Tisza Domokos – Aranynak
Geszt, Nov.
28kán 1851.
Tegnap előtt kaptam kedves levelét,
n
mellyben jól meg teszi ugyan az én, szegény, ha nem nyers, de mégis
sületlen képeimet, de igazságosan, mi ezen világban nem szokott
történni. Ilyeneket, Jegyzet
Tegnap előtt kaptam kedves levelét,e szerint
Arany János
levele megírása után ötödik napon volt a címzett kezében.Arany János
Arany
bácsi
ilyeneket mindig! ezt mondom én is még pedig több helyességgel.
Arany János
Majd elfelejteném pap bácsit,
n
ki még
mindig várja levelét mint a zsidók a messiast, s szintúgy hiszi hogy eljön. Egyébiránt fogy
türelme, s az én leveleimbe szeretné a szalontaiakat érdeklő vicceit elküldeni, de én azért
nem teszem bele most, hogy így majd kifúrják oldalát s ő lesz kénytelen írni.
Jegyzet
Majd elfelejtém pap bácsit,
Arany János
tehát mind ez ideig nem írt
Szabó Józsefnek, a geszti lelkésznek.Arany János
Úgy tetszik nekem, hogy a
Laci
által irt barátocska egy kis intés nekem.Arany László
n
Nem azért irtam én úgy mintha az érzés nem ütné meg a mértéket,
hanem hogy a test nem üti, egyébiránt Jegyzet
aLaciáltal írt barátocska egy kis intés nekem.Arany László
Arany Laci
ekkor mindössze hét éves, Arany László
Tisza Domokos
tizennégy, Tisza Domokos
Laci
hoz képest tehát nagy fiú. E sorokból következően, váltottak már
levelet. Arany László
Laci
nem tudta hogyan
írja magát alá. Atyjától kérdezte (lásd Arany László
Arany János
dec. 15-i levelét), – aki a „barátocská”-t ajánlotta neki.
Ez annál is inkább eszébe juthatott Arany János
Arany
nak, mivel Arany János
Domokos
hozzá írt. nov. 16-i levelében:
„szerető barátocskája”-ként írta alá magát. Most viszont ugyanez a kifejezés Tisza Domokos
Laci
tól, rosszul esett neki, lekicsinylést
érzett benne. – Arany László
Tisza Domokos
és a gyermek Tisza Domokos
Arany László
levélváltásából egy levél maradt fenn Arany László
Domokos
tól (lásd Tisza Domokos
Tisza Domokos
– Tisza Domokos
Arany János
nak, 1851. dec. 17-i levele
jegyzetében).Arany János
Kovács
bácsit már fejűl múlom félhajszállal, így tehát az sem kicsiny
nagyon.
Kovács János
Itt szinte küldök három verset,
n
de attól félek, ez
lesz a legkevesebbet érő szállítás. Egyáltalában másfél hét óta semmi inspiratio sem
jelentette magát. Ügyetlen leírások, szegletes metaphorák; de nincs más tehát ezt is el
küldöm.
Jegyzet
Itt szinte küldök három verset,a mellékelt versek: Tűnödés – Pusztai dal és Téli kép. A versek szövegét lásd 422–423. l.-on.
Arany János
bírálatát dec. 15-i levelében, 427–428.
l.-on. – A Tünődés című költeményt Arany János
Arany János
felvette a Tisza Domokos Hátrahagyott Versei című gyűjteménybe (14. l.),
szövegkiigazitásokkal. Ezeket lásd Arany János
Arany János
dec. 15-i levele jegyzetében.Arany János
Azon egy jó oldala lesz ezen rosz verseknek, hogy az igért dicséretet, minden esetre
megakadályoztatják.
Tisza Domokos
Tisza Domokos