Petőfi Sándor – Aranynak

Petőfi Sándor – Aranynak Pest, febr. 4. 1847.

Ma olvastam Toldit, ma írtam e verset s még ma el is küldöm. Az Életképekben ki fog ugyan jőni,

Jegyzet

Az Életképekben ki fog ugyan jőni,

lásd Életk. 1847. ápr. 17. 507–508. l. (A versről lásd Petőfi kk. II. k. 377. l.)

de én minél hamarabb akarom Önnek tudtára adni azon meglepetést, azon örömet, azon elragadtatást, mellyet műve költött bennem. Hiába, a népköltészet az igazi költészet. Legyünk rajta, hogy ezt tegyük uralkodóvá! Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politicában is uralkodjék, s ez a század föladata, ezt kivívni czélja minden nemes kebelnek, ki megsokalta már látni, mint martírkodnak milliók, hogy egy pár ezren henyélhessenek és élvezzenek. Égbe a népet, pokolba az aristokratiát!

Irjon Ön nekem, ha nem fogja restelni, írjon magáról, akármit, mindent, hány éves, nőtlen-e vagy házas, szőke-e vagy barna, magos-e vagy alacsony ….. minden érdekelni fog. Isten Önnel, isten Önnel. Ab invisis

Jegyzet

ab invisis

látatlanul, ismeretlenül.

őszinte barátja

Petőfi Sándor

Arany Jánoshoz.

TOLDI irójához elküldöm lelkemet

Meleg kézfogásra, forró ölelésre!…..

Olvastam, költőtárs, olvastam művedet,

S nagy az én szivemnek ő gyönyörüsége.

Ha hozzád ér a lelkem s meg talál égetni:

Nem tehetek róla ....te gyujtottad úgy fel!

Hol is tehettél szert ennyi jóra, ennyi

Szépre, melly könyvedben csillog pazar fénynyel?

Ki és mi vagy? hogy így tűzokádó gyanánt

Tenger mélységéből egyszerre bukkansz ki.

Más csak levelenként kapja a borostyánt,

S neked rögtön egész koszorút kell adni.

Ki volt tanítód? hol jártál iskolába?

Hogy lantod illy mesterkezekkel pengeted.

Az iskolákban nem tanulni, hiába,

Illyet .... a természet tanított tégedet.

Dalod, mint a puszták harangja, egyszerű,

De olly tiszta is, mint a puszták harangja,

Mellynek csengése a rónákon keresztűl

Vándorol, s a világ zaja nem zavarja.

S ez az igaz költő, ki a nép ajkára

Hullatja keblének mennyei mannáját.

A szegény nép! ollyan felhős láthatára,

S felhők közt kék eget csak néhanapján lát.

Nagy fáradalmait ha nem enyhíti más,

Enyhítsük mi költők, daloljunk számára,

Legyen minden dalunk egy-egy vigasztalás,

Egy édes álom a kemény nyoszolyára.

Ezen gondolatok elmém környékezték,

Midőn a költői szent hegyre jövék fel;

Mit én nem egészen dicstelenül kezdék,

Folytasd te, barátom, teljes dicsőséggel!

[szerkesztői feloldás]

Arany János jegyzete:

A Választ erre, nem vettem föl 1856-ban Kisebb Költeményeim közé. Ki hitte volna nekem már ekkor, hogy kétszeri sikeres pályázat után nem dagadtam ki bőrömből? hogy

Petőfi

Petőfi Sándor

barátságát oly nagyra tartom, mint e Válaszban ki van fejezve. Csunya álszeméremnek mondanák, a mi akkor, nagy meglepetésemben, valódi érzés volt. Aztán, szó a mi szó, a rögtönzött „válasz” nem is részem méltó e lelkes költeményhez.

AJOM 15

Megjegyzések: