. – Wir wollen der neu aufblühenden ungarischen Poesie nur Eins wünschen, daß sie sich nicht, wie es bei den Russen und Polen der Fall gewesen ist, verführen läßt, mit dem Ende zu beginnen, und das Raffinement einer überreifen Literaturperiode anderer Völker in ihr naturwüchsiges Wesen einzuschwärzen. (Julian Schmidt ) Fordítása Grenzboten 20. sz. Leipzig 1851. május 16. Magyar költemények. – János vitéz, Petőfi Sándor költeményei, Magyar népdalok, Arany János elbeszélő költeményei. Általában meg kell jegyeznünk mindezen könyvekről, hogy megértésüket a fordító nagyon megnehezíti nekünk. Mindenütt felismerni, hogy külföldi. – A két költő közül az első, aki ma a legkedveltebb Magyarországon, 1823-ban született; (itt egy rövid életrajzi vázlat s műveinek felsorolása következik). – A másik költő Arany János96679 (itt ismét életrajzi és bibliográfiai vázlat következik). – Nincs módunkban tárgyilagos ítéletet mondani ezekről a költeményekről, mivel nyelvük (melyik?) túlságosan sok nehézséget okoz; annyi azonban így is világos, hogy igazi tehetségekkel van dolgunk s egy egészséges irányzattal, amely – az epikus költőtől elvárhatóan – a nemzeti sajátságokra épít. A nemzeti jellegnek, amely nemcsak a választott tárgyban, hanem az egész mű tónusában és tartásában is megnyilatkozik, köszönheti mindenek előtt ez a két költő is a maga nagy olvasottságát és elismertetését. – Ami a népdalokat illeti, ezek szép számúak és elég kedvesek, s arról tanúskodnak, hogy a magyaroknak éppúgy van költői készségük, mint a természet legtöbb más népének. Általában minden nemzet népdalai nagyjából egyazon úton járnak. Ezért a gyűjtőknek, a dallamokat is meg kellene adniok, hogy műveik nagyobb érdeklődést keltsenek, minthogy csak ezekben mutatkozik meg igazán a nép jellemének sajátossága, s ilyen szempontból éppen a magyarok különösen gazdagok. – Az újra felvirágzó magyar költeszetnek csak egyet szeretnénk kívánni: azt hogy ne hagyja magát – mint az az oroszoknál és lengyeleknél történt – arra csábítani, hogy a végén kezdje dolgát s más népek túlérett irodalmi korszakának mesterkéltségével szürkítse el saját természetadta lényegét. Julian Schmidt WESER-ZEITUNG Sonntagsblatt zur Weser-Zeitung No. 20. Bremen den 18 Mai 1851. Zur Volkspoesie. Ausg. ung. Volksl. u. s. w. Unsere bewährtesten Kritiker sind darüber einig, daß ein eifriges Studium des Volksliedes niemals mehr an der Zeit war als in diesem Augenblicke, wo die deutsche Lyrick, nachdem sie sich in gereimten Leitartikeln, wüsten Deklamationen und pomphaften Wortgeklingel erschöpft hat, in einer Sündfluth von Sentimentalität und Weihwasser unterzugehen droht. Eine Zeit, wo ein poetischer Auswuchs, eine unfruchtbare Schmarotzerpflanze wie der „Amaranth” binnen einigen Monaten zum gelesendsten Buche in Deutschland geworden, und wo auf tausend Leser dieses Buches kaum zehn zu rechnen sind, die von den Kernwerken unserer Poesie, geschöpft aus dem „uraltsüßen Sagenquell” deutschen Volkes etwas mehr als den Namen kennen, – muß eine sehr kranke Zeit sein. Wie Nervenschwache, kränkelnde Stadtdame sich von den Wellen des Meeres peitschen läßt um zu erstarken oder die frische Gebirgsduft athmet, von der Milch der Geis trinkt, und den schimmernden Ballsaal, den Teppich des Prunkgemachs durch frisches Waldesgrün und den saftigen, würzigen Teppich der Wiesen ersezt, also muß die Kunstpoesie, soll sie nicht zur saft- und farblosen Treibhauspflanze herabsinken, von Zeit zu Zeit zum Volksliede zurückkehren von wo sie gekommen ist, und wo die Kränkelnde allein wider gesunden und erstarken kann. Durchdrungen von dieser Ueberzeugung heißen wir jede neue Sammlung von Volksliedern willkommen, gleich viel ob sie aus deutschen Eichenwäldern, aus spanischen Pomeranzenhainen, aus dem schottischen Hochlande, aus der magyarischen Puszta, aus der russischen Steppe oder der syrischen Wüste stammen. Schon Lessing313479 (Lit. E. II. p. 241) hat hervorgehoben, daß unter jedem Himmelsstiche Dichter geboren werden und daß lebhafte Empfindungen kein Vorrecht gebildeter Völker sind. – In der Vorrede eines alten Buchs, betitelt „Volkslieder” heißt es unter Anderem: „Der gelehrte Selden313562 war recht verhebt, diese alten Gesänge zu sammeln. Er fing die Percy-Sammlung an, die bis zum Jahre 1700 fortgesetzt über 2000 Stücke enthält… und pflegte überhaupt zu sagen, daß Dinge der Art das treueste Bild der Zeiten und den wahren Geist des Volkes enthielten, so wie man an einem in die Luft geworfenen, leichten Strohhalme eher sehen könne, woher der Wind komme, als an einem schweren, großen Steine”. (Siehe: Percy ’s Vorrede zu seinem Reliques of ancient English poetry, wo auch Shenstone , Wharton , Garrick , Johnson313507 u. s. w. als eifrige Liebhaber und Sammler von Volksliedern angeführt werden). – „Ein gewöhnlicher Volksgesang” – sagt Addison (Spectator No 70.) – „an dem sich der gemeine Mann ergözt, muß jedem Leser gefallen, der nicht durch Unwissenheit oder Ziererei sich jeder Unterhaltung unfähig gemacht hat. (Das heißt in der Sprache unserer Zeit: Jedem, der nicht blasirt ist.) Die Ursache ist klar: dieselben Naturbilder die ihn dem gemeinsten Leser empfehlen, würden dem Feinsten als Schönheit erscheinen.” – Doch wenden wir uns ohne weitere Umschweife und ohne weitere Empfehlungen fremder Autoritäten, deren sich noch viele anführen ließen, dem vor uns liegenden Buche zu, welches uns den in Deutschland so ziemlich ganz unbekannten Liederschatz des ungarischen Volkes erschließt. Der Dollmetsch dieser Lieder, Hr Kertbeny115523 ist selbst ein Ungar und die ihm deshalb mangelnde Meisterschaft in der Behandlung der deutschen Sprache, ist der einzige Mangel, der sich dem ganzen Buche vorwerfen läßt. Trotzdem wird Niemand das Buch ohne inniges Behagen, ohne wahre Erquickung aus der Hand legen. Nur selten tritt uns eine gewisse Unbeholfenheit des Ausdruckes störend entgegen, wofür die sichtbar große Treue der Uebersetzung hinlängliche Entschädigung bietet. Wie das Roß der Puszte mit einem fremden Reiter, so geht die Schönheit dieser Lieder in den meisten Fällen mit dem Uebersetzer durch. Für Leser, die sich mit Lust und Liebe in die fremde Welt hineinleben – und nur solche Leser können maßgebend sein, – wären die kleinen Umschreibungen kaum nöthig gewesen, welche Hr Kertbeny115523 hie und wieder angebracht hat, wo er fürchtete, daß der ursprüngliche Ausdruck dem deutschen Leser dunkel erscheinen könnte. Im Ungarischen nennen sich z. B. die Verliebten gegenseitig, ohne Rücksicht auf das Geschlecht, „meine Rose” (Rózsám), wie das in den meisten orientalischen Sprachen so Brauch ist (die Türken und Perser sagen Gjül) wobei es oft einzig durch den weiteren Verlauf des Gedichtes möglich ist zu erreichen, ob der Gegenstand ein Geliebter oder eine Geliebte. In solchen Fällen hat der Uebersetzer immer ein das Geschlecht genau bezeichnendes Wort gewählt. Doch es ist Zeit, daß wir den Leser mit einigen der Lieder bekannt machen. Aus den hier folgenden Perlen möge sich Jeder selbst ein Urtheil über das Ganze bilden: (1. Schau ich ins blaue Aug’ 2. Von Rosenblättlein hat sie Wangen. 3. Ich liebe alle Schönen, 4. Was ist höher als der Himmel doch? 5. Nicht ist es Lenz, nicht Sommerzeit.) (Friedrich Bodenstedt ) Fordítása Weser-Zeitung Sonntagsblatt zur Weser-Zeitung. 20. sz. Brema 1851. máj. 18. A népköltészetről. Ausg. ung. Volksl. u.s.w. Válogatott magyar népdalok stb. Legmegbízhatóbb kritikusaink egyetértenek abban, hogy a népdal buzgó tanulmányozása sohasem volt annyira időszerű, mint e pillanatban, amikor a német lírát – miután a rémes vezércikkekben, sivár szavalatokban és pompázó szócsilingelésben kimerült – az érzelgősség és szenteltvíz özöne elmerüléssel fenyegeti. Annak a kornak, amelyben az olyanféle költészeti vadhajtás, gyümölcstelen növényi élősdi, mint az „Amaranth”, néhány hét alatt a legolvasottabb könyvvé lett Németországban, s amelyben e könyv ezer olvasójára alig tíz olyan esik, aki költészetünk főműveiről, amelyek a német nép „édes ősi mondaforrásából” merítettek, a puszta cimükön kívül egyebet alig tud, – nagyon beteg kornak kell lennie. Amint a gyenge idegzetű, beteges városi dáma a tenger habjaival pacskoltatja magát, hogy erőre kapjon vagy a friss hegyi levegőt szívja magába, kecsketejet iszik és a csillogó báltermet, a díszterem szőnyegét friss erdei zölddel és a rétek nedvdús, fűszeres szőnyegével váltja fel, – úgy kell a műköltészetnek is – hacsak nedve vesztett és színtelen melegházi növénnyé satnyulni nem akar, időről időre visszatérnie ahhoz a népköltészethez, amelyből származik s amelynél egyedül gyógyulhat meg és kaphat erőre ismét e betegeskedő. Ezzel a meggyőződéssel áthatva üdvözöljük mi a népdaloknak minden egyes új gyűjteményét, akár német tölgyesekből, spanyol narancsligetekből, a skót hegyvidékről, a magyar pusztáról, az orosz steppéről, akár a szír sivatagból erednek is azok. Már Lessing313479 is hangsúlyozta (Lit. L. II. p. 241), hogy költők a világ minden táján születnek s hogy az eleven érzelmek nem művelt népek előjogai. – Egy „Népdalok” című könyv előszavában olvasható egyebek között: „A tudós Selden313562 ugyancsak beleszeretett e régi énekek gyűjtésébe. Ő kezdte el a Percy-gyűjteményt, amely továbbfolytatva az 1700. évig több mint 2000 darabot tartalmaz ..s általában azt mondogatta, hogy az egyes korszakok leghívebb képét s a nép igazi szellemét a művészet tárgyai tartalmazzák, amint egy levegőbe hajított, könnyű szalmaszálon is jobban láthatni, honnan fúj a szél, mint egy nehéz, nagy kövön.” (Lásd: Percy előszavát Reliques of ancient English poetry c. munkájához, ahol Shenstone -t, Wharton t, Garrick ot, Johnson313507 t stb. mint a népdalok buzgó kedvelőit és gyűjtőit sorolja fel.) – „Egy közismert népének – mondja Addison (Spectator No 70.) – , amelyben az egyszerű ember elgyönyörködik, kell hogy minden olvasójának tessék, hacsak a tudatlanság vagy cicomázkodás bárminő szórakozásra alkalmatlanná nem tették. (Korunk nyelvén ezt így mondhatnók: bárkinek, aki ki nem égett.) Az ok világos: ugyanazon természeti képek, amelyek az éneket a legközönségesebb olvasó számára vonzóvá teszik, tetszenek szépségnek a legfinomabb szemében.” – De további kitérők és idegen tekintélyek ajánló nevei helyett, amelyekből még bőven idézhetnénk, forduljunk az előttünk fekvő könyvhöz, amely a magyar népnek Németországban még úgyszólván teljesen ismeretlen dalkincsét tárja fel előttünk. A tolmács, Kertbeny115523 úr, maga is magyar, s az, hogy ennek következtében a német nyelv kezelésében mesternek nem mondható, – az első hiányosság, amelyet az egész könyvnek szemére kell vetnünk. Ennek ellenére a könyvet senki sem fogja letenni bensőséges jóérzés nélkül, igazi felfrissülés nélkül. Csak ritkán hat zavaróan a kifejezés bizonyos gyámoltalansága, amiért megfelelően kárpótol a fordítás szemmelláthatóan nagyfokú hűsége. Mint a puszta lova idegen lovasát, úgy ragadja el a legtöbb esetben e dalok szépsége a fordítót. Olyan olvasóknak, akik kedvvel és szeretettel élik bele magukat az idegen világba – s csak ilyen olvasók lehetnek mértékadók –, alig lett volna szükségük az apró körülírásokra, amelyekhez Kertbeny115523 úr újra meg újra folyamodott, ahol attól tartott, az eredeti kifejezés homályosnak tetszhet a német olvasónak. A magyarban pl. a szerelmesek nemükre való