Jókai Mór – Aranynak
Azon kellene kezdenem a dolgot: hogy öntől engedelmeket és bocsánatokat stb. kérjek, azonban
minthogy sokkal fontosabb kérnivalóim vannak, ezekkel állok elő s hagyom amazokat boldogabb
időkre. – Tán fogja ön tudni, hogy az Életképek szerkesztésének gyönyörei az idők
teljességében reám várakoznak
n
s e tudás folytán
megsejdítheti ön: hogy e téren mindazok, kik magunkat egy vérből való vérnek, egy lélekből
való léleknek hisszük és valljuk, menten minden idegen befolyástol egy szivvel, egy czélra
egyesülni fogunk. Vegye ön jó vagy rossz néven, – de én kimondom: hogy ön is egyike azoknak,
kiket Isten, haza és emberiség nevében rokonainknak nevezek s ki hiszem, hogy engem szinte
annak nevezend, mihelyt úgy fog ismerni, mint én ismerem önt. Jól tudom: hogy e következő
félévre ön Jegyzet
az Életképek szerkesztésének gyönyörei … reám várakoznakamikor
Frankenburg
Bécsbe távozott, a szerkesztést Frankenburg Adolf
Jókai
ra bízta. 1847. II .
félévétől az Életképek címlapja szerint: szerkeszti Jókai Mór
Jókai Mór
, kiadja Jókai Mór
Frankenburg Adolf
.Frankenburg Adolf
Vahot Imre
úrnak adta
szavátVahot Imre
n
a lapjábani közremunkálásra s én,
álljak bármi viszonyban Jegyzet
Vahot Imreúrnak adta szavátVahot Imre
Jókai
Jókai Mór
Petőfi
től tudhatta, hogyan
kapacitálta Petőfi Sándor
Vahot
Vahot Imre
Arany János
t a Pesti
Divatlaphoz s azt is, hogy ígérete csak 1847-re köti
oda. – Arany János
Arany János
– mint
Arany János
Petőfi
nek írja – „nagy
örömmel” vette Petőfi Sándor
Jókai
levelét, de
Jókai Mór
Petőfi
által arra kérte,
beleegyező válaszáról pár hétig ne szóljon senkinek „míg t. i. Petőfi Sándor
V. I.
-től választ nem kapok”. (1847. jan. 25.)Vahot Imre
V. I.
úr
irányában, a fondorkodást nem tartom kenyeremnek s az adott becsületszót szeretem mind magam,
mind mások által tiszteletben és szentnek tartatni. E tekintetben tehát egészen nyugodt lehet
ön miattam, ha netán régibb kéziratai találnának is önnek casu quoVahot Imre
n
hozzám tévedni, azokat ön jogsérelmével közleni
nem fogom; miképen nem közlöm mind azon dolgozatokat, mik Jegyzet
casu quovalamilyen ok miat
V. I.
úr kizárólagos dolgozótársaitol ennek előtte s
hirdetménye óta is (:!:) hozzám beküldettek. Azonban: hogy ennyi szószaporítás után a dolog
velejére térjek, felszólítom önt teljes barátsággal: hogy mihelyt adott szava miatt
teheti,Vahot Imre
n
munkálataival emberelje meg az általam
szerkeztendő lapot, ollyképen, hogy miután Jegyzet
mihelyt adott szava miatt teheti,
Arany János
1848-tól nem írt többé a Pesti Divatlapba,
hanem az Életképekbe. Ott megjelent verseinek jegyzékét lásd
Életképek, ADATTÁR. – Arany János
Jókai
Jókai Mór
Arany János
ról mint lapja
munkatársáról emlékezéseiben nem ír.Arany János
Petőfi
minden hónapban két, Petőfi Sándor
Tompa
egy versnemű munkálatot fog adni, öntől szinte havonként egyet kívánnék
közleni, hogy így szüntelen közönség előtt álljon e három név
(:epithetonokatTompa Mihály
n
nem rakok a név
elé:) díjazni mind hármok munkálatait egyenlően fogom: minden két versért tizenöt pengő
forinttal, melly ugyan nem a legméltóbb érdemdíj, de minél többet körülményeim közt nincs
hatalmamban resolválhatni.Jegyzet
epithetonokatjelzőket.
n
Jegyzet
resolválhatnifizethetni.
Önnek válaszát örömmel elvárom,
n
vajha
színről színre láthatnám önt egykor, addig is, míg e várt idő bekövetkezhetnék, fogadja ön a
levegőkön keresztül legforróbb kézszorításomat
Jegyzet
válaszát örömmel elvárom,lásd
Arany János
beleegyező válasza
Arany János
Jókai
nak írt 1847. jún. 25-i elveszett levelében. Jókai Mór
Jókai
–Jókai Mór
Petőfi
nek 1847. júl.
6-án Petőfi Sándor
Arany János
ról: „ő a
mienk.” (
PetőfiLev. 71. l.)Arany János
A „Hazánk”-ba pedig szabad és kell
írnunk.
n
Jegyzet
A „Hazánk”-ba pedig szabad és kell írnunk.
Arany János
valóban küldött anyagot Arany János
Kovács Pál
folyóiratába. Lásd Hazánk-nál,
ADATTÁR.
Kovács Pál
Jókay
maga is dolgozik bele.
Jókai Mór
Petőfi
Petőfi Sándor