Aranysárkány fejléc kép
 
Arany – a közvéleményhez
[szerkesztői feloldás]
Nagyszalonta, 1847. április 18.
 
  Szörnyű tűzvész.  
  Szalonta városa romokban hever. Folyó hó 17-én délben a város egyik szélén tűz ütött ki, melly nem több mint két óra alatt az irtózatosan dühöngött szelek szárnyain az egész városon keresztül száguldozván, annak többet négy ötöd részénél, tehát mintegy ezer házat, ide nem számlálva az udvarokon volt mindenféle gazdasági épületeket elhamvasztott. Leégett templomunk, tornyunk, harangjaink részint leolvadtak, résint lehullva széttöredeztek, leégett egyik lelkészi lakunk, tanítóink lakai közül többen, városházunk minden irományokkal együtt. Népünk insége és nyomora leírhatatlan. –  
  Ugyanezért a szűkölködő emberiség nevében, mély tisztelettel kéretik minden emberbarát, hogy számtalan éhenhaló szerencsétlen lakostársaink felsegélésére valamely segedelmet adni, gyűjteni, s a begyűlendő öszveget helybeli kereskedő Rozvány József úrhoz, mint a segélyadományoknak e végre bizottmányilag kinevezett elfogadójához és vezetőjéhez, mielőbb elküldeni kegyeskedjék.  
  Kelt Szalontán, april. 18-án 1847.  
 
Arany János
Arany János
 
  mint a segély gyüjtő  
  bizottmány jegyzője.  
 

Megjegyzések:

Az Értesítő ugyanebben a számban a szerkesztőtől vagy valamelyik munkatárstól – minden valószínűség szerint szemtanútól – közöl még egy
Arany János
Arany János
kérését támogató írást: Felszólitás az emberszerető nagylelkűekhez. Szalonta városában folyó hó 17-én a’ tűzvész leírhatatlan inséget, borzasztó veszélyt és nyomorúságot okozott, úgy annyira, hogy a szegénységnek kevés darócból alig a rajtalevő ruha darabjai maradva, mostani szűk időben szörnyű a nyomoruság; pénz, élelem, épületifa, és több megkívántatók nélkül, ez pedig csak az irgalom kezeiből nyújtathatik a számtalan szegények szívrepesztő sorsának enyhítésére. A szerencsétlen kárvallottakon segíteni ebbeni kötelességünknek ösmerjük, ugyan ezokból bátorkodunk mi is mindkét-városbani e lapok szerkesztői, az ínségben szenvedők számára t. olvasóinkat felszóhtani, s a boldogabb sorsban létező nagylelkű közönségnél esedezni, hogy mit bővelkedő birtokaikból a jóltevőség oltárára áldozhatik, méltóztassék az általunk köröztető aláirati ívet kegyesen fogadni s a szerencsétlenek felsegéllésére pénz vagy más segedelmet nagylelkűen beími. – Hallásból említjük, hogy a nváradi t. műkedvelő társulat, valamint ez előtt is több ízben illy alkalomkor szép példáját adá nemeslelkű szívességének, legközelebbi napokban is készül a szerencsétlenek számára egy pár szindarabot előadni, mellynek a fentebbi kérelmükkel együtt mentől előbbi sikerülését óhajtjuk. Mind két városbani szerkesztőség. A felszólitás szép eredménnyel járt. A Pesti Hirlap 1847. aug. 1-i számában Kenyeres János, akkori szalontai főbiró és tanácsa több mint egy hasábon keresztül sorolja az adományokat, melyek a szalontai tűzkárosultak segélyezésére érkeztek. E felsorolások szerint a szűkebb pátria két nagy városa: az akkor még Biharhoz tartozó Debrecen 1929 vft. és 53 krt.-t, Nagyvárad pedig 1015 vft.-t gyűjtött. A Debreczen–Nagyváradi Értesítőnek a műkedvelő társulat előadásáról szóló közlését is eredmények igazolják: „Nem mellőzhetjük megemlíteni a debreczeni s nagyváradi műkedvelők buzgóságát, kiknek színi előadása, a debreczenié 200 ft, a nagyváradié 368 ft 48 krcal gyarapitá a pénztárt.”