tekintet nélkül kölcsönösen „rózsámnak” nevezik egymást, ahogy az a legtöbb keleti nyelvben szokásos (a törökök és perzsák gjült mondanak), bár emiatt csak a költemény további folyamán tudhatni meg, férfi vagy nő-e a szerelem tárgya. Hasonló esetekben a fordító mindig olyan szót választott, amely a nemet pontosan meghatározza. De itt az ideje, hogy néhány dallal megismertessük az olvasót. A következő gyöngyszemek alapján bárki maga itélhet az egészről. (Öt népdalszöveg kezdősora Kertbeny115523 fordításában.) Friedrich Bodenstedt ALLGEMEINE ZEITUNG (Augsburg ) Beilage zu No 166. Augsburg den 15 Juni 1851. Aus den Fußten. Zur Kritik ungarischer Literatur – Erscheinungen. K. O. Die Demokraten aller Länder sprechen und schreiben in neuerer Zeit so viel von einer Solidarität der Völker, von dem Bruderbünde aller Menschen, von der Rüge’sehen Weltrepublik, welche von den Südsee-Inseln bis dahin wo die Gränzen der Erde im ewigen Eise des Nordpols sich verlaufen, die Segnungen der Freiheit, Gleichheit & Brüderlichkeit erbreiten werde. Zwei Dinge sind es besonders von denen man etwa behaupten könnte, daß sie die Ideen der allgemeinen Weltverbruderung vorgearbeitet hätten – die Eisenbahnen, und die deutsche Romantik. Allein jene haben sich zur Zeit noch weit mehr als Vehickel des Egoismus und Materialismus, denn einer allgemeinen Verbrüderung erwiesen, und von der deutschen Romantik sagt man ja schon längst, sie sei „reactionär” geworden. Indessen hat denn doch der, von Herder313497 angebahnte, von der in der Verwesung und kritischen Zerfitzung unserer Classik wurzelnden Romantik weitergeführte deutsche Universalismus eine wenigstens litterarische Allianz der Völker schon längst herbeigeführt. Auch von der Revolution hat er zu profitiren gewußt, und in dem Krater der Nationalitäts- und Unabhängigkeits-Kämpfe der leztverschlossenen Jahre dem deutschen Geschmacke neue Provinzen erschlossen. Die bedeutendste der – man kann wohl sagen – durch die Aufmerksamkeit welche ihr lezter Nationalitätskampf erregte, unserer Literatur erschlossesen Provinzen ist unstreitig Ungarn. – Ungarn mit der wilden Poesie seiner Haiden, mit seiner glühenden Tokayertraube, und mit seinen üppig sprudelnden markigen Liedern: „O Heimathslieder, lustberauschend, mild, Und traurig wie ein regnerischer Tag, Wer euch vernimmt, der wieß im Rausch nicht Ob er sich Rosen oder Dornen bricht; Man möchte jauchzen wie der Vogel frei Und möchte weinen wie ein Kind babei” – hat Karl Beck gesungen. Eine Auswahl dieser Heimathslieder hat uns jüngst ein, um die Ausbreitung der Kenntniß ungarischer Literatur wohlverdienter Schriftsteller Kertbeny115523 , unter dem „Titel: Ausgewälte ungarische Volkslieder, übersezt und herausgegeben von Kertbeny115523 , Darmstadt bei C. W. Lukke 1851” geboten. Von demselben Verfasser liegt die Uebersetzung zweier „Erzählenden Dichtungen von J. Arany”: ,Toldi’ und die „Eroberung von Murány” vor uns – Arbeiten, deren kurze Besprechung für die Leser Ihres geschäzten Blattes vielleicht nicht ohne Interesse sein dürfte. Der Zweck der Kertbeny’schen Uebersetzungen ist, wie der Verfasser selbst im Vorworte zu den ungarischen Volksliedern sagt, ein vorwiegend patriotisch-magyarischer. „Ich wollte” sagt Hr Kertbeny115523 „mit einer Gliederung von in sich verbundenen Büchern ins Büreau des Diplomaten, wie in die Stube des Gelehrten, in die Tasche des Poeten wie in die Leihbibliotheck derjenigen dringen, die Unterhaltung nach den Mühen des Tages suchen, um in alle nach und nach des Bewußtsein zu gießen, daß im Osten, ein Volk lebt, welches werth der Aufmerksamkeit der Brüdervölker, da es in zwanzigjähriger Stille so Großes vorbereitete, daß die Nachkommen mit Stolz sich dessen brüsten können, was ihre Vorfahren mit gleicher Größe, gleichem Edelmuth, gleicher Kraftanerkennung für Europa auch tausend Jahre vorher geleistet haben.” Der Verfasser, der sich bereits das Verdienst erworben durch seine Uebersetzung Petőfi122179 ’s das deutsche Publikum mit diesem größten & hebenswürdigsten der Poeten seines Volkes bekannt gemacht zu haben, gesteht in dem einleitenden Vorwort ein, daß er selbst nicht Dichter sei, nie die Versuchung gefühlt habe, einen Vers zu machen. Freilich fühlte man diesen Mangel aus der Uebersetzung Petőfi122179 ’s noch allzu sehr heraus; indessen erscheinen die vorliegenden Uebertragungen ungleich vollendeter. Es ist in der That eine Volkspoesie, so „honiglich”- süß, so lustberauscht, so kräftig und zugleich so schalkhaft-neckisch, wie sie nur dort auf dem äußersten Vorposten der Cultur des Westens, wo der nahe Orient mit seinem sinnlichen Schmelz und seiner Bilderfülle schon bedeutsam anklingt, gedeihen kann, was uns namentlich aus der Sammlung dieser magyarischen „Dana” – kleiner, vierzeiliger Volkslieder – entgegenduftet. Charakterisiert sich die Volkspoesie des Nordens durch nebelhafte Melancholie, die der Deutschen durch den naturlautig-minnigen Klang reinster Gemüthlichkeit, so zeichnet das magyarische Volkslied eine keck aufsprudelnde Kraftfülle, eine feurige Sinnlichkeit verbunden mit großer Gemüthsweichheit, aus. Was uns besonders in diesen „Dana” auffiel, das war ein, wir möchten sagen, Heine’sch moderner Zug in Beziehung auf das darin so mannichfach variirte Grundthema der Liebe. Wo deutsche Treue nur von einer Einzigen „in Geist und Herzen Empfangenen” weiß, da schwärmt der Magyar gleich für eine ganze Schaar der Schönen. So lautet z. B. eines dieser kleinen „G’setzli”, wie der Schweitzer das vierzeilige Volksliedchen nennt: „An dem Himmel sind drei Sterne Und ich habe drei der Liebchen: Die ein’ ist blond, die andre braun Und die dritt’ ein goldner Apfel.” 125. sz. 33. l. Oder in den folgenden Zeilen: „Liebe alle Schönen: Jene blauen Luftumfloss’nen Und die Rothgebräunten Und die blonden Aufgeschoss’nen.” 18. sz. 7. l. Welche Pracht & Gluth, verbunden mit der reinsten tiefsten Gemüth sinnigkeit dagegen wieder in dem Anfange des folgenden Liedes: „Du, von Gottes Hand ein Ueberrest! Meines Flammenherzens Göttin Du!” 8. sz. 5. l. Oder in diese n Zeilen: Schau ich ins blaue Aug von meinem Lieb! Hang treuer ich an ihr mit heißem Trieb; Denn ihr Gross Augenpaar ist blau so sehr, Wie meiner Heimath blaues Himmelsmeer.” 11. sz. 5. l . Ein echter Volkslaut heimelt uns dann wieder aus den Zeilen des 38 sten der „Dalok” – längere Lieder – aus. Es beginnt: „Ueberm Berge, im Slovakenreich Sizt ein Vöglein auf grünem Zweig; Warf um seinen Fuß die Schlinge faßt, Da flog es auf einen andern Ast.” 38. sz. 119. l. Schade, daß in der Sammlung alle historischen Lieder der Magyaren fehlen. Der Verfasser, der, wie er sagt, die meisten derselben handschriftlich besizt, wird sie in späterer Zeit veröffentlichen. Volkslied und Epos sind bekanntlich das A und Ω aller Poesie. Wo das ganze Volk noch handelt wie ein Mann, und seine eigene Kraft und Individualität in einer oder einer ganzen Reihe von Heldenpersönlichkeiten transfigurirt oder verkörpert erscheint, entsteht das Epos; wo alle Stände einer Nation, wo die Gesammtheit des Volkes noch singt wie ein Mann, da werden wir das Volkslied aufsprossen sehen. Wo die Zustände des Volkes so sehr von der Reflexion angeregt sind, die wir bei den meisten modernen Nationen sehen, wird sich mit der Hervorbildung charakteristischer Individualitäten, mit der Potenzirung des persönlichen Egoismus seiner Launen und Zwecke, mit der Opposition in welcher die einzelnen Bildung zu der allgemeinen Sitte, das Leben des Individuums zu dem socialen Gesammtorganismus tritt, auch die subjective oder Kunst-Lyrik und das Drama hervorbilden. Die Revolution jugendlicher Prinzipien, der Einzeln-Persönlichkeiten gegenüber verlebten Weltzuständen, ist ja nach Dr Vischer s scharfsinniger Bemerkung die eigentliche Domäne des Drama’s. In einer Zeit nun, die nur selten noch ein gutes lyrisches Gedicht, geschweige denn ein größeres poetisches Kunstwerk zu produziren vermag, muß es vom höchsten Interesse sein, sich mit der Literatur eines Volkes bekannt zu machen, dessen jüngste Poeten sogar auch epische Gedichte producieren; welche in Idee und Ausführung, in der Abwesenheit jeglichen Reflexions-Momentes an die classischen Producte der epischen Vorzeit der Völker gemahnen, die uns in urkräftiger Sangestüchtigkeit der Lieblingshelden der Phantasie eines so zukunftreichen Volkes wie der Magyaren Stamm ist, wieder auf frischen und zwar – und darin liegt ja denn doch der höchste Schluß aller poetischen Weisheit – so wieder auf frischen, daß diese Gestalten in der neuen, bessern Form, in die sie die Dichter gegossen, wieder Eigenthum der ganzen Nation werden. So leben die Lieder Petőfi122177 ’s bereits im Munde des ungarischen Volkes; so haben auch Arany96679 ’s epische-Dichtungen, wie uns Hr Kertbeny115523 in seinem Vorworte sagt, die bedeutendste Popularität in Ungarn erlangt. „Petőfi122179 ’s Erfolg” – meint er – „bestand darin, daß niemand über sein Erscheinen erstaunt war, weil jeder glaubte, er selbst habe diese Lieder ausgedacht, so waren sie der Nation aus der eigenen Brust genommen. Arany96679 besitzt denselben ganz unschätzbaren Vortheil, nur auf eine andere Art, und als Epiker in noch größerer Bedeutung des Wortes.” Wir fühlen es auch aus der Uebertragung Kertbeny115523 ’s heraus, wie wahr der Uebersetzer die Vorzüge seines Dichters in den Worten schildert: „eine Sprache die mit größtem Glück den Mittelweg zwischen der Schrift- und der eigentlichen Volkssprache herausfand, eine Darstellungsweise, die Arany96679 so vollendet, wie keiner vor ihm den alten naiven Schriftstellern abgelauscht, und die er herzinnig, oft kindlich traut, neben den prächtigsten, von männlicher Kraft strotzenden Stellen hergehen läßt.” Gerade dieses kindlich traute, diese Naivität ist es, welche uns aus Petőfi122179 ’s kecken Liedern, wie aus Arany96679 ’s Epen so sehr anspricht, und in so hohem Grade für die gesunde Kunst dieses Ungarvolkes und seiner Literatur beweist. Der Preis unter den beiden Arany’schen Dichtungen gebührt unstreitig, der „Toldi” überschriebenen. Was ist Toldi? Toldi Miklós170115 ist eine Lieblingsfigur der ungarischen Volkssage – eine verkörperte „Verherrlichung der frischen naiven Kraft des Körpers, wie der Uebersetzer sagt, „gegenüber der frivolen anmaßenden Kraft des Geistes” – eine Verherrlichung der derben, in Arm, Faust und Muth verläßlichen Volkeskraft, welche sich selbst adelt und ihrem Besitzer Rang und Stelle neben den höchsten Würdenträgern der Erde verschafft. Arany96679 schrieb seinen „Toldi” genau in Ton und in der Färbung einer gleichnamigen Dichtung von Illosvai153532 . Illosvai153532 ’s Werk war seit 1574, wie der Uebersetzer uns erzählt, während die Leihbibliotheken der „Gebildeten” ihm versperrt blieben, ein Lieblingsbuch des ungarischen Volkes, und es ist ein trefflicher Beweiß für die epische Potenz in unserem Dichter, daß er, wie die griechischen Dramatiker an die alten Mythen, wie die Dichter unserer ritterlichen Epopöe an die alten Volkslieder & Sagen, wie Goethe313382 an die Literatur des Reformationszeitalters, an das alte Volksbuch anknüpfte. „Arany96679 trat natürlich mit der Absicht auf etwas besseres zu geben als die unbehölflichen doch ehrlich meinenden Chronisten früherer Jahrhunderte, aber er achtete denselben mit jener edlen Ehrfurcht, die den Nachkommen immer so gut ansteht und warf als braver Sohn das Erbtheil seiner Väter nicht geringschätzend von sich.” Und welche Gestalt dieser Held der Dichtung! „Mit der einen Hand bekam zu fassen einen Floß Er – und zeigte so damit den Weg gen Buda hin – ” heißt das Motto Illosvai153532 ’s, welches dem ersten Gesänge vorgesezt ist. Es kränkt den wackern „Toldi” den zurückgesezten zweiten Sohn einer reichen ungarischen Wittwe, daß er unbekannt daheim als Bauer leben muß, während sein böser älterer Bruder, der sich sein Erbtheil aneignen möchte, in Glanz und Ehren am Königshofe lebt. Als eine Schaar von „Magyar-Paladienen” des Weges daherkommt, regt sich in seiner Brust der männliche Ingrimm, daß seine Kraft still auf seinem Gute versiechen muß, während andere sich goldene Ehren erjagen. Die Ritter fragen ihn nach dem Wege nach Buda , da hebt er im Unmuth einen Floß empor zum Erstaunen aller, und weist ihnen, indem er das schwere Holz wie einen Federkiel schwingt, den Weg. Folgt nun die Beschreibung der Perfidien und Drangsale, die der schlimme Bruder ihm bereitet, seine Flucht, seine Ankunft in Buda , sein Gram über den Kummer seiner Mutter, und nach dem Stande seiner Erniedrigung, nachdem er Wölfe erwürgt und Ochsen gebändigt, auf allen seinen Fahrten seine Heldenkraft und daneben sein weiches Heldenherz, seine große Christoph’s-Gutmüthigkeit bewährt hat, seine Verherrlichung nach einem National-Duell mit dem ungeschlachten Böhmen auf der Donau- Insel, der ungestraft des Magyarenvolk verhöhnt hat, und worin sicht dann wieder sehr bedeutsam ein echt-nationaler Zug, der alte Stammeshaß zwischen Slaven und Magyaren symbolisirt. Aber auch die Demuth, welche den ächten Helden zieren soll, ist ihm eigen, und als ihm der König das Erbe seines schlimmen Bruders noch zu dem seinigen anbeitet, schlägt er es aus. Wohl mag der Dichter von dem reckenhaften Burschen singen: „ Ja! das war ein Mann Euch wahrlich! Wenn es galt zu sein am Damme, Seinesgleichen wächst wohl nimmer Selbst auf sieben Ränder Stamme; Sollte er jetzt auf erstehen Wiederum zu neuer Sendung, O, Ihr würdet Alles halten Bios für reine Augenblendung. Ihrer drei nicht könnten selber Jetztund seine Streitaxt tragen, Und nicht schauen seinen Wurfspieß, Seine Schleuder ohne Zagen; Erst sein Bart würd’ Euch verblüffen, Schreckenhaft gedreht nach vorn Und zuletzt, den er an seinen Rothen Csizmen trug, sein Sporn!” Előhang. 2. vsz. Auch die Bilder des Dichters sind alle dem Leben seines Volkes entnommen, originell, ächt national! Die Eroberung einer alten, unbezwinglichen ungarischen Felsenburg – wer denkt nicht so gleich an Komorn ! – vertheidigt von einer ungarischen Heldenjungfrau (?) welche, in den Glaubenskriegen zu den Zeiten Ferdinand III. der Fahne Rákóczy138646 ’s folgend, für Ungarns Unabhängigkeit streitet, deren Falkenburg die Macht des Feindes nicht bezwingen kann, sieht sich am Ende von einem Feinde in der eigenen Burg angeggrifen, von der Liebe zum feindlichen Anführer. An Glanz und Kraft der Sprache steht diese Dichtung der vorher besprochenen durchaus nicht nach. Ueber die Fruchtbarkeit Ungarns, über die Mischung seiner verschiededen Völkereien, über Natur und Cultur des Landes belohnt uns in recht gründlicher Weise das jüngst (im Verlag von Fr. B. Herbig in Leipzig ) erschienene statistische Werk: „Ungarn im Vormärz” von Alex. Fényes91323 , Mitglied der ung. Akademie. Ja sogar in das Wunderland des ungarischen Märchens führt uns der Büchermarkt ein. Allein auf diesem Gebiete dürfte dann doch dem deutschen Volksmächen der Vorrang gebühren. Es ist eine wahrhaft jüdisch-zuchtlose Phantasie, wie sie uns aus diesen „ungarischen Sagen und Märchen” die uns G. Stier aus der Erdélyischen Sammlung übersezt hat, entgegenblickt. „Wo war’s – wo war’s nicht?” ist der neckisch-naive Anfang der meisten dieser spielenden Erzeugnisse der magyarischen Volksphantasie. Dies wird denn auch das beste Motto und Urtheil sein, daß sich über sie abgeben läßt. Sogar R. Stahr , der doch in den ungarischen Sagen der Frau von Pulszky129201 soviel Idee und Tendenz zu entdecken weiß, würde hier vergeblich schürfen. (Karl Ohly ) Fordítása Allgemeine Zeitung (Augsburg ) Melléklet a 166. sz.-hoz. Augsburg 1851. jún. 15. A pusztákról. A magyar irodalom kritikájához – Új kiadványok. – K. O. Annyit beszélnek és írnak újabban minden ország demokratái a népek bizonyos szolidaritásáról, minden ember testvéri szövetségéről, a Ruge-féle világ-köztársaságról, amely a déltengeri szigetektől kezdve odáig, ahol a föld határai az északi sark örök jegében tűnnek el, a szabadság, egyenlőség és testvériség áldásait fogja terjeszteni. Főként két dologról lehetne talán azt állítani, hogy a világ általános testvérré válásának útját egyengették, – ezek a vasutak és a német romantika. De amazok ez idő szerint még sokkal inkább az egoizmus és a materializmus, mint az általános testvérréválás hordozóinak bizonyulnak, a német romantikáról pedig már régen azt mondják, hogy „reakcióssá” lett. Ám ettől függetlenül a Herder313497 által előkészített, s a klasszikánk korhadásában és kritikai szétszedésében gyökerező romantika által tovább fejlesztett német univerzalizmus már régen létrehozta – legalább irodalmi tekintetben – a népek szövetkezését. Hasznot tudott húzni a forradalomból is, és a mostanában lezárult esztendők nemzeti és függetlenségi harcainak kráterében új területeket tárt fel a német ízlés számára. Az irodalmunk által feltárt területek közül – nyugodtan elmondhatjuk – a legutóbbi nemzeti háborújával keltett érdeklődés következtében kétségkívül Magyarország a legjelentősebb. Magyarország pusztáinak vadon költészetével, izzó tokaji szőlőjével s velős, buján buzgó dalaival. Ó, népdalok, mámorítók, szelidek, S szomorúak mint az esős napok, Aki titeket hall, lázában nem tudhatja, Rózsát vagy tövist szakít-e rólatok; Madárként szeretne felujjongni, S közben gyermekként könnyet ontani – énekelte Karl Beck . A magyar irodalom ismeretének szélesbítésében érdemdús író, Kertbeny115523 , mostanában e népdalok válogatott gyűjteményét fordította le ezen a címen: „Ausgewählte ungarische Volkslieder, übersetzt und herausgegeben von Kertbeny115523 ” Válogatott magyar népdalok, fordította és kiadta Kertbeny115523 . Darmstadt, nyomtatta C. W. Dukke 1851. Előttünk fekszik ugyanezen szerző tollából Arany János96679 „Elbeszélő költeményei”-nek fordítása is, „Toldi” és „Murány ostroma” – , két mű, amelynek ismertetése talán nem volna érdektelen az Ön becses lapjának olvasói számára. Kertbeny115523 fordításai, mint azt a magyar népdalokhoz írt előszavában a szerző maga előadja, elsősorban magyar hazafiúi indítékból készülnek. „Be akartam hatolni – mondja Kertbeny115523 úr – egymással lényegük szerint összefüggő könyvek sorozatával a diplomata hivatalába éppúgy, mint a tudós szobájába, a költő zsebébe éppúgy, mint azoknak a kölcsönkönyvtárába, akik a nap fáradalmai után szórakozást keresnek, hogy lépésről lépésre mindnyájukban meggyökereztessem annak tudatát, hogy él keleten egy nép, amely méltó a testvérnépek figyelmére, minthogy húsz évi némaságában valami oly nagyot készített elő, hogy most az utódok méltán büszkélkedhetnek azzal, amit elődeik hasonló nagysággal, hasonló lelki nemességgel, erejük hasonló elismertetésével ezer évvel ezelőtt is tettek Európáért.” A szerző, aki korábban azzal szerzett érdemet, hogy Petőfi122179 lefordításával népének a legnagyobb és szeretetreméltóbb költőjét ismertette meg a német közönséggel, a bevezető előszóban bevallja, hogy ő maga nem költő, sohasem volt arra kísértése, hogy verset írjon. Ezt a hiányosságot természetesen még nagyonis éreztette a Petőfi-fordítás; mostani fordításai viszont hasonlítatlanul sikerültebbnek látszanak. Ez valóban népköltészet, éppoly „mézszerűen” édes, olyan mámorító, oly erőteljes és egyben oly dévaj mód évődő, aliogyan csak ott, a nyugati kultúra szélső őrhelyén tenyészhet, ahol már a közeli kelet olyan jelentékenyen hallatja hangját – a maga érzékies lágyságával és kép-gazdagságával, amely e magyar „danáknak” – rövid, négysoros népdaloknak – gyűjteményéből is felénk áramlik. Míg észak népköltészetét ködös melankólia, a németekét a legtisztább kedély természetes bájú csengése jellemzi, a magyar népdalban a hetykén felbuzgó erőteljesség, az érzés nagy gyöngédségével párosult tüzes érzékletesség a szembeötlő. Ami főként ezekben a „danákban” feltűnt nekünk, az – azt mondhatnók – bizonyos Heiné313433 re emlékeztető modem vonás a szerelemnek bennük oly sokszínűen variált alaptémája tekintetében. Ahol a német hűség csak egyetlen „szívünkbe, lelkünkbe zárt leányról” tud, ott a magyar mindjárt egész sereg szép lányért rajong. Egy kis „G’setzli” tétel például – ahogy Svájcban a négysoros népdalocskákat nevezik – a következőképpen hangzik: Három csillag van az égen Három szeretőm van nékem: Egyik szőke, másik barna A harmadik aranyalma. Vagy a következő sorokban: Szerettelek mindenért, Világoskék szemedért, Sugár szemöldöködért, Meghalok a nevedért. Ezzel ellentétben viszont micsoda pompa és forróság vegyül a legtisztább s mélyebb gyengédséggel a következő dal elején: Isteni kéz maradványa! Égő szívemnek bálványa! Vagy ezekben a sorokban: Ha szemedbe nézek kedvesem Híven csüng rajtuk hő szivem Hisz nagy szemeidnek párja kék, Mint szép hazám fölött az ég. A nép tiszta hangja zeng felénk barátságosan a hosszabb „Dalok” 38. sz. darabjában. Kezdő sorai: Túl a hegyen, Tótországon Ül a madár egy zöld ágon; Tőrt vetettem a lábára, De elrepült nem sokára. Kár, hogy a gyűjteményből valamennyi magyar történeti ének hiányzik. A szerző, akinek – mint maga említi – a legtöbb ilyesfélének kézirata birtokában van, ezeket később fogja közrebocsátani. A népdal és az eposz tudvalevően minden költészet alfája és omegája. Ahol még az egész nép egy emberként cselekszik, s ereje és egyénisége egyetlen vagy egész sor hősi személyiségbe alakítva vagy testesítve jelenik meg, ott eposz keletkezik; ahol meg egy nemzetnek minden rendű népe, a nép összessége egy emberként énekel, ott a népdalt fogjuk látni virágzásában. Ott, ahol a nép lelkiállapotait annyira mozgásban tartja a reflexio, mint azt a legtöbb modern nemzetnél látjuk, ott jellegzetes egyéniségek kialakulásával, a személyi egoizmus, annak szeszélyei és céljai elhatalmasodásával, az oppozíció révén, amelybe egyesek képzettsége az általános erkölccsel, az egyén élete a társadalmi organizmus egészével kerül, – ki fog bontakozni a szubjektív vagy művészi líra és a dráma is. Az ifjúi elvek, egyedi személyiségek forradalma a világ túlhaladott viszonyaival szemben – Dr. Vischer találó megfigyelése szerint – a tulajdonképpeni birodalma a drámának. Már most olyan időben, amely nemhogy nagyobb költői műalkotást, de még jó lírai költeményt is csak ritkán produkál, a legnagyobb érdeklődésre tarthat számot a megismerkedés egy olyan nép irodalmával, amelynek legfiatalabb költői még olyan epikus költeményeket is teremtenek, amelyek eszményükben és kidolgozásukban, mindenféle reflexiótól menten, a népek ősi epikus korszakának klasszikus alkotásaira emlékeztetnek, amelyek egy oly gazdag jövőt ígérő nép kedvenc képzeletbeli hőseinek őserejű dalratermettségével, amilyen a magyar, ismét felfrissítenek bennünket, s hozzá még – s ebben van minden költői bölcsesség végső értelme – ismét úgy frissítenek fel, hogy ezek az alakok új, jobb formájukban, amelybe a költők öntötték őket, ismét az egész nemzet tulajdonává lesznek. így élnek már a magyar nép ajkán Petőfi122179 dalai, így érték el Magyarországban, mint Kertbeny115523 úr az előszóban említi nekünk, a legnagyobb népszerűséget Arany96679 epikus költeményei. „Petőfi122179 sikere abban állt” – véli ő –, „hogy megjelenésén senki sem csodálkozott, hisz mindenki azt hitte, ezeket a dalokat maga gondolta ki. Arany96679 nak is ugyanez a felbecsülhetetlen előnye, csak más változatban, s mint epikusnak, a szó még teljesebb értelmében”. Kertbeny115523 fordításából kiérezhetjük, milyen találóan mutat rá költőjének kiválóságaira e szavakban: „nyelv, amely a legszerencsésebben találta meg a középutat az irodalmi és a voltaképpeni népnyelv között, ábrázolási mód, amelyet Arany96679 oly tökéletesen lesett el a régi naiv költőktől, mint előtte senki más, s amelyet őszinte bensőséggel, gyakran gyermeki közvetlenséggel érvényesít – a legpompásabb, férfias erőtől duzzadó részletek mellett”. Éppen ez a gyermeki közvetlenség, ez a naivitás az, ami Petőfi122179 hetyke dalaiban éppenúgy mint Arany96679 eposzaiban annyira megfog minket, s oly magas fokon tanúskodik a magyar nép s annak irodalma mellett. Az elsőbbség Arany96679 két költeménye közül vitathatatlanul a ,Toldi’ címűt illeti. Mi a Toldi? Toldi Miklós170115 a magyar népmonda kedvelt alakja a „test friss, naiv erejének felmagasztalását” testesíti meg, a fordító szavai szerint „szemben a szellem frivol önhitt erejével”, – a nyers, karja, ökle, bátorsága tekintetében egyaránt megbízható népi erő megdicsőülése, amely önmagát avatja nemessé, s a Föld legmagasabb méltóságai sorában helyet és rangot biztosít birtokosának. Arany96679 ,Toldi’-ját pontosan Illosvai153532 hasonló című költeményének hangnemében és színezetében írta. Illosvai153532 műve, mint a fordító mondja, 1574-től kezdve, mialatt a ,műveltek’ kölcsönkönyvtárai zárva maradtak előtte, a magyar nép kedvenc könyve lett, s költőnk epikus képességét csattanósan igazolja, hogy mint a görög drámaírók a régi mítoszokhoz, mint a mi lovagi eposzaink költői a régi népdalokhoz és mondákhoz, mint Goethe313382 a reformáció korának irodalmához, – úgy kapcsolódik a régi népkönyvhöz. „Arany96679 természetesen azzal a szándékkal lépett fel, hogy valami jobbat nyújtson, mint a korábbi évszázadok gyámoltalan, bár becsületes gondolkodású krónikásai, de ugyanazzal a nemes áhítattal hallgatta őket, amely mindig oly jól illik az utódoknak s mint jó, hív fiú nem dobta el kezéből kicsinylően atyáinak örökségét”. S micsoda termet e költészet hőse! Nyomó rudat félkezével kapta vala, Buda felé azzal utat mutatja vala. – ez Illosvai153532 mottója az első ének élén. A derék Toldit, egy gazdag magyar özvegyasszony félreszorított második fiát sérti, hogy ismeretlenül parasztként kell otthon élnie, míg gonosz bátyja, aki örökségét szeretné megkaparintani, fényben és tiszteletben él a királyi udvarban. Mikor a „magyar paladinusok” egy csapata útjában arra jár, szívében kigyúl a férfias harag, hogy erejének itt kell csendben elsorvadnia a birtokán, míg mások arany kitüntetésekre vadásznak. A lovagok a Budá ra vezető utat kérdik tőle, ekkor dühében egy rudat tart ki mindnyájuk bámulatára s azzal mutatja meg nekik az utat, tollpehelyként lengetve a nehéz fát. – Ezután következik a galádságok és megpróbáltatások leírása, melyeket ádáz testvére okoz neki, menekülése és megérkezése Budá ra, bánkódása anyja fájdalmán s megaláztatásának állapotán túl, miután farkasokat fojt meg és ökröket fékez meg, minden útjában tanúságot tett hősi erejéről és amellett meleg hősi szívéről, kristófi lelkületéről is, megdicsőülése egy nemzeti párviadalban a Duna szigetén az otromba csehvel szemben, aki büntelenül űzött gúnyt a magyar néppel – s ebben azután ismét egy nagyon jelentős, gyökeresen nemzeti vonás, az ősi törzsi gyűlölködés szlávok és magyarok között, fejeződik ki jelképesen. Jellemzi azonban az alázat is, amely az igazi hőst szokta ékesíteni s mikor a király gonosz bátyjának örökségét is odakínálja a magáé mellé, – ő elhárítja azt. Méltán énekelheti a költő a derék legényről: Ez volt ám a legény ha kellett a gáton stb., Előhang 2. vsz. végig. A költő képei is mind népének életéből vannak merítve, eredetiek, gyökeresen nemzetiek. A következőkben a „Murány ostromáról” Egy régi bevehetetlen magyar sziklavár meghódítása– ki ne gondolna mindjárt Komárom ra! – amelyet egy hős magyar leány véd, aki a vallásháborúk alatt, III. Ferdinánd idejében Rákóczi138646 zászlaját követve Magyarország szabadságáért küzd, akinek sólyomfészkét nem tudja meghódítani az ellenség hatalma, s aki végülis azt látja, hogy saját várában támadta meg az ellen – az ellenséges vezér iránt ébredt szerelem. Nyelvének fényét és erejét tekintve ez a költemény legkevésbé sem marad el az előbbitől. Magyarország termékenységéről, különböző népcsoportjainak keverékéről, az ország természeti viszonyairól és műveltségéről igen alaposan tájékoztat a nemrég (Fr. L. Herbig kiadóvállalatánál Lipcsé ben) megjelent statisztikai munka: „Ungarn im Vormärz” Magyarország 1848 márciusa előtt , Fényes Elek91323 nek, a Magyar Akadémia tagjának tollából. De ezenfelül a magyar mese csodás országába is elvezet minket a könyvpiac. De ezen a téren azután mégiscsak a német népmesét illetné az elsőbbség. Valóban zsidósan-szertelen elképzelés az, amely ezekből a „magyar mondákból és mesékből” felénk tekint, amelyeket G. Stier az Erdélyi-féle gyűjteményből fordított nekünk. „Hol volt – hol nem volt?” – ez a magyar népfantázia legtöbb ilyen játékos szüleményének tréfás-naiv kezdete. Ez lesz hát a legjobb mottónak, ítéletnek egyaránt, amit csak mondhatni róluk. Itt még R. Stahr sem kutatna hiába, aki Pulszkyné129201 magyar mondáiban annyi eszmét és célzatosságot tud felfedezni. Karl Ohly NATIONAL ZEITUNG No. 356. Berlin 2 August 1851. …Reihen wir dem Bildhauer einen Dichter an, und zwar einen Ungar, Johann Arany96679 (Arany Janosch96679 ) dessen „Erzählende Dichtungen” uns, von Kertbeny115523 übersezt (Leipzig bei Herbig ) vorliegen. Wenn man vom Nordkap u.s.w. nach dem adriatischen Meer eine gerade Linie zieht, so hat man hiedurch eine Grenze, welche für die literarische Producktion von Bedeutung ist. Oestlich von dieser Linie nehmlich hört der eigentliche Trieb für dramatische Gestaltung auf und Lyrik & Epik prädominiren. Diese Distinktion bewahrt ihre Geltung bis tief hinein nach Asien, mit Einschluß versteht sich, von Arabien & Persien bis an den Ganges. Arany96679 ist erst in jüngster Zeit aufgetreten, und repräsentirt als ein wiklich wirklich bedeutender Poet mit Petőfi122179 , dem Lyriker, die modernste Entwicklung der ungarischen Literatur. Das ungarische Epos erlebte bereits in der zweiten Hälfte des 17 Jahrh. eine hohe Blüthe in den Dichtern Zrinyi129880 , Liszti118106 und Gyöngyössy131833 und gedieh in dem gegenwärtigen Jahrhundert besonders durch Czuczor105845 & Vörösmarty129119 . Da in Ungarn das Nationalgefühl noch so lebendig pulsirt, so kann der Epiker seine Stoffe aus der besten Quelle schöpfen, aus der Vergangenheit des eigenen Vaterlandes. So auch Arany96679 . Er besingt die Thaten des „Toldi” des ungarischen Herkules oder Simson , und die „Eroberung von Murány”. Seine Auffassung und Darstellung ist echt poetisch, frisch, kräftig & lebendig, und trotz mancher westlicher Einflüsse dennoch von jenem originellen Hauche beseelt, den wir immer bei Völkern finden, welche mit der Natur noch in einer unmittelbaren Beziehung stehen. Herrliche Klänge vor den Ohren der trauernden Hungaria, der edlen unglücklichen „Veuve de la gloire.” Der Uebersetzung fehlt es freilich öfters am Fleiß, sowie sie nicht selten dem Genius der deutschen Sprache Gewalt anthut, indeß müssen wir dem Deutschungar Kertbeny115523 es schon als ein Verdienst anrechnen, daß er seit ein Paar Jahren unablässig bemüht ist, uns mit der magyarischen Literatur vertraut zu machen. Fordítása National Zeitung 356. sz. Berlin, 1851. aug. 2. Állítsunk a szobrász mellé költőt és pedig magyart, Arany János96679 t, akinek „Elbeszélő költeményei” Kertbeny115523 fordításában (Herbig lipcsei kiadása) előttünk fekszenek. Ha az északi foktól stb. az Adriai tenger irányában egy egyenest húzunk, olyan határvonalat kapunk, amely az irodalmi alkotásmód szempontjából jelentős. E vonaltól keletre ugyanis a drámai alakítás hajlama lényegében megszűnik és a líra és epika praedominál. Ez az elhatárolás érvényben marad Ázsia mélyéig, természetesen Arábiától és Perzsiától a Gangeszig számítva. Arany96679 csak a közelmúltban lépett fel, s valóban jelentős költőként a lirikus Petőfi122177 vel a magyar irodalom legmodernebb fejlődését reprezentálja. A magyar eposz már a 17. század második felében szép virágkort ért el olyan költőkben mint Zrínyi129880 , Liszti118106 , Gyöngyössy131833 s ebben a században főként Czuczor105845 és Vörösmarty129119 által gyarapodott. Minthogy Magyarországon a nemzeti érzés még annyira elevenen lüktet, az epikus költő a legjobb forrásból merítheti anyagát, saját hazájának múltjából. Így tesz Arany96679 is. Megénekli „Toldi”, a magyar Herkules vagy Sámson tetteit és „Murány ostromát”. Felfogása és ábrázolásmódja valóban költői, friss, erőteljes és eleven, és a számos nyugati hatás ellenére mégis ugyanazon eredeti fuvallat tölti el élettel, amelyet mindig megtalálunk azoknál a népeknél, amelyek még közvetlen kapcsolatban vannak a természettel. Nagyszerűen zengő hangok a gyászoló Hungária, a dicsőség e nemes, szerencsétlen özvegye fülében. A fordításon természetesen sokszor érezhető a gondosság hiánya, valamint az is, hogy nem ritkán erőszakoskodik a német nyelv géniuszával; azt viszont a német–magyar Kertbeny115523 érdeméül kell elkönyvelnünk, hogy néhány éve szakadatlan azon fáradozik, hogy a magyar irodalom ismeretébe avasson bennünket. WANDERER No 224. Wien 14 Mai 1851. Es gibt kaum etwas Fataleres, als in eine honnette Gesellschaft von einem ungeschickten Menschen eingeführt zu werden. Man kann ihm nicht gut wiedersprechen, und doch auch nicht die Albernheiten auf sich sitzen lassen, die er Einem, wie er meint, als Complimente aufhängt. Ein solches Malheur ist auch dem wackern magyarischen Dichter Arany96679 wiederfahren, da Hr Kertbeny115523 , alias und recte Carl Maria Benkert115523 , ihn dem deutschen Lesepublikum vorführte. Hr Arany96679 wird nicht gegen die Uebersetzung protestiren können, weil darin hie und da doch manches vorkommt, was auch der Dichter gesagt, aber er wird auch nicht zugeben können, daß dieses alberne Geschwätz als eine treue Copie seines Werkes ausgegeben werde. Hr Kertbeny115523 übersetzt magyarische Gedichte ins Deutsche; er besitzt alle hiezu erforderlichen Eigenschaften, es fehlen ihm nur zwei Kleinigkeiten: er versteht die ungarischen Verse nicht, und kann keine Deutschen schreiben. Als Beweiß für Ersteres, nur das eine Beispiel, daß H. K. die bekannte Phrase „eszem a szemedet” mit „ich esse deine Augen” und „Fekete László” mit Ladislaus Schwarz übersetzt. Für letzteres verweisen wir, den Leser auf den nächstlezten Vers, der nächstlezten Seite, wie z.B. Traum ist ein schönes Mädchen Den Alten will sie (?!?) nicht, Sie flieht ihn, wenn er sie auch Verfolgt als armer Wicht (!!!) Negyedik szakasz. 321–322. sor. AJ. kk. III. k. 88. l. Oder O sprach jezt Bethlens Wittwe, Es giebt gar keine Dag’ (?) Die uns von dieser Schande Zu säubern (!) je vermag. Harmadik szakasz. 417–418. sor. AJ. kk. III. k. 71. l. Wir glauben, der unbefangene Leser werde aus diesen wenigen Färbchen entnehmen können, was er von der ganzen Mache zu halten hat. Wir bedauern den ungarischen Dichter, dem jezt selbst die beste Uebersetzung in Deutschland keinen Credit mehr verschaffen könnte und wir bedauern eben so sehr die sonst so wackere Verlagshandlung, welche gestern die herrlichen Lieder wahrer Dichter, und heute den sinnlosen Wortschwall eines Kertbeny115523 unter ihrer Firma in die Welt hinausschickt. (M. Falk108330 ) Fordítása Wanderer Bécs, 1851. május 14. 224. sz. Nincs szerencsétlenebb véletlen, mint ha valamely jólnevelt társaságba ügyetlen ember vezet be valakit. Az ember nem mondhatja meg neki alaposan a magáét, de a bárdolatlanságokat sem hagyhatja magán száradni, amelyeket ez valakinek – mint véli – bók gyanánt akaszt nyakába. Hasonló csapás érte a derék magyar költőt, Arany96679 t, minthogy Kertbeny115523 úr, másként és helyesen Carl Maria Benkert115523 , volt az, aki őt a német olvasóközönségnek bemutatta. Arany96679 úr nem tiltakozhat majd a fordítás ellen, hiszen abban olykor olykor akad egy és más, amit valóban ő, a költő mondott, de azt sem engedheti meg, hogy ezt az együgyű fecsegést munkája hű másolataként adják ki. Kertbeny115523 úr magyar verseket fordít németre; rendelkezik is minden ehhez megkövetelt képességgel, csupán két apróság az, ami nála hiányzik: a magyar verseketnem érti s németeket írni nem tud. Az előbbi igazolásául csupán azt az egyetlen példát, hogy K.115523 úr az ismert „eszem a szemedet” kifejezést a „megeszem a szemeidet” mondattal, a „Fekete Lászlót” pedig Ladislaus Schwarz-cal fordítja. Az utóbbit illetően az utolsó előtti versre hívjuk fel az olvasó figyelmét, az utolsó előtti oldalon, mint pl. A Murány ostroma megfelelő verssorai: Az álom szép leány; a vén nem kell-neki, Irtózva fut tőle, hiába kergeti. (IV. szakasz, 176–177. sor) „Oh!” felelt Bethlenné „nincs szorult állapot, Mely lemossa rólunk ezen gyalázatot.” (III. szakasz, 417–418. sor) Az első idézet jól szemlélteti, mekkora szabadsággal dolgozza át a fordító Arany János96679 szövegét; a második a fordítás bárdolatlanságát, költőietlenségét példázza. Azt hisszük, az elfogulatlan olvasó e néhány ámyalatból is kiveheti, hogyan vélekedjék az egész tákolmányról. Sajnáljuk a magyar költőt, hogy most már Németországban a legjobb fordítás sem biztosíthatja többé hitelét és ugyanígy sajnáljuk a derék kiadóvállalatot, amely tegnap igazi költők pompás dalait s ma egy Kertbeny115523 értelmetlen szóáradatát bocsátja cégjelzésével a világba. M. Falk108330 . KÖLNISCHE ZEITUNG No 138. Köln 10 Juni 1841 Így Kertbeny115523 nél! Kertbeny115523 , der Uebersetzer Petőfi122179 ’s, welcher es sich zur Lebensaufgabe gesteht zu haben scheint, Deutschland planmäßig mit der ungarischen Poesie bekannt zu machen, gab so eben einen Band: „Ausgewählte ungarische Volkslieder” und zugleich zwei Bände „Erzählende Dichtungen” von J. Arany96679 heraus. In der Einleitung zu lezterem Buche macht uns der Uebersetzer mit dem Leben des Arany János96679 bekannt, der zur Zeit der ung. Revolution als Concipist im Ministerium Szemere125794 beschäftigt war, und da er die ganze Revolutionszeit hindurch nur als Bureaubeamter fungirte, jetzt arm und amtlos, jedoch von den Oesterreichern nicht verfolgt in Ungarn lebt, während der vielfach für erdichtet gehaltene Tod seines Freundes & Mitstrebenden Petőfi122179 uns bei dieser Gelegenheit bestättiget wird. Der erste Band dieser erzählenden Dichtungen enthält den Toldi, der zweite die „Eroberung von Murány”. Beide Dichtungen wurden durch Preißausschreibung der Kisfaludy-Gesellschaft ins Leben gerufen, und von derselben gekrönt. Sie werden vom Uebersetzer folgendermaßen charakterisirt: „Toldi so einfach und mild, kräftig und plastisch, so biederb in der Sprache und strotzend von markigen, nur im Volksmunde gebräuchlichen oder ausnahmsweise dem Landleben angehörigen Worten. Die Eroberung von Murány dagegen brillant, lebhaft, faßt dramatisch und von Antithesen funkelnd. Beide aber mit einem leisen, freilich oft nur der eigenen Nation ganz verständlichen Humor verbrämt.” (Heinrich Pröhle ) Fordítása Kölnische Zeitung No 138. sz. Köln 1841 június 10. Kertbeny115523 , Petőfi122179 fordítója, aki szemmelláthatóan élete feladatául tűzte ki, hogy Németországot a magyar költészettel tervszerűen megismerteti, mostanában adta közre a „Válogatott magyar népdalok” egy kötetét s ugyanekkor Arany J.96679 „Elbeszélő költeményeinek” két kötetét is. Az utóbbi mű bevezetésében a fordító megismertet Arany János96679 életével, aki a magyar forradalom idején mint fogalmazó Szemere125794 minisztériumában dolgozott, s mivel a forradalom egész ideje alatt csak irodai hivatalnokként működött, most szerényen és állás nélkül, de az osztrákok üldöztetésétől menten él Magyarországon, míg barátjának és fegyvertársának halálhírét, amelyet sokszor merő koholmánynak véltek, éppen ez alkalommal erősítik meg nekünk. Ezeknek az elbeszélő költeményeknek első kötete a Toldit, a második „Murány ostromát” tartaknazza. Mindkét költeményt a Kisfaludy-Társaság pályázata hívta életre s koszorúzta is meg. A fordító ezeket a következőképpen jellemzi: „A Toldi oly egyszerű és szelíd, erőteljes és plasztikus, nyelvében oly tősgyökeres és olyannyira bővelkedik velős, csupán a nép ajkán használatos vagy kivételesen a vidéki élethez kapcsolódó szavakban. Murány ostroma viszont csillogó, eleven, úgyszólván drámai és antitézisektől szikrázó. Mindkettőt pedig bizonyos halk, persze sokszor teljesen csak „saját nemzetének érthető humor hatja át”. (Heinrich Pröhle ) OST-DEUTSCHE POST 150. sz. Wien 26 Juni. 1851. Zur ungarisch-deutschen Literatur. Erzählende Dichtungen von Arany96679 2 Bde, u. s. w. K. Ung Volkslieder u. s. w. I. Nikolaus Toldi etc. etc. Dort, wo sich das Biharer Komitat, das größte in Ungarn, und die Wiege echten Magyarenvollbluts, längs den Ufern der schlangekrummen Theiß ausdehnt, in einem Pußtadorfe, bekundete Toldi Miklós frühzeitig Heldenmuth und Riesenstärke. Mühlsteine zerbröckelte er zwischen den Händen, und Hebebäume dienten ihm als Spazierstöcke; auf seinen Schultern fand der Büffel bequem Platz, seine Arme waren wie Keulen, lustwandelte er durch die Haide, so begleitete ihn ein kleines Erdbeben – er war Simson der Zweite. Doch hatte er einen Bruder, Georg Toldi, sogar mit „spinnenlangen Beinen”, und dem Miklós spinnefeind. War der Miklós ein Titane an Körperkraft, so war es Georg an Ränken und böser List. Er bemerkte gar bald seines Bruders außergewöhnliche Vorzüge, aus denen sich ein gewaltig Held entwickeln könnte. Einen berühmten Bruder zu haben, ist nun bisweilen höchst lästig. Sei noch so gescheidt und gelehrt – die böse Welt an deinen berühmten Bruder denkend, wird dich stets über die Achsel ansehen. Dieses befürchtend, bestimmte Georg seinen Bruder zum Oekonomen, statt ihm Rittersinn und Waffenspiel beizubringen, während er selbst an den Hof Ludwigs des Großen zog, dort Kämmerer & Inhaber einiger Hußärenregimenter ward. Als nun eines schönen Morgens der brave Landwirth Miklós bereits ein Dutzend Heuwagen gemäht hatte, sieht er durch die Pußta waffenblanke Schaaren sprengen, es wiehern die Rosse so schlachtenfreudig, es schmettern Drommeten zum Kriegertanz… Dem guten Miklós schwindelt es vor Augen und Ohren, er will auch ein solcher Kämpfer werden und eilt berauscht nach Hause, seiner Mutter Adieu zu sagen, und mit Extrapost ein Held zu werden. Da aber bekömmt seine Heldenhitze einige Abkühlung von der Excellenz seinem gnädigen Herrn Bruder, der indessen vom Hofe nach Hause gekommen war, da er Geld benöthigte, und gerne etwas von der Ernte verkauft hätte. Betrübt über diese brüderliche Zurechtweisung, aber fest entschlossen, nicht länger Oekonomie studieren zu wollen, sezt sich Miklós auf eine Steinbank, und sinnt nach, wie man es anfangen müsse, um ein großer Mann zu werden. Da läßt sein gestrenger Herr Bruder seine Leute im Stein- und Stangenwerfen üben und den zukünftigen Helden zum Zielpunkt nehmen. Erbittert über diesen schlechten Witz, ergreift Miklós die Steinbank, darauf er gesessen, antwortet mit diesem gewichtigen Argument auf ihre Stichelei – und der Lieblingspage Sr Excellenz sinkt todtgetroffen nieder: „Sowie unterm Leimölstampfer, Brach sein Körper unterm Stein Und aus den zermalmten Gliedern Tropfte Blut, wie Oel so rein !” III. ének. 8. vsz. „Greift den Mörder!” ruft wüthend Georg, entkoppelt die Hunde, jagt dahin mit Mann und Roß, und macht Jagd auf seinen Bruder, der sich im Rohrwalde der Sümpfe versteckt, wilder Vögel Eier genießt, und nach vielen Drangsalen in das königliche Budapest gelangt. Hier vernimmt er die Mähre, wie ein slavischer Recke alle Magyarenritter zum Zweikampf herausfordere, und höhnend auch Alle getödtet hat, die sich ihm stellten. Zugleich vernimmt er, wie die Excellenz, sein liebreicher Herr Bruder, vom Könige seine Aristung erwirkt habe, und wie sein Edelgut demjenigen zufalle, der jenen Vorkämpfer slavischer Nationalität mit dem Schwerte zum Schweigen gebracht haben würde. Toldi thut das sofort, wird vom dankbaren Könige zum Kommandanten seiner Leibgarde gemacht, und glänzt als Stern des Ruhmes, während sein Bruder auf die Pußta in die Verbannung geschickt wird. Ueber den Werth des Gedichtes genügen einige Worte, da bereits eine Nation darüber zu Gerichte gesessen, der Csikós auf der Haide, und der Hußär auf seinem Pferde es singen. Wie in allen Epen, die aus dem innersten Leben eines Volkes entstammten, und schon lange als Sage im Munde Aller lebten, begegnen wir auch in Toldi derselben – wir möchten sagen – Elementarkraft, die man sammt ihren Auswüchsen bewundern muß. Die Vergleiche sind höchst einfach, meistens, – wie bei Homer313383 – dem Ackerbaue entnommen, und gerade ob ihrer Einfachheit treffend. Der Held wird mit dem wunden Rohrwolf verglichen, mit dem Pferde im versperrten Stalle, wo Feuer ausgebrochen ist u. s. w. Wir können unserer überladenen deutschen Lyrik diese Naturlaute nicht genug empfehlen, und versprechen uns das Beste von der Bekanntschaft mit den sangesmächtigen Magyaren. Wie die Toldisage selbst in den Söhnen der Pußta fortlebte, bis sie jezt Arany96679 in die nöthige künstlerische Form gegossen, so ist der Dichter selbst ein schlichter Schullehrer in Szalonta gewesen, der außer seiner Mutter Sprache blos etwas Latein verstand, aber „über die einfachen Naturen kommt der Geist Gottes”, sagt die Schrift. Was die haarsträubende Uebersetzung betrifft, haben wir nicht genug Worte des Bedauerns dafür. Die deutsche Sprache selbst stöhnt hier unter dem Hammerschlage eines Barbaren, der für ihre Rythmen kein Ohr hat. Wahrlich, wie groß muß die Schönheit des Originals sein, wenn sie noch in hellen Umrissen aus solchem trüben Spiegel hervorleuchtet. II. Die Belagerung von Murány. Spielte Toldi im 14 Jahrh. wo man von Politik noch nichts wußte, und es keine Zeitungen gab, so spielt die Eroberung von Murány nach der Mitte des 17 Jahrh. wo mit Ludwig XIV bereits die Kabinetspolitik in Blüthe stand. Ach, auch unserm vortrefflichen Arany96679 , den wir noch einige Zeilen früher als bescheidenen Schullehrer zurück gelassen haben, ist jezt die Politik in den Kopf und die Feder gefahren. Durch den glänzenden Erfolg seines Toldi geschmeichelt, und von enthusiastischen Verehrern gerufen, hat er das Heimathsdorf seiner Pußte verlassen, und ist in das politisirende Buda -Pesth gewandert – und dahin ist auch seine Naivität, die Jungfräulichkeit seiner Conception, die uns im Toldi so sehr angemuthet hat! Nicht verkehrt er mehr mit den Rosse-Hirten der Steppe, sondern in den Salons damaliger Würdenträger behagt es ihm. Seine Sprache wird nun glänzend und geleckt, seine Vergleiche sind zierlich und gesucht, – die frischen Naturlaute des Toldi klingen nicht mehr hindurch. Er ist ein regelrechter eleganter Autor mit Glacehandschuhen geworden, an dem die naserümpfende Aesthetik keine Barschheiten und Härten mehr auszusetzen findet. Aber in das Volk dürfte er schwerlich dringen, wie es seinem natürlich und einfach gehaltenen Toldi gelang. Die Eroberung von Murány spielt auf dem schlüpferigen Boden der Politik und zwar einer kitzlichen und heiklichen Politik, wie die Gegenwart nur sie kennt, wo die diplomatischen Ausdrücke nöthig werden. Haben wir im Toldi Ungarn als eine Großmacht von den Karpathen bis zum Balkan, vom adriatischen bis zum schwarzen Meere herrschen gesehen, finden wir es hier in türkische Paschaliks und oesterreichische Komitate getheilt wieder. Dazwischen werfen die kühnen Gestalten der Rákóczy ihre gespenstigen Schatten. Die Inhaber der Berg-Citadelle von Murány , nunmehr in dem lezten Sprößling, einem Heldenweibe Marie Széchy repräsentirt, stehen auf Seiten Rákóczy’s. Franz Wesselényi der kaiserliche Palatin und der Befehlshaber der oberungarischen Truppen vollstreckt die Execution an dem wiederspänstigen Schlosse, das auf nahe Entsetzung durch Rákóczy harrend, und auf himmelhohen Felsen gelegen der verzweifeltsten Berennung schon seit Monden spottet. Ungarn stehen den Ungarn hier gegenüber, Wesselényi erfährt die bevorstehende Entsetzung und wie er sich sputen müsse, das uneinnehmbare Murány zu nehmen, soll nicht all sein bisheriger Ruhm eine unauswetzbare Scharte erhalten. Da ruft er aus: Murány , an dir ist Alles stark, außer deiner Herrin Herz ! In dieses Herz, und nicht in die Festung schieß ich Bresche! Als sein eigner Adjutant verkleidet verlangt er eine Unterredung bei der schönen Maria. Da ergeben sich denn politische Disputationen, wie wir sie in der jüngsten Gegenwart gleichfalls bei dem Sturme auf eine Festung zwischen einem kaiserlichen und ungarischen Generale vernehmen. Wesselényi spricht: Ihr ließt vom rechtem König Ihr neigt zu dem Rebellen Második szakasz. 138. sor. AJ. kk. III. k. 51. l. Mária erwiedert: Man teilt mit Fürst Alles Was uns je theuer war: Die Rechte, Nationalsinn, Die Glaubensfreiheit gar! Második szakasz. 171–172. sor. AJ. kk. III. k. 51. l. Rebellion nicht ist es! Második szakasz. 185. sor. AJ. kk. III. k. 52. l. Wesselényi entgegnet mit gesunder Urtheilskraft und nüchterner Erwägung: Wir müssen bleiben Auf dem Gesetz weg doch. Második szakasz. 221–222. sor. AJ. kk. III. k. 53. l. Man schlägt uns aus den Händen Bald der Empörung Blitz, Und nennet unsre Heimat Eroberten Besitz! Második szakasz. 235–236. sor. AJ. kk. III. k. 53. l. Schreklich! Schrecklich! schon seit Jahren hat der Dichter vorausgesagt, daß man bald Ungarn ein erobertes Land nennen werde. Wie hatte das Alterthum Recht, die Dichter immer Seher zu nennen! Am Schlüße der diplomatischen Conferenz händigt ihr Wesselényi einen Liebesbrief ein, worin er um ihre Hand bittet, die Veste als Mitgift fordert und der Besetzung volle Amnestie verspricht. Im Herzen der Gräfin ringt beleidigter Stolz mit der plötzlich erwachten Liebe zu dem ritterlich schönen Palatin. Sie schreibt ihm die Antwort: um Mitternacht möge er auf einer dazu vorbereiteten Strickleiter allein in die Burg klimmen zu einem lampenhellen Fenster, dort werde seiner Lose harren. Wesselényi ahnt die Falle, doch sieht er zugleich ein, nur durch dieses Wagstück könne er Maria von seiner Liebe überzeigen, und das hebende Weib zur Uebergabe der Citadelle bewegen. Er bestellt auserlesene Leute mit der Weisung, falls sie keinen Pistolenschuß von ihm aus dem Schlosse vernehmen, welcher Schuß ihnen dann als Zeichen der gütlichen Beilegung der Dinge dienen könnte, einen tollkühn nächtlichen Sturm auf die Burg für seine Befreiung zu wagen. Kaum von der Strickleiter auf die Fensterbrüstung gesprungen, wird unser Held übermannt, und in den Kerker abgeführt. Hier macht ihm Maria das Geschenk ihrer Hand unter der Bedingung seines Uebertrittes zu ihrer Partei. Doch der Palatin wählt lieber den Tod als Untreue und Schande. Auch Maria will nicht von ihrer Partei abfallen – und doch muß eines weichen, muß eines Ueberläufer werden, soll ihr Seelenbund erfolgen, und darin eben liegt das unendlich Mißliche der Dichtung. Nach einem meisterhaft geschilderten Seelenkampfe reicht endlich das liebende Weib am Fuße des für den unerschütterlichen Wesselényi errichteten Blutgerüstes dem selben die Hand, und übergibt ihm die Citadelle. Wie aber, wenn ihre Truppen sich gegen die Uebergabe empören, und eben so treu ihrer Fahne bleiben, wie Wesselényi der seinigen, was sie nach ihrer bisherigen standhaften Gegenwehr wohl vermuthen lassen? Zwar läßt der Dichter ihm auf derselben Strickleiter mehrere getreue Helden nachfolgen, aber diese sollten unbemerkt geblieben sein, und genügen, die zahlreiche Besatzung ein zu schüchtern? Der Dichter hüllt dies, so gut er kann in poetische Schleier; aber der Abfall von seiner, bis jezt stets treu geliebten Fahne läßt sich wohl bei einem Weibe durch die Liebe entschuldigen, nicht aber bei Soldaten durch Weiberlaune erklären und entschuldigen. Es ist dies das Gekünstelte in vorliegender Dichtung, das uns, wie wir im Anfang erwähnten, den im Toldi wehenden Hauch der Unmittelbarkeit und Naturwüchsigkeit schmerzlich vermissen läßt. Auch balancirt die Dichtung fortwährend auf dem schwanken Seile der Politik, was keines wegs ein erquickendes Schauspiel bietet, und dessen künftige Vermeidung wir vom Instinkte des genialen Dichters zu erwarten gewiß sind… wen ihn der Schmerz um sein Vaterland nicht unterdessen erdrückt hat. Zum Tröste des Uebersetzers sei es gesagt, daß hier die Sprache etwas erträglicher geworden ist, doch blickt noch überall die ungeschlachte Faust des Heunen hervor. III. Ungarische Volkslieder Die Poesie geht dieselben Wege wie die Weltgeschichte. Aus den Palästen verbannt, von den Gewalthabern verstoßen, zieht sie sich in die Hütten der Armuth zurück, um oft erst nach Jahrh. wieder zur Geltung und allgemeiner Anerkennung zu kommen. Unter dessen aber kann das Volk, das diesen selbst mörderischen Weg betreten hat, spurlos zu Grunde gegangen sein. Denn ohne Poesie keine entwickelte Sprache, keine Bildung und Civilisation, ja, sprechen wir es kühn aus – ohne Poesie auch kein Volk! Ohne ihre Dichter wären die Römer & Griechen unbeweint in die Gruft der Jahrhunderte gesunken wie die Babylonier & Assyrier! Ludwig XIV gründete mit seiner Politik und – seinen Poeten die Suprimatie Frankreichs. Denn die Dichter sind die wahren Repräsentanten der Nation und zwar bessere als die Diplomaten, da sie eigene MachtVollkommenheit Macht-Vollkommenheit besitzen. Die oesterreichische Dichterschule, ein Grün , ein Lenau188530 hat Oesterreich im Auslande zu gleichem Ansehen und Achtung gebracht, wie die Politik des Ministerpräsidenten. Der Dichter fällt mit dem Volke und das Volk mit den Dichtern. Deutlich sahen wir in unserem Jahrh. diesen Weg das Magyarenvolk gehen. Hätte Dante313485 nicht die italienische, Luther313524 nicht die deutsche Sprache geschaffen, wie hätten diese in Dezimalbruchtheile zerstückten, unter hundert Herren getheilten Nationen dem zersetzenden Einfluß der Zeit wiederstehen können? Ahnung der gewitterdrohenden Zukunft, Instinckt der Selbsterhaltung war es, das vor nicht mehr als dreißig Jahren die Ungarn in fieberhaftem Drang trieb, ihre seit Jahrh. verachtete und vergessene Sprache aus den Csárden der Pußte hervorzusuchen, und sie über Nacht zu einem offiziellen Sitz & Stimme im Saale europäischer Civilisation genießenden Idiom erheben zu wollen! Aber was Jahrhunderte verbrechen, konnten Monate nicht sühnen. Die herrlichsten Perioden aus Ungarns Geschichte, die ebenso herrlichen Stoff zu den schönsten Epen abgegeben hätten, waren spurlos verschwunden; über Roma ’s Tönen war die Sprache roh und formlos geblieben, wie man sie aus den Hochebenen Asiens mitgebracht hatte in sagenumflorter Vergangenheit. Was nüzte es in tragikomischer Wuth schock weise neue Wörter zu bilden? Eine neue Literatur gleicht der Aloe – ihre Blüthe ist äußerst selten, und sie gehorcht nicht dem Machtgebote des Gärtners und verlacht die Treibhauswärme. Man nahm Zuflucht zu dem verachteten, nicht zählenden Volke, und nahm ihm seine Lieder. Allein dies Volk war in Leibeigenschaft gefallen, seine Bildung war so gut wie keine, seine Vergangenheit hatte es verloren – was konnte es bieten? Nicht ein plausibles Türkenlied war mehr zu finden. Wir sehen also wie gewöhnlich gatten sich zu fremden Verbrechen auch eigene Sünden um ein Volk herabzubringen! Die vorliegende Gedichtsammlung beweist dies leider. Klagen über Leibeigenschaft, der Grund den der handmann mit seinem Schweiße pflügt, gehört nicht ihm, Pferdediebstahl drauf der Tod stand, Prügel, heimathlose Liebe, denn der über heben und Tod gebietende Herr trat oft dazwischen, und wieder Prügel – voilà tout. Dazwischen tönen schaurige hieder von Räubern, die frei auf der Steppe hausen, Niemand fürchten bloß den Heergott – – Manchmal sich mit ihm versöhnen Und Sie werden dann Hußáren! Erdélyi János107839 : Népdalok és mondák. I. k 238. sz. 43–44. sor. 197. l. Wahrlich, was hätte ein so gesangsreiches, kernhaftes Volk, wie das magyarische, in dem die Heide das Gefühl des Unendlichen erregt wie das Weltmeer, wie das Urgebirge, wie die Wüste dem Beduinen, bei einiger Bildung und Pflege seiner Sprache in der Vorzeit leisten können! Wir schließen mit einem Volksliede, dessen Wahrheit die geniale Maria Theresia231784 erprobte, und das wir den jetzigen Machthabern nicht genug anempfehlen können. Die Natur ist des Magyaren Daß er Recht- und Freiheit hebt Aber kannst du mit ihm umgehn Er sein leztes Hemd dir gibt. Fordítása Ost-deutsche Post 150. sz. Bécs, 1851. jún. 26. A magyar–német irodalomhoz., Arany elbeszélő költeményei 2 kötet stb. Magyar Népdalok stb. I. Toldi Miklós. Ott ahol Bihar megye, Magyarország legnagyobb megyéje s a tősgyökeres magyarság bölcsője nyúlik el a kígyóként kanyargó Tisza mentén, egy pusztai faluban Toldi Miklós korán tanúságot tett hősi bátorságáról és óriási erejéről. Malomköveket morzsolt szét markában és nyomórudakat használt sétabotnak; vállán kényelmes helyet talált a bivaly, karjai mint a buzogányok, ha a pusztán járt, egy kis földrengés kísérte – ő volt a második Sámson. Volt azonban egy bátyja, Toldi György, még hozzá hosszú lábú, akár a pók, s halálos ellensége Miklósnak. Ha Miklós testi erejére nézve volt titán, úgy György a cselszövésben és gonosz alattomosságban. Igen hamar észrevette öccse rendkívüli képességeit, amelyekből hatalmas hős bontakozhat ki. Ám néha nagyon terhes, ha híres-neves testvére van az embernek. Légy még oly bölcs és tanult – híres testvéredre gondolva, mindig félvállról fog rád nézni a gonosz világ. Ettől tartva rendelte testvérét György gazdálkodónak, ahelyett hogy lovagi lelkületre és fegyverjátékokra nevelte volna, mialatt jómaga Nagy Lajos király udvarába ment, ott kamarássá és néhány huszárezred tulajdonosává lett. Amikor tehát egy szép reggel Miklós, a derék gazda, már egy tucat szénásszekérre valót lekaszált, csillogó fegyverzetű csapatokat lát vágtatni a pusztán, oly harcos kedvvel nyerítenek a paripák, harci táncra peregnek a dobok… A jó Miklós szeme, füle előtt forogni kezd a világ, ilyen bajnok szeretne lenni maga is és lelkesen siet haza, hogy búcsút mondjon anyjának s lóhalálában vitézzé legyen. Ott azonban hősi lázát alaposan lehűti kegyelmes bátyja ura, aki közben az udvarból hazaérkezett, minthogy pénzre volt szüksége és szívesen eladott volna valamit a termésből. E testvéri elutasításon bánkódva, de azzal a szilárd elhatározással, hogy többé gazdálkodni nem tanul, ül le Miklós egy kőpadra s azon gondolkodik, hogyan is fogjon hozzá, hogy nagyember legyen. Szigorú bátyja ura ott gyakoroltatja embereit a kő- és rúdvetésben s a majdani hőst véteti célba velük. E gonosz tréfán elkeseredve Miklós felkapja a kőpadot, amelyen ült, e súlyos érvvel válaszol csipkelődésükre – s a kegyelmes úr kedvenc apródja holtan találva rogy össze. Mint olajütőben szétmállott a teste És az összetört hús vérolajt ereszte. „Fogjátok meg a gyilkost!” kiáltja dühöngve György, megoldja a kutyák pórázát, űzeti emberrel, lóval, vadászik testvérére, aki a mocsarak nádasában rejtőzik, vadmadarak tojásait eszi és sok viszontagság után a királyi Budapestre érkezik. Itt hallja a hírt, hogy egy szláv vitéz párbajra hív minden magyar lovagot és csúfolódva ölt meg mindenkit, aki csak kiállt vele. Hallja egyúttal, hogy a kegyelmes úr, szeretetreméltó bátyja, kijárta a királynál az ő börtönbe-vetését, s hogy nemesi birtoka annak jusson, aki a szláv nemzetiség amaz előharcosát kardjával fogja elhallgattatni. Toldi ezt tüstént megteszi, a hálás király testőrgárdájának parancsnokává teszi meg őt s ragyog mint a dicsőség csillaga, míg bátyját a pusztára küldik száműzetésbe. A költemény értékére vonatkozóan elegendő egy-két szó, minthogy erről már az egész nemzet mondott ítéletet, énekli a csikós a pusztán és a huszár a lován. Mint minden eposzban, amely a nép legbensőbb életéből származott s mint monda, már régen ott élt mindenkinek ajkán, a Toldiban is ugyanazzal a – mondhatnók – elemi erővel találkozunk, amelyet minden vadhajtása mellett is csodálnunk kell. A hasonlatok rendkívül egyszerőek, legtöbbször – mint Homérosz313383 nál – a földművelés köréből valók és éppen egyszerűségük folytán találóak. A hős nádifarkashoz hasonló, lóhoz, amelyet istállóba zártak, ahol tűz ütött ki stb. Nehézkes német líránknak nem ajánlhatjuk eléggé a természet hangját s a dalban hatalmas magyarokkal való ismeretségtől a legjobbakat reméljük magunknak. Amint a Toldi-monda a puszta fiaiban továbbélt mindaddig, amíg most Arany96679 a kellő művészi formákba nem öntötte, így maga a költő is szerény tanító volt Szalontá n, aki anyanyelvén kívül csak valamelyes latint értett, de „az egyszerű természetűek fölé Isten lelke száll,” mondja az írás. Ami a hajmeresztő fordítást illeti, a sajnálkozásra nincs elég szavunk. Itt a német nyelv egy barbár kalapácsütései alatt nyög, akinek nincs füle ennek ritmusaihoz. Valóban, mekkora is lehet az eredeti szépsége, ha mégis tiszta körvonalakban ragyog elő ily zavaros tükörből. II. Murány ostroma. Míg Toldi a 14. században játszódik, amikor még semmit sem tudtak a politikáról és újság sem volt, addig a Murány ostroma a 17. század közepe után, amikor már XIV. Lajossal virágkorát élte a kabinetpolitika. Ah, a mi kiváló Arany96679 unknak is, akit néhány sorral ezelőtt mint szerény tanítót hagytunk el, – most a politika szállt a fejébe és tollába. Toldijának fényes sikerén felbuzdulva és lelkes tisztelői hívására elhagyta pusztai szülőfaluját s a politizáló Buda -Pest re vándorolt – s oda is van naivitása, koncepciójának szűziessége, amely úgy elbájolt minket a Toldiban. Többé már nem az Alföld csikósaival beszélget, hanem az egykori méltóságok szalonjaiban érzi jól magát. Nyelve fényes és sima lesz, hasonlatai díszesek és keresettek, a Toldi friss, természetes hangjai nem zengenek már benne. Szabályszerű elegáns, glaszékesztyűs szerző lett, akinél az orrfintorgató esztétika nem talál kifogásolnivaló nyerseséget és keménységet. A néphez azonban nehezen juthatna el, mint ahogy ez természetes és egyszerű tartású Toldijának sikerült. Murány ostroma a politika csuszamlós talaján játszódik s hozzá még csiklandós és kényes politikáén, amilyet csak a jelen ismer, amelyben diplomáciai kifejezésekre van szükség. Míg a Toldiban Magyarországot mint nagyhatalmat láttuk uralkodni a Kárpátoktól a Balkánig, az Adriától a Fekete tengerig, itt török pasalikokra és osztrák vármegyékre osztva látjuk viszont. Közéjük vetik kisérteties árnyékukat a Rákócziak merész alakjai. Murány hegycitadellájának urai akiket most utolsó sarjuk, Széchy Mária, a hős asszony képvisel, Rákóczi oldalán állnak. Wesselényi Ferenc, a császári palatinus és a felsőmagyarországi csapatok főparancsnoka hajtja végre az egzekuciót a dacoló várpalotán, amely a Rákóczi által való közeli felszabadulását várva és égigérő sziklákon épülve, már hónapok óta fittyet hány a legkétségbeesettebb rohamoknak. Magyarok magyarokkal állnak itt szemben, Wesselényi hírt kap a felmentés közeledtéről s igyekeznie kell a bevehetetlen Murány bevételével, nehogy minden eddigi dicsősége kiköszörülhetetlen csorbát szenvedjen. Ekkor felkiált: Murány , erős benned minden – úrnőd szívét kivéve. Ebbe a szívbe és nem az erődbe török én rést. Saját adjutánsának álruhájába öltözve tárgyalást kér a szép Máriánál. Itt azután politikai viták adódnak, ugyanolyanok amilyenről a közelmúltban egy vár ostromával kapcsolatban egy császári és egy magyar generális közt hallottunk: Wesselényi így beszél tudniillik a grófnőről: Pártütőkhöz álla igaz fejdelmétől. Mária ezt válaszolja tudniillik a maga Rákóczi-párti álláspontjának igazolására: …lábbal tiporva minden a mi drága: Nemzetiség, törvény, s a hit szabadsága. Még nem pártütés, ha nem segít kérelmünk, Törvényadta módon kardunkat emelnünk. Wesselényi egészséges ítélettel és józan mérlegeléssel feleli: De mig tanácsosabb, módunkban is vagyon Törvényhozás által segitni a bajon. Kitépik kezünkből lázongó vasunkat S foglalt tartománynak nevezik honunkat. Rettenetes! Rettenetes! a költő már évekkel ezelőtt megmondta, hogy Magyarországot hamarosan foglalt tartománynak fogják nevezni. Mennyire igaza volt az ókornak, hogy a költőket mindig látnoknak nevezte. A diplomáciai konferencia végén Wesselényi szerelmes levelet kézbesít Máriának, amelyben a kezét kéri, hozományként a várat követeli, és a várőrségnek teljes amnesztiát ígér. A grófnő szívében a sértett büszkeség küzd a daliásan szép palatinus iránt hirtelen ébredt szerelemmel. Ezt írja válaszul: egy erre a célra előkészített kötélhágcsón másszon fel a várba egy ablakhoz, ahol lámpa ég, ott várjon sorsára. Wesselényi sejti a csapdát, de egyszersmind látja azt is, hogy csak e vakmerő tett győzheti meg Máriát szerelméről, s indíthatja a szerelmes asszonyt a citadella átadására. Válogatott embereket rendel ki azzal az utasítással, hogy ha csak az ő pisztolylövését nem hallanák a várból, amely lövés a dolgok barátságos elintézésének jelzése volna, kockáztassanak meg kiszabadítása érdekében egy vakmerő éjszakai támadást. Alig ugrik a kötélhágcsóról az ablak mellvédjére, leteperik és börtönbe hurcolják hősünket. Mária itt ajánlja fel neki a kezét, azzal a feltétellel, hogy pártjára áll át. Ám a nádor inkább a halált választja, mint a hűtlenséget és gyalázatot. Mária sem akar megválni a maga pártjától – s egyiküknek mégis csak engednie kell, egyiküknek át kell állania, hogy frigyük létrejöjjön, s éppen ez az, ami a versben végtelen kétséges. Végre mesterien ábrázolt lelki küzdelem után, a hajthatatlan Wesselényinek emelt vérpad lábánál, a szerelmes asszony odanyújtja neki kezét és átadja neki a citadellát. De mi lesz, ha az asszony csapatai a vár feladása miatt fellázadnak s éppenoly hívek maradnak, a maguk zászlajához, mint Wesselényi az övéhez, amint eddigi szilárd ellenállásuk alapján valóban gyanítható? Igaz, hogy a költő ugyanazon hágcsón több hűséges vitézét küldeti fel utána, ám ezeknek észrevétlen kell maradniok s elegen vannak-e ahhoz, hogy a nagyszámú várőrséget megfélemlítsék? A költő erre, amennyire módjában áll, költői fátylat borít; de a maga mindeddihőn szeretett zászlójától való elpártolást az asszonynál mentheti ugyan a szerelem, de nem magyarázhatja és mentheti katonáknál az asszonyi szeszély A szóban forgó költeményben ez a mesterkéltség az, amely – mint a bevezetőben említettük – a közvetlenség és természetesség Toldiban lengő fuvallatának hiányát oly fájdalmasan érezteti velünk. Emellett a költemény állandóan a politika ingatag kötelén táncol, ami semmiképpen sem üdítő látvány, s aminek elkerülését a zseniális költő ösztönétől biztonsággal várhatjuk… hacsak közben a hazájáért való bánat erőt nem vett rajta. A fordító vigasztalására hadd mondjuk el, hogy nyelve itt valamivel elviselhetőbbé vált, de még mindenütt kiütközik a barbár otromba ökle. III. Magyar népdalok. A költészet ugyanazt az utat járja, mint a világtörténelem. A palotákból számkivetve, a hatalom birtokosaitól elűzve, a szegénység kunyhóiba húzódik, hogy – gyakran csak századok múltán – ismét jelentőséget és általános elismerést kapjon. De lehetséges, hogy ezalatt maga a nép, amelynek magának is ugyanezen a gyilkos úton kell járnia, elpusztult nyomtalanul. Hisz költészet nélkül nincs fejlett nyelv, nincs műveltség és civilizáció, mondjuk ki bátran, – költészet nélkül nincsen nép! Költőik nélkül a rómaiak és görögök megsiratlan szálltak volna az ezredévek kriptájába, akár a babiloniak és asszírok. XIV. Lajos politikájával és – költőivel alapozta meg Franciaország szupremációját. Mert a nemzet igazi képviselői a költők és pedig különbek, mint a diplomaták, mivel saját hatalmuk teljessége az övék. Az osztrák költőiskola, egy Grün , egy Lenau188530 Ausztriának külföldön éppúgy tekintélyt és tiszteletet szerzett, mint a miniszterelnök politikája. A költő a néppel bukik el, s a nép a költőkkel. Világosan láttuk századunkban, hogy a magyarok népe ezt az utat járja. Ha nem teremtette volna meg Dante313485 az olasz, Luther313524 a német nyelvet, hogyan is dacolhattak volna ezek a tizedrészekre darabolt, száz úr között megosztott nemzetek az idő bomlasztó befolyásával? A zivatarral fenyegető jövő sejtelme, az önfenntartás ösztöne volt az, ami harmincnál nem több esztendeje lázas hajszában űzte a magyarokat, hogy keressék elő századok óta megvetett és elfelejtett nyelvüket a puszta csárdájából, és máról holnapra törekedjenek azt hivatalos, az európai civilizáció államában helyet és szavazatot élvező idiomává emelni. De amit évszázadok vétettek, azt hónapok helyre nem hozhatták. Magyarország történetéből nyomtalan tűntek el a legnagyszerűbb korszakok, amelyek éppoly nagyszerű anyagot szolgáltathattak volna a legszebb eposzoknak; Róma hangjai következtében a nyelv nyers és ormótlan maradt, amilyenként a mondák fátyolába burkolt múltban Ázsia fennsíkjairól hozták magukkal. Mit használt tragikomikus dühvel, rohamszerűen alkotni új szavakat? Az új irodalom az aloéhoz hasonló – virágja rendkívül ritka, s nem engedelmeskedik a kertész hatalmi parancsának és kineveti az üvegház melegét. A megvetett, mit sem számító néphez menekültek, s tőle vették dalaikat. Ám ez a nép jobbágyságba esett, műveltsége alig volt több a semminél, múltját elvesztette – mit nyújthatott? Egyetlen tetszetős törökkori dal sem volt már található. Látjuk tehát, mint társulnak az idegen gaztettekhez általában a maga bűnei, hogy a népet tönkretegyék! A szóban forgó versgyűjtemény sajnos, ezt bizonyítja. Panaszok a jobbágysors miatt, a föld, melyet a parasztember verejtékezve szánt, nem az övé, lólopás, amelyért halál járt, ütlegek, otthontalan szerelem, minthogy az élet és halál fölött parancsoló úr sokszor közbeszólt, s ismét ütlegek – voilà tout. Közben szörnyű dalok szólnak rablókról, akik a síkságon szabadon tanyáznak, csak az istentől félnek, senki mástól – Azzal is kibékülnek, Mert huszárokká lesznek! Valóban – mit nem alkothatott volna egy dalokban oly gazdag, életerős nép, mint a magyar, amelyben a puszta éppúgy a végtelenség érzetét kelti, mint a világtenger, mint az őshegység, mint a sivatag a beduinban, ha a múltban csak egy kissé is fejleszti és ápolja nyelvét! Befejezésül egy népdalt, amelynek valódiságát a zseniális Mária Terézia231784 próbálta ki, és amelyet nem ajánlhatunk eléggé a hatalom mostani birtokosainak: Természete a magyarnak, Hogy a jussát nem hagyja, De ha bánni tudsz vele, hát Az ingét is od’adja. Magyarország Budapest Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára K. 513/276 2 225 144 „Bath” nyomatú csontszínű l. papír, 22,5×14,4 cm, 2 fol., 1–3. l.: l. szöveg, 4. l.: üres. – Címzés nincs. Arany János KOHA:96679 VIAF:95251869 Arany János Összes Művei XV. kötet Levelezés 1. ISBN:9630500965 editor Keresztury Dezső KOHA:115470 arranged for publication Sáfrán Györgyi KOHA:123849 Bisztray Gyula KOHA:102763 Sándor István lector Barta János KOHA:99581 1975 Budapest Akadémiai Kiadó levél Kiadatlan. Teljes. Leipzig Kertbeny KárolyKOHA:115523 Arany JánosKOHA:96679 Nagyszalonta Kertbeny Károly – Aranynak Leipzig , den 15851 15. 8. 1851. Sonnabend Tisztelt honfitárs! Sie haben mir seit den 6 Februar seit den 6 Februar Arany János96679 valóban nem írt Kertbeny115523 nek. Ez idő tájt vált meg szalontai írnoki beosztásától, a „hivataltalan hivataltól”, s vállalta el a tizenhároméves Tisza Domokos130111 tanítását, 1851. május 13. óta Geszt en élt. Főként pedig Kertbeny115523 fordításaival nem volt megelégedve. d.J. nicht mehr geschrieben, obgleich Sie ohne Zweifel sowohl meine zahlreichen Zuschriften, als auch das für Sie bestimmte Exemplar meiner Uebersetzung Ihrer Dichtungen werden erhalten haben. Ich habe mir Monate lang den Kopf zerquält, um herauszubekommen, was wohl an Ihrem rätselhaften Stillschweigen Schuld sein mag, – ich bin es endlich müde, unnütz zu grübeln, und da ich den hiesigen Ort binnen kurzem verlasse, so will ich Ihnen nur noch kurz Ausweiß und Rechenschaft über Ihre Angelegenheit geben. Anbei erhalten Sie Anbei erhalten Sie… Kertbeny115523 valóban fáradságos munkával, sajátkezűleg másolta le Arany János96679 számára a kiadványairól készült németországi kritikákat. Kétségtelen, hogy az önkényuralom viszonyai között Arany János96679 személyének mindezek nemzetközi súlyt adhattak. Figyelmet érdemel azonban, hogy Kertbeny115523 azokat a részleteket, amelyeket e kritikák a Toldiból, a Murány ostromából, illetve a népköltészeti kiadványból fordításban idéznek, Arany János96679 részére nem mindig a köteteiben közölteknek megfelelően, hanem olykor lényegesen átdolgozva, nyomatékosítva jegyezte le. Az Arany-hagyatékból a Deutsches Museum, valamint a Hamburger Literarische und Kritische Blätter itt említett kritikái hiányoznak. die Abschriften der bisher über Sie erschienenen Kritiken; es sind dies jedoch noch bei weitem nicht alle, so fehlt z. B. noch die von dem berühmten Dr. Stahr in der „Deutschen Monatschrift von Polatscheck,” welche überaus lang & lobend ist, und demnächst sollen noch einige größere Kritiken folgen, und zwar, von dem größten Literaturhistoricker der Deutschen: Prof. Gervinus Prof. Gervinus 1850 tavaszán, Homburg fürdőn történt első találkozásuk után Heidelberg ben többször felkereste Kertbeny115523 a neves német irodalomtörténetírót. (Lásd J. Fekete109004 : Datenblätter zu K. M. Kertbeny’s Memoiren. Berlin 1875. 28, 29. l.) in der „Kölnischen Zeitung”, von Hemsen Hemsen a würtenbergi királyi könyvtár igazgatójával Kertbeny115523 1848. évi első weimari találkozásuk óta gyakran találkozik, sűrűn vált levelet vele. (Lásd id. m. 23, 27, 35. l.) in den „Blättern für literarische Unterhaltung” und von Dr Eisler145754 Eisler145754 a magyar emigráns, a szabadságharc egykori segédorvosa, a Hangok a múltból címen kiadott magyar nyelvű antológia összeállításában (Braunschweig 1851.) Kertbeny115523 munkatársa, írói álneve: Vasfi145754 . in den Grenzboten; leztere ausführlich und zergliedernd. Ich will Ihnen zu beifolgenden Besprechungen, auch die Charakteristiken der, Sie besprechenden Kritiker hiemit liefern, damit Sie sowohl die Motive, als auch den Werth und die Autorität dieser Artikel kennen lernen. 1. Deutsches Museum. Moritz Carrière , Moritz Carrière úgy látszik, Carrière -rel való összeköttetését Kertbeny115523 Bettiná nak köszönhette. (Lásd id. m. 27. l.) Professor in Gießen , berühmt durch seine philosophischen Arbeiten, besonders über Campanella , und neuerer Zeit Verfasser des Buches: „Deutschlands Denken von Kant bis in die Gegenwart.” Dessau 1851. – Intimer Freund der Bettina von Arnim . 2. Didaskalia. Dr Lorenz Diefenbach , einer der größten Philologen Deutschlands, Verfasser der „Celtica”, des „Mittelhochdeutschen Glossar’s” u.s.w. 3. Grenzboten. Julian Schmidt , Julian Schmidt a neves kritikust Kertbeny115523 csak utólag ismerte meg személyesen, lipcsei illegalitásban töltött hónapjai alatt. Csak később derült ki, hogy a Grenzboten című lapban közölt elítélő hangú bírálatot nem J. Schmidt írta, hanem Kertbeny115523 korábbi munkatársa, Eisler–Vasfi145754 . (Lásd id. m. 32–33. l.) ein geistvoller, sehr geschäzter Kritiker, Verfasser der „Geschichte der Romantik im Zeitalter der Reformation und der Revolution. 2 Bde. Leipzig 1850, 2te Aufl.” Diese Besprechung ist aber nur eine einstweilige kurze Anzeige, eine ausführlichere, eingehendere Kritik folgt demnach, mit der Sie gewiß zufrieden sein werden. 4. Sonntagsblatt zur Weserzeitung. Dr Friedrich Bodenstedt , Friedrich Bodenstedt Kertbeny115523 vel való kapcsolatát nem ismerjük. der berühmte Reisende im Kaukasus, meisterhafter Uebersetzer orientalischen Gedichte, und Verfasser des Werkes: „Tausend und ein Tag im Orient”. 2 Bde. Berlin 1851. Eine sehr günstige Besprechung Ihrer Dichtungen ist mir brieflich in Aussicht gestellt, aber bis jetzt nicht erschienen, weil Bodenstedt krank ist. 5. Allgemeine Zeitung. Karl Ohly , Karl Ohly Kertbeny115523 utóbb Dr. Wilhelm Ohly néven említi, mint „Petőfi122179 első kritikusát”, akivel 1848. októberében Frankfurt ban ismerkedett meg; Ohly utóbb Jeruzsálem ben egyházi hivatáskörben működött. (Lásd id. m. 24. l.) Flüchtling aus Darmstadt , derzeit in Paris ; der Erste, welcher seinerzeit auf Petőfi122179 aufmerksam machte, und selbst eine kritische Autorität. Das wichtigste von diesem Artikel ist, daß er in der „Allgemeinen Zeitung” steht, also eine große, mächtige Verbreitung haben wird. 6. National Zeitung. Der Kritiker unbekannt; dieses Blatt ist übrigens das Hauptorgan der deutschen Democratie, und eine Besprechung darin, daher von nicht geringem Erfolg. 7. Wanderer Moritz Falk108330 , Moritz Falk108330 Falk Miksa108330 . ein pester jüdischer Literat, der sich seit Jahren es zur Aufgabe gemacht zu haben schein, was von mir gedruckt wird, jämmerlich & sinnlos herabzu reißen, aus rein persönlichen Motiven, da ich ihn in Pest einmal zur Thüre hinauswarf. 8. Kölnische Zeitung. Heinrich Pröhle , Heinrich Pröhle Kertbeny115523 vel 1850–51 telén ismerkedtek meg. (Lásd id. m. 31. l.) Verfasser des Werkes „Aus dem Kaiserstadt” Wien 1847, – „Berlin & Wien”. Berlin 1849. – „Aus dem Harz” Leipzig 1851 u.s.w.. Bloß einstweilige Anzeige, da eine eingehendere Kritik von dr. Gervinus nachfolgt. 9. Ost-Deutsche-Post Kritiker unbekannt; für sie jedoch sehr günstig, nicht so für mich, was ich aber leicht & gern verzeihe, da der Mann ja offenbar selbst nicht deutsch schreiben kann. 10. Hamburger Liter Literarische & Krit Kritische Blätter. Dr F. L. Hoffmann , berühmter Bibliographe & Bibliophile. Für Sie, sind diese Kritiken alle höchst günstig, und haben es beweist, daß Ihr Name wirklich schon in ganz Deutschland bekannt ist; freilich werde ich dagegen von den meisten nicht sehr glimpflich mitgenommen, und ich bin so erhlich, Ihnen alle diese Urtheile unverholen mitzutheilen, weil ich hoffe, daß Sie der Wahrheit ihr Recht geben werden. Ich habe eigentlich weder übersetzt um Petőfi122179 , noch um Sie speziell, und vom küstlerischen Standpunkt aus der Welt vorzuführen, sondern vielmehr, um den Beweiß zu liefern, daß Ungarn eine reiche und alte selbstständige Literatur besitzt, daher die Kräfte, und mit ihnen das Recht zum leben hat. Diese Absicht wenigstens ist mir vollkommen gelungen, ich habe Deutschland 5 Bde ins Gesicht geworfen, und so kann es jezt nicht mehr ableugnen, daß wir existiren. Man kennt jezt die Namen Petőfi122179 & Arany96679 , man hat die Lieder des Volkes vor sich liegen, kann daher diese Thatsache nicht mehr ungeschehen machen, sie nicht wegdemonstriren, die Aufmerksamkeit ist erregt, jetzt sollen und werden sich Andere finden, die diese Aufgabe mit größerer Befähigung als ich verfolgen mögen, meine Mission ist beendet, und ich werde schwerlich mehr eine Zeile ferner übersetzen. Dies zu meiner Rechtfertigung, wenn es einer solchen etwa bedürfen sollte. Ihre Dichtungen verkaufte ich sehr gut, und in diesem Herbste wird jedenfalls eine 2te Auflage, und zwar in Miniatür mit Goldschnitt gemacht. Schreiben Sie es sich selbst zu, wenn diese 2te Auflage alle Uebersetzungsfehler der ersten haben wird, aber, weiß Gott! ich kann doch nicht mehr thun, als Sie in 10 Briefen zu bitten, mir Ihre Berichtigungen und Aenderungen einzusenden; da Sie es nicht thun, so müssen Sie mich von jeder Schuld freisprechen. Nachschrift den 5 September 1851. Ich habe noch ein Monat gewartet, und trotz alledem vergeblich; Sie schweigen fort und fort. Nun gut, ich kann nichts weiter thun, als Ihnen Alles, was ich in Händen habe, zu senden; was ferner einlauft, sollen Sie ebenfalls gewissenhaft bekommen. Morgen beginnt der Druck der 2ten Auflage Ihrer Dichtungen, und da Sie mir keinerlei Lebenszeichen, gaben, so bleiben die Uebersetzungsfehler auch in dieser 2ten Auflage stehen. Eben so wenig läßt Szilágyi126347 oder Tompa142388 etwas von sich hören; ich wasche meine Hände in Unschuld, und bedauere nur, daß ich nochmals der Narr war, mich der Undankbarkeit und Rücksichtslosigkeit meiner Landsleute auszusetzen, die ich doch schon hätte sowohl aus der Geschichte, wie aus bisherigen Selbsterlebnissen kennen sollen. aláírás nincs